Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet - 21

hëzza senki. Ezt a szép szolgaja, a czigánylegény, látta, hogy a tejet a
támplomba vitték. Addig leste a papot, hogy hova teszi a kócsot, hogy
écczoka majd elveszi a kócsot.
Miután lefeküsznek a pap, hát csak elveszi a kócsot, elmënyën a
támplomba és a tének a fölét mind leszedi és mind megeszi, és a
támplomban való szent képeknek a száját mind békeni tével. Kiváltképen
legjobban békente a Jézus képének a száját.
Reggel odamënyën a harangozó, kinyitja a támplomajtót, hát meglátja,
hogy a té mind meg van éve és a festett képeknek a szájuk mind bé van
kenve. Szalad a paphoz és megmondja:
– Ni a festett képek mind megitták a tejet.
Elmënyën a pap ezekre a szavakra a támplomba és a festett képeket
egytől-egyig mind megveri. Kiváltképen a Jézust úgy megverte, hogy
majdnem ësszetörgelte darabokra.
Ezt a czigány szolga mind jól látta, hogy mit csinál a pap a festett
képeknek a téj megevésén. Aval elmënyën, gondolkozik a czigánylegény,
majd csinál abból ő egy komédiát.
Estére kerekedve a dolog, elmënyën és megint meglesi, hogy hoa teszi a
pap a kócsot. Kezére veszi és ellopódzik megint a támplomba és a
Krisztus képét ellopja a támplomból. Elviszi egy zöld burusztujos helyré
és eldugja.
Másnap reggel a harangozó megint bémënyën a támplomba, hát látja, hogy a
Jézus képe nincsen ott. Szalad megint a paphoz és mondja neki:
– Né, nincsen a Jézus képe sohól, mert megverte és a tisztán elszökött.
Aval megëjed a pap, elmënyën a támplomba és látja, hogy a Jézus képe
sohól sincs. Mënyën haza és kérdi a czigánylegény szolgáját, hogy nem
látta-é valahol. A czigánylegény azt feleli, hogy ő honnat lássa? Nem
látta még a színét se. Azt mondja a czigánylegény a papnak, engedje,
hogy ő menjen utána, hátha megtalálja az úton. Azt poroncsolja a pap:
– No hamar, fogj hát lovat és tégy kötelet a szekérre. Né, adok ötszáz
forintot. Ha megtalálod, fogd meg és kötözd le, de jó keményen.
Rögtön béfogja a czigánylegény a lovakat a szekérbe, zsebére vágja az
ötszáz forintot, elmënyën egy más faluba, jól ria múlat az ötszáz
forintra, ott ül valami két nap. Akkor elment és a burusztujból elveszi
a képet és megköti a szénába és viszi hazafelé a papnak. Az aztán nagyon
megörvendett, mikor visszahozta a Jézust. Még meg ës köszönte.
És azalatt ki ës telt a szolgának az ideje. És adott neki a pap egy
esztendeig való szolgálatért egy ekevasat. A czigányfiú nem felejtette
el, a mit az édes apja mondott, hogy a tőt a kalapjába kellett volna
szúrni, hát kivágta a kalapját és az ekevasat feltette a kalapjába.
Elbócsuzik a paptól és mënyën haza a czigánylegény. Mikor hazaért, azt
mondja az apjának:
– No apám, hazajöttem, szolgáltam egy ekevasat.
Azt mondja a czigány:
– Te talán bolond vagy fiam. Az ekevasat nem teszik a kalapjukba, hanem
azt béteszik egy tarisznyába.
Azt feleli a czigányfiú vissza az apjának:
– No hagyja el apám, mert ha elmegyek még szolgálni, akkor úgy teszek,
hogy bérakom a tarisznyámba.
Elig ült otthon egy három nap, megint beléunt az otthon való dologba.
Megint elbócsuzik az apjától és elmënyën megint egy esztendeig
szolgálni. Bészegődik egy jómódú gazdához. Megalkusznak egy tehenbe
(így), hogy a gazda ád egy évért egy tehent. Becsületesen viselte a
czigánylegény magát, egy esztendeig ott ült a jómódú gazdaembernél.
Kitelt az esztendeje, a jómódú gazdaember odaadja a tehent. Kapja a fiú
a fészit és a tehent mind ízre-porrá vágja. Bérakja a tarisznyába és
felveszi a hátára és hazaviszi az édesapjához. Mikor hazaér ejjed
(elijed) az apja, hogy mennyi éleséget hoz a fia. S azt mondja a fiú:
– No apám, szolgáltam egy esztendeig, adtak nekem egy tehent.
