Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 19

Total number of words is 4490
Total number of unique words is 1355
31.8 of words are in the 2000 most common words
43.6 of words are in the 5000 most common words
50.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Azt mondta az öreg asszony, hogy:
– Itt a nyakkendőm és a surczom. Menjen le és az első házban mind
rézpénz van, de azt a pénzt őrzi egy nagy fehér kutya. A mint bényit az
ajtón, ne ijedjen meg a kutyától, hanem a nyakkendőt és a surczot
terítse le az asztalra és a kutyát vegye fel az ölébe s tegye fel az
asztalra. S mikor jő ki, a kutyát szépen tegye vissza és a surczot vegye
el. És így a második és a harmadik házban ës. Pénzt annyit vihet,
amennyit akar, csak az aczélt, a kovát, meg a fitilt adja ide.
Nohát a szegény baka úgy csinált. Bément az első házba és bément a másik
házba ës. Hát ott volt egy roppantott nagy feteke kutya. De abban a
házban tiszta ezüst pénz volt. És ő kapja magát, leteríti a ruvát az
asztalra, rëateszi a kutyát oda. Abbizën ő elhányja a rézpénzt és
megrakja magát ezüstpénzzel. A hova csak lehetett, mindenüve tett, még a
sapka karimájába ës. Nohát abbizën leteszi a kutyát a helyire, elveszi a
ruvát és a surczot, és úgy mënën a pénzzel tovább a harmadik szobába. A
mint bényit abba a harmadik szobába, hát látja, hogy van egy roppantott
nagy veres kutya. Neki a szeme világa elveszett, mert annyi arany pénz
volt abban a szobában, hogy a szeme nem lepte bé. Ő bizën kapja magát,
leteríti a surczot az asztalra és a ruvát, felfogja a nagy veres kutyát
az ölébe és felteszi az asztalra. Hogy sok arany pénz volt, ő bizën az
ezüst pénzt lerakta és megrakta magát tiszta arany pénzzel. És ő akkor
keresni kezdette az aczélt, a fitilt és a kovadarabot. Keresi, keresi, s
ott megtalálta ëppen az asztalon a pénz között. S elveszi az aczélt, a
kovát és a fitilt, és kifelé indul a házakból, hogy menjen ki az öreg
asszonyhoz.
Nohát mënën, mënën kifelé. Mikor kijő, félig, az öreg asszony lekëjájt,
hogy hát:
– Jösz-é Gábor?
Azt mondta Gábor erre, hogy hát:
– Igen, igen, jövök.
Hát így szép lassan kiér a lik szádához, s kéri az öreg asszony tölle a
fitilt s az aczélt s a kovadarabot. Azt mondta a katona, hogy hát:
– Ugyan öreg mányi, mire való ez magának?
Az öreg asszony azt mondta erre, hogy nem szabad tudja itt senkinek. De
a katona mégës vallatta az öreg asszonyt, hogy mondja meg neki mire való
az. De hogy az öreg asszony nem mondta meg, ő baonétot húzott és megölte
az öreg asszonyt. És nálla maradott a három szerszámdarab.
Nohát ő bizën elment azzal a pénzzel, a kit hozott, a kávéházba. És ő
múlatott reggelig s reggel kifizeti, a mit kellett, a vendéglősnek, és
elment, csináltatott a szabónál egy rend kadéti ruhát. A szabó kért
tölle a kadéti ruháért egy marok aranyat, és ő hármat adott.
Elindult ő a városon végig és ott nem ösmerte meg senki. És ő bément egy
más kávéházba és múlatott tizenkét órakorig écczoka. Nohát ekkor
kifizette, a mit követelt a vendéglős, és megfizette a kontóját, és
akkor azt mondta a vendéglősnek, hogy adjon neki egy szobát. A vendéglős
rendelt neki egy szobát, és bémënyën ő abba a szobába és kirakja az
asztalra azt a sok pénzt, a kit ő kihozott onnan. És ott múlatgat
lassan, egyedül. S abbizën szivaradzott, s elfogyott a mësinája.
Szégyenlëtte, hogy a vendéglőstől kérjen, hát abbizën eszébe jut néki,
hogy van néki egy fitilje és egy aczél darabja és egy kovadarabja. Nahát
ő bizën eléveszi azt a három darabot, és mikor egyet koppant, akkor nem
gyullott meg a fitil, de látja, hogy egyszeribe ott van a nagy fehér
kutya. Ő bizën még koppant kettőt egymásután egyszerre. Mikor kettőt
koppantott, a fitil úgy meggyullott, hogy egy pillanatra öt czentiméter
égett el. Akkor ott van egyszeribe a fekete kutya meg a veres kutya is.
