A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 06
Total number of words is 4153
Total number of unique words is 1944
31.7 of words are in the 2000 most common words
43.7 of words are in the 5000 most common words
48.4 of words are in the 8000 most common words
egyszer a Csapószeren bevetődött Fischer olajos udvarába s ott egy
goromba olajos legény egy nagy doronggal leütötte a farát, azóta lett a
disznó sánta.
Az egyik hivatkozott tizenhét tanura, a másik hivatkozott huszonhét
tanura; s minden tanu esküdött arra, hogy a disznó az ő asszonyáé s nem
a másiké.
Német Imre vizsgálóbiró már nem gondolkodott tovább, belátta, hogy ez a
kérdés túl van az ő tudományán s jött fel ismét hozzám, hozta iratait,
az iratok már voltak egy fél talicskával.
De e kérdés most már az én tudományomon is túl volt. Azt mondtam a
vizsgálóbírónak, hagyja nálam az iratokat, majd gondolkodom, mit
csináljak.
A disznót valamely semleges területre kiverni s onnan haza ereszteni s
aztán megvárni, hova megy haza: most már hiába való lett volna, mert a
disznó negyedév óta hízott Borcsa nénémnél, tehát valószinü volt, hogy ő
hozzá megy haza.
Azon gondolkodtam, hogy a disznót leöletem és boncztanilag
megvizsgáltatom, csak az iránt nem voltam tisztában, hogy a három
tulajdonos beleegyezése nélkül van-e joga ehhez az
igazságszolgáltatásnak?
Mig a fölött töprenkedem: nagy kétségbeeséssel rohan hozzám a
vizsgálóbíró, hogy megdöglött a disznó, mi lesz most a bűnvizsgálattal?
Mosolyognom kellett kétségbeesése fölött.
Nosza, azonnal utasitottam a járási és megyei főorvost, hogy bonczolják
föl a disznót s adjanak véleményt, hogy sántasága miből származott?
Meglőtték-e, leütötték-e valamikor vagy sántán született?
Azt a szakértő véleményt érdemes elolvasni, a melyet a tudós orvosok
erről a dologról készítettek. Magam vezettem őket, magam adtam fel a
kérdéseket. Nem bíztam se másra, se rájuk.
Az előzetes kérdésekre bizton megfeleltek. A disznót emsének és
fehérszőrűnek találták. Vitatkoztak ugyan kissé a fölött is, de a vitát
hosszúra nyúlni nem engedtem.
Az volt a második kérdés: csakugyan hét éves-e a disznó? A szakértőknek
az a bolond ötletük támadt, hátha az a disznó se nem az egyik, se nem a
másik disznó, hanem valami harmadik disznó, a kihez se Borcsa nénémnek,
se Jákóiné asszonyomnak semmi köze. Az életkort tehát meg kellett
határozni.
Csakhogy a malaczokról nem vezetnek anyakönyvet. A kanász ugyan meg
tudja mondani, hogy melyik malacz hány hetes, melyik süldő vagy ártány
hány hónapos, melyik emse vagy kan hány esztendős, melyik sertés, kocza,
hízó vagy kijáró mióta élvezi az életnek örömeit, de tudós szakértő a
kanász szaván el nem indulhat. A tudós szakértőnek a tudomány szabályai
szerint önálló véleményt kell mondania.
De Wirchov és dr. Hyrtl akkor még a disznó csontjainak, porczogóinak s
koponyavarratainak fejlődéstanát meg nem állapította s a kormány
rendeleteiből se volt világos, hogy a disznó mikor tanköteles, mikor
védköteles, mikor élemedett, mikor aggott? Mindezt a szakértőknek
kellett kinyomozniok.
Meddig csecsemő, meddig süldő, mikor fejezi be serdülő korát a disznó?
Mikor jut a meglett korba? Ha hét esztendős: miről bizonyos, hogy hét
esztendős? De hátha csak hat esztendős? De hátha már nyolcz esztendős?
Olyan vita kerekedett a szakértők közt: majd megölték egymást. A disznó
persze nem szólhatott közbe, mert már meg volt halva s föl volt
bonczolva.
Végre rárivalltam a szakértőkre, maradjanak meg annál a kérdésnél,
lehet-e ez a sajnálatraméltó holttetem hét esztendős?
Lehet.
Hála istennek. Most már térjünk át arra: miért sánta ez a disznó?
Erre azonban könnyedén nem térhettünk, mert az egyik nagy tekintélyü
szakértő azt a kérdést vetette föl, hogy voltaképen sánta volt-e hát az
a disznó? Mert ő vaktában el nem hiszi, hogy sánta volt, mivelhogy a
disznónak az a természete, hogy ne legyen sánta.
Meg kell vallanom: elég gondos volt a szakértők puhatolódzása. Csak
abban tévedtek, hogy a jobb hátulsó lábát találták sántának, holott a
disznó míg élt és futkosott, a ballábára volt sánta. A jegyzőkönyvet és
szakvéleményt azonban sikerült közös egyetértéssel kéz alatt
kiigazítani.
Ütés volt-e, lövés volt-e a sántaság oka? Az ütés Jákóiné asszonyom
győzödelme, a lövés Borcsa néném diadalma.
Megvizsgálták a forgókat, csuklókat, izületeket s a mindenféle
izomcsomókat. Az egyik orvos a prágai, a másik a kassai sonkának volt a
híve. E fölött hajba kaptak. Úgy döntöttem el a vitát, hogy ez a disznó
házi sonka. Végre is kisült, hogy a disznóban se ágyúgolyó, se
puskagolyó, se szatyma, se göbecs, se sörét nem volt, se egykori
lőcsatornának semmi nyoma nem fedeztetett fel. Hanem e helyett volt
valami izom összehúzódás, mely husánggal való goromba ütéstől bízvást
származhatott.
A szakvélemény tehát ütésre szólt. Borcsa néném ebben meg nem
nyughatott. Feljött a kérdés a budapesti kir. egyetem orvoskarához is.
De itt is, érett megfontolás után, Tóth Pál igazsága nyert megerősitést.
Keserves kártérítésre itéltük Borcsa nénémet a disznóért is, Tóth Pál
szenvedéseért is, a rettentő sok tanuköltségért is.
Haragos volt érte. Gyilkos szemekkel nézett rám, ki a kártéritést
inditványoztam. Oda mentem hozzá vigasztalni, mi az a pár száz forint ő
neki?
– Nem a pénzért haragszom én, hanem azért, hogy olyan elfajzott rokon is
van a világon, a ki egy parasztnak fogja pártját én ellenem. Úgy ám,
fiskus uram!
Elfordult tőlem és sok időre felmondta az atyafiságot…
De szó a mi szó, ha az a disznó ma is élne, ma se tudnám, miként kelljen
és lehessen ezt a pert jól befejezni.
KATÓ.
A nemes, nemzetes és vitézlő Bocsáry-familia a leghiresebb familia volt
tíz vagy tizenkét vármegyében. Akár egy hadsereg, akár a
Bocsáry-familia. Főhadi szállását tartá nemes Tolna, Fehér és Veszprém
vármegyében, egyik szárnya kiterjedett Győrön és Komáromon keresztül a
Dunáig, a másik szárnya pedig Pest-Pilis és Solt vármegyén, kis és nagy
Kunokon s mindenféle Jászokon és Hajdukon át a Tiszánál ért véget.
