Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 7. kötet - 16

mondja az major, hogy: »Azt nem adjuk.« Akkor vedd ki az asszonynak azt
a szemét s tedd a majornak oda. Akkor odateszed az majornak az szemet.
Mikor ő szertenéz a gazdaságon, akkor mondja az asszonynak: »Nem bánom,
ha odaadom is.««
Nodehát má most, addig a hollófiát el sem is eresztette, valameddig a
sárkány fejit nem vette s a kutból a csuprot ki nem kereste. Megkapta
ezt a csuprot s a hollófiut azonnalt eleresztette s elment elé az
majorhoz. Ekkor kérdezte a majortól és a majornétól, hogyha valaki a
szemök világát eléhozná, mivel ajándékoznák meg? Igérnek aranyat és
gyémántot, örökös gyermeknek fogadják. Ekkor az asszonynak egy szemet
helyretett. Monda az majorné az urának:
»Ó kedves apjuk, csak egy szemet tett hejre s ugy látok, mintha kettő
volna. No kedves apjuk akármit kér adjuk oda.« Monda a Hajnal:
»Egyebet ne adjanak, de vagyon egy háromlábu kabala, vagy semmit sem; de
azt adják ide.« Felelte az major:
»Azt nem adjuk, de akármi egyebet kérj a világon minden egyebet igen.«
Ekkor kivette az asszony szemit s tette az majornak oda. Ekkor felelte
az major:
»Adjuk öcsém uram az háromlábu kabalát.«
Akkor mindkettőnek a szemevilágát hejretette. Ekkor Hajnal nekiállott s
megfogta a háromlábu kabalát. Felelte a háromlábu kabala:
»Kedves jó gazdám Hajnal, mire van kévánságod?«
»Nekem egyébre nincsen, csak a felvilágra felmenni.«
»No hát nyergelj meg ingem s jere ülj fel a hátamra.«!
Meg is megnyergelte, fel is felült a háromlábu kabala hátára. A
háromlábu kabala azonnalt egyet nyeritett, egyet tappantott olyant, hogy
annak csengése, pengése keresztülhallott tizenhét országon, tizenhét
világon. Ekkor egyenesen felugrott az ájerbe s hanyatag
visszaereszkedett a fődre s talpraállott. Felelte az háromlábu kabala:
»Nos nó kedves gazdám, jó bátorság, most hogy menjünk-e, ugy mint a szél
vagy mint a gondolat?« Felelte Hajnal:
»Ne menjünk ugy mint a szél, de menjünk mint a gondolat.«
Egyenösen felmentek a feső világra, érkeztek a királynak a városa
végire. Ekkor Hajnal leszállott a lováról s mondta az lova:
»Nos nó kedves jó gazdám, engem vágj a fődre, lessz belőlem egy rojtos
acskó,[41] ingem tehetsz a zsebedbe. Mikor szükséges vágj a fődre, olyan
leszek a milyennek gondolsz.« Ekkor Hajnal elment az királynak az
kovácsához:
»Adjon Isten szerencsés jó napot kovács ur!«
»Isten hozott téged is öcsémuram; miféle járásbéli vagy?«
»Nem vagyok semmi rosszféle járásbéli; elindultam szógálni, szerencsét
próbálni, felkérném szépen kovács urat, hogyha lenne olyan szives,
hogyha befogadna engem inasnak, mert én szivesen szolgálnám kovács
urat.«
Meg is megfogadta inasnak. A kovácsnak volt tizenkét legénye. Harmadnap
ment a király oda, mondta a kovácsnak, hogy a nagyobbik királyleánynak
egy jegygyürüt kell csinálni, me’ menyen férjhöz. Felelte az kovács:
»Felséges királyatyám nem tudok csinálni jegygyürüt.« Hát azt felelte az
tizenkét legény is, hogy nem tudnak csinálni jegygyürüt. Ekkor felelte a
kicsi inas:
»Felséges királyatyám, hogyha gazdám megengedné én csinálnék.« Mondta a
kovács, hogy szivesen lehet. Mondá az inas:
»Kérek magamnak külön egy szobát, egy üllőt s egy kalapácsot.«
És be is bevitték neki egy szobába. Ő be is bement és be is zárta az
ajtót. Ő egész éjjel kopogtatott. Reggel korán az király megyen fel az
kovácshoz s kérdezi, hogy kész vagyon-e? Felelte, hogy kész vagyon és
odaadta a gyürüt s igy monda vala a király:
»Hó haj, épen olyan gyürü, mint a milyen volt az királyleányomnak, az
nagyobbiknak az jegygyürüje, mert azon is az én nevem rajta volt s a
leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába, könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
vólt. A kovács egy nagy gazda volt s az király megszolitotta a
lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba.
