Keleti életképek - 15

nagyvezireknél – és a Kaftan Agaszi-k. Az elsők még ha mindjárt a
hivatalos rang egy bizonyos fokával birnak is, mégis a
szolgaszemélyzethez tartoznak. Uruk titkos küldöttségekre használja
őket, akár a Porta körében, akár a Portán kivül működő hivatalnokokkal
szemben. Többnyire évekre és tapasztalatokra nézve egyaránt gazdagok, s
habár a szakáll megnövesztése nekik tiltva van, mi alá rendelt, szolgai
állásukra utal, fellépésükben még a legfőbb hivatalnokok erányában is
feltünő önérzetet tanusitanak. A fogadó pasának vagy efendinek gondja
lesz rá, hogy bennök felsőbb valóik hatalmát tisztelje; – általában; e
rettegett szolgák viszonya szemben a hivatalnokvilággal igen sajátszerü
jelleggel bir. A Kaftan-agaszi a magán-életben ugyanazon állást foglálja
el, mely a hivatalosban a karakulaknak jutott. A Musirok és más magasabb
tisztviselőknél a Kaftan Agaszik az Emek-Dar-ok saraiból vétetnek, s nem
ritkán urat és szolgát még bensőbb viszonyok is füzik egymáshoz. A világ
ezeket ösmeri, s oly személy, ki a pasánál kedvező fogadtatást akar
magának kieszközölni, bizonyára nem fogja elmulasztani a Kaftan Agaszi
jóindulatának minden áron való kieszközlését. Az előkelőbb efendi,
állásával távolról sem öszhangzó, feltünő barátsággal bánik vele, az
alsóbb rendü efendi még udváriassággal is kénytelen irányában viseltetni
és a Piade Katib, (azaz »a gyalog járó irnok« a hogy a török
tisztviselők legalsóbb rendje neveztetik) még tiszteletet is köteles
eránta tanusitani. Bizony, a Kaftan Agaszi nagy ember! Legyen bár az
emlékező tehetség gyöngeségenek, vagy pedig csak a keleti indolenczia
következménye, de a magas állásu hivatalnok rendesen a kihalgatást
kérvényezők személyiségére absolute nem tud rá ismerni. Kicsoda ő? Mi
volt ő? Mit akar? Ezek oly kérdések, melyekre a Kaftan Agaszi köteles
felelni, s minthogy ura föltétlenül hisz neki, következőképen a
kérvényezők bemutatása és ajánlása, ha nem is egészben, de nagy részt
mindenesetre tőle függ. Valóban, ez a török hivatalnokosztálynak nem
épen igen dicséretreméltó vonása, tényleg azonban el nem tagadható, s
egy vezir befolyásos Kaftan Agaszi nélkül simpliciter nem is képzelhető.
Ha már most egy fokkal alább szállunk, a csibukcsival találkozunk, a
török dohány-Ambrózia e tenyeres-talpas ganymédjével; a török dohányzói
szenvedélyétől és nyugalomvágyától elválaszthatatlan egyénnel, mely
minden méltóságra, gazdagságra és tiszteletre számot tartó efendit hű
árnyékaképen kisér. Kora reggeltől késő estig a csibukcsi nem mozdul ura
oldaláról, akár otthon dolgozik az, vendégeket fogad, baráti vagy
hivatalos teendőket végez, akár a bazárba, sétatérre vagy fürdőbe, vagy
akárhová megy, akár a portán dolgozik egy egész feltornyosult
sürgönybarrikade mögött, vagy a titkos tanácsban ül, – a csibukcsi
mindenütt és mindenkor sarkában van. Csoda-é tehát, ha az is jó adag
bizalommal tiszteltetik meg ura részéről? A hosszu pipaszárt egyik
kezében tartva, a másikban az alapul szolgáló rézcsészét, biztos
léptekkel halad keresztül a tsibuktsi a hivataltermen, s mig leguggolva,
szemlesütve pipát, tüzet és csészét nyujt át, fülei mohó kiváncsisággal
csüggnek a tanácskozás tárgyán. Olykor, minthogy az ajtó függöny
közelében kell tartózkodnia, tiltott helyekre oson, hogy jobban