Előőrseit előre tolta a Dráváig, hátvéde fölért nemes Hont és Nógrád
vármegyékig, szabad csapatai pedig elkalandoztak Ugocsáig.
A ki e nemes uri familiának családfáját még nem látta: az még igazi
nemesi családfát soha se látott.
Megvolt pedig ez a családfa a gyökeres familiának több ifju és öreg
ágazatánál uj, ujabb és legujabb, s régi és még régebbi kiadásokban,
mint akár a biblia vagy zsoltáros énekek. Az egyiknél szép tekercsbe
göngyölve ott porladott a tükör mögött, a másiknál a pohárszék tetején,
a harmadiknál a méhesben, a negyediknél a familia ládájában. Sok helyütt
a familia inspektora őrizte a kocsmaszerződések, csőszkonvencziók és
közös mappák szekrényében, másutt pedig a kis gyerekek azon tanulták
silabizálni az ábéabot. Megbecsülték mindenütt.
Legjobban megbecsülték pedig Kazavölgyén tekintetes Kazó Miklós
táblabiró úrnak uri kastélyában. Ő ugyan a maga személyében most már nem
sokra becsüli, miután tizenhárom esztendő óta aluszik az urban és a
kazavölgyi családi sírboltban, hanem özvegyen maradt édes hitves társa,
tekintetes Kazó Miklósné asszonyom annál jobban megbecsüli azt. A mit
egyébiránt a kazavölgyi családfa valósággal meg is érdemel, levén az
valamennyi társa közt a legrégibb és leghitelesebb.
Van pedig ez irva remekben készitett finom pergamenra öt-hat nemzedéknek
különb-különbféle kezeirásával. Az a pergamen pedig tekercsbe van hajtva
és a tekercs szép világos zöld szinü vaskos tokba nagy gondosan
elhelyezve. Ha pedig a toknak leveszik födelét és a pergamentekercset
kiemelik abból és a tekercsnek egyik végét megfogja Kazóné asszonyom, a
másik végét pedig valami uraöcscse, hát akkor amilyen hosszu a
kazavölgyi kastélynak ezüstszekrényes nagy szobája: épen olyan hosszura
kinyujtózik a Bocsáry-familia hires családfája. Nem is kell azt hinni,
hogy az a pergamen egy kutya bőréből készittetett légyen. Sőt inkább
nagyon is soknak bőréből készült az, különböző városokban lakozott nagy
hirü tobakmesterek műhelyében, csakhogy minden darab nagy ügyességgel
össze van ragasztva, ugy, hogy az egész most már nem is látszik többnek,
csak egyetlenegy nagy darabnak.
E nagy pergamenre van irva a Bocsáry-familiához tartozó uri családoknak
megszámlálhatatlan sok ezerre menő fi- és leányági maradéka. A Bocsáryak
ugyan nincsenek rajta, tudnivaló levén, hogy az utolsó vitéz férfiu, a
ki e néven élt, a szerencsétlen mohácsi csatában a gyilkos töröknek keze
által vitézi halállal halt meg, de annál inkább ott ékeskednek ama fiak
és unokák nevei, a kik azoktól származának, kik az ő sok leányait
feleségül vették. Ott vannak pedig a Kazó, Kazy, Kazay, Halyós, Halytó,
Halyagos, Kovács, Gyárthó, Lakathos, Laszly, Véghes, Tekeressy, Bánthó,
Virágh, Oroszy és több nagy uri családok ivadékai. Ezek is és mások is;
ki tudná azt mind valamennyit elszámlálni.
Már aztán derék legény is legyen ám az, a kinek kedvéért Kazóné
asszonyom ezt a nagy családi ereklyét a nagy almáriomból, menyasszonyi
selyem viganója mellől előveszi. Ha csak a vármegye viczispánja nagy
tisztességgel és nagy pöcsétes levélben meg nem keresi, vagy a járásbeli
szolgabiró nagyon szépen meg nem kéri s egyuttal a tilosban fogott
kártevőit nagy szigorusággal meg nem bünteti: bizony másként ehhez
nehezen fér akárki ember fia.
Ilyen formán azonban sok mindenféle titkot meg lehetett tudni a nagy
ereklye titkaiból. Meg lehetett tudni példának okáért, hogy amaz
elszegényedett ágak, kiket sok gyerekkel áldott meg a gondviselés,
kiknek kezén tehát az ősi birtok százfelé lett darabolva, semmiképen
sincsenek az ő fiaikban és leányaikban megörökitve. Hasonlóképen
hiányoznak ama leányok ivadékai, kik kunhoz, jászhoz vagy hajdúhoz
mentenek feleségül, miután kun, jász és hajdu igaz nemes embernek nem
tekintethetnék. Nemkülönben teljességgel hiányoznak azok, a kik
megfeledkezvén a familiának nemes erkölcseiről s az ősök iránt
tanusitandó kellő tiszteletről, hitüket megtagadták és pápistává lettek.
De más részről hiányoznak ama leányok ivadékai is, kik holmi papokhoz és
tanitókhoz mentek feleségül, miután ilyen lépés a nemes familia szokásai
szerint mindenkor illetlennek tekintetett. A nagy hirü tudósok és
superintendensek, kik a családból származtak, megbecsültettek ugyan, de
leányt biz ott hiába kerestek feleségül. Arról pedig, hogy valami
kereskedő vagy mesterember keveredett volna a familiába, természetesen
szó sem lehetett.
Mindez ősi tisztes családi erkölcsöknek pedig szigorubb megtartója és
méltóságosabb képviselője senki nem lehetett, mint tekintetes Kazóné
asszonyom.
Ő maga is, de istenben boldogult férje is a Kazó-ágból származott. És ő
is utolsó volt ez ágból és férje is. Ő is magával hozta a Kazó-familia
birtokait és férje is. És ő is büszke volt ősi nevére, valamiképen
boldogult férje, csakhogy ő még sokkal büszkébb, mint néhai Kazó Miklós
uram.
Pedig hát Kazó Miklós uram nem utolsó ember volt a maga idejében. Sőt
egynémely hazafias cselekedete és bátor elhatározása szájról szájra is
adatik és még az ország krónikáiban is följegyeztetett. A vármegyének
sohasem volt olyan hires viczispánja, mint épenséggel ő. Egyszer egy
lovas kapitányt egész svadronjával együtt lefegyverezett s bevitetett a
komáromi várba, miután a makacs kapitány nem oda szállásolta el
legényeit, a hová ő parancsolta. Lett ebből aztán nagy veszedelmes
história. A kanczellária rá akart ijeszteni a vármegyére is, a
viczispánra is, de miután nem ijedt meg egyik sem, Kazó Miklós uramat
fölczitálták a királyi szó meghallgatására. Fölment nagy bátorsággal s
meghallgatta a szót nagy lelki nyugalommal s mikor a fölséges király azt
kérdé tőle: »Mivel tudja menteni magát, hogy megbántotta a király
katonáit?« – azt felelé: »Én mint nemes ember szintén a király katonája
vagyok, háboruban kardot viselek, békében igazságot szolgáltatok«. Még a
király sem tudott erre megfelelni.