Monda az kovács az inasának:
»Jere te is lakodalomba.«
Ekkor monda az inas, hogy nem szegény legénynek való. Odamennek és
megindulnak a templomba a lakodalmi népek. Haj! gondolta magába Hajnal,
most épen az oltár előtt vannak. Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta
a fődre s gondolt a zacskóból tiszta ezüst lovat s ő magát is tiszta
ezüst ruhába. Ekkor felpattant a lovának a hátára s gondolta magába:
»Elől világosság, hátul sötétség«; egyenes beugratott a templomba s az
oltárral szembe fordult s végighallgatta, hogy Vacsora a nagyobbik
királykisasszonynyal esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a
templomból. Mikor hazaérkezet, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle
egy rójtos acskó s tette a zsebibe. Érkezett haza az kovács családjával
együtt. Mondta az kis inasnak:
»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.«
Felelte a kicsi inas:
»Nem szegény legénynek való oda menni olyan hejre.«
Másnap reggel ujból ment az király az kovácshoz.
»No te kis legény, csinálj az középső leányomnak egy aranygyürüt, mert
menyen az éjfélhez hozzá.«
»Szivesen csinálok.«
Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bézárta az ajtót. Egész
éjszaka furt csengetett, pengetett. Reggel megyen az király oda s kérdi:
»Kész van-e?« Monda hogy:
»Itten vagyon.« Monda a király:
»Hej, ha! Épen olyan, a milyen a középső leányomnak a milyen jegygyürüje
volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
volt.« A kovács egy nagy gazda volt s az király megszólitotta a
lakodalomba. Ekkor a kovács készült egész házicsaládostul a lakodalomba.
A kovács hija a fiut:
»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas, hogy:
»Nem szegény legénynek való.«
Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most Éjfelével eskette a pap a
király középső leányát. »Haj!« – gondolta magába Hajnal. – »Most épen az
oltár előtt vannak.« Ekkor ő is csak kiment, zacskóját vágta a fődre s
gondolt a zacskóból tiszta aranylovat s ő magát is tiszta arany ruhába.
Ekkor felpattant lovának a hátára s gondolta magába: elől világosság,
hátul sötétség, s egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe
fordult s végighallgatta, hogy Éjféle a középső királykisasszonynyal
esküszik. Akkor Hajnal megfordult és kiugratott a templomból. Mikor
hazaérkezett, akkor a lovát fődhözvágta s lett belőle egy rojtos acskó s
tette az zsebibe. Érkezett haza az kovács, családjával együtt. Mondta az
kis inasnak:
»Mért nem jöttél el a templomba, mert az Isten volt ott csodalátására.«
Felelte a kicsi inas: »Nem szegény legénynek való oda menni olyan
hejre.«
Másnap reggel ujból ment a király az kovácshoz.
»No te kis legény, csinálj a kisebbik leányomnak egy aranygyürüt, mert
menyen a czigánylegényhez férjhez.«
»Szivesen csinálok.«
Ekkor ismét egy szobába vitték s a szobába bezárta az ajtót. Egész
éjszaka furt, csengetett, pengetett. Reggel menyen a király oda s kérdi:
»Kész van-e?« Monda, hogy:
»Itten vagyon.« Monda a király:
»Hej ha! Épen olyan, a milyen a kisebbik leányomnak, a milyen
jegygyürüje volt; éppen arra a nevem is fel volt vágva s a leányomé.«
Ekkor száz forintot letett a király a gyürüért. Evvel elment a király.