megleshesse a benn történőket s ekkép a legfontosabb államügyek és
határozatok tudatához jut. Ő tudja leghamarább, főkép ha a magas
tanácsot szolgálja fel, ki lett kinevezve valamely provinczia
kormányzójává, követté, vagy egyik-másik fontos ügy közvetitőjévé, s
csak igen kevesen közülök szokták megvetni az előnyt, mely e meglesett
titkok értékesitéséből vonható. A magas porta csibukcsijai lábra kelt
hirlapok, legjobb vevőik a Dragománok (a követek tolmácsai) s ha esetleg
nincsenek épen oly jó megrendelőik, egymás közt szokták kicserélni
ujdonságaikat. A kölcsönös reporter-üzlet következtében, erősen
megkötött szövetségek léteznek köztük, akkép, hogy p. o a
Medslisz-i-Ahkiame-Adlie-nál alkalmazottak, csak is a magas tanács vagy
külügyérségbeliekkel folytatnak csereüzletet, s csak ritkán történik
meg, hogy egy magasabb Kalem csibukcsija, egy alsóbb rendü Kalem-éval
öszeköttetésbe lép. Az ujdonság-vadászat soknak közülök a leggazdagabb
jövedelem kutforrása, s a mód melylyel cziküken tul szoktak adni nem
ritkán nagy csodálkozásomra szolgált. A legtöbbek, s főkép az idősebbek
bizonyos viszonyban állnak az európai másod-harmad rangu
követ-tolmácsokkal. Ezen urak, a portára czélzó európai befolyásnak e
vándor ijjesztői, kik leirhatatlan büszke magatartással és
sétabotocskájukkal hadonázva, tartózkodás nélkül barangolják be a
külömböző hivatalok irodáit s oly fensőbbséget fitogtatnak, mintha a
portánál hitelesitett főnökük koronázott fejét képviselnék, gyakran
valamely szegletben a csibukcsival a legmeghittebb társalgásban
találhatók. A szemüvegező, törökfaló piperkőcz mélyen hajlong,
alázatosan tiszteleg a török pipa szolga előtt, kikémli, csakugyan
egyet-mást megis tud és készpénzzel fizet, s alig hagyta el feltünően
hanyag közömbösséget fitogtatva a Portát és viszatért Pérába, már is a
sürgöny drótra bizza a pipa szolgától kitudakolt ujságokat, s egy más
udvarral közli a fontos hireket. Sok nagy fontosságu hir ily módon
legelőször is a követségek, vagy távirdai irodák tudomására jut. Csak
több nappal később kerül napfényre a hivatalos jelentés. – Igy megy ez a
magas Portán, s ennélfogva nem veendik tőlem rosz néven, hogy oly nagy
fontosságot tulajdonitok a tsibuktsinak.
Ezen ujdonságüzleten kivül a csibukcsik a Kaftan agaszikkal egyetemben
gyakran kényes viszályok, kiegyenlitésére és cselszövények kivitelére is
használtatnak eszközekül. Valamely határozat gyorsabb kivitele vagy
annak megakadályozása és hátráltatása szinte a csibukcsitól függ, mert,
miután ő viszi haza a »Torbá-t (az okmány-zacskót, a tárczát) s csak
este terjeszti elő urának az illető okmányokat, a török hanyagság vagy
szórakozottság következtében, vagy pedig szántszándékosan, az egyik
okmány előbb, a másik később intéztetik el, söt olykor az is megtörténik
– s magam is tapasztaltam nehány ily esetet, – hogy, valamely rendkivüli
fontosságú okmány a Torbá-ból, melynek hazaérkezésekor első helye a
dohány kamra, a dohányszekrénybe, sőt a szolga ládájába szennyes ruhái
közé és más efféle helyekre tévedt. A kinek a szerencse kedvez, az, ha
egyuttal »az ajándékok lámpáját is kellőleg felgyujtja,« megkerestetheti
eltévedt iratait; a ki azonban nem kedveltje a sorsnak, ujra kezdheti
pörét. Mindezek után nem-é valóban nagy fontosságu emberek a kedves
csibukcsik?