Nohát abbizën a kutyák azt kérdik a katonától, hogy:
– Mi van, édes gazdám?
Azt mondja:
– Most nincsen semmi, mert már meggyujtottam a szivarat, de – azt mondja
– kell nékem egy szép fehérnép.
Nohát azt mondja a veres kutya, hogy itt a szomszéd országban, azt
mondja, van a királynak egy szép leánya. Nohát elmënën a veres kutya és
elhozza a leányt, és a kadét megcsókolta szépen háromszor úgy, hogy a
leány nem ëbredëtt fel álmából.
Abbizën a kutya visszaviszi s leteszi a küsasszonyt az ágyba, a hol
aludt. És a kutya elmënën vissza a gazdájához, és visszaküldi a gazdája
mind a három kutyát a szobákba.
És visszamennek a kutyák a helyükre, és mondja reggel a királyküsasszony
az édes apjának, hogy né, őt álmában mintha egy kadét megcsókolta volna
háromszor. Nohát erre bizën a király felállított egy sereg katonaságot a
kapujához posztnak, hogy nëzzék, meg, hogy az ő leányához ki jár bé.
Abbizën felállottak a katonaság, és mikor megint az öste eljött, hát jő
a nagy veres kutya, hogy vigye el a királyi küsasszonyt. Akkor a sok
katonaság mëgjedëtt s jettibe mindegyik a földre esett, és a kutya úgy
megint elviszi a királyi küsasszonyt a kadéthoz. És megcsókolgatta a
kadét háromszor a küsasszonyt, és megint a kutya visszavitte.
És kérdezi reggel a király a leányt, hogy hát az éjjel mit látott
álmában. Abbizën azt mondta a királyküsasszony, hogy megint azt látta
álmában, a mit a múlt éjjel. Abbizën hát a király kimënën s kérdezi a
katonaságot, hogy láttak-e valamit. Azt mondták a katonaság, hogy ők
bizën nem láttak semmit.
Nohát úgy a király másnap östére felállított három batalión katonaságot
posztnak. Nohát eljő öste és várják mimmerén, hogy mi lesz. Ekközben a
király felkötött a leánynak egy kupa kását egy tarisznyácskába és a
katonaságnak mind egy darab krétát adott a kezébe, hogy a melyik
leghamarébb meglátja, hogy hova viszik bé, hogy a kapura csináljanak egy
keresztet.
Nohát abbizën a kutya eljött s úgy kivitte a leányt az életből (házból),
hogy nem látta csupán egy. Nohát erre az egyre az egész utána mentek a
kutya után, és mikor ahhoz bévitte a kutya a leányt, oda csënáltak a
kapura egy keresztet.
Nohát a kutya, a meddig a katonaság visszament, addig a kutya a leányt
hazavitte. És mikor jő vissza a kutya, ëszrevëtte, hogy né egy ösven van
kásából és a kapun egy kereszt vagyon. A kutya megmondta a gazdájának és
a gazdája azt mondta, hogy:
– Më, egy darab kréta. – És feltett a kutyának a hátára egy vékáni
kását, és hogy menjen onnan addig a kapuig. – És akkor harapd ki a
zsákot alól és hordozd el aztot az egész városba és keresztezz meg
mindegyik kaput.
És a kutya úgy csënált. És mikor elvégezte, hogy megkeresztezte
mindegyik kaput, akkor visszament a gazdájához és megmondta, hogy
megcsinálta, a mit poroncsolt.
Nohát abbizën a király reggel megkérdezi a katonaságot, kérdezi a
leányát:
– Nohát mit láttál az éjjel álmodban?
Akkor azt mondta a leány:
– Mindazt, a mit eddig.
A katonaságot megint megkérdezte, még egyszer, és a katonaság azt
felelte, hogy:
– Már rëaakadtunk, a hova elvitték a küsasszonyt.
Nohát felül a kocsiba és elindul ki a városba, hogy nëzze meg, hoa
vitték az ő leányát. És a katonaság ment elől, hogy mutaszsza meg, hogy
hol van a kereszt a kapun. Hát látja a király, hogy mindenütt a kása
elhullatva, és minden kapun meg van keresztezve, és egy se reménykedett,
hogy tisztán melyik lehet.
