Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 7. kötet - 09

Az elvesztett boldogságot sirattam
De az éjjel még annyit sem aluszom.
Barna babám panaszait hallgatom.
Éjfél után elzsibbadt a jobb karom,
Melyiken az álnok szívét ott tartom.
(_Szent-Demeter_.)

8.
Szép virággal kerted tele,
De jó volna menni bele.
Csapdos a szél, barna felhő tornyosul.
Az én rózsám eprészni van Kenden túl.
Gyenge sövény kerítése,
Könnyű volna szétszedése.
Jösz te vissza édes rózsám, ne epréssz,
Százszor mondtam, hogy a szíved odavész.
(_Nagy-Kend_.)

9.
Gyalakután rossz a toronyóra,
Egyet mutat, pedig kettő vólna.
Egyet mondok, kettő lesz belőle,
Leszek én a maga szeretője.
Soh’ se féljen, hogy az óra jobb lesz,
Tegye ide szívét a szivemhez.
Ez is, az is, mindakettő égne,
Mégse vernék a harangot félre.
(_Szent-István_.)

10.
Amott egy virágos kertbe,
Ül szép Nyika pázsintszékbe,
Ül csendes szenderedéssel,
Koszorúfelövedzéssel,
Zafirt képző szép szemekkel,
Rubintajak s egyebekkel,
Egy hószín kisasszony ülve,
Virágokkal körülvéve.
Egy ifjú ott halad elé,
Így szól járulván elébe:
»Mond meg nekem kis őzecske,
Leány vagy-e, vagy menyecske?«
»Én sem leány, sem menyecske,
Csak virág vagyok tengeren.
Estefelé hozzád szállok,
Reggelig elébb nem állok,
Míg a magasság harmatja
Bágyadt szívem meg nem rakja.«
(_Rákos_.)

11.
Én árva nem voltam,
Árvául maradtam;
Idegen se voltam,
Idegenné lettem.
Hajtsd hozzám fejedet
Te idegen árva,
Légy hozzám kapcsolva
Szivemnek hajléka.
(_Martonos_.)

12.
Le van a szívem lánczolva.
S nincsen senki, ki felóldja.
Oldozd fel te gyönyörű virágom!
Hadd lehessek szabad e világon.
Elég szabad vagy te rózsám,
S mégis ritkán jársz te hozzám.
Ha én olyan szabad madár volnék,
Éjjel, nappal nálad mulatoznék.
(_Kibéd_.)

13.
Azt hallottam felőled:
Rózsáskert a kebeled.
Ha szívednek tetszenék,
Kertésznek beállanék.
Szeretem a termetedet,
Gyöngyből kimetszett melledet.
(_Lőrinczréve_.)

14.
Ez az utcza végig ki van sánczolva,
Rozsmarinttal tele is van plántálva.
Őrizzétek leányok, ki ne száradjon,
Szeretőtök szomorú ne maradjon.
A szomorú szerető az nem igaz,
Másutt jár az esze, szíve sem igaz!
Megcsal máma, megcsal holnap s azután,
A szíve nem tud szeretni igazán.
(_Parajd_.)

15.
Harmatos a mező, kinyílt a virága.
Az éjszaka sírta bús könnyeit rája.
Én is sírnék, de már késő, nem lehet.
Mert énnekem könnyeim már nincsenek.
Elsírattam, elzokogtam réges rég,
Életemben egyszer tudnék sírni még.
Ha te kis lány úgy szeretnél engemet,
Akkor tudnék sírni örömkönnyeket.
(_Nagy-Kend_.)

16.
Isten veled vén eperfa!
Boldogságnak fejfája,
Hullasd, hullasd leveledet
Vándorlegény útjába.
Takarja be lábam nyomát
Hulló sárga leveled,
Ne integess, ne bólingass,
Mert a szívem másé lett.
(_Etéd_.)

17.
Koronkai zöld erdőben
Egy vadgalamb sír magába;
Mindig csak azt turbékolja
Hogy elveszett szíve párja.
Hullasd, hullasd leveledet,
Te suhogó rezgő-nyárfa;
Úgyis minden boldogságom
El van tőlem régen zárva.
Söpörje el, söpörje el,
Ez a vihar a világot,
A mely nekem, a mely nekem
Úgy sem adott boldogságot.
(_Vaja_.)