Azt kérdi a czigány a fiától, hogy elevenen adták a tehent? Azt feleli a
czigányfiú az apjának, elevenen.
– No akkor nagyon rosszul tetted. Nem úgy kellett volna, hogy te bérakd
a tarisznyába, hanem tettél volna kötelet a nyakába és úgy vezetted
volna haza.
Megint azt feleli az apjának:
– No hagyja el apám, ha még elmënyëk szolgálni, akkor úgy teszek.
Kötelet vetek a nyakára.
Elig telt belé egy három-négy nap, újra beléúnt az otthon való ülésbe.
Azt mondja:
– Mënyëk szolgálni akármerre.
Elbócsuzik és elmënyën. Mënyën egy erdőháton. A mint mënyën, hát bizën
kap (talál) ő egy ezüst kést és egy ezüst kalánt és egy ezüst villát.
Úgy számította magába, ő nem mënyën tovább szolgálni, hanem megint
elkezd lopni. Tolvaj akar lenni. Mert ő kapott egy ezüst kalánt és egy
ezüst villát és egy ezüst kést és ő abból majd megél, ha melléje lop.
A mint mënyën át az erdőn egy ösvenyen, hát mënyën utána egy pap és a
vezet egy kecskét kötéltől fogvást. Hát a mint vezeti átol, megéhezik s
úgy mondogat a pap magában:
– Ha én kapnék egy kést és egy villát, hát én minyátt egy jó vendégséget
indítanék a kecskéből.
Ezt meghallotta a czigányfiú. Mënyën egy dobásnyira és le veti az ezüst
kalánt, még mënyën egy darabig, akkor leveti az ezüst villát, mëg mënyën
egy darabig, akkor leveti az ezüst kést. A pap pedig ment utána. De nem
vette fel sem az ezüst kalánt, sem az ezüst villát, azt számította
magában, hogy ha kalán van és villa, akkor kés ës kell melléje. Ha
megkapja mind a hármat, akkor megköti a kecskét és visszatér és felszedi
a kést ës, a villát ës és a kalánt ës. Igy tovább mendegél a pap és
megtalálja az ezüst kést ës. Azonnal megköti a kecskét egy fához és
visszatér, hogy szedje fel a kést, a villát s a kalánt. Addig a tolvaj
czigány elvágta a kötelét a kecskének és egyszeribe megnyuzta. A bőrébe
bétette a kecskének a husát és bébújt egy magyaróbokorba. A kecskének a
fejéről nem vette le a bőrt, hanem közél volt egy tó, a kit Ördögtónak
híttak és abba a tóba a kecskének a fejét bédobta.
Visszatér a pap és meglátja, hogy a kecske nincsen a fánál, csak a
kötele. Gondolta magában, hogy hova lehetett a kecske. Hát meglátja a
tóban. Gondolta, hogy nagyon szomjú volt, hát elszakasztotta a kötelet
és bément, hogy igyék. Kezdi híni a kecskét, de a kecske nem akart
kijőni a tóból. Levetkezik a szegény pap, hogy menjen és húzza ki a
kecskét a tóból. A czigány látta, hogy mán levetkezett a pap s bément a
tóba. Addig szépen odament és a papnak a ruháját ellopta.
A szegény pap, a hogy a tóba bément, hëzzanyúl a kecskének a fejéhez, a
kecskének a feje pedig belébillent a tóba. Azt számította a szegény pap,
hogy az ördögök megették tisztán. S kijő a tóból, hát látja, hogy a
gunyája sincs. Úgy fél hangon mondja magában, nem bánja, volt háromszáz
darab arany a zsebében, ezüst kalán, ezüst villa és ezüst kés, nem
bánná, ha el is vesztette, csak a ruhája volna meg, hogy szégyennel
telve ne menjen haza. Aval kiszól a tolvaj czigány a bokorból:
– Menj egy keveset távolabb, kivetem én a gunyádat.
Kiveszi a zsebéből a háromszáz aranyat, a kést, a villát, a kalánt, s
kiveti a papnak a gunyáját, a pap pedig felvette magára és elment haza
búsan, mert most nem volt se kecske, se kés, se kalán, se villa, se
pénz.
