A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 10

állapota sokat jelent, Minden fogorvos a pokol fenekére utasíttatik. Ugy
kell maradni mindennek, a hogy isten megteremtette. Kipödrött bajusz,
hetyke beszéd, föstött arcz, ugráncsi mozdulatok: mindezek kárhozatos
tünetek.
Igy készül meg az itélet. S az ítélet határozottan, világosan megmondja,
hogy Kukori Péter vagy Kikeri Örzsébet ennyi s ennyi esztendős. Ebben
aztán kételkedni többé nem lehet, de nem is szabad.
Toklyó Miskát be kellett jelentenem a váczi káptalanhoz. Noha láttam,
hogy ennek se lesz egyelőre semmi haszna.
Mert 1848-ban és 1868-ban a káptalanok minden világi hatóságát
eltörölték. Attól kezdve a káptalan se a végrendeleteket meg nem
vizsgálhatta, se a tudva nem levő életidőket meg nem szabhatta.
De az országgyülés egy dolgot elfelejtett. Elfeledte megmondani, kinek
legyen ezentul annyi esze, mint a káptalannak; ki mondja meg ezentul,
ki-ki hány esztendős?
Ezen azonban még se akadtunk meg.
Folyamodtunk a váczi káptalanhoz: idézze maga elé Toklyó Miskát,
vizsgálja meg alaposan: hány esztendős s a férfinemhez tartozik-e, vagy
a nőnemhez?
A káptalan elutasított bennünket. Még azonfelül össze is szidott a maga
kegyes módja szerint. Mit zaklatjuk ilyen hiábavalósággal? Hisz a
törvény elvette már tőle ezt a hatalmat. Van ő neki egyéb bokros munkája
is, csak azt tudja elvégezni.
Csak ez kellett nekünk.
Folyamodtunk ekkor a fővárosi tanácshoz. Bebizonyitottuk neki, hogy
Toklyó Miskának szükséges tudnia, hogy ő hány esztendős. A váczi
káptalan nem mondja meg, mert a törvény erre neki hatalmat nem nyujt; –
nincs tehát más mód: mondja meg ezt a fővárosi tanács.
Hatalmas polgármestere volt a fővárosnak. Jó barátom. A siker czéljából
elmentem hozzá személyesen, hogy felvilágositsam.
Kinevetett.
– Jó helyre jöttél barátom. Mi csak elevenekkel és holtakkal vesződünk,
azokkal se bírunk. Most olyan embert küldesz ránk, a ki meg se
született, mégis él. Mit csináljunk mi ezzel?
No ez bíztató kezdet.
Nyakára küldtem Toklyó Miskát külön és Sághy Juliánnát külön. Az asszony
valamennyi gyerekét oda vitte. És sirt a polgármester nyakán valamennyi.
A polgármester elküldte őket a főügyészhez, mert hát a főügyész ad ebben
az esetben jogi véleményt. A főügyész elküldte őket a fővárosi
képviselet jogügyi bizottságához. A tanács is ide tette át szakvélemény
végett az iratokat. A jogügyi bizottság azonban tovább küldte az
iratokat a közoktatási bizottsághoz, minthogy ez esetben anyakönyvi
dologról, keresztelő levél hiányáról volt a szó. Toklyó Miskát és
familiáját küldtem mindenütt az iratok utján.
A Bakony csak nagy rengeteg, de az semmi se a fővárosi bizottságok
rengetegéhez képest. A mely ügy egyszer ebbe beletéved: nem igazítja azt
többé helyes utra semmiféle égi vagy földi hatalom.
Addig jártak az irások egyik kézből a másikba, egyik szakbizottságtól a
másikhoz, mig utóbb Toklyó Miskának megint született egy gyereke.
Nagy örömmel és nagy bánattal jött ezt nekem bejelenteni.
– Megint egy gyerek nagyságos uram! Mi lesz én belőlem és szegény
Julcsámból, ha ez még sokáig igy tart?
Erre már én sem tudtam neki megfelelni.
Szerencsére az ország valamennyi hirlapja magáévá tette az ügyet. A
külföld is kezdett már ránk figyelni. Állandó rovattá vált a Toklyó-ügy.
Két táborra oszlott a napi sajtó. Az egyik táborban ez volt a rovat
czime: »Nem anyától lettél.« A másik táborban pedig ez volt:
»Rózsabokorban jöttem a világra.« Mind a két rovat csak a Toklyó-ügyet
tárgyalta.
