Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 08

békát fogott egy nyársra s ott sütötte. S azt mondta Palkónak:
– Te kígyót, békát eszel, de én a nyúlhúst.
Azt mondja Palkó:
– Adok én néked. Nem érsz meg aval, hogy ideeresztettelek a tűz mellé,
hogy melegedjél?
S ott kezdtek verekedni a nyárssal. De mivel az állatok nem voltak meg,
legyőzte a boszorkány Palkót, összevagdalta egy tekenyőbe s feltette egy
fának a tetejébe.
Hát egyszer visszatért a testvére is, Jankó. Látja, hogy a forráska
megállott a tűz mellett, látja, hogy a forráskából vér jő, nem víz. Azt
mondja:
– Az én bátyámat megölték valahol.
S ott futott el egy nyulacska, s meglőtte ő ës és nyársra húzta. S akkor
ës arra a nagy fára szállott a boszorkányné. Azt mondja:
– Huhú, hogy fázom!
Azt mondja ő ës:
– Gyere le, ha tisztalelkű ember vagy, mert jó tűz van, melegülj meg.
S azt mondja a boszorkányné:
– Me ez a három hajszál, s tedd a három állatodra, mert félek töllik.
Ő igaz, hogy elvette, de nem tette az állatokra, hanem a tűzbe
bévetette, s a boszorkányné nem vette számba, hogy ő a tűzbe vetette.
Leszállott, húzott egy nyárs kígyót, békát, s azt mondja néki:
– Te kígyót, békát eszel, de én nyúlhúst!
Azt mondja Jankó néki:
– Adok én neked! Nem elég, hogy idehíttalak, még nyúlhúst enni akarsz?
Csak hetvenkedj, ne hogy megverjelek.
S aval verekedni kezdtek a nyársakkal, s Jankó egyet füttyentett, s a
három állat eléjött s megfogta a boszorkánynét, s könyörgött a
boszorkányné, hogy hagyják meg az életét. Azt mondta:
– A testvéredet ës én pusztítottam el, s ha meghagyod az életemet, akkor
felélesztem.
Adott Jankónak egy pálczát. Azt mondta:
– Hágj fel a fa tetejébe s veregessed, ott van egy tekenyőbe, mert
feléled.
Azt mondja Jankó az állatoknak:
– Fogjátok meg jól.
S azok megfogták, mind a vasat, nem tudott mozdulni. S felment a fára
aval a pálczával s kezdte veregetni. Látja, hogy egyik darabocska ës,
meg a másik ës, mind úgy szërre (rendre) forrnak össze, míg egy test
lett belölle. Akkor felült s kezdett dermeszkedni az a test. Mondja ő:
– Mióta aludtam!
Azt mondja Jankó:
– Aludnál bizony te bátya, ha én ne lettem volna, még máig (mostanig)
ës.
Kérdezte, hogy hát mért? És elbeszélte, hogy ő hogy járt. S akkor az ő
három állatja még átváltoztak, a hogy voltak, farkasé, medvéé s
oroszláné. Akkor megfogták nyolczan, hat állat s két fiú, s ësszetépték,
tűzön elégették s a hammuját a széllel elfújatták. Azért nincsenek most
boszorkányok.
S ők mennek, mendegélnek, elmennek haza az öreg anyjukhoz, elbeszélik,
hogy hogy jártak. S csudálkozott az öreg anyjuk. S azt ës kocsiba tették
s elvitték magukkal a királyhoz. Élnek öten boldogul, ha meg nem hóltak.
_(Korodi Sándor, Pürkerecz.)_


22. A disznyópásztor leánya.
Volt egyszer egy szegény disznyópásztor, annak volt egy igen szép
leánya. S kihajtják a disznyókat ők a tollóra. Abban a városban volt egy
gazdag kereskedő ember, annak ës volt egy fia s aztán eljött mán az üdő,
hogy megházasodjék. Hát ő egy écczoka azt látta álmotta, hogy menjen ki
jó reggel s talál egy szegény leányt, a ki vizet viszen a korsóval.
Kérjen vizet tölle s azt vegye nőül.
Nohát ëppen annak a szegény disznyópásztornak a leánya ment s vitte a
vizet. Megszólítja a leányt, hogy adjon neki vizet, hogy igyék. A leány
szüvesen odaadta s mondja az úrfinak, ilyen jó reggel hogy esik jól neki
a víz? Mondja:
– Azon ne csodálkozzék, kedvesem, mert az éjjel sokat mulattunk s jól
esik.