Velök összefüggésben állnak a Kahvedsi-k, az élelmiszerek felügyelői, s
minden Kalem mellé ilyen kettő adatik. Minél előkelőbb a Kalem, annál
befolyásosabbak e szolgák s annál nagyobbszerü aratásuk. A havi
kiadásiszámla a csibukcsikkal egyetemben szerkesztetik; általanosan
ugyan a háznál reggeliznek, azonban, gyakran különös nyalánkság, vagy
pedig a hosszasabb ülés fáradalmai a Portán is valamely frissitő
étkezésre gerjesztenek. A Kahvedsi és Kilerdsi a legalsóbb török
néposztály szemében ugyanazon nagysággal birnak, melynek fényköre a
csibukcsit környezi a tolmácsok és tisztviselők előtt. Utóbbiak csak
akkor válnak hozzáférhetőkké és engedékenyekké a paraszt, vagy
mesterember részére, ha a Kahvedsi őt a csibukcsi által a pasa, vagy
efendi kegyébe ajánltatja. – Végül még az ajtónállókat vagyis a
kapusokat kell felemliteni; ők ügyelnek fel a ki- és bejárókra s a nem
kevésbbé fontos tiszttel vannak megbizva, minden belépő tisztviselő
felsőczipőit átvenni, s elmenetelekor ismét a küszöbre állitani számára.
Az eredeti szabály szerint, a kormányhivatalba belépő felsőczipőit a
külső kapunál levetni lenne köteles; ma azonban, ezt csak az alsóbbrendő
efendik s a szegényebb néposztályok teszik. Az előkelő világ és magasabb
tisztviselők, kik kocsin vagy lóháton érkeznek, felső czipőiket illető
Kalem-eik előtt szokták levetni. A Porta minden látogatói, melyeknek
száma gyakran több százra rug, felső czipőinek elrakása, több kapus közt
van felosztva. Egy és ugyanazon Kapidsi gyakran száz, sőt százötven
felső czipőt vesz át, számozott jegyek kiosztása nélkül s minden párt, a
nélkül, hogy valaha tévedés történnék, ismét illető birtokosa kezébe
juttat. A czipőtartó nem csak emlékébe vési minden átadó személyiségét,
kit csak egyszer látott életében, de a belépőnek állását, foglalkozását
és származását is felismeri felső czipőinek formájából s a modorból
melylyel azokat levette. A magas állásu személyiségnek, rögtön
beléptekor elébe siet s lehajol, hogy amaz felső czipőinek levetése
alatt vállára támaszkodhassék. Az efendi rangja, vagyis jobban mondva: a
havonkénti bakhsis (borravaló) határozza meg a sietséget melylyel a
Kapidsi segédkezet nyujt. Bármily büszkén botorkál keresztül a fiatal
Kiatib a bemenet előtt felhalmozott felsőczipő-halmazokon, bármily
parancsolólag int tekintetével a czipő-tartónak, az utóbbi modorából
csakhamar kiősmerheti mindenki, mikép áll a török piperkőcz dolga.
Befolyással nem birnak a czipő-tartók; legfeljebb ha időnként
egyik-másik tisztviselő megjelenése, vagy távozásanak ideje felől kérdés
tétetik náluk.
Még csak rövid pillantást kell vetnünk a portán észlelhető életre és
sürgés-forgásra a hivatalos órák alatt.
Délelőtti tiz óra van. Akinek érdekében fekszik a külömböző osztályok
tisztviselőit hivatalukba menetelük alatt szemügyre vehetni, álljon meg
velem »Dsigaloglu jokusu« nevü meredek felment élén. Itt halad el a
török társaság valóságos crême-je a mint azon városrészekből jön,
melyekben még mai nap is a fashionable világ lakik. A nagyon vagy könnyü
phaëtonban rubognak el, vagy csendesen ügetve, a szolgaseregtől
környezve ballagnak odább. Minél magasabb rangjuk, annál mélyebb lesz a
Temenna – oly üdvözlési mód, melynél az illető jobb kezével két
félkörmozdulatot tesz melle és homloka felé. – Némelyek egész földig
hajolnak alázatosságukban s valószinüleg erősen sajnálják, hogy nem
birnak még nehány lábnyi mélységre a földbe is behatolni. A kölcsönös
köszöntés kezdeményezése a magasabb rangut illeti s nem az alsóbb
rendüt. Ez többnyire megáll, s miután a magas elhaladó könyü
kézmozdulat, halk mosoly, vagy rátartós fejbillentés által értésére adta
a másiknak hogy felismerte, amaz, vagy néha az egész környezet,
keresztül megy a Temenna tornászati gyakorlatán. Gyalog csak a
szegényebbek s azon kevesek járnak, kik a mozgás tekintetéből az európa