Egyszer pedig a győri püspök, a ki neveztetett Fengler Józsefnek és a ki
nem nemes szülőktől származott, elméne bérmálni Kazavölgyére is, a
holott Kazó Miklós uram vala a házi gazda is, viczispán is. Mint házi
gazda fogadta a püspököt nagy lakomával, mint viczispán fogadta azt nagy
parádéval. A püspök urnak pedig szokása volt az ő kegyes hivatásához
képest a kálvinistákat, lutheránusokat s egyéb mindenféle tévelygőket az
ő hitük ártalmasságáról hathatós szavakban és jámborságra buzditó kegyes
intésekben meggyőzni. Kazó Miklós uramat nem intette, mert ő irányában
mindenféle ékes szavak hiábanvalóságáról eleve meg volt győződve, de
annál jobban buzgólkodott a tudatlan földnépénél, a zsellérek,
napszámosok, szegődvényesek és cselédek közepett. Tudván pedig ezt Kazó
Miklós uram, a mint a kegyes életü püspök az ő nemesi kuriájából
kilépett, nagy sebten letevé kalpagját, leölté drága prémes kék
mentéjét, leoldá czifra rezes kardját s felöltözvén ezüst pitykés
dolmányába, fog vala kezébe egy nagy husángot s iramodik a püspök után,
a kit is talál a kápolna előtt nagy sereg népség által körülvéve. Látván
pedig a kegyes püspök az ő szives házi gazdáját ily kegyetlen indulattal
közelegni, szól vala hozzá ekként: »Nemde nem eltéveszté utját viczispán
uram, hogy ily nagy fenekedéssel ront ide hozzánk?«, melyre Kazó Miklós
uram nagy nyugodtan igy felele: »Tisztelem én méltóságod uri kegyes
személyét, nem is avatkozom én a hit dolgába, magam is áhitatosan
meghallgatom méltóságod bölcs tanitását, hanem csak azért jöttem, hogyha
netalántán valaki az én felekezetemből itt az ő hitében meg találna
tántorodni, őt ime ezzel az én pásztorbotommal az igazság legelőjére a
tilosból visszatéritsem.«
Mikoron pedig Kazó Miklós uram vármegye követe volt az 1790-ik évi
pozsonyi országgyülésen és ott a protestánsok ősi jussáért heves
szavakban buzgólkodnék: megtámadá őt az ámbituson gróf Kollonics László
kalocsai érsek, megfenyegetvén őt a következő szavakkal: »A domine
spektábilis gorombaságait meg fogom jelenteni a fölséges királynak.«
Melyre Kazó Miklós uram megsodorintván előbb az ő bajuszát, ekként
felelt: »A fölséges király urnak megjelentheti, de a fölséges uristennek
nem jelentheti meg, minek utána ott meg nem hallgattatik jelentése.«
Ilyen dolgokat és ezekhez hasonlókat mívelt Kazó Miklós uram, hogy róla
egész országszerte ugy beszéltenek, mint nagy erényekkel bővelkedő igaz
nemes emberről és bátor szívű magyar hazafiról.
És ez igaz is volt. Csakhogy tudni kell azt, a minek pedig az ország nem
igen jöhetett tudomására, hogy mind eme nagy erényekben még sokkal
inkább bővelkedett Kazó Miklósné asszonyom. Mert ha eltagadhatlan
igazság is az, hogy Kazó Miklós uram szembe mert szállani katonával,
pappal, püspökkel, főispánnal, sőt még az esztergomi primással is, más
részről szintoly kétségbevonhatatlan igazság az is, hogy Kazó Miklósné
asszonyommal meg nem mert szembeszállani se katona, se pap, se püspök,
se főispán, se esztergomi primás, sőt még Kazó Miklós uram maga sem.
És ebben rejlett az isteni gondviselésnek csodálatra méltó nagy
bölcsessége. Kazó Miklósné asszonyom semmiképen bele nem avatkozott sem
az országnak, sem a vármegyének, sem a superintendencziának, sem pedig a
külső gazdaságnak, kocsmának, malomnak, zsidó árendásnak és
csikónevelésnek semmiféle dolgaiba. Érteni ugyan ezekhez is értett
tökéletesen, de sok nagy egyéb elfoglaltatása miatt a világ
kormányzásának e részbeli feladatát egészen átengedte Kazó Miklós
uramnak, arra azonban mindamellett gondja levén, hogy a familiára ez
oldalról se háramoljék semmiféle megaláztatás.
Hanem már a mi a belső gazdaságot, a háztartást, a borjú, csirke, malacz
és leánynevelést illeti: ebben persze Kazó Miklósné asszonyom volt az
egyedül való auktoritás. De nem csak ebben. A cselédség fölött rendet
tartani, a templomba járásra felügyelni, a szegény eklézsiákat ékes
templomi szerekkel ellátni, a szegényebb sorsú közel lakó atyafiakat
lábra állitani, a disznótorokat, névnapokat és egyéb ünnepélyes
lakomákat rendezni, a szomszédokkal és atyafiakkal pörlekedni,
prókátorokkal tanácskozni, a kerületi és királyi táblabirákat
meginformálni, a familia igaz jussát biztositó pöcsétes leveleket
takargatni, a családfára felügyelni s a familia tekintélyét megőrizni,
ha pedig néminémüképen csorbát szenvedett volna, azt megorvosolni: mind
ezen nagy rettenetes feladat teljesitésében Kazóné asszonyom nagyobb ur
volt, mint a király az ő birodalmában. A mióta pedig Kazó Miklós uram
egynéhány szerencsétlen hajótörött embert a Dunából kimentvén, a nagy
erőfeszités és meghülés folytán ágyban fekvő beteg lett s rövid testi
gyötrődés után elhalálozott és nagy, ékes szomorú pompával
eltemettetett: azóta még inkább megsokasodtak Kazó Miklósné asszonyom
sulyos teendői.
Most már vesződnie kellett annyira-mennyire még a vármegye ügyeivel is.
Most már a külső gazdaság, a kocsma, malom, zsidó árendás és
csikónevelés gondja is az ő nyakába szakadt. Igaz, hogy rendkivül
kedvelte a fakó lovat, neveltetett is magának olyan négyes fogatot fakó
lovakból, a milyen nem volt sem az előtt, sem az óta három vármegyében.
Más szinü lovat be nem engedett fogni az ő függő hintó kocsijába.
Mindamellett két dolog miatt nagy lelki nyughatatlanság támadott az ő
szívében.
Az egyik volt az a nagy zálogos pör, melynek miatta a kastély mögötti
szőlőt és erdőt a vele járó három tábla földdel veszedelem környékezte.
Épenséggel kilenczven esztendő óta birták már ő és elei azt a birtokot
és épenséggel ötven esztendő óta foly már a zálogváltó pör, de mindeddig
teljességgel eredménytelenül. A mikoron ő férjhez ment és ekképen a
familia dolgainak vezetését kezébe vehette: akkor már a pör csaknem
elveszett. Az ő lankadatlan erélyének sikerült ugyan annak folyamatán
egyet forditani, de most már megint fenyeget a baj, miután bizonyos
dunaszentmihályi atyafiak, bizonyára roszlelkü, éhenkórász, kapzsi
emberek, nagyon utána estek s ugy látszik, jobban is győzik, mint az
eddigi pörös felek.
