Keleti életképek - 08

karavánunk a sivatagbani mars közepette valamely vad száguldással
közelgő kirgiz vagy turkomán által feltartóztatott, ki távolból
észrevéve az utasokat, előállt, egy pipát kérve ki magának. Eleinte
mindig azt hivém, hogy e nomádok rablási szándékkal közelednek; de a
Kervanbasi, (a karaván főnök) jól ösmerte embereit. A pipa hamarosan
megtöltetett s a szokásos udvariassággal átnyujtatott. A turkomán
rendesen mohó vágygyal nyult az áhitott eszköz után; már az első
szippantásra szemei ragyogni kezdtek, a másodiknál elbódulva a földre
ült s a harmadikra a bóditó méreg már oly hatást tett, hogy a pipa
kihullott erőtlen kezei közül s ő maga őrült déliriumba merült. Többen
erős köhögési roham után reszketni kezdtek, mások ájulásszerü bódulásban
terültek el a földön. Mig a dohányzó, habzó szájjal, mint a tébolyodott
a földön hevert, a karaván nyugodtan folytatta utját. A nomád nehezen
üdül fel ezen állapot után, mely nekünk sulyos szenvedésnek, neki pedig
magas élvezetnek látszik s órákig képes a karavánok nyomán végig
száguldozni, csakhogy abban részesülhessen.
De még a nomádoknál is a gazdagabbak sátrában a csilim (a pipa
középázsiai neve) nem ritkaság. A khivai Khanságban leggyakrabban
található: Bokharában többnyire lopva dohányoznak; Khokandban pedig
feltünően keveset. Miután a középázsiai a pipában inkább bódulást, mint
élvezetet keres, oly dohányzók számára, kik a dohánymaró hatását már
megszokták, pótszer találtatott fel; e pótszer a mákony, mely a
mennyiben saját tapasztalataim után itélhetek, legnagyobb mértékben
Tatárországban fogyasztatik. A mákonynyal fűszerezett pipák tanitói és
kezelői, többnyire dervisek, ezek a kitanult gazemberek, kik a szentség
álarcza alatt a világzajából, khankáikba (zárda) vonulnak vissza, hogy
nemcsak maguk kéjeleghessenek ezen elgyöngitő élvezetben, de másokat is
annak élvezetére csábitsanak. Közép-Ázsiában a khanka viszi a persiai
kávé- vagy théa-bódé szerepét. Bizonyos helyiségek különös hirnévnek
örvendenek a mákonyméreg kitünő készitése tekintetében; ünnep és
vasárnapokon a mohó, vágytelt mákonydohányzók egész raja foglalja el e
helyeket. Szerencsétlenségre e bűn azonfölül még a magasabb műveltség
jelvényének is tekintetik, és khivai tartózkodásom alatt, a khán,
miniszterei és az egész hivatalnokvilág, meghódolt neki. Rendkivül
feltünő, hogy a csontvázig lesoványkodott mákonydohányzók többnyire igen
hosszu életnek örvendenek, mi e méreg borzasztó hatása mellett valóban
megmagyarázhatatlannak tünik fel. Azok, kik már igen sokra vitték a
gyakorlati téren, pipájukat hihetetlen nagyságu adagokkal terhelik, s
örökké feledhetetlenek lesznek nekem amaz iszonyu perczek, melyeket a
legborzasztóbb rángatódzásokba merült mákonydohányzókkal szemben
töltöttem.
Bokhara városában és khanságban, a túlvallásos mollá-k a dohányt a
»mámoritó italok« sorozatába helyezték, s minthogy utóbbiakat a kórán
eltiltja, a nyilvános dohányzás a kormány, valamint papság által is a
legszigorubb tilalommal van sujtva. Mindazáltal a bokharai bazárban
számtalan dohánybolttal találkozunk. Világos tehát, hogy az üzletet
elnézéssel türik, s ha a fogyasztók saját házukban, nagy titokban
hódolnak a mámoritó élvezetnek, senki sem törődik vele, mert a titokban
elkövetett bűnt nem tekintik bűnnek. Számtalan példabeszédje és
erkölcsmondata van a nomádnak, mely valamennyi a dohány élvezete ellen
irányul; például: ha az utas dohányzik a négy napi utra hat nap telik
el. Vagy: ha a hős dohányzik, – lovától és feleségétől megvonja
szerelmét, stb… Mindennek daczára azonban, egyre jobban terjed a
dohányzás szokása s az érkező karavánt körültolongó nomádok ép oly
mohósággal kapkodnak a pipa és dohány után, mint asszonyaik valamely
világos szinü, régi perkálrongy, vagy piros kláris sorok után.