szokásnak hódolnak s ezért a törökök által tulzóknak tartatnak. A
portára menő efendi könnyen felismerhető ugy lova, nyeregszerszáma,
valamint öltözete által. Az ó-törökhöz ragaszkodóknak lovai, széles
paszományu nagy takarókkal, gazdag ékitményű kantárral, szintoly
nyeregszerszámmal vannak ellátva; ők maguk nagy, nehézkes czipők és
felső czipőt viselnek, szoknyaszerű nadrágot, duzzadó felső kabátot s
nyakig lecsuszó fezet. Előrehajló testtel ülnek a nyeregben, szelid de
merev tekintetök maga elé bámul, s mig balkezük a kantárszárat tartja,
jobbjuk gépiesen az olvasóval szokott játszani. A mellettük ballagó
lovász is megfelel ura öltözetének. Ez nagy Khióból való görög, vagy
albáriai de még a régi fajtából. A hosszu gyakorlat következtében lépést
tud tartania lóval, hisz már évek óta szokta megtenni ezen utat, ura
kiséretében. A fiatalabb efendi fel europai nyeregben ül s ménje a
takaró helyett fehér isztákot vagy kis nemez takarót hord. Divatos
öltözete Perában készült felső czipői a czipőnek csak hegyét tüntetik
fel s inkább csak talpaknak nevezhetők. Glaceé keztyüt visel, az olvasó
helyett csinos lovagoló ostort tart kezében s fejét folyvást hátra
szokta vetni. Két ily ellentétes alak egymás melletti megjelenése
valóban igen furcsa hatást gyakorol. Ugyan ezen külömbség észlelhető a
gyalogolóknál is. A fiatalság vagy uj-törökök, sétapálczával hadonázva
járnak-kelnek; az ó-török csoszogó lépésel nehézkesen utána biczeg; nem
csak a ruházat bősége és saját terjedelmessége, de még illemfogalmai is
tiltják, hogy gyorsabb lépéssel haladjon. Az uj-török egyedül jár,
szolga nélkül, mig az ó-török mindig két árnyék által kisértetik,
melyeknek egyike a hosszu, posztótokba rejtett pipaszárt s a
dohányzsacskót hordja, a másik pedig a nagy bőrtáskát az irományokkal. S
épen e kicsinyes, nekünk oly felületeseknek látszó apró árnyalatokban
nyilvánulnak leghivebben az uj- és ó-törökök külömbőző világnézletei,
melyek csakugyan, minden átalakulási korszakban érvényre is szoktak
jutni. Erre még vissza fogunk térni s egyelőre még a porta belsejébe is
be akarunk pillantani, megtekintendők nehány hivatalt és irodát.
Legelőbb is a külügyérség levelezési osztályába (Khardsie Nezareti
mektubdsi odaszi) lépünk, a török hivatalnokvilág már egyszer emlitett
csemeték iskolájába. Ez nagy, hoszúdad teremből áll, melynek falain
végig huzódnak a szokásos, vőrös posztóval bevont kerevetek. A mennyire
a szem lát a tág helyen, azok teljesen el vannak foglalva guggoló
irnokkokal, többnyire ifju egészséges vagy gyönge, gazdag vagy
szerényebb kinézésü emberek. Két-két irnok közzé mindig egy
négyszögletes párna, vagy az irótámlány szerepét játszó kis ládika van
alkalmazva, melyen az iróeszközök vanak elhelyezve. Utóbbiak nem egy
vagy két, de nyolcz-vagy tiz apró porczellán csészécskéből állnak,
melyek higabb vagy sűrübb fekete és vörös téntát, vizet, apró
sponygyákat, arany vagy kék hintőport tartalmaznak s többnyire egy kis
tálon, nagyságuk sorrendjeszerint vannak elhelyezve, körülvéve
mindenféle nádtollakkal, papirvágóval és ollóval. Azok kik leghamarébb
jelennek meg a munkásság e terén, többnyire olyannok, kik az
osztályfőnök feladványait éjjen át nem végezték el s a kora reggeli
órákban igyekeznek munkájukat befejezni, mert kilencz és tiz óra közt
még csak kevesen találhatók a hivatalban s csak 11 óra felé szokott
megnépesülni a terem. Zsongás-bongás, ide-oda kiáltozás, a köszöntések
egész özöne kezdődik ilyenkor, szóval leirhatatlan zürzavar. Némelyek
csak állnak a diván mellett, mások ülnek; itt egy csoport vidám
társalgásba merült, egy másik meg amott, gyermekes tréfáknak és
bolondságoknak engedi át magát. Az egyik villás reggelit költ el, a
másik kávét szörpöl, a harmadik tollakat metsz, a negyedik szolgájával
zsémbel, s csak ha a Khalfa (osztályfőnök) megjelen, és helyet foglalt,