Gondolta Hajnal magába: »Könnyü volt olyat csinálni, mikor a leányodé
volt.« A király egy nagy gazda volt s a király megszólitotta a
lakodalomba. A kovács hijja a fiut:
»Jere te is lakodalomba!« Ekkor mondá az inas:
»Nem szegény legénynek való.«
Ekkor mennek az esküvőre a templomba. Most a czigánylegénynyel eskette a
pap. »Haj! – gondolta magába Hajnal – most épen az oltár előtt vannak.«
Ekkor ő is csak kiment zacskóját vágta a fődre s gondolt a zacskóból
tiszta gyemánt lovat s ő magát is tiszta gyemántruhába. Ekkor felpattant
lovának a hátára s gondolta magába: »Elől világosság, hátul sötétség« s
egyenesen beugratott a templomba s az oltárral szembe fordult. A Hajnal
azt mondja a papnak:
»Szállj le most te pap az oltár elől, hogy én álljak fel, hogy én
eskessem meg ezt a pár népet.«
Akkor leszállott a pap és felállott a Hajnal. Akkor kérdezte a
czigánylegénytől.
»No fiu mond meg aztat, hogy hól váltottad meg ezeket a fehérnépeket.«
Felelte a czigánylegény, hogy lement az alvilágra, sokat járt, sokat
fáradott s ugy váltotta meg. A királykisasszonynak bujába az könyve ugy
hullott, mint a záporeső, hogy neki az czigánylegényhez kellett, hogy
menjen férhöz. Ekkor Hajnal belenyult a zsebibe s kivette az három
gyürüt s felkiáltotta, hogy ki ismeri magáénak ezt a gyürüt. Három
királykisasszony egyszerre a nyakába szökött s mindnyája kiáltja:
»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, te váltottál meg minket a bünös
haláltól.«
Akkor a kisebbik királykisasszony szökött a Hajnalnak a nyakába.
»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, én a tied, te az enyém.«
Ekkor a háromlábu kabala ugy kirugta a czigánylegényt a templomból, hogy
ezer darabba szakadott. Monda Hajnal:
»No most gyere pap eskess meg münköt.«
Megeskette pap őket. Mikor kijöttek a templomból, akkor Hajnal gondolt
egy lakodalmi vendégséget. Oda papot, hóhért, pap eskette, hóhér
seprüzte. Már mostand fólj a nagyszerü lakodalom. Ezzel, evvel fogunk
maradni.
(_Szováta_.)

9. Szüz Mária és a keresztleánya.
No de hát! Egyszer volt, hól nem volt az hetedhétországon és az
operenczián is tul, és a bátyám háza mellett felnövekedett egy
jegenyefa. Annak volt 366 ága; peniglen annak az ágain 366 holló,
peniglen a tövin 366 szamár, ki az én mesémet elkaczagja, vagy tréfára
véli, az a 366 holló vájja ki a szemit, az 366 szamár az döfödje meg.
Nodehát! Egyszer volt egy szentes leány, melyent férfira nem is nézett
rea. Egy reggelibe felkőt az ágyából és seperte a szobáját. Egy szem
bors keredett a talpa alá. Azt a szem bórsót vetette ő előbb és hátra is
és mindig a talpa alatt vót. Ő gondolta magába, hogy befalja azt a szem
borsót. És be is befalta, s azonnalt megterhesedett. Ő gondolta magába,
hogy mütevős legyen, hogy azt meg ne tudják, hogy ő megterhesedett. Ő
gondolta magába, hogy kimén a havasba, hogy őtet ott a vadak és a varjak
megegyék. És ki-is kiment a havasba. Ottan megtalált egy udvas fát és
muhából vetett ágyat és lefeküdt oda. Mihent lefeküdt, azonnal szült egy
aranyhaju leányt. Hogy meglett, gondolta magába: »Mint szeretném most
városban lenni, hogy megkereszteltessem ez aranyhaju leányt.« Azonba a
Szüz Mária elejébe ment és mondta a Szüz Mária:
»Mit gondolkozik komámasszony?«
»Én azon gondolkozom, hogy szeretném megkeresztelni leányomat« Szüz
Mária azt mondta:
»Elviszem én, megkereszteltetem s addig nem adom vissza, a mig tizenkét
éves nem lessz.«
Avval elvitte a leányt és megkereszteltette. Mikor harmadnapos volt,
akkorára növelkedett, mint egy 13 éves leány. Akkor mondotta Szüz Mária:
»No keresztleányom! tizenegy szoba van, tiz szobát minden reggel
söprögess, a tizenegyedikbe ne nézz be!« Seperte a kis leány hat napig,
de a hetedik nap nem állta meg, hogy a tizenegyedik szobába be ne
nézzen. Ottan látta, hogy Krisztus Urunk, Szent Péter és Szüz Mária
álltak. Krisztus Urunk tartotta a Szent misét és Szent Péter és Szüz
Mária hallgatta. Elment Szüz Mária s kérdezte a keresztleányától, hogy
mit látott a tizenegyedik szobába. Azt felelte a leány, hogy semmit sem
látott. Második nap reggelen ujban seperte a tiz szobát; akkor sem állta
meg, hogy a tizenegyedikbe be ne nézzen. Akkor látta Szent Pétert, hogy
tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szüz-Mária peniglen hallgatta.