Nohát így elmënyën a király nagy szégyennel, és másnap estére a
katonaságnak rendelt kék plajbászt. Nohát megint eljő este és a veres
kutya eljő és elviszi a küsasszonyt. És meglátták, hogy viszi és a
katonaság utána ment és egy keresztet csináltak a kék plajbásszal a
kapura.
Nohát abbizën reggel kérdezi a király a leányát, és a leánya azt
felelte, hogy:
– Igenis, édes apám, mind csak azt az álmot láttam, a mit eddig.
De – hogy szavamat ne felejtsem – a küsasszonyt, a meddig hordozták,
sose ébredt fel.
Nohát kérdezi a király a katonaságot, hogy láttak valamit-e? A katonaság
azt felelték:
– Igenis, császárunk, meg van jelezve, a hova elvitték.
Nohát abbizë rëaakadtak a kadétra, és a kadétot elfogták és vasba
verték, s elitélték, hogy akasszák fel. Abbizë a kadét a börtönből, a
mint kitekintett, meglátott egy izét, egy suszterinast. És mondta neki:
– Me fiam, adok neked két marok aranyat, és me a kócs, és menj el ebbe s
ebbe a vendéglőbe. – És megmondta neki az ajtószámot ës. – És van az
asztalon egy fitil, egy aczél és egy kova darab, és hozd el azt nekem,
és hozd vissza a kócsot ës.
Nohát a fiúcska elmënën s elhozza az aczélt és a kovát és a fitilt,
akkor a fiúcska béadja neki és megadja a kadét a fiúcskának a két marok
aranyat.
Nohát eljő az üdő, hogy vigyék a kadétot és akaszszák fel. Nohát
elviszik a kadétot, a mint viszik, útközben találkozik egy napszámos
emberrel. Nohát azt mondja a kadét a napszámos embernek:
– Öreg bácsi, adja nekem a pipáját és adjon nekem egy pipa dohányt, mert
adok két marok aranyat.
Nohát az öreg megörült a pénznek, s odaadja a pipát, s ad neki egy fél
pakét dohányt. S mikor felakasztanák, azt mondja, hogy engedjék meg
neki, hogy még bár egyszer gyujtsa meg a pipáját, hogy még ereszszen bár
két füstöt. És megengedték a kadétnak. Eléveszi a pipáját s rëatölt,
eléveszi a kovát s az aczéldarabot s a fitilt, s abbizë ő hármat koppant
egymásután, hármat gyorsan. Mikor hármat koppantott, ott volt mind a
három kutyája. Akkor a sokrémüség nép megijedtek a kutyáktól és hanyatt
estek, mindamennyi, ëppen a király maradt egyedül. És akkor ő a
királylyal szembement, kihúzta a kardját, hogy vágja le, és a király azt
mondta:
– Édes barátom, ne vágj le, mert neked adom a leányomat és neked adom
fele királyságomat.
Nohát abbizë úgy ketten hazamentek, és a király odaadta a leányát és
rëairatta fele királyságát. Ha meg nem haltak, máég ës élnek.
_(Fórizs Márton, Zajzon.)_


47. A szabó és az óriások.
Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon ës túl lehetett, volt egy
szabó. Ez szegényebb volt, mind a más szabók, és ő nem bírt megélni
abban a faluban, és elvándorlott más faluba és ott nem üsmerték őt
senki. Ott ő mondta, hogy ő olyan ember, hogy ő egy csapásra hetet leüt.
És abba a faluba járt két óriás rabolni, s minden écczoka béjártak a
faluba rabolni. A biróság megtudta, hogy van itt egy olyan ember, hogy
egy csapásra hetet leüt, és elment a biróság ahhoz az emberhez és mondta
néki, hogy itt van két óriás, és ezeket üsse meg (üsse agyon) és kap hat
szekér pénzt.
Nohát erre a szabó elvár reggelig és megleste, hogy az óriások merre
mennek. S utánuk ment a szabó, s látta, hogy bémentek egy nagy erdőbe. S
megleste, hogy mit csinálnak, s látta, hogy le van feküve mind a kettő.
Kapja magát a szabó és felhágott egy nagy cserefára. És a cserefán magok
voltak, és egyet leszakított és az egyik óriásnak az órára dobta. És
akkor az óriás törölte az órát és meglökte a másikat s azt mondta:
– Hagyj békét, hogy aludjam!