18.
Sötét felhők futnak végig az égen.
Nincsen maradásom ezen vidéken.
Az van írva a vándorló felhőkre,
Isten hozzád szülőföldem örökre.
Szülőföldem egész merő szép vidék,
Csak a sugár toronyáér’ maradnék,
Sugár torony ne nézz, ne nézz utánam,
Úgy sincs nekem itten megmaradásam.
(_Szováta_.)

19.
Barna kis lány megy az Isten házába,
Hova lépik, virág nyílik nyomába.
Imádságos kis könyv van a kezébe,
Tündérország csillog a szemeibe.
Virágoskert szentannai nagy templom,
Te vagy benne legszebb virág angyalom.
Úgy elnézlek te gyönyörű virágszál
Soh’ se tudom, hogy a pap mit prédikál.
(_Nyárád-Szentanna_.)

20.
Az én szívem egy sírhalom,
Rózsa sem nyílik már azon.
Ne is nyíljon soha, soha,
Úgy sincs, a ki leszakítsa.
Eltitkolnám, ha lehetne,
Hogy a szívem búval tele,
De azt el nem titkolhatom
Könyveimmel az arczomon.
Igaz szívvel azt esküttem,
Hogy nem lesz csalfa szerelmem.
Hamis szóval megtagadtam,
Magam romlását okoztam.
(_Szováta_.)

21.
Nem taposom idegenbe’ a füvet,
Nézek én majd a faluba háztüzet,
Akad nálunk elég szőke, barna lány,
A ki magát megbecsüli igazán.
Nem aféle úticzifra, házi rossz,
Ki a dolog mellett csupán ásitoz.
De a dolgot megragadja két kézzel,
Mint a kit az ég áldott ép észszel.
Maga süti a kenyeret rendesen,
Maga szövi a ruháját ügyesen;
Szíve tiszta, lelke nemes, esze ép
Feleséget ilyet veszek mindenkép.
(_Magyar-Bükkös_.)

22.
Szegény vagyok, szegénynek születtem,
Istenemet én mindig szerettem.
Az irigyek mind üldöznek engem,
Be igazi árva lett belőlem.
Szegény vagyok, szegénynek születtem,
A babámat igazán szerettem.
Az irigyek elrabolták tőlem,
Most igazán árva lett belőlem.
Elmegyek én igen, igen messze,
A honnan még madár se jő erre.
Megpanaszlom ott egy kis madárnak,
Rabja lettem széles e világnak.
(_Szent-Demeter_.)

23.
Úgy nőttem fel mint az erdőn a gomba,
Szeretőm volt tiz esztendős koromba,
Ez a világ megmondhatja szemembe:
Hány szeretőm volt egész életembe.
De meguntam ezt az urat szolgálni,
Éjjel, nappal a marháját kurálni;
Inkább ülnék barna babám ölébe,
Kaccsintgatnék két fekete szemébe.
(_Szent-Gericze_.)

24.
Messze a távolban szépen pirkad,
Rózsaszín arany közt jő fel a nap,
Fényes napsugára belát a szobámba,
Csókot hint a rózsám ajakára.
(_Sóvárad_.)

25.
Bús az idő, az eget is
Homály borítja.
A szerelem az orczámat
Elsárgította.
Felderül még fölöttem is
A csillagos ég,
Ki rabságomat örvendi,
Megsiratja még.
(_Szováta_.)

26.
Ó ha madár lehetnék!
Szárnyaimra kelhetnék.
De madár nem lehetek,
Szárnyamra nem kelhetek.
Ó de fájdalom!
Kedves angyalom.
(_Etéd_.)

27.
Budva partján nevekedett tulipán
Az én szívem téged óhajt, téged szán,
Elhervadott bokrétámnak szépsége,
Oda tulipántom gyönyörűsége.
Megkérdeztem szeretőmet, szeret-e?
Megölelem, megcsókolom, tartja-e?
Bár sohasem lettem volna világra,
Eddig eltölt napjaimnak bújára.
Katonává lettem rózsám, bánod-e?
El kell immár masirozni, szánod-e?
Szép szín alatt csókjaiddal megcsaltál,
Így jár, a ki szép szeretőre talál.
Már elmegyek én tetőled drága kincs,
Gyöngyfekete szép szemeddel rám tekints;
Fordítsd erre két szép piros orczádat,
Hadd lássam meg két arany almáidat.
(_Tordátfalva_.)

