Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 11

Total number of words is 4452
Total number of unique words is 1212
31.8 of words are in the 2000 most common words
43.8 of words are in the 5000 most common words
50.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Leányka, mondd meg édes apádnak, hogy ha elvëszën, akkor tüktököt
tébe, vajba fërësztlek.
S még ad egy-egy szelet kenyeret. A leányocska s a fiucska elvették a
szelet kenyeret, elmentek haza. Hogy elmentek haza, mondják az édes
apjuknak:
– Édes apó, azt mondta egy ögyvez asszony, hogy ha őt anyónak elveszi,
akkor münköt tébe, vajba fërëszt.
Aval azt mondta az édes apja a leánykának:
– No leányom, én elveszem, ha úgy bánik veletek.
El ës ment másnap, feleségül elvette. Két hétig tébe, vajba fërësztëtte
a leánykát s a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának:
– Hogyha a gyermekeidet el nem posztítod, akkor úgyës elmënyëk innen.
A szegény ember, mit volt hogy csáljon, béfogta a két tehenkéjét a
szekérbe, felültette a két gyermeket a szekérre, elvitte őket az erdőbe.
Ott egy kalibát csált, a kalibába béhejhësztëtte őköt s azt mondta a
leányának:
– No leányom, mikor visszatérek, akkor haza viszlek. Mënyëk, hogy rakjak
egy szekér fát.
A leányka tátos volt, tudta, hogy mit akar az apja vélle. Az apja pedig
levette a szekérről a fészit, megtérítette a szekerét és elindult
hazafelé. S a mint ment hazafelé, a fészi fokával mindenik fára ütött
egyet-egyet, hogy gondolják azt a leánykáék, hogy készíti a fát a
szekérre. Hanem elment haza, otthatta a gyermekeket az erdőben a
kalibában.
A leánykáéknak pedig ott telt sok idejük a kalibában. Egy nyári nap
kiment az erdőbe a leányka, hát az erdő közepében volt egy szép
kaszálócska. Ott volt egy purkoj széna, de az a kaszálócska oan szép
volt, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a kaszálócskára nem.
Egykor kimënyën egy királyfiú az erdőbe vadászni. A mint vadász az a
királyfiú az erdőben, hát ráakad arra a kaszálócskára. Hát a fiúcska s a
leányka ëppen kiköltözött volt ebbe a szénapurkojba. S a királyfiú
meglátta azt a szép helyet, látta, hogy van ott egy keves (így) széna,
azt számította, hogy abból a szénából ad egy keveset a lovának, hogy
egyék. Hát bizë, mikor odamënyën, ejjed (elijed), hogy minyen szép fiút
s leányt látott. Nagyon megtetszett a királyfiúnak. Azt mondja a
királyfiú a leánynak:
– Eljösz nekem feleségül?
Azt mondja a leány a királyfiúnak:
– Hogy menjek én magának feleségül? Nem hagyhatom itt az ëcsémet.
Azonnal elévesz ő egy füsűt, megfüsülködik a leány, unyan két szép
virágot füsült a fejéből, hogy a napra inkább lehetett nëzni, de erre a
virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak:
– Ezt a két szép virágot magának adom. Vigye haza az édes anyjának,
tegye az ablakba egy pohár vízbe, és ha holnap jőnek értem, akkor
elmënyëk én ës.
Hazamënyën a királyfiú a két szép szál virággal, elbeszéli az anyjának,
hogy járt ő egy leánnyal az erdőben, és a leány küldötte neki ezt a
virágot, hogy tegye a pohárba, vízbe, és tegye fel az ablakba.
Elbeszélte az édes anyjának, hogy holnap ő elveszi a leányt feleségül. S
azonnal ës nem bánta az anyja. Gondolta, az jó lesz neki menyének.
De hogy szovam ne felejtsem, a királyfiúnak egy boszorkánynénak a leánya
volt a kedvese. És elmentek másnap utána. S hogy elmentek a szegény
leány után, a legutolsó kocsira felült a boszorkányné a leányával.
Elmennek a szegény liányhoz, felteszik a kocsiba a liánt ës, az ëcscsét
ës, és visszatérnek hazafelé. A mikor az erdőszéjbe érnek, akkor a
boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy senki semmit se tudott.