Zsiványkodásaik alatt, abrakos zsákuk egyik oldalán csekély mennyiségü
élelmet hordanak lovuk számára, mig annak másik oldalát a
nélkülözhetetlen, ronda dohányzó készlet foglalja el. Még a legsoványabb
étkezésről is lemondanak, ha helyébe a pipa vad mámort hozó élvezetének
hódolhatnak. Igen megfogható, hogy Közép-Ázsiában nem igen pazarolják a
dohányt. Egyetlen egy pipa néha egy egész társaságot kielégit; az
őszhajuak s a társaság előkelői élvezik az első, legteljesebb
szippantásokat, az alsóbb rendüeké a többi szippantás, mig a fiatalok és
rabszolgák már csak könnyü kis fellegeket csalhatnak ki a fekete, porrá
égett maradványokból. A kiszítt pipa ritkán tartalmaz egyebet fékete
szénnél. Az ulémák vagy tudósok, kikhez, kivált Bokharában az előkelők
is számittatnak, a pipát tisztátalannak tartják. Itt a dohányt nem
pipából élvezik, de burnótolnak, még pedig oly undoritó módon, melyről
Európában senkinek sem lehet fogalma. Csaknem valamennyi tudós is még
sok más is övükön burnót szelenczéül szolgáló miniatur-tököcskét
hordanak. Tiz-tiz perczenként a burnótoló előveszi szelenczéjét, a
sötétsárga port, mely kellőleg erős s mégis izetlen, keze fejére önti,
kezét a kolossális orrlyukakhoz emeli, s a burnótot egy hatalmas
lélekzettel felszíjja. A burnótozás e módja másutt is előfordul, azonban
különösen utálatos a szokás, mely szerint a tobákot nem az orrba, hanem
három ujjal a szájba dugják, még pedig a nyelv és szájpadlás közé, hogy
az egész adagot pár percz mulva zajosan ismét kipökjék. Jaj ama
szerencsétlennek, ki az ily egyénnel társalogni kénytelen, s kit a barna
dohányoshab minduntalan arczon talál.
Bokharában, Afghanisztánban és Észak-Indiában általános a rosz szokás, a
bagózás. Jó fogfájás elleni szernek tartják. Ez ugyan lehetséges,
azonban határozottan áll s könyen érthető is, hogy ez eljárás iszonyuan
elékteleniti a fogakat. Rendkivül visszataszitó látványt nyujtanak a
nők, kik a dohányzás bűne elől vissza rettenve, szinte ezen utálatos
szokásnak engedik át magukat. A férfiaknál a szakál némileg elrejti a
lehulló porrészleteket, a nőknél azonban a sima áll, rendesen ezen
élvezet igen látható jeleit viseli, s ennélfogva igen természetesnek
találom, ha az igy eléktelenitett hölgy, férj uramra nem gyakorol valami
különösen vonzó hatást. A pipa kisérőjéül Közép-Ázsiában a théa merül
fel, még pedig a fekete téglathéa. E zsiradék és sóval füszerezett ital
kitünően illik a durva élvezethez s a csapatra, mely több órákig
vándorolt a sivatagban, csodálatos hatást gyakorol. A théának forrónak
kell lennie s minden korty théára a pipa egy szippantása következik. A
tatár véleménye szerint a théa és dohány együvé tartozik s valamint az
első az ereket kitágitja s a vért ritkitja, ugy a füst által fej és
agyvelő is mindinkább tisztul; szent meggyőződése, hogy a jó pipa a szem
erejét megkétszerezi.
Befejezésül még a kirgizek rögtönzött pipájáról is meg kell emlékeznünk.
