A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 09

Igaz a! Nem is nehéz dolog. Naponként negyven-ötven jegyes pár lép
házasságra. Akárhány van köztük Toklyó Miskáéknál kisebb ember. Csak el
kell menni a paphoz.
El is mentek a következő napon. Felöltöztek ünneplő ruhába s odamentek
ahhoz a paphoz, a ki a kis Miskát sehogy se fogadta el kis Toklyó
Miskának.

II.
– Tisztelendő urunk, csókoljuk a kezét, megfogadtuk ime bölcs tanácsát,
elhatároztuk magunkat a szent házasságra, tessék minket hamarosan
összeadni.
– Oh édes gyermekeim, a szent házasság isten rendelése, de azért még se
megy az oly hamarosan. Szerezzetek két tanút; te is fiam egyet, te is
lányom egyet, tisztességes, szavahihető férfiakat, a kik bizonyságot
tegyenek arról, hogy köztetek semmi törvényes akadály fenn nem forog.
Azután hozzatok hatósági bizonyitványt, hogy hol laktok, mi a nevetek,
mi a mesterségtek s te fiam, nőtlen vagy-e s neked lányom, nincs-e már
hites társad? Szerezzetek magatoknak szülői, gyámi, gondnoki vagy
gyámhatósági engedélyt a házasságra. Te fiam mindenekelőtt gondoskodjál
bizonyságlevélről, hogy katonáskodási kötelességednek eleget tettél-e;
hol szolgáltál, a sorhadnál-e vagy a honvédségnél, szárazon vagy vizen
szolgáltál-e s egyáltalán szolgáltál-e vagy valamely okból fölmentettek,
vagy valamely testi hibánál fogva képtelennek találtak? Ha obsitod van:
az is elég. Legeslegelőször pedig hozzátok el keresztleveleteket, hogy
én abból meglássam, ki volt apátok, anyátok; – hol és mikor születtetek,
hány évesek vagytok, nem vagytok-e zsidók, eretnekek vagy pogányok, vagy
egyik is közületek nem zsidó-e vagy eretnek? Ha mindez megvan, akkor
gyertek ide ujra tanuitokkal együtt s akkor aztán hétről-hétre háromszor
egymásután kihirdetlek benneteket s ha a nagy bőjt közbe nem jön, isten
szine előtt megáldom szövetségteket.
Ezt felelte a jó öreg pap. Szavában nem lehetett kételkedni. Plébános
volt, apátur is volt, nagy tekintélyben is állott a világ előtt, miért
ne mondta volna az igazságot?
Toklyó Miska csak nézte a pap jóságos arczát s szájának szapora
mozgását. Aztán körülnézett a szobában. Urunk üdvözitőnk képe s a
boldogságos szüz anyának képe s mindenféle öreg és apró szentek képe ott
lógott a falakon. Megnézte ezeket is. Azután az ablakon keresztül
kinézett a nagy világba. S szemeivel azt kérdezte mindenfelé, hol a
pokol fenekéből szedi ő össze ezt a sok tanut, bizonyságot, levelet,
hatóságot, obsitot, engedélyt, felmentést, beiktatást, kiadványt,
okiratot s mindenféle igazságot? De hiába kérdezte. Feleletet nem kapott
sehonnan.
Utóbb mégis magához tért.
– Igen is, tisztelendő urunk, csókoljuk a kezét, majd utána nézünk a
dolognak.
Megfogta az asszony kezét s vezette haza. A mint haza érkeztek: egyet
sodorintott a bajuszán. És oda fordult az asszonyhoz.
– Micsoda vallásu vagy te édes Julcsám?
– No ha te még azt se tudod Miska! Hiszen csak nem vagyok más mint
kálvinista! Valamennyi vérem mind kálvinista Komáromban. Te se lehetsz
más, mint kálvinista.
– De bizony lehetek én, a minthogy vagyok is. Mert én orosz vallásu
vagyok.
– Csak nem ment el az eszed. Hogy lehetnél te már orosz vallásu?
– Ugy lelkem, hogy apám is az volt, meg anyám is, hát én se lehettem
más.
– Hát aztán hol születtél te édes Miskám?
– E fölött már én is sokat gondolkodtam, de nem tudom kitalálni.
– Hát azt tudod-e mikor születtél?
– Nem tudom én azt se.
– Hát édes apád, édes anyád hol van eltemetve?