28.
Megvert engem az Isten,
De nem tudom mér’
Szép szeretőt tartottam,
Talán biz’ azér’.
Nem bánom én, ha ver is,
Hogyha nem ver is.
Szép szeretőt tartottam,
De még tartok is.
Megverték a rézdobot,
Masirozni kell.
Megfujják a trombitát,
Lóra ülni kell.
Kis pejlovam trappba mész,
No de trappba mész.
Száz ablakon száz kis lány
Könnyes szemmel néz.
Ne sírjatok leányok!
Visszajövök még.
Visszasegít valaha
A csillagos ég.
(_Maros-Décse_.)

29.
Jaj de szépen esik az eső,
Jaj de szépen zöldel a mező.
Közepében legel a bárány,
Hej, de szép a kökényszemű lány.
El kell menni gyalogzsandárnak,
A babámat itt kell hagyni másnak.
Mér nem kendő? hogy zsebembe tegyem,
Hogy a messziföldre elvihessem.
(_Kibéd_.)

30.
Nyisd ki ajtód, kit bezártál!
Ajtódon van, kit rég vártál.
Még házadat kerülgettem,
Sok hideget elszenvedtem.
Hogy házadba bemehettem,
Egészen felmelegedtem…
Szűr van rajtam, nem bunda,
Tudod rózsám hideg a;
Ablak alatt fagyok meg,
A lelkedre halok meg.
(_Rákos_.)

31.
Csipkebokor tollasmező szélében.
Fáradt vagyok megpihenésem nincsen.
Fáradt vagyok, megpihenni nem tudok,
Nincsen babám, kit szerettem, elhagyott.
Nem idevaló születésű vagyok én,
Messzeföldről vándoroltam ide én.
Így jár, a ki messzeföldre vándorol:
Babájának még vállára sem borul.
(_Parajd_.)

32.
Kis kertemben kivirágzott a szegfű,
Kis angyalom, csak a szíved legyen hű.
Nem kivánok szerelmednél egyebet,
Csak azt tartsd meg, a jó Isten áldjon meg.
Ha nem szeretsz, mért hitegetsz hiába,
Mondanád meg: »Légy szerelmes más lányba.«
Van még leány több is e nagy világon,
A madár sem lehet mindig egy ágon.
Nefelejtset szedtem itt a bokorba,
Összeköttem egy bokrétacsokorba:
Julcsa szívem tűzd oda a hajadba,
Úgy menjünk el majd az Isten házába.
(_Szenterzsébet_.)

33.
Jázminbokor kihajlik az utczára,
Szőke kis lány visel gondot reája.
Édes szóval csak azt kérem őtőle,
Kössön nekem szép bokrétát belőle.
Aranyrojtos kendő lobog válladon,
Tudom húgom, de drága volt az nagyon;
Nem adok én semmit ezüst s aranyér’
Nekem az a jázmincsokor többet ér.
(_Bölön_.)

34.
Boldog az áldott főd
Az Olt vize tere:
Élhet ott az ember
Könnyen mint a here.
De most az Úristen
Erősen megvere,
Mert a jó gazdának
Nincs elég kenyere.
Reméltem, hogy lészen
Ojan boldog élet,
Melyben a szegény is
Talál bő kenyeret
Ha a földmívesek
Nyerhetnek kegyelmet,
Adjon a jó Isten
Nekik segedelmet.
(_Héviz_.)

35.
A toronyba fehér zászlók lobognak,
Az alatt a magyar fiúk zokognak.
Kérdik egymást: »Jó barátom, mi újság?«
»Kossuth elment, oda van Erdélyország.«
Kossuth apánk befogatta hat lovát,
Felültette feleségét, inasát,
Azon vitte el a magyar koronát.
Idehozták a muszkát a nyakunkra,
Barátunk lett nekünk már a franczia.
Nem tudom én, hazatérünk valaha.
Erdélyország a fiait sirassa.
(_Balavásár_.)