És azonnal meg ës kérte őt feleségül.
No de ő azt mondta, hogy hogy ës kéri őt, mikor ő olyan szegény leány,
tám csúfolódik vélle. De a legény csak azt mondja neki:
– Menj el haza s űzzétek el a disznyókat apáddal s kéredzz el tölle.
Mondjad apádnak, hogy valami dolgot keressz a városban s gyere az én
ruhaboltomba.
A leány úgy is tett. Elkéredzett az apjától, s rögtön elment az úrfinak
a boltjához. A legény ës rögtön bészólítja s azt mondja:
– Gyere, válaszsz magadnak egy rend gunyát, a mi a testedhez áll.
A leány választott ës magának tetőtől talpig egy rend szép gunyát s
felöltözött beléje. Oan gyönyörű szép küsasszony lett belölle, a milyent
soha életében se látott. Most azt mondja az ő kedvese:
– Vesd le azt a gunyát, hogy pakoljam bé. És adok még száz darab
aranyat, vidd haza, és tedd el szépen a ládába úgy, hogy senki semmit
róla ne tudjon. És apádnak készíts jó gazdag vacsorát.
És mikor az öreg hazaért, megérzette az öreg a finom jó vacsorát. Még
künn mosolygott a jó büzütől hogy:
– Most mán kapok jó vacsorát!
Béér az öreg a házba és mondja leányának, hogy:
– Még soha oan jóillatú vacsorát nem éreztem a házamban!
De csak akkor örvendett az öreg igazán, mikor a disznyósültet elejébe
rakja az ő leánya, és egy kulacs bort. Azt mondja:
– Leányom, én téged még máskor ës eleresztlek a városba, hogy keress
dolgot magadnak.
– De azt jól teszi apám – mondja a leány – mert ëssze volt beszélve az
ifjúval, hogy ő még két reggel elmënyën a más boltjához, mert három
boltja volt annak.
Másnap, mikor kihajtják megint a disznyókat, mondja az öreg:
– Édes leányom, menj el, hogy este még készíthess olyan jó vacsorát.
El is mënyën a leánya, nem várja, hogy kecczër (kétszer) mondják. És
ismét elment az úrfinak a más boltjához és az úrfi mán az ajtóban várta.
– Ó be jó, hogy jösz, kedvesem. Jer be és válassz magadnak még szebb
öltöző gunyát, mind a más volt. Tiszta selyemből hogy legyen.
Oant választott a leány, hogy még hétszerte inkább megszerette az ő
kedvese.
– No most mán vesd le, hogy pakoljam be és vidd haza. És adok hozzá még
kétszáz aranyat, tedd a ládádba. Ne mondj semmit az öreg apádnak, hanem
megint készíts neki jó vacsorát.
No most oan jó vacsorát készített az ő atyjának, hogy még messze volt és
örvendett már örvendett az ő leányának, hogy olyan jó vacsorát
készített. Bémënyën az öreg és kérdi az ő leányától:
– Kaptál-é fiam jó munkát? S erre a leány igennel felelt.
– No leányom – mondá – holnap reggel, ha kiüzzük a disznyókat, csak még
menj el.
El ës ment az ő leánya harmadszor ës az ifiúr harmadik ruhaboltjához.
Itt már nagyon várta az ő kedvese s mondá:
– Most válaszsz magadnak aranyszínű gúnyát, milyent még szem nem látott.
Kapja magát a leány és oant választ magának, hogy mikor felvette, úgy
megszerette az ő kedvese, hogy ki se akarta ereszteni. De mégës azt
mondja:
– Vetkezz le, hogy pakoljam bé s mesze, mostan adok háromszáz darab
aranyat, vidd haza és tedd bé a mások mellé a ládába, mert én utánad
fogok jőni, hogy menjünk el a bálba.
Hazajött a szegény disznyópásztor, megérzi a sok jó büzüt, azt mondja a
leányának:
– Máma este még tán jobb vacsoránk lesz?
Történt abban a városban egy nagy bál. Meg volt híva a kereskedőnek ës a
fia és ő kocsit rendel, elküldi a szegény disznyópásztornak a házához.
Azt mondja:
– Öltözz fel abb a gunyába, a kit néked elsőben adtam.