– Sohase láttam én se édes apámat, se édes anyámat. Engem csak a falu
nevelt föl.
– Micsoda falu te?
– Annak a falunak a neve: Ördög-Ábrány. Valahol ott fekszik a Tiszán
túl.
Juliánna asszony csak azért nem vetett magára keresztet, mert a
kálvinista természetéhez nem illett. De egy darabig mégis szótlanul
nézett Toklyó Miskára.
– Hát már most hogy szerezzük meg mi azt a sok igazságot, a mit a pap
ránk olvasott?
Hiszen ha Toklyó Miska erre meg tudott volna felelni! De úgy eltünődött
e fölött, hogy még bajusza is lekonyult a nagy tünődésben.
Végre is jó ötlete támadt.
– Ne búsulj lelkem Julcsa, tüstént beszélek Karika Péterrel. Majd
eligazitja az az én dolgomat.
Ez a Karika Péter volt a közrendőr. Toklyó Miskának ama hatalmas
pártfogója.
Pétert nagyon szerették a főkapitányságnál. Ügyes ember is volt, régóta
állt is szolgálatban, de meg különös érdeme is volt. A magyar királyi
állami rendőrség központi kandurmacskája egyedül csak az ő szavára
hajlott és senkinek másnak szót nem fogadott. Hires macska volt ez az
egész fővárosban. Egyszer elkóborolt a Gellérthegy tulsó oldalára is. Ha
Karika Péter haza nem hozza: talán elveszett volna örökre.
De ez se használt. A kandurt ugyan haza tudta hozni, de Toklyó Miska
baján segiteni nem tudott. Adott azonban jó tanácsot.
– Miska öcsém, nagy a te sorod. Pap nélkül, prókátor nélkül, biró
nélkül, följebbvalók nélkül azt elvégezni nem lehet. Hordárra senki se
ad semmit, neked pedig nincs költségre és utazásra való négy-ötszáz
forintod. Szegődj el valami nagy mágnáshoz inasnak, vagy valami hires
bankhoz hivatalszolgának s ha az uraságod pártodat fogja: akkor dülőre
jutsz, különben pedig soha.
Toklyó Miska szót fogadott. Nagy mágnáshoz ugyan nem juthatott, de
hordárkori széles ismeretségénél fogva egy hires bankhoz csakugyan
felfogadták. Jobb hivatalszolgája sohase volt annak a banknak. De Toklyó
Miskán is úgy állott az a fényes gombos hivatalszolgai egyenruha, mintha
csak rá öntötték volna. Urai előtt napról-napra növekedett becsülete.
Mikor pedig egészen megnövekedett: bekérezkedett az igazgatóhoz.
Milliomos ur, képviselő és hatalmas ember volt az igazgató, tetszett
neki Toklyó Miska esete, meg is bizta a bank jogtanácsosát rögtön, hogy
halogatás nélkül segitse be Toklyó Miskát a szent házasság keritett
aklába. Az igazgató viseli a költségeket.
A jogtanácsos tudós és erélyes ember volt s fölötte buzgó. A világ
minden váltó és kereskedelmi törvényét, perrendtartását, végrehajtási
eljárását, részvénytársulati statutumait s vasuti üzletszabályát
tökéletesen tudta, de Verbőczy Hármas Könyvét nem ismerte. Sikerült is
neki minden egyházzal, pappal, rendőrséggel, hatósággal, polgármesterrel
és kerületi előljárósággal csakhamar úgy összeveszni, hogy utóbb minden
hivatalbeli ember a fogait csikorgatta már dühében, ha a Toklyó nevet
hallotta vagy papiroson látta. Szegény Toklyó Miska pedig utóbb már
semmi hatósághoz lábát be nem tehette, hogy onnan nyomban ki ne dobták
volna.
A Toklyó-ügy országos ügygyé kezdett válni. Árnyéka kezdett már
ráborulni a hatalmas bankra is.
Becsöngeti egyik napon az igazgató Toklyó Miskát.
– Miska, én a maga ügyét tovább nem győzöm költséggel; – a jogtanácsos
ur pedig kijelentette, hogy inkább lemond állásáról s kibujdosik
Amerikába, mintsem a maga ügyével foglalkozzék. Adok három hónapot,
keressen más állást, vagy mondjon le a házasságról.
– Köszönöm a nagyságos ur kegyességét, de nekem a három hónap nem kell,
elmegyek azonnal.