E nomád gyakran a sivatag közepette, minden eszköz nélkül, ha csak egy
kis vizre tehet szert dohányozni szokott. Többször hallottam e tényről,
s hogy meggyőződjem annak valódiságáról, egyszer meg is mutattatám
magamnak a »csodát.« A kirgiz hosszasan keresgélt a földön, mig agyagos
helyre akadt. Legelőször is vagy két ököl nagyságu lyukat túrt a földbe,
melynek nyilása azonban szükebb volt a belső üregnél. Ez a lyuk vizzel
töltetett meg s nedves agyagból alakitott pipával takartatott be. Az
üreg mellett, egy rézsutoson bedugott cső a vizzel összeköttetésbe
hozatott, de úgy, hogy a cső hegye, vagy két ujjnyira kilátszott a
földből. A kirgiz e mozdulatlan eszköz előtt végig feküdt a földön s oly
kényelemmel élvezé pipáját, mintha valamely persa vagy török nagyur
házából hozta volna. Tisztaságról ily eljárás mellett természetesen
álmodni sem szabad. A nomádok élelmességüket még messzibbre is
kiterjesztik, a mennyiben dohány helyett a sivatag egy másik növényét
használják. – E pót-növény alacsony, hosszúdad bokor alakban nő,
száritott állapotban fekete, s oly maró tulajdonnal bir, hogy az idegen
egyetlen egy szippantás után is órákig küzködik fejfájjással. –
Mindebből kitünik, hogy a pipa elkezdve legtökéletesb alakjától, le a
legkezdetlegesebbig, mindenütt szerettetik és ápoltatik. A mohamedán
népek, Törökországtól egész az »égi tartomány« távol határáig a kenyér
után a pipát a legnélkülözhetetlenebb élvezeti szernek tekintik;
azonkivül mulatságot is nyujt a dolce far niente-t megszokott keleti
világnak, mely a lassan muló órákat oly elégédettséggel látja elenyészni
a felszálló füstfellegek képleteiben, s ha Nyugat népei valaha le is
találnának mondani a nikotinnövényről, a keleti soha sem lesz hozzá
hűtelen, a pipa életmódjával, valamint szokásaival is feloldhatatlanul
egybeolvadt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Valamint a hárem természetellenes szokása, egy még természetellenesebb,
undoritó bünt eredményezett, ép ugy előmozditotta a vallás által
parancsolt bortóli és szeszes italoktóli tartózkodás a kábitó szerek
használatának hajlamát. A hasis, benk, mákony s a többi kábitószer mind,
mely az idegrendszerre s az ember szellemi tehetségeire oly mámoritólag
hat, aránylag kevésbbé vannak elterjedve ott, hol a moszlimhitü társaság
egy része túlteszi magát a bor s más szeszes italok élvezetét illető
tilalmon. Konstatáltatott, hogy a raki-ivás emelkedésével Törökországban
a mákonydohányzók száma feltünően alábbszállt, ellenben a jobban
Keletnek fekvő birodalmakban, hol a vallási törvényt szigoruan követik,
egyre növekszik. Konstantinápolyban, már csak emléke él azon helynek,
melyet »Afinudschilar«-nak (mákonydohányzónak) neveztek, hol ama gonosz
szenvedély iszonyuan eltorzult áldozatai, magas fák árnyában erőszakosan
gyilkolták szellemöket és testöket. Gyakran beszélték nekem, hogy e
mulatóhely – s bizonyosan, olyan több is volt, – kora reggeltől késő
estig, mindig tömve-tele volt. Mig az opium dohányzó baljával görcsösen
fogta pipáját s jobbjában a nagy kávéscsészét lehűtés végett ide-oda
lóbázta, hátulról nesztelenül oda sompolygott valami pajkos utczagyerek,
s egy hosszu szalmaszár segitségével, a félig öntudatlannak csészéjéből
kiszitta a nemes mokkanedvet. Az élő csontváz, azon hitben, hogy ő maga
fogyasztotta el a felelevenitő barna nedvet, a mákonymámorosoknak
sajátos mosolyával szokta ilyenkor kiáltani: »Kahvedsi, doldur.« (Hej
kávés töltsd meg ujból.)
Megfoghatatlan bár, de tény, hogy a törvény ezen öngyilkosokkal szemben
szemet hunyt. – Ezen emberek mámorszenvedélyét többnyire oda
magyarázták, mikép általa az érzéki érzelmek erőszakos elnyomását
akarják elérni, hogy annál buzgóbban engedhessék át magukat a vallásos
elmélkedésnek. Sokan, kik e bűn folytonos gyakorlása következtében félig
megőrültek, szenteknek tekintettek; magam is ismertem egy ilyen
félholtat, ki egész komolyan azt beszélte nekem, mikép a testében lakó
tűz időnként oly erős, hogy egyetlen egy érintéssel egy hordó bort
eczetté képes változtatni.