VIII. KÖSZÖNTŐK ÉS LAKODALMI VERSEK.
EGY LEVÉL VERSBEN.

1. Jánosnapi köszöntő.
(Az ajtónál.)
»János aluszol-e?
Ágyadban nyugszol-e?
Serkenj fel álmodból!
Kelj fel az ágyodból!
Eljöttünk tehozzád,
Hogy Isten éltessen
És szerencséltessen,
Sok nevednapjára,
Kedves hajnalára
Isten felderítsen.«
»Hát beeresztessz-e?
Házadnál jól tartsz-e?
Mert ha nem, elmegyünk,
Más szállást keresünk,
Megyünk, honnan jöttünk.«
(_Bordos_.)

2. Husvéti köszöntő.
(Kis fiu köszöntője.)
_A)_
»Elértük mi immár a tavasz kezdetét,
A szép virágszálnak látjuk kellemetét.
Eljöttünk hozzátok ifiu létünkre,
Hogy harmatot hintsünk e kis növendékre.
Mert, ha meg nem öntjük ezen esztendőbe,
Nem virágzik nékünk szépet jövendőbe.
Virágozzatok hát ékes virágokat,
Nyerjetek az égből fényes koronákat.
Hintsük gazdát, gazdasszonyát,
Kedves magzatjával
És várjuk a piros tojást,
Azt is csak párjával.«
(_Etéd_.)
_B)_
»Tojik a fehér tyúk,
Tojás van alatta,
Adják ide hamar,
Hadd fussak el haza.
Én vagyok apámnak
A legkisebb fia,
A puliszka mellett,
Vitéz katonája.«
(_Etéd_.)

3. Husvét másodnapi veszekedő vers.
(Két kis fiu fakarddal megindul s házról házra járva, így veszekedik.)
_Első fiu:_
»Jó reggelt kivánunk az itten levőknek
És boldog ünneplést a házban élőknek.
Bátor bejövetelünk terhükre ne essék,
Egy kis verset mondunk, meghallgatni tessék.«
_Második fiu:_
»Örvendjen immár a dicső menyország,
Örvendjen a föld a tenger és az egész világ
Megvirágzott immár a mennyei virág,
Istentől küldetett minekünk aranyág.
Örvendjen a világ, legyen csendességbe,
Mert feltámadt Krisztus a nagy dicsőségbe,
Részeltet hát minket kegyelmes örömbe.«
_Első fiu:_ (Eléje szökik.)
Hó, hó, ne így beszélj!
Mert mindjárt összeveszünk,
Hogy rút harczot, ütközetet teszünk,
Hogy a szomszédságnak csodájára leszünk.
_Második fiu:_ (Felkapja a kardját.)
»Mit lármázsz te nekem?
Ó te rongyos puja,
Te rossz cserépdarab,
Te szájtáti muja.
Mert nem vagy egyéb mint
Kongó bikkfaüreg,
Foltos a nadrágod,
A fejed is öreg.«
_Első fiu:_
»Hiszen gyilkos máter,
Tudom mikor lettél,
Még a világra is
Öregen születtél,
Harmincz esztendeje,
Negyven hogy meglettél,
Annak is huszonöt,
Hogy tanuló lettél.
Mikor én születtem,
Husz esztendős voltál.
Akkor már megetted,
Ha tele volt a tál,
De még ma kiszedem
A mi rajtad szakál,
Mert ha megragadom,
Alig marad egy szál.«
_Második fiu:_
»Hiszem, hogy nem marad,
Mert most sincs szakállam.
Ha vak vagy is, látod,
Hogy kopacz az állam.
De ha neked vetem
Óriás vállamat,
Bizon mondom, kevés
Becsületed marad.«
_Első fiu:_
»Edd meg becsületed öcséddel,
Igen nagyra nem méssz elméddel,
Gyalázatot vallasz kopacz fejeddel.«
_Második fiu:_
»Meghiszem nagyapám,
Hát nem ked mondta-e?
Cserefa botomat
Nálam nem látta-e?
Ha hátára hánnám,
Kérem, nem bánná-e?«
_Első fiu:_
Üssed fiam nagyapádhoz,
Mert lábadnál fogva
Váglak a kútfához,
Hogy lepedőn visznek
Az apád házához.
Addig még egy szekér
Pujiczkát megehetsz,
Hat szekér kenyeret
Magadnak eltehetsz,
De addig nem mehetsz,
Hogy engemet, nagyapádat
A sárba nem tehetsz.
_Második fiu:_
»Biz a te kalapod se tólja az eget,
Üres fejed nem oszlassa szét a felleget.
Talán már nem kaptál tőlem eleget,
Meghuzlak, megvonlak a sárba tégedet.«
_Első fiu:_
»Béküljünk meg immár,
Ó ne veszekedjünk,
Hogy a háznépének
Csodájára legyünk.«
_Második fiu:_
»Nem békéllek biz én,
Azt kaczagnád te is,
De kaczagna ezen
A háznak népe is,
Hogy engem békességre
Hivul egy szamár is.«
_Első fiu:_
»Béküljünk meg immár,
Lelkem súgja belül.
Az Isten e házat
Tegye jobbja felül.
Őrizze az Isten
Minden veszélyektől,
Hogy el ne távozzék
Az igazság mellől.
Adja a jó Isten,
Érjenek sokakat:
Sok husvéti másodnapokat.«
Kis kertész a fáradtsága
Piros tojás a váltsága
(Miután a piros tojást megkapták, így búcsuznak.)
»Áldást mondunk tiréátok
Mert ajtótokat kinyitjátok.
És ti háznak lakói
Békével itt maradjatok.
(_Udvarhely m_.)