Ez utóbb is arra inditotta a fővárosi tanácsot, hogy döntsön az ügyben.
Döntött is, de nem volt benne köszönet.
Folyamodásában azt mondta Toklyó Miska:
»Azért fordulok a székes főváros tanácsához, mert huszonöt év óta itt
lakom és mert születésem helyéről nincs tudomásom.«
Erre a fővárosi tanács azt felelte:
»Folyamodó az ő kérelmével azon törvényhatósághoz utasíttatik, melynek
területén született.« S hivatkozott hetvenhét törvényre, melynek alapján
másként nem dönthetett.
Ez még semmi.
A döntés másik pontja így szólt:
»Minthogy folyamodó maga beismeri, hogy ő anyakönyvezve nincs: ennél
fogva kétségtelen, hogy az általa használt Toklyó Miska név önkényüleg
fölvett név s ez őtet törvényesen nem illeti, folyamodása tehát már az
okból se volt érdemileg elintézhető, mert törvényes nevét bejelenteni
elmulasztotta.« Erre is hetvenhét törvényt idézett a fővárosi tanács.
Toklyó Miska most már dühösen rontott be hozzám. Bor volt benne. Bajusza
ugy állt, mint a bika szarva.
– Tessék megmondani, kit öljek meg. Valakit meg kell ölnöm. Mert én az
én becsületes Toklyó Miska nevemet elsinkófálni nem engedem.

V.
Az kellett volna még csak, hogy szegény Toklyó Miskát pörbe vonják
idegen név használata miatt.
Pedig ehhez is közel álltunk.
Törvényes alap volt rá elég. Mert hogy Toklyó Miska, miért Toklyó és
miért Miska: ezt ugyan a világért se tudtuk volna igazolni. Hiszen ezt
is csak a keresztelő levéllel lehet igazolni.
Egy rendőrkapitány bele is akart kapczáskodni e miatt Toklyó Miskába, de
őt szerencsésen lemordiáztam. Várja meg, mig valaki panaszt tesz a
Toklyó név viselése miatt. Segitségemre jött Karika Péter közrendőr is.
Igy aztán megigérte a mérges rendőrkapitány, hogy bevárja a fölebbezést
s a belügyminiszter határozatát.
Olyan fölebbezést is keveset látott még a fővárosi tanács, mint a
milyent az ő határozata ellen benyujtottam. Egy fiatal joggyakornokra
biztam a fogalmazást, a ki még tud lelkesülni az örök igazságért.
Megnyomta a tollat kegyetlenül. Birsággal is büntették miatta Toklyó
Miskát. Nekem kellett megfizetnem.
Mindez kicsi dolog.
Nagyobb az, hogy a miniszternél kedvező döntést tudtam elérni.
Elővettem képviselői tekintélyemet. Épen negyed százada voltam már
minden kormánynak tántorithatlan támasza. Sohase kértem érte semmit.
Megmondtam a miniszternek, hogy huszonöt esztendős számadást ró le a
kormány, ha most az egyszer igazságot szolgáltat. Ha pedig most se teszi
meg: egyenesen átmegyek a szélső ellenzékre. Meg nem állok a
köztársaságig.
Használt az erélyes föllépés. S különösen használt, hogy minden
fogalmazón, titkáron, osztálytanácsoson és államtitkáron keresztül
gázoltam. Hiszen már magam is kezdtem unni a munkát is, a költséget is.
Nyilvánvaló, hogy addig nem lehet rend és jogbiztonság az országban, mig
a Toklyó-ügy dülőre nem jut.
A miniszter utasitotta a fővárosi tanácsot, hogy Toklyó Miska számára
állitson ki korbizonyitványt.
Idáig tehát eljutottunk valahára. Még magam is alig álmodtam arról, mi
lesz ebből a nagy sikerből.
A fővárosi tanács megbizta az V-ik kerületi előljáróságot a
korbizonyitványi adatok összegyüjtésével.
Mióta szolgál nálam Toklyó Miska? Meddig szolgált a banknál? Meddig volt
hordár? Mennyi időn át napszámoskodott? Hát az előtt hol járt, mivel
foglalkozott? Mit csinált Szolnokon, Aradon, Hajdu-Bagoson,
Nagy-Kállóban? Ki volt apja-anyja? Élnek-e valahol rokonai? Hol élnek és
miből élnek? Kit tud tanunak maga mellett megnevezni? Pintye Gergelyt
vagy Rózsa Sándort nem hajszolták úgy meg, mint Toklyó Miskát.