egyszerre, mint varázs ütésre minden a hivatalos kerékvágásba jut. A
vörösposztós kereveteken feketekabátos efendik ülnek sürü sorban;
mindenki munkához lát s az első negyed órában valóban azt hihetné az
ember, hogy itt valódi szorgalom és munkásság ütötte fel sátorát. De még
nem soká tartott a csend, midőn parancsolólag kiabáló tolmácsok és más
idegenszerü egyéniségek megjelenése, – a török hivatalok nem igen
külömböznek a bazártól vagy európai kávéháztól – egyszerre felzavarja a
munkás képet. Az egyik, mitsem gondolva munkájával, látogatásokat fogad,
a másik, biztató szavakkal igyekszik csillapitani egy, a hivatalába
nyakára jött hitelezőt; nemsokára végkép oda van az első negyedóra
rendje-csendje s többé nem is jön létre egész napon át. Hogy ily
körülmények alatt csak keveset lehet végezni, könnyen megfogható. Már
számtalanszor hozzáláttak ugyan a reformokhoz, azonban eddig még minden
arra czélzó intéskedés dugába dőlt. A keleti, akár török, akár nem,
nehezen, vagy épenséggel nem is tudja megszokni a kitartó, gépies
munkát, s nem csak a külügyérség levelezési osztályában, mely különben
ismeretés különnemü elemeiről, de mindenütt, valamennyi osztályban,
kisebb-nagyobb mértékben hasonló viszonyok uralkodnak.
Hisz még a fontos tanácskozásokra szolgáló termek is hasonló
észleletekre nyujtanak alkalmat. Lépjünk be ide az »Ahkiame adlie«
termébe délelőtti 11 órakor, midőn annak tagjai összegyűlnek. Többnyire
nagy urak, kik azáltal tanusitják a korszellem iránti engedékenységüket,
hogy a hagyományos kerevetek helyett, félkörben felállitot karos
székeket használnak, melyeknek mindegyike oly nagy, hogy kényelmesen
elférne benne egy egész európai család, mert nem ülésre, hanem török
szokás szerinti guggolásra számitvák ezen öblös karosszékek. Minden
karszék mellett kis asztalka áll, irótámlány képen. Itt is a munkásabb
és szegényebb tagok a gazdagabbak és kevésbbé elfoglaltak előtt jelennek
meg. Ámbár csak husz lépésnyire van a portától, a pasa vagy efendi mégis
észrevehető bágyadtsággal lép a terembe; félaléltan rogy karosszékébe,
mélyen fellélekzel, ásit s már is zárt ajkai közt van csibuk. Bizony nem
is csekélység egész a második emeletre feljutni, ha mindjárt két szolga
támogatja is az embert és sok oly török urat ismerek, ki a legkisebb ut
után is vagy egy negyedoráig lihegni és pihenni kénytelen. Az Ahkiame
adlië-ben is csak az elnök beléptével kezdődik a tulajdonképeni élet.
Valamely okmány felolvastatik s habár e lihegő s kémények gyanánt
füstölgő tagok, kivétel nélkül kéretnek fel tanácsadásra, mégis csak
kevesen vannak, kik melegebb részt vesznek az ügyekben. A többiek,
gyakran a leghevesebb vita alatt szomszédukkal érdekes társalgásba
merülnek szakácsuk vagy csibukcsijok ügyességét, s más felületes
tárgyakat illetőleg és sokan haza is mennek ismét, a nélkül hogy csak
távolról is fogalmuk volna arról, a mi jelenlétőkben történt és
elhatároztatott. S pedig gyakran igen fontos kérdésekről van itten szó;
p. egyik-másik kormányzó letevéséről, megvesztegetési vagy más vétkek
okából; vagy pedig oly pörök kiegyenlitéséről, melyekben nagy vagyonok
fölött kell itélni; azonban, van rá eset, hogy a legcsekélyebb,
legaprólékosab dolgok is szönyegre kerülnek. Az egyik p. bepanaszolja a
másikat, hogy a fekete tenger keleti partjáról egy gyöngyöt küldött
neki, mely azon kikötéssel vétetett meg, hogy még csiszolatlan és sóha
nem volt a hárem gyöngysorai közzé felfüzve. Az ügy igen fontos, (?)
molláh-k és szakértő-nők idéztetnek, s mig a mellék szobában a corpus
delicti fölött tényeket constatálnak, a pörös felek a Collégium előtt
szembesittetnek. Máskor meg valamely rajongó egyéniség jelen meg,
keresztény vagy mohammedan, ki a magas tanácsnál engedélyt akar
kieszközölni magának közelebről megnevezendő helyen való kincskeresésre.
