Bevezetés a filozófiába - 08

Total number of words is 3678
Total number of unique words is 1667
24.0 of words are in the 2000 most common words
34.1 of words are in the 5000 most common words
40.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
azt is, hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a
világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet – mondja –
mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is ember teremtette,
hanem mindig eleven tűz volt és az is fog maradni». A tűz, amely
_Heraklitos_ szerint az ősanyag, csak az örök mozgás jelképének látszik.
_Heraklitos_ ismeri már a folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és
ezért nevezi a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek
szerinte istenek és emberek, urak és szolgák.
_Heraklitos_ gondolatait részben újra felvették a sztoikusok, de
anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész mélységében
ragadták volna meg. _Giordano Brunó_-nál is találkozunk _Heraklitos_
nyomaival, amennyiben ez a tüzes szellem el van telve az örök levés
gondolatával. _Hegel_ _Heraklitos_-nál vélte saját rendszerének
alapeszméit megtalálni és _Hegel_ tanítványa, _Lassalle_ ebben az
értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül _Hegel_
és _Lassalle_ Heraklitos mondásaiba gyakran olyan értelmet olvastak
bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a fődologban azonban
helyesen ítéltek. _Heraklitos_ számára az univerzum nem megmaradó
szubsztancia, hanem világprocesszus.
Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók energikusan
felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig. Mielőtt azonban
ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást kell vetnünk az
említett fejlődési tanra.
A szervetlen világra nézve _Kant_ «Általános természetrajz és az ég
teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels) című
1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát mechanikai törvények
szerint szigorúan és következetesen keresztülvitte. Hipotézisét az izzó
gázködökről, amelyekből naprendszerünk alakult, később _Laplace_ francia
asztronómus és matematikus, aki _Kant_-tól függetlenül jött ugyanarra az
eszmére, hasonlóképen állította fel s ma _Kant-Laplace-elmélet_ neve
alatt általánosan ismeretes. _Helmholtz_ egy rendkívül világosan írt
előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás jelenlegi állásának
is a legjobban megfelel. Az organikus világ előtt azonban _Kant_ teljes
tudatossággal megáll. Míg teljes bizalommal megállapításaiban azt hiszi,
fenhéjázás nélkül lehet mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot
fogok belőle építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy
keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál gyom
vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.
_Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer_ és _Darwin_ kutatásai
aztán az organikus világ fejlődésébe való betekintést lényegesen
előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is egyszerű elemekből fejlődnek ki
a legkomplikáltabb alakulatok és legalább sejtelmünk van e fejlődés
törvényeiről. Az élet alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés,
táplálkozás, a belső funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez,
mindenesetre fel kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek,
akár neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy
dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció
bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva, hogy
az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból
keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a _biológia_ serény
részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan feladattá
vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás álláspontjából,
vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai principiumok szerint
átkutassuk. _Herbert Spencer_ próbálta meg ezt először «A pszichológia
principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak, hogy kissé
túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal hozzájárult a
lelki folyamatok megértéséhez.
Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint életfolyamatot
fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy pszichikai és fizikai
jelenségek számára egységesítő kapcsot találjunk és olyan fogalmat
állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg egyesíti. Innen nézve azonban a
tekintetet minden történésre ki lehet tágítani és olyan monisztikus
felfogást nyerni, mely sokkal következetesebb és szigorúbb, mint az
eddig megkíséreltek. Ezekre a gondolat-utakra tértek _Richard Avenarius_
és _Ernst Mach_ és az _Avenarius_ által alapított «empiriokriticizmus» a
legkövetkezetesebb monisztikus rendszer, amelyet eddig felállítottak.
_Avenarius_ és _Mach_ egymástól függetlenül és egészen különböző utakon
jutottak eredményeikhez. _Avenarius_, aki eleinte sokat foglalkozott
Spinozával s ez a foglalkozás mindenesetre megerősítette az univerzum
szigorúan monisztikus felfogására való törekvésében, materialisztikus
szempontból indul ki, míg _Mach_ kezdetben közelebb áll az
idealizmushoz. Már kora ifjúságában – beszéli _Mach_ – _Kant_
«Prologomena minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra
a gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich» fölvétele
tökéletesen felesleges.