Elmult a tél, tavasz lett. Elmult a nyár is, jól belejöttünk az őszbe s
a sok megkeresés, átirat, pótlás, kihallgatás még se akart véget érni. A
főváros költségvetésébe föl kellett venni külön irattári szekrényt a
Toklyó-ügy iratainak számára.
S mindez még csak előnyomozás volt. A vizsgálat még ezután következett.
Addig hajszoltam a kerületi előljárót, mig végre a rendes vizsgálatot és
a helyszini szemlét elrendelte. Jelen voltam a szemlén és vizsgálaton
magam is.
A helyszini szemlének az volt a feladata, hogy Toklyó Miska tagjait s
tetemének mivoltát orvosilag megvizsgálják. A kerületi fizikust
rendelték ki erre.
Mikor nőtt be a feje lágya?
Hány esztendeje annak, a mikor a bölcsességfoga kinőtt?
Mióta tudja kipödörni a bajuszát?
Micsoda betegségekben szenvedett gyerekkora óta?
Iszákos-e? Tud-e aludni? Nincsenek-e szédülései, rémlátásai?
Megmérték keresztben, hosszában. Fejéről, koponyájáról egész
statisztikát készitettek. Végre lefényezték előlről és hátulról. A
ludtalpát még se vették észre.
Mindezt eddig még csak a kerületi fizikus végezte. Szükségesnek mindezt
azért látta, hogy tájékozódást szerezzen Toklyó Miksa életkora felől.
Következett a kerületi előljáró. Most aztán ő fogta vallatóra Toklyó
Miskát.
– Kérdezem önt állitólagos Toklyó Miska!
Toklyó Miskát meg kellett fognom, hogy ezért az »állitólagos« szóért
hasba ne rugja a kerületi előljárót.
Száztizenhárom kérdést intézett hozzá. Fölirták papirosra az összes
kérdéseket.
– Beszélje el Toklyó Miska, micsoda esemény az, melyre életének
legkorábbi szakából vissza tud emlékezni.
– Emlékezem arra, hogy egyszer leestem a szederfáról.
– Hogy került ön a szederfára?
– Fölmásztam rá magam.
Ezt fontos körülménynek találták. Lehetett ekkor öt évestől tíz évesig.
Elvégre a kifogyhatatlan kérdések áradatában a gondviselés világot
gyujtott Toklyó Miska elméjében.
– Emlékezem arra, hogy egyszer libát őriztem Ördög-Ábrányban a falu
végén a libalegelőn, aztán katonák jöttek oda, szétverték a libáimat s
ágyukat állitottak föl a libalegelőn. A faluban azt mondták, hogy ezek
orosz ágyuk voltak.
Ez már nagy dolog volt.
Közös erővel siettünk a jó kedvü és nagy tudományu Hegyessy Mártont
Nagy-Váradon megkérdezni, mikor voltak orosz tüzérek Ördög-Ábrányban?
Nála föl van jegyezve minden katonáról, hogy napról-napra hol járt, mit
csinált, hol evett ebédet és vacsorát. Nyomban meg is irta, hogy
Krizsiev orosz ütegparancsnok ágyui 1849-ik évi junius hó 29-én délután
három órakor voltak az ördög-ábrányi libalegelőn.
Most már az volt a kérdés, mekkora lehetett Toklyó Miska emlékező
tehetsége az ő gyerekkorában?
A kerületi előljáróság erre is megfelelt. Tekintettel Toklyó Miska
elmebeli állapotának szerény méreteire: ő akkor hét évesnél fiatalabb s
tiz évesnél idősebb nem lehetett. Előbb nem születhetett tehát, mint
1839-ben, de később se mint 1842-ben. Vagyis a tudomány szabályai
szerint ezen folyó esztendőben ő közép számitással negyvenöt évesnek
tekinthető, kizártnak tekinteni azonban nem lehet, hogy egy-két évvel
mégis idősebb vagy fiatalabb. Nem ellenkeznek ezzel az orvosi látlelet
pontjai s különösen nem ellenkezik bőrének, szőrének, fogainak s egész
csontrendszerének állapota.
Igy szólt a korbizonyitvány.