A kérvényező a legkomolyabb arczczal beszéli el, hogy egy éjjeli
álomkép, felcsapó láng képében megjelölte neki az Anatoliában nagy
Ruméliában lévő léthelyet. A bölcs urak türelmesen hallgatják szavait,
sőt mi több, az eshetőségekkel számolva, még alkudozásba is
bocsájtkoznak vele, nehogy a kormány megröviditessék netaláni siker
esetében; szerződést kötnek a kincskeresővel, a kormánypecséttel is
megerősítik azt az okmányt a nélkül, hogy a tárgyalás ostoba voltáról
fogalmuk volna.
Csak a legmagasbb tanács termeiben találkozunk ama hivatalos komolyság,
amaz ünnepélyesség nyomával, mely Európában a kormánygyüléseket
jellemezni szokta. A helyiségek a legélégánsabb európai modorban vannak
butorozva; a tagok, többnyire öreg, megállapodott emberek, nyugodt
hangon szoktak társalogni. A csibukcsik és ajtónállók törvényszerint
siket-néma egyeniségek, hogy a tárgyalások titka általuk is
megőriztessék. A legmasabb tanács többnyire nagy tehetségü férfiakból
áll; kiváló tulajdonuk arra képesiti őket, hogy az arczvonásokban és
arczjátékban olvasni tudnak s ennélfogva, a mint rólok hiszik, a
legrejtetebb politikai titkokon is keresztül látnak, mig mások véleménye
szerint, sokan közülök a miniszter-tárczákba vetett tiltott pillantások
utján informálódnak az ügyek állasa felül, mi valószinüleg sokkal
igazságosabb vélemény, habár nem is oly hizelgő reájok nézve.
A forgalom a Portán rendesen délelőtti 11-től, délutáni 2-ig
legelevenebb. Az irodák és hivatalok belseje kisebb-nagyobb mértékben
általjában megfelel a rólok festett képnek. Jóval érdekesebb látványt
nyujtanak a külső helyiségek, a folyosók, előcsarnokok stb., melyek
valóban a legtarka-barkább szinekkel s legsajátságosbb alakokkal lepnek
meg bennünket. A sietősen ide-oda futkosó efendik, hivatalszolgák és
mások közé folyvást a kérvényezők, pörös felek, bámész falusiak, kolduló
asszonyok és árva gyermekek hatalmas árja tódúl. Tentatartók,
iróeszközök, könyvek, ruhanemük, ékszer-áruk s számtalan más tárgyak
eladásra kináltatnak itt a számos házalók által. Oly napokon, midőn a
havi fizetés osztatik ki, – a fizetés igen rendetlenül, csak három
havonként egyszer történik, – a Porta külső helyiségei, melyekben a
kupeczek, házalók s mindenféle ronda nép csak ugy hemzseg, inkább
hasonlitanak valamely bazárhoz, mint egy első rangu hivatalos
helyiséghez. Vázlatunk aligha lenne élethű, ha e helyen megfeledkeznénk
a kómédiásokról, verselőkről, gunyirókról stb… Kalemről Kalemre járnak,
hogy az efendi világot erőltető (!) munkájok alatt szórakoztassák és
felviditsák. Ezen emberek egyuttal házassági közvetitéssel és szerelmi
kalandok előségitésével is foglalkoznak, s valamint Konstantinápoly
minden negyede saját külön kutyáival bir, melyek az idegen négylábu
társat meg nem türik maguk közt, ugyszinte minden Kalem is külön
bohóczával rendelkezik, kinek tréfái más hivatal-helyiségben nem
találnának viszhangra. Lebzselők és koldusok is állandó vendégek itten;
valamely ürügy alatt az egyik vagy másik Kálemnál kitudtak maguknak
eszközölni rendes havisegélyt, mely vagy az illető hivatalnokok által
adatik össze, vagy pedig hagyományos szokás szerint az általános
budgetből fedeztetik. A magán emberek, valamint a kormányrészéről is
rosszul alkalmazott könyörűletesség Keleten sokkal több bajt okoz, mint
a mennyi jót létesit. Azonban, mindazáltal nem akarnak, s nem birnak
megválni a régi szokásoktól.