4. Menyasszony-ajánló vers.
Fáradoz az ember itt e földön élve,
Nyugtalanságának jutalmát remélve.
Fárad s ha jutalom fáradtsága bére,
Már akkor megfrissül forradozó vére.
Kelemen József is futván nyereségért,
Sokat fáradozott egy jó feleségért.
Ki rég, hogy magános únalomban éle,
Mindaddig míg mostan házasságra lépe.
Miólta az halál az ő édesapját
Elragadta jó s hiv kedves oktatóját,
Azolta napjait éli magánosan
És minden óráit igen unalmasan.
A melyet megúna s ma megházasodék,
Csiszér Juliával ma megpárosodék.
Remélle tebenned haszon, nyereséget,
Ő hozzá hűséggel való feleséget,
Ki ragyogó fénynyel tünteted napjait
És megvidámitod unalmas óráit.
És mint a hív galamb párjával,
Egymás közt éljetek igaz boldogsággal.
Jobb virtusod legyen tenéked a hűség,
Férjed iránt való szép engedelmesség
És légy szorgalmatos a gazdasszonyságban,
Szépen virágozó tiszta jámborságban,
Szeressed férjedet forró szeretettel
És becsüljed őtet illő tisztelettel.
(_Etéd_.)

5. Menyasszonymegáldás a konty alatt.
Be szép a szép leány, úgy tetszik magában,
Midőn pántlikája fityeg a hajában.
Szép a leány mondom s illik neki nagyon;
Pántlikába befont hosszu haja vagyon,
Melyet fésüjével síkossan készíte
S játszadozva háta közepén ereszte.
Szép a leányság is maga valójában,
Ha vesztegetve nincs becses formájában,
Szép a leányság is az életnek szépe
És a szüzességnek valódi szép képe.
Szép a szép leányság, szép szabadságáért,
A senkitől való nem függés voltáért;
De te immár eztet mostan elvégezted,
A midőn a kontyot fejedre feltetted,
Asszonyok sorába avatod magadat,
Megvetvén, elhagyod szép leányságodat.
Te kontyot, főkötőt fejedre feltevél,
Dehát mennyi gondot fejedre felvevél.
Mert jóllehet egyet fejedről letevél,
Igen, de százötvent fejedre felvevél.
Mert legyen tudtodra tenéked előre,
Sok gond vagyon fűzve rá a főkötődre.
Ezt kevélyen szokták asszonyok viselni,
Csak hogy magukénak tudták egykor tenni.
Nézd csak a nyoszolyot, be kevély kontyával,
Hogy sokszor csak tréfál, komodzik urával,
Mely kevélyen tartja fejét örömében,
Csipkés főkötője vagyon a fejében.
Nyoszolyoleány is gondolja magában:
Bár fésüt tehetne már egyszer kontyába,
Mert sokkal inkább is járna főkötővel,
Mintsem mind csupán csak hajadon fővel.
Mert azt mondja, illik az asszonynak nagyon,
Kinek főkötője s kerek kontya vagyon.
Én tehát azt mondom, hogy ezt életedben
Örömmel s békével viseld a fejeden;
Viseljed mindétig tartós egészséggel,
Tartós egészséggel s lelki békességgel,
Viseljed e háznak örökös diszére,
Hogy miattad szégyen ne szálljon hirére,
Viseljed sokáig férjed örömére,
És bánatot neki ne hozzál szivére;
Viseld örömökre kedves szüleidnek
És hozzád tartozó minden tieidnek.
Nyomoruság s bánat alatta ne legyen,
Sőt te szived abban örömöket vegyen.
És legyél alatta megnyugodt szivedben,
Áldott és megnyugodt mostan nyert hiredben.
Folyjanak boldogul tenéked napjaid,
Hogy ne hallja senki a te panaszaid.
És legyen tenéked ezen uj szállásod
Boldog és szerencsés itteni lakásod.
Tenéked az öröm mindétig nevessen,
Orczádról s az Isten tégedet szeressen.
Ez vala szivemnek csekély kivánsága,
Az Istené legyen ennek megadása.
(_Etéd_.)

6. Ágytörőbe menéskor való vers.
Felvettük éretted e hosszu utazást,
Meg is tettük a sok terhes fáradozást.
Hogy téged valahol, ha megtalálhatnánk,
Atyafi karokkal általkarolhatnánk:
Hogy általad szivünk örömöt érezne,
A bánat nyílától többé nem vérezne,
Mert méjj sebbe ejtéd szivünköt akkoron,
Midőn e közelebb enyészett nappalon
Nagy hirtelen, midőn még nem is álmodánk
Véletlen esetről semmit se gondolánk,
Akkor nagy hirtelen münköt odahagyál
És nekünk szivünkbe csak bánatot adál.
Akkor szomoríttád kedves szülőidet,
A téged szeretett buzgó testvéreket.
A midőn mindezek örömbe merülve,
A bánatok árját messziről kerülve,
Számos atyafiu, egybegyült vérekkel,
Sok jó szomszédokkal szeretett hívekkel,
A pünkösd ünnepét midőn ünnepelnők,
Egymásnak örömét vígadva nevelnők,
Akkor ragadák el hirtelen sergünkből,
A kit mü mindnyájan szerettünk szívünkből.
Erzsi mint tenéked hajdani szomszédod,
Vagy még jobban mondva atyafi rokonod,
Ezen nagy bánatba én is részesültem,
Hogy felkeresselek tüstént felkészültem,
Hogy meglelve téged szülői szíveket
Enyhítsem, gyógyítsam fájdalmas sebedet.
Itt egy öröm fussa bánatos szivemet,
Hogy megtaláltalak elveszett hivemet.
A bánat kötelét magamról lerugom,
Mert megtaláltalak téged kedves húgom.
Itt a nagy örömtől dagadoz kebelem,
Melyért téged áldlak isteni kegyelem,
Mert a kiért én most oly sokat fáradtam,
Mégis valahára őtet megtaláltam.
Mostan a bánatot nagy öröm cserélte,
Mert kívánta czélját bús szivem elérte,
Mivelhogy tégedet ezen uj faludban
Találtalak s látlak gyönyörü lakodban.
S ha itt választottad további lakásod,
Áldja meg az Isten ezen uj szállásod,
Hogy ez legyen neked olyan boldog szállás,
A melyben ne legyen soha is kárvallás.
Ha urunknak tetszett neked ezt mutatni,
S ebbe tetszik neked éltedet folytatni,
Itt áldjon meg az Ur csendes békességgel,
Egész életedben tartós egészséggel.
Hogy ebbe ne lépjen soha is unalma
Szívednek, sőt mindig teljes nyugodalma.
Az áldás forrása soh’ ki ne száradjon,
Sőt patak módjára fejedre áradjon.
Az Úr szentelje meg idejövésedet,
Tartsa meg kedvedre mutatott férjedet,
És adjon tenéked őhozzá szerelmet,
Hogy ne érezzetek egymástól sérelmet.
Te mindetig őtet mint férjet tiszteljed
És buzgó karokkal éltében öleljed.
Így az Úr is megáld téged békességgel,
Egész életedben tartós egészséggel.
Tiszteljed a háznak tisztes öregeit
Mint férjednek nagyon szeretett szüleit;
Ezeket bánattal soha ne illessed,
Sőt jó tanácsokat mindétig kövessed,
Hogy azoknak szívök mindétig örüljön
És általad bánat rájok ne kerüljön.
Legyél szorgalmatos a gazdasszonyságban,
Szépen virágzó a nagy jámborságban.
E háznak jó hire általad forogjon,
Mint a tiszta arany mindétig ragyogjon,
Hogy erre általad gyalázat ne szálljon,
Sőt híre mindétig magas polczon álljon.
Ez uj czímet, melyet ma tettél fejedre,
Viseld egészséggel egész életedbe,
Viseljed mindetig tartós egészséggel,
Tartós egészséggel, lelki békességgel.
Viseld örömére kedves szüleidnek
És hozzád tartozó minden tieidnek.
Az Úr is áldjon meg szeretett férjeddel,
A melyet most nyertél tiszta szerelmeddel,
Áldjon meg egymáshoz való szeretettel,
Egymás között való szép megegyezettel.
Áldja meg tünéktek kézi munkátokat,
Halomra nevelje minden vagyontokat.
Áldjon meg tüktöket minden léptetekben,
Adjon elégedést egész éltetökben.
Áldjon meg az Isten ez áldott mezőben
Míg e földön éltek akármi időben:
Hogy a ti szívetek mindétig vigadjon,
Melyet, hogy az Isten tinéktek megadjon
Én kérem az Istent tiszta jó lélekkel,
Adjon nektek áldást, minden békességgel.
(_Etéd_.)