A tolvaj czigány felvette a bőrbe kötött húst a hátára, zsebre vágta a
pénzt és ment az erdőn keresztül. Béért egy más királynak a
tartományába. Annak a sűrű erdőnek a közepében volt egy romlóban való
ház. Bémënyën, hát látja, hogy senki se lakja. Hát gondolja, jó lesz
neki. Lerakja minden bágázsiáját abba a régi felhagyott házba. Aval
gondolkodik, hogy jó volna most az apjáékat ës idehivatni, itt jobban
élnének, mind odahaza. Azonnal a tolvaj czigány levelet írt az
apjáéknak. Minyát felkeresték és látták, hogy minyen nagy boldogságban
van a fiuk. Éltek valami három hónapig, nem háborgatta őket senki, abban
a felhagyott házban.
Egyszer abb a tartományba való király elmënyën abb az erdőbe vadászni és
rátalál arr a felhagyott házra. Bémënyën abb a házba és látja, hogy a
czigány és a felesége és a fia van benne. Kérdi töllik, hogy mióta, hogy
ott laknak abban a házban. Azt feleli a czigány, hogy majd három
hónapja, hogy itt vannak. Kérdi a király, hogy miből élnek, mi a
foglalkozásuk. Azt feleli a czigány:
– Király ő felsége, életem halálom kezedbe ajánlom, az én fiam nagy
tolvaj és hord nekünk mindent, a mi kell.
Azt feleli a király:
– Igen, nagy tolvaj? Hát akkor holnap reggel jöön hëzzám az udvaromba.
Van nekem egy csitkóm és ha azt ellopja, kap háromszáz darab aranyat.
Hogyha el nem tudja lopni, akkor felakasztatom.
Elmënyën másnap reggel a czigányfiú a királyhoz. Megjelenti a királynak,
hogy ő jött, hogy megnëzze azt a csitkót. Azt mondja:
– Né, itt van a csitkó. De ha holnap reggel nem lesz ellopva a csitkó,
akkor tudd meg, hogy felakasztatlak, de ha ellopod, akkor háromszáz
darab aranynyal megajándékozlak.
Úgy ës tett a czigánylegény. Elment haza az apjához, elküldi és vétet az
apjával három liter álombort. Felöltözik egészen koldusgunyába és
elmënyën a király kapujához. A mikor elér a király kapujához, hát látja,
hogy a kapuban két őr áll. Oan nagy hideg idő járt és kérte a két őrtől,
hogy lëenek oan szüvessek, és ereszszék bé az écczokára, bár a kapun
belől. Azt felelik az őrök a tolvaj czigánynak, hogy nem lehet, mert az
écczoka egy tolvaj jő. Van egy csitkó az istállóban, azt el akarja
lopni. Azt feleli a tolvaj czigánylegény, inkább ő ës őrzi. Odanyujtja a
palaczkóban való álombort, hogy igyanak egyet-egyet belölle. Az őrök
bizony elvették a palaczkót, egyszer-egyszer felhajtottak mind a ketten.
S a hogy felhajtottak, mindjárt elaludtak.
Ezt látta a czigánylegény, mënyën az istállóhoz, hát látja, az
istállóajtóban ës két őr áll. S azt mondja neki a tolvaj czigánylegény,
hogy ereszszék bé az istállóba, mert itt künn igen hideg van, erősen
fázik. Elbeszéllik az őrök, hogy nem tudják béereszteni, mert el akarja
lopni egy tolvaj a csitkót. De mégës annyit kért a tolvaj czigánylegény,
hogy megengedték. Béeresztik a pajtába a czigánylegényt.
Odamenyen és látja, hogy a csitkón ül egy, egy fogja a farkát és egy a
kantár szárát. Azt mondja nekik:
– Ügyes csitkó, őrözzük jól az éjjel, hogy nehogy ellopják!
Még azt ës mondja a czigánylegény:
– Majd elbánunk mű azzal a tolvajjal, csakhogy idejöön!
Leakasztja a nyakából a palaczkót és odaadja a ló mellett valóknak, hogy
igyanak. Mindahárman ittak egy-egy keveset a palaczkóból. Miután ittak,
odaviszi a palaczkót a két őrnek, a melyik a pajtaajtónál állanak és
azokat ës megkínálja a palaczkóval. Azok ës isznak egyet-egyet belölle,
de azt mondja a tolvaj czigánylegény:
– No még egyet igyanak, no!