Az _Avenarius-Mach_-féle monizmus alapgondolata a fizikai és pszichikai
jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a megszüntetésre
azonban a nevezett gondolkodók nem valami materialisztikus vagy
spiritualisztikus hipotezisek útján jönnek rá, hanem az _én-tudat_
beható elemzése által. Ahogy _Kopernikus_ kényszerített minket, hogy a
geocentrikus álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint
az univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók
bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi
folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen sem
lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában _David Hume_ már
megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben különben is igen
közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek énemet teszik és
környezetem folyamatai között függőségi vonatkozások állanak, melyek
fajukban egyáltalán nem különböznek azoktól a függőségi vonatkozásoktól,
melyek az univerzum máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika
a mennyiségek közti különböző függőségek összefoglalására a _funkció_
általános fogalmát alkotta meg. _a_ egy funkciója a _b_-nek (a = f [b]),
ez annyit jelent: az _a_ minden mennyiség változásával mindig össze van
kötve a _b_-nek mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát
általánosítjuk oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ
függőségi vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az
univerzumban nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli
vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata, mint
ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg egyszerűen
leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat ökonomikus rendjének
kell összekapcsolódnia, hogy a közös csak egyszer gondoltassék és így
lehetőleg kevés gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális
vonatkozás foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a
számfogalmak nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök,
melyek megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és
szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.
A világ így, ahogy egy ifjabb kutató _(Heinrich Gomperz)_ kifejezi,
rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem szubsztanciákról, sem okokról.
Minden szubsztancia azonnal a történések egész sorára bomlik s e
történések közt csak szabályos egymásra következésről és
koexisztenciáról lehet szó, de sohasem kauzális kapcsolatról. Csak a
biológiai funkcióknak az organizmusok életében való célszerűsége marad
meg, de csupán mint jellemző ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli
egészen exakt, ökonómikusan rendezett leírásra.
Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,
_Avenarius_-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden embert általa
észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével együtt mint
«principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy kezdettől fogva
fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és környezete egy egészet
képez. A _C_ rendszer, így nevezi _Avenarius_ az agyat, ennek a
principiális koordinációnak a központi tagja. Az emberi világfogalomban
aztán, amely mindenkiben magától alakul ki, embertársaink érszevételeit,
gondolatait és érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát
környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, amely
embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy «introjectió»
_Avenarius_ szerint a világnak a tényekben nem indokolt megkettőztetése,
amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal» szembeállítjuk
«gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok» közé tartozik, de
egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a lélek, mint a gondolatok
és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés azonban _Avenarius_ szerint a
tiszta tapasztalat meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy
principiális koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi,
ugyanaz, amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az
agytól).
A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és azáltal, hogy
minden pszichikai jelenség merőben mint a «C rendszertől függő» van
felfogva, _Avenarius_ azt hiszi, hogy leküzdötte a fizikai és pszichikai
közti ellentétet és a természetes világfogalmat, amelynek számára az ő
véleménye szerint a történéseknek csak egyetlen egy neme van,
helyreállította. Mivel azonban nála az agy, tehát valami materiális, az
alapja monisztikus felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami
materialisztikusat. Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az
ép úgy, mint a C rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig
anyagszerű, egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha
fejtegetéseit következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más
hátra, mint egy materialisztikus monizmus.
Máskép áll a dolog ebben a tekintetben _Mach_nál. Mivel, mint már
említettük, _Mach_ az idealizmusból indult ki és kifejezetten megmondta,
hogy nézeteinek idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni, a történés
monizmusa nála sokkal szigorúbban és következetesebben van
keresztülvive, mint _Avenarius_-nál. Az elemek, melyekből az univerzum
áll, _Mach_ számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az
eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják
magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán _Mach_
arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is, ha behatóan
taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem szintén csak
mint események mutatkoznak meg, egy valóban monisztikus felfogáshoz jut,
amely nem materializmus. Az egységes fogalom, amelyen által mindent
gondolunk, a történés fogalma. Az elemek nem megmaradó, változhatatlan
atómok, hanem elementáris _folyamatok_, melyek között funkcionális
vonatkozások állanak fenn. Ezért is hangsúlyozza _Mach_ nyomatékosan,
hogy szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A
tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához ugyanis
csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet jutni. Hogy
ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell emelkednünk
önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül kell
megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ forgását.
Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk, hogy az, amit
énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a kozmikus
történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a
természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az univerzum
úgy tűnik fel, mint a törvényszerűségek egy sora és az elemek
különbsége, melyek közt a funkcionális vonatkozások működnek, teljesen
eltűnik.