A másik aggodalmat pedig okozta neki az ő egyetlen egy édes, szép Kató
lánya, a ki most már innen-onnan belépett a tizennyolczadik esztendőbe.
Nem kell pedig azt gondolni, hogy Kató azért okozott talán aggodalmat,
mert nem lett volna elég formás, elég szemre való. Sőt ellenkezőleg, a
ki csak őt látta, a szemét mindenki rajta felejtette. Az ő testi lelki
szépségében, az ő termetének ékes voltában nem talált hibát még az
irigyje sem. Arcza olyan fehér volt, mint a most leesett hó és olyan
piros, mint a most kinyilott rózsa. Fekete szemeiben ugy égett a tüz,
mint az izzó szén parázsa és a mikor hajadon fővel templomba ment és
szépen befont fekete haját megláthatták, a mint az leért a viganó
aljáig: utána bámult volna a fele falunépség, ha rá mert volna
tekinteni. Nézése szelid, tartása egyenes, lépése módos, viselete
takaros, beszédje illedelmes, egy szóval mindenkinek, a ki csak vele
találkozott, közmegelégedésére való volt. Édes anyjához engedelmes, az
idősebbekhez tisztelettudó, a jobbágyokhoz, zsellérekhez és egyéb
szolgáló emberekhez jó szívet tanusító.
Ennélfogva könnyen el lehet gondolni azt is, hogy Kazóné asszonyomnak az
sem okozott aggodalmat, vajjon akad-e az ő egyetlen egy leányának
illendő kérője. Akad bizony. Sőt már akadt is és pedig oly nagy
sokaságban, hogy időbe telik, mig az ember azt számba tudja venni. A
Túry, Csepy, Káldy, Mocsy, Búzás, Rozsos, Marczalházy, Rábatői
familiákban nincs oly fiatal ember, a ki a kazavölgyi kastély felé
tisztességes szándékkal már el ne látogatott volna, de bizony annak
eddig még semmi láttatja nem volt, mivelhogy az egyik ellen Kazóné
asszonyomnak, a másik ellen Kató leányzónak volt alapos kifogása. És
pedig csodálatra méltó módon mindig akképen, hogy a mi hibákat netalán
Kató fedezett volna is föl az ifju emberekben, azon hibáknak mindíg
Kazóné asszonyom volt bőséges megmagyarázója.
Kazóné asszonyom aggodalma tehát nem ebből származott, hanem hogy egész
rövidséggel megmondjuk, ő az ő édes egyetlen leányában semmiképen sem
tudta még eddig föltámasztani azt az életrevalóságot, mely ő benne
magában lakozott. A leány nem látszott kedvelni a perpatvart, a
cselédeknek nem parancsolgatott elegendő keménységgel és szemmel látható
idegenkedést érzett, valahányszor a prókátorok megjöttek és a familia
ügyeit s különösen a nagy zálogos pert előterjesztették.
Nagy szomoruságot okozott ez Kazóné asszonyomnak. Mi lesz a híres
nevezetes Kazó familiából ilyen leánygyermekkel? Hogyan fiúsitsa ő azt a
leányt, a kiben még az asszonyi virtusok is fogyatékosak, nemhogy a
férfi erkölcsök feltalálhatók volnának? Hiszen ezzel a leánynyal végkép
elvész a familia, örökre be kell pecsételni a családfát, bizonyosan el
fog veszni a zálogos pör s a kastély mögötti szőlőt és erdőt s a három
tábla földet soha nem látott, isten háta mögött lakozó idegenek fogják
elharácsolni.
A mitől most már annyival inkább lehet tartani, mivel a tekintetes tábla
a Szent István napja után elmult második csütörtökön olyan itéletet
hozott, a mely ellen alig lehet most már orvosságot találni. Most ugyan
a szüreti törvényszünet miatt hallgat a törvény, de mihelyest elmulik
Szent Márton napja, pedig most már az is itt lesz pár nap mulva, azonnal
itt teremhetnek az ellenfelek, hogy a zálogos birtokot fölmérjék és
fölbecsüljék s ekként Kazóné asszonyom igaz jussaiban turkáljanak.
Sőt már a levélhordó czigány a tegnapi napon levelet is hozott bizonyos
Bánthó István dunaszentmihályi lakostól, valahonnan Tolna- vagy
Baranya-vármegyéből, melyben Kazóné asszonyom csak hugomasszonynak
tituláltatik s egyuttal neki nagy tisztességgel tudtára adatik, hogy
mihelyt Bánthó István az ő szüreti dolgait s egyéb őszi munkáját
elvégezi, azonnal atyafilátogatóba elnéz Kazavölgyére, a mivel
egyébiránt eddig is tartozott volna nagyon régen, de most erről
bocsánatot kér és ebbéli tartozását le fogja róni, a mely alkalommal
egyéb familia-dolgokról is, különösen pedig a zálogos pörről némi
mondani valói lesznek, addig is ajánlván az ő huga asszonyát istennek
oltalmába s kérvén az ő atyafiságos szeretetének ő rá való
kiterjesztését is.
– Söprüt neked, bestefia! – mormogott Kazóné asszonyom, mikor a levelet
végig olvasta. – Majd elvárlak én a zálogos pörre, csak ide jőjj!
Fölkelt ülőhelyéből, kinyitotta az ebédlő ajtaját s kikiáltott éles,
csengő hangon:
– Kató, Kató! Jere ide lányom!
Kató épen a pitvarban etette a galambokat, még egy marokra való ocsut
vetett nekik s azzal a kosarat letette és futott be.
– Vendégeket látunk a napokban édes lányom, de nem akarok velük egy
födél alatt lenni, miután sohasem láttam őket s ezek azok a szépséges
emberek, a kik a zálogos birtokból ki akarnak tudni bennünket; – eredj
lányom, hozzátok rendbe a csereházat, ott legyen a tanyájuk.
Az a csereház pedig volt a kastély előtt ötven vagy hatvan lépésnyire.
Valamikor osztályban a Halytó-ágnak jutott, a kivel azonban a Kazó-ág
pörbe keveredvén, az a ház sok lélekgyötrő alkalmatlanságnak volt
okozója a rossz szomszédság birtokában. Mit lehetett egyebet tenni, el
kellett biz azt cserélni három annyit érő külső járt birtokért, meg két
darab négy éves csikóért, hogy a rossz szomszédoktól meg lehessen
szabadulni. Ettől kezdve ez a ház csak csereháznak neveztetett. Ez a ház
volt boldogult Kazó uram hivataloskodó háza; itt tartott törvényt a
szolgabiró és esküdt ur, mikor Kazavölgyét utba ejté; itt volt a
mosó-konyha, sütő-konyha és a mángorló s itt lakott egyszer-másszor
egy-egy kegyelembe vett birtoktalan öreg atyafi ember is. Most
épenséggel üresen állott mind a négy szobája.
Ezt a házat kellett Kató leányzónak rendbe hozni, kiszellőztetni,
befüttetni Bánthó Istvánék részére, hogyha netalán megjönnének.
