Bevezetés a filozófiába - 07

Total number of words is 3693
Total number of unique words is 1640
23.4 of words are in the 2000 most common words
34.2 of words are in the 5000 most common words
39.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az érzékfiziológia és
az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy ösztönzői voltak e
terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus az utolsó évtizedekben
ismét vesztett érvényéből, de a művelt laikusok között nagyon el van
terjedve. Most már meg kell ismerkednünk a materializmus legfontosabb
állításaival, valamint ezek indokolásával.
A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy minden,
amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet tudatunkban
átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója, különösen pedig
agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy gondolat, egy érzés, egy
akarat-elhatározás igazi lényege csak akkor ismerhető fel, ha a
megfelelő agy-processzus ki van kutatva. A _pszichológia_ a
materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző és
különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden tapasztalatnak
ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel ez állítás
bebizonyítására síkra száll, a következők:
1. A _metodologiai_ argumentum: Egy immateriális, de mégis megmaradó,
önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány előtti és
tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek kulturális
fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan démon hatását
fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei vannak adva.
Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne végbemegy, úgy kell
felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek feltételezése époly
felesleges, mint tarthatatlan metafizika, melyet a szigorú tudománynak
kérlelhetetlenül ki kell küszöbölnie.
2. A _mechanikai_ argumentum: A világtörténés természettudományos
felfogása azt az elvet állította fel és találta beváltnak, hogy a
világban meglévő erő-mennyiség vagy energia summája sem nem
gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig állandó marad. Minden
történés csak az energiának más formáiba való változásában áll. Így
változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a villamos áram, vizen
keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és az univerzum összes
mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt válik érthetővé, hogy az
energiának semmiféle új teremtése nem megy végbe. Ha most már
feltételezünk egy a testtől különböző lelket, amely nemmechanikus
behatásával egy izmot összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő,
akkor ez a meglévő energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését
jelentené. Ez a fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
elvetendő.
3. A _kozmológiai_ argumentum: Volt idő, amikor földünk izzó gázköd
volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus élet, sem ember s
következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem. Csak mikor a föld
lehült és megvoltak a feltételek az organikus élet keletkezésére, csak
akkor jött létre a földön a növényi és állati világ, amelyből aztán az
ember is kifejlődött. A szellemi élet tehát csak az organikus élettel
együtt keletkezett s hozzákötve marad a fiziológiai föltételek
meglétéhez. Nincs tehát értelme, egy az organikustól eltérő szellemi
életet feltételezni, mivel ez az organikussal együtt keletkezett és
bizonyára ezzel együtt fog elpusztulni.
Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy legalább
rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a materializmust
széles körökben az egyedül lehetséges tudományos világnézetnek tekintik.
Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai argumentumot
illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a materializmussal,
de természetesen más okokból. Egy maguktól a pszichikai folyamatoktól
különböző lelki élet, amely mint gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk
hordozója jönne számba, mindenesetre nincs adva semmiféle
tapasztalatban. Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus,
hogy mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek dacára
lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban áll, amit
fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az egyszer kifejlődött
ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az alany és állítmány
formájában tud elsajátítani. Ameddig a pszichológia ezt a lélekfogalmat
ugyanazon a módon használja, ahogy a fizikus a magnetizmusról vagy
elektromosságról beszél, ahol pedig tényleg csak mágneses vagy
elektromos jelenségek vannak számára adva, amíg a lélek csak a
pszichológiai folyamatoknak szubjektumául, nem pedig önálló
szubsztanciául tekintetik, addig ezt a kifejezési módot nem lehet
tudománytalannak mondani. Amint azonban a testtől különböző lelket
tételezünk fel, amely önállóan áll fenn és talán a halál után is tovább
fennáll, akkor erőszakot teszünk a tapasztalatban adott pszichikai
élményeken.
Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan kiküszöbölünk is
belőle minden anyagit, mind újra _anyaginak_ képzelünk el. Minden, ami
megmarad, gondolkodásunk módja szerint tért kell hogy elfoglaljon és
ezzel materiális kell hogy legyen. Egy lélek-szubsztancia fölvétele,
mely ellen a materializmus oly buzgón és joggal is küzd, végül a
materializmushoz vezet. A tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig
csak pszichikai _történésről_ beszélünk, sohasem pszichikai létről és
csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés tényleg valami minden
materiálistól lényegesen eltérő.