Még egyszer-egyszer felhajtják mind a ketten, hát addig a más három, a
kik a lovat fogták, elaludtak. A ki a ló hátán ült, aztot tette
közephelyré a srajfára, a ki a farkát fogta, annak adta a seprü bütüjét
a kezébe, a ki pedig a kantár szárát fogta, annak siritett szalmából egy
hosszú kötelecskét és aztot tette a kezébe. Akkor megfogta a csitkónak a
kantárszárát és kivitte a pajtából és elvitte.
Másnap reggel viszi vissza a tolvaj czigány a csitkót a királyhoz.
Mielőtt megérkezett volna a czigány a csitkóval a király udvarába, már
azelőtt jóval a király felkelt és kiment a pajtába, hogy megnëzze, a
csitkót ellopta-é a tolvaj, vaj nem. Mihelyt a pajtaajtóhoz ért a
király, látta, hogy a két őr aluszik. Gondolta magában, hadd aludjanak,
mert az écczoka őrözték a csitkót és most elfáradtak nagyon. Bémënyën a
pajtába, hát látja, hogy nincs a csitkó, elvitte a tolvaj. Látta a
czigánylegénynek az ügyes mesterségét. Azt kiájcsa a király annak az
embernek, a ki a csitkó farkát fogta:
– Rántsd hátrább azt a lovat!
Az jettibe, a mint a seprübütü a kezében volt, azt gondolta, hogy a ló
farka van. Úgy esett hanyatán, hogy a feje majd izré-porrá szakadott. A
ki pedig a srajfán ült, azt kiájcsa:
– Sarkald meg azt a csitkót!
A félfelől esik le a srajfáról. A ki a kantárszárat fogta, annak azt
kiájcsa:
– Rántsd elébb azt a csitkót!
Jettibe úgy vágta magát a földbe, hogy minyát szörnyet halt.
Akkorrá megérkezett mán a czigányfiú a csitkóval. Jelenti a királynak,
hogy ellopta a csitkót. Azt feleli a király:
– Látom, barátom, czigány, hogy űgyes tolvaj vagy, nesze itt van a
háramszáz darab arany. Hanem még egyre kérlek. Hogyha ezt megteszed,
akkor négyszáz darab aranyat kapsz, de ha meg nem teszed, akkor
felakasztatlak.
Azt feleli a tolvaj czigánylegény:
– No csak rajta, királyi felség, jelentse meg én nékem.
Azt feleli a király:
– Megjelentem néked. Az écczoka, ha a feleségem ujjából a gyűrűt ki nem
lopod, akkor holnap reggel az akasztófán léssz. S ha pedig kilopod,
akkor négyszáz darab aranyat kapsz.
Akkor nap éppen három embert akasztottak volt fel az akasztófára.
Elbócsuzik a királytól, elmënyën haza, odaadja apjának a pénzt. Estére
kerekedve elmënyën az akasztófa alá és egy embert levág az akasztófáról.
Felveszi a hátára és mënyën a király udvarába. A mint bëmënyën a király
udvarába, hát látja, hogy a királyi palotában még világ van. Odaviszi az
akasztott embert és felnyujtja az ablak alá. A király pedig meglátja és
azt mondja a feleségének:
– Eljött a tolvaj, mert leskelődik az ablakon.
Akkor még feljebbecske nyomta az akasztott embert, a király pedig kapta
a fegyverét és rialő arr az akasztott emberre. Akkor a tolvaj hanyatán
ereszti azt az akasztott embert, és szalad minyátt a király palotájának
az ajtajához és az ajtó sórkához megbújik. A király pedig azt mondja a
feleségének:
– Mënyëk és eltemetem a tolvajt, hogy senki semmit ne tudjon.
Aval kiment. Egy kicsi vártat mulva elmënyën az ablakhoz a tolvaj
czigánylegény. Hát látja, hogy mán a királyné eloltotta a lámpát. Mënyën
bé igyenëssën a királynéhoz. A mikor béér a királyné szobájába, a
királyné mán álmos volt. Azt mondja a királynénak:
– No feleség, eltemettem a tolvajt.
Aval ledől melléje az ágyba. Azt mondja neki:
– Add ide a gyűrűt, mert holnap elmënyëk ebbe s ebbe a városba, hogy
legyen nállam.
A királyné pedig odatartja a kezét és a tolvaj czigánylegény kihúzza a
gyűrűt az ujjából. S aval azt mondja a királynénak:
– Mënyëk ki bajomra.
Meglátja a király sisakját az ablakfára letéve s egyet, jó nagyot
ibrikál belé. S aval kimënyën.
Egy kicsi vártat múlva jő a király ës. Azt mondja a feleségének:
– No feleség, eltemettem a tolvajt.