A mint már emlitém, Törökországban a rakihordócska egyensúlyozta már e
bajt, s ma már többnyire csak pervisek azok, kik a hasis s mákonyital és
dohányzás által álomlátást igyekeznek előidézni, hogy benne a jövendő
üdvözülés előérzetét élvezzék. Ők ennélfogva az »Eszrar« (titkok) szóval
jellemzik e kábitó szereket Törökország Eszrarja többnyire Brusza, Izmid
és Moszul híres mákonytelepitvényeiben készül. A növény legfelső levelei
gondosan összegyüjtetnek, megszárittatnak, porrá dörzsöltetnek s egy
bizonyos édes szörp segitségével apró pastillákká gyúratnak, melyeknek
egyes darabkái a pipa torkára tétetnek, s a füsttel beszívatnak. Gyakran
még fűszeres, a kábitó hatást emelő részletek is mellékeltetnek a
pastillákhoz, hogy a paradicsom sajátságos képleteinek körvonalait, a
földöntúli üdvözülés, s más élvezetes, mámorító boldogságok előérzete
megkettőztetett erélylyel töltsék el az élvezőnek lelkét. Az eszrar
apró, vékony pálczikák alakjában is előfordúl s az utóbbiakból magam is
elnyeltem vagy egy borsónyi nagyságu darabkát, hogy hatásáról
meggyőződjem. Ebbéli tapasztalatom, fájdalom csak igen csekély, miután a
mámor kezdete és vége csak mint az ittasodás egy könnyű neme nyilvánult.
A társaság azonban, melyben e kisérletet tevém, utólag igen mulatságos
dolgokat beszélt nekem rendkivüli vidámságomról, mely természetesen
mélységes álommal végződött. Ösmertem európaiakat, kik a hasis befolyása
alatt nagy költőknek tartották magukat s ihlett álmaikat papirra tették;
azonban kijózanodásuk után meggyőződtek káprázataik nyomorúlt
silányságáról. Fájdalom, több európai esett áldozatul ezen visszataszító
bűnnek; többek közt az angol tábornok, ..... G. úr és S.... báró. Utóbbi
rendkivül tehetséges ember és elég jómódu ember volt, s utóljára annyira
ment, hogy csontvázzá lesoványkodva, évekig fésületlen, mosdatlan, s
ruházat helyett csak nehány rongygyal fedett testtel bolyongott
Konstantinápoly utczáin. Okvetlenűl őrültnek tartották volna, ha
időnként több európai nyelven vitt, kiválóan szellemdús társalgása, nem
tanuskodott volna az ellenkezőről és sohasem fogom elfeledni, midőn ezen
egykori, előkelő mágnás, csipős téli hidegben, csak nehány foszlánynyal
takarva Stambulban a ház mellett haladt el a melyben laktam, míg dala
felhatott hozzám:
»Oh szép Kelet, oh szép Kelet,
»Hol örökké kék a mennyezet!«
Mint könnyen képzelhető, az utszélen fejezte be életét.
Mint már említém, a kábító szerek használata egyre növekszik, minél
inkáb Kelet belsejébe hatolunk. Persiában a Benk, egy a dervisek által
termelt növény, a canabis indica leveleiből készült kábító szer, játszik
nagy szerepet, mig a mákony vagy tirjak csaknem minden magasabb rendü
ember által élveztetik, még pedig apró lapdacsok alakjában. »A persa
40–50 esztendeig használja a mákonyt,« mondja Dr. Polak, »anélkül hogy a
mennyiséget változtatná, mely átlag egy-két szemerre rúg naponként, úgy
hogy egy-egy személy egy hónap alatt 60–90 szemert fogyaszt. A Kaspi
tenger nedves alvidékein a napontai adag kétszeres szokott lenni, t. i.
3–4 szemer. Ily rendszeres használat mellett, még az adag emelkedése
folytán sem kártékony a mákony hatása az emberi szerkezetre nézve; a
szellemi és testi működésben semmiféle fennakadást nem idéz elő, olykori
szorulást s a has elgyöngülését kivéve, s minden férfi működésre nézve
közömbös. A negyvenedik, s a Kaspi tenger mellett már a 35. év után, a
mákonydohányzás állitólagosan kevésbbé ártalmas mint korábban, sőt a
persák állitása szerint az 50 év után az embernek mákonyt kell szednie
ha erejét és frisseségét fenn akarja tartani s magas kort óhajt elérni.