Azonban elmult Szentmárton napja, elmult az első ádvent is, és a
csereháznak még mindig nem ért ide várt vagy váratlan vendégje. Kazóné
asszonyom már kezdte hinni, hogy ő a dunaszentmihályi atyafiakkal való
megismerkedést e folyó esztendőben nem lesz kénytelen elszivelni.
De ő kelme megcsalódott.
Mert igaz ugyan, hogy Bánthó István uram már Mindszentek napján elindult
Dunaszentmihályról és még most sem ért Kazavölgyére, noha már ötödik
hete van utban, de ezen nagy késedelemnek bizony nem ő volt az oka. Mert
tudni való, hogy mig az ember Dunaszentmihályról Kazavölgyére
eljuthatna, addig keresztül kell menni Ágotán, Bölcskén, Csegén,
Balháson, Némedin, Vöröstornyán, Szentgyörgyön, Hántán, Bántán,
Tinójáráson és Leányvásárján, a mely utba eső nemesi közbirtokosságok
kebelében mindenütt lakoznak jó atyafiak, a kiknek vendégszerető házát
elkerülni nem volna illendő és sehogy sem volna megegyeztethető az
atyafiságos szeretettel. És minek utána az idő már késő őszre jár, sőt a
hó a Bakonyban le is esett, ennél fogva nemcsak minden utbaeső disznótor
miatt kellett elvesztegetni egy-egy napot, hanem azon felül még számot
kellett vetni ama körülménynyel is, hogy az utasokat Bölcskén nyomta az
Imre-nap, Némedin a Márton-nap, Szentgyörgyön az Erzsébet-nap, Bántán a
Katalin-nap s Leányvásárján András napja, találkozván véletlenül e néven
nevezett jó atyafi mind amaz emlitett kompossesoratusokban. Magától
értetődik, hogy Bánthó István uram soha ember szeme elé nem iparkodott
volna jutni, ha ő csak egyetlenegy atyafi házát is elkerülné s ez által
magára és a Feri gyerekre holtig tartó neheztelést venne.
Magával vitte ugyanis Ferit is, a nagy kamasz kölyket, a ki csak a
nyáron jött haza a debreczeni kollégiumból azzal az elhatározással, hogy
ő többé semmiféle könyvet a kezébe nem fog venni, miután a tudományokhoz
neki sem kedve, sem talentuma. Pedig a fiu nem volt épen nyavalyás
elméjü, hanem benne lévén a maradhatatlan gonosz vér, inkább vadászni és
lovagolni és huzalkodni szeretett, mintsem nagy tekintélyben
elhalálozott néhai öreg apjának, tisztelendő tudós Bánthó Kelemennek
istenes példáján indulva s apjának és rokonainak jó tanácsát követve,
magát az egyházi vagy prókátori pályára elszánta volna. Sőt inkább le
nem győzhető makacssággal csak mindig a mellett versenygett, hogy ő
gazda fog maradni, noha jól tudhatá a rakonczátlan, hogy apjának alig
van hét vagy nyolcz száz holdnyi járt birtoka s annak is nagy részét a
Duna járja, egy része pedig csak füzes és rekettyés, a hova csürhét
hajtani se igen lehet, mert a töméntelen sok nádi farkas csuffá teszi a
nyájat. S aztán ha még csak maga lett volna mint egyetlen fiu, de otthon
még három gyerek gubbaszkodott és egy szöszke leány. Mi lesz ezekből, ha
mind valamennyi csak a készre tátja a száját? Mehetnek majd Gerjenbe és
Szalmavárra bocskoros nemesnek.
Most is azért hozta magával Bánthó István uram a fiut, hogy egyrészt
otthon az ő távollétében valami istentelenséget el ne kövessen, másrészt
pedig, hogy a tuladunai atyafiakkal is ismerkedjék Hátha talán hozzá
való lány is akadna valahol, a mi annyival inkább kivánatos lenne,
miután a fiu csodálatra méltó testi erővel birván és azon kivül pajkos
természetü levén, ha csak a szent házas élet meg nem szeliditi, még
olyan dolgokra is vetemedhetik, melyek miatt szégyent is vallhat a nemes
familia.
Ilyenformán történt tehát, hogy ámbátor Dunaszentmihály, a mely feküdt
Tolnavármegyében, alig négy napi járóföldre volt Kazavölgyétől, a mely
feküdt Komáromvármegyében: mindamellett Bánthó István uram az ő Feri
fiával nem négy nap alatt, hanem épenséggel harmincznégy nap alatt ért
el Kazavölgyére.
Kazavölgyén épen Miklós-estét ünnepelt Kazóné asszonyom. Mert ámbár
néhai Kazó Miklós uram régen elköltözött már ez árnyékvilágból és attól
kezdve az ő nevenapját megülni nem szükséges, sőt zajos jó kedvvel
megünnepelni meg sem engedhető: mindamellett Kazóné asszonyom, mint
kegyeletes szivű hűséges hitvestárs, Miklós-estén mindig szivesen látja
az idősebb atyafiakat és jóbarátokat, hogy tisztességes beszélgetés
közben folytonos emlékezés történjék a megboldogultnak fényes
tulajdonságaira. Ismervén pedig az idősebb atyafiak és jóbarátok Kazóné
asszonyomnak ezen jó szokását, semmiképen el nem mulasztanák az
összegyülekezést s a megboldogult viselt dolgainak dicséretes
fölemlegetését.
Most is ime ott ülnek már a nagy ebédlőben vagy negyvenen, közeli és
távoli rokonok, egykori hivataltársak s a vármegyének oszlopos férfiai.
Fiatal ember alig van köztük egy vagy kettő, miután Kazóné asszonyom
ilyen alkalommal meg nem szenvedheti az éretlen fiatalság vihogását.
Kató is ott ül édes anyja mellett az asztal elején s komoly arczczal
hallgatja mind azokat, kik az ő édes apjáról oly nagy tisztelettel
emlékeznek, a kit ő még mint kicsi gyermek ismerhetett csak. Az idő már
goromba olajos legény egy nagy doronggal leütötte a farát, azóta lett a
disznó sánta.
Az egyik hivatkozott tizenhét tanura, a másik hivatkozott huszonhét
tanura; s minden tanu esküdött arra, hogy a disznó az ő asszonyáé s nem
a másiké.
Német Imre vizsgálóbiró már nem gondolkodott tovább, belátta, hogy ez a
kérdés túl van az ő tudományán s jött fel ismét hozzám, hozta iratait,
az iratok már voltak egy fél talicskával.
De e kérdés most már az én tudományomon is túl volt. Azt mondtam a
vizsgálóbírónak, hagyja nálam az iratokat, majd gondolkodom, mit
csináljak.
A disznót valamely semleges területre kiverni s onnan haza ereszteni s
aztán megvárni, hova megy haza: most már hiába való lett volna, mert a
disznó negyedév óta hízott Borcsa nénémnél, tehát valószinü volt, hogy ő
hozzá megy haza.
Azon gondolkodtam, hogy a disznót leöletem és boncztanilag
megvizsgáltatom, csak az iránt nem voltam tisztában, hogy a három
tulajdonos beleegyezése nélkül van-e joga ehhez az
igazságszolgáltatásnak?
Mig a fölött töprenkedem: nagy kétségbeeséssel rohan hozzám a
vizsgálóbíró, hogy megdöglött a disznó, mi lesz most a bűnvizsgálattal?