– Miért?
– Azért, mert a mióta a szent házasságra akarok lépni: azóta nincs
becsületem sehol. Ütnek, dobnak, taszigálnak, a kutyákat rám uszitják,
minden hivatalbeli ur úgy néz rám, mint a vasvilla; – én tehát mást
gondoltam.
– Lemond ugy-e a házasságról?
– Azt nem teszem, mert a becsület az első. A mióta a házasságom után
járok, megint született egy gyerekem. Most már van kettő. Én a lelkem
Julcsámnak megigértem, hogy megesküszöm vele, a gyermekeimnek is
törvényes nevet akarok szerezni: nekem tehát meg kell házasodnom.
– Mit csinál hát?
– Elmegyek irodaszolgának vagy az országbiróhoz, Majláth ő
kegyelmességéhez, vagy pedig Bakony-Magyar-Szent-Királyi Kelemen urhoz,
a ki országgyülési képviselő s a világnak leghiresebb ügyvédje.
Akármelyik karolja fel az ügyemet: győztes leszek.
Én lettem volna az a képvivelő és az a hires ügyvéd. Az országbiróhoz be
nem jutott Toklyó Miska, tehát nekem kellett őt felfogadnom.
Nagyon jól viselte magát. Megismerkedtem asszonyával is. Derék, jóravaló
asszonynak látszott. Közeli és vérszerinti rokona volt egy nagy
költőnek, már csak ezért is dülőre akartam vinni azt a házassági ügyet.
Elő is hozta panaszát Toklyó Miska már a második hónapban.
Tizenegy jogtudós emberem volt az irodában. Ügyvédek, bejegyzett
joggyakornokok, negyedéves jogászok. Volt köztük egykori képviselőtársam
is.
Összehivtam őket szaktanácskozásra s eléjük terjesztettem az ügyet.
Jelen volt Toklyó Miska is a tanácskozáson. Hadd lássa, hogy az ő ügye
nem gyerekség.
Előszedtük a Corpus Jurist és a Tripartitumot, Kövyt, Kelement és
Frankot, a tridenti zsinat végzéseit és a magyar kálvinisták kánonait s
végezetül a Szent Irást. Mert az ugyan bizonyos volt a szaktanácskozmány
előtt, hogy csupán csak ezek a nagy auktoritások Toklyó Miskát egyedül
önmagukban czélhoz nem segitik, de nem kevésbbé volt bizonyos az is,
hogy ezek nélkül az ő ügyének kibonyolitását még csak meg se lehet
kezdeni.
Nézzük csak: miből is állott ez az ügy.
Toklyó Miska szent házasságra akart lépni Sághy Juliannával. Juliannának
megvolt minden okirata, Toklyó Miskának pedig nem volt meg semmi
okirata.
A szent házassághoz eskü kell pap előtt. Ámde házassági esküre
keresztlevél nélkül nem bocsátanak semmiféle keresztyént, még magát a
királyt se.
Mert a ki férj akar lenni: annak be kell bizonyitani, hogy ő született
valahol és valamikor és valakitől.
Be kell bizonyitani, hogy ő férfi, nem pedig asszonyszemély.
Be kell bizonyitani, hogy ő valamely törvényes egyházhoz és felekezethez
tartozik.
Be kell bizonyitani, hogy azt a törvényes kort már elérte, a melyben
neki az országos törvények a házasságot megengedik.
Mindezt csak a keresztelő levél bizonyitja be, semmi más. Ha ezt meg nem
szerezhetjük vagy ki nem pótolhatjuk: akkor Toklyó Miska törvény szerint
még meg se született. Olyan ember pedig, a ki még meg se született,
Sághy Juliannát feleségül nem veheti, ha az isten már tizenkét
gyermekkel áldotta is meg őket.
Mindez azonban a megoldhatatlan csomóknak csak kis része volt. Semmi se
lett volna könnyebb, mint Toklyó Miskát valamely paphoz odahurczolni,
fejére egy kanna vizet tölteni, fölötte egy imát és egy áldást elmondani
s őt ekként az anyakönyvbe bevezetni. Kész a keresztelő levél.
Ugy de a keresztelő levélbe bele kell tenni, hogy a csecsemő hol és
melyik napon született. De hetedhét országon keresztül se találunk olyan
bölcs vagy olyan bolond embert, a ki Toklyó Miskáról megmondhatná, hogy
hol és melyik napon született.