Tényleg ösmertem is 60–90 éves aggokat kik már fél század óta naponta
rendesen szedték bizonyos mákony adagukat.«
Malcolm egy persa főurról beszéli, hogy Persiában tett első látogatása
alkalmával megismerkedvén vele, az különösen feltünt neki a nagy tiriak
adagok következtében, melyeket naponta élvezett. Malcolm figyelmezteté a
férfit, hogy e hatalmas méreg korán sirba fogja vinni. Tizenkét évvel
később Malcolm ujra találkozott ama persával ki most már igen testesen,
de nagyon erőteljesen nézett ki, s már távolról kiáltá oda Malcolmnak:
»Hé Szahib! megkétszereztem rendes tiriak adagomat, s a mint látod, nem
hogy a sirban feküdném, hanem ellenkezőleg igen egészségesen ülök a
nyeregben!« A csersz-el természetesen egészen máskép áll a dolog. Ez
kizárólag bóditószerül használtatik s a pipa segitségével gőz alakjában
szivatik be. Polák állitása szerint a csersz mérsékelt élvezete
semmiképen sem hat lehangolólag és erőtlenitőleg, sőt ellenkezőleg,
felizgatja a képzeletet, vidámságra és kedélyességre hangol s bizonyos
ruganyosságot kölcsönöz a szellemnek. Saját tapasztalataim nyomán
támogathatom Polák véleményét, mert magam is ösmertem persa irókat, kik
a csersz befolyása alatt hihetetlen módon fokozták képzelő tehetségüket.
A csersznek tulajdonitják a bátorság csodaszerü hatását is, s hogy a
jelenkor történelmi adataival támogassam ezen felfogást, csak azon
tényre utalok, hogy állitólag e készitményt okozzák amaz árulói tettért,
melynek alkalmával. Ekber Khán Macnaughten angol ezredest egy értekezlet
alatt lelőtte, s mely Afghanisztánban az angolokra nézve oly iszonyu
katastróphát eredményezett. Ennélfogva Iránban nem hiába teszik e méreg
gyakori használatának róvására a vallási és állami életben előforduló
egy-vagy más lázadást, miután a rajongás állapota a mit ez előidéz
némelyeknél a legnagyobb mértékben fokozza a képzeletet, másokat pedig a
vezetők akaratnélküli eszközévé alacsonyitja le. Hasonló okokat akarnak
találni, az egykor rettegett Aszszaszin[6] felekezet tetteiért, valamint
a Babik nevü communista felekezeteiért is. Ha a mérséketlenség nem hat
kártékonyan idegrendszerére, a mákonydohányzó tényleg kiválik a többi
keleti közül; szeme ragyogó tüzzel bir, modora eleven, beszéde,
mozdulatai gyorsabbak, s e tulajdonok által emelve, bizonyos életkorig
valóban akarattal és tetterővel is rendelkezik. A tapasztalás azonban
azt mutatja, hogy még a 40-dik év után is e veszedelmes idegzetingerlő
szernek még mérsékelt használata is a ritkaságok közé tartozik, s
Közép-Ázsiában mégis tiz mákonydohányzó közül legalább nyolcz e
szenvedély nyomorult áldozatává vált. Ott, hol a szeszes italok élvezete
halálos véteknek tartatik, igen számosan találhatók a mákony-evők s
leginkább a Dervis-zárdák közelében, s mindig megható látvány volt reám
nézve ha erős s edzett férfiakat, e borzasztó méreg beszivása
következtében rövid idő alatt testileg és szellemileg tönkre menve
találtam. E bün csak ritkán vonja maga után a halált. Áldozata, a
szellemileg elbutult, visszataszitó csontváz többnyire magas kort ér el,
sőt kevesebb betegségnek van alávetve, mint más emberek; de mily szomoru
tengés e járó-kelő halottaké, s mily mérhetetlen kártékony a mákony
hatása a szeszes italokéhoz mérten!


A fürdő.