Mosolyognom kellett kétségbeesése fölött.
Nosza, azonnal utasitottam a járási és megyei főorvost, hogy bonczolják
föl a disznót s adjanak véleményt, hogy sántasága miből származott?
Meglőtték-e, leütötték-e valamikor vagy sántán született?
Azt a szakértő véleményt érdemes elolvasni, a melyet a tudós orvosok
erről a dologról készítettek. Magam vezettem őket, magam adtam fel a
kérdéseket. Nem bíztam se másra, se rájuk.
Az előzetes kérdésekre bizton megfeleltek. A disznót emsének és
fehérszőrűnek találták. Vitatkoztak ugyan kissé a fölött is, de a vitát
hosszúra nyúlni nem engedtem.
Az volt a második kérdés: csakugyan hét éves-e a disznó? A szakértőknek
az a bolond ötletük támadt, hátha az a disznó se nem az egyik, se nem a
másik disznó, hanem valami harmadik disznó, a kihez se Borcsa nénémnek,
se Jákóiné asszonyomnak semmi köze. Az életkort tehát meg kellett
határozni.
Csakhogy a malaczokról nem vezetnek anyakönyvet. A kanász ugyan meg
tudja mondani, hogy melyik malacz hány hetes, melyik süldő vagy ártány
hány hónapos, melyik emse vagy kan hány esztendős, melyik sertés, kocza,
hízó vagy kijáró mióta élvezi az életnek örömeit, de tudós szakértő a
kanász szaván el nem indulhat. A tudós szakértőnek a tudomány szabályai
szerint önálló véleményt kell mondania.
De Wirchov és dr. Hyrtl akkor még a disznó csontjainak, porczogóinak s
koponyavarratainak fejlődéstanát meg nem állapította s a kormány
rendeleteiből se volt világos, hogy a disznó mikor tanköteles, mikor
védköteles, mikor élemedett, mikor aggott? Mindezt a szakértőknek
kellett kinyomozniok.
Meddig csecsemő, meddig süldő, mikor fejezi be serdülő korát a disznó?
Mikor jut a meglett korba? Ha hét esztendős: miről bizonyos, hogy hét
esztendős? De hátha csak hat esztendős? De hátha már nyolcz esztendős?
Olyan vita kerekedett a szakértők közt: majd megölték egymást. A disznó
persze nem szólhatott közbe, mert már meg volt halva s föl volt
bonczolva.
Végre rárivalltam a szakértőkre, maradjanak meg annál a kérdésnél,
lehet-e ez a sajnálatraméltó holttetem hét esztendős?
Lehet.
Hála istennek. Most már térjünk át arra: miért sánta ez a disznó?
Erre azonban könnyedén nem térhettünk, mert az egyik nagy tekintélyü
szakértő azt a kérdést vetette föl, hogy voltaképen sánta volt-e hát az
a disznó? Mert ő vaktában el nem hiszi, hogy sánta volt, mivelhogy a
disznónak az a természete, hogy ne legyen sánta.
Meg kell vallanom: elég gondos volt a szakértők puhatolódzása. Csak
abban tévedtek, hogy a jobb hátulsó lábát találták sántának, holott a
disznó míg élt és futkosott, a ballábára volt sánta. A jegyzőkönyvet és
szakvéleményt azonban sikerült közös egyetértéssel kéz alatt
kiigazítani.
Ütés volt-e, lövés volt-e a sántaság oka? Az ütés Jákóiné asszonyom
győzödelme, a lövés Borcsa néném diadalma.
Megvizsgálták a forgókat, csuklókat, izületeket s a mindenféle
izomcsomókat. Az egyik orvos a prágai, a másik a kassai sonkának volt a
híve. E fölött hajba kaptak. Úgy döntöttem el a vitát, hogy ez a disznó
házi sonka. Végre is kisült, hogy a disznóban se ágyúgolyó, se
puskagolyó, se szatyma, se göbecs, se sörét nem volt, se egykori
lőcsatornának semmi nyoma nem fedeztetett fel. Hanem e helyett volt
valami izom összehúzódás, mely husánggal való goromba ütéstől bízvást
származhatott.
A szakvélemény tehát ütésre szólt. Borcsa néném ebben meg nem
nyughatott. Feljött a kérdés a budapesti kir. egyetem orvoskarához is.
De itt is, érett megfontolás után, Tóth Pál igazsága nyert megerősitést.
Keserves kártérítésre itéltük Borcsa nénémet a disznóért is, Tóth Pál
szenvedéseért is, a rettentő sok tanuköltségért is.
Haragos volt érte. Gyilkos szemekkel nézett rám, ki a kártéritést
inditványoztam. Oda mentem hozzá vigasztalni, mi az a pár száz forint ő
neki?
– Nem a pénzért haragszom én, hanem azért, hogy olyan elfajzott rokon is
van a világon, a ki egy parasztnak fogja pártját én ellenem. Úgy ám,
fiskus uram!
Elfordult tőlem és sok időre felmondta az atyafiságot…
De szó a mi szó, ha az a disznó ma is élne, ma se tudnám, miként kelljen
és lehessen ezt a pert jól befejezni.
KATÓ.
A nemes, nemzetes és vitézlő Bocsáry-familia a leghiresebb familia volt
tíz vagy tizenkét vármegyében. Akár egy hadsereg, akár a
Bocsáry-familia. Főhadi szállását tartá nemes Tolna, Fehér és Veszprém
vármegyében, egyik szárnya kiterjedett Győrön és Komáromon keresztül a
Dunáig, a másik szárnya pedig Pest-Pilis és Solt vármegyén, kis és nagy
Kunokon s mindenféle Jászokon és Hajdukon át a Tiszánál ért véget.
Előőrseit előre tolta a Dráváig, hátvéde fölért nemes Hont és Nógrád
vármegyékig, szabad csapatai pedig elkalandoztak Ugocsáig.
A ki e nemes uri familiának családfáját még nem látta: az még igazi
nemesi családfát soha se látott.
Megvolt pedig ez a családfa a gyökeres familiának több ifju és öreg
ágazatánál uj, ujabb és legujabb, s régi és még régebbi kiadásokban,
mint akár a biblia vagy zsoltáros énekek. Az egyiknél szép tekercsbe
göngyölve ott porladott a tükör mögött, a másiknál a pohárszék tetején,
a harmadiknál a méhesben, a negyediknél a familia ládájában. Sok helyütt
a familia inspektora őrizte a kocsmaszerződések, csőszkonvencziók és
közös mappák szekrényében, másutt pedig a kis gyerekek azon tanulták
silabizálni az ábéabot. Megbecsülték mindenütt.
Legjobban megbecsülték pedig Kazavölgyén tekintetes Kazó Miklós
táblabiró úrnak uri kastélyában. Ő ugyan a maga személyében most már nem
sokra becsüli, miután tizenhárom esztendő óta aluszik az urban és a
kazavölgyi családi sírboltban, hanem özvegyen maradt édes hitves társa,
tekintetes Kazó Miklósné asszonyom annál jobban megbecsüli azt. A mit
egyébiránt a kazavölgyi családfa valósággal meg is érdemel, levén az
valamennyi társa közt a legrégibb és leghitelesebb.