Azzal felülnek a kocsiba és elmennek a bálba. Olyan szép küsasszony
volt, hogy mindenkinek szeme-szája tátva maradt. Húzzák a mozsikások, és
tánczba kerekednek. Kézről kézre veszik, mind a mennyi úgy szereti, hogy
mán a kereskedőnek a fia kiveszi onnan és a kocsiba ülteti és haza
mennek. Azt mondja neki, hogy ha még majd bál fog történni, még
kétszerig vele menjen el.
Úgy ës történt, még lőn egy nagy bál. Akkor ës kocsira ül és elhajtatott
a szegény disznyópásztorhoz. Azt mondja a leánynak:
– Most mán vedd fel, a kit másodszor adtam gunyát.
Felveszi a leány és oan szép küsasszony lett belölle, hogy oant még
életébe sohase látott. S most mán elhajtnak. Bémennek a bálba s minden
vendégnek a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Most mán esznek és
vígan lakomáznak, míg a mozsikások húzni kezdik, és mindenki a szép
küsasszonynyal akarnak tánczolni.
– Megállj! – gondolja magában a kereskedőnek a fia – így nem jó ám a
dolog. Menjünk haza.
Megint kocsiba ülnek és haza mennek.
Most má megint következik a harmadik bál. Most mán azt mondja:
– Vedd fel, a kit harmadszor adtam neked, azt az aranyszínű gunyát.
Magára veszi, felöltözködik. Oan szép küsasszony lett belölle, hétszerte
szebb, mint máskor. Most mán esznek, isznak, vígan vannak, de mindennek
a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Ott volt a király fia ës, úgy
megkedvelte, hogy azt mondja:
– Én ës elvenném magamnak nőül.
Megsejti a kereskedőfiú, azonnal kocsiba ülteti és hazamennek. Azt
mondja:
– Csak légy türelemmel, mert holnap meg foglak kérni apádtól.
Haza mënyën a kereskedőfiú ës, és az apjáék azt mondják neki:
– Jó volna fiam, ha megházasodnál. Néztünk ës ki leányt a te számodra
egy nagy herczegi családból.
A mire a legény bús és szomorú volt, s azt mondta:
– Én má néztem ki leányt az én számomra.
A mire kérdik az ő szülői:
– Kit néztél ki édes fiam?
– Éppen a disznyópásztornak a leányát.
– No azt mán nem hagyjuk, hogy megvedd (elvedd).
De a legény azt mondta, hogy neki nem kell más. Hanem úgy ës
beléegyeztek, mert nagyon szerették a fiút. Azt mondták, hogy a leányt
vigyék el egy más rokonukhoz, városba.
Másnap este két jóbarátja a legénynek és a legény beállnak a
disznyópásztorhoz, köszöntik és hogylétéről tudakoznak, a mire az öreg
nagyon megijedt, hogy még ilyen nagy úr nem jött bé a házba. Mostan
széket vesz elé és leülteti őket és kérdi a jó öreg, hogy miben
fáradnak. A mire a kereskedőfiú kijelenti áperté, hogy az ő leányát
kérné nőül magának. Mire az öreg azt felelé, hogy tán csúfolódnak az ő
leányával. Melyre a legény kijelenti komolyan, hogy ő már érte jött
volna. Az alatt a leány felöltözött abba a a szép gunyába, a kit elsőben
adott. Olyan szép küsasszony lett belölle, hogy az öreg is egészen
elbámult, hogy hát ezt a leány honnan kapta.
– De sebaj, ha úgy áll a dolog, édes leányom, legyetek az egymásé.
El ës vitték. Most mán kocsiba ültették a szép leányt és elvitték egy
atyjafiához, onnét vitték a kereskedői nagy kastélyba.
Tőlt-múlt az üdő s a gazdag kereskedő meghalt, csak a fiú maradt. A
fiára maradt minden gazdagság és kereskedés. Boldogul ës éltek az ő
szeretett kedvesével, hogy mindenki irigyelte az ő jó életüket.
Egyszer útra kelt a gazdag kereskedő, hogy portékát vásároljon az ő
boltjába. Ez alatt az ő nőjére bízza a boltokat s elindul, hogy
vásároljon. Elbúcsuzott az ő nejétől, de mikor elindult, az ő nőjét
terhesen hagyta.