Hála Istennek! Most már mehetünk keresztelőre. Most már bevezetheti a
pap az anyakönyvbe, hogy Toklyó Miska mikor született. Most már
törvényesen bizonyos volt, hogy 1839-től 1842-ig mindig született.
Válogathat a pap szabad tetszése szerint a napokban.
Nagy volt az öröm Toklyóéknál s meg kell vallanom, én is nagy
megkönnyebülést éreztem, hogy az ügyvédi tudomány ekkora diadalhoz is
eljuthatott. Nyugodtabban néztem a jövendőnek viszontagságai elé.
Pedig minden öröm korai volt.
A kerületi előljáróság jelentést tett az ügyről a tanácsnak. A tanács
pedig áttette az iratokat a katonai ügyosztályhoz. Mert ime most egy
ember került kézre, a ki negyvenötéves életkoru s a kinél ennélfogva meg
kell vizsgálni, hogy védkötelezettségének eleget tett-e s az alól nem
bujt-e ki tilos úton?
Egyszer csak megidézik Toklyó Miskát a katonai ügyosztályhoz.
Megparancsolják neki, hogy pontosan jelenjék meg, mert különben
katonaszökevénynek fog tekintetni s elfogatás esetén igy meg amugy
tekerik ki a nyakát.
Ne neked Toklyó Miska! A papok kezéből se keveredtél még ki s most meg
már a katonák kezébe kerülsz!
Egyelőre azonban semmi ok nincs aggodalomra. A legény öreg legény, ereje
rokkant, talpa ludtalp: mitől féljen? Túl van a sorhadi szolgálati időn,
túl van a honvédségen, túl van még a népfölkelési időn is. Semmiféle
tartalék és póttartalék ő rá most már nem számithat. A vitézi erényekből
s katonai képességekből nincs már egyebe, mint a két kipödrött bajusza,
a bajusztól pedig most már ugy se fél az ellenség.
Megjelent a tárgyaláson s azt kérdezték tőle: volt-e katona, eleget
tett-e védkötelezettségének s ha nem volt katona: miért nem volt katona?
Mikor és hol volt ujonczozáson?
Ha Toklyó Miska azt feleli, hogy ő sohase volt katona és soha se volt
ujonczozáson: talán valami bajba belekerült volna, de ki is keveredett
volna belőle hamarosan. Vagy összeszidják, vagy fizettetnek vele ötven
forint birságot, vagy egyszerüen fölmentik. Hiszen ő anyakönyvbe sohase
volt bevezetve. Őt ujonczozásra soha nem hivták, törvényesen elismert
születése se volt; olyan volt ő csak, mint a ki ágról szakadt: – ime az
első hivásra becsületesen és készséggel megjelent, ám vizsgálják meg, ha
tetszik; vegyék be katonának, ha jónak látják; mindegy ő neki, akár a
császárt szolgálja, akár Bakony-Magyar-Szent-Királyi Kelemen ügyvéd
urat; – lesz ő, ha kell, olyan vitéz is, mint Zrinyi Miklós.
Igy kellett volna felelni Toklyó Miskának. Csakhogy ez a felelet nem
egészen felelt volna meg az igazságnak s a történelmi hűségnek. Ugy
felelt, a hogy becsületes emberhez illik.
– Én Ungvárott voltam ujonczozáson, az elmult 1861-ik esztendő május
havában. Önkényt jelentkeztem ujonczozásra, mert egy ivásu pajtásaimat
mind behivták, én pedig azt gondoltam, hogy a haza iránt való honvédelmi
kötelességet behivás nélkül is teljesiteni kell. Meg is vizsgáltak annak
módja szerint, de ugy találták, hogy gyönge vagyok s hogy ludtalpam van,
ennélfogva kimondták, hogy fegyverviselésre képtelen vagyok. Lovag
Czernikovecz János Keresztély kapitánynak hivták az ujonczozó bizottság
katonai elnökét.
– De jó emlékező tehetsége van kendnek Toklyó Miska! Hát a bizottság
polgári elnökét hogy hivták?
– Azt nem tudom.
– A katonait tudja, a polgárit nem tudja? Furcsa ez nagyon.
– Nem furcsa biz ez. Fejünkbe verték, hogy a katonai elnöktől félni
kell, a polgári elnöktől pedig nem kell félni. A kitől nem fél az ember,
annak nevét nem tartogatja az ember az eszében. Szegény ember nem hordoz
az elméjében fölösleges terhet.
