Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 7. kötet - 05

Friss menyecskét csaltunk már.
Azt siratja a falu,
Különösen egy fattyu.[7]
(_Magyar-Lapád_.)

273.
Ágas-bogas magas kender,
Nem kell nekem ëgyvez ember.
Mert az ëgyvez őszirózsa,
Egyszer nyilik egy hónapba.
Az ifiu bazsarózsa,
Kétszer nyilik egy hónapba.
(_Miriszló_.)

274.
Faluvégen sütnek, főznek,
Lakodalomra készülnek.
Babám gyúrja a tésztáját,
Csókolnám meg a szép száját.
Olyan a babámnak teste,
Mint a holdvilágos este.
Hogyha térdig sárba járnék,
Mégis reá kaccsintanék.
(_Egrestő_.)


II. A BÚBÁNAT DALAI.

1.
Annyi a szivemnek búja,
Mint az országútnak pora.
Azt a szél még el-elfújja
De bánatom megmarassza.
(_Hidvég_.)

2.
Úgy búsulok, még sem elég,
Istenem, van-e hátra még?
A határa bánatomnak,
Ott van, a hol mások sírnak.
(_Szent-Demeter_.)

3.
Búsujj, bús gerliczemadár!
De én búsabb vagyok annál.
Búsujjon ki tud búsulni,
De én nem tudok búsulni.
Csak mindennap kétszer sírni.
(_Miriszló_.)

4.
Bánat, bánat, de nehéz vagy,
Be rég, hogy a szívemen vagy.
Bánat, bánat, letennélek.
A bánat nem kell senkinek.
(_Miriszló_.)

5.
De szeretnék az erdőben fa lenni,
De még ott is tölgyfa nevet viselni.
Mert a tölgyfa kék lánggal ég füst nélkül,
Az én szivem soha sincsen bú nélkül.
(_Szentmihályfalva_.)

6.
Sír a szemem mindakettő,
Hull a könyvem, mint az eső,
Ki a fődre, ki ölembe,
Ki szomorú kebelembe.
(_Csekelaka_.)

7.
Hej búbánat, búbánat!
Nem vágok én több nádat.
Ha vágok is, keveset,
Mert az hitvány kereset.
Hej bubánat, búbánat!
Nádból nem csálok[8] házat,
Mert azt a szél elfújja,
De bánatom ott hagyja.
(_Csekelaka_.)

8.
Egyedül lakom egy házba,
Búbánatunk szobájába.
Egyedül esem kétségbe,
Mert kénytelen vagyok véle.
(_Csombord_.)

9.
Már elmegyek valamerre,
Valamely ország szélére.
Fészket rakok ott egy fára
Árva gerlicze módjára.
Amott a hegyek lábánál,
A kősziklák oldalánál:
Sirhatok én ott eleget,
Senki sem lát ott engemet.
(_Kis-Kend_.)

10.
Nincsen annyi pennád véve,
A hány könnyem hull a fődre,
Nincsen annyi papirossad,
Bánatimat leirhassad.
Ha elkezdném mondogatni.
Le sem tudnád soha irni.
(_Magyar-Bükkös_.)

11.
Azt gondoltam: a míg élek,
Mindig víg napokat érek.
Ér a fene víg napokat,
De még mind szomorúbbakat.
Teljes világéletembe,
Soha sem éltem kedvemre.
Most éltem volna kedvemre,
Most szállott bú a fejünkre.
(_Csekelaka_.)

12.
Sír a szemem, kaczag a szám:
Most búsulok én igazán.
Jó Istenem, mint búsulok,
Talán búmban meg is halok.
Mégis jó kedvet mutatok,
Hogy ne tudják, hogy búsulok.
(_Lőrinczréve_.)

13.
Bús anyának bús gyermeke,
Én vagyok annak egyike.
Én vagyok a legkisebbik,
A legszerencsétlenebbik.
(_Magyar-Lapád_.)