És igy tovább.
Naplóm majd számot ad arról, mennyi munkába került nekem és az országnak
ez a házasság.

III.
A világ teremtése hat napig tartott. Eddig tartott az irodabeli
jogtudósok szaktanácskozása is.
Azután hozzáláttunk a munkához.
Különös szerencse lett volna, ha egyenes uton megtaláljuk a
keresztlevelet. Ehhez kellett tehát hozzáfognunk először is.
Toklyó Miska agyában valami homályos emlékezet borongott arról, mintha
kicsi gyerek korában hallotta volna valakitől, hogy szülei Nagy-Kállóban
vagy Ungvárott laktak valaha s később költöztek volna Ördög-Ábrányba.
Ezen a három helyen kellett keresni a keresztlevelet.
Először is nagy komolysággal irtunk az ördög-ábrányi orosz
görög-katholikus paphoz, hogy Toklyó Miska keresztlevelét küldje meg.
Ott születhetett 1840, 1841 vagy 1842 körül vagy a faluban, vagy
valamelyik pusztán vagy egy kisebb tanyán.
Öreg ember volt a jó orosz pap. Nem sokat törődött már a világgal és
épen semmit se törődött Toklyó Miskával. Nem is felelt a levelünkre.
Ujra irtunk, ujra nem felelt. Akkor megfenyegettük mindenféle
hatósággal, felsőbbséggel s erélyesebb beavatkozással. Fél is a pap a
hatóságtól, felsőbbségtől. Azért se felelt.
Panaszt emeltünk ellene Szabolcs vármegye alispánjánál, azután a
munkácsi püspöknél, azután a vallásminiszternél. A sok abajgatásra adott
felvilágositást végtére is. De nem volt ebben semmi köszönet. Még ki is
figurázott bennünket.
Azt irta, hogy ő minden anyakönyvet átvizsgált s a vidéken szokásos
juhtenyésztés minden terminológiáját figyelembe vette, de ő se Toklyó,
se Kos, se Ürü, se Bárány, se Meddő néven semmiféle Miskát az
anyakönyvben nem talált. Ne is zaklassák tovább, mert ő öreg ember és
istennek szolgája, neki békesség kell.
Igaza volt.
Volt egy ügyes joggyakornokom. Tudott mindenféle nyelven, még németül
is. Adtam neki igazoló levelet s elküldtem Ördög-Ábrányba, Ungvárra és
Nagy-Kállóba, keresse fel az egyházak lelkészeit, a városok és községek
előljáróit s forgasson fel minden irást, jegyzőkönyvet, anyakönyvet,
adóösszeírást, közmunkajegyzéket, birságlajstromot, párbérkirovást,
jobbágyok és zsöllérek urbáriumát; – igy majd talán ráakad a Toklyó
névre. Mindenféle hatalmas urhoz szóló ajánlólevelekkel is elláttam
bőségesen.
Oda járt három hétig s visszajött eredmény nélkül. Nincs Toklyó-familia
a világon.
Az egyenes uton tehát nem boldogultunk. Verbőczy Hármas-Könyvének utjára
kellett tehát térnünk.
Előbb azonban tettünk még egy kisérletet. Hátha lehetne időt nyerni
mégis.
Juliánna asszony ragaszkodott ahhoz, hogy ő s gyermekei kálvinisták
maradjanak s Toklyó Miska is becsületbeli dolognak tartotta, hogy az
asszony szándékán erőszakot ne tegyünk. Ő is kálvinista akart lenni
minden áron.
De sora van ennek is.
A vallást se nem illik, se nem szabad olyan könnyen változtatni, mint a
felöltőt. Szigoru törvények vigyáznak erre.
El kell menni a paphoz s neki bejelenteni, hogy az ember vallást akar
változtatni.
A pap aztán vagy lelkére beszél, hogy csak maradjon meg a régi akolban a
régi pásztor mellett, vagy összeszidja kegyetlenül s pokolra kivánja s
minden ördögöt, elkárhozást s örökös tüzet, lángot, gyehennát
rászabadit. Ha pedig se a szép beszéd, se az átok nem használ: akkor ugy
kilöki a szobából, a lába se éri a földet.
Ez a törvényes eljárás.