Elment, s a királyfiú mellől a szegény leányt levette a kocsiból.
Levetkeztette, az ő leányának a ruháját feladta a szegény liányra és a
szegény liánynak a két szemét kivette, és – a közelben volt egy nádas –
a nádhoz megkötötte. A boszorkányné a liányát melléje ültette, a
királyfiú mellé, a szegény liány pedig ott maradt a nádasban.
Visszament a boszorkányné a kocsihoz és a kocsit elindította. Elmentek
haza, otthon pedig ësszehítták nagy vendégségre a herczegeket, grófokat,
bárókat, meglett a nagy lakodalom.
De nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve. Hogy a
királyküsasszony megfüsülködött, nem virágot füsült, hanem tetüt.
Gondolta magában, mi a baja lehet ennek? Búsult nagyon.
Történt egyszer, egy öreg halász, ëppen a nádas mellett volt egy tó, s
az az öreg halász odajárt halacskákat halászgatni. S a mint ott
halászgatik, szegény leány a hajától megkötve eljajdulta magát, s az
öreg halász meghallotta a jajdulását. Azt kiájtja vissza:
– Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg, s akkor felkereslek!
Meghallotta a szegény leány s mégegyszer feljajdult. Odamënën a szegény
halász, feloldja a hajától fogvást, s elviszi magához haza, az ő szegény
házába.
Egyszer azt mondja a szegény leány, adjanak neki egy fösüt. S
megfüsülködik a szegény leány, unyan két szép szál virágot füsült a
fejéből, hogy a napra inkább lehetett nëzni, de erre a két szál virágra
nem. S azt mondja az öreg embernek:
– Öreg táti, vigye el ezt a két szál virágot a városba, s adnak ezért a
két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kied ne adja ezért a
három-négy szekér aranyért, hanem mondja azt: A báránykám erdőben járt s
a bal szemét kiütötte; a ki neki bal szemet ád, annak adom a virágát!
Aval elindult az öreg ember a városba. A mint mënyën a városba, igérnek
a két szál virágért négy-öt szekér aranyat. De az öreg ember nem akarja
adni a virágot, csak azt mondja: A báránykám erdőben járt s a bal szemét
kiütötte; a ki neki bal szemet ád, annak adom a virágát.
Erre elért ëppen a király kapujába. Meghallja az öreg boszorkányné, hogy
milyen két szép virágot árulnak, s bészalad, azt mondja a leányának:
– Te leányom! Urad úgy sincs itthon, menj vedd meg a két szál virágot.
Mikor hazajő, nagyon örvend azért a két szál virágért, azt gondolja, a
fejedből füsülted.
Kümënyën a királyküsasszony s igér öt-hat szekér aranyat a két szál
virágért, de az öreg ember nem akarja adni. Azt mondja, hogy a
báránykája az erdőben járt s kiütötte a bal szemét. A ki neki bal szemet
ád, annak adja a virágát.
Aval azt mondja a boszorkányné a liányának:
– Menj te leányom, hozd ki a pesmëg megől a bal szemét annak a leánynak,
a melyiknek az erdőben kivettük a szemét.
Bémënyën a boszorkányné liánya és kihozza a bal szemét, odaadja az öreg
embernek, az öreg ember pedig odaadja a virágot és elmënyën haza. Hogy
hazaért, odaadja a szemet a liánynak. A liány korán reggel felkelt, s
odaadta az öreg ember a szemét neki, a leány pedig kiment s
harmatcseppel megmosta s feltette a szemét, hát hétszerte szebben
látott, mind azelőtt.
– No – azt mondja a liány – most egyik szemem helyre jött, most jó
kedvem van.
Jó kedvében lépett két szál virágot, de ez a két szál virág még
hétszerte szebb volt, mind az a másik, a kit a fejéből fésült. És azt
mondta az öreg embernek, hogy vigye el ezt ës a városba. Igérnek érte
tíz szekér aranyat, tizenegyet, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a
báránykája az erdőben járt s a jobb szemét kiütötte, s a ki neki jobb
szemet ád, annak adja a virágot.