Ez alatt egy hunczut zsidó a kereskedőhöz ment és mondá:
– Mibe kötelezed magadat, ha én feleségeddel élek.
Azt mondá a kereskedő, hogy:
– A három boltom és a kastélyom mind a tied legyen és én neked
legaljasabb szolgád fogok lenni.
Má most meg volt kötve azzal, a mit a kereskedő mondott, és elindult a
sok szekérrel, hogy portékát vásároljon.
Ezalatt az ő nője fiat szült, és a zsidó szövetkezett a bábával, hogy ő
egy üres ládába béfekszik, a kin likak vadnak, és a bába kérje meg az
asszonyt, hogy azt a ládát vihesse bé, a hol ő hál. Ezennel a bába kéri
a kereskedőnét, hogy engedje meg, hogy a ládát vihesse bé, mivel ott sok
portékája van és az ura részeges, könnyen kivehetne belőle valamit, hogy
ide tenné be, a mit a kereskedőné szívesen meg ës engedett, No most mán
béviszik a ládát és oan helyré viszik, a hol ő mindent láthat.
Estére levetkezik a kereskedőné meztelenre, s meglátja, hogy a bal
csöcsü alatt vagyon egy sümölcsü (szemölcs).
No, gondolá a zsidó: Jó, hogy ezt megláttam.
No most mán lefeküdt a kereskedőné és első álmába elaludott. S a zsidó
kijött a ládából, elvette a fehér zsebkendőt és a jegygyűrűt, és szépen
eltakarodott.
De azonban érkezik meg a hír, hogy jő a gazdag kereskedő a sok
portékával. És a zsidó elejébe mënyën, azt mondja neki, ismeri-é ezt a
zsebruhát és ezt a jegygyűrűt, a melyen a kereskedőnek a neve volt.
Egészen megváltozott má most a képében és mondá:
– E még nem elég jegy.
Mire a zsidó azt mondta, hogy még a bal csöcse alatt van egy sümölcsü.
– No má mostan meg vagyok verve – mondá a kereskedő.
Hazament és a feleségét egy ládába bézárta és a tengeren leeresztette.
No most a tenger vitte egy dararabig, míg kifogták a halászok. Hagyjuk a
kereskedőt, hogy szolgálja a zsidót.
No má most az asszonyt a tengerből kifogták a halászok, orvost híttak és
azonnal életre hozták. S kérdi a halásztól, hogy ő hol van, mert mán
egész más országban volt. No má most megköszönte az ő jótevőinek az ő
szabadítását és elindult, hogy menjen hazafelé.
De egy mezőn kellett keresztül menjen, a hol száz tolvaj volt. No má
most ő mit tegyen, mert elfogták a tolvajok. És a tolvajok kapitányuk
megszerette. Azt mondá:
– Asszony, te itt fogsz maradni véllem!
De megengedte, hogy künn az ajtó előtt sétáljon.
Mi jutott eszébe az asszonynak? Egy faoszlopot felöltöztet, mintha ő
volna, és megindul hazafelé. A tolvajok vígan esznek, isznak, hogy az ő
kapitányuknak olyan szép asszonyt tudtak szokotálni. De az asszony már
messze elhaladt egy erdőbe.
Csodák-csodája, hát mit lát álmában? Egy öreg ősz ember odament és azt
mondja neki:
– Kelj fel, nem messze innét e fa mellett van egy forrás, kinek oly
csodás ereje van, hogy mindenféle szembetegséget meggyógyít. Itt van egy
korsó és töltsd meg, vigyed magaddal, nemsokára nagy szerencséd vár
reád.
Úgy ës tett az asszony. Felkelt s úgy találta, a mint az öreg ember
mondta. Megtalálta a forrást és merített egy korsóval, és ment, míg
elért egy nagy városba, a melyben a király lakott. És ottan a királynak
a leánya nagy szemfájós betegségben volt. A király kihirdette, hogy a ki
leányának a szemét meggyógyítja, a leányát és fele királyságát adja
neki.
Meghallja ezt az asszony és vëszën magának orvosi gunyát, jelenti a
királynak, hogy ő volna egy orvos, a ki a leányának a szemét megjavítaná
(meggyógyítaná). Erre a király nagyon megörült és jutalmul a fele
királyságát és a leánya kezét igérte.