Azt mondja a királyné vissza:
– Hiszëm az elébb még mondtad, hogy eltemetted a tovajt.
Azt mondja:
– Add ide a gyűrűt, hogy el ne lopják valahogy.
Azt feleli a királyné:
– Hiszëm odaadtam a gyűrűt, az elébb kérted el.
Aval megharagutt a király, tudta mán, a tolvaj ellopta a gyűrűt. Felkel
mérgesen, a sisakját felveszi, mérgéhez képest bévágja a fejébe. De jól
le ës tisztelte az ábrázatját. Nem volt mit csináljon a szegény király,
meg kellett mosdódni. Miután megmosdódott, lefeküdt a felesége mellé és
nyúgodalmasan aludt reggelig.
És reggel korán jő a tolvaj, hozza a gyűrűt. Jelenti a királynak, hogy
ellopta a gyűrűt és kéri a fizetést. De a király négyszáz darab arany
helyett nyolczszázat adott és azt mondta neki, hogy:
– Ezt a nyolczszáz darab aranyat csak azért adom, nehogy te valamelyik
embernek megmondd, hogy beléibrikáltál a sisakomba, mert én ezt nagyon
szégyellem.
Aval megköszönte a királynak a jóságát és a király azt mondta neki:
– Többet nem készerítlek semmire.
A tolvaj elment haza, elvitte a sok pénzt az apjának. A czigánylegény
újra elment egy más városba. Megúnta már a lopást, bészegődött két napra
szolgálni. Két nap szolgált egy libát. De még nem felejtette el a
czigánylegény, hogy mit mondott az apja, mikor a tehent hazavitte a
tarisnyában. Hát most a kötelet riatette a liba nyakára és úgy húzta
hazáig, hogy majdnem a szegény liba megfuladott, a mikorrá hazaért. Azt
mondja az apjának:
– No apám, két nap szolgáltam egy libát.
Azt feleli az apja:
– Látom, csak nem így kellett volna csinálni, hanem csak felöleld a
libát.
Azt feleli a czigány:
– Látom apám, a mit én szolgálok, neked nem tetszik semmi. Hanem én
többet nem megyek el, ha úgy beszélsz, szolgálni. Meg kéne házasodjam,
mert né, most a libám él és feleséget kéne vegyek.
Nohát jó, az öregek el ës mennek, megkérik a leányt. De addig az időig,
addig a liba vaj tízet mán tojt, tíz tojást és kezdi kotolni. Megültetik
a libát, hogy kotolja ki, de a czigánylegénynek minden gyönyörűsége csak
a libájában volt, mert az volt neki a marhája.
Eljő az idő, ësszegyűlnek a násznépek, a lakodalmasok, hogy menjenek a
menyecske után. Hát el ës mennek a menyecskéhez és kikérik és elmennek a
támplomba, hogy eskesse őket ëssze a pap. S a mikor az oltár elejébe
mennek, csak eszébe jut a czigánylegénynek a libája. Azt mondja az egész
násznépnek, hogy csak várjanak, mert visszajő minyát, mert ő valamit
odahaza felejtett.
A czigánylegény bizony elindult és elment haza. A hogy hazaért, bément a
pinczébe, és ott levágja a libának a nyakát. Hát letépi a sok tolluját
és magára rakja s riaül a tojásokra, és ott kezdi kotolni és otthagyja a
sok lakodalmast a támplomban. A lakodalmasok várják erősen, hogy jőön a
vőlegény, de a vőlegény nem akar jőni. Utána mennek, keresik a házban,
de sehol sincs. Kezdik kiabálni: Vaszi hé! Vaszi hé! ő pedig a pinczében
elkezdi: gi gá gá, gi gá gá, mint a hogy a liba szokott. Furt kiabálják,
de csak libaszólást hallnak, egyebet nem. Azt számítják, hogy a liba
csak csúfolódik véllik. Lemennek a pinczébe. Lehet, hogy kikotolta a
liba és azért kiabál. És látják, a mikor a pinczébe bémentek, hogy nem a
liba, hanem a czigánylegény ül a tojáson. Azt kérdik tölle:
– Mi az? Hát mért jöttél el?
Azt feleli, hogy:
– Ez az én marhám, ezt én ki kell hogy kotoljam.