Nohát igértek érte tizenegy-tizenkét szekér aranyat, ezért a két szál
virágért, a városban, de az öreg ember nem akarta adni, csak azt mondta,
hogy a báránykája az erdőben járt s a jobb szemét kiütötte, s a ki néki
jobb szemet ad, annak adja a két szál virágot. Elért megint a király
kapujába s meghallotta a királyküsasszony, hogy minyen két szál virágot
árulnak. Megállítja az öreg embert a királyküsasszony, azt mondja neki:
– No öreg ember, add nekem a virágot.
Azt mondja az öreg ember:
– Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a báránykámnak.
Aval bészalad a királyküsasszony s kihozza a jobb szemet a pesmëg megől
s odaadja az öreg embernek, az öreg ember pedig odaadja a virágot. A
szemmel pedig elmënyën haza s odaadja a liánynak a szemét. Hogy odaadja
a liánynak, a liány jókor reggel felkel, kimënyën, helyre teszi a
szemét, harmatcseppel megmozsdik, a szemét megmossa, hát hétszerte
szebben lát, mind a másikkal. S azt mondja az öreg embernek:
– Eddig, nagyapó, nagyanyó, szüvesen gondomat viselték, már most
gyűjtsék ëssze minden edényüket, hozzák bé a ház közepére s rakják egy
rakásra.
Mikor béhordották minden edényüket, akkor azt mondja a leány:
– No öreg apó, ne szégyelje magát, forduljon egyet előttem!
Az öreg ember nem szégyelte magát, egyet fordult előtte, hát egy
tizenhat éves fiú lett belölle.
Azt mondja az öreg asszonynak is:
– No anyó, ne szégyelje, forduljon kied ës egyet!
Az öreg asszony ës fordul egyet, hát tizennégy esztendős leány lett
belölle. Akkor elévett egy fösüt s azokat az edényeket, a melyeket
béhordtak a ház közepébe, mind tele fösülte aranynyal. Akkor azt mondja
az öreg embernek s az öreg asszonynak:
– No nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én elmënyëk.
Aval elindult a városba, elbócsúzott töllik. A mint mënyën a városba,
elér a király kapujához a leány. Azt mondja a szakácsné neki:
– Hé leány, hoa mész?
Azt mondja a leány, hogy:
– Én elszegődnék, ha valahol helyet kapnék.
Bémënyën a szakácsné, s megjelenti a királyfiúnak, hogy egy leány künn a
kapunál, és neki jó volna mosó leánynak. S kimënyën a királyfiú, s
megfogadja a szakácsnénak segítségére.
Ott ült (maradt, időzött) egy három hétig. Három hét mulva egy vasárnap
reggel azt mondja a szakácsnénak:
– Szakácsné, legyen oan szüves, engedje meg, hogy én ës csáljak egy
palacsintát.
A szakácsné megengedte. Ő es csált egy palacsintát, abba a palacsintába
pedig azt a gyűrűt, a melyiket a királyfiú az erdőben adott neki, a
mikor a két szál virágot adta, bétette abba a palacsintába. Az a
palacsinta pedig délebédkor ëppen a királyfiú elejébe került. A
királyúrfi, a mint ette, hát beléharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt,
hát látja, hogy a gyűrű a királykisasszonyé. Felkel egyszeribe az
asztaltól s kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak:
– Héj! Ki csinálta a palacsintát?
A szakácsné azt mondja, hogy más senki, csak ő. De mégës kezdi faggatni
a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak
engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát.
Odamënyën a szolgálóhoz, kezdi kérdezni, hogy ő csinálta a palacsintát?
Azt mondja a szolgáló, ő nem. Abbizë a királyúrfi egy pofot ütött a
szolgálónak, a szolgáló pedig elkaczagta magát s jó kedvében elébb
lépett előtte. Hát a nyoma után unyan két szép szál virág lett, a
milyent a királyúrfi sohase látott.
Minyátt megösmerte a királyúrfi, hogy az az ő kedvese. Azonnal kartőn
fogta, felvitte az asztalhoz és az asztal mellé ültette. Azután pedig
leköttette a boszorkánynét és a leányát, és kivallatta, hogy hova tették
a liánynak az ëccsét. A boszorkányné s a liánya bérakták a szegény
liánynak az ëccsét a kőfalba. És a királyúrfi onnan kivette, de őköt
bétette egy nagy-nagy hordóba, a nagy hordót kerekedes-kereken hosszú
szeggel megverték s kivitték egy nagy hegyre, onnan béeresztették, mind
izzé-porrá törték. A királyfi pedig őt elvette feleségül. Nagy
lakadalmat csaptak, s mái napig ës lakadalmaznak, ha meg nem haltak.