A jegyzőkönyvet lezárták s Toklyó Miskával aláiratták.
– Most elmehet Toklyó Miska. Az ügyosztály most megszerzi az 1861-iki
ungvári ujonczozási iratokat s ha megkerülnek: ujra kap idézést.
Addiglan a határozat hozása felfüggesztetik.
Most voltunk már nyakig a csávában!
Az ügyosztály átirt Ungvármegye alispánjához. Megkérte illedelmesen,
adjon felvilágositást arról, vajjon az 1861-iki ungvári ujonczozásnál
bizonyos Toklyó Miska nevü egyén ott volt-e a sorozásnál, micsoda szám
alatt soroztatott, fölmentették-e vagy besorozták-e s ha fölmentették:
miféle oknál fogva történt a fölmentés?
Ungvármegye alispánja visszairt, hogy az elmult 1861-iki évből semmiféle
ujonczállitási irás náluk nincsen. Keresték az irattárban, levéltárban,
pinczében és padláson: nincs sehol. Abban az évben kiütött a szabadság,
bizonyára minden szolgabiró elvitte magához az iratokat. Akkor a
szolgabiráknak hivatalos helyiségük nem is volt, az akkori szolgabirák
nem is élnek már, minden haszontalan irást föltüzeltek.
Mertem volna fogadni előre, hogy ez lesz a válasz.
No de ott van a katonaság.
A hadkiegészitő parancsnokság azt felelte, hogy ő nem gyüjti kazalszámra
a háji-báji irásokat; ő az 1861-ikieket is felküldte a kassai cs. kir.
főhadparancsnoksághoz, keressék ott. Ott bizonyosan megtalálják Toklyó
Miskát.
Találták a manóba!
A kassai generál-kommandó biztositott arról, hogy ő tovább küldte Toklyó
Miskát a bécsi császári királyi birodalmi hadügyminiszterhez.
No itt már csak megtaláljuk.
Dehogy találtuk.
A hadügyminiszter aztán felvilágositott bennünket, hogy 1867-ben
Magyarország és Ausztria kiegyezett, megosztozott s a sorozási iratokból
egy rész Budapestre került. Toklyó Miska Magyarországnak jutott. Nézzünk
utána a m. kir. honvédelmi miniszternél.
Utána néztünk.
A katonai ügyosztály felirt a tanácshoz, a tanács fölirt a honvédelmi
miniszterhez: Hol van Toklyó Miska? Hol vannak sorozási irásai?
A miniszter aztán megvallotta hűségesen, hogy az 1861-iki irásokat
réges-régen kiselejtezték már, vagyis eladták a sajtosnak évek előtt. A
mi pedig Toklyó Miskát illeti: keresse ki azt a fővárosi tanács a
katonai ügyosztály utján.
No ezt ugyan eltalálta a miniszter ur! Hiszen másfél év óta egyebet se
csinál az ügyosztály, csak Toklyó Miskát keresi.

VI.
Ezen az uton vége van minden reménységnek. A sorozási irások eltüntek,
Toklyó Miskának már most el nem hiszik az ő becsületes ungvári
szereplését.
Még egy kis reménység volt, de a pókhálónál is vékonyabb. Megkértük a
hatóságot, keresse föl valahogy lovag Czernikovecz János Keresztély
kapitányt, öreg ember lehet ugyan már, ha még él, de hátha valami
különös isteni csodaképen emlékeznék az 1861-iki sorozásból a ludtalpú
Toklyó Miskára.
Nyomait nagynehezen megtaláltuk. Valami húsz-huszonöt év előtt mint
alezredes sebet kapott a düppeli sánczoknál. Az ördög vitte is őt oda a
mi kárunkra. Sebjeiben meghalt s ott van eltemetve valahol
Schlezvig-Holsteinban, Sandborg nevü falu temetőjében. De oda már nem
megyünk utána.
Mikor a katonai ügyosztály már minden tudományából kifogyott s további
irka-firkára nem volt módja: ujra tárgyalást tartott, ujra megidézte
Toklyó Miskát.
Jegyzőkönyvet vett föl. Abban kimondta, hogy Toklyó Miska nem tudta
magát igazolni s miután esetében a védkötelezettség alól való kibuvás
gyanus jelenségei mutatkoznak: ügye áttétetik a büntető birósághoz.