7. Tormás húsra.
Gyenge borjuhús ez, mit hoztam tormával,
Csak húsz esztendeig járt ez az anyjával.
Gyengesége miatt szénát nem ehete.
Szegény gyenge állat csak a kórpát nyelte.
Ezért a tormáért jó sokat fáradtam,
Nagy Magyarországnak jó részét bejártam.
Ezt a keveset is Marostőbe ástam,
Szerencsémnek tartom, hogy reátaláltam.
De ez erős étek való csak magyarban,
Nem igen fér ebből a német gyomrában.
Lessz még több étek is, csak ne siessenek,
Ez erős ételből keveset egyenek.
Tessék hát a torma gyenge borjuhússal,
Egyenek uraim jó apetitussal,
Ehhez is tartozik a czigány egy tussal.
(_Szent-Háromság_.)

8. Tésztafelhordáskor.
Itt vagyok tésztából jóféle sütemény,
Nincs benne sem ánis, sem mustár, sem kömény,
Czukorral vegyitve nem is igen kemény,
A ki ilyennel él, nem bántja a köszvény.
Olyan édes kérem, valamint a vont méz,
Mindjárt megkivánja az ember, ha ránéz.
Bátran lehet enni, gyomornak nem nehéz,
Fogjog meg hát minden darabot kilencz kéz.
(_Szent-Háromság_.)

9. A borra.
Szívünk vígságára Isten a bort adta,
A mint a zsoltárban szent Dávid mondotta.
Azért hát jó gazdánk hordóját kifúrta,
A kancsóját tele jó borral felhozta.
Azért hát uraim ebből csak igyanak,
Az asztal vendégi vigan mulassanak.
Köszöntsék a kancsót, el ne aludjanak,
De a vőfélynek is egy kortyot adjanak.
(_Szent-Háromság_.)