_(Csabai György, Tatrang.)_


29. Jézus Krisztus keresztlánya.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy szegény ember, annak a szegény
embernek nem volt egyebe, csak egy szamara. Azt számította, hogy ő azt a
szamarát elviszi eladni. El is vitte a vásárra a szamárt. A hogy elvitte
a szamárt a vásárra, igérnek érte húsz aranyat. Nem akarja adni a
szegény ember semmiképen, csak a ki az ő leányát eltartja. Volt neki egy
szép leánykája, s azt mondta egy király neki, hogy ő eltartja a
leánykát, csak adja neki a szamárt, de most a felesége nem akarta adni a
leánykát a királynak. Ha nem, visszatértek és elvitték a szamárt haza s
a leányocskát ës, mert nem volt, hogy megegyezzenek.
Abb az időben Jézus Krisztus és Szent Péter a földön járt, a szegény
ember pedig béfogta a szamárját és elment a mezőre füvet tépni a
földről. Jézus Krisztus és Szent Péter azon az úton utaztak, meglátták,
hogy a szegény ember tépi a füvet a szamárnak. Azt mondja Jézus Krisztus
Szent Péternek:
– Menj Péter és kérdd meg, mit csinál az a szegény ember.
Odamënën Péter a szegény emberhez és kérdi tölle, hogy:
– Mit csinálsz te szegény ember?
Azt mondja a szegény ember neki, hogy:
– Füvet tépek a szamaramnak, mert nincs mit egyék szegény. A háztájam is
egészen szegény.
Aval Szent Péter visszamënën Jézus Krisztushoz és megmondja neki, hogy
mit mond a szegény ember.
Mikorrá hazamentek, úgy történt, hogy a leányka meghalt. Azt mondja a
szegény embernek Jézus Krisztus:
– Ne búsulj te szegény ember, mert nem ment rossz helyré a leányod.
Úgyës a feleséged erősen terhes.
Aval eltemette a szegény ember a lëányocskát. Hogy eltemette, Szent
Péter és Jézus elutaztak onnat, aval a szándékkal, hogy a szegény
emberrel még találkoznak.
Elmúlt három hét, a szegény ember megint a mezőre ment egy nap, hogy
füet (így) szedjen a szamárnak. Aval, a mint szedegeti a füet, megint
Jézus és Szent Péter arrafelé utaznak. Azt mondja Jézus Szent Péternek:
– Menj te Péter, és kérdd meg, münköt elviszën-é hëjza?
Elmënën Péter és megkérdi a szegény embert. A szegény ember azt mondta
Szent Péternek, hogy ő elviteti az ő házához. Aval arrafelé hajtja a
szamárt a szekérbe fogva. Jézus és Szent Péter és a szegény ember
felülnek a szekérre, és elmennek arrafelé a község felé, a hol a szegény
ember lakott.
A hogy béértek a faluba, hát egy helyt kenyeret sütöttek. Jézus és Szent
Péter nagyon éhesek voltak. Azt mondja Jézus Szent Péternek, hogy:
– Menj bé Péter, kérdd meg, van-é vaj egy kicsi kenyerük, hogy adjanak
nekünk.
Aval bément Péter, ëppen a kemenczét meghevítették, két fehérnép
dolgozott a kemencze körül. És kér Szent Péter egy kis kenyeret. Azt
mondja az egyik fehér nép, hogy:
– Nincsen nékünk most, hanem majd csinálunk a maguk számukra ës egy küs
czipót.
Aval eltávozott Péter. Azt mondta Jézusnak, hogy azt mondta a fehérnép,
mikorrá visszajőnek, akkorrá nékik ës sütnek egy czipót.
Aval elutaznak, elmennek a szegény emberhez, a szegény ember pedig
lakott a másik végén a falunak egy rossz házban. Bémennek, jónapot
köszönnek, szüvesen fogadják a házi gazdák. Azt mondja aval Péternek
Jézus, hogy:
– Látom, ezek az emberek igen nagy szegénységben vagynak. Menjünk el
ahhoz az asszonyhoz, a melyik sütötte a czipót, hozzuk el, ajándékozzuk
meg ezt a szegény embert vélle.