_Ismeret_ és _tévedés_ című művében _Mach_ még világosabban kifejtette
monisztikus szemléleti módját. Helyesnek mondja benne, hogy álláspontját
a történés monizmusának nevezik. A fizikai és pszichikai közti
különbséget abban állapítja meg, hogy «a térben _mindenki_ számára
meglevőnek összessége jelölendő a fizikainak», «ellenben a közvetlenül
csak _egynek_ adott, mindenki más számára azonban csak analógia útján
feltárható pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban
nem rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással
való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség folytán élő
társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan állítaná szembe az
érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s nem állítaná szembe a
világgal. _Minden történés rá nézve csak egy volna_». «Mikor az ember
analógia útján megtette azt a felfedezést, hogy más hozzá hasonló,
hasonlóan viselkedő élőlények, emberek és állatok, léteznek és amikor
arra kényszerült, hogy tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését
olyan körülményekre való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes
érzékileg észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös
tapasztalatában ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két
részre kellett osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek _mindenki_
számára és olyanokra, melyek csak _egynek_ számára észrevehetők… Akkor
egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje gondolata».
A fizikai és a pszichikai közti megkülönböztetés tehát _Mach_ számára ép
úgy, mint _Avenarius_ számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a
ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a
különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a
fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni, mint
_Spinoza_ tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt _túl_ van a
fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet _Mach_ és _Avenarius_
nyerni akarnak, inkább _innen van a fizikain és pszichikain_. Csak egy
univerzum van, csak egy egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált
világra bontani nincs semmi ok. _Avenarius_ számára ebben inkább a
_szisztematikus_, _Mach_ számára inkább a _módszertani_ szempont az
irányadó. _Avenarius_ «természetes világfogalmat» akar, tehát egy
rendszert, egy világnézetet, _Mach_ ellenben csak egy álláspontot,
amelyet nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy
át. _Mach_ felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak módszertani
monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a tudományos kutatás
munkájában, különösen fölösleges problémák kikapcsolására. Nem lehet
azonban tagadni, hogy _Mach_ metodológiai elvei egy oly világnézet
elemeit tartalmazzák, melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.
Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint minden más
monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt kell a kritikának
kérdeznie, vajjon ez a felfogás keresztülvihető-e. Lehetséges-e
egyáltalán tapasztalat azon az állásponton, mely a fizikain és
pszichikain innen fekszik és lehet-e itten komolyan szó világfogalomról?
A tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat
mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden
benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az ember
centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint _Avenarius_ mondja,
mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek együtthatása is
elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető tapasztalatok
létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint fentebb kimutattuk,
nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül és ez már feltételezi az
én és a világ közti ellentétet. Ezért nehezen lehet elhinni, hogy ezen
ellentét kiképzése előtt és e nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s
ezért nekünk úgy tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes
világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.
A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására nagy
mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra, hogy
tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy látszik, eddig
nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy alap-principiumból,
mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor is, amikor a történés
formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az általános
törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot, megmarad, mint
fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb időben ismét többfelől
visszatérnek a dualizmus látszatra tudományosan csekélyebb értékű,
tényleg azonban a valódi tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az
ebből adódó problémákkal kell most foglalkoznunk.

32. §. A dualizmus.
Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész
világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg, melyek
egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való képzet azonban
e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly lény, amely magában
létezik és megmarad s ezért anyagi marad, bármily ritkultan és
szublimáltan gondolják is el az anyagiságát.
A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie kell
tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor sikerül
tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia fogalmát tesszük
alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést fogjuk fel, amely
tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást mutat fel.
Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot az
adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem közkincse a
filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása még mindig fennáll
és ez idézi elő a _test és lélek közti kölcsönhatás_ régi idők óta mind
újra tárgyalt problémáját.
A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez tulajdonkép a
magva minden dualisztikus világnézetnek.
Az ókorban _Aristoteles_ mondotta ki legvilágosabban és
leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma ugyan, az
élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a testtel együtt. De a
testen kívül van még egy a testtől elválasztható _szellem_, amely benne
lakik, amíg a test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét
éli. Az aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény
vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron át
érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban formulázta a
dualizmust _Descartes_, aki a testet és a lelket mint tökéletesen
különböző lényegeket választotta el, amennyiben a testre jellemző
attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a gondolkodás. A kiterjedt
dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog (res cogitans) a két egymással
tökéletesen szembenálló szubsztancia.