No most már ott állunk, hogy kirántják alólunk a gyékényt.
Toklyó Miskának most már eszébe jutott a bajuszát megint kipödörni. E
czélból inni kellett. Három napig mindig ivott. Három napig mindig dühös
volt, mint a szarvorru. Alig birtam vele.
Nem tudta elgondolni, mi lesz már az ő ügyével. Nekem volt ugyan egy kis
sejtelmem a jövendőkre nézve, de azt istenért se mondhattam meg neki.
Kivált oly állapotban, a mikor a bajusza ki volt pödörve.
A büntető biró nem volt épen kegyetlen természetü ember. Szivesen
elnézte volna Toklyó Miska sorsának ostoba változatait, de lehetetlen
volt. Az egész ország szeme rá nézett. Ha Toklyó Miskát felmenti: örökre
kiesik az igazságügyek miniszterének kegyéből és sohase lesz belőle
táblabiró. A haza védelme a legmagasztosabb kötelesség. Az, a ki azt
elmulasztja, méltó a példás büntetésre.
Magam védelmeztem Toklyó Miskát. De nem ért az semmit.
Bűnös-e Toklyó Miska?
Ebben a kérdésben úgy agyoncsépelt engem a közvádló és a büntető biró,
hogy utóbb alig ismertem önmagamra.
Én csak azt hajtottam, nem lehet a csecsemőt megbüntetni azért, mert a
bábaasszony nem viszi keresztvízre. Erre azt felelték: állitsam hát a
biróság elé a bábaasszonyt, akkor majd azt vonják felelősségre.
Azután azt hajtottam, hogy ha a mindenféle bécsi és budapesti
miniszterek sajtosnak nem adják a sorozási iratokat: Toklyó Miska olyan
tisztán állana ma a világ előtt, mint a hajnalcsillag.
Kinevettek e gyerekes beszéddel. Azt mondták: a ki valamit állit, annak
kell bebizonyitani állitását. Állitsam elő azt a sajtost, a ki a
sorozási iratokat megvette.
Halasztást kértem huszonnégy órára. Köteleztem magam arra, hogy
huszonnégy óra alatt háromszázötven sajtost hivok be tanunak. Ennyit
találtam a czégek jegyzékében. A boszuállás érzete is eltöltött már.
Olyan sajtszaggal akartam elboritani a Fortunát, hogy még a vidékét is
elkerülje ép szaglásu egészséges ember. Annyi sajtos csak elég lesz
hozzá.
Mind nem használt semmit. Semmi észrevételem, javaslatom, kérelmem és
előterjesztésem meghallgatásra nem talált. Hiába rémítgettem a birót
semmiségi panaszokkal.
Utóbb katonának is felajánlottam Toklyó Miskát. Tessék inkább
megvizsgálni, felülvizsgálni, sorozó bizottság elé állitani, besorozni,
felavatni, semmint börtönbe zárni. Tudtam úgyis, hogy ludtalpa s
előhaladt tisztes kora miatt nem veszik be.
De ebben állott a biró erőssége is.
– Ugy-e Toklyó Miska, jó volna most kendnek egy kis sorozó bizottsági
vizsgálattal megmenekülni. De nem úgy verik a czigányt!
Még ki is csufolt a biró.
De ezt csak azért merte megtenni, mert már magában elhatározta, hogy az
enyhitő körülmények figyelembe vételével enyhe itéletet fog hozni s két
hónapnál hosszabb fogságra nem fogja elitélni.
A minthogy nem is itélte el. De azért két hónapi fogságra mégis csak
elitélte.
– Megnyugszik-e kend Toklyó Miska az itéletben vagy azt fölebbezi?
Toklyó Miska rám nézett. Mit szólok az itélethez s a biró kérdéséhez?
Mielőtt szólhattam volna: jött be a hivatalszolga.
– Tekintetes biró ur, jelentem alázatosan, egy kis fiu, valami Sághy
Miska nevü kér bebocsáttatást.
Bejött egy kis fiu. Szakasztott Toklyó Miska, csakhogy még nem több hat
évesnél, a bajusza még nincs kipödörve s két hónapra még nincs elitélve.
Egyéb különbség még nincs apa és fiu között.
A fiu nagy bátran bejön, odamegy Toklyó Miskához s kezet csókol neki.
– Édes apa, kéreti az édes mama, tessék mindjárt hazajönni. Édes mama az
ágyban fekszik, egy kis baba sír mellette.