Aval jó egészséget kivánnak, a szegény embertől elbúcsuznak, és azt
mondja a szegény embernek Jézus, hogy majd nem sok idő mulva
visszatérnek, mert látják, hogy a szegény ember felesége erősen terhes.
Azt mondja még Jézus a szegény embernek, hogy nemsokára reggelre kelve a
felesége megszüli a gyermeket. Aval eltávoztak a háztól, elmentek oda, a
hol a czipót sütötték.
Hát bizën abból a kis czipóból nagyobb kenyér lett, mind a másokból. Az
a fehérnép pedig megsajnálta, hogy odaadja azt a kenyeret. A mihelyt
meglátta ezt a két embert, kapta magát és bébujt a tekenyő alá. Bémennek
a házba, azt mondja Jézus Péternek:
– Na Péter, këájcs vaj egyet, hogy lássuk, megszólal-é valaki.
Péter kájtott vaj egy hármat, négyet, de semmi szót, semmi zörgést nem
hallottak. Aval azt mondja Péternek Jézus, hogy:
– Tudom én, hogy hol van az a fehérnép!
Aval Péter ës tudta, hogy hol van a fehérnép. A fehérnép a tekenyő alatt
volt. Azt mondja Jézus Péternek:
– No Péter, mi legyen abból a fehérnépből?
Azt mondja Péter, hogy:
– Én nem bánom, ha minyát egy teknősbéka lesz ës.
Aval minyát teknősbékává vált. Ezért van mái nap ës teknősbéka.
Aval onnat elutaztak, és megint elmentek vissza ahhoz az emberhez, a
honnat eljöttek. Akkorra mán este lett. A szegény ember szállást ad
nékik, beszélgettek, majdnem éjféláig. Éjfélakkor azt mondja Jézus
Péternek:
– Menj ki Péter és nëzd meg, milyen üdő jár künn.
Kimënyën Péter, visszajő, azt mondja Jézusnak, hogy borult, de úgy ess,
mintha fokánból öntenék.
Leülnek és beszélgetnek tovább mind egy órát. Megint azt mondja Jézus
Péternek:
– Menj ki Péter és nëzd megint, milyen idő van künnt.
Kimenyen Péter, nëzi, hát látja, hogy egész világ tűzbe van. Bémënyën s
jelenti Jézusnak, hogy milyen üdő van künn. Aval azt mondja Jézus
Péternek:
– Ülj le Péter, hogy beszélgessünk tovább, hogy az écczoka ne aludjunk
egy cseppet ës.
Aval leül Péter és beszélgetnek tovább. Éjféla után egy két órakor
megint azt mondja Péternek Jézus, hogy:
– Menj ki Péter, nézd meg megint, milyen üdő van.
Kimënyën, hát látja, hogy oan szép üdő van, mintha aranyba húzták volna
az egész világot.
Aval éppen szülte meg a szegény ember felesége a gyermeket. Megszülte,
szült egy leánygyermeket. Azt mondja Jézus a szegény embernek, hogy
engedje meg, hogy ők kereszteljék meg. A szegény ember megengedte, hogy
ők kereszteljék meg a gyermeket. Aval elviszik a gyermeket és
megkeresztelik.
Megkeresztelik, hazajőnek a keresztelésből, és minyát asztalt terít a
szegény ember. Volt nekik kis kenyerük, de Jézus úgy megáldotta a
kenyeret, hogy még megszaporodott. A miután ettek, hát azt mondja Jézus
Péternek, hogy:
– Mivel áldjuk meg mi ezt a leánygyermeket?
Azt mondja Péternek, hogy:
– Mikor egy hónapos lesz, hát mintha egy esztendős volna. Beléegyezel-é
Péter?
Aval azt mondja Péter Jézusnak:
– Ha magad megáldottad aval, hát akkor engedd meg, hogy én ës áldjam
meg, hogy mikor már annyira felnő a leányocska, hogy mikor sír, mind
gyémánt gyöngyszem hulljon könnycsepp helyett a szeméből, és ha kaczag,
szép két rózsa nyíljék az arczáin mindannyiszor, a hányszor kaczagni
fog.