Ekkor elment a Szüz-Mária és kérdezte a keresztleányától:
»Mond meg keresztleányom, mit láttál elsőbbször, mit láttál másodszor.«
»Keresztkomámasszony se nem láttam, se nem hallottam semmit.«
Ujban harmadik reggel seperte a tiz szobát. Akkor sem állta meg, hogy a
tizenegyedik szobába be ne nézzen. Ekkor látta, hogy a Szüz-Mária
tartotta a szent misét, Krisztus Urunk és Szent Péter hallgatta. Ekkor
elément a Szüz-Mária és kérdezte:
»Nos, no kedves keresztleányom, mond meg nekem mit láttál elsőbbször,
másodszor és harmadszor.«
»Se nem láttam se nem hallottam semmit.«
»No ha nem hallottál semmit, keresztleányom, akkor jere velem a rétre,
ott a réten a nagy fennálló fa.
No keresztleányom, látod annak a fának a tetejét, ha meg nem mondod
nekem, hogy mit láttál elsőbbször, másodszor és harmadszor, annak a
fának tetejébe méssz.« S akkor ottan volt a keresztleánya a fa tetején.
»Nó most keresztleányom, ha meg nem mondod nekem, hogy mit láttál
elsőbbször, másodszor és harmadszor, te onnat a fa tetejéről lebüköl.«
Akkor felelte a leány:
»Se nem láttam se nem hallottam semmit.«
»Akkor se ne láss, se ne hallj!«
Ekkor a fáról lebükött, de ő magát meg nem sértette. Ekkor ő a réten
kezdett mászni és ottan volt egy szénabuglya és az alá ő bebútt. Abba a
mezőbe volt egy kút s egy királyurfi mindennap odajárt vadászni s annál
a kutnál délebédezett. Annak a királyurfinak az volt a szokása, hogy
legelsőbben a kopójának vágott egy sorkalat kalácsot és vetette az
kopójának. Ekkor a kopója felvette azt a sorkalat kalácsot és elfutott
vele az szénabuglya tövéhez. Ujban visszament az kopója s az királyurfi
csodálkozott, mert hogy eztet soha sem tette az ő kopója. Igy gondolta
magába: »Hogy még vágok egy küs kalácsot s odaadom az kopómnak, hogy
nézzem meg, hogy hova viszi.« Egyenesen menyen a szénaboglyához. Hát
lássa, hogy egy tiszta aranykéz nyúl ki az boglya alól. Azonnalt
megfogta ezt a királyurfi és kihúzta onnét. Hát lássa, hogy olyan szép
gyönyörü leány, a milyent széledes világon még hirül sem lehetett
hallani, nem hogy látásképen ilyent, hogy látott volna az ember. Igy
gondolta magába, hogy elviszi magának feleségnek. Azonnalt őt kartőn
haza is vezette és az ő szobájába bevitte. Ő ment és jelentette
királyatyjának:
»Felséges királyatyám! Életem, halálom kezibe ajánlom, hoztam magamnak
feleséget.« Felelte a felséges királyatya:
»Szeretném meglátni.«
»Tessék felséges királyatyám megnézni, itt az én szobámba.«
»Ó kedves fiam! olyan szép, gyönyörü ez a leány, hogy széledes világon
nem hogy hirül hallottam volna ilyen szép gyönyörü leányt, csak az a
baj, hogy kinevetnek minket, hogy az királyi családunkba egy vakot s egy
siketet, hogy tartsunk királyi koronánk alatt.« Felelte az királyurfi:
»Felséges királyatyám! készebb leszek, hogy felséges királyatyámék
megnevessenek, mintsáb, hogy én ettől, hogy én elmaradjak.« Akkor
mondotta felséges királyatya:
»No, ha csakugyan olyan kedved van, élj boldogul! mert mink meg nem
utálunk azér.’«
Telik mulik az idő. Ezalatt a királyné megterhesedett s jött az öreg