A másik azt mondta:
– Én nem csinálok neked semmit.
A szabó megint leszakított egy cseremagot és megdobja az előbbszerinek
az orrát megint. És akkor megdöfi a másikat, hogy:
– Nyugudjál, mert ha nem, megütlek!
És a szabó még egyszer leszakított egy magot és megint a másodiknak az
órára dobta. Erre a második megharagutt, és összevesztek. És kikapott az
egyik ës egy lábon álló fát és a másik ës. Az egyik éppen azt találta
kikapni, a melyiken a szabó volt. A szabót a fa tetejéről eldobta
messzire és úgy megvágta a két óriás egyik a másikat, hogy mind a kettő
meghalt.
És erre a szabó kapja magát, odamënyën és megnëzi, hogy meg vannak-é
halva. És látja, hogy az egyiknek a fejéből az agya van kijőve, a
másiknak itt a válla van eltörve.
És a szabó erre nagy örömmel mënyën a városba és jelenti a biróságnak,
hogy megütte (agyonütötte) az óriásokat, s azt mondta, ha nem hiszik,
nëzzék meg. A biróság kimënyën s látják, hogy az óriások meg vannak
halva. Nagy örömmel mennek haza és megadják a szabónak a hat szekér
pénzt. És megén megkérte a biróságot, hogy adjanak neki marhákat, hogy ő
vigye haza a pénzt. A biróság adott, és így hazavitte a pénzt a szabó,
és így lett belölle nagy gazda.
_(Fórizs Márton, Zajzon.)_


48. A nagy rablóbánda.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy apának három fia. Az egyik volt
nagyobb gazda, a másik volt küssebb, s a harmadik szegény ember volt.
Hát abbizën, a falu széjinél kezdődött egy nagy erdő s abban az erdőben
tartózkodott tizenkét rabló. Hát abbizën az a szegényebbik kapja magát,
meglesi a tolvajokat, és a tolvajokat megkapta, hogy egy nagy kőszálba
tartózkodtak. S várja ott a meddig egyszer jőnek a tolvajok. Hát egyszer
látja, hogy jőnek tizenketten lóháton, hoznak mindegyiken, a mit a ló
elbírt, annyi pénzt. Éppen akkor hallatszott, hogy kiraboltak egy nagy
gazdát. Hát ő bizën ott lesi, hogy hol mennek bé a tolvajok a kőszálba.
Hát abbizën látja, hogy a legnagyobbik megkopogtatja a kőszálat és
háromszorig mondja: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki! S ekkor a kőszál
kinyillott, a tolvajok bémentek.
Ott várja, hogy mikor jőnek ki. Hát egyszer látja három nap mulva, hogy
jőnek ki. De ő el volt bújva s őt nem látták. Akkor ő ës neki fogott és
bément. Látta, hogy vannak nagy rakás ezüstpénz, aranypénz és bankópénz.
Ő bizën kapja magát és még várja, hogy hány nap mulva jőnek vissza a
rablók. Hát látja, hogy tizenkét nap mulva jöttek vissza. Ő akkor
hazament és három nap mulva oda ment ő ës tíz lóval és minden lóra tett
két átólvetőt. Akkor bémënyën ő ës oda s megpakolja mind a tíz lovát
úgy, a hogy csak lehetett.
Hát abbizën elmënyën haza, és a bátyja, a leggazdagabbik, az elmënyën
száz tevével, hogy hozzon ő ës pénzt.
Ekközben a tolvajok látták, hogy a pénzhez nyúltak. És mikor kijöttek,
akkor felírták a kőszálnak az oldalára, hogy ha valakit megkapnak ott
benne, hát igyenyësën négy felé hasítják. Hát bémënyën ő ës a száz
tevével, de ő már megpakolta a tevéket jól. Ott kopogtatja a kőszálat,
hogy jőön ki, de ő nem mondta háromszor, hogy: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki,
és a kőszál nem nyillott meg.
Ekközben a tolvajok hazajöttek és benn kapták a leggazdagabbikat, a
melyik száz tevével elment. És neki fogtak, négyfelé hasították és
felállították kívül a kőszálhoz.