14.
Felsütött a nap sugára
Minden kis lány ablakára.
Jaj Istenem, mi lehessen,
Hogy az enyémre ne süssen?
Jaj Istenem, mi az oka:
Az enyémre nem süt soha?
(_Maros-Csúcs_.)

15.
Felsütött a hajnalcsillag,
Nekem soha meg nem virrad.
Dehogy virrad, még hajnal sincs,
Bánatimnak még vége sincs.
Jaj de nagy volt az a mérték,
Mivel a bánatot mérték.
Talán bizony elvétették,
S nekem igen megtöltötték.
(_Csombord_.)

16.
Egyedül vagyok egy házba,
A búbánat szobájába.
A búbánat fogoly madár,
Jaj annak, a kire rászáll.
Jaj az én árva szivemnek,
Mer’ azt a bánat lepte meg.
(_Csekelaka_.)

17.
Nem jön az a nap az égre,
Ne hujjon könnyem a fődre.
Tőlem a nap úgy telik el,
Ha feljön, alig halad el.
(_Lőrinczréve_.)

18.
Ez az utcza bánatutcza,
Bánatkővel van kirakva.
A ki eztet végigrakta,
Holta napjáig tapossa.
De én csak a széjjén mentem,
A bánatot elkerűtem.
(_Magyar-Bükkös_.)

19.
Három csillag van az égen egy rendbe.
Be nagy kést ütöttek az én szivembe.
Ki kellene a kést szivemből húzni,
Fáljós helyit be kéne gyógyítani.
(_Véczke_.)

20.
Ez az utcza végig ki van sánczolva,
A négy szege ki van tulipántozva.
Jertek lányok, öntözzétek,
Hogy ki ne hervadjon,
Hogy babátok szomorúan ne járjon.
(_Balavásár_.)

21.
Árpát eszik a vadgalamb,
Szomorán szól a vadgalamb.
Talán azér’ szól szomorán,
Hogy nekem nincs sehol mnyilám.[9]
(_Magyar-Bükkös_.)

22.
Búsulok is, nem is igen,
Mert a falum mind idegen.
Egész világ ellenségem,
Csak az Isten reménységem.
Felsütött a napsugára,
Mindennek világosságra;
Mindennek világosságra,
Csak nekem homályosságra.
(_Magyar-Bükkös_.)

23.
Ha elmészsz is rózsám, ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal minden jó kedvemet.
Elejted orsódat, nem lesz ki feladja,
Bánatos szivedet ki megvigasztalja.
Nem lesz, ki kapudnak küszöbét őrizze,
Nem lesz, ki lepergő könnyed letörölje.
(_Maros-Csucs_.)

24.
Tiszta búza lehajtotta a fejét,
Hogy a madár ki ne szedje a szemét.
Én is lehajtanám a bús fejemet,
Mer a bánat megölte a szivemet.
(_Balavásár_.)

25.
A merre én járok, kelek,
Sárgulnak a falevelek.
A még azok mind elhúllnak,
Tőlem minden jók elmúlnak;
A még azok mind eltelnek,
Tőlem minden jók elmennek.
(_Lőrinczréve_.)

26
Esik eső, de zuhog,
Barna kis lány de zokog.
Ki-kinyitja szobája kis ablakát,
Ugy hallgatja az eső zuhogását.
Jaj Istenem! így sóhajt fel magába,
Mért is élek e szomorú világba.
(_Maros-Csucs_.)

27.
Bánattal terített asztal
Búsit engem, nem vigasztal;
Megvigasztal a jó Isten,
Ki bánatot adott nekem.
Kertem alatt két zöld rekesz,
Hallom, rózsám te nem szeretsz.
Ha nem szeretsz, küldj hát választ,
Hogy minket egy szó elválaszt.
(_Kis-Solymos_.)

28.
Búval terített asztal,
Bánattal teli pohara,
Én azt éjjel, nappal iszom,
Soha ki nem fogyaszthatom;
Odaadnám valakinek,
A bánat nem kell senkinek.
A bánatot felosztották,
Nekem legbővebben szabták.
Bánat, bánat, teljes bánat,
Ne rakj szivemre kővárat.
Ha raksz is, csak tolluból rakj,
Kit a szél is könnyen fújhat.
(_Magyar-Lapád_.)