királynak egy olyan irás, hogy füvet fát állitson kardba s ezen s ezen
az órán s itt s itt jelenjenek meg a háboruba. Mikor az öreg király
olvasta ez irást, hullott a könyve. Kérdezte az ifju királyfi:
»Felséges királyatyám, mi az oka, hogy felséges királyatyámnak hull a
könyve?«
»Hogy ne hullna, mikor azt irták, hogy füvet fát állitsak kardba s ezen
s ezen a napon jelenjek meg a háboruba.« Akkor felelte az királyurfi:
»Felséges királyatyám! Ha lessz olyan gondviselője az én feleségemnek,
mint én magam, akkor elmegyek én a csatába.« Akkor felelte felséges
királyatyám:
»Hogy talán külömb gondviselője leszek.«
Ekkor elment királyurfi a csatába. A mikor harmadnapja volt, hogy
elment, a felesége megbetegedett s szült két aranyhaju gyermeket. Irta
felséges királyatyám a királyurfinak, hogy az felesége melyen két
aranyhaju gyermeket szült az világra. Akkor irta az királyurfi:
»Felséges királyatyám, nagyon figyelmeztetem, hogy jó gondviselőjük
legyen.«
Ekkor egy este Szüz-Mária elment a királynéhoz s kérdezte:
»Nos nó, keresztleányom! tudod-e mit szültél a világra?«
»Kedves keresztanyám, biz én nem tudom.«
»No hát nyisd ki a szemed!«
Ekkor kinyitotta a szemit.
»No« – visszamondja – keresztleányom látod-e, hogy mit szültél ez
világra.
»Látom, kedves keresztanyám.«
»No« – azt mondja Szüz-Mária – látod ezt a nagy véres kést?
»Látom, kedves keresztanyámasszony.«
»No, keresztleányom, ha meg nem mondod, hogy mit láttál elsőbbször,
másodszor és harmadszor, akkor elviszem a két aranyhaju gyermekedet, ezt
a véres kést peniglen itten hagyom melletted s reggel a király mikor
megébred és mikor béjő és lássa, hogy a két gyermek nincs melletted,
akkor röktönd elpusztit.«
»Kedves keresztanyámasszony! se nem láttam se nem hallottam.«
»Ha nem láttál és nem hallottál, akkor ne is láss és ne is hallj!«
Evvel elment a Szüz-Mária s elvitte a két gyermeket. Reggel korán
megébred felséges királyatyám. Azonnalt ment be a menyihez. Hát lássa,
hogy egy nagy véres kés van mellette. Azonnalt irja az felséges király
az fiának:
»Né az écczaka mi történt itthon: az asszony az écczaka megölte a két
gyermekét s megis megette: Ird meg kedves gyermekem, hogy mitevősök
legyünk vele, hogy pusztitsuk el.« Ekkor irta a királyurfi:
»Ó felséges királyatyám, szépen felkérem, legyenek csendességbe,
valameddig én hazakerülök, hogy még egyszer nézhessek a szeme közé.«
Azonban hazakerül az királyurfi, hát ugy vagyon beteljesedve, a hogy a
királyatya irta neki. No most a tizenkét tudóst összegyüjtötték és
teszik a törvényt, hogy hogy pusztitsák el. Egyik mondta, hogy fel kell
akasztani, a másik mondta, hogy főbelövés kell. A közben volt egy tudós,
a ki 366 esztendős volt. Az mondotta, hogy »Hozzák be a vasrudat s
emeljék fel a szëmëm pilláját és a szëmëm sorkát, hogy vessem reá
szëmëmet s nézzem meg az asszonyt.« Azonnalt bé is béhozták a vasrudat s
fölemelték a szëmëpilláját s rávetette a szëmét s igy monda vala:
»366 esztendős vagyok, de nem hogy látást láttam volna ilyen szép
asszonyt tizenhét országba s tizenhét országon, még hirül sem hallottam,