A fürdőket és mosdásokat illető parancsolatok, melyeket a próféta
hiveinek lelkére kötött, csak igen keveset engednek a bráhma-hit
tisztasági törvényeinek. Vajjon a »Tetahheru!« (tisztúljatok) szó alatt
csak a testi s nem inkább a szellemi tisztaság értetett-e, vagy pedig az
első csak képleti czélzás volt-e az utóbbira, annak eldöntését körmön
font kórán-magyarázókra bizzuk; itt csak azt constatáljuk, hogy ez
egyetlen szó hatása alatt, Ázsia mohammedánjai mind, a fürdőt nemcsak a
legszükségesebb életkelléknek, hanem egyszersmind a szigoru vallási
parancs intézményének tartják. Ma már az egész iszlamita keleten a fürdő
alatt nemcsak az isteni parancs teljesitése, nemcsak a megtisztulás egy
tette értetik, hanem egyszersmint élvezet, melynek mindenki
szenvedélylyel engedi át magát. Ha fárasztó utazásból tér haza az ember,
ha erőltető munkát végzett, ha valamely ijedtség, vagy tulságos nemi
élvezet után pihenni vágyik: fürdőbe megy. Szegény és gazdag, öreg és
fiatal egyenlően hódol e szenvedélynek. A mit nálunk borravalónak,
Oroszországban pálinkapénznek, a khinaiaknál théapénznek neveznek, annak
Keleten fürdőpénz a neve. Ha egy város előnyeit akarják felmutatni,
fürdőinek ecsetelésén kezdik; ha az ellenkezőre akarnak czélozni, az
utóbbiak tisztálatan elhanyagoltsága hozatik fel érvül, s ha mecsetek,
karaván szerailok és tanépületek emeltetése által nevünket
halhatatlanitani kivánjuk, tán biztosabban érjük el ebbéli czélunkat egy
tág, vizgazdag fürdő épitése által. Azonban bármire czélzott is a
próféta, annyi tény marad, hogy egészségi szempontból népének jóltevője
volt, miután Keletnek többnyire meleg éghajlatában, a fürdő gyakori
használata által sok betegségnek vétetik eleje.
A moszlim világ nagy területén, kétségtelenül Konstantinápoly azon hely,
hol a keleti kényelmi-fogalmak Nyugat műizlése által finomitó
átalakuláson mentek keresztül; az ottani fürdők ennélfogva határozottan
a leggazdagabbak, legszebbek s legelegánsabban felszereltek. A
Közép-tenger márványdús szigeteinek közelléte nagyban hozzá járult, hogy
a byzantin-római épitészet e hazájában a fürdő-intézetet a tökély ritka
fokára juttassa. Nem kevésbbé váltak hasznossá e czélra elejétől fogva a
nagy vizvezetékek, s minekutánna a félhold, melynél a fürdők és mosdások
oly dogmaszerü fontossággal birnak, kiszoritotta volt Bizanczból a
keresztet, leginkább a fürdőépületek diszitésére pazaroltattak az
ottománok által, Európában folytatott zsiványkodási utaikból ide hozott
drágaságok. Valóban, a tisztasági fogalmak igen sajátságos vegyüléke
tünik fel emlékemben, ha visszagondolok mindazon fürdőkre, melyeket a
különböző moszlim tartományokban meglátogattam. Ilyenkor mindenek előtt
az oszmanli, még pedig az efendi osztályhoz tartozó merül fel lelki
szemem előtt, a mint fontoskodó arczczal és határozott léptekkel halad
odább, mig szolgája a terjedelmes fehérnémü csomót viszi utánna. A
fürdő-intézet ajtaja alig nyilt meg s már elébe siet a bérlő és a
szolga-személyzet. A kupolaszerü előcsarnok legmagasbb karzatán ruganyos
diván várja az érkezőt. Minden kéz vetkőztetésével van elfoglalva,
lábára vonják a naalint (faczipőt) és meztelenül, egyedül csak a
»futá«-val (köténynyel) dereka körül, némely efendi oly büszkén lépdel,
mintha rendjeldiszitett mellel a parádén jelenne meg. Mezitelen urát a
mezitelen szolga követi tsibukkal és kávéscsészével. Az előcsarnoktól az
első meleg szobáig alig van nehány lépésnyi távolság, s mégis már
pihenni, pipázni és kávézni kell. Erre a pipahordozó távozik s
szemérmetesen földre sütött szemekkel, félősen közelg néhány dellák
(fürdőszolga) az előkelő vendéghez. Mint azt a bon ton követeli, ezek
Georgia fiai szép alakkal és húsos tagokkal. Mozdulataik, szemjátékuk,
fejbólintásuk, szóval minden a jól trainirozott dellák szabályai szerint
idomul. Az efendi int és az ifju csapat (bajuszosak már nem türetnek e
foglalkozásnál) lassan tagjaihoz nyul; a gyöngéd simongatástól lágy
fogásokba mennek át s ezekből a valóságos dagasztásra. Megjegyzendő,
hogy a szemjáték melylyel a lágy tésztához hasonlólag megdolgozott
uraság Georgia vagy Cserkeszország fiainak elégedettsége kisebb nagyobb
mértékben bátoritó jeleit adja, Európaira nézve utánozhatatlan marad.