És ekközben annak az embernek a felesége elment a legküssebbik emberhez,
hogy kérdezze meg, vaon az ő ura hol van, hogy menjen utánna. S
megmondta a küssebbik neki, s elment az asszony, s látja, hogy oda fel
van állítva a férje négybe hasítva. És mondta a legküssebbik embernek,
hogy né az urával mi történt. Hát abbizën azt felelte a küssebbik ember,
úgy kell, ha a kevesvel nem elégszik meg.
Ha kevesebbet hozott volna el, lehet, hogy szerencséje lett volna, de
így nem lett. S úgy maradott az asszony ögyvezen, s ha meg nem halt,
májég ës él.
_(Fórizs Márton, Zajzon.)_


49. Szépmező szárnya.
Volt egy országnak egy fővárosa, melyben se a nap, se a hold, se a
csillagok nem sütöttek. A király kihirdette, hogy a melyik fel tudja
hozni a napot, a holdat és a csillagokat, azt fizet, a mit kiván.
Későre talált olyan embert a király, és végre mégis egy özvegy
asszonynak volt három fia, s azok ajánlkoztak. A legküsebbiket hítták
Szépmező szárnyának. Tizenhat éves volt és nagyon kemény legény. Az azt
mondta, hogy majd fel fogja hozni. Elmentek a királyhoz, s a király
adott hármuknak három lovat s pénzt az útra. Szépmező szárnya még kért
egy mázsa aranyat a királytól és szekeret, hogy azon hozzák.
Hogy elindultak, a várkapuhoz értek. A vár kapusát hítták Ország
kovácsának. Idős ember volt, és nagyon erős ember. A még csendesítette
Szépmező szárnyát, hogy ne veszítse el fiatalságát ilyen korán, de ő nem
hajtott arra. Azt mondja:
– Itt van ez az arany. A király parancsára addig főzze, míg én
visszajövök.
Aval elindultak, mentek három éjjel és három nap. A harmadik nap estéjén
elértek egy hidat. A hídon mikor menni akartak keresztül, Szépmező
szárnyának a lova megbotlott.
– Hallod, – azt mondja Szépmező szárnya a bátyjainak – tovább nem
megyünk!
S leszállottak, tüzet csináltak és lefeküdtek. Tíz órakor Szépmező
szárnya felëbredt és kiment a hídra sétálni. A hétfejű sárkány, melyik a
csillagokat hordozta, a híd alatt nyergelte a lovát. Felült a nyeregbe,
alig ment nehányat, megbotlott a lova.
– Hí, kutya igya a véredet! Vaj tám érzed Szépmező szárnyának a szagát?
– Vaj érzed, vaj nem, de itt vagyok! – rikójtotta Szépmező szárnya a
hídról.
Aval feljött a sárkány, kérdette Szépmező szárnyát:
– Hogy küzsdjünk, karddal-é vaj küzsdéssel?
Azt mondja Szépmező szárnya:
– Dërëkból, mert szerencsésebb!
Küzsdeni kezdnek. Béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező
szárnya kiszökött, léütötte a sárkányt egész nyakig. Aval levágta a
hétfejűt s a lovát odavezette a tűzhöz.
A bátyjai erről semmit se tudtak, úgy el voltak aluva. Mikor odavezette
a lovat, s felköltötte, megjettek, hogy miféle lovat hozott az öccsük
oda. A ló olyan szép volt, hogy a bátyjai nem láttak olyant soha. Mind a
csillagok, úgy ragyogott. Kérdezték, hogy honnan fogta. Azt mondta, itt
a hídon egy egész lóserget űztek keresztül, onnan fogta.
Hogy a sárkányt elpusztította Szépmező szárnya, hát a csillagok mindjárt
a városba bésütöttek. A király mindjárt egy zenét küldött ki és várta
Szépmező szárnyát örömbe.
Azzal ott maradtak reggelig. Reggel elindultak estig, akkor még elértek
egy hidat. A hídon mikor mentek keresztül, Szépmező szárnyának a lova
megint megbotlott.
– Halt! – azt mondja a bátyjainak – tovább nem megyünk, mert nem
szerencsés.
Visszatértek onnan ës. Tüzet csináltak, a lovakat kikötötték, zabot
adtak, lefeküdtek. Tizenegy órakor felébredt Szépmező szárnya, kiment a
hídra sétálni. A híd alatt nyergelte a kilenczfejű sárkány a lovát,
melyik a holdat hordozta. Felül a nyeregbe, a ló elig lépett hármat,
megbotlott.