A kölcsönhatás problémáját _Descartes_ úgy oldotta meg, hogy a léleknek
az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat fejt ki és nyer.
Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen különnemű szubsztancia
kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt fel és máskép igyekeztek
megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot a fizikai és a pszichikai
között. Az úgynevezett _okkazionalisták_ (Geulincx, 1624–1669 és
_Malebranche_ 1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai
folyamat alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és
megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio = alkalom),
melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek a mindenkori
közbelépésnek helyébe aztán _Leibniz_ egy előre meghatározott
megegyezést tett, vagyis _praestabiliált harmóniát_. Ahogy egy ügyes
órás tudna két órát konstruálni, melyek anélkül, hogy egymással össze
volnának kötve, mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten
mindenhatóságában úgy rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig
egyforma harmonikus összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az
érzet, minden akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és
lélek egymásra hatnának.
A dualizmusnak _Descartes_ után nem akadt következetes és energikus
előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal túl lehet rajta
haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai és fizikai folyamatok
közt azonban még mindig megbeszélés tárgya.
Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak magyarázatául a
_pszicho-fizikai_ parallelizmus elméletét. Eszerint a fiziológiai
folyamatok az idegekben és különösen az agyban, melyek végső fokon
meghatározzák a pszichikai folyamatokat, pszicho-fizikai processzusok.
Csak egy folyamat megy végbe, de ez két oldalát nyújtja a szemlélet
számára. _Kívülről_ fizikai természetű és benne áll a természeti
történés okozati sorában, _belülről_ pedig ez a folyamat pszichikai,
érzet, észrevétel, képzet, érzés vagy akarati aktus.
A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi megoldása
a problémának, amely a fizikai és pszichológiai jelenségek
kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha «belsőnkről»
beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért nevezzük belső
folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a szervezet belsejében
látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a merőben fiziológiai
processzusokat is, mint az emésztés, a felszívódás, a vérkeringés,
melyek mind a test belsejében folynak le, ide kellene érteni. A
pszicho-fizikai processzus «belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai
mint tudat-folyamat. Ha most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt
folyamatokkal együtt az agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel,
akkor ez mindig materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell
mondani: amint a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát
érik el, pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak
a fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és a
pszichikai, ahogy _Ribot_ kifejezi, csak hozzátétel (surajouté), amely a
processzus lényegére nézve tulajdonképen lényegtelen. Ezáltal azonban a
pszicho-fizikai parallelizmus tiszta materializmussá lesz és az összes
argumentumok, melyek ez ellen felhozattak, itt is érvényesek. Csak
_Mach_ álláspontján szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai
között problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen
leküzdve, azt megmutattuk fentebb.
Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak
tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak egymásra,
egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában. Ehhez járul
még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között a legprimitivebb
tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy akarat-elhatározás alapján egy
mozdulatot hajtunk végre, akkor egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és
hatás egymásba. Ez a kapcsolat, mint _Jodl_ mondja egy helyütt, minden
kauzalitás ősképe. Midőn azonban e mellett emlékeztetünk fentebbi
kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még többet
is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli kapcsolat,
amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az általa teremtett
fundamentális appercepció következtében a forrása minden ítélésünknek és
ezzel minden felfogásunknak.
Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot
megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik fel, ha
a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben természettudományi szempontból
tekintjük és minden kölcsönhatást az energia megmaradása elvének vetjük
alája. Ez az elv, kivált mióta _Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach_ és
legújabb időben _Ostwald_ felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai
történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára módszertanilag
helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz újonnan előlépő
energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a radio-aktiv
szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk, ameddig egyáltalán
lehetséges. Az energia megmaradásának elve azonban egyáltalán nem
egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak. A pszichikai jelenségek
területén belül, tehát a szellem világában olyan kauzális vonatkozásokat
ismerünk fel, melyeknél az energia állandóságáról nem lehet szó. Már
minden egyes ember szellemi fejlődése is a lelki teljesítőképesség
fokozódását mutatja. Sokkal nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik
azonban elénk ez a fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését
vesszük szemügyre. A könyvnyomtatás feltalálása az emberiség szellemi
teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem
alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal, melyek
megalkotása és kifejezése egy _Aristotelesnek_ a legnagyobb
erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére az energia
megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz. Sokkal
alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a _Wundt_ által felállított elv
a _szellemi energia növekvéséről_ (Wundt. Ethika. 3. kiadás, II. 72. k.