Kihúzzák onnat a pinczéből, felöltöztetik megint, elviszik a támplomba
és összeesketik a menyecskével. Onnat hazajöttek, a támplomból és nagy
lakodalmat csaptak. Vaj haromszáz döglött lónak a csontjából jó húros
húst készítettek, vízzel aztán jól boroztak. Miután a lakodalom elmúlt,
az apjáékkal egy házba összefértek, boldog életet élnek a menyecskével.
A ki nem hiszi, elmehet a czigány burdéjukba, hát megtalálja őköt.
Minden községben találhat egy-egy ilyen tanyát.
_(Szász János, Zajzon.)_


JEGYZETEK.
2. Rövidebb és kevésbé szép változata _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magyar
Népe, 177. l., XX. sz. m.). Más változatának irodalmi feldolgozása
_Arany László_nál (A veres tehén. Magyar Népmesegyüjt. [2. kiad.] 36.).
A csángó változat mindkettőnél kerekdedebb és teljesebb.
5. Második fele, a sárkány megölésétől kezdve, többszörösen is közölve
van. (V. ö. Erdélyi, Népd. és Mondák I. 459., Gaal, Magy. Népm. II.
100., Merényi, Ered. Népm. I. 79., Istvánffy, Palócz mesék, 107.)
6. A koldussal, a mészárossal és a korcsmárossal való jelenet előfordul
_Kálmány_nak egy meséjében is, de nagyon zavaros, szinte érthetetlen
előadásban. (A szabadságos katona, Szeged Népe II. 123.).
7. Nem nagyon népies és némely lényeges részében eltérő változatát l.
_Gaal_, Magy. Népm. I. 104. (A szökött katona.) A csángó mese általában
sokkal kedvesebb, de nincs benne megmagyarázva, hogy a katona miért
viszi magával a kilenczvenkilencz kőművest. Gaal meséje szerint csak
azon föltétel alatt ereszti ki az ördögöket a zsákból, ha egy pár
elkárhozott lelket adnak ki neki a pokolból.
8. A tehénőrzés, az arany elvitele és a tolvajokkal való jelenet megvan
_Arany László_nál is (Dongó meg Mohácsi, Magy. Népmesegy. 218.), az
utóbbi azonban ott nem olyan ügyes. Csak az utolsó jelenet külön, önálló
meseként _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magyar Népe, 168. l., XVII. sz. m.)
és Magy, Népk. Gyüjt. III. 397. (A fotosi ember polturája.)
9. Több csángó mesét, a melyek puszta változatai a Kriza-féléknek,
kihagytam a közlendők sorából, de ezt, bár cselekvése szinte ízről-ízre
egyezik a Mirkó királyfi czíművel (Vadr. 436.), mégis kiadom, mert
tanulságosan bizonyítja, hogy Kriza meséiben éppen úgy ki van kerekítve
és meg van stilizálva esztétikai szempontok szerint az elbeszélés népi
anyaga, mint pl. Merényi vagy Arany László meséiben. A különbség csak
annyi, hogy míg Merényi zsíros népiességgel, Arany László pedig irodalmi
nyelven, addig Kriza kedves székely nyelvjárásban írta meg a maga
meséit. A székely népnyelv tanulmányozása szempontjából éppen azért
megbecsülhetetlen értékűek Kriza meséi, a magyar meseanyag tudományos
kutatásában bizonyára tartalmuk is nyugodtan felhasználható, de a nép
szerkesztő képességéről és elbeszélő stílusáról hamis képet adnak.
Lehetetlenség, hogy a nép embere ilyen minden ízében kikerekített mesét
tudna mondani. Az a mese, a melynek alapján Kriza vagy valamely gyüjtője
megírta a Mirkó királyfit (természetesen kisebb-nagyobb eltérésekkel)
csak körülbelül olyan lehetett, a milyen ez a csángó változat.
10. Első fele változata _Kriza_ Möndölöcskéinek (Vadr. 449.) és az
Angyalbárányok czíműnek (Magy. Népk. Gyüjt. I. 376.). Folytatásának
számos pontban eltérő változatai A vasfejű ember (U. ott II. 375.) és A
házasodni akaró királyfi (U. ott VII. 524.).
11. A bevezetés kivételével megegyezik _Arany László_nak A
tündérkisasszony és a czigányleány és Erdélyinek A három pomarancs cz.
meséjével (Magy. Népmesegy. 148. és Népd. és Mondák II. 345.). Minthogy
szebb meséink közé tartozik és eddig csak irodalmi feldolgozásban volt
ismeretes, talán megérdemli a nép szájáról följegyzett alakban való
másodszori közlést.