29.
Én Istenem! mér’ teremtél?
Ha szerencsét nem rendeltél,
Én Istenem! hát mér’ hagytál?
Hogyha rossz szerencsét adtál.
Olyan vagyok, mint egy árva,
Kitől minden el van zárva;
Árva vagyok, az is lettem,
Szerencsétlennek születtem.
Ugy nyugszik a szivem gyászba,
Mint a Maros az árkába.
De még az is ha kifárad,
A mezőkre ki-kiárad.
Nézem a földről az éget,
Nyelem az idegenséget;
Nézem az eget, a földet,
Hullatom a könnyeimet.
(_Csombord_.)

30.
Ugy meg vagyok keseredve,
Mint a jó gúzs tekeredve.
Kell is annak keseredni,
Ki világát búval éli.
Búval élem világomat,
Tőtött ifiúságomat.
Ifjuságom olyan madár,
A ki mindig szabadon jár;
Ha elfogják, fogoly madár,
Ő többet szabadon nem jár.
(_Szent-Gericze_.)

31.
Úgy mulatok, úgy vigadok,
Mutatom, hogy boldog vagyok.
Mintha nem fájna semmisem,
Pedig akkor sír a lelkem.
(_Szent-Erzsébet_.)

32.
Testvér, mikor az uton jársz,
Fáj-e szived, hogyha nem látsz?
Fáj, fáj, fáj, de mit tud tenni,
Mikor ennek így kell lenni.
(_Kobát-Demeterfalva_.)

33.
Az én gyöngyvirágom
Betegágyban fekszik,
Két fekete szeme,
Könnyiben fürödik.
Oda se mehetek,
Nem is izenhetek,
Mert ő azt gondolja,
Hogy én mást szeretek.
De ha azt gondolja
Hamisan gondolja.
Hamis gondolatja
El is kárhoztatja.
(_Szent-Erzsébet_.)

34.
Én Istenem, ne hagyj el!
Mert én sem maradok el.
Ha te elhagysz, Istenem,
Mi lesz akkor belőlem?
Én Istenem teveled,
Nálad nélkül nem lehet.
(_Szováta_.)

35.
Én Istenem, tégy jót velem:
Vedd el a bánatot tőlem.
Oly nagy bánat a szivemen,
Kétrét hajlik az egeken.
Szovátai sósvíz tudja:
Sokat jártam átal rajta.
Bárcsak soh’ se jártam volna,
Akkor a bánat nem nyomna.
(_Szováta_.)

36.
Van nekem egy imádságos kis könyvem,
Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem;
Kis könyvembe csak az vagyon beírva:
Érted megyek kedves rózsám, a sírba.
(_Szováta_.)

37.
Napom, napom, fényes napom!
Süss engemet fényesebben,
Ne süss engem mint felhősen.
Tán felvirul az ég alja,
Felvirrad még éltem napja,
Elszáll szivemnek bánatja.
(_Szováta_.)

38.
Ez a madár micsa madár?
Ki kertembe bátran sétál;
Szedi virágom tetejit,
Hirvassza szivemnek felit.
(_Szováta_.)

39.
Megkötötték az én koszorúmat,
Tisztán, tiszta fehér liliomból;
Ága, boga vállaimra hajlott,
Jó illatja a szivemre szállott.
Majd meghalok virág illatjától,
Annál jobban a nagy bánatomtól.
(_Szent-László_.)

40.
Jaj Istenem, de bajos a szegénynek,
A nagy gazda elnevezi mindennek,
Ne nevezzen engemet a nagy gazda,
Mindenkinek elég a maga baja.
(_Nyárád-Szentanna_.)

41.
Három csillag jött az égre, fekete.
Ó, de nagy bú szállott az én szívemre.
De jó volna azt kivenni,
Annak sebét begyógyítni.
De te ahhoz, barna kis lány, nem értesz.
(_Tompa_.)