10. Egy levél versben.
Küldöm levelemet
Ezen gyöngyvirágnak;
Ki tőlem távol van,
Drága virágszálnak.
Ki vagyon fizetve
Bélyegje, pecsétje,
Adják tisztelettel
A saját kezébe.
Irom levelemet
Reszkető karokkal,
Le is pecsételem
Szivem fájdalmával.
Hullanak könnyeim
Megirt levelemre,
Rövid soraimat
Pecsételem vele.
Gyönyörü virágom!
Szivemből kivánom:
Hogy ez a pár sorom
Virulva találjon.
Ez egy pár soromba
Elküldöm lelkemet.
Minden betüjibe
Dobogó szivemet.
Hej kedves galambom!
Mit is kezdjek irni?«
Mikor rád gondolok,
Jobb szeretnék sirni.
Széjjes ez a világ,
Száz falu van benne,
De az én bánatom
Mégsem tér el benne.
Ki-kikönyökölök
Szobám ablakába,
Nézem a felhőket
Falum irányába,
Mikor arról jönnek,
Mintha terád várnék,
Mikor arra mennek,
Mintha velök szállnék.
Mikor arról jönnek,
Csak azt kérdezgetem:
Az a kis galambom
Szeret-e még engem?
Mikor feléd mennek,
Mind csak azt izenem:
De nehéz galambom
Az igaz szerelem.
De midőn megkapod
Ezen levelemet,
Irjál egy nehány sort
Vigasztald szívemet,
Mert, hogyha sokáig
Bánatban így marad,
Rövid idő alatt
Szivem ketté hasad.
Ó ha a gójának
Szárnyával bírhatnék,
Akkor én kedvesem
Levelet nem irnék,
Ától is repülném
A magas hegyeket,
A melyek elzárnak
Engemet tetőled.
Leszállanék hozzád
És megölelnélek,
Akkor megmondanám:
Igazán szeretlek.
Gyönyörü virágom
Víg napomat várom,
Vigasztalódj kérlek,
Istentől kívánom.
És ilyen levelet
Most csak azért irok,
Hogy tudd meg kedvesem,
Hogy hozzád hű vagyok.
Élj te szivem párja
Igaz szerelemmel,
Mert életem sorsa
Csak érted hervad el.
Mikor utoljára
Borultam kebledre,
Szerelmi bánatot
Hagytál a szívembe.
Nincsen immár kivel
Megosztjam csókomat,
Nincs kinek beszéljem
El panaszaimat,
Mert az én kedvesem
Olyan távol vagyon,
Nem ölelheti meg
Szerető két karom
Éltessen az Isten
Szeretett virágom,
Most már utoljára
Levelem bezárom.
(_Sóvárad_.)


IX. TÁNCZSZÓLAMOK.

Szemem a szemedbe kaczag,
Szivem szivedér’ meghasad.
Ojan kedvem, mint az ég,
Mint a kinek háza ég.
Járd ki lábam, ne hibázz,
Mer engem a hideg ráz.
Egyik lábam kijárja,
A másik elhibázza.
Húzd ki czigány hegedüs!
Ojj fehér vagy, mint az üst.
Fekete vagy mint a korom,
Azér’ nem lettél sógorom.
Úgy szeretlek mint a mézet
Jer, csókoljam meg a képed.
Adj egy hagymát, egy kis sót,
Hogy egyem egy kicsi jót.
Ma nem ettem egyebet:
Rózsám adott egy meggyet.
Megütöm a csízmám szárát,
Hogy szakadjon az ebadtát.
Megütöm a csízmám szárát,
De már megittam az árát.
10. Nézz a csizmám szárára,
Lefittyen az orrára.
Egyik lában szilágyi
Másik magyarországi.
Kis angyalom, tégy annyit:
Kisérj el a kapuig,
Mert én oda bemegyek
S téged útnak eresztlek.
(_Egrestő_.)
Hopp! a Jézus csizmája,
Bokáig ér a szája.
Jaj Istenem! a fél csizmám,
Egy félkupa bort ihatnám.
Eczet, torma, petrezselyem,
Ez a kis lány szeret engem.
Hadd iregjen, forogjon,
Csak hogy meg ne sántuljon.
A menyasszony pendelye,
Végig ki van feselve.
Hejjé, hujjá! Mányi nén’!
A kied lába hova mén?
Kicsi vagyok, mint egy bab,
Úgy felszököm, mint egy nagy.
20. Ez a kis lány atyámfia,
Szereti az apám fia.
Száraz fából kapanyel,