A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja leírni, arra
tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint egyúttal legbiztosabb
tapasztalatunkban oly történés van adva, amely minden érzékileg
észrevehetőtől, minden materiálistól lényegesen különbözik, sőt ezzel
teljesen összehasonlíthatatlan. A materializmus által életrehívott
tudományos módszer tehát ez ellen a világfelfogás ellen dönt.
A _mechanikai_ argumentum elveszti bizonyító erejét, ha arra gondolunk,
hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem csak átalakítja az
izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé. A világ semmiféle
akarata sem képes az izomba az energia legkisebb mennyiségét is
belevarázsolni.
A _kozmológiai_ argumentum kétségkívül nagyon valószínű hipotézisre
támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott kozmikus állapotok
között való meglétéről azonban a hipotézis a sejtelemnek még csak az
árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem minden kívül marad az emberi
kutatáson s így az ilyen hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet
bizonyító ereje.
Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal teljesen
összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel kényszeríti ránk
magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen fölvette magába, a
materializmusban nem találhat kielégítést.
A materializmusnak nagy érdemei vannak gondolkodóképességünk fejlesztése
körül és mint irányadó tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek
között általa jobban bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez
összefüggés részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus
(új tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan jelenségeket
eltávolítani a világból.

29. §. A spiritualizmus.
A _spiritualizmust_, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok igazi, a
jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az ismeretelméleti
intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek útján, hanem csak
absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok valódi természetét
felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is szellemi természetűnek
kell lennie. Ezt a következtetést legelőször Platon vonta le
határozottan és az érzékileg észre nem vehető _ősképekben_ vagy
_ideákban_ vélte megtalálhatni a valóban létezőt. _Platon_ e gondolata
hathatósabban hatolt tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással
van gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek
valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk. A
római kor újplatonikus gondolkodói, különösen _Plotinus_ misztikus
értelemben képezték tovább ezt a tanítást.
A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén, mikor
_Descartes_ az öntudatban találta meg az igazság legbiztosabb forrását,
a spiritualizmus újra föléled s _Leibnizben_ találja meg
legjelentékenyebb képviselőinek egyikét. _Leibniz_ monádjai szellemi
lények s szerinte ilyenekből áll a világ. Az angol _Berkeley_, aki az
ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan véve
spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek léteznek,
amelyeknek tudattartalma a világ.
Újabb időben _Wilhelm Wundt_ alapított spiritualisztikus metafizikát,
amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek sokaságát fogja
fel, amelyek szellemi természetűek. _Hermann Lotze_ és _Theodor Fechner_
is a spiritualizmusban vélték megtalálhatni az ontológiai problémák
kielégítő megoldását. _Lotze_ az anyagot és szellemet mint az abszolutum
megjelenési formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi
természetű, míg _Fechner_ a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a
materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.
Végül _Schopenhauer_, aki az akaratot és _Jakob Frohschammer_, aki a
világfántáziát tekinti a dolgok végső és igaz lényegének, szintén
spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban a modern spiritizmus, melyet
fentebb mint misztikus gondolkodási irányt ismertünk meg és amely sokkal
többet dolgozik szemfényvesztő fogásokkal, mint argumentumokkal, a
spiritualizmus előkelő nevét veszi fel, akkor ezt mint megengedhetetlent
kell visszautasítani.
A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai
idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege
szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik, hogy az
ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton túl, tehát
minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét, hogy csak a
tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a spiritualizmus tudatos
metafizika és az is akar lenni és mint ilyen túlmegy a közvetlen
tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus számára a világ
_tudattartalom_, a spiritualizmus számára önálló, a megismerő
szubjektumtól független _szellemi lényeg_.
A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti népek
_animizmusának_ filozófiai kialakítása. Az ősember a fát, a forrást,
néha még a követ is eleven, akarattal bíró lényeknek tekinti, amelyek
neki használnak vagy ártanak. A filozófus spiritualista felismeri a
természeti történés törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét
látja, melyek mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy
taszítják egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.»
Ezen utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert
egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja
elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának gondolja el
ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés fundamentális
appercepciónk varázsa alatt áll. A forma, amelyben a világot kénytelenek
vagyunk felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban
egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint értéktelen.
A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a
materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét belevonja
világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges mellékkörülménnyé. A
különbség a fizikai és a pszichikai között azonban itt is elmosódik.
Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép tud az anyag gondolkodni, mint
azt, hogy mikép lehet a szellemnek kiterjedése. A materiális folyamatok,
mint már megjegyeztük, megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a
szellemiek megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem
hasonlítható dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át
egymásba, azt sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem
akkor, ha a szellemből anyag lesz.