Az asszony most a leányt egy külön szobába vezette, háromszor abból a
vízből megmosdatta és mindjárt megjavult (meggyógyult) a királyleány
szeme. A király annyira megörvendett, hogy vivátot ës lövetett, hogy
éljen a jó király. De ő ezt el nem fogadhatta, hanem azt mondá, hogy
neki van felesége, adjon a király, a mit a szüve kíván.
Most mán a király a legvitézebb huszáraiból négyszáz huszárlegényt
rendelt, s egy kocsit aranynyal. Úgy hajtottak most a városba, a hol az
ő urának a kastélya volt, a melyben egy zsidó lakott most.
A zsidó elejükbe ment és nagy alázatossággal béereszti a katonákat és az
orvost vagy tisztet, mert olyan, mind egy kapitány, olyan volt, bé az
első szobába. És a hogy kitekint az ablakból, meglátja az urát nagy
bocskorosan és rongyosan, hogy hányja a ganyét az istállóból, a lovak
alól. Kérdi a zsidótól, hogy ki volna az az ember?
A zsidó azt mondja:
– Az egy hányódó rossz szolga.
– De hogy is jutott hát a kastélyhoz? – kérdi.
A mire a zsidó mondja:
– Fogadásból nyertem.
No má most azt mondá az asszony:
– Hívja be azt a szolgát nekem.
A mire a zsidó nagyon meg volt ijedve, de mégës csak bé kellett hogy
hívja azt a szolgát.
Bémënyën a szolga és kérdi most a felesége, de ő nem ismerte:
– Jó ember, ez egykor, ez a kastély, úgy hallottam, a magáé volt. Hát
hogy került ennek a zsidónak a birtokába?
A melyre ő mondá:
– Fogadást tettem ezen kereskedő zsidóval, és azt mondta, hogy ő a
feleségemmel hál és én odaigértem a boltjaimat, a kastélyomat, minden
gazdagságomat, és én neki legaljasabb szolgája leszek. Úgy volt a
fogadásunk kikötve, s én egykor megérkeztem a portékáimmal a város
végére s elémbe jött és a zsebruhát és a jegygyűrűt, a kin a nevem volt,
megmutatta, és én mondám, hogy ez még nem elég, és ő akkor mondá, hogy a
bal csecse alatt még egy sümölcsü ës van. Akkor mán egészen hittem neki.
Akkor a felesége kibongolja az ő lájbiját s mutatja mind a kettőnek s
mondja a zsidónak:
– Hált-é velem?
Jó két pofot adott a zsidónak, s az urának ës, mire a zsidó egészen
megvallotta, hogy vele nem hált, s hogy mesterségből tette. S úgy
megharagudott az asszony, hogy felakasztatta a zsidót. Ott minden
vagyonukat kezéhez vette s boldogan élnek ma ës, ha meg nem haltak.
_(Lukács István, Pürkerecz.)_


23. Az ágy alá esett gyűrűs ujj.
Volt egyszer egy király a feleségével s egy leányával. Ez a királyleány
nagyon szelid volt. Csak az az egy volt, az anyja nagyon őrzötte, hogy
ne menjen akárhova. Egykor odament két királyleány s hivták, hogy menjen
el véllik sétálni. A királyné gondolkozott, hogy vajjon elereszsze, vagy
ne ereszsze. Az a más két királyleány erősen biztatták az anyját, hogy
jó helyré mennek s visszajőnek, de elvezették messze egy erdőbe. A mint
mennek, mendegélnek, elfáradott a királyleány. Leültek, az álom
megütötte s elaludt. Az a más kettő irigyek voltak rëa; ott hagyták
aluva s eljöttek.
Mikor megébredett, hát már este felé volt. Búsult, hogy má most ő
hazamenne. Megindult s ott az erdőben látott ő egy szép házat, s
bátorkodott, s elment ahhoz a házhoz. Ott volt egy öreg szakácsné.
Mondta az az öreg szakácsné:
– Jaj fiam, hogy bátorkodtál ide jőni, mert itt tizenkét tolvaj lakik.
Akkor tanította az az öreg szakácsné, hogy menjen bé a közepső szobába,
bújjék bé az ágy alá. S ő elment, mert bátor volt. Bénézett az első
szobába ës, hogy ott mi van. Ott látott mindenféle szép küsasszonyi
gunyát, királyi gunyát, mindent. Ott volt egy oldalszobácska ës,
bénézett oda ës, hát ott látott mind küsasszonyfejet és emberfejet.
