Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 7. kötet - 04

Mert én tudom, én azt tudom, próbáltam,
Még az ellenségemnek sem kivánam.
(_Parajd_.)

165.
Ha te tudnád édes lelkem.
Hogy én mint búsulok érted.
Az éjből is napot tennél,
S úgy is látásomra jönnél.
Tán azt tudod, te szigorú,
Szivem érted gyászba ború’
Dehogy ború’, még megújúl
Több más olyanér’ sem búsúl.
(_Szent-Háromság_.)

166.
És az eső a havason
Foly a Nyárád zavarosan;
Értem is megzavarodott,
Mert a rózsám könnye hullott.
Ne hulljon a szemed könnye,
Majd felderül a nap fénye.
Megtisztul a szőke Nyárád,
S megjózanodik az anyád.
Te gazdag vagy, én meg szegény,
Azért nem lehetsz az enyém.
(_Szováta_.)

167.
Az én babám lilaszin szoknyája
Ráhullott a harmat az aljára,
Jer ki babám verd le a harmatot,
Bús szívemről oszlasd a bánatot.
(_Szováta_.)

168.
Mint az égő gyertya fogyok,
Azt gondolják: beteg vagyok.
Beteg vagyok, de hiába,
Nincsen annak orvossága.
Beteg az én szivem tája,
Csak rózsám a patikája.
(_Parajd_.)

169.
Szent-Istváni torony tetejébe.
Ül egy holló tiszta feketébe.
Látod rózsám, az is minket gyászol,
El akarnak tiltani egymástól.
Szent-Istváni torony ablakába,
Két vadgalamb, egyik a más párja.
Mindakettő csak azt turbékolja:
Bár sohase szerettelek volna.
(_Szent-István_.)

170.
Nem megyen az ökör után a járom,
Majd meggyászolsz kis angyalom a nyáron.
Kis kertedben kivirágzik egy fűzfa,
A búbánat fészket rakott alája.
Fészket rak a búbánat a szivedre,
Ez a világ nem lesz majd a kedvedre.
(_Szováta_.)

171.
Temetőben van egy sír, temetőben van egy sír
Kerítve.
Oda van az én édesem, abba van az én galambom.
Temetve.
Valahányszor arra megyek feléje,
Feléje,
Mindannyiszor bánat gyűl a szivembe,
Szívembe.
Mert én őtet szeretem, fáj is érte a szívem
Örökre.
(_Parajd_.)

172.
Ideki a templom oldalába,
Egy kis leány sírdogál magába.
Vetett ágya majd a pallót éri,
Még se megyen senki hozzá kérni.
(_Miriszló_.)

173.
Meg kell a buzának érni,
Mert minden nap új szél éri.
Meg kell szivemnek hasadni,
Mert mindennap új bú éri.
(_Szováta_.)

174.
Én is vótam, mikor vótam:
Virágok közt rózsa vótam.
De rossz kertészre akadtam,
Keze alatt elhervadtam.
Én is vótam valaha,
A rózsák közt vióla;
Nem öntözött senkisem,
Kiszáradt a gyökerem.
(_Asszonynépe_.)

175.
Mind kinyíltak a tavaszi virágok,
Mind elmentek előlem a szép lányok;
De még egy sem maradt az én számomra,
A ki engem a világon gyámolna.
Majd meggyámol a szent Isten,
Ki megszomorított engem.
(_Balavásár_.)

176.
Kovácslegény tüzes vasat sűrűre kopogtassa,
Odahaza szeretőjét más legény karolgassa.
Ne karolgasd szeretőmet,
Ne szomorítsd víg szívemet.
Mert egy kis lány nem érdemli,
Legény szívét szomorítni.
(_Kis-Kend_.)

177.
Szántottam gyepet, gyökeret,
Láttam bánatot eleget.
Menyek az uton lefelé,
Senki sem mondja gyere bé.
Gyere bé te szegény árva,
Ki a bánatot próbálja,
Széket adok, leültetlek,
Ágyat vetek, lefektetlek,
A bánatból kitérítlek.
(_Héderfája_.)

178.
Most készítik a helybeli temetőt,
Engem vigyenek ki oda legelőbb!
Előbb engem, utánam a rózsámat,
Hogy ne tartson több szeretőt magának.
(_Szent-Demeter_.)

179.
Szőllőhegyen cseres nyírfa,
Zöld muskáta terem rajta,
Az is azért terem rajta,
Hogy mindenki szeggyen róla. Ihajja.
Én is egyet szakasztottam,
De hamar elszalasztottam.
Ha még egyet szakaszthatnék,
Reá tán jobban ügyelnék. Ihajja.
(_Magyar-Bükkös_.)

180.
A makfalvi felső malom,
Csergett az éjszaka nagyon.
Azér csergett olyan nagyon,
Elhagyott az én galambom.
Vásárhelyi halastóba,
Fürdik egy fekete csóka,
Ki-kiugrik a martjára,
Én voltam a rózsám párja.
(_Makfalva_.)

181.
Túl a vizen van egy malom,
A zúgását régen hallom.
Nem hallik már csattogása
Az én szivem bánatjára.
A molnárnak szép leánya
Volt a szivem ibolyája.
De az anyja másnak adta,
S azér’ állott meg a malma.
(_Szent-Gericze_.)

182.
Három hónap ez a tél,
Köszönöm, hogy szerettél.
A negyedik a tavasz,
Te voltál rózsám, ravasz.
(_Miriszló_.)

183.
Akármerről fújjon a szél,
Mindenfelől csak engem ér.
Irigylik az életemet,
Elszólják a kedvesemet.
(_Bordos_.)

184.
Szeretőmnek szép a szeme;
Szöknék ki,
Ha nálamnál szebbet
Talál szeretni.
Azt gondolod, rongyos szajha:
Megcsaltál,
Pedig engem meg sem
Szomorítottál.
(_Szováta_.)

185.
Fehér rózsa nem akar piros lenni,
Az én rózsám nem akar már szeretni.
Ha nem szeret, mint tehetek én róla,
Nem lehetek sem tulipán, se rózsa.
(_Szent-Erzsébet_.)

186.
Erdővidéki madár,
Az én rózsám csapodár.
Ha csapodár nem volna,
Szeretőnek jó volna.
(_Magyar-Lapád_.)

187.
Túl a vizen szánt egy eke,
Szőke kis lány jár előtte;
Úgy elfogott a szerelme,
Holtig fáj a szivem érte.
(_Parajd_.)

188.
Szépen ring a csónakom a vizen,
Szépen regel[4] a birkám a réten.
Szépen szól a csengő a nyakába,
Tied leszek rózsám, nemsokára.
Zárd be, rózsám, zárd be a kapudat!
Többet nem tapodom udvarodat.
Hogy eddig is tapodtam, megbántam,
Udvarodon de hiába jártam!
(_Szováta_.)

189.
Mind kinyiltak, mind kinyiltak
A tavaszi virágok.
Mind eljárnak, mind eljárnak
Előttem a leányok.
Nem bánom én, nem bánom én
Ha egy sem fog maradni,
Ha a babám, ha a babám
Engem ugy meg bírt csalni.
(_Tompa_.)

190.
Szombat este voltam a faluba,
A hol voltam, nem kisírt ki a csalfa,
Hadd el csalfa, mert te ezt még megbánod,
Mert én már többé utánad nem járok.
(_Parajd_.)

191.
Vót szeretőm, vót, vót, vót,
A míg a fán szilva vót.
Ha a szilvát leszedték,
Szeretőmet elvették.
Vót szeretőm, vót, vót, vót,
Míg a réten sarjú vót.
A sarjút lekaszálták,
Szeretőmet elcsalták.
Ki elvette, meg is tartsa,
De előttem ne forgassa.
Hogyha előttem forgatja,
Szívem ketté hasogatja.
(_Miriszló_.)

192.
Volt nekem egy szép virágom,
Elvette más; jaj de bánom!
Én Istenem, bánni fogom,
Míg bezárul a koporsóm.
(_Ozd_.)

193.
Kerülj rózsám, mert nagy a sár,
Megutáltattad magad már.
Megutáltattad magadat,
Isten viselje gondodat.
(_Maros-Csucs_.)

194.
Igy, igy, igy! igy édesem igy!
Igy kerítik a pisztrángot
A mély vizben a halóba.
Igy, igy, igy, igy édesem igy.
Ó! ó! ó! csókolni való,
Csókoljon meg az a madár,
A ki ződ erdőbe sétál.
Ó! ó! ó! csókolni való.
Menj! menj! menj! menj előlem, menj!
Menj el az én szemem elől!
Mert a tekinteted megöl.
Menj, menj, menj, menj előlem, menj.
(_Tarcsafalva_.)

195.
Epret szedtem az erdőben
A tövis között,
Széjjelszórtam a szivemet
Forró könnyek közt.
Széjjelszórtam a szívemet,
Mióta rózsám nem szeret
Igazán.
(_Parajd_.)

196.
Azért nincsen a legénynek
Igaz szeretője,
Hogy megcsalja csalfasággal
A leányt előre.
Szóval keczegteti,[5]
Szemmel integeti,
Azért nincsen a legénynek
Igaz sze-re-retője,
(_Martonos_.)

197.
Mit integetsz a kendőddel?
Tán beszélsz a szeretőddel?
Velem is így beszélgettél,
Nekem is igy integettél.
Még csak egyet kérek tőled:
Adsza ide a kendődet;
Letőrlöm a könnyem vele,
Visszaadom… úgy ints vele!
(_Rákos_.)

198.
Én Istenem, adj erőt a lovamnak!
Hogy keressek szép szeretőt magamnak.
Mert a régi nem akar már szeretni,
Szeretetjét félbe akarja hagyni.
Megálljon csak! Megbánja még valaki.
(_Szent-Gericze_.)

199.
Olyan lehetsz mint egy rózsa,
Még sem kellesz, büszke kutya.
Már eljárhatsz énmellettem,
Szeretőt is tarthatsz tőlem:
Ne jőjj, hogy szemedre vessem,
Voltál szeretőm-e vagy sem?
(_Csombord_.)

200.
Bánom, rózsám a míg élek,
Hogy téged mér’ szerettelek.
Bánom a bolond eszemet,
Megettem a szerencsémet.
A nyári viz megaluszik,
Az én szívem meg nem nyúgszik.
(_Magyar-Lapád_.)

201.
Ablakomban három bokor muskáta,
Sárgarigó bejárogat alája.
Szedd le rigó, a muskáta levelét,
Felejtsem el régi kedvesem nevét.
(_Sóvárad_.)

202.
Nincsen nekem egyebem egy pohárnál,
Abba nincsen egyéb egy szál virágnál;
Arról iszom Maros vizét szüntelen,
Kis angyalom’ mért vagy olyan hűtelen?
(_Parajd_.)

203.
Valamennyi szita, rosta sűrű,
Lesz még az ujjamon aranygyűrű;
Dehogy leszen, jól tudod, hogy sárgaréz.
Kis angyalom, soh’ sem leszek a tiéd.
(_Szent-Erzsébet_.)

204.
De szeretnék a templomba’ ott lenni,
Mikor a pap a rózsámat esketi.
Meghallgatnám, hogy tagad ki szívéből.
Kedves babám, nem félsz-e az Istentől?
Én Istenem, de minek is születtem,
S ha születtem, gazdag miért nem lettem.
Egy szivem volt, de azt is elvesztettem.
Most lett csak igazán szegény belőlem.
(_Etéd_.)

205.
Fújja a szél a nyárfa levelét,
Azt gondolom, hogy az is ellenség.
Felállott a fű is ellenembe,
Bujdosóvá tett rózsám szerelme.
(_Etéd_.)

206.
Jaj be hosszú, jaj be széles
Ez az út;
A melyen az édes rózsám
Elindult.
Kettőt lépik, hármat lépik,
Meg nem áll,
Keresztanyja udvarára
Bekiált.
Keresztanyám ne kivánjon
Szerencsét,
Mert elhagyott, kit igazán
Szereték.
Ha elhagyott, mért hagyott el
Nem tudom;
De igaz, hogy fájó szivvel
Sajnálom.
(_Martonos_.)

207.
Azér’ a mér’ ilyen sárga vagyok,
Ne hidd rózsám, hogy érted búsulok.
Megsárgított engemet a szerelem,
Nálad nélkül mit ér az én életem!
Azér’ a mér’ ilyen piros vagyok,
Ne hidd babám, hogy én festve vagyok.
Igy szűlt engem anyám a világra
Pirosító nem kell az arczámra.
(_Parajd_.)

208.
Könnyü apró halat szedni,
De bajos azt megtisztítni.
Könnyü szép legényt szeretni,
De bajos elfelejteni.
Én is szerettem egy szépet,
Elfelejteni nem lehet.
(_Csombord_.)

209.
Nem használ az útifű az ökörnek.
Ne higgy kis lány a mostani legénynek,
Mert a legény férrefordul s neveti,
Hogy babáját mindenre ráveheti.
(_Nagy-Kend_.)

210.
Én már többé nem hiszek a leánynak,
Sem ennek a repczecsipő bogárnak;
Mer’ a bogár mind elcsipi a repczét,
Az én babám ölel egy kis menyecskét.
(_Szováta_.)

211.
Hej! de sokat intett anyám a jóra:
Ne menj lányom a bánatba, a rosszba.
Nem hallgattam édesanyám szavára,
Beleestem nagy-enyedi fogházba.
Nagy-enyedi fogház falja de sárga,
Én ültettem a czitrusfát alája;
A czitrusfát levelestül, ágastul,
Kedves rózsám, el kell váljunk egymástul.
Ha én eztet tuttam volna Istentől,
Hogy mi ketten el kell váljunk egymástól;
Száz forintot adtam volna bankóba,
Mégse szerettelek volna azóta.
Száz forintot adtam volna pengőbe,
Még sem szerettelek volna sohase’.
(_Miriszló_.)

212.
Jertek, jertek, magyar fiuk, jeretek!
Még az éjjel mulatozom veletek.
Mulassatok kivilágos reggelig,
Ez a hűtlen hadd hullassa könnyeit.
Ha meghalok, meghagyom a babámnak,
Ne sirasson hétköznap, csak vasárnap.
Akkor is csak jobb szemével sirasson,
Balszemével babájára kaccsintson.
(_Kibéd_.)

213.
Az én lovam nem szereti a zabot,
Mert a réten a zöld árpára kapott.
Jobb is neki a zöld árpa, mint a zab,
Maradj te is, kis angyalom, magadnak.
(_Szent-István_.)

214.
Felrepül a fecskemadár, csiripol,
Levelet kaptam a régi babámtól.
Nem kell nekem sem levele, sem maga,
Mér’ tiltotta tőlem az édesanyja.
(_Magyar-Bükkös_.)

215.
Egy ösvényen jártam hozzád,
Azt is elkertelte anyád;
Se nem tüssel,[6] se nem fával,
Csak a sok irigy szavával.
(_Magyar-Lapád_.)

216.
Ez a legény bugját rakott,
A hëgyibe fel is hágott.
Hull a murva kalapjába,
Én utánam ne járj soha!
Ne taposd a sárt hiába,
Mert én szegény legény vagyok,
Nem es hëzzád való vagyok.
(_Oroszhegy_.)

217.
Búza, búza, szép tavaszi búza!
Kihajlott a torboszlói útra.
Levágják a buzát a szép lányok,
Azok közül egyet de sajnálok.
De sajnálom a nap melegeér’,
De még inkább keze vérzésiér’.
Szegénységét a leginkább szánom,
Ezért nem lehet sohasem párom.
(_Torboszló_.)

218.
Tisza partján mandulafa virágzik,
Mandulája a Tiszában elázik.
Kiszedem a manduláját, szárasztom,
Szeress babám mást helyettem, nem bánom.
Addig megyek a csillagos ég alatt,
Míg megnyugszom a babám karja alatt.
Gyere lelkem, csókoljam meg a szádat,
Hogy a hideg ne vegye meg a lábad.
(_Szováta_.)

219.
Rózsabimbó, muskátaszál:
Be szépen kivirágoztál.
Mert eddig csak bimbó voltál,
Most egészen kinyilottál.
Rózsabimbó, muskátaszál,
Mit vétettem hogy elhagytál?
Nem vétettem, nem is vétek,
A míg bennem zeng a lélek.
Zeng a lélek, zeng a szó,
Zeng a szerelemajtó.
(_Rákos_.)

220.
Túl a vizen lakik rózsám,
Tudom, este nem gyű hozzám.
De ha nem gyű, én elmegyek,
Tőle engedelmet kérek.
Megengedj, gyenge viola,
Ha vétettem én valaha.
Nem vétettem, nem is vétek,
A míg bennem zeng a lélek.
Verjen meg az Isten rózsám,
Mert nem voltál igaz hozzám.
Mert ha igaz lettél volna.
Minden este gyüttél volna.
De te igaz nem voltál,
Csak velem csufolódtál.
Elgyünnék, édes violám,
De nem enged édesanyám.
(_Csombord_.)

221.
Kis kertemben van egy szeretetlen fa,
Annak igaz magyar neve czédrusfa.
Arra jár egy madár éjjelre hálni,
Hej de bajos babám, tőled megválni.
(_Nagy-Kend_.)

222.
Leszállott a fecskemadár a kertre,
Gyenge vagy még rózsám a szerelemre.
Nem akarom gyengeséged rongálni,
Azért rózsám, jobb minekünk megválni.
(_Magyaros_.)

223.
A ruhámat, kit elvettél, add vissza!
Mert már látom a szerelem nem tiszta.
Holtig vinném a babám keszkenőjét,
Mégis látom mással víg menetelét.
(_Szováta_.)

224.
Könnyebb kősziklának
Lágy viaszszá válni,
Mint nekem, te rózsám,
Tetőled megválni.
Könnyebb a Marosnak
Visszafelé folyni,
Mint nekem, te rózsám,
Tőled elszakadni.
(_Magyar-Bükkös_.)

225.
Ha elméssz rózsám, búdosni,
Gyere bé hozzám bucsúzni.
Bucsuzzunk, rózsám, egymástól,
Mint a madár a társától.
Bucsuzásunk rövid legyen,
A szivünkbe’ kárt ne tegyen.
Attól a kit hűn szerettem,
Attól már elrekesztettem.
Kire vetem bús szememet?
Ki vigasztal meg engemet?
Bezárom már bús szivemet,
Siratom szeretetemet.
(_Maros-Csúcs_.)

226.
A kapusi kanális, kanális,
Elhagyott a babám is, babám is,
Ha elhagyott, hagyjon is, hagyjon is,
Megélek én magam is, magam is.
Cserefalvi hat határ, hat határ,
A mi szivünk együtt jár, együtt jár.
Sem a biró, sem a pap, sem a pap,
Minket el nem választhat, választhat.
(_Nyárád-Cserefalva_.)

227.
Száraz ágról messze repül a madár,
Mit vétettem, hogy engemet elhagytál?
Én tudtomra nem vétettem egyebet:
Kebeledre hajtottam bús fejemet.
(_Nagy-Kend_.)

228.
Hej, de szépen cseng a lapi!
Elmegyek Korondról lakni.
Ugy elmegyek mint a madár,
A mely vissza sohasem száll.
Visszaszállna, de hiába,
Szét van a fészke kuszálva;
Visszaszállna, de nem lehet.
Elüldözik az irigyek.
(_Sófalva_.)

229.
Maros mellett vagyon egy almafa,
Tetejébe három piros alma;
Piros alma leesik a sárba,
Ki felveszi, nem veszi hiába.
Én felveszem, kimosom a sárból.
Elbucsuzom a régi rózsámtól.
(_Parajd_.)

230.
Felsütött a holdvilág,
Elmehetsz már gyöngyvirág.
Elmehetsz már el, el, el,
A szerelmed már nem kell.
Felsütött a napvilág,
Elmehetsz már kis virág.
Elmehetsz már utadra,
Nem vágyom a csókodra.
Az ajtómba jösz vissza,
A jegygyürüm add vissza.
Vége, vége mindennek,
Vége a szerelemnek.
(_Etéd_.)

231.
Látad rózsám, hogy pakalak,
Még sem hiszed, hogy elhagylak?
Látad rózsám, hogy nyergelek,
Mégsem hiszed, hogy elmegyek?
Mit ér nekem a szerelmed,
Ha nem beszélhetek veled.
Hol hülek, hol melegülek,
Még az öledbe sem ülek.
(_Csombord_.)

232.
A Sebesnek tiszta vize,
Szőke piros mosdik benne,
Úgy megfogott a szerelme,
A halál választ el tőle.
(_Szováta_.)

233.
Végigmentem a bedei réten,
Elvesztettem sárganyelü késem;
Késem után karikagyürümet.
Gyürüm után barna szeretőmet.
(_Szent-Gericze_.)

234.
Egye fene ezt a czudar világot!
Nincs úgy dolgom mint egy rongyos kutyának,
Mert a kutya lefekszik a szalmába,
Én pedig csak hervadok a világba.
(_Szent-Gericze_.)

235.
Zöld a kökény, zöld a petrezselyem,
Már én nekem el kell innen mennem.
Ha csakugyan ennek így kell lenni,
Hogy énnekem el kell innen menni,
Hagyok olyan rózsabimbót benne,
Holtig fáj a gyenge szívem érte.
(_Sófalva_.)

236.
Elment messze az én párom,
Szerencsés útakon járjon.
Csendes folyóvizet igyék,
Ott is rólam gondolkozzék.
Visszatérte könnyü legyen,
Az ösvénye rózsa legyen.
Puha moha a párnája,
Rólam legyen álmodása.
(_Egrestő_.)

237.
Megérett már a ropogós cseresnye.
Gyere rózsám, gyenge rózsám, szedjük le!
A te szíved ne legyen kőbálvány,
Ne hadd itten a babádat árván.
Hogyha elmégy gyenge rózsám kivánom:
Hogy az út előtted rózsáé váljon.
Még a fű is piros rózsát teremjen,
A te szived engem el ne felejtsen.
(_Martonos_.)

238.
Én Istenem, mit vétettem oly nagyot?
Hogy a szőke a barnáér’ elhagyott.
Ha elhagyott, ő bánja meg, de én nem,
Kapok én még szeretőre, de ő nem.
(_Parajd_.)

239.
Volt szeretőm, de elhagyott,
Mint én vagyok, szebbre vágyott.
Szebbre biz’ hiába vágyott,
Nálamnál szebbet nem kapott.
Hogyha a szépet kereste,
Verje meg az Isten vele:
De úgy hogy megverje vele,
Három napig se ölelje.
(_Miriszló_.)

240.
Sem a bortól, sem a sörtől dalolok,
Madarasi kis leánytól bucsuzok.
Isten veled, kis galambom, hej! de sajnállak,
Talán soha, talán soha többé nem látlak.
(_Baczka-Madaras_.)

241.
Mindennek azt kommendálom:
Gyászvirágot ne gyomláljon.
Mert én egyszer azt gyomláltam,
A rózsámtól meg is váltam.
(_Miriszló_.)

242.
Hasadt kunyhó, szalmagúzs,
Mitől lettél olyan bús?
Kidőlt, bedőlt a falad,
Elhagyott az angyalad.
Sóváradi nagy malom,
H’jába beszélsz, angyalom.
Cserefalvi cserébe,
Szivem ne kérd cserébe.
(_Sóvárad_.)

243.
Anyám, anyám, édes anyám
Csináltasd meg a gyászruhám,
Hogy menjek el olyan útra,
Kiből soh’ sem térek vissza.
Ha te elméssz, engem itt hagysz,
Bús szivemre bánatot hagysz.
Olyat mint egy kövesmalom,
Érted halok meg angyalom.
(_Baczka-Madaras_.)

244.
Nincsen ide messze rózsám háza,
Haza látszik annak állófája.
Bús gerlicze szokott azon meghálni,
Jaj! de bajos tőled rózsám megválni.
Két czifrafa levelestül, ágastul,
Mind azt mondják, hogy váljunk el egymástul.
Úgy elválunk, édes rózsám, egymástul,
Mint fényes hold az ő ragyogásátul.
(_Csombord_.)

245.
Zëreg a kacsi a fagyan,
Érted halok meg galambam,
De teérted nem is csuda,
Mert te szép vagy, gyenge rózsa.
Gyenge rózsa, violaszál,
Mit vétettem, hogy elhagytál?
(_Csombord_.)

246.
Én vagyok az a gelicze,
A ki párját elvesztette;
Egy vadgalamb elkergette
Szerelmünket irígyelte.
Kis kertemben cserfa ződül
Tetejibe vadgalamb ül.
Hogyne sírnék a babámér’?
Mikor ő is a párjáér?
(_Héviz_.)

247.
Egy fekete holló szállott ablakomra,
Az ablakrostélyon mind csak az koccsintsa,
Nem leszel te babám szabad soha,
Szabad soha.
Azt is súgta holló a fülembe,
Azt is súgta holló a fülembe,
Nem ülsz többé rózsám, az ölembe,
Az ölembe.
(_Siklód_.)

248.
Hej, de bús ez a leányka,
Nem hallgat a legénynek a szavára.
Pedig hej, de csókra termett a szája,
Volt ő neki szeretője, babája;
Csakhogy régen már a sírhalom zárja,
Lesz fejeden koszorú, ne légy olyan szomorú,
Leányka.
(_Magyar-Bükkös_.)

249.
Száraz fán terem a hirnyó,
Szép leányból lesz a ringyó.
Száraz fán terem a makk,
Maradj rózsám magadnak.
(_Szováta_.)

250.
Négy ökröt adtam egy lóér’,
Negyven tallért egy patkóér’,
Csókot adtam egy kis lányér’,
Itt nem hagynám a világér’.
(_Egrestő_.)

251.
Megért már a káposzta,
Le lehet vágatni,
Gatni, gatni, ni.
Megnőtt már a barna kis lány,
Férjhez lehet adni,
Adni, adni, ni.
Nem kell azt sajnálni,
Meg kell azt csókolni,
Kolni, kolni, ni.
Forró csókot ajakára,
Rá kell szorítani,
Rita, rita, ni.
(_Oroszhegy_.)

252.
Ez a kis lány de szőke,
Szép asszony lesz belőle.
Jól jár a ki elveszi,
Magáénak teheti.
Kenderhaja, szép feje.
Én leszek szeretője.
(_Martonos_.)

253.
Nyitva van a szőke kis lány kapuja,
Azon jár be az ő kedves babája,
Igy szólítja meg az apját, az anyját:
»Adja nekem feleségül a lányát.«
(_Kibéd_.)

254.
Fúnak már az őszi szelek!
Felejts el, rózsám, engemet.
Én addig el nem felejtlek,
Míg a sírba be nem rejtnek,
Még onnét is azt kiáltom:
Érted történt a halálom.
Én elmegyek te itt maradsz,
Babám, te panaszt nem hallasz.
Kit hallottál, avval maradsz,
Régi szeretőddel tartasz.
Verjen meg az Isten véle,
Mert elhagytál engem érte.
(_Csombord_.)

255.
Ti legények vigadjatok!
Csak nekem bort ne adjatok.
Józanon kell nekem lenni,
Leánkérni fogok menni.
A szép leánt vezetgetem,
Reám fogják, hogy szeretem.
Reám biz azt, nagy igazán,
Tiz faluban nincs szebb leány.
(_Nagy-Kend_.)

256.
Szeretnélek, de nem mérlek,
Szeretőd van, attól félek.
Attól engedelmet kérek,
Mégis igazán szeretlek.
Szerettelek szeretőnek,
Majd megkérlek feleségnek.
(_Nagy-Kend_.)

257.
Nincsen pénzem, van erszényem,
Jó bort ihatnám.
Nincsen lovam, van kantárom,
Lovagolhatnám.
Éj, haj! nincs szeretőm,
Házasodhatnám.
(_Tarcsafalva_.)

258.
Szomszédasszony, az a hír,
Hogy a lányával nem bír!
Férjhez menni kivánna,
Ugyan bizony nem bánja!
Ha kinyilik a virág,
Szemesnek áll a világ.
Még magam is megteszem,
Hogy a lányát elveszem.
(_Kis-Kend_.)

259.
Árpa, árpa, be bokros a szára,
Ez a leány be igazi árva.
Ne sírj küs lány, nem lész többég árva,
A farsangon én leszek a párja.
(_Parajd_.)

260.
Mind azt mondják: legyek páva,
A rózsámnak legyek párja.
A tavaszon páva leszek,
A rózsámnak párja leszek.
(_Szováta_.)

261.
Kerek dombon szoktam szántani,
Szőke kis lányt szoktam szeretni.
Szőke kis lány lesz-e, lesz-e szeretőm?
Szüret után lesz-e, lesz-e esküvőm?
(_Kibéd_.)

262.
Kivirágzott a borostyán,
Se nem asszony, se nem leány.
Kivirágzott a borostyán,
Megyen férjhez az én rózsám.
Megyek a lakodalmára,
Búcsuzzam el utoljára.
(_Csekelaka_.)

263.
Hova, hova, barna legény?
Az erdőre.
Száraz ágér’, tüzelőnek
Menyegzőre.
Száraz ág fellobban,
De szerelem jobban.
Szegény barna legény,
Szíve meg is dobban.
(_Magyar-Bükkös_.)

264.
Kapum előtt folyik csendes árok,
Oda járnak fürödni a lányok.
Édesanyám, kifogom a párom,
Nem élem én búval a világom.
(_Baczka-Madaras_.)

265.
Ha megérem jövendőbe,
Reczecze.
Vetek a felső mezőbe,
Reczecze.
Vetek árpát, vetek buzát,
Reczecze.
Közepébe bokros rózsát.
Reczecze.
Bokros rózsa ne virágozz,
Reczecze.
Én utánam ne várakozz,
Reczecze.
Ha utánam várakozol,
Reczecze.
Soha meg nem párosodol.
Reczecze.
(_Szent-Gericze_.)

266.
Mind azt mondja ez a kis lány: vegyem el,
Azt sem kérdi, hogy én mivel tartom el.
Eltartom én tisztabúza kenyérrel,
Hej! a piros rózsa gyenge levelével.
(_Makfalva_.)

267.
Addig éli lány világát,
Míg szél fújja pántlikáját.
A pántlika könnyü gúnya,
Mert a szél is könnyen fújja;
De a fátyol nehéz gunya,
Azt a bú is nyomdogájja.
(_Kis-Solymos_.)

268.
A kis leány akkor szomorkodik,
Mikor a szoknyája rövidedik.
A nagy bánat akkor jut eszébe,
Mikor sír a kisded az ölébe.
(_Szováta_.)

269.
Beteg a szeretőm anyja,
Bárcsak immár meg is halna.
Bárcsak immár meg is halna,
Hogy a lánya rám maradna.
(_Parajd_.)

270.
Sárga dinnye, zöld a héja,
Beteg a szeretőm anyja.
Ne is legyen addig egészsége,
Míg nem leszek fia felesége,
(_Sóvárad_.)

271.
Tizenhárom fodor van a szoknyámon,
Azt gondolom férjhez megyek a nyáron;
De már tudom, nem lesz abból semmi se,
Tizenkettőt levágatok belőle.
(_Szent-Gericze_.)

272.
És az eső, nő a sár,
Szól a gerliczemadár.
Egy kis fecskét hoztunk már,