lap). A fizikai világban a kauzalitás zárt s az ok és hatás
equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem és a szellemek világában
minden történést a megelőző események okoztak ugyan, de a hatások messze
túlmennek az előzményeken. A fizikai folyamatok szellemi folyamatokat
váltanak ki, ezek azonban azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással,
olyan különbözőségen és sokszorosításon mennek keresztül, amely a
mérhetetlenig fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet
megtalálni, ahol az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg
meglévő kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan
vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem magyarázhatók
máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által. Ez a magyarázat
egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani szokták, valamely tudományos
gondolkodási törvénybe. Egyáltalán nincs benne az ok fogalmában, hogy a
hatás vele equivalens vagy csak egynemű is. Még a fizikai világban is az
úgynevezett «kiváltó» okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott
hatásokkal. Minden pszichikai folyamat azonban már maga is a kiváltások
egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a fizikai és a
pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden ellene felhozott
kifogás ellenére tudományosan tartható marad.
Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok, amelyek
érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek egyúttal egy
szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel. Vannak továbbá
pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak érzékileg észrevehetőkké
és amelyek magukban nézve semmi alkalmat nem nyujtanak egy
szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük az emberi szervezetben
kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában véve semmi megfoghatatlan
nincs.
Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus még ma is
megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.

33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.
A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a naiv
felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy elismer
(dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az _ember_ szemlélete
által közel van hozva. Mindazáltal az embernél előbb volt tárgya a
filozófiai spekulációnak a világ, amely őt körülveszi.
A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű
szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat, magyarázatot
követeltek. A világegyetem igazi természete, eredete, fejlődése és
esetleges elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai
problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,
amely viszont a metafizika egy részét képezi.
Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és
törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag fölvételével
vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból keletkezett minden. A
vizet, a levegőt, a tüzet vették fel különböző gondolkodók ily
alap-anyagnak. _Empedokles_ aztán az ismert négy elemet vette fel (víz,
tűz, levegő és föld), míg _Leukippos_ és tanítványa, _Demokritos_ az
atomisztikát alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s
csak alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek
maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és csoportosulásuk
által hozzák létre a különböző testeket.
Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel és
módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma is
alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási törvények
pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai tulajdonságainak
felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul komplikáltabb és
tartalmilag is különbözik _Leukipposétól_ és _Demokritosétól_, csak az
alapgondolat maradt ugyanaz.
Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és tartósan
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Bevezetés a filozófiába - 09
  • Parts
  • Bevezetés a filozófiába - 01
    Total number of words is 3680
    Total number of unique words is 1685
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    41.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 02
    Total number of words is 3624
    Total number of unique words is 1649
    23.2 of words are in the 2000 most common words
    32.1 of words are in the 5000 most common words
    37.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 03
    Total number of words is 3671
    Total number of unique words is 1705
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    33.6 of words are in the 5000 most common words
    39.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 04
    Total number of words is 3757
    Total number of unique words is 1619
    24.9 of words are in the 2000 most common words
    35.3 of words are in the 5000 most common words
    40.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 05
    Total number of words is 3709
    Total number of unique words is 1741
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    32.5 of words are in the 5000 most common words
    38.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 06
    Total number of words is 3757
    Total number of unique words is 1714
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    33.4 of words are in the 5000 most common words
    38.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 07
    Total number of words is 3693
    Total number of unique words is 1640
    23.4 of words are in the 2000 most common words
    34.2 of words are in the 5000 most common words
    39.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 08
    Total number of words is 3678
    Total number of unique words is 1667
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 09
    Total number of words is 3704
    Total number of unique words is 1723
    22.7 of words are in the 2000 most common words
    34.0 of words are in the 5000 most common words
    39.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 10
    Total number of words is 3777
    Total number of unique words is 1713
    24.4 of words are in the 2000 most common words
    33.9 of words are in the 5000 most common words
    40.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 11
    Total number of words is 3707
    Total number of unique words is 1738
    23.1 of words are in the 2000 most common words
    32.6 of words are in the 5000 most common words
    39.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 12
    Total number of words is 3751
    Total number of unique words is 1735
    23.8 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    38.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Bevezetés a filozófiába - 13
    Total number of words is 3360
    Total number of unique words is 1622
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    33.6 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.