hanem ennek a pusztitására felséges királyatyámnak egy vadaskertje
vagyon, abba bé kell vetni a vadak közé, hogy röktönt azok a vadak
szaggassák össze.«
Azonnalt alkonyattájban bevitték a vadaskertbe. Röktönt a vadak kitátott
szájjal futottak rája, hogy szaggassák össze. A vadak közül a
legöregebbik azt mondá a többieknek:
»Hohó! nehogy bántsátok, mert ez az uj királynénk és jött nekünk
csodálatunkra; hanem röktönt melléje kell állni kereken és kitátott
szájjal és a meleget fujjátok rája, hogy nehogy megfázzék a mi
királynénk.«
Ekkor odament a Szüz-Mária és kérdezte a keresztlányától:
»No hát tudod-e hol vagy, kedves keresztleányom?«
»Nem tudom, kedves keresztanyám asszony, hanem azt tudom, hogy jó
melegbe vagyok.«
»No hát nyisd ki a szemedet keresztleányom!«
Ekkor kinyita a szemit, hát lássa, hogy az szejjedes ez világon a mennyi
vad vagyon, mind kürülette állnak kitátott szájjal, csak az héjja, hogy
béfalják. Most mondja a Szüz-Mária:
»Hiszed-e keresztleányom, hogy mostand veszendő az életed.«
»Hiszem má’ most kedves keresztanyám.«
»No hát keresztleányom, mond meg nekem, hogy mit láttál elsőbbször,
másodszor és harmadszor.«
»No most kedves keresztanyámasszony, má most megmondom, mé’ látom, hogy
csak addig az életem, a még a számon kimondom. Kedves keresztanyám
asszony, azt láttam előbbször, hogy Krisztus Urunk, Szent Péter és
Szüz-Mária álltak a tizenegyedik szobában. Krisztus-Urunk tartotta a
szent misét, Szent Péter és Szüz-Mária hallgatta. Másodikszor peniglen
azt láttam a tizenegyedik szobába, hogy Szent Péter tartotta a szent
misét, Krisztus Urunk és Szüz-Mária hallgatta. A harmadik napon peniglen
azt láttam, hogy Szüz-Mária, Krisztus Urunk és Szent Péter álltak a
tizenegyedik szobában s Szüz-Mária tartotta a szent misét, Krisztus
Urunk és Szent-Péter hallgatta.« Akkor felelte Szüz-Mária:
»Ládd keresztleányom eddig is megmondhattad volna eztet, a mit láttál,
mert nem szenvedtél volna annyit.«
Ekkor a Szüz-Mária gondolt egy tiszta gyémánt palotát, tizenkét
emeletüt, egy kakaslábra, egy aranylánczczal egy arancsillaghoz felkötve
s ez a palota arra fordult a merre az nap. Akkor a két szép gyermeke is
mellette volt. Ekkor mondotta a Szüz-Mária:
»Élj boldogul kedves keresztleányom!«
Ezalatt a király megbetegedett, hát lássa, hogy az egész kastélya tüzbe
borult s röktönt lázadást csinált. Dehát nem tüz volt az, mert az
vadaskertbe egy tiszta gyémánt palota van. Mostand a király
czirkuláztassa tizenhét országba, tizenhét világon: herczegek és
princzegek és grófok és válogatott czigánylegények jöjjenek össze, a
kinek lessz rá vitézsége, a ki felmegyen abba a gyémánt palotába, a ki
megnézi, hogy miféle nemzet lakozik ottan, annak adja fele királyságát
éltéig és holta után egész királyságát. Esszegyültek herczegek és
princzegek és grófok és válogatott czigánylegények. Dehát a sok közül
egy sem kerekedett olyan vitéz, a ki felmenjen ebbe a gyémánt palotába.
Igy hát az királynak az fia azt felelte:
»Nos nó, felséges királyatyám! nekem igyis ugyis veszendő az életem.