De ha négyszem közt löki ki: az nem érvényes. Az áttérőnek két tanut
kell azután magával vinni, s ha a két tanu is látja, hogy az áttérőt
kilökték: ez már törvényes is, érvényes is. Akkor az áttérőt beveszi az
uj vallás papja, különben pedig be nem veszi.
No szegény Toklyó Miska, próbálj szerencsét ez uton is. Hátha igy mégis
be tudnánk csempészni a kálvinisták anyakönyvébe. Mindjárt lenne
valamiféle keresztlevél a számodra.
Toklyó Miska budapesti lakos volt, neki tehát a budapesti orosz
katholikus papnál kellett jelentkezni.
Úgy ám, csakhogy Budapesten orosz katholikus egyház és pap nincsen.
Nincs tehát itt kinél jelentkezni.
Sebaj.
Budapest bizonyosan leánya valamely orosz hitü egyháznak. Csak meg kell
keresni, hol lakik az édes anya-egyház. Bizonyosan az lesz az édes anya,
a ki ide legközelebb fekszik.
Meg is találtuk. Hajdu-Böszörmény fekszik legközelebb. Jó magyar fészek;
kuruczok és hajduk lakják; ezek már csak nem vetnek gáncsot abban, hogy
Toklyó Miska és Sághy Juliánna czélt ne érjen.
Irtam a hajdu-böszörményi orosz papnak s nagy tisztelettel megkérdeztem,
hogy az ő leánya-e Budapest; – ha pedig nem az ő leánya: hát akkor kinek
a leánya?
Rögtön felelt, a hogy illik mivelt és nagy tiszteletü buzgó lelkészhez.
Azt felelte, hogy igazság szerint és a régi hagyományok emlékei szerint
Budapest az ő leánya volna ugyan, de az ország kormányai s az egyházak
fejedelmei a leányegyház szervezéséről már emberöltők óta
megfeledkeztek, igy hát valósággal még se az ő leánya, hanem azért az ő
hiveinek ügyeit a budapesti római katholikus egyház lelkészei készséggel
ellátják. Toklyó Miska tehát forduljon azokhoz.
Előre láttam, hogy Toklyó Miska megint ujabb bajba keveredik; de most
már mindegy volt, a kisérletet folytatni kellett.
Elment Toklyó Miska a belvárosi apáthoz. Öreg, jólelkü, nagy kegyességü,
istenes életü, de buzgó hitü férfiu volt az. Toklyó Miska tiszta,
fekete, ünneplőruhájába öltözött s nagy alázattal kezet csókolt a jó
apátnak.
– Én vagyok az a Toklyó Miska, főtisztelendő szent atyám. De én szüleim
után görög katholikus orosz vallásu vagyok s ezért könyörögném, hogy
miután nekem itt lelkipásztorom nincs, az én nagy lelki gyötrődésemben
főtisztelendő szent atyám segitene meg engem.
– Szivesen édes fiam, csak tárd ki szivedet egészen; – minden bajodnak,
bánatodnak és gyötrődésednek isten segitségével orvosa leszek.
– Van egy derék, becsületes asszonyszemély, az én lelkem Julcsám, a
kivel már több esztendő óta együtt lakom. Szeretnék vele törvényes
házasságra lépni.
– Jóravaló igyekezet édes fiam, emberséges dolgot mivelsz, jóvá hagyom.
– Ugy de főtisztelendő szent atyám, az én lelkem Julcsám kálvinistának
született s az is akar maradni, sőt a gyerekeink is kálvinisták.
– Ejnye te Toklyó Miska, te egy istentől elrugaszkodott Toklyó Miska
vagy, mit akarsz hát te most én tőlem?
– Csak azért könyörögném főtisztelendő szent atyám, hogy én is a leendő
feleségem és meglevő gyermekeim hitén akarnék lenni, adna tehát nekem az
én távollévő papom helyett engedelmet arra, hogy a kálvinisták közé
átmehessek.
A jó apát arcza elkomorodott. Szemmel látható volt, hogy a szent
egyháznak ilyen duhaj módon való megsértése miatt haragos gerjedelem
kezd az ő buzgó lelkében erőre kapni. S hozzá még nem is igazi hive ez
az ember.
– Mit akarsz édes fiam? Eretnekké akarsz te lenni az én segitségemmel? –
Az én segitségemmel? – No várj egy kissé!