– Hí, kutya igya véredet! Tám érzed Szépmező szárnyának a szagát?
– Érzi, nem érzi, de itt vagyok! Hogy küzsdjünk, dërëkból-é, vaj
karddal?
– Dërëkból, mert szerencsésebb – szólt a sárkány.
Küzsdeni kezdtek. A sárkány béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe.
Szépmező szárnya kiugrott, és béütötte ő ës a sárkányt, Akkor kiugrott
megint a sárkány, és béütötte Szépmező szárnyát a földbe. Szépmező
szárnya kiugrott, megmérgelődött és béütötte egész nyakig a
kilenczfejűt. Levágta mind a kilencz fejét, s hogy levágta, a hold minyá
felsütött, és sütött a városba.
A király a zenét megint kiküldte, várta Szépmező szárnyát. De Szépmező
szárnya a lovát odavezette a tűzhöz, felköltötte a bátyjait. A bátyjai
elijedtek, olyan szép ló volt, mind a hold éppen. Kérdezték honnan
hozta. A hídon egy serget keresztül űztek, s onnan fogta, azt mondta.
Reggel megint elindultak. Mentek egész estig, este megint elértek egy
hidat. A hídon megint megbotlott Szépmező szárnyának a lova lába.
– Halt! – azt mondja bátyjainak – tovább nem megyünk, nem szerencsés.
Visszatértek, tüzet tettek, a lovakat megkötötték és ennik adtak.
Tizenkét órakor megint felébredt és kiment a hídra Szépmező szárnya. A
híd alatt a tizenkétfejű sárkány nyergelte a lovát. Felül a nyeregbe,
elig lépik a lába hármat, megbotlott.
– Hí, kutya igya a véredet. Talám érzed Szépmező szárnyának a szagát?
– Vaj érzi, vaj nem, de itt vagyok!
– Hogy küzsdjünk, dërëkba vagy karddal?
– Dërëkba, mert szerencsésebb.
Küzsdöttek egy darabig, de nem tudták egymást sérteni, mert egyik oan
erős volt, mind a más. Azt mondja a sárkány:
– Látom, hogy nem tudunk semmire menni. Legyen belölled egy fakerek
(így), és belöllem egy vaskerek. Te menj ki erre és én erre a hegyre, és
ereszkedjünk ëssze, és a miiké (melyiké) ësszetörik, a legyen a vesztes.
Azt mondja Szépmező szárnya:
– Nem bánom, legyen belöllem egy oan fakerek, hogy félig menjen a
földbe, belölled egy oan vaskerek, hogy menjen föld színén.
Úgy ës lett. Kecskebucskát vetettek, és lett két kerek a kettő; egyikből
fakerek, a másból vaskerek.
Béereszkedtek, de a fakerek roppant erős volt, bément a földbe, s a
vaskerek ësszetört. Akkor a sárkány nem egyezett abba belé, és:
– Úgy nem jó. Legyen belölled egy fehér langocska (így), belöllem egy
kék. Melyik összégeti a másikat, a legyen a nyertes.
Aval két langocska lett a kettőből. Kezdték egymást égetni, de addig
küzsdöttek, hogy a nap már fel kellett volna jőjön, fel volt annyira a
hajnal virradva. Mënyën el három feteke holló felettük, és meglátja a
sárkány. Azt mondja nekik:
– Menjetek s hozzatok szájatokban egy kis vizet s öntsétek a fehér
langocskára. Egy nagy dögöt teremtek nektek.
Szépmező szárnya azt mondja:
– Menjetek el bátyáimhoz. Mondjátok nekik keljenek fel, hozzanak a
kalapjukban vizet, mert három királyi loat adok nektek.
Azzal el ës mentek a hollók, fel ës költötték a bátyjait. Vizet vittek
és a kék langra öntötték, a ki elaludt, s akkor Szépmező szárnya
összeégette a sárkányt. Aval a nap ës minyát bésütött a városba s a
király megint a zenét kiküldte Szépmező szárnya elé.
Aval elvette ennek ës a lovát Szépmező szárnya s felültek hárman a három
sárkánynak a lovára, úgy mentek tovább. A három ló, a kikkel elindultak
hazulról, a ment utánuk. Hogy elindultak, minyát a három feteke holló
kezdett gágogni. Szépmező szárnya minyá megállott, bátyjaival megüttette
a három lovat, a melyikkel elindultak, s otthatta a hollóknak.