Tehát Toklyó Miskának megint ujabb gyereke született.
Toklyó Miskának öröme is nagy volt, búbánata is nagy volt. Vagy örömében
vagy bújában sírva fakadt, fiát kézén fogta s ment kifelé.
De a biró közbeszólt:
– Megálljon csak Toklyó Miska, feleljen előbbi kérdésemre. Megnyugszik-e
vagy fölebbez?
Toklyó Miska daczosan felelt, de okosan.
– Se meg nem nyugszom, se nem fölebbezek. Tessék velem azt tenni a mit
tetszik. Hadd megyek haza lelkem Julcsámhoz s kis csecsemő gyerekemhez.
– Nyilatkozata megnyugvásnak vétetik s ön ezennel a fogházfelügyelőnek
átadatik.
Alig tudtam kieszközölni huszonnégy órai halasztást, hogy gyerekágyban
fekvő asszonyától s ma született kis porontyától elbucsuzzék.
Hiába. A törvény csak törvény. Lelkiismeretes birónak kötelessége, hogy
azt pontosan és szigoruan végrehajtsa.
Én is megnyugodtam az itéletben. Jogom lett volna fölebbezni, de nem
tettem. Mig az iratok a felső biróságokat megjárják: beletelik egy
esztendő s addig Toklyó Miska ügyében semmit nem tehetünk. A két hónapot
majd csak kiállja, nem törik bele a nyaka.
Másnap magam vittem be Toklyó Miskát a fogházba fiakkeron. Nem akartam,
hogy a rabszállitó kocsiba gyömöszöljék.
Akkor még nem a kőbányai uj temető mellett, hanem valahol az
Angyalföldön volt a gyüjtőfogház. Ide utalták Toklyó Miskát. Itt kellett
büntetési idejét kitölteni.
Beszéltem a fogházfelügyelővel, hogy Toklyó Miskának adjon jobb
élelmezést és jobb társaságot. Ne zárja össze mindenféle csirkefogóval
és kapczabetyárral.
A jobb élelmezés s naponként egy félliter borocska nem tőle függött,
hanem a fogházorvostól. De az orvossal nem boldogultam. Ha Toklyó Miska
beteg lesz: kap jobb élelmezést s egy kis borocskát, de ha beteg nem
lesz: nem kap. Toklyó Miska pedig az orvos kedvéért sehogy se akart
beteg lenni.
A mi a jó társaságot illeti: abban czélt értem, mert az a
fogházfelügyelőtől függött. A fogházfelügyelő jó pajtásom s valamikor
honvédbajtársam volt. A mit tehetett, szivesen megtette.
Először is Toklyó Miskát nem sok emberrel, csak négy elitélttel zárta
össze a 66-ik számu zárkába. Ez elég bő zárka volt és csak öten voltak
benne. Ha négyen leültek: akkor egy ember kényelmesen sétálhatott benne.
Négy lépés előre, négy lépés hátra.
Az a négy elitélt érdekes négy ember volt.
Az egyik egy pancsovai gyógyszerész. Tudtán kivül keveredett hamis
tanuságba. Kapott négy hónapot. A négy hónapon át mindig végrendeletet
csinált.
A másik elitélt: hamis-pénz-terjesztő bácskai kocsmáros. Találtak nála
vagy tizenöt hamis ezüst forintost. Nem tudta urát adni: kitől kapta.
Elitélték néhány hónapra. Mindig azon kesergett, hogy a felesége hűtlen
lesz, míg ő itt fog ülni.
A harmadik egy föltaláló lángelme volt. Mindenféle tüzeket és vizeket
födözött fel s kisérletezés közben a szolgálójának kilőtte egyik szemét.
Ezért kapott félesztendőt. Meg is érdemlette. Az egész idő alatt mindig
azt magyarázta társainak: mennyi tűz van a vízben s mennyi víz van a
tűzben.
A negyedik csángópénzgyüjtő nagy hazafi volt. Társait minden áron
szoczialistává akarta tenni s mindig arra biztatta őket, hogy ha
kiszabadulnak, alkossanak egy pártot s őt válasszák pártvezérré. Társai
minden nap meg akarták ezért agyakolni. Szidták, mint a szerb tövist, de
ő azért minden nap ujra és ujra hirdette elveit.
Nos hát ezek közt volt Toklyó Miska.