Volt a szobában egy kis oltár. Az oltár sarkához támasztva az apát ur
botja. Vastag, erős spanyol nád, keresztben álló vastag elefántcsontból
való fogantyuval. Nyomott vagy két kilót. Oda tipegett a bothoz a jó
öreg apát ur. Jobb kezébe fogta azt a botot s azután oda állt Toklyó
Miska közelébe.
– Hadd hallom csak még egyszer fiam, mit akarsz te?
S fölemelte azt a botot.
A szarvas nem ludtalpu, Toklyó Miska pedig ludtalpu volt. De azért a
szarvas nem ugrik oly gyorsan, mint a mily gyorsasággal Toklyó Miska
kiugrott az ajtón. Ennek köszönheti szárazon lett menekülését.
Jött hozzám nagy lélekszakadva s elpanaszolta sorsát.
Tudtam én azt előre, hogy az lesz a sorsa. De mindegy volt már. Most már
csak előre kellett menni.
A törvényszabta időben két előkelő tanuval jelent meg Toklyó Miska a jó
apát előtt. A jó apát pedig megint csak kiverte Toklyó Miskát két
előkelő tanujával együtt. A minthogy egyebet nem is tehetett jó
lélekkel.
De legalább megvolt a bizonyitvány a két tanutól.
Rögtön ment a bizonyitványnyal a kálvinista parókhiára.
Akkor még egy parókhiájuk volt a kálvinistáknak a fővárosban. Két hires
papjuk volt ott. Az egyik püspök volt, főrendiházi törvényhozó,
nevezetes költő, iró és szónok, emberszerető nemes szivü jó ember. Ő
hozzá küldtem Toklyó Miskát.
A hogy sejtettem ugy következett be. A törvénytudó nagy püspök rögtön
kiböngészte Toklyó Miska dolgának gyöngeségeit. Kezét megcsókolni ugyan
nem engedte, sőt Toklyó Miska kezét megrázta barátságosan, de azért igy
szólt hozzá.
– Örvendezik az én lelkem, hogy te édes felebarátom az én egyházam igaz
hivei közé kivánkozol, de azért én téged most még az én hiveim közé be
nem vehetlek. Mivelhogy az ország alkotmányát szentül meg kell
tartanunk, nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt; – az alkotmány pedig
világosan rendeli, hogy az, a ki áttérni szándékozik: saját lelki
pásztoránál jelentse ki ebbeli szándékát. A mit te édes felebarátom nem
cselekedtél, mert te római katholikus lelkésznél jelentkeztél, holott
pediglen te a görög katholikus egyháznak lennél hive. Eredj tehát
nyugodt lélekkel haza a te békességes hajlékodba s kezd ujból s most már
a helyes uton a te igazságodnak kivivását.
Egészen vidám lélekkel jött hozzám Toklyó Miska. Még dicsekedett is,
hogy legalább a kálvánista parókhián meg nem verték.
– Megkapod te Toklyó Miska még ott is a verést.
De ezt csak ugy gondoltam, Toklyó Miskának fenhangon meg nem mondtam.
Minek keseritsem az életét szegénynek?
A kálvinista püspök ur szavában mégis volt utmutatás. Hátha Toklyó Miska
a hajdu-böszörményi orosz papnál jelentkeznék az áttérés dolgában s
onnan hozna két tanu-bizonyitványt? Akkor a püspök urat szaván lehetne
fogni s Toklyó Miska mégis csak bele kerülne az anyakönyvbe.
Kocsira raktuk Toklyó Miskát s küldtük Hajdu-Böszörménybe. Elküldtem
vele egyik ügyes, virgonczeszü emberemet is. A pap ugyan ott is
kilóditotta Toklyó Miskát, de néhány hét mulva a szükséges
bizonyitványnyal mégis csak visszaérkeztek hozzám.
Megint elküdtem a kálvinista püspökhöz. E jó püspök urat azonban
megtéveszteni nem lehetett. Szórul-szóra igy felelt:
– Valamint öt hét előtt: ép akképen örvendezik az én lelkem ma is, hogy
te édes felebarátom az én egyházam igaz hivei közé kivánkozol, de azért
én téged még most se vehetlek be az én hiveim közé. Mert igaz ugyan,
hogy te most már saját egyházadbeli görög katholikus lelkésznél
jelentetted be áttérési szándékodat, de ez meg nem a te lelkészed volt,
minthogy te budapesti lakos vagy: Budapest pedig nem Hajdu-Böszörmény.