Aval beléegyezett Jézus ës a Szent Péter igéretébe. Jó egészséget
kivánnak a szegény embernek és eltávoztak onnat.
A leányocska gyorsan nevekedett. Egyszer úgy történt egy nap, hogy a
szegény ember a feleségével hátramentek kapálni a kertbe, és ott hatták
a kicsi gyermeket a bőcsüben. S a hogy otthatták a bőcsüben, nem jutott
eszükbe egy darabig. Egyszer azt mondja a szegény ember a feleségének:
– Te feleség, menj elé és nëzd meg, hogy a gyermek mit csinál a
bőcsüben.
Hát a szegény leányocska annyit sírt, hogy a fél bőcsü mán megtőlt volt
gyémánt gyöngygyel. Elijedtek, hogy mi van a leánynyal. Rögtön az
asszony hátra mënën a kertbe, megmondja az urának, né, mi történt a
gyermekkel. Elémënën az ember ës, s ahogy elémënën, ő ës elijed a sok
drága értéken. Aval kiveszik a gyermeket a bőcsüből, kiszedik a sok
gyöngyöt, és másnap elviszik a gyöngyöt a vásárra, és ott sok pénzen
eladták, de kimondhatatlan sok pénzen.
Hazamennek és nekifognak, hogy építsenek egy szép kőházat. Építettek ës
egy nagy-nagy kőházat. A leányocska nevekedett, mán tizenegy hónapos
volt, de akkora volt, mind a melyik leány tizenegy esztendős.
Egyszer úgy történt, hogy építették azt a nagy kőházat, a király fia
arrafelé ment volt vadászni. Azon a községen ment átol, és a leányocska
ki volt az ablakon könyökölve. A királyfiú pedig nagyon szép ruhába volt
felöltözve. Azt mondja az anyjának a leányocska kaczagva, hogy:
– Jöön anyám, nëzze meg, hogy minyen szép legény mënën itt lóháton!
A mint kaczagva nézte a királyfiút, a királyfiú ës nézte a leányocskát.
Hát az alatt két szép rózsa nyílt az arczáján. Oan a minyent nem ës
lehetett látni azon az országon.
A királyfiú ezt nagyon megjegyezte magában, s azt számította, hogy ő
elmegy oda vizitába, guzsajasba. Eltőlt még vaj három hónap, azt
számította a királyfiú magában, hogy ő ma este mámost elmënyën oda
guzsajasba. Ekkor mán a leányocska tizenöt hónapos volt, de akkora volt,
mintha tizenöt esztendős lett volna.
Elmënyën este guzsajasba a királyfiú, és nagyon megtetszett néki a
leányocska. Azt számította, hogy megmondja az apjának, hogy ő azt a
leányocskát elveszi feleségül. Azon az este, a mikor ott volt
guzsajasban, hát oan két szép virágot nyílt volt az arczája, a mint a
leány elkaczagta magát, a minyent ő még nem látott soha. Gyönyörködött
erősen a királyfiú abban a két szép virágban. Ezt látta a leány, hogy
hogy gyönyörködik a királyfiú abban a két virágban, azt mondja neki,
hogy:
– Látom, maga nagyon kedveli a virágot, hát én ezt a két virágot odaadom
magának, vigye haza, adja oda az anyjának és az anyja tegye az ablakba
két pohárba, s tartsa ott.
Aval eljött az idő, hogy hazafelé induljon. Elbúcsuzik a szegény ember
leányától, a két virágot pedig elvitte a királynénak és odaadta.
Hát aval béjött az édes apja ës, a király. Azt mondja:
– Apám, van egy szegény leány, én azt elveszem feleségül, mert né, ez a
két szál virág az arczáján nyílt ki, a mint elkaczagta magát.
Aval a király azt mondja a fiának:
– Én nem bánom fiam, de én ës elmënyëk elsőbb, hogy megnëzzem egy este.
Másnap este elmënyën a király ës a fiával, hogy lássa meg, milyen az a
leány. De a mikor odament a király, a leányocska megijedett, egész éjjel
nem fogta el a kaczagás.
Reggelfelé elment onnat a király a fiával, de a király fiának mind csak
a szüve vágyott a leány után. A király pedig nem akarta, hogy elvegye a
leányt feleségül, mert nem igaz, hogy rózsa nyílik arczáján. Azt mondja
a királyfiú az apjának, ha meg nem engedi, hogy azt a leányt elvegye
feleségül, akkor elpusztítja magát. Nem volt mit csináljon a király, meg
kellett engedni, hogy elvegye a fia a szegény ember leányát.