42.
Elment immár az a madár,
Ki engemet szívből sajnál.
Rászállott egy korószárra,
Bús szivemnek fájdalmára.
Bús szivemnek van egy búja,
Nincsen ki levegye róla.
Én Istenem, vigasztald meg,
Hogy a búba ne haljon meg.
(_Csekelaka_.)

43.
Tedd le már a piros ruhát,
Kössd fel a fekete ruhát,
Facsard fel a sárga tyikát,[10]
Olyan ruhát köss elődbe,
Gyászold leányságod véle.
(_Csombord_.)

44.
Nincsen senkim elment régen,
Ott vándorol fenn az égen.
Ott vándorol vándormadár
Ki fészkére vissza nem száll.
Ki melegít meg ágyába:
Ki takar bé bundájába?
Kire hajtom bús fejemet?
Ki vigasztal meg engemet?
(_Csekelaka_.)

45.
Édesanyám, ha megúntál tartani,
Vigy el engem a vásárba eladni.
Ott is, ott lesz az én rózsám megvenni,
Páros pénzzel fog érettem fizetni.
Édesanyám, ha megúntál tartani,
Elmegyek én Nagy-Enyedre szolgálni.
Kiszolgálok egy pár évet valahogy,
Visszatérek, csak az Isten tudja hogy…
(_Magyar-Bükkös_.)

46.
Fülemile fütyöl a bokorba,
Kék ibolya virít az aljába.
Ott lesz sírom annak közelébe,
Járj el oda minden esztendőbe!
(_Sóvárad_.)

47.
A vén ember bánatjába,
Úgy kesereg egymagába,
Ifjúságát óhajtozza.
Öregségre mire juta!
(_Szent-Háromság_.)

48.
Hej! arról látszik, hogy árva vagy,
Hogy egy házban egyedül vagy.
Te is árva, én is árva,
Bujjunk egymás árnyékába.
(_Szováta_.)

49.
Ablakomba mér ültettél ződ ágat,
Mikor tudtad, hogy az onnan kiszárad?
Ablakomban három rózsakoszorú,
Bolond vónék, ha most vónék szomorú.
(_Szováta_.)


III. KATONADALOK.

1.
Márcziusnak ötödikén hajnalba,
Székely fiuk menjünk a sorozatra!
Ha bémegyünk a sorozó szobába,
Ingünk, gatyánk levetjük az asztalra.
Eléállít a főorvos, azt mondja:
Székely fiuból lesz a jó katona.
Veregeti a vállamat, meg-megáll,
Külömb legényt még nállamnál nem talál.
Nem vizitált, hanem csak beiratott,
Édesanyám nem hiába siratott.
(_Nyárád-Szentanna_.)

2.
Ha bémegyek a sorozó szobába,
Lerugom ingem, gatyám a padlásra,
Ësszeteszem a bokámat ügyesen,
Eléállok mérték alá rendesen.
Könnyes szemmel nézek rá az urakra,
Hogy írják a testemet papirosra.
(_Tompa_.)

3.
Édesanyám kihajlott jaz kapura,
Ugy sirassa, hogy a fia katona.
Édesanyám, ne sirasson engemet,
Menjen haza, nevelje fel öcsémet.
Ne sirasson kedves anyám szomorán,
Nevelje fel az öcsémet sanyarán.
(_Magyar-Bükkös_.)

4.
Eddigelé vótam az édesanyámé,
Már ezután leszek a Ferencz Jóskáé.
Ferencz Jóska jól visel majd gondot rám,
Köszönöm, hogy felneveltél jó anyám.
(_Balavásár_.)

5.
Sárga kancsó, piros bór,
Most ütett engem a sór.
S mindig iszom ilyenkor,
Ha reám kerül a sór.
Ha most ütett, el is vettek,
Katonakáplárnak tettek.
(_Magyar-Bükkös_.)

6.
Biró, biró, te rigmányi biró!
Vájja ki a két szemed a holló.
Hogy ne tudjál több levelet írni,
Hogy ne tudjál Szeredába vinni.
(_Rigmány_.)