A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban is
szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi történésbe
valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma vezettetik be. Most
már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi életünkre, a mint
tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az mindig csak mint esemény,
mindig csak mint történés áll előnkbe. E történés felfoghatóságára aztán
a megmaradó szubsztancia fogalma tökéletesen alkalmatlan, szükségképen
félrevezető gondolkodási eszköz. A modern fizika még a
természettudományból is ki akarja küszöbölni ezt a fogalmat és itt is
csak a történés törvényeiről, de sohasem megmaradó hordozójáról akar
beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk
hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a
szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos s a
modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre is
hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt ellenmondásnak kell
éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek természetét a tényeknek
megfelelően fogjuk fel. Ezért a pszichológiának kell mindenekelőtt óvást
tenni az olyan világnézet ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot
a lelki folyamatok tényleg adott lefolyásának és természetének.
Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus igyekeznek
megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus rendszerek,
melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján törekszenek egy
magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és szellemet, a fizikai és
pszichikai történést magába foglalja. Ezt a magasabb fogalmat vagy egy
megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a szüntelen levésben, a történés
törvényében igyekszenek megtalálni. Ezért a világfolyamat monisztikus
felfogásában két további formát különböztetünk meg: a szubsztancia
monizmusát és a történés monizmusát.

30. §. A szubsztancia monizmusa.
Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták tanítása,
amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki Görögországban.
Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta nevét, ahonnan a
hozzátartozó gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,
_Xenophanes_ protestált _Homéros_ és _Hesiodos_ az istenekről volt
emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy az istenség sem
alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az emberekhez. Ontologiailag
azonban csak tanítványa, az eleai _Parmenides_ alakította ki ezt a
tanítást. Már fentebb megismertük az eleatákat, mint egy
intellektualisztikus ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel,
mondja _Parmenides_, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja, óvja
attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület» érvényesülni
engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán létezőnek
megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett, nem ismer multat
és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező továbbá oszthatatlan,
változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer sem sokaságot, sem
mozgást. _Parmenides_ persze nem volt képes magas absztrakcióját
következetesen végiggondolni. Érzékietlen, csakis tiszta gondolkodás
által megfogható léte – ahogy ő mondja – hasonlít egy jól legömbölyített
golyó tömegéhez, amely a közepétől minden irányban egyforma vastag. Az
absztraktot tehát érzéki alakban is elképzeli. _Parmenides_ tanítványa,
az eleai _Zeno_, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón
is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek
hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy
hatással volt _Platóra_, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk szerint mint
örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda, nemkülönben mint
merőben szellemi lényegeket, amelyek az érzékekkel fel nem foghatók,
hanem csak annak számára megfoghatók, aki a lelkét a jelenség
káprázatától nem engedi tévútra vezetni.
Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és nyilván a
jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még természettudományi
kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt legnyilvánvalóbban és
legbehatóbban _Kopernikus_ bizonyította meg a gondolkodóvilágnak. Amikor
meg kellett győződni arról, hogy a nap, amelyet napról-napra föl- és
lemenni látunk, tényleg nem változtatja helyét, akkor az absztrakt,
matematikai gondolkozásnak, sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is
több az igazságértéke, mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó
fülnek.» _Kopernikus_ azonban még valami másra is tanította a
filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek, kicsiny,
jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár a nap körül.
_Giordano Bruno_ (1548–1600) volt az első filozófus, aki _Kopernikus_
asztromóniai tanításaiból levonta az ontológiai következéseket. Lángoló
lelkesedéssel hirdette tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum
egységéről. _Giordano Brunót_ 1600 február 17-én mint eretneket
megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott és
mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni. _Bruno_
gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább látni fogjuk,
egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette, mindazáltal hatásos
maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag következetesebb formában
vette fel ismét _Baruch Spinoza_ (1632 – 1677), kinek rendszerében a
szubsztancia monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.
Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában ismerte az
ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó vallásfilozófusok
tanításaival is. Itt ismert meg egy istenfogalmat, amely, amennyire az
emberi gondolkodás számára elérhető, minden antropomorfizmustól
(emberiesítéstől) meg van tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól
magától különböző lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90.
zsoltár) és szavával teremtette a világot. Mikor aztán _Spinoza_
megismerkedett _Descartes_ (1596–1650) tanításaival és megismerte a
matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a világ dualizmusa
többé már nem elégítette ki. Az _isteni szeretetnek_ az ótestamentumban
oly gyakran bevésett parancsát a legszigorúbb és legszélesebb értelemben
fogta fel és nem bírta ezt a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne
az ember föltétlen odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből
fejlett ki benne lassankint _istennek mint az egyetlen szubsztanciának_
a fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai
következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a szenvedélyes
_Giordano Brunónak_ isten és a világ egy és ugyanaz. (Deus sive natura.)
Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már magábafoglalja a
létet, két attributuma van: a _gondolkodás és a kiterjedés_. Minden
egyes dolog a világban, tehát minden ember is, nem egyéb mint az
egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha a dolgokat nem
elkülönítettségükben, hanem az örökkévalóság szempontjából (sub specie
aeternitatis) szemléljük, akkor minden lét és történés tökéletesen
egységes. Mindég csak ugyanaz a szubsztanciánk van, melynek attributumai
számtalan jelenségben valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a
dolgok rendje ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az
egyetlen, örök, oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret
és egyúttal az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen
odaadás az univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az
intellektuális szeretet isten iránt.
_Spinoza_ világnézete egységességében és merev zártságában
tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban
kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz észre. Az
első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap és következés
logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás ontológiai viszonyával.
Minden létet és történést ugyanazon a módon vél a szubsztancia
_fogalmából_ levezethetőnek, ahogy a geometria tényleg levezetheti
tantételeit a téralakulatok definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy
metafizikai megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel
vezet le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a
geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga által
teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal operál. A
spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből az idő ki van
küszöbölve. _Spinoza_ fogalmi dedukciójában csak az örökké megmaradót,
az önmagával egyformának maradót látja és nem veszi észre, hogy a
világtörténésben állandó változás és fejlődés megy végbe. Mint a
spinozai világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az
akkoriban általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki
életről. Számára, mint _Descartes_ számára, az egész lelki élet egy
gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés és
akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak ezekből
fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.
A _Spinoza_-féle szubsztancia monizmusa tehát merev formájában nem
elégíthet ki. _Goethe_, akire Spinoza nagy hatással volt, önmagától
megelevenítette a merev szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és
természet egysége nagyon rokonszenves volt, de számára a természet élet,
fejlődés és állandó változás. Ezért _Goethe_ is örömmel üdvözölte, mikor
1797-ben _Schelling_ természetfilozófiája megjelent, egy oly mű, melyben
_Spinoza_ alapgondolata, a természet és szellem egysége, meg van tartva,
de össze van kötve a fejlődés gondolatával.
_Schelling_ (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét _Spinoza_
gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a reményét, hogy
«realitást adhat annak az eszmének, hogy _Spinoza_ etikájával egy
elleniratot állíthat szembe». «Spinozista lettem – írja _Hegel_-nek –
nemsokára meg fogod látni, hogyan». Schelling számára is természet és
szellem az abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is
egységes természetű. Spinozától eltérőleg azonban _Schelling_ a
természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut
attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy a
mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling
világtörvénynek tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem északi, sem déli
mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek bizonyos nemű
indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut természetté és szellemmé.
Emellett azonban az abszolut igazi lényege mégis szellemi marad. A
természet Schelling számára «láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling
által úgynevezett «identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és
lét egy s ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá
Schellingnél az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz
ugyan, de különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot
_Schelling_ mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut két pólusa
közül _Schelling_ különösen a természetet tárgyalta kimerítően és
«természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem is épen a haladásra
kedvező hatást tett. A modern természettudománynak a leghatározattabban
küzdenie kellett _Schelling_ módszere ellen, amely természeti
törvényeket vezet le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett
győznie. Az utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy _Schelling_
gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból magyarázni,
mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern természettudomány is
lassankint arra a felfogásra jutott, hogy minden természeti történést
úgy tekint, mint egy egységes energia átformálódását és áthelyezkedését.
Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a szubsztancia
monizmusa _Hegel_-nél (1770–1831). A gondolkodás és lét identitását
_Hegel_ úgy fogta fel, hogy a fogalmak logikai, vagy ahogy _Hegel_
mondta, dialektikai fejlődése egyúttal a világtörténés fejlődése is. A
_Schelling_-féle polaritási törvény _Hegel_-nél a fogalmak merő logikai
ellentétévé lesz. Minden fogalom _Hegel_ tanítása szerint arra szorít,
hogy ellentétét gondoljuk. Minden _A_ megköveteli kiegészítésül a maga
_non A_-ját. Ha azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az
ellentétét, akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat
egy magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,
«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak a
fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. _Hegel_ így a lét
tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely «mint
természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem ismét
visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a szubjektiv,
objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a művészetben, vallásban
és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri tetőpontját és mégis
visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez. Míg _Schelling_ figyelmét
főleg a természetre fordította, _Hegel_ ereje a szellem filozófiájában
van. Itt nevezetesen az «objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban,
moralitásban és erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a
családi életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a
történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle tanulták,
hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt áll és hogy a
szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a megelőző fejlődés beható
tanulmányozása által fogható fel. _Hegel_ azonban azt hitte, dialektikus
módszere fölébe emel annak, hogy exakt természettudományi és történelmi
tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és történés
törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az exakt
kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért volt
_Hegel_-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves ellensége. Ma
persze, mikor a ténykutatás már rég győzedelmeskedett, újra megvan az
elfogulatlanságunk, hogy igazságosabban méltassuk _Hegel_ érdemeit az
emberi tudás előmozdítása körül. _Hegel_ filozófiája, mint nagyszerű,
önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és
bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden
szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes
eredmény.
A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és _Spinozá_-nál van teljes
szigorúsággal keresztülvive. _Schelling_-nél és _Hegel_-nél
összekapcsolódik vele a fejlődés gondolata is; _Schelling_-nél egy
valódi változás értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom
önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már említettük,
_Schelling_-nél és _Hegel_-nél spiritualisztikusan van színezve,
amennyiben az abszolut lénye mindkettőnél szellemi természetű.
Újabb természetkutatók, különösen _Ernst Häckel_, ennek a monizmusnak
ismét inkább materialisztikus alapot adtak. _Häckel_, _A világrejtély_
című sokat olvasott könyvében megkísérelte a világtörténést a különböző
erőkkel és tendenciákkal ellátott matéria fogalmából mint egységes
fejlődési menetet ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű
materiális elemekből, melyek azonban már magukban hordják a szellemi
élet csiráit, az individuális és szociális élet legkomplikáltabb
jelenségei lassankint kifejlődnek.
Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján megkísérelték
a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával mindig egyformának
maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a világszemléletből és csak a
folytonos törvényszerű változást tekintik maradandónak. Ezt a kissé
nehezen érthető, de nagyon szigorú következetességgel keresztülvitt
szemléleti módot, melyet fentebb a történés monizmusának neveztünk,
fogjuk most tárgyalni.

31. §. A történés monizmusa.
Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög ókorban
gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az efezusi
_Heraklitos_ (Kr. e. 500 körül) a _levést_ és a _változást_ állította
fel, mint a világtörténés principiumát. «Minden mozog és semmi sem marad
meg», így hangzik egyik kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz
hasonlítja, azt állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba
leszállni, mert akkor már többé nem ugyanaz. _Heraklitos_ ismerte fel
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Bevezetés a filozófiába - 08
  • Parts
  • Bevezetés a filozófiába - 01
    Total number of words is 3680
    Total number of unique words is 1685
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    41.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 02
    Total number of words is 3624
    Total number of unique words is 1649
    23.2 of words are in the 2000 most common words
    32.1 of words are in the 5000 most common words
    37.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 03
    Total number of words is 3671
    Total number of unique words is 1705
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    33.6 of words are in the 5000 most common words
    39.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 04
    Total number of words is 3757
    Total number of unique words is 1619
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    35.3 of words are in the 5000 most common words
    40.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 05
    Total number of words is 3709
    Total number of unique words is 1741
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    32.5 of words are in the 5000 most common words
    38.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 06
    Total number of words is 3757
    Total number of unique words is 1714
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    33.4 of words are in the 5000 most common words
    38.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 07
    Total number of words is 3693
    Total number of unique words is 1640
    23.4 of words are in the 2000 most common words
    34.2 of words are in the 5000 most common words
    39.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 08
    Total number of words is 3678
    Total number of unique words is 1667
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 09
    Total number of words is 3704
    Total number of unique words is 1723
    22.7 of words are in the 2000 most common words
    34.0 of words are in the 5000 most common words
    39.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 10
    Total number of words is 3777
    Total number of unique words is 1713
    24.4 of words are in the 2000 most common words
    33.9 of words are in the 5000 most common words
    40.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 11
    Total number of words is 3707
    Total number of unique words is 1738
    23.1 of words are in the 2000 most common words
    32.6 of words are in the 5000 most common words
    39.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 12
    Total number of words is 3751
    Total number of unique words is 1735
    23.8 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    38.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 13
    Total number of words is 3360
    Total number of unique words is 1622
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    33.6 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.