A szegény ember szomszédjában lakott egy boszorkányné. Annak a
boszorkánynénak is volt egy leánya, éppen oan színben volt, mind a
szegény ember leánya, ha egymás mellé állították, hát nem tudták
kiválasztani, hogy melyik a szegény ember leánya, és vaj melyik a
boszorkányné leánya.
Aval egy este eljő megint a királyfiú, és megjelenti a szegény embernek,
hogy ő elveszi a leányát feleségül. Azt mondja a szegény embernek,
minden bizonnyal elveszi. De a szegény ember pedig meg volt kételenedve,
azt mondja a királyfiúnak:
– Hogy adnám én egy királynak az én leányomat, mert nem érdemli meg!
Nincsen nekem annyi birtokom, a mennyi kell.
Aval elbúcsúzik, és mikor kimënyën az ajtón, azt mondja vissza a szegény
embernek, hogy:
– Holnapután eljövök a leányod után a kocsival.
Aval eltávozott a szegény embertől.
Ezt meghallotta a boszorkányné, és másnap este azt mondja a leányának:
– Te leány, menj el a szegény emberhez és hídd el a szegény ember
leányát ide. S te maradj ott, és a mikor ide-odamegy a király fia,
beszelj jól vélle, mert én a szegény embernek a leányának a szemét
kiveszem és elviszem az erdőbe.
Aval elment a boszorkányné leánya a szegény emberhez, és elhíjja oda
hëzzájuk. A mikor bémentek oda a boszorkányné házába, akkor a
boszorkányné leánya visszatér, és elmënyën a szegény emberhez. A szegény
ember pedig nem ismerte meg, hogy nem az a leány. A boszorkányné pedig a
szegény ember leányának kivette a két szemét, elvitte ki az erdőbe.
Történt egyszer, hogy arrafelé ment egy szegény ember, a ki az erdő
széjibe lakott, egy romlott házban, és meglátta, hogy a szegény leány
ott hever a sok lapiban. Annyit sírt a szegény leányocska, hogy övig mán
gyémántgyöngyben volt. Elmënyën ő, és felhúzza onnat, és megrakja a
tarisznyáját gyémántgyöngygyel, és elviszi magához. Enni és inni ad,
tartogatja a szegény vak leánykát a szegény ember.
A királyfiú pedig másnap a kocsit elkészítette, és nagy-nagy vendégséget
csináltatott, és elindult a menyasszony után. Hogy elindultak a
menyasszony után, hát fel is tették a kocsira, és elvitték. Megcsinálták
a nagy vendégséget. Kés, villa, kalán, tál elég volt, csak istenes ember
volt, a ki egy csepp levet kapott. Éltek boldogul a boszorkányné
leányával a királyfiú.
A szegény ember pedig tartotta a szegény vak leányocskát. Egy reggel a
szegény ember kihajol az ablakon, hát arrafelé repül két galamb. A
szegény ember nézi, hogy vajjon merre szállnak. Hát látja, hogy ëppen az
ablak felé tartanak. Fejükön keresztülbucskáznak, emberekké lesznek. Az
volt Szent Péter és Jézus Krisztus.
Azt mondja Szent Péter a szegény embernek:
– Szegény ember, van itt egy leányocska?
Azt mondja a szegény ember, hogy van. Aval azt mondja, hogy nincsen
szeme, mert egy boszorkányné kivette mind a kettőt. Azt mondja a szegény
embernek, hogy:
– Te szegény ember, me (nesze) ez a két babszem. És reggel, jó reggel,
tedd a szeme helyére, és mosdódjék meg harmatcseppel.
Aval úgy ës tett a szegény ember, a hogy poroncsolták neki. Elbúcsúznak
a szegény embertől Szent Péter és Jézus Krisztus, megint a fejükön
keresztülbucskáznak, galambokká váltak és elrepültek.
A szegény ember másnap reggel jókor, mikor felkelt a leány, béteszi azt
a két babszemet a szeme helyére, s kivezeti a parragra, és a fűről
harmatcseppel megmosdódik a leány. A szeme világa úgy helyrejött, hogy
még hétszerte jobban látott, mind azelőtt.