7.
Mikor engem az orvosok vizsgálnak,
Megizenem Ferencz József császárnak:
Hogy engemet huszársorba irasson,
Hogy a babám annál jobban sirasson.
(_Gyalakuta_.)

8.
Rászállott a bús gerlicze
Házam fedelére,
Nem hallgattam édesanyám
Sok szép beszédére.
Ráhallgatnék, de már késő,
Eljött a behívó.
Katonának feliratott
Az a kutya bíró.
Ájj meg bíró, kutya bíró,
Kerüjj a kezemre,
Te tettél be, te tettél be
Katonaéletbe.
Keresik a, keresik a
Keresztlevelemet,
Még a pap se, még a pap se
Kapja a nevemet.
Még a pap is, a biró is
Rabságomon örül,
Kés forog a, kés forog a
Babám szive körül.
(_Kelementelke_.)

9.
Jaj Istenem, be keserü a szivem!
Gyenge vagyok, mégis katona lettem.
Alig tölték tizenkilencz éveket,
Katonának beirták a nevemet.
Ott hadd irják, hadd pirkálják,
Nem bánom.
Ugy sincs ingem ki igazán,
Ugy sincs ingem ki igazán
Sajnáljon.
Száraz ágon azt fütyöli a rigó:
Katonának beiratott a biró.
Ott hadd irjon, hadd pirkáljon,
Nem bánom.
Avval még nem lesz nagy gazda,
Kiszabadít az ég ura,
Valaha.
(_Parajd_.)

10.
Héderfái templom tornya de magos,
Azon van egy fényes csillag, aranyos.
Föl van írva: nem szabad házasodni,
A legénynek katonának kell menni.
Katonának kell menni a legénynek,
A gazdának épen mint a szegénynek.
A gazdának mi baja?
Van sok pénze, vagyona,
De a szegényt a babája siratja.
Harmatos a kukoricza levele,
Utoljára voltam nálad az este.
Utoljára fogtam ajtód húzóját,
Kivonom a lábam, sze’ncsés jó’jszakát.
(_Kis-Solymos_.)

11.
Gyerünk fiuk, gyerünk fiuk!
Czédulahuzásra.
Ne hallgassunk, ne hallgassunk
Sok anyasírásra.
Sok anyának, jó anyának
Fáj szive fiáér’.
Énnekem is fáj a szívem
A régi babámér’.
Besoroztak katonának,
Még pedig huszárnak
Lovat adtak, nem bakkancsot
Mint rendes huszárnak.
Lesz belőlem olyan huszár,
Mint csillag az égen,
Szeretőre nem találok
Udvarhelyvidéken.
(_Sóvárad_.)

12.
Édes anya tejbe, vajba
Neveli a fiát,
A husz évet alig tölti,
Katonának írják.
A főorvos vizitálja,
Mellette jó édesanyja;
Ott is csak azt sírja, ríjja:
Katona j’ az fia.
Édesanyám ne sirasson,
Hogy katona vagyok.
Szőke kis lány megálmodta,
Haza szabadulok.
(_Héviz_.)

13.
Katona se lettem volna,
Ha a babám nem lett volna.
De a babám csintalan,
Katonának iratkoztam.
(_Parajd_.)

14.
Ablakomon három bokor muskáta,
Sárgarigó bekopogtat reája.
Hallod pajtás, mit fütyörész a rigó?
Beiratott katonának a biró.
Hej de bizony nem lesz avval nagy gazda
Három évig leszek, babám, katona.
Nem lesz bíró, a ki bíró, mindenkor,
Hajt még rózsát, kivirágzik a bokor.
(_Sóvárad_.)

15.
Katona vagy gyenge rózsám,
Az lettél,
Oldaladra fényes kardot
Kötöttél.
Oldaladra fëkötted már
Kardodat.
A jó Isten viselje már
Gondodat.
(_Oroszhegy_.)

16.
Szép a szegfű, mikor kivirágzik,
Szép a rózsa, mikor kibimbózik.
Én is szép voltam most esztendeje,
Elhervasztott október elseje.
(_Gyalakuta_.)