Akkor megirtózott, kijött abból a szobából s az ágy alá bébújt. Ő
gondolta magában: Isten velem!
Akkor jöttek három királyfiforma, de csak azok a tolvajok voltak. Vittek
egy küsasszonyt, aval úgy bántak el, hogy ő egészen megijedett. Levágták
a fejét, de elsőbe levették róla a szép öltözetet. Volt egy szép arany
gyűrű, az az ujjában volt s a neve rëa volt vágva. Nem tudták kihuzni
azt a gyűrűt az ujjából s úgy levágták, hogy az ágy alá bészökött oda a
királyleány mellé. Akkor nagyon megijedett, hogy ott kapják. Akkor
mondta az egyik:
– Azt az ujjat fel kéne venni.
S mondta a másik:
– Van rëa üdő, holnap ës megkapjuk.
Akkor ettek, ittak azok a tolvajok, azután lefeküdtek s aludtak. Még
abban az ágyban ës volt egy, amiik (a melyik) alatt volt az a
királyleány. A mikor elaludt, a leány felkőlt, azt az ujjacskát elvitte,
s úgy elutazott vélle. Akkor ő hazament reggelig.
A királyné s a király nagyon megörvendett, hogy hazament az ő leányuk.
Akkor elbeszélte az ő sorsát, hogy ő hogyan járt. Akkor az édes apja, a
király, hogy hallotta, hogy a leány mit beszél, mondta, no ő csinál egy
bált s ad ételt, italt, a kik oda mennek. De azok a tolvajok béjártak a
városba, a leányokhoz, még kérték ës feleségnek. No most azt számította,
hogy csináljon ő egy olyan vendégséget. Azok a tolvajok olyan királyi
gunyában jártak, s meghítták azokat ës abb a vendégségbe. Amind az
asztalhoz ültette őket, hát ültetett egyik felől ës egy csendőrt s a más
felől ës, körbe vétette azt a tolvajt. S akkor több népet is oda
gyüjtött.
No már most ettek, ittak, mert volt mit. No most, mikor jól laktak,
akkor mondta a király az egésznek, mindegyik mondjon egy mesét el, hogy
teljék az üdő. Mondta az egyik, a mit tudott, s a más ës, a mit tudott.
No egykor rëa jött a sor a királyleányra ës, hogy mondjon. Akkor a leány
azt mondta, hogy ő nem mond mást, mert ő csak álmot mond. Kezdette
mondani itt a történetet álomnak. Mondta, hagy ő álmában azt látta,
elment a két kisasszony barátjaival az erdőbe sétálni s az ő jó barátjai
irigységből ott hagyták az erdőben. Ő elaludt, ott maradt az erdőben, s
látott egy szép pompás házat, márványköves udvara volt. De ő álmában
olyan bátor volt, hogy ő bément abba a szép szobába, ott az öreg
szakácsnét megtalálta s az az öreg szakácsné jobban megijedett, mind ő.
Most a szakácsné kérdezte:
– Hol jársz fiam?
Panaszolta, hogy eljött két barátnéjával s most este lett. A
szakácsnénak megesett a szüve.
– Menj, fiam, a közepső szobába, oda búj belé az ágy alá.
Ekkor az a két tolvaj irult-pirult, mert odabeszélt az a kisasszony. – Ő
bément a szobába s ott látott csupa emberfejet s kisasszonyfejet. Akkor
bénézett más szobába ës, s látott szép királyi gunyát s kisasszonyi
gunyát. Ekkor hallott egy jövést, de ő azt álmotta (álmában) látta, s
bébújt hamar az ágy alá. Ez alatt bévittek egy királyleányt, levették
róla a szép gunyáját, levágták a fejét, levágták az ujját a gyűrűvel. –
Most a két tolvaj nagyon elsárgodott ott az asztalnál. – Az ujj
bészökött hëzza az ágy alá a gyűrűvel. Akkor felkiájtott s kivette a
gyűrűt a zsebéből:
– Itt az ujj a gyűrűvel!
Most a király felszólott a csendőröknek, hogy kardot kell rántani s
fejét kell venni annak a két tolvajnak. Akkor, azt a kettőt hogy
eloltották, megüsmerték azt az ujjat a gyűrűvel, hogy kié. Mostan híre
futamodott, hogy hol vannak azok az elveszett küsasszonyok. No akkor
kocsira ültek s elmentek abba a szobába, az erdőbe. Ottan még a
szakácsnét ës levágtak és lófarkra kötötték, hogy mért nem tett előbb
hírt, hogy milyen rablás vagyon ott.