Aval ment tovább, s elértek egy nagy erdőbe. Az erdőben egy alkalmas
hely volt, megállottak, a lovakat kikötötték. Szépmező szárnya, volt egy
gyalogút, s elment azon. Nem ment soká, csakhamar elért egy nagy kőbe
rakott várat. Odamënyën, gondolkozik, hogy hogy menjen bé a várba.
Kecskebucsát vetétt, s lett belölle egy darázs. A kócslikon bébújt, de
mikor bébújt, elijedëtt, mert ott volt a sárkányoknak a felesége és az
anyósa, mind a három. A sárkányoknak a feleségük már megtudták, hogy a
férjüket elpusztította Szépmező szárnya.
Felköltötték akkor az öreg sárkánykotát. A mosdó vizet kért, azzal azt
mondja a nagyobbiknak, hogy:
– Buszut kell álljunk! Nem lehet, hogy elhagyjuk, mert elpusztította
mind a három fiamat!
A nagyobbikat elküldte azon az úton, a melyiken már tudta, hogy elmenjen
Szépmező szárnya a város felé, és azt mondta, hogy legyen egy körtefa
belölle. Legyen egy nagy éhség, hogy az ember majd étlen haljon meg, s a
ki abból a gyümölcsből eszik, haljon meg. Azt mondja a másiknak, mind
azon az úton menjen tovább, legyen belölle egy szép vízforrás, s a ki
abból a vízből iszik, hogy haljon meg. A harmadiknak mondja, hogy menjen
mind azon az úton tovább, és legyen belölle egy nagy híd, és tűz égesse
össze. Aval elindultak, mentek, merre menjenek.
Elindultak, és ezalatt Szépmező szárnya ës elindult a lovakhoz, a
bátyjaihoz. Ő kecskebucsát vetett és megint ember lett belölle. Felültek
a lovakra és elindultak. Hogy elindultak, oan éhség csapta meg, hogy
majdnem étlen haltak. Meglátnak egyszer egy körtefát, sietnek arra felé,
egyenek a körtéből. Szépmező szárnya megszorította a lovát, megkerülte
bátyjait és kardját belévágta a fába. Az ësszerogyott, vérré változott.
Kérdezte a bátyjait, még éhesek. Azt mondják: nem. Akkor mennek előre.
Megindultak, nem mentek messzire, akkor úgy megszomjaztak, hogy elig
voltak. Meglátnak egy forrást, igyanak belölle, verjék el a szomjuságot.
Szépmező szárnya akkor ës megsarkantyúzta a lovát, megkerülte a
bátyjait, a kardját belévágta a forrásba, és a vérré vált. Kérdi a
bátyjait:
– Ihatnának, vaj nem?
– Nem – azt mondják.
– No, akkor mënünk elé.
Megindultak, egyszer oan hideg csapta meg, hogy elig tudtak a loon ülni.
Meglátnak egy tüzet, sietnek oda, hogy melegítsék meg magokat. Szépmező
szárnya akkor ës megkerülte, a kardját belevágta a tűzbe, és a tűz akkor
ës összeomlott, vérré vált.
Elpusztította mind a három sárkánynak a feleségét. S a sárkánynak az
anyjuk jött utánuk és meglátta, hogy elpusztította a fiainak a feleségét
ës. Még inkább megdühösödött. Úgy ment utánuk, hogy szájából két ölnyire
jött ki a lang.
Egyszer azt mondja Szépmező szárnyának a lova:
– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj onnan hátul.
Visszanëz, látja, hogy jő a sárkány utánuk.
– Minyát levëszën, lovam, a hátadról.
– Nem baj. Van egy vakaród, vesd le.
Levetette a vakarót és olyan kősziklás erdő lett, hogy míg a sárkánykota
át tudott jőni, ők messze mentek. Egyszer megint azt mondja a ló:
– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj hátul.
Azt mondja Szépmező szárnya:
– Jő a sárkány, minyát levëszën megint a hátadról.
– Nem baj, semmi. Van egy keféd, vesd le.
Levetette a kefét, abból olyan sűrű cserefa erdő lett, hogy a sárkánynak
ki kellett tépni. Míg kitépte az erdőt, és utat csált magának, addig ő
messze elhaladott.
Egyszer megint azt mondja a ló:
– Nëzz vissza gazdám, mert valami roszsz szél fúj hátul.