A magas Porta és oszlopai e gyönge vázlatát, ne tekintse a szives olvasó
Törökország erányában táplált ellenszenves hangulat kifolyásának. Oly
viszonyok élethű és részrehajlatlan tükrőzése az, melyeket igen közelről
szemlélhetni e sorok irójának évekig volt alkalma. A mig a Boszporus
partjain mulattam, a legkellemetlenebbül érintettem általuk, később
azonban, midőn a persa fővárosban divatozó hivatalnoki élettel, az
afghanok, özbegek és tadsikok törvénykezési eljárásával megismerkedém, a
Porta, minden hibáival és beteges kinövéseivel együtt, azokhoz képest a
rend- és igazságszeretet példányképének tünt fel. Igaz, hogy a
történelem nem egy hires ázsiai fejedelem példás igazgatási rendszeréről
tesz emlitést és Keleten e téren még ma is dicsőitik Harun-al-Rasid-ot,
Melik sáh-t, Szolimánt a törvényhozót, Nagy Abbaszt, az indiai Ekber
sáh-t és másokat, de mindezek csak szerencsés kivételeknek tekinthetők,
mert mindaddig, mig a munka szeretet, jellemszilárdság, komoly törekvés,
szóval mindazon tulajdonok hiánya uralkodik, melyek reális állami és
társadalmi viszonyok alapitására nélkülözhetetlenek, mindaddig mondom,
egész Keleten és Törökországban is, az igazság-szolgáltatás és
igazgatás, valamint a hivatalos eljárások terén is számtalan életbevágó
hiba lesz észlelhető. A Boszporus partján az ujjá születés, vagyis
egyszerübben mondva, a reform megkezdőtött már. Sokan már is letértek a
régi hagyományok és szokások utjáról; azonban hogy teljesen fog-é
sikerülni a hasonulat nagy műve, azt csak a jövő bizonyitandja be.


A karavánok.
A számtalan külömböző benyomás közt, melyet Keleten való sok évi
tartózkodásom alatt tapasztaltam nincs több oly kellemetes, nincs több
oly regényes mint azon élményekéi, melyek a gyakran hónapokig tartó
karavánéletet kisérték. Habár mindennemü, európainak csaknem
elviselhetetleneknek látszó fáradalmakkal jár is, a karaván utazás
mindazáltal még a legprózaibb emberre ís tartós benyomást fog előidézni,
feltéve, hogy társai közt otthonosnak érzi magát s e tisztán keleti
életkép idegenszerü jellegét teljes érdekkel képes méltányolni.
Miként Arioszt középkori hősei a lőpor feltalálása felett panaszkodnak,
szint ugy Köroglu, a Törökök mesebeli hőse is kigyófészket kiván azon
ember agyába, ki a lovagkor megrontására a fekete ördögport a világra
hozta. A mennyit a lőpor vétett a lovagkornak, annyit vét a vaspálya és
európai utépités a karaván-intézményének Keleten. Igaz, hogy mindkettő
az Anya Ázsiára nézve még csak a jővö-vivmányai lesznek, s előre
látható, hogy még hosszas idő fog mulni, mig a lihegő tevét mindenütt
felváltandja a fáradatlan, zúgó gőz-paripa. De ma még, Keleten csak ugy
utaznak mint a hogy a patriarkák utaztak egykoron s meg fogjuk
kisérleni, nem sikerülne-é a változatos és sajátos romantikával biró kép
nehány kiválóbb vonásával nyájas olvasónkat megismertetni.
A karaván szó, a persa Kervan, vagy jobban mondva Kiarvan vagy Kiarban
elferditése és annyit jelent mint: »üzletet védő,« vagy üzlet védelem,
oly elnevezés mely a karaván eredeti czélja és jelentősége felől
legbiztosabb felvilágositást ád. S tényleg e felfogás még mai nap is a
túlnyomó, mert minél nyogodtabb egy ország, minél inkább pang egy vidék
politikája és társadalmi állapota, annál kevésbbé szükséges a nagy
karavánokbani utazási mód. Ha a biztoság non plus ultrá-ját akarják
kifejezni, azt mondják: »Egy gyermek, arannyal telt kosárral a fején is
bántatlanul meg teheti ezt az utat.« A szó szoros értelmében az ily
határozott biztonság soha sem létezett Ázsiában, sem keleti, sem nyugati
részén; azonban tény, hogy a karavánok fontossága oly mérvben hanyatlik,
a mily arányban emelkedik Ázsia országaiban az állandó rend.