Im máig ës örvend a király, hogy milyen bátor küsasszonya volt. Sokan
örvendettek, hogy azokat a rablókat elpusztították a királyleány után.
No ezek máig mind élnek, ha meg nem haltak.
_(Rab Ilona, Pürkerecz.)_


24. Oktáviánus császár.
Volt egyszer egy császár, ezelőtt ki tudja mikor, Oktáviánus császár. Az
azt hitte, hogy mán nincs isten. Mindig azt mondotta, nállánál nagyobb
isten nincsen a világon. Egyszer elment, hogy fërëdjék a fërëdőben.
Mikor levetkezett s bément a fërëdőbe, a vízparton hagyta a gunyáját s a
lovát. Míg ő ott fërëdëtt, addig az angyal odament, felöltözött a
gunyájába s felült a lovára, elment haza a császárnéhoz.
Mikor kijött a vízből, látja, hogy nincsen gunyája. No hát már most mit
tegyen csórén a császár? Nem volt mit csináljon a császár, azt gondolta
magában, elmënyën csórén ës haza. No hát nem eresztettek bé a kapun,
mert hiába mondta, hogy ő a császár, nem hitték el, mert meztelen volt.
De az angyal benn volt. A gunyájába felöltözve ëppeg olyan volt, mind a
császár. Azt mondta a császárné, hogy vegyék el a kolbácsot s verjék
meg. Verték és űzték, de nem akart elmenni, mert azt mondta, hogy ő a
császár, megmutatta a gyűrűt az ujjába. Hát az angyal béhívatta s
odaadta neki a ruháját. Azt mondta, hogy azért tette vélle, hogy mért
fuvalkodott fel. Hát azt kérdezte tölle, hogy ezentúl még fogja mondani,
hogy nincsen isten más, csak ő?
Úgy alázta meg magát, nem volt többé oan gonosz. Az angyal eltünt s ő
megint megmaradott a házba. Még máig ës él, ha meg nem halt.
_(Plockuj Mihályné, Pürkerecz.)_


25. A kicsi kígyó, a macska és a féreg.
Volt egy árva gyermek, neki csak anyja élt.
Küldi két krajczárra eczetért a fiút.
Hozának egy macskát megverték a fiúk.
– Adjátok a szegényt nekem
– Mit adsz érte
– Édes anyám küldött két krajczárra eczetért,
Egyiket nektek adom.
Viszi haza a macskát,
Anyja jól megverte: ennek is kell enni!
– Felit adom macskámnak! iszë fiatal még!
– No te akkor étlen maradsz.
– Béosztom magamat.
Elküldi az anyja négy krajczárra sóért.
A fiúkat találja. Hoznak egy kis kígyót,
Essze van rongálva.
– Ne bántsátok szegényt, adjátok nekem!
– Igen, van ës mivel megvedd ezt a kígyót!
– Anyám adott négy krajczárt, hogy vegyek sót. Kettőt
Nektek adok érte.
Haza viszi a kis kígyót.
– Hát ezt miért hoztad?
– Látod anyám, fiatal még. Még valami lesz belőle.
Elküldi az anyja öt krajczárra pálinkáért.
Hozának egy férget (egeret), ëssze van rongálva.
– Adjátok nékem a férget, ne bántsátok!
– Igen, van ës mivel megvedd ezt a férget!
– Hiszëm a csak kicsi állat!
Haza viszi a férget.
– No most van mit táplálj!
– Hadd el anyám, majd béosztom én magamnak.
Mindennap ëtt a fiú. Azoknak ës adott
S még maradt neki ës. Felnőttek mind hárman.
Azt mondja a kígyó:
– Menjünk el apámhoz.
– De hogy merre menjünk? – azt mondja a fiú, –
Utat ki mutat meg, te csúszó és mászó?
– Hadd el kicsi gazdám, az én fejem útmutató.
Én feltekeredem a te nyakacskádra.
A merre a fejem, hogy előre mutat,
Arra szegődjél csak, mert mi így elmegyünk.
Úgy ës tesznek ketten, elmennek szépecskén.