Vissza néz, mondja:
– Jő a sárkány, mindjárt leveszen a hátadról.
– Nem baj, semmi. Van egy zsebruvád (zsebkendőd), vesd le.
Levetëtte, abból egy oan jég lett, befogyott a folyó. Ha a sárkány
rëalépett, minyát esëtt el. Le kellett jőön, hogy megpatkolja magát. Míg
patkót csinált, megpatkolta magát, és keresztül tudott jőni, addig
messze mentek megint.
Mikor majd a városhoz értek, – már a zene künn volt, a város széjin
várta Szépmező szárnyát – visszanéz Szépmező szárnya, látja, hogy jő a
sárkány dühösen. Aval megszorította a lovát és vágtában rikójtotta
Ország kovácsának:
– Nyisd ki Ország kovácsa a kaput, mert jövök!
A kaput kinyitotta Ország kovácsa, és leszökött a lováról Szépmező
szárnya, s a kaput betette. A kaput elig tette bé, már ott volt a
sárkány. A kapu hogy kemény volt, nem tudta béütni, hát a kapu alatt
likat ásott, a fejét bédugta, hogy emelje fel a kaput. Akkor Szépmező
szárnya a bátyjaival elment az aranyhoz. Az, míg elmentek mind főtt. A
forró aranyat rëaöntötték a sárkány fejére, a fejét mind összeégette.
Elpusztult már a sárkánynak az anyja ës, az egész nemzetség.
Az a zene békisérte Szépmező szárnyáékat a királyi palotába. A király
örömében, hogy felhozta a napot s a holdat s a csillagokat, szép
vendégséget, mulatságot csált. Megjándékozta annyi kincscsel, hogy
holtig legyen miből éljenek. Máig ës élnek, ha meg nem haltak.
_(Jakab János, Zajzon.)_


50. A szent leányok ajándéka.
Volt egy özvegy asszonynak három leánya, s azok a legényektől,
emberektől nagyon féltek. Az anyjuk megszidta, hogy mit akarnak, mért
nem akarnak férjhez menni, megházasodni. De mind el akartak menni
hazulról. Az anyjuk látta, hogy nem tud semmire menni véllik,
eleresztette. Merëndét tett tarisznyájukba mind a háromnak, s
elindultak, mentek, míg abba az erdőbe bévetődtek. Az erdőből eleget
siettek, hogy napvilágot érjenek, de nem tudtak, bésetétedtek. De
setétbe ës mentek, mert féltek ott maradni, míg elértek egy házat, hol
az erdőpásztorok voltak.
Ott az ablakon néztek bé, s látták, hogy pásztorok vannak benne,
férfiak. Gondolkoztak, hogy menjenek; s elhatározták azután mégës, hogy
bémennek, mert künn ës féltek. A nagyobbik bément, szállást kért, a
pásztorok azt mondták, hogy:
– Adhatunk, de nagyon kicsi a hely, hármunknak csak három ágy van. Ha
akarnak, hárman hármunknál ës elhálhatnak.
Aztán a liányok beléegyeztek. Lefeküdtek, elaludtak. De écczoka a
küssebbik pásztor a küssebbik leányon keresztülvetette a kezét. A
felszökött onnan, hogy valami csúfságot akar vélle tenni s többet le se
ës feküdt egész reggelig.
Reggel felkeltek a két testvére ës, a két nénje, megmosdódtak. S a
nagyobbik liány adott a nagyobbik pásztornak egy selyem kendőt, a
közbelső adott a közbelsőnek egy selyem kalapot, a küssebbik nem akart
semmit adni a küssebbik erdőpásztornak, mért csálta azt a csufságot
vélle. A két nénje biztatták, hogy ne maradjon szégyenbe, kapjon az ës.
S volt neki, a harmadiknak, egy gyűrü, s aval meggyőződtek, hogy
valóságban tette-é, vaj csak álmotta. Azt mondja a nagyobbik, hogy adja
oda azt a gyűrüt, mindjárt megtudja, hogy valóságban tette-é, vaj csak
álmotta. Oda adta, s fordította (a gyűrűt a legény), s folyva folyt ki
az arany belölle. S látták, hogy nem ímette tette. S aval odaadták néki
ës, s elmentek.
A fiúk most azt határozták, hogy lemondnak hivatalukról. El ës mentek bé
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 20