Van pedig ez irva remekben készitett finom pergamenra öt-hat nemzedéknek
különb-különbféle kezeirásával. Az a pergamen pedig tekercsbe van hajtva
és a tekercs szép világos zöld szinü vaskos tokba nagy gondosan
elhelyezve. Ha pedig a toknak leveszik födelét és a pergamentekercset
kiemelik abból és a tekercsnek egyik végét megfogja Kazóné asszonyom, a
másik végét pedig valami uraöcscse, hát akkor amilyen hosszu a
kazavölgyi kastélynak ezüstszekrényes nagy szobája: épen olyan hosszura
kinyujtózik a Bocsáry-familia hires családfája. Nem is kell azt hinni,
hogy az a pergamen egy kutya bőréből készittetett légyen. Sőt inkább
nagyon is soknak bőréből készült az, különböző városokban lakozott nagy
hirü tobakmesterek műhelyében, csakhogy minden darab nagy ügyességgel
össze van ragasztva, ugy, hogy az egész most már nem is látszik többnek,
csak egyetlenegy nagy darabnak.
E nagy pergamenre van irva a Bocsáry-familiához tartozó uri családoknak
megszámlálhatatlan sok ezerre menő fi- és leányági maradéka. A Bocsáryak
ugyan nincsenek rajta, tudnivaló levén, hogy az utolsó vitéz férfiu, a
ki e néven élt, a szerencsétlen mohácsi csatában a gyilkos töröknek keze
által vitézi halállal halt meg, de annál inkább ott ékeskednek ama fiak
és unokák nevei, a kik azoktól származának, kik az ő sok leányait
feleségül vették. Ott vannak pedig a Kazó, Kazy, Kazay, Halyós, Halytó,
Halyagos, Kovács, Gyárthó, Lakathos, Laszly, Véghes, Tekeressy, Bánthó,
Virágh, Oroszy és több nagy uri családok ivadékai. Ezek is és mások is;
ki tudná azt mind valamennyit elszámlálni.
Már aztán derék legény is legyen ám az, a kinek kedvéért Kazóné
asszonyom ezt a nagy családi ereklyét a nagy almáriomból, menyasszonyi
selyem viganója mellől előveszi. Ha csak a vármegye viczispánja nagy
tisztességgel és nagy pöcsétes levélben meg nem keresi, vagy a járásbeli
szolgabiró nagyon szépen meg nem kéri s egyuttal a tilosban fogott
kártevőit nagy szigorusággal meg nem bünteti: bizony másként ehhez
nehezen fér akárki ember fia.
Ilyen formán azonban sok mindenféle titkot meg lehetett tudni a nagy
ereklye titkaiból. Meg lehetett tudni példának okáért, hogy amaz
elszegényedett ágak, kiket sok gyerekkel áldott meg a gondviselés,
kiknek kezén tehát az ősi birtok százfelé lett darabolva, semmiképen
sincsenek az ő fiaikban és leányaikban megörökitve. Hasonlóképen
hiányoznak ama leányok ivadékai, kik kunhoz, jászhoz vagy hajdúhoz
mentenek feleségül, miután kun, jász és hajdu igaz nemes embernek nem
tekintethetnék. Nemkülönben teljességgel hiányoznak azok, a kik
megfeledkezvén a familiának nemes erkölcseiről s az ősök iránt
tanusitandó kellő tiszteletről, hitüket megtagadták és pápistává lettek.
De más részről hiányoznak ama leányok ivadékai is, kik holmi papokhoz és
tanitókhoz mentek feleségül, miután ilyen lépés a nemes familia szokásai
szerint mindenkor illetlennek tekintetett. A nagy hirü tudósok és
superintendensek, kik a családból származtak, megbecsültettek ugyan, de
leányt biz ott hiába kerestek feleségül. Arról pedig, hogy valami
kereskedő vagy mesterember keveredett volna a familiába, természetesen
szó sem lehetett.
Mindez ősi tisztes családi erkölcsöknek pedig szigorubb megtartója és
méltóságosabb képviselője senki nem lehetett, mint tekintetes Kazóné
asszonyom.
Ő maga is, de istenben boldogult férje is a Kazó-ágból származott. És ő
is utolsó volt ez ágból és férje is. Ő is magával hozta a Kazó-familia
birtokait és férje is. És ő is büszke volt ősi nevére, valamiképen
boldogult férje, csakhogy ő még sokkal büszkébb, mint néhai Kazó Miklós
uram.
Pedig hát Kazó Miklós uram nem utolsó ember volt a maga idejében. Sőt
egynémely hazafias cselekedete és bátor elhatározása szájról szájra is
adatik és még az ország krónikáiban is följegyeztetett. A vármegyének
sohasem volt olyan hires viczispánja, mint épenséggel ő. Egyszer egy
lovas kapitányt egész svadronjával együtt lefegyverezett s bevitetett a
komáromi várba, miután a makacs kapitány nem oda szállásolta el
legényeit, a hová ő parancsolta. Lett ebből aztán nagy veszedelmes
história. A kanczellária rá akart ijeszteni a vármegyére is, a
viczispánra is, de miután nem ijedt meg egyik sem, Kazó Miklós uramat
fölczitálták a királyi szó meghallgatására. Fölment nagy bátorsággal s
meghallgatta a szót nagy lelki nyugalommal s mikor a fölséges király azt
kérdé tőle: »Mivel tudja menteni magát, hogy megbántotta a király
katonáit?« – azt felelé: »Én mint nemes ember szintén a király katonája
vagyok, háboruban kardot viselek, békében igazságot szolgáltatok«. Még a
király sem tudott erre megfelelni.
Egyszer pedig a győri püspök, a ki neveztetett Fengler Józsefnek és a ki
nem nemes szülőktől származott, elméne bérmálni Kazavölgyére is, a
holott Kazó Miklós uram vala a házi gazda is, viczispán is. Mint házi
gazda fogadta a püspököt nagy lakomával, mint viczispán fogadta azt nagy
parádéval. A püspök urnak pedig szokása volt az ő kegyes hivatásához
képest a kálvinistákat, lutheránusokat s egyéb mindenféle tévelygőket az
ő hitük ártalmasságáról hathatós szavakban és jámborságra buzditó kegyes
intésekben meggyőzni. Kazó Miklós uramat nem intette, mert ő irányában
mindenféle ékes szavak hiábanvalóságáról eleve meg volt győződve, de
annál jobban buzgólkodott a tudatlan földnépénél, a zsellérek,
napszámosok, szegődvényesek és cselédek közepett. Tudván pedig ezt Kazó
Miklós uram, a mint a kegyes életü püspök az ő nemesi kuriájából
kilépett, nagy sebten letevé kalpagját, leölté drága prémes kék
mentéjét, leoldá czifra rezes kardját s felöltözvén ezüst pitykés
dolmányába, fog vala kezébe egy nagy husángot s iramodik a püspök után,
a kit is talál a kápolna előtt nagy sereg népség által körülvéve. Látván
pedig a kegyes püspök az ő szives házi gazdáját ily kegyetlen indulattal
közelegni, szól vala hozzá ekként: »Nemde nem eltéveszté utját viczispán
uram, hogy ily nagy fenekedéssel ront ide hozzánk?«, melyre Kazó Miklós
uram nagy nyugodtan igy felele: »Tisztelem én méltóságod uri kegyes
személyét, nem is avatkozom én a hit dolgába, magam is áhitatosan
meghallgatom méltóságod bölcs tanitását, hanem csak azért jöttem, hogyha
netalántán valaki az én felekezetemből itt az ő hitében meg találna
tántorodni, őt ime ezzel az én pásztorbotommal az igazság legelőjére a
tilosból visszatéritsem.«
Mikoron pedig Kazó Miklós uram vármegye követe volt az 1790-ik évi
pozsonyi országgyülésen és ott a protestánsok ősi jussáért heves
szavakban buzgólkodnék: megtámadá őt az ámbituson gróf Kollonics László
kalocsai érsek, megfenyegetvén őt a következő szavakkal: »A domine
spektábilis gorombaságait meg fogom jelenteni a fölséges királynak.«
Melyre Kazó Miklós uram megsodorintván előbb az ő bajuszát, ekként
felelt: »A fölséges király urnak megjelentheti, de a fölséges uristennek
nem jelentheti meg, minek utána ott meg nem hallgattatik jelentése.«
Ilyen dolgokat és ezekhez hasonlókat mívelt Kazó Miklós uram, hogy róla
egész országszerte ugy beszéltenek, mint nagy erényekkel bővelkedő igaz
nemes emberről és bátor szívű magyar hazafiról.