A kígyó előre nyujtogatja fejét,
Lába viszi őtet, merre kanyarodik.
Mennek, mendegélnek, egyszer csak elérnek
Egy nagy sürüségbe. Azt mondja a kígyó:
– Engedj nekem fiam,
Mert én most, én téged megtanítlak hogy járj.
Mënünk az apámhoz, nagy bazsilikushoz,
De vigyázz magadra, mert ő örömében
Mindjárt elnyel téged, de megint visszavet
Kérdi tőled, mit kérsz? igér néked mindent,
Ezüstöt, aranyat, mindenféle kincset,
De néked, gazdácskám, legyen annyi eszed:
Ne kérj gazdag kincset, kérd a varázsgyűrűt.
– Te kígyó, mi van abban?
– Abbizën gazdácskám, amit te felgondolsz,
Rögtön megtörténik. A nyelve alatt van.
A bazsilikusnak, az édes apámnak.
Igaz, rosszul (rossz szívvel, nehezen) adja, de te ne hogy tágíts,
Oda adja minyát, ahogy engem meglát.
Úgy ës tëszën a fiú, semmit se tágított.
A nagy bazsilikus a fejét kidugja
S azt mondja:
– Nem adom, nekem legfőbb kincsem.
– Add át édes apám, mert fiad még jobb lesz.
E nevelt fel engem, az édes gazdácskám.
– Mesze, itt van nohát! De ezzel csalódol.
Tudom, hogy megcsalnak vélle egyszer-kétszer.
De vigyázz magadra, viseld gondját ennek,
Mert biz e jó szerszám!
Haza megy a fiú az édes anyjához.
Rozzant kis hajlék volt, a mibe belépett.
Gondolta meg magát:
– Most már én magamon immá segíthetek.
Szép ház áll ott szembe, abban egy szép leány,
Annak volt (talán: van) egy kedvese, a vörös kapitány.
Nohát állj meg leány, én viszlek el téged,
Nem a veres kapitány!
Gondolja meg magában:
– Ez a mű küs házunk
Legyen külömb, mind a veres kapitányé,
Még ötszöriziglen. Gyűrűm nyelvem alatt,
Azt ez megteheti.
Reggelre virradnak, hát van egy palota,
A kin az embernek szeme-szája elállott.
S a fiú különb volt, mind egy ezëredës.
Anyja álmélkodik, hogy szemét kinyitja,
Nem tudja, hogy hol van.
– Fiam, hol lehetünk? Hisz ez bárói ház.
– Nem anyám, csak nyugodjál! Nekem van egy gyürűm;
Poroncsolj csak kávét, értsd meg, rögtön hozzák!
Úgy tesz öreg anyó, rögtön, mindjárt hozzák.
Van cseléd tizenhat, madarak a gángba
Énekelnek, fütyörésznek.
Meglátják ott szemközt:
– Hej az a kis kunyhó
Milyenné vált! Ötször nagyobb mind a miénk!
De kiáll a fiú. Nem ës az a fiú,
Gondolják a többiek. Jó reggelt kivánnak.
– Édes fiam hogy vagy?
– Én bizony jól, szomszéd.
– Látom, hogy jól vagytok, de ennyi kincs honnét?
– Nekem van, nekem van, mert a mit gondolok,
Mindjárt megtörténik.
– Jaj, édes fiam, igen szépen kérlek,
Ez a mű szép házunk legyen mind a tiétek!
– Igen, szomszéd, igen, csak egy a kérésem:
Leányát adja nékem.
Velem boldogul él, megviseli magát.
– Nohát, nohát, nohát, csapjunk mű egy csudát!
De a mit én mondtam, történjék meg mindjárt.
Azonnal átadom a leányt én néked.
Elalusznak szépen, hát különb palota van
Ellenben szomszédnak.
Megy által a fiú a jó szomszéd úrhoz.
– Én megtettem apám, a mit maga kérdett (kért),
Most én kérdem magát, adja át a leányt.
– Nohát édes fiam, rögtön megkeresem.
A leány csak nyúzva mënën a legényhez,
De kedvet jót mutat, s összepárosodnak.
No vërës kapitány, most te mit gondolhatsz?
Úgy vagy mind a korró a mező közepén.
A leány ës vissza húzná a fejét
És kibújna a nagy gazdag palotából,
De mégës gondolja:
– Talám jobb, meghúzd a fejedet egy kicsit,