Most az egész községtől engedelmet kérek, mert mostand én megyek s tudja
Isten, hogy megélek-e vagy meghalok.«
Ekkor megindul az királyurfi és ment fel a palotába. Mikor a
tizenhetedik szobaajtót megnyitotta volna, olyan világosság csapott
szembe, hogy röktönt hanyatag esett. »Ekkor a két gyermekem röktönt
mellém szökött, azonnal felölelték és gyémántos tivánra letettek és
aranyvizzel megmozsdattak és megeszingettem.[42] Mármostand megnyitottam
kastélyem ablakát és kihajoltam és vivátot kiáltottam. Éljen! Mert a
királyurfi két szép gyermekével és a feleségével szivinek szerelmivel
itten beszélgetnek. Már mostand örömömbe, hogy az Isten visszavezérelte
gyermekeimet és feleségemet, menyek a menyegzőre; tizenhét országba s
tizenhét világon czirkuláztatom, hogy herczegek, princzegek, grófok és
válogatott czigánylegények jőjjenek össze az lakodalomra.« Má’ mostand
mennek az esküvőre, az zenészek fujják. (Énekli a Rákóczyt.)
(_Szováta_.)

10. Király Derzsa.
Vót egyszer egy király, annak vót három leánya és egy gyémánt köntöse.
Azt mondja egyszer a király a leányainak, hogy menjenek el eprészni s a
melyik leghamarabb teleszedi az aranykantárt, azé legyen a
gyémántköntös. S hát elment az a három leány egy rengeteg havas közepibe
s nekidurálják magukat eprészni. Hát a legkisebbik leány térülfordul s
teleszedi az aranykantárát eperrel. A másik két leány nem tudta
teleszedni, mert egy szemet tettek a kancsóba, egyet ettek meg. A két
idősebbik királyleány tanakodik, hogy mit csináljanak a legkisebbik
királyleánynak, mert már teleszedte a kantárját s az övé lessz a
gyémántköntös. A legkisebbik leány haza akart menni, de a legnagyobbik
nem hagyta. Azt mondja a nagyobbik:
»No hát nyivaszszuk meg s tegyük bele a kerékvágásba.« Mondja a középső:
»Ne öljük meg Király Derzsát, legkisebbik testvérünket, mert ő a
legkisebbik és legügyesebb.« Azt mondja a legnagyobbik:
»Ha te ezt mondod, akkor én téged is megöllek.« Ekkor Derzsát megfogták,
megölték és a kerékvágásba tették. Azok most megtöltötték a csiprokat
eperrel s avval hazamentek. Kérdi a király:
»Hát Derzsa hol maradt?« Hát mondják:
»A biz a hátramaradt; mert a csiprát még nem szedte teli.« Este
következett s a király busul, hogy nem jő Derzsa.
Vót a királynak egy majora s abban volt neki egy pakulárja. Hát ez a
pakulár mikor a juhait őrzi azon a helyen, a hol Király Derzsa el vót
temetve, kedve jön, hogy egy furulyát csináljon abból az akáczfából, a
melyik a Derzsa sirja felett nőtt. Aztán mikor megcsinálja a furulyát,
hát kezdi funni:
Fujjad, fujjad én zsellérem!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.
Arra az pakulár megijedett, hogy vajjon ez mi a? Hazamegy este az
pakulár s odaadja az furulyát az királynénak, hogy fujja és hajja meg
milyen szók vannak abba a furulyába. Hát mikor a királyné megfujja igy
szól:
Fujjad, fujjad édes szülőm!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.
Az anya megijedett s odaadta a furulyát a királynak. Hát fujja a király
s azt fujja:
Fujjad, fujjad édes tátim!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Eprészedők megölének
Kerékvágásba tevének.
Ekkor behivták a leányokat s odaadták, hogy fujják meg ők is. Megfujja a
nagyobbik leány s a tilinkó igy szól:
Fujjad, fujjad én gyilkosom!
Én is vótam, mikor vótam:
Királyleány, király Derzsa.
Testvéreim megölének
Kerékvágásba tevének.
Ekkor a nagyobbik királyleány ugy megmérgelődött, hogy kifutott a
tilinkóval s a sütőkemenczébe belédobta. Ekkor kiszökött egy szikra s a
legkisebbik leány ujból meglett, de még szebb volt mint azelőtt. Mikor
megtudták, hogy a testvérei ölték meg, a két nagyobbik leányt
levetkeztették és elcsapták.[43]
(_Szováta_.)