17.
Októbernek hatodikán reggelén.
Ring a rózsa rezes csákóm tetején.
Sír az anya, sír a testvér, szerető,
Hej de hosszú ez a három esztendő.
Töcscs ki fiam, három évet, hat hetet,
Kiszabadulsz nemsokára ha lehet.
(_Nyárád-Szentanna_.)

18.
Októbernek hatodikán,
Hagyom el a hazámat.
Októbernek hetedikén,
Huzom fel a nadrágot.
Azért vesznek bé engemet:
Jónak találják testemet.
Az a kutya, betyár bíró
Iratott fel engemet.
(_Szováta_.)

19.
Fujdogál az októberi hideg szél,
De sok legényt fú be Udvarhely felé.
De sok szőke, barna kis lány sirassa,
Három évig a babáját nem lássa.
Ha még egyszer halvány csillag lehetnék,
A világon jobban szertenézhetnék.
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárja ezt a három esztendőt.
(_Tarcsafalva_.)

20.
Októbernek a legelső napjába
Rukkoltam be a huszárkaszárnyába.
Piros sipkát tettek a bús fejemre,
Édes anyám, mi öröme van benne?
Édes anyám, ki katona, ha én nem?
Ki fűzi be a bakkancsot, ha én nem?
Befüzöm a rövidszáru bakkancsom,
Gyengén átalölelem a galambom.
(_Alsó-Boldogasszonyfalva_.)

21.
A violát mikor szedik?
Reggel mikor harmat esik.
A legénynek mikor teszik?
Mikor szépen felöltözik.
Hát a rózsát mikor szedik?
Mikor a legény bucsúzik.
A legénynek akkor teszik,
Mikor katonának viszik.
(_Asszonynépe_.)

22.
Édesanyám, hol van az az édes téj?
A melyiken katonának neveltél.
Adtad volna azt a kicsi macskának
S ne neveltél volna fel katonának.
(_Kis-Solymos_.)

23.
Édes anyám, mi annak az oka:
Mennyi árva fiu, mind katona?
Édes fiam, annak az az oka:
A ki árva, nincsen pártfogója.
(_Torboszló_.)

24.
Seprik az erdei utat,
Viszik a magyar fiukat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
El-elviszik napkeletre,
De nem az engedelemre.
Majd elviszik napnyugatra,
De nem a nyugodalomra.
(_Magyar-Bükkös_.)

25.
Kapum előtt hullanak a csillagok,
Jer ki, babám, mert búcsúzni akarok.
Jer ki babám add ide a jobb kezed!
Három évig nem adod ide többet.
(_Tordátfalva_.)

26.
Fakó lovam térdig áll a sárba,
A gazdája mulat a csárdába.
Mulass, gazdám, mulass utoljára:
Holnap visznek idegen országba.
(_Parajd_.)

27.
Lányok, lányok, piros pántlikások!
Piros helyett gyászost használjátok.
Mert ingemet visznek más országba,
Az átkozott nagy Németországba.
Három álló évig ottan leszek,
Talán onnan soha meg nem térek.
(_Makfalva_.)

28.
Megkondult az indulási óra,
Dobolnak már gyászos indulóra.
Édesanyám, ne keseregj értem,
Gondold azt, hogy szent búcsúra mentem.
Búcsúfiát hozok én tenéked,
Szászvárosról hogyha visszatérek.
(_Sóvárad_.)

29.
Ha még egyszer tiz esztendős lehetnék,
A lányok közt a fonóba.
Jobban széjjelnézhetnék.
Választanék én magamnak
Olyan szivű szeretőt,
Ki elvárja, ki megvárja
Azt a három esztendőt.
Három esztendő nem olyan sok idő,
Elvárhassa minden igaz szerető.
(_Nagy-Kend_.)

30.
Kék a kökény, zöld a fa,
Hej de sokat sírtam alatta.
Sirok bizon, sírok hej!
De vajjon mér’?
Itt kell hagynom a babám’
A hazámér’.
(_Balavásár_.)