És ez igaz is volt. Csakhogy tudni kell azt, a minek pedig az ország nem
igen jöhetett tudomására, hogy mind eme nagy erényekben még sokkal
inkább bővelkedett Kazó Miklósné asszonyom. Mert ha eltagadhatlan
igazság is az, hogy Kazó Miklós uram szembe mert szállani katonával,
pappal, püspökkel, főispánnal, sőt még az esztergomi primással is, más
részről szintoly kétségbevonhatatlan igazság az is, hogy Kazó Miklósné
asszonyommal meg nem mert szembeszállani se katona, se pap, se püspök,
se főispán, se esztergomi primás, sőt még Kazó Miklós uram maga sem.
És ebben rejlett az isteni gondviselésnek csodálatra méltó nagy
bölcsessége. Kazó Miklósné asszonyom semmiképen bele nem avatkozott sem
az országnak, sem a vármegyének, sem a superintendencziának, sem pedig a
külső gazdaságnak, kocsmának, malomnak, zsidó árendásnak és
csikónevelésnek semmiféle dolgaiba. Érteni ugyan ezekhez is értett
tökéletesen, de sok nagy egyéb elfoglaltatása miatt a világ
kormányzásának e részbeli feladatát egészen átengedte Kazó Miklós
uramnak, arra azonban mindamellett gondja levén, hogy a familiára ez
oldalról se háramoljék semmiféle megaláztatás.
Hanem már a mi a belső gazdaságot, a háztartást, a borjú, csirke, malacz
és leánynevelést illeti: ebben persze Kazó Miklósné asszonyom volt az
egyedül való auktoritás. De nem csak ebben. A cselédség fölött rendet
tartani, a templomba járásra felügyelni, a szegény eklézsiákat ékes
templomi szerekkel ellátni, a szegényebb sorsú közel lakó atyafiakat
lábra állitani, a disznótorokat, névnapokat és egyéb ünnepélyes
lakomákat rendezni, a szomszédokkal és atyafiakkal pörlekedni,
prókátorokkal tanácskozni, a kerületi és királyi táblabirákat
meginformálni, a familia igaz jussát biztositó pöcsétes leveleket
takargatni, a családfára felügyelni s a familia tekintélyét megőrizni,
ha pedig néminémüképen csorbát szenvedett volna, azt megorvosolni: mind
ezen nagy rettenetes feladat teljesitésében Kazóné asszonyom nagyobb ur
volt, mint a király az ő birodalmában. A mióta pedig Kazó Miklós uram
egynéhány szerencsétlen hajótörött embert a Dunából kimentvén, a nagy
erőfeszités és meghülés folytán ágyban fekvő beteg lett s rövid testi
gyötrődés után elhalálozott és nagy, ékes szomorú pompával
eltemettetett: azóta még inkább megsokasodtak Kazó Miklósné asszonyom
sulyos teendői.
Most már vesződnie kellett annyira-mennyire még a vármegye ügyeivel is.
Most már a külső gazdaság, a kocsma, malom, zsidó árendás és
csikónevelés gondja is az ő nyakába szakadt. Igaz, hogy rendkivül
kedvelte a fakó lovat, neveltetett is magának olyan négyes fogatot fakó
lovakból, a milyen nem volt sem az előtt, sem az óta három vármegyében.
Más szinü lovat be nem engedett fogni az ő függő hintó kocsijába.
Mindamellett két dolog miatt nagy lelki nyughatatlanság támadott az ő
szívében.
Az egyik volt az a nagy zálogos pör, melynek miatta a kastély mögötti
szőlőt és erdőt a vele járó három tábla földdel veszedelem környékezte.
Épenséggel kilenczven esztendő óta birták már ő és elei azt a birtokot
és épenséggel ötven esztendő óta foly már a zálogváltó pör, de mindeddig
teljességgel eredménytelenül. A mikoron ő férjhez ment és ekképen a
familia dolgainak vezetését kezébe vehette: akkor már a pör csaknem
elveszett. Az ő lankadatlan erélyének sikerült ugyan annak folyamatán
egyet forditani, de most már megint fenyeget a baj, miután bizonyos
dunaszentmihályi atyafiak, bizonyára roszlelkü, éhenkórász, kapzsi
emberek, nagyon utána estek s ugy látszik, jobban is győzik, mint az
eddigi pörös felek.
A másik aggodalmat pedig okozta neki az ő egyetlen egy édes, szép Kató
lánya, a ki most már innen-onnan belépett a tizennyolczadik esztendőbe.
Nem kell pedig azt gondolni, hogy Kató azért okozott talán aggodalmat,
mert nem lett volna elég formás, elég szemre való. Sőt ellenkezőleg, a
ki csak őt látta, a szemét mindenki rajta felejtette. Az ő testi lelki
szépségében, az ő termetének ékes voltában nem talált hibát még az
irigyje sem. Arcza olyan fehér volt, mint a most leesett hó és olyan
piros, mint a most kinyilott rózsa. Fekete szemeiben ugy égett a tüz,
mint az izzó szén parázsa és a mikor hajadon fővel templomba ment és
szépen befont fekete haját megláthatták, a mint az leért a viganó
aljáig: utána bámult volna a fele falunépség, ha rá mert volna
tekinteni. Nézése szelid, tartása egyenes, lépése módos, viselete
takaros, beszédje illedelmes, egy szóval mindenkinek, a ki csak vele
találkozott, közmegelégedésére való volt. Édes anyjához engedelmes, az
idősebbekhez tisztelettudó, a jobbágyokhoz, zsellérekhez és egyéb
szolgáló emberekhez jó szívet tanusító.
Ennélfogva könnyen el lehet gondolni azt is, hogy Kazóné asszonyomnak az
sem okozott aggodalmat, vajjon akad-e az ő egyetlen egy leányának
illendő kérője. Akad bizