Bevezetés a filozófiába - 01

KULTURA ÉS TUDOMÁNY
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
IRTA Dr JERUSALEM VILMOS
FORDITOTTA SCHÖPFLIN ALADÁR
BUDAPEST, 1916
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
IRTA
Dr JERUSALEM VILMOS
A HARMADIK NÉMET KIADÁS UTÁN FORDITOTTA
SCHÖPFLIN ALADÁR
BUDAPEST, 1916
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.


ELSŐ FEJEZET. A filozófia jelentősége és állása.

1. §. A filozófia fogalma és feladata.
Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal, hogy a
mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás eredményeit
egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse, amely alkalmas
arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély követelményeit
kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja kezdettől fogva az volt,
hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson. A tartalom és módszer minden
különbözősége mellett ez minden filozófiai rendszer összekötő kapcsa.
Ebben az értelemben tehát a filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek
azonban folytonos és szoros érintkezésben kell lennie az egyes
tudományokkal és ezeknek eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan
filozófia, amely a tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna
szemben, uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia mindig az
egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes szellemi munka
által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a részleteket, melyeknél
egyebet még a tudományosan kitágult tapasztalat sem nyújthat, egésszé
gondolja végig. Az egészre irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az
ész szükségérzete, hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete
is. Egészet akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és benne
életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk átfoglalni, azt
is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az ember, mit csinál
benne és mi legyen benne. A kedély követelményei mint
kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az egyetemes
történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt kívánnak egy
világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen kiegészítő
munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan tudományos lenni,
feladata azonban fölébe nő a tudománynak.

2. §. A filozófia lélektani eredete.
Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az emberi
természetben. Legprimitivebb formája a _csodálkozás_ érzése, melyet már
_Plato_ és _Aristoteles_ is a filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az
érzés akkor keletkezik, mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem
bírunk világképünk keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran
félelem kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel
ellenségesnek. De e mellett a mondhatni _praktikus_ csodálkozás mellett
már kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem
kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne nevezni.
A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás és az élet
fenntartása céljából hozunk működésbe, olyan funkcióvá fejlődik, mely
tevékeny akar lenni akkor is, ha nem szorít erre közvetlen praktikus
szükség. Így a gyermeknél a csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és
aztán naiv kérdésekben nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél
tudományos kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus
csodálkozás elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen
csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a tradició
révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt öntudatlanul
elsajátítottunk magunknak, éretté vált gondolkozásunkat már nem bírja
teljesen kielégíteni. Most azon csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt,
mert új világításban tűnik fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a
_mindennapin_, az _ismerten_ és _hagyományoson_ a filozófia
tulajdonképeni kezdete.
Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy másik
ősténye. Ez a _tudatunk egységének az érzése_. Ahogy mindegyikünk
egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát, mely dacára
legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az emberi világhoz és
dacára énünk nagy változásainak, melyeket a természetes fejlődés hoz
magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül egy egésznek és ugyanannak érzi
magát, ép úgy igyekszünk a világot is, amely körülvesz, egységes alapból
megérteni és mint egészet felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan
tanusítja magát minden filozofálás föntebb megadott céljában.
Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos kutatás
következtében, annál nehezebbé válik a sokféleségben megtalálni az
egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai csodálkozás egyre új
táplálékot és az egység szükségérzete annál erősebbé válik. Ennélfogva
bizonyosan lehet állítani, hogy dacára az energikus elutasításnak és
dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek a filozófiai spekuláció a
speciális tudományok részéről gyakran ki van téve, a filozófiai
megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha a konstruált filozófiai
rendszerek egyike sem elégít is ki tartósan, _Schiller_ ismert szavai
szerint maga a filozófia mindig meg fog maradni.

3. §. A filozófia történeti eredete.
Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát. A XIX.
század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az egyiptomiak, a
perzsák és különösen az indusok terjedelmes és gyakran nagyon mély
filozófiai spekulációjával. A nyugati gondolkodás fejlődésére azonban,
ha nem veszünk számba néhány, csekélyszámú XIX. századi gondolkozót,
csak a _görög_ filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,
sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt megtermékenyítette
és történelmi hatásában még mindig nem ért véget. Itt állították fel
először azokat a problémákat, amelyekkel még ma is foglalkozunk, itt
találták meg először azokat a gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is
operálunk. A görög filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen
a problémák mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve
különösen tanulságos is.
Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol az élénk
kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó jóllét pedig ráérő
időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők voltak a filozófiai
ösztön kifejlődése számára való pszichologiai feltételek. Ott kezdődik
Krisztus előtt 600 körül _Thales_-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a
világrejtély megoldásán fáradoztak.
A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e. ötödik
század vége óta van tanuságunk. A _philosophia_ görög szó valószínűleg a
_philosophein_ igéből van levezetve s ez annyit jelent, mint
megismerésre törekedni és pedig merő tudásvágyból, anélkül, hogy az
ember amellett valami praktikus célt tartana a szeme előtt. A névnek
ebben a keletkezésében egyúttal szimbolikusan benne rejlik az a
jelentőséges igazság, hogy a filozófiában a filozófálás a legfontosabb.
Nem a fáradságosan elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló
küzdés itt az értékes.
Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való kérdésben
a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan, melyekből részben
maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt mindjárt tárgyaljuk a
filozófia és vallás közötti viszonyt.

4. §. Filozófia és vallás.
A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással. Közös
mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy egységes képpé
egészítsék ki, közös továbbá, különösen kezdeteikben, a naiv bizalom a
gondolkodás és alakítás erejében és az erős hit saját gondolkodási és
fantázia tevékenységünk alkotásaiban. _Plato_ nem hisz kevésbbé
szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek a
halál utáni életben.
Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az alkotó
és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz arra, hogy
minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos képzetek továbbá
a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél fogva tartják fenn
hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos hittételek örökölt közkincs,
melyet senkinek sem szabad büntetlenül érinteni vagy épen lerombolni. A
filozófiában ellenben az emberi szellem saját erejéből és az azelőtt
hittre való tekintet nélkül akar a világban tájékozódni s így akarja a
világ lényegét megérteni. A vallás tehát természeténél fogva
_autoritativ_ és _szociális_, a filozófia ellenben _kritikai_ és
_individualisztikus_.
Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. _Xenophanes_ szemükre veti a
homéroszi isteneknek az emberhez való hasonlóságukat és emberi
gyöngéiket, _Protagoras_ nem tudja, vannak-e egyáltalán istenek,
_Epikurosz_ pedig meghagyja ugyan az istenségeket mint ideális alakokat,
de megvon tőlük minden befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már
meglehetős korán kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia
egyesítésére. _Plato_ és _Aristoteles_ spekulativ úton jutnak rá egy
egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát különbözőképen
határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték a hagyományos isten és
hős-mondákat allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe
beilleszteni. A zsidó alexandriai _Philo_ (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység sokféleképen
használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és védelmére, azután
tanításainak formulázására filozófiai gondolkodó-eszközöket, de a hitet
határozottan a tudás fölébe helyezi. A középkor skolasztikus
filozófiájában aztán energikus kísérlet történik arra, hogy a keresztény
vallás dogmáit filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy
nem minden dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre
különválasztják a _természetes_ és _kinyilatkoztatott_ theologiát
(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz tartozik,
azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján hinni kell. A
látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán belül is ismét
feltámad.
Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika volt
rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a megfigyelést és
kísérletet, mint az empirikus megismerés legbiztosabb forrásait, míg a
mathematika a föltétlenül érvényes, a tapasztalattól látszólag teljesen
független igazságok rendszerét nyújtja, melyek magából az észből
merítetteknek látszanak. Telve a megerősödött megismerőképességbe vetett
önbizalommal, a filozófia hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon
a vallási problémákkal szemben és ezek még ma is buzgó elmélkedés
tárgyai.
A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így ezek az
emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.
A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad eleve mint
kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a lehetőségét, hogy
a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat olyan eredményekre jut,
amelyek tisztult vallási képzetekkel megegyeznek. Bizonyos, hogy a
filozófiai spekuláció az ókorban és a jelenben igen sokkal járult hozzá
a vallásos képzetek tisztázásához és ezeket theoretikus és praktikus
tekintetben közelebb hozta a tudományos világnézethez. Bizonyos azonban
az is, hogy a filozófia egy olyan általános és a kultúréletbe olyan
mélyen belenyúló jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül.
Az összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe kell
őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától átvezet a
filozófia és az egyes tudományok közötti viszony kérdésére.

5. §. Filozófia és tudomány.
A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a theoretikus
tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való törekvés a filozófiának
ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé. Különösképen a tudományos
természetszemlélet itt még teljesen a filozófusok feladata. Ennek a
fejlődésnek tetőpontját s egyúttal fordulópontját az ókorban
_Aristoteles_ jelenti, aki korának egyetemes tudását egyesítette magában
és összefoglalólag feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok
specializálódása és egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a
folyamat csak lassan és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli
megfeszített munkában az emberi szellem lassankint megtanulta, hogy
megfigyelt tényekből levonja a történés törvényeit s e törvények által
értse meg a természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a
munkának mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli
anyag gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
tudás összefüggése elvész.
Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második felében
az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv mutatkozik minden
filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az ellenszenvnek az alapja ismét
abban van, hogy a filozófia hosszú időn át mint a tudományok királynője
akart szerepelni s szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden
tudás legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy az
utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment, hogy
pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket letagadott és
lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a filozófiai
rendszerbe.
Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel kivált
_Hegel_ és iskolája lépett fel, a természettudománynak érvényesítenie
kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia arra, hogy a
megfigyelés és kísérlet útján talált tények és törvények minden
filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel bírnak. Sőt inkább az így
talált tények adják azt az alapot, amelyen a tudományos filozófiának
tovább kell építeni.
Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány és
technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy többségénél azt a
véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől megfigyelésen és
kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási mód vezet
megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben minden
filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen játéknak
tekintendő.
A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is alkalmazásba
vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki feladatukul. A nyelv,
a vallás, az erkölcs és minden szociális intézmény fejlődését
statisztikai és összehasonlító módszerrel kutatták és kutatják ma is és
itt is érvényesül a tények kultuszának és a spekuláció megvetésének egy
neme.
A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint nem
egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata abban áll,
hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő jelenségeket
lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz iránt, amivel mi
önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a törekvés, hogy a folyamatokat,
amint tényleg végbemennek, lehetőleg híven másoljuk le
gondolkodásunkban, mint módszertani szabály minden tudományos kutatás
számára rendkívüli fontosságú és ezért nem lehet elég gyakran elménkbe
vésni.
Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból semmiféle
módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy minden
úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell megformálni,
hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos kutatásnak észrevevésünk és
gondolkodásunk bizonyos általános tulajdonságai szolgálnak alapjául s
csak ezek teszik lehetségessé a kutatást, A tudománynak továbbá sohasem
egyes tények megismerése a célja, hanem a történés törvényeinek a
megismerése és így minden egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a
tudomány nevet, az egészre kell függesztenie tekintetét.
Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan felismerhető az
utóbbi években az egyes speciális tudományok művelőinél. _Wilhelm
Ostwald_ a kémikus, Lipcsében felolvasásokat adott ki a
természet-filozófiáról és folyóiratot is indított _Annalen der
Naturphilosophie_ (a természetfilozófia évkönyvei) címmel s a
folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a tudományos kutatás általános
kérdéseit megvitassa és a tudományos módszerekről és megismerési
értékükről vizsgálatokat indítson. A történetkutatók is belefáradtak,
hogy csupán csak adatokat gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy
megragadják a történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel
által megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a
tények lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől
lakott föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal
szélesebb alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga. Eszerint
nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint a valamely
speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen általánosabb és mélyebb
problemákig előrehatolni a filozófikus elmének sürgető szükséggé válik.
Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a filozófia
vagy sem? Feleletül _Schiller_ egy szavát lehetne variálni. _Schiller_ a
maga _Die Künstler_ című költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem
kevésbbé költemény, ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé
tudomány azért, mert több mint tudomány.
A filozófia tudomány, mert tudományos alapon és tudományos
kutatóeszközökkel dolgozik. _Több_ a tudománynál, mert a tapasztalatot
nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is kénytelen és mert céljának, a
harmónikus világnézetnek elérésén a fantáziának és a kedélynek is közre
kell működnie. A jelenkor filozófusának az az elutasíthatatlan
kötelezettsége, hogy a tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy
kiterjedésben elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a
gondolkozási eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak.
Ezekkel a tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy
legyen az a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy egésszé
szemlélje és foglalja össze.
Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított világnézetben
azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér a győzelemben vagy
a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a hit egy neme kedvessé és
értékessé lesz. Ez az a pont, ahol tudomány, művészet és vallás
egyesülhetnek, de mindig az alatt az előfeltétel alatt, hogy a tudomány
az alap és a gondolkodási eszközök tudományosak maradnak.

6. §. A filozófia felosztása.
A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely kevéssel
_Aristoteles_ után, tehát a Krisztus előtti harmadik század kezdetétől
fogva lett általános. A három rész: a logika, fizika és etika.
_Logika_ alatt értették a megismerésről, a gondolkodás törvényeiről, az
igazság kritériumairól való tanítást és később a valószínűségről való
tanítást is.
A _fizika_ magába foglalta a természettudományt, természetfilozófiát,
kozmológiát, valamint az emberi lélekről és sorsáról való tanítást is.
Később merült fel a _metafizika_ neve, amin a létezőről szóló tanítást
értették, vagyis azt, ami tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell
hogy szerepeljen, szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A
metafizika elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy
_Aristoteles_ munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel foglalkozik,
összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és mivel nem volt
külön címe, így nevezték el: ami a fizika után következik (τὰ μετὰ τὰ
φυσικὰ). A név és fogalom mai napig megmaradt, holott alkalmasabb volna
a filozófiának ezt a részét az _ontológia_ – vagyis a létezőről szóló
tanítás – névvel megjelölni.
_Etika_ alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló tanítást, de a
régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma szerint ez inkább a
legfőbb jóról, mint a morális kötelesség lényegéről szóló tanítás. Mint
az etika egy része szerepelt a _politika_, vagyis az államról és
formáiról való tanítás.
A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják alkalmilag
_Plato_, _Aristoteles_ és különösen _Plotinus_, de az ókorban mégse volt
állandó része a filozófiának.
A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt az egész
középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a filozófiatörténet
előadásának. Az újabb időben kivált _Verulami Baco_ (1561–1626) és
_Wolff Keresztély_ (1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a
filozófia területét pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek
az elvnek alapján áll _Kant_ beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a
legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni fogunk.
_Kant_ «A tiszta ész kritikája» című művében adja a _megismerés_
filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című műveben az _akarás_
filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája» című művében az _érzés_
filozófiáját.
Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés filozófiáját
kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés lehetőségeinek,
határainak, valamint eredetének kérdéseit kell tárgyalnia, míg a másik a
megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az első szakaszban eszerint a
megismerés kritikája és teóriája tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről
való tanítást, tehát az ontológiát kell tartalmaznia.
Az _érzés_ filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb, mint a
szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet a
tizennyolcadik század közepe óta _esztétikának_ neveznek, ez idő óta
része a filozófiai szisztematikának.
Az _akarás_ filozófiája az emberi cselekvések föltételeit és normáit
igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy mint _etika_
kezdettől fogva fontos része a filozófiai rendszereknek. Mivel azonban
az emberi cselekvésre nézve nemcsak az egyes akarat, hanem az
_összakarat_ is irányadó, össze fogjuk kötni az etikával a filozófiai
diszciplinák legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való
tanítást, vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes
megjegyzéseknek a neveléstan vagy _pedagógia_ általános elveiről.
Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a
pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal tekintenek
előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A pszichológia ugyan
önálló tudomány lett, amely függetlenül minden filozófiai spekulációtól,
merőben empirikus úton igyekszik eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen
alapvonása azonban minden szellemi tudománynak és ezáltal belső
összeköttetést nyer a filozófiával. A _logika_ szigorúan véve minden
tudományra nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára
nézve, amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint
kell hogy rendezze.
Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a _filozófia
története_: volt olyan kor, amikor a filozófia egész feladatát
történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos lesz egyes
megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány fontosságáról.

7. §. A filozófia története.
A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete
összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve. Aki
pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása
területéül, az megismerkedhetik a kutatás módszereivel, gondolkodási
eszközeivel és eredményeivel anélkül, hogy mind e kutatási eszközök
lassankénti kialakulásának és keletkezésének históriailag utána járjon.
Csak a tudás magaslatára érve kezd talán némelyik bizonyos históriai
szükségérzést érezni és akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt
_Ernst Mach_ a fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az
alapfogalmaknak mély és teljes megértése a történeti fejlődés ismerete
nélkül nem érhető el.
Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál. Itt egy
problémának csak megközelítően helyes megértése históriai fejlődésének
ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az állítást hallja:
mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég fölöttem, a házak, a
mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én képzetem, csak annyiban
léteznek, amennyiben én észre veszem őket, – az ezt az állítást legelőbb
is esztelenségnek fogja tartani. Történeti kialakulásának ismerete által
nyomban felfogható lesz mindenki számára és csak akkor lehetséges
kritikailag állást foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni
fogjuk.
Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség
elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és
ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének
tanulmányozásával kezdjük.
A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak számára is
nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy önállóan
filozofáljon. Megismerjük itt a keletkezését és kidolgozását azoknak a
gondolkodási eszközöknek, melyek segítségével az emberi szellem
lassankint meghódította a világot, megismerjük azokat a vívmányokat,
«melyeket a megszokás és meg nem támadott birtoklás oly szívesen
fosztana meg háládatosságunktól». Ha ma a legtöbb dologban
megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha a lehetőség és valóság
fogalmai annyira teljesen közkeletűek lettek, akkor nagyon is könnyen
megfeledkezünk arról, hogy _Aristoteles_ volt az első, aki ezeket a
fogalmakat világosan kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.
A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a legnagyobb
nyereség, melyet a filozófia történetének tanulmányozásából meríthetünk
és az e területet feldolgozóknak, akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a
momentumot nyilvánvalóbban kellene kidomborítani.
A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet is.
Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben egy
filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma, amelyben
keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték, _Kant_ kategórikus
imperativusa a porosz kötelességtudás lecsapódása, míg a cinikusok és
sztoikusok világpolgársága világosan mutatja a görög nemzeti érzés
hanyatlását.
A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia
tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv, amely
lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell sajátítani.
Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog fordítani a legfontosabb
műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a módon megkönnyítse a
filozófia történetének tanulmányozását is. Amikor másfelől az egyes
problémák kifejtésénél történeti kialakulásukat is legalább vázoljuk, az
olvasó megismerkedik a történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és
ezzel bevezettetik a filozófia történetébe is.


MÁSODIK FEJEZET. A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.

8. §. A pszichológia tárgya és feladata.
A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány. Tárgya
tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk, érzésünk és
akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet naponkint és