31.
Szárnya, szárnya.
Kicsi madárnak,
Viszik a legényt,
Katonának.
Viszik a legényt
Katonának,
Kesereg a szive
Sok édesanyának.
De még jobban
A szőke leánynak,
Mert a szeretőjét
Viszik katonának.
(_Ozd_.)

32.
Brassó felől jön egy gólyaposta,
Behívómat szárnya alatt hozza.
Behívómat német írta,
Oktoberben megyek oda.
Feleutján visszanéztem,
Ott láttam én az egeken,
Hogy siratnak engemet.
Holló szállj le, ha lehet!
Vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én galambomnak:
Ne sirasson engemet.
(_Szováta_.)

33.
Szépen szól a kis pacsirta
Fenn a levegőbe.
El kell menni katonának
Három esztendőre.
El kell menni katonának
Három esztendőre.
Itt kell hagyni a rózsámat
A legszebb időre,
Bár csak nekem anyám volna,
A ki azt mondaná:
Tölcs ki fiam két esztendőt,
Szabad leszel avval.
Kiállom a két esztendőt,
Hej, de még soká lesz!
Hát az a szép legénységem,
Istenem! hová lesz?
(_Martonos_.)

34.
Édesanyám be szépen felneveltél,
Mikor engem karjaidon rengettél.
Akkor mondtad: »Alugyál a karomon,
Katona léssz külső Magyarországon,«
Katona vagy édes fiam, az lettél,
S a szívemre nagy bánatot szereztél.
(_Maros-Csucs_.)

35.
Eddig vala gondom a mezei szántás,
Erdőkön, mezőkön füvek lekaszálás.
De már fölvátotta, kemény masirozás.
. . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . .
(_Martonos_.)

36.
Búza, búza, be szép tisztabúza,
Ki fog téged learatni?
Mert én megyek masirozni.
Learassa édes atyám,
A ki gondot viselt reám
S eleresztett katonának.
Ferencz József huszárjának.
(_Martonos_.)

37.
Ablakomban van egy cserép muskáta,
Tetejében leszáradott egy ága.
Száraz ágán kizöldült egy levele,
Rá van írva Nagy Istvánnak a neve.
Édesanyám, mondja meg ked igazán:
Fáj a szive a ked szép fia után?
Édes szivem, fáj a szivem erősen,
Ha látom a te orczádat könnyesen.
Édesanyám fáj a könnyem erősen.
Megszakadott az én szívem egészen.
(_Magyar-Bükkös_.)

38.
Vége van az aratásnak,
El kell menni katonának,
El kell menni, ha esik is,
Ha csak nehezen esik is.
Esik is.
Nehezen esik a járás,
Tőled rózsám a megválás.
Váljunk meg rózsám, egymástól,
Mint a levél el az ágtól,
Elválik.
(_Magyar-Bükkös_.)

39.
Édes volt az anyám teje,
Keserü a profont bele.
Csokros szegfü, kóródi,
Szeret engem valaki.
De ne kérdje akárki!
Titkos az a valaki.
(_Nyárád-Szentanna_.)

40.
Édesanyám, megölöm magamat,
Katonának viszik galambomat.
Édes lányom, ne öld meg magadat,
Visszahozzák még a galambodat.
Édesanyám, jaj de fáj a szivem,
Párjavesztett bús gerlicze lettem.
Hadd el lányom, ne keseregj többet,
Visszahozzák még a kedvesedet.
(_Nyárád-Szentanna_.)

41.
Este van, este van,
Megy a nap lefelé,
Siet már a reguta
A kaszárnya felé.
Bemegy a szobába,
Leül az ágyába,
Lehajtsa bús fejét,
Sirassa a kedvesét.
Feltekint a nagy égre,
Jaj Istenem, Istenem!
Hogy puczuljam ki magam,
Meg azt a sok resztungam.[11]
(_Sóvárad_.)