11. A házasodni akaró királyfiu.
Egyszer vót, hol nem vót, hetedhétországon tul; a hol a bolhát
rézpatkóval verték, hogy a sulyba a fenékbe meg ne botorkázzék. Egyszer
volt egy ögyvez királyné, annak vót egyetlen egy fia. Erőltette az
édesanyja a fiát, hogy párasodjék meg, de azt mondotta volna j’az fia:
»Miért párosodjam meg édesanyám, mikor még nagyon nevendék vagyok
megpárosodni.«
»De mégis, édes fiam, kiváncsi volnék s várnám aztat, hogy te
megpárosodjál, mert én már mindjárt odakerülök, hogy ma-hónap az életem,
s szeretném tudni, hogy hogy élhetsz a tulajdon pároddal.«
»No édesanyám ugylátszik, hogy nagy kivánsága engem megpárositani,
tarisnyájjon hát fel engemet, hátha a jó Isten rendelne nekem egy jó
tássat valahol.«
Elindult a fiu s megérkezik egy nagy havasba. Ottan meglát egy nyáj
aranyszőrü juhot s egy óriás ember őrizé. Azt kérdi az óriás ember:
»Mit keresel itt, te emberiszing, hogy vetődtél ide, a hova még a madár
se jár.«
»Elindultam szerencsét próbálni« – felelé a fiu.
»Nohát gyere te hozzám«, – mondja az óriás ember – »szállásba écczakára,
majd én meg fogom neked mondani, hol találod meg a szerencsét.« Ezzel
elindultak a nyáj juhokkal elé a szálláshoz. Behajtja az óriás ember
turma[44] juhát vaslappancsa alá, ő bemenyen a setét kőpalotába s mondja
a kis fiunak:
»Arra kérlek te küs fiu, nagyon nyughatnám vagyok, egy küsnyég meg
akarok pihenni, légy szives ottan a szegletbe a kád tejet fórrald fel.
Mikor az a tej legjobban lobog, kőccsél fel ingemet, hogy keveset
használhassál belőle.«
Ott ugyan a küs fiu meg is fogadá az óriásnak kivánságát, de mivel Isten
hatalma által nem engedte, hogy a küs királyfiu elpusztuljon, sugarával
sugároltatta hogy:
»Te küs fiu, nehogy felköltsed óriás embert, mert neked nagy
veszedelmedre lessz, hanem mikor legjobban buzug a tej, végy a
gerendából egy nagy kovácskeverő kanált, mericsd teli a nagy kádból
tejjel s vágd a szeme közi.«
A fiu megcsinálta a tüzet, felforralta a tejet s mikor legjobban
lobogott a tej, akkor a küs fiu a kovácskeverő kanalat elévette,
belemeritett az forró tejbe s ugy vágta az óriásnak szeme közi, hogy
azonnalt kiesett a két szeme. Felugrik az óriás ember, megijed a küs
fiu, hogy mi történik most vele. Futott a fiu az ajtó sarkához, kezdte
kerülni a szobának belvilágát, hogy hua legyen. Megkapott a fiu egy
köböl diót, kiódta ott a zsákot, de egyéb gondolatja nem volt, hanem
belemarkol a zsák dióba. Keresi vala az óriás ott a szobába, hogy hova
lett a küs fiu. De a küs fiu elszórta a diót a markából a ház főggyire,
hogy ide-oda höngörögött a sok dió s az óriás azt tudta, hogy mind ott
jár a küs fiu s ott kereste az óriás. A fiu nagyon féldegélt vala s
észrevétel nélkül kiosonkodott a szobából az udvarra. Ottan az óriás
embernek aranyszőrü berbécsit megnyuzta vala királyfiu, mert
kénytelensége reáhajtsa vala, hanem[45] soha meg nem szabadul vala.
Ekkor belebutt királyfi az aranyszőrü berbécsnek bőribe. Mialatt fiu
eztet megtette vóna, azalatt az óriás is kimene a házból:
»Várj, várj, te utonjáró, rablótolvaj, megcsufoltál engemet, kifogyattál
minden életemből, hanem én is megmutatom, hogy te ki nem méssz az