Törökországban a tulajdonképeni karavánügy, már csak Irak vagy
Arabisztán provincziára és a Szürré-re szoritkozik, vagyis az évenkénti
zarándok karavánra, mely a Boszporus melletti Skutariból indul el,
Damaszkuszban összpontosul s innen a sivatagon át Mekkába vándorol. A
biradalom többi részeiben, az imitt-amott felmerülő rablóbandák daczára,
csak kisebb utazótársaságokkal találkozunk, melyek inkább unalomból
szövetkeznek együvé. Divat-karavánokat a Tebrisz Teheráni, és
Teherán-Bender Busiri uton még leginkább látunk, valamint a Rest és
Szari felé vezető uton; Irán keleti része azonban még egészen középkori
jellegével bir, mert Siráztól Kermanig, vagy Jezd és Tebbesz-en át
Meshed-ig, a vad, merész és jól felfegyverkezett beludsoktóli félelem ép
ugy rá kényszeriti az utazót, hogy a nagy és számos karavánokhoz
csatlakozzék, mint a khoraszáni uton Teherán és Meshed felé a
turkománoktóli rettegés. Politikai zavargások és zsiványkodó nomádok
tőszomszédsága a karavánok népesedését eredményezik; ennél fogva
megmagyarázható, hogy Közép-Ázsiában, t. i. Turkesztán, Afghánisztán és
Keletturkesztánban, a karavánügy még szakasztott olyan állapotban van,
mint évszázadokkal ezelőtt. A nélkül hogy karavánokkoz csatlakoznának,
nevezett országokban csak nagy urak, vagy koldusok utazhatnak; előbbiek
erős fedezet, utóbbiak rongyos ruhájuk oltalma alatt. Mindenki annál
jobban biztonságban érzi magát, minél nagyobb az utazó-társaság melylyel
utra kelt. Egészen veszélytelen utvonal alig van Közép-Ázsiában, s azok
is többnyire közel fekszenek az öszpontositott hatalom székhelyéhez.
Kevésbbé biztos utak azok, melyek Bokharán keresztül, Karsin át Kerkibe
vezetnek, aztán azok melyek Bokharától Khivába visznek, minekután az
elsőbbek biztonsága a Bokhara és Afghanisztán közti politikai
viszonyoktól, az utóbbiaké pedig a Khivai khán indulataitól függ.
Legveszélyesebbek voltak mindig s most is ép oly veszedelmesek az
utvonalok, melyek Bokharától vagy Khivától kiindulva, a turkomán
sivatagok érintésével Persiába visznek s akármily számos legyen a
karaván, csak is turkomán oltalom mellett utazható meg s még akkor sem
föltétlenül bizonyos a biztonság, miután a fedezet gyakran támadtatik
meg oly turkománok által, kiknek nincsen részük az oltalmi összegben.
A mondottak után, a legnagyobb karaván-csapatokkal, melyeknek teher és
lovagolható állatainak száma háborus időkben gyakorta 2000-re rug, csak
is Közép-Ázsiában találkozhatunk. Ilyféle karavánok Turkesztánból jöve,
utukat többnyire Heraton át Persia, vagy Kabul és Kandahar felé szokták
venni. Egy taskendi kereskedőtől hallám, s egy Jengi Ürgendsből jövő
özbeg kereskedő bizonyitotta, hogy gyakran az ilyen Orenburgnak és
Szemipalatinszknak tartó karaván megannyi állata, egy és ugyanazon ember
birtoka szokott lenni. Közönséges viszonyok közt egy turkesztani
karaván, mely ki-próbált utasok által megbizhatónak tekintetik, rendesen
300–500 állatból áll, mig Persiában az ily számu állat-seregre csak a
Jezd és Meshedből Tebrisz- és Erzerumba tartó karavánoknál számithatunk.
A karaván létesülése erősen hasonlit egy város keletkezéséhez. Valamint
utóbbi előnyők és szabadalmakból növekszik, szintugy a karaván is annál