A fél meleg szobából, az egészen kimerült fürdő-vendég a tulajdonképeni
forró osztályba lép, mely minden részletében feltünő gonddal felszerelve
a török hamamok, (fürdők) szentélyét képezi. A napsugarak, melyek a
kupolára alkalmazott, többnyire zöldszinü, golyószerü üvegeken át a
magas terembe hatolnak, igen sajátságos képet világitanak meg. A
leghalkabb mozdulatot is erős viszhang követi, s a vékony csészék
csengése, melyekkel a viz a kagylóalaku medenczékből meritve a testen
végig öntetik, a szappanhab bogyborékolása, a vendégek nyögése és
sikoltása, mely közé olykor egy-egy vig dal vegyül, mindez meglepő
hatást teszen. A kupola-épitkezés gyakran tévutra vezeti az embert
hangja erejére vonatkozólag s megbocsájtható, ha annak szépsége és
terjedelmére nézve rövid illuziónak engedi át magát. Ezért mondja a
török példabeszéd a képzelgőről: »Ugy látszik, a hamamban próbálta a
hangját.« – E terem közepén: épen a kupola alatt, két láb magasságu
terasse alaku emelvény létezik, melynek neve »Göbek-Tasi« (a köldökkő).
Ez a fürdő kedvelők légyotthelye, kik, miután egy csöpp izzadtság sem
maradt meg többé bennök itt, 40 R.-foknyi hőség mellett, több órákon át
vigan társalognak, dohányoznak, kávéznak s hébe-korba még kártyáznak és
sakkoznak is. Ha e »Göbek-Tasi-k beszélhetnének, mennyi mindent
mondhatnának el e fürdők női látogatóiról, a fiatal hanimokról (török
hölgyek), kaczér cserkesz nőkről és Abyszinia rézszinü leányairól.«
Megismerkedtem Törökországban nőkkel, kik négy-hat órát ültek a
Göbek-Tasin, hajukra négy darab szappant használtak el s ámbár testök
minden látogatás után erősen megfőtt csibehushoz hasonlitott, mégis
hetenkint háromszor-négyszer ismételték ezen élvezetet. Ezen nem szabad
csodálkoznunk! A fördő, főkép télen, a török hölgyvilág főtalálkozási
helye s az operát, a hangversenyt helyettesiti náluk. A férfiszemtől,
tehát a szeretetteljes férj tekinteteitől is megóva, itt minden játéknak
és tréfának fesztelenül lehet magát átengedni. A szolgaszemélyzet
értékes borravalókkal hallgatásra indittatik. És az hallgat is; azonban
mi tagadás – rendkivül érdekes volna, ha megleshetnők a konstantinápolyi
Göbek-Tasi élményeit és tapasztalatait.
A ki az ó-keleti ettiquettet szigoruan akarja követni, a nagy csarnok
nyilványosságát a kis cella zárkozottságával cseréli fel, melynek
nyilása előtt össze vonatik a vörös-kék csikozott függöny, mely mögé a
fürdő-személyzet már nem teheti be a lábát s csak a magán szolgának
szabad a bemenet. Ott átaljában kerülni kell a vizzel való hangos
lubiczkolást, a hallható nyögést vagy felkiáltást; a vallási parancsok
szigoruan elrendelték hány kanna vizzel szabad meglocsolni a test
egyik-másik részét, melyeket kell előbb, melyeket utóbb leönteni,
másrészt azonban a fehérnémü szövetére és alakjára, valamint a
jeruzsálemi szappan minőségére nézve a változó divatot követik. Nem
kevésbbé czeremóniás a belső termek elhagyása. Minden osztályban más
ruhába takartatunk, s mielőtt azon csarnokba térnénk vissza hol
ruháinkat levetettűk, nem egy furcsa jelmezt kelle magunkra venni. A
letöröltetés, a serbét, kávé vagy más frissitőszerek átnyujtása, az
egészséget kivánók egész raja, a tükör átnyujtó, szóval minden mi az
európai kedélyt végkép kimeritené, a keletiek ritka türelme és kitartása
mellett, még nem is feltünő nekik, mert fogalmaik szerint mindez
szükségképen hozzá tartozik a fürdőhez.