42.
Lassu vizen csendesen megy a hajó,
Kedves babám mér’ vagy olyan szomorú?
Hogy ne volnék kis angyalom szomorú,
Arra visznek, a hol foly a háború.
(_Kis-Kend_.)

43.
Ha felülök Kolozsvárt a gőzösbe,
Nagy-Enyedig ki sem szállok belőle.
Onnét írok a babámnak levelet,
Ha a szíve kőbálvány is, megreped.
Ha megindul a gőzkocsi, hadd menjen,
Én utánam senki se keseredjen.
De az, a ki énutánam kesereg,
Azt az egyet az Isten is áldja meg.
(_Nyárád-Szentanna_.)

44.
A gőzösnek hat ablaka,
Nem bánom.
Miklóshuszár néz ki rajta,
Sajnálom.
Jobb szemébe behuzza a
Kalapját.
Ugy sirassa, ugy sirassa
Babáját.
(_Balavásár_.)

45.
Megy a vonat, csattog a kereke,
Küjjel meg van feketére festve;
Belül pedig sárgára, négybeliek számára,
Azok mennek három évi rabságra.
(_Balavásár_.)

46.
Feketére van a gőzös befestve,
Azon viszik kedves rózsám messzire.
Boszniának a legtulsó szélére.
Boszniának hegyes-völgyes határa!
Be sok kis lány átkot mondott reája.
Átkozott légy, te Bosznia, örökre,
Csak a rózsám jöhessen ki belőle.
(_Magyar-Bükkös_.)

47.
A gőzősnek hat erős kereke,
Azzal visznek engem Vásárhelyre.
Egyet-kettőt füttyent a masina,
Isten hozzád Szováta faluja.
Erdő alatt megrakták a tüzet,
Köröskörül ülnek a legények.
Közepibe láttam a galambom,
Odamenyek, körülcsókolgatom.
(_Szováta_.)

48.
A gőzösnek mind a hat ablaka
Fekete fátyorral van bevonva.
Gyászolja a magyar legényeket.
Katonának viszik szegényeket.
Lányok, lányok, szovátai lányok,
Közületek csak egyet sajnálok.
Ha az az egy piros rózsa volna,
Éjjel-nappal kalapomba volna.
(_Szováta_.)

49.
Anyám, édes, kedves anyám!
Szedje össze a gyászruhám.
Most indulok arra ’z útra,
Melyből ne várjanak vissza.
Megy a gőzös le-lefelé,
De nem Magyarország felé.
S viszi a legények javát.
S j’édes babám Isten hozzád!
Ágyuk, ágyuk, de koczognak,
Apró fegyverek ropognak.
A kard fejem felett fordul,
Piros vérem földre csordul.
Orvos urak, arra kérem:
Ne hagyják elfolyni vérem;
Kössék be a sebeimet,
S mentsék meg az életemet!
(_Kibéd_.)

50.
Napkeletre Brassó felel jön egy üveghintó,
S abba ül a, abba ül a zsidó szolgabiró.
Zsidó szolgabiró, tedd le a pennádat,
Ne irass be, ne sorozz be engem katonának.
Arra kérem, legyen olyan szives!
Hadd mondjam meg, vagyok-e husz éves!
Most járok én ép hej! tizennyolczadikba
Ne sirj rózsám, kedves rózsám, nem leszek katona.
S mikor engem, mikor engem visznek katonának
A patakok, a patakok akkor megáradnak.
Mert a leányok, mert a lányok akkor mind zokognak
Sürün hulló könnyeikkel engemet siratnak.
(_Szováta_.)

51.
Megvert, pajtás, bennünket a teremtő,
Azt se tudjuk, milyen lesz a jövendő.
Jövünk haza mi Havadra vagy soha,
Bizonyosan azt csak az Isten tudja.
(_Nyárád-Szentanna_.)

52.
Kinek varrod rózsám, a gyócsinget,
Katonának visznek már engemet.
Ha megvágnak, jó lesz sebeimre,
Ha meghalok, eltemetnek benne.
(_Parajd_.)

53.
Érik már a kövér szőllő régen,
El kell menni Boszniába nékem.