12. Jelentéktelen eltérésekkel megvan _Erdélyi_nél is (Magy. Népd. és
Mondák III. 306.). Szintén az előbb említett okoknál fogva tartom
kívánatosnak újabb közlését.
13. Két motivuma megvan az ismeretes Okos leány czíműben (Magy. Népk.
Gyüjt. I. 478.).
14. Lényegében ugyanaz, mint _Erdélyi_nél A mosolygó alma (Magy.
Népmesék, 42.). Eleje és vége azonban ott nincsen meg, és a csángó
változat egészében is sokkal költőibb. A három leány fogadkozása több
más mesében is előfordul.
15. Változatait l. _Gaal_nál (A kígyó-királyfi, Magy. Népm. III. 86.),
_Merényi_nél (A kígyőbőr, Ered. Népm. I. 3.) és _Mailand_nál
(Disznóficzkó, Magy. Népk. Gyüjt. VII. 394.). Mindegyiktől több
tekintetben különbözik.
16. Az előbbinek szép változata, de a kibonyolódás meg van rövidítve.
20. Megvan _Gaal_nál is (Magy. Népm. I. 222.), de csángó változata
ügyesebb és közelebb áll külföldi rokonaihoz. (V. ö. Katona Lajos
czikkét Ethnogr. XIV. 421.).
21. Az _Erdélyi_nél (A három királyfi, Népd. és Mondák I. 459.) és
_Gaal_nál (A kővévált királyfi, Magy. Népm. I. 159.) olvashatóknak szebb
s jóval népiesebb változatai. Megvan _Merényi_nél is (Vizi Péter és Vizi
Pál, Ered. Népm. I. 79.), de más mesével összevegyülve, vagy a közlőtől
eltorzítva.
22. Egy rövidebb változat _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magy. Népe 179.,
XXI. sz. m.), egy hosszabb pedig _Mailand_nál (Magy. Népk. Gyüjt. VII.
413.). Csángó alakja annyira eltér mindkettőtől, hogy megérdemli az
újabb közlést.
25. E mesét, mely verses formájánál fogva unikum a magyar népmesék közt,
1899 tavaszán jegyeztem le Fazekas Fóris Mihálytól, Pürkerecz
legügyesebb mesemondójától. Fóris, egy akkor 45 éves csángó ember, könyv
nélkül tudta az egészet, és világos tudatában volt annak, hogy
rigmusokat mond, mert többször megakadt, ha a rigmust eltévesztette s
ilyenkor gyakran helyesen ki is javította a legutóbb mondott sor
szövegét. Minthogy a verses forma népmeséink közt egészen szokatlan,
közelfekvő a gyanú, hogy talán valamely kántor szedte versekbe, én
azonban ezt nem tartom nagyon valószínűnek, mert Fóris, saját állítása
szerint, még legényke korában tanulta két öreg pürkereczi csángótól,
Móki Gyurkától és Szakál Istvántól, a kik 1899-ben már nem éltek ugyan,
de a maguk idejében több ember egybehangzó tanusága szerint híres
mesélők voltak. Ugyancsak ő tőle tudtam meg azt az érdekes adatot is,
hogy Móki Gyurka és Szakál István a havasi erdőkben favágás vagy
fürészelés közben rendesen a fejszecsapások vagy fűrészjárás taktusára
mondták ezt a mesét, még pedig felváltva, néhány szót vagy sort az egyik
és néhányat a másik. – Tárgya különben nem új. Változatait l. Gaalnál
(Magy. Népm. III. 116.) és Istvánffynál (Palócz Mesék, 43.).
26. Az egész mese (a bevezetés kivételével) epizódként előfordul
_Mailand_nál is (A házasodni akaró királyfiú, Magy. Népk. Gyüjt. VII.
524.) egy egészen más tárgyú mese keretében. Bár e szerint csak puszta
változata egy már eddig is ismeretesnek, mégis közlöm annak
bizonyítékául, hogy önállóan is él, de főleg tárgyának mesetani
fontossága miatt, mert első fele, a gyűrü motivumáig, nyilván nem egyéb,
mint az Odysseiának Polyphemos-mondája. Az óriás megvakításának motivuma
előfordul különben Erdélyinek egy meséjében is. (A három vándorló.
Magyar Népmesék, 148.) – Ezt az egy mesét a kiejtésnek hű jelölésével
közlöm, hogy az olvasó egy kis fogalmat szerezhessen magának a hétfalusi
csángó nyelvjárásról.