A távol Ázsiában a fürdő, lucus a non lucendo, inkább beszennyező mint
tisztitó intézmény. Minél jobban tartunk Konstantinápolytól Keletnek,
annál kezdetlegesebbé válik a hamam, még Persiában, a régi Iránban is, a
fürdő épenséggel sem lehet vonzó az európaira nézve. Az ottomán
birodalom ázsiai részében Erzerum, Kharput, Moszul, Kaiszeria, s
leginkább Damaszkus hiresek fürdőikről. Az utóbbi hely, mely az
»illatos« melléknevet viseli, vizgazdagsága tekintetében felülmulhatlan.
Minden háztulajdonosnak jogában áll a fürdőintézet alapitása s habár a
főhámámok némelyikének alapitási ideje még az ó-korból való, mégis az
épitési mód, valamint a használt anyagok távolról sem közelitik meg a
stambuli fürdőkéit.
Iránban, az ó-ázsiai civilizatió e székhelyében, ezen országban, hol a
művelődés legmagasbb fokán vélnek állni, s az egész világot még a
kezdetlegesség lemélyebb posványában gondolják, – a fürdő valóságos
paródiája ezen intézménynek. Oly népnél, mely a máshitüvel való merő
érintkezés által is már nagyon tisztátalannak érzi magát s a mocsoktól
csak a fürdő használata által bir ismét szabadulni. Midőn Persiában
először tudakozódtam az ilyféle intézet után, már a hely külső alakja, a
bemenet előtt magasra tornyosuló lótrágyával, (ezen országban a fürdőket
azzal fütik) végtelen undort keltett bennem. De ez még egyre növekedett,
midőn a kerek előcsarnokon át, – melynek falai a Firduszi-féle
hőskölteményből vett csata képekkel valának diszitve, – a pincze
mélységü belső részbe léptem. Minden oldalról a fényüzés látszatába
burkolt piszok meredt felém. A vetkőződés nem különböző termekben megy
itt végbe, a fürdőruha sincs oly jó állapotban mint Törökországban s
egyátalán lehetetlenség egy persa fürdőt meglátogatni, anélkül hogy
nehány eleven emléket magával haza ne vinne az ember. Már az első
szobában is a felolvasztott henna vagy festő növény, s más egyéb
kenőcsök átható, kellemetlen szaga üti meg a belépő orrát; a második
szobában, a tulajdonképeni mosdó-osztályban, az még sokkal erősebbé s
elviselhetetlenebbé válik. Azok, kik a törvényes, teljes mosdást akarják
elvégezni, az itt létező négyszögletü vizmedenczébe lépnek. E medencze
belső ürege kicsiny, a benne lévő vizet naponta csak egyszer
változtatják s ha nyolcz-tiz persát e mocsárszerü nedvben egymás mellett
állni láttam, a mint akarva nem akarva csaknem a bőrt dörzsölték le
egymásról a folytonos érintkezés következtében, tökéletesen meg volt
előttem magyarázva a törökök ismert undora, melylyel keleti testvéreik
iránt viseltetnek.
A török fürdőkben, a forró osztályokban szoktak öltözködni, a persák e
czélra egy harmadik szobát használnak. De szükségük is van reá, mert a
dellák két óra hosszán tartó műtéte, – mely alatt hajat, szakállt,
talpat, tenyeret és körmöket megfest az emlitett növénynyel mindez sötét
vörösre festetik, – melegebb atmosphärában nem lenne épen kellemes. A
hennávali festés a persák egy érthetetlen szenvedélye, mely róluk az
afghánokra is átszármazott. Nem csak felnőttek, idős férfiak és nők, de
még ujdonszülött gyermekek is hennával festetnek be. A fehér lovakat