Le is nézték őt keményen, mert nem tudta megmondani, hogy őt miért
itélték el. Az igaz, hogy ezt magam sem tudtam egész biztosan. Ha
kérdezték Toklyó Miskát: mindig valami keresztelő levélről, házasságról,
sorozó bizottságról beszélt. Nem értette az ördög se, mi volt a bűne.
Micsoda ügyefogyott ember lehet pedig az, a ki azt se tudja: mit vétett
s mégis tömlöczbe kerül.
Hanem azért mégis jobb élelemhez jutott, sőt még borocskához is.
Köszönhette a királyi főügyésznek.
A királyi főügyész nagyon nemes gondolkozásu régi megyei táblabiró volt.
Ezer meg ezer rossz emberrel, csalóval, gyilkossal, orvval volt dolga
életében, meg is öregedett lassanként, de azért annál jobban szerette az
embereket.
Szemlét tartott a gyüjtő-fogházban s lassanként oda került a 66-ik számu
zárkához is, a hol Toklyó Miskával együtt öt nevezetes férfiu hüsselt. A
férfiak fölálltak, a hogy kellett s egyik a másik után elmondotta élő
szóval, ki-ki miért és mennyi időre van elitélve.
Csak Toklyó Miska hallgatott.
– Hát ön miért van elitélve?
– Házasodni akarok méltóságos uram, a lelkem Julcsámmal akarok
megesküdni.
A királyi főügyész jó szerével tudta már Toklyó Miska esetét. Mégis
tovább kérdezősködött.
– Mennyire jutott már a házasságával?
– Annyira már jutottam, hogy becsuktak.
Nagyon nevetni való dolog volt ez, de a királyi főügyész azért nem
nevetett.
– Mi a kivánsága?
– Szabadulni szeretnék méltóságos uram, de addig is jól esnék egy kis
borocska.
– No isten áldja!
A királyi főügyész megfordult s menni készült. Toklyó Miska utána szólt:
– Méltóságos uram, ha összejön a lelkem Julcsámmal, tessék neki
megmondani, hogy köszöntetem, csókoltatom. Ne tessék ám neki azt
mondani, hogy rossz dolgom van. Csak tessék megbiztatni, hogy egy-két
hét nem a világ; otthon termek, mint a parancsolat, nem sokára!
A királyi főügyész maga elé rendelte a fogházi orvost.
– Keressen orvos ur valami betegséget Toklyó Miskában, hadd ehessék jobb
ételt s hadd ihassék egy kis borocskát.
– Igen is méltóságos uram, rögtön keresek.
Dehogy keresett. Esze ágába se jutott keresgélni. Hanem leült az
asztalához s a fogházfelügyelő részére nyomban kiállitott egy
bizonyitványt, a mely szerint Toklyó Miska fogoly, a 66-ik számu zárka
tölteléke súlyos és fájdalmas irógörcsben szenved az egész jobb karján;
utasittatik tehát az élelmezési igazgatóság, hogy őt naponként szokott
élelmezése mellett negyed kilogramm hussal és fél liter borocskával
lássa el.
Dehogy volt Toklyó Miskának irógörcse. Hiszen nem is irt ő soha s nem
ismert ő semmiféle görcsöt. Hanem ha az orvos betegséget akar találni az
emberben: hát talál azonnal, a mennyi csak tetszik. Miből élne a sok
orvos, gyógyszerész és fürdőtulajdonos?
Igy jutott Toklyó Miska egy kis jobb világhoz az angyalföldi
gyüjtőfogházban. A királyi főügyész is még az napon elballagott Julianna
asszonyhoz s elmondta neki Toklyó Miska izenetét.
Mégis csak szerették Toklyó Miskát az emberek!
Végre is letelt a két hónap.
Toklyó Miska ott hagyta a 66-ik számu zárkát, a tudta nélkül való hamis
tanut, a hamispénzterjesztő bácskai kocsmárost, a feltaláló lángelmét és
a csángópénzgyüjtő nagy hazafit. Elbucsuzott mindegyiktől tisztességgel.
Haza ment.
Julianna asszonynyal együtt kisirta és kivigadta magát s jött megint
szolgálattételre az irodába.
– No Toklyó Miska, folytassuk-e tovább a házasságot? Már nem sok van
hátra belőle.
– Nem bánom nagyságos uram, csak az ne legyen a vége, hogy utóbb is
felakasztanak.