Az ország alkotmányát szentül meg kell tartanunk, nagyoknak és
kicsinyeknek egyaránt; az alkotmány pedig azt parancsolja, hogy ily
esetben kiki a saját lakása szerint való lelkésze előtt jelentkezzék. Te
ezt édes felebarátom nem teljesitetted, igy hát rajtad ez úttal se
segithetek.
De most már Toklyó Miska igazán elkeseredett s keserüségében sirva
fakadt.
– Mi lesz az én lelkem Julcsámból? Mi lesz az én ártatlan gyerekeimből?
Segitsen meg méltóságos uram, hiszen én arról nem tehetek, hogy a hol én
lakom: ottan nincsen papom s a hol volna papom: ott meg én nem lakom.
Adjon legalább jó tanácsot.
– Én, édes felebarátom, istennek igéit hirdetem s nem a törvény
parancsait latolgatom. Vannak Mózesek és próféták a te számodra is,
keresd föl azokat.

IV.
Nagy búsan jött hozzám vissza Toklyó Miska.
Igaza is volt.
De a jó püspöknek is igaza volt. Ilyen mellék úton az örök üdvösségbe
becsusszani csakugyan nem engedhette Toklyó Miskát. Rá kellett lépnünk
az egyenes útra.
Jövel jó öreg Verbőczy a te Hármas Könyveddel! Jőjjetek elő ősi jogunk
testei és lelkei: te avas Corpus Juris, ti Kövy, Kelemen és Frank régen
alvó híres tudósok, emeljétek föl ti a ti bölcs szavatok: megtalálható a
ti tanítástokban az egyenes út.
Régen is megtörtént akárhányszor, hogy egyik vagy másik embernek
szüksége lett volna a keresztelő levélre, de ilyen levelet előmutatni
nem tudott. Zsidó, czigány, zarándok, remete, szegény legény, uton járó,
kóbor hajdu, szökött katona, tűzhely nélkül való nem is akarta, hogy
keresztelő levele vagy születési bizonyítványa legyen. Kinek mi köze
ahhoz: hol született, mikor született s ki volt apja-anyja? Sokszor maga
se tudta s ha tudta is, eltagadta.
Az anyakönyv se régi dolog. Sok helyen alig van másfélszáz esztendős. Az
előtt nem sokat törődtek azzal, ki hány esztendős? A ki jó szinben volt:
az volt a fiatal ember; a ki nyavalyás volt s lábát húzta, fogát szítta,
nyögve beszélt: az volt a vén ember. Ha a lovat meg tudta ülni amugy
szőrén-pőrén: legalább volt négy-öt éves. Ha serkedzett a bajusza:
legényszámba jutott. Ha szürkülni kezdett: java korabeli. Ha megvénült:
akkor otthon maradt s ki nem tette a lábát a kályha mellől. A ki
meghalt: eltemették. Nem hánytorgatták életének hosszát; nyugodjék
békével. Az asszonyfélével is tisztában voltak mindenkor. A lányka csak
nyáladék, mig ugrabugrál. Komolylyá lesz, haja megnő, melle domborodik:
már akkor hajadon. Titkon szabják már rá a főkötőt. Hamis szeme, eleven
mosolya, fényes arcza, ölbeli kicsinyje megmutatja, ki a menyecske. A ki
pedig a délczeg asszonyban föl nem ismeri az asszonyt: az olyan ember
vak is, buta is. Szóba se kell vele állani. Kiváltképen való bárgyu
ember pedig az, a ki lánynál, menyecskénél, java korabeli asszonynál az
életkort keresgéli. Öreg fejszével kell az ilyen embert agyonütni.
Egyebet nem érdemel.
De hát néha mégis meg kellett tudni: ki hány esztendős?
Egykor egy Tomay nemzetségbeli nagy ur magtalan volt s a veszprémi
káptalannál olyan végrendeletet csinált, hogy birtokát Gulácsy Dömjén
legidősebb fia örökölje. A mikor a végrendeletet megcsinálta: élt azután
még vagy negyven esztendeig.
Mikor meghalt: öt Gulácsy-gyerek élt. Élemedett ember valamennyi. Az öt
gyerek közül hárman álltak elő azzal, hogy Gulácsy Dömjénnek ők a
legidősebb gyerekei. Biró legyen, a ki most már eltalálja az igazságot.
Anyakönyv még akkor nem volt a világon.