27. Bár szinte minden motivuma kisebb-nagyobb eltéréssel előfordul
máshol is – a vadászjelenet pl. megvan számos mesénkben, a fázós, éhes,
és szomjas ember motivuma _Merényi_nél (Az ólombarát, Sajóv. Népm. I.
1.), de nagy mértékben stilizálva; teljesen új talán csak a szakácsnéval
való epizód és a sárkányok ujjainak meglaposítása – mégis egyike a
legérdekesebb magyar meséknek. Ügyes elbeszélő stílusa, és főleg
meglepően egységes szerkezete, a mely a mese hosszúságát tekintve
valóban bámulatos, páratlanná teszi az előzetes simítás nélkül, híven
eredeti alakjukban közölt magyar népmesék közt.
28. Hasonlít hozzá _Arany_ Lászlónál Az aranyhajú herczegkisasszony cz.
(Magy. Népmesegy. 184.).
29. A gyermek születésével kapcsolatos égi jelenésekre nézve l. Gaalnál
(Magy. Népm. III. 23.) és Magy. Népk. Gyüjt. I. 501.
30. A _mirha_ szóban e mese érdekes nyelvtörténeti régiséget őrzött meg.
Nem egyéb, mint a köznyelvi _marha_ szó, a melynek a régi magyar
nyelvben tágasabb jelentése volt, mert bármiféle értékes dolgot
jelentett, tehát (mint pl. e mesében) bűvös erejénél fogva értékes órát,
nyaklánczot, nyakkendőt is. A csángók mindennapi nyelvhasználatában a
_marha_ szónak már nincsen meg e tágasabb jelentése, s az elbeszélő nem
is tudta megmagyarázni értelmét; s minthogy csak itt fordul elő, ebből a
mesének is régi voltára következtethetünk. A _mirha_ alak nem a szónak
mai, hanem régibb _morha_ alakjából lett, valószínűleg a székely
nyelvjárásokban elég gyakori _o–i_ hangváltozás útján. Lehetséges
azonban az is, hogy asszocziácziós úton összevegyült a bibliai
_mirhá_val, s hogy ennek hatása következtében került belé az _i_.
31. Második fele (a tehenek motivumától kezdve) megvan _Kálmány_nál (A
szögény embör jövendő mondója, Szeged Népe, II. 128.).
33. A mese elején bizonyára tévedett a mesemondó. Helyesen úgy volna,
hogy a királyleány kihirdette, hogy felesége lesz annak, a kinek találós
meséjét meg nem fejti, de fejét véteti annak, a kiét megfejti. –
Gyöngébb változata megvan Magy. Népk. Gyüjt. III. 339. (A táltos
királyleány.)
34. Hasonlít hozzá a _Merényi_nél olvasható Szép Miklós cz. (Sajóv.
Népm. II. 1.) és _Mailand_nál a Borsszemvitéz cz. (Magy. Népk. Gyüjt.
VII. 435.) Rövid kivonata megvan Vikárnál is, egy egészen más tárgyú
mese végéhez tapadva. (Magy. Népk. Gyüjt. VI. 334.) E szerint az ördög
lova azért kéri a csikóját, hogy várja meg, mert gazdája véresre
sarkantyúzza, a csikó pedig csak az alatt a feltétel alatt várja meg, ha
gazdáját leveti. A csángó meséből nem tünik ki, hogy a monyas mért veti
le végül az ördögöt.
35. Egy-egy változatát lásd _Kálmány_nál (A kis ürge, Szeged Népe I.
124.) és Krizánál (Csihán királyúrfi, Vadr. 472.). A csángó változat
mindegyiknél ügyesebb.
36. Változatai _Gaal_nál (Egy tátosról, Magy. Népm. III. 15.),
_Merényi_nél (A hamupipőke, Ered. Népm. II. 1.), _Pap_nál (Hamishitű
Jancsi, Palócz Népk. 75.), _Istvánffy_nál (Jankó, meg az aranyhajú
leány, Palócz Mesék 68.) és Vikárnál (Jankó, Magy. Népk. Gyüjt. 320.).
Mindezektől többé-kevésbé lényeges részekben eltér. A változatok
tanúsága szerint a fiú aranyhajszálat, _kacsatollat_ és aranypatkót
talál, s a leány csak akkor lenne a király felesége, ha elhozatná neki
azt a _kacsát_ és azt a ménlovat, a melyek a tollat és a patkót
elhullatták. A csángó meséből nem világos, hogy miért kívánja a leány a