Jézus és Szent Péter azt mondta a szegény embernek, hogy mondja meg a
leánynak, hogy másnap reggel jókor az ablakon legyen kikönyökölve. Az
öreg meg ës mondta a leánynak, a leány pedig elig tudta várni, hogy jöön
a másnap reggel, hogy kikönyökölhessen az ablakon.
Jókor reggel felkel a leány és kikönyököl, hát látja, hogy jő két
galamb. Azt számítja magában, hogy megnézi, hova repül ez a két galamb.
Az a két galamb pedig Jézus és Szent Péter volt. A mint az ablakhoz
érnek, a fejükön keresztülbucskáznak és emberekké válnak. Hoztak három
rend rovát magukkal. Azt mondja Jézus a leányocskának:
– Mit dolgozol te leány itt az ablaknál?
– Kikönyököltem – felelte a leány – nézem a szép világosságot, mert mán
rég, hogy nem láttam.
Aval megint azt feleli Jézus, hogy:
– Mű ës azért jöttünk, hogy nëzzünk meg téged, hogy látsz-é? Me, itt
vagyon három rend ruha. Egy ezüst, egy arany és egy gyémánt. Tedd a
ládádba, és mikor vasárnap jő, menj a templomba.
Aval elveszi a leány a három rend ruhát, és jó egészséget kiván Jézus és
Szent Péter, a leányocska pedig megköszönte a jóságát.
Azt számította a leányocska, hogy ő elmënyën a városba valahol
szolgálónak. Béteszi a ruháját a ládába, bézárja, és a kulcsot odaadja
az öreg embernek. Azt mondja az öreg embernek a leányocska, hogy
ügyeljen, mert vasárnap idejő. Megköszöni a jóságát és búcsúzik. Aval
elindul és elmënyën a városba.
A mint ment a városban, hát kérdezték egyik ës, másik ës, hogy hova
mënyën. Nagyon búsult ő, mondotta mindegyiknek, hogy ő elszegődnék
valahova szolgálónak, de nem fogadjták sehol. Elér a király kapujába és
béfogadja a szakácsné mosóleánynak.
No hogy befogadta a szakácsné mosóleánynak, eltelt egy hét, eljött a
vasárnap. Azt mondja a szakácsnénak a mosóleány:
– Szakácsné, legyen oan szües és ereszszen el, hogy menjek el a
templomba.
A szakácsné azt mondja, hogy:
– Végezd el a dolgodat és elmehetsz.
Aval kapja magát a leány, és elvégzi minden olyas dolgát, és elmënyën a
szegény emberhez, öltözzék az ezüst ruhába és menjen el a templomba.
A mint bémënyën a templomba, hát az egész népnek a szeme a szegény
leányocskán volt, mert azt tudták (hitték), hogy miféle császári leány
lehet az, oan fényes ruhában. Ezt meglátta a királyfiú ës, amiik
(amelyik) a boszorkányné leányát vette el feleségül. Azt számítja
magában, hogy ő valahogy beszél vélle. De a leányocska, mikor mán
végefelé volt a misének, azonnal kapta magát és kiment az ajtón. Elment
a szegény emberhez, lerakta az ezüst ruháját. Hogy lerakta, elment
megint a szakácsnéhoz, és azt mondja a szakácsnénak:
– Szakácsné, nem volt a templomban. Milyen szép küsasszony volt, az
egész népnek rajta volt a szeme, kiváltképen a királyfiúnak, a ki itt az
életünkben (házunkban) van!
Azt mondja a szakácsné:
– Hadd el, majd elmënyëk én ës vasárnap, megnézem, hogy milyen az a
küsasszony.
Eljött a más vasárnap ës, megint jelenti a mosóleány, hogy megint
elmenne a templomba. A szakácsné megint azt mondja a mosóleánynak, hogy:
– Végezd el minden dolgodat, s elmehetsz, mert én nem tudok elmenni
semmimódon, mert a királyfiúnak vendégei jőnek és asztalt kell terítsek.
Aval elvégzette a leányocska a dolgát, és megjelenti a szakácsnénak, és
elmegy az öreg emberhez, felveszi az arany ruhát magára, és elmënyën a
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 12