Abban minden pörös fél megegyezett, hogy a boldog emlékezetű Gulácsy
Dömjénné született Tomay Fruzsinka asszony sohase szült se két, se három
gyereket egyszerre, hanem egyszerre mindig csak egyet; a három gyerek
közül tehát csak egy lehet a legidősebb. De hát melyik az? A Jankó,
Palkó, Markó-e az?
Édes anyjuk, édes apjuk régen meghalt. Meghalt már anyjuk-apjuk gyóntató
papja is. Senki se tudta még a nevét se annak a papnak, a ki valamikor
megkeresztelte őket. Keresztapák, keresztanyák vagy nem élnek vagy
elköltöztek más országba. Jobbágy, zsöllér, szolgáló ember vagy asszony
akadna talán, a ki emlékeznék valamire, de nem mer az vallani egy se,
mert a három testvér közül kettő bizonyosan nyomban agyonütné vagy
világnak kergetné. Lehetetlen volt tehát tisztába hozni, három közül
melyik a legidősebb.
Vármegye, főispán, országbíró, nádorispán, sőt maga a király is kifáradt
már a pörösködésben. Egyik király a másik után következett, de a pörnek
vége be nem következett. Ha az egyik a Jankót pártolta, a másik a Palkót
kegyelte, a királyfi pedig rendesen a Markót segitette. Utóbb is meghalt
mind a három Gulácsy-fi, sőt kihalt a Tomay nemzetség után a
Gulácsy-nemzetség is. A király foglalta el mind a két nemzetség minden
birodalmát.
A pörnek hát vége lett volna, de azért még se sült ki, hol az igazság.
Ilyen veszedelemnek többé az országot kitenni nem lehetett. Kellett
hozni törvényt, a mely szerint el lehessen dönteni, hogy hány esztendős
az az ember, a kiről senki se tudja, hogy hány esztendős.
De hát ki tudja azt megmondani?
Ki tudná más, mint a káptalan?
Tizenkét pap a káptalan. Van köztük prépost, apát ur, hitetlenek
püspöke, olvasó pap, éneklő pap, plebános s valamennyi miséző pap. A mit
a káptalan nem tud: azt már nem tudja senki. A mit pedig senki se tud,
azt a káptalan még mindig tudja. Azért mondják a csodagyerekről, hogy
több esze van, mint a káptalannak. De ez is csak hivalkodó beszéd.
Senkinek se lehet annyi esze, mint a káptalannak.
A káptalan különösen tud minden titkot. Pajkos káplánok, kápsáló
barátok, beszédes kéregetők besugnak oda minden titkot. Ha gyerek
születik: azt mindig valami titok előzi meg. Az a titok sohase lehet
titok a pap előtt. Azért rendelte az ország, hogy a káptalan döntse el,
a mikor senki se tudja, hogy ki-ki hány esztendő előtt jött a világra.
Te is Toklyó Miska, légy készen arra, hogy a váczi káptalan előtt meg
kell jelenned. Mivelhogy Budapest körülbelül a váczi káptalan alá
tartozik.
Az eljárás egyszerű.
Bizonyos napra megidézik azt a szerencsétlent, a ki keresi a saját
életkorát.
Azon a napon a nemes káptalan szentszékké alakul át. Hosszu asztal zöld
posztóval bevonva. Feszület van az asztalon és halálfej és tintatartó és
burnótszelenczék. Elől ül a nagyprépost, körülötte az oszlopos
kanonokok, ezek után a többi kanonok. Titkár, jegyző: fiatal papokból az
asztal végén. Ez a szentszék.
Bejön az életkorakereső fél.
Megkérdezik nevét, apját-anyját, születése helyét, keresztapját,
keresztanyját, bérmálási idejét és környülállásait. Mikor gyónt és
hányszor? Mikor volt búcsún először és utoljára? Mire emlékszik
legkorábbi gyerekségéből? Ért-e életében dögvészt, fekete halált,
tatárjárást, kuruczok és labanczok dulásait? Beverték-e fejét valamikor?
Volt-e felesége? Volt-e férje? Volt-e büntetve? Mikor, miért, ki által?
Hány gyereknek apja vagy anyja? És igy tovább!
Azután levetkőztetik meztelenre. Férfi-e vagy asszonyi állat: erről
különösen meg kell győződni. Gondosan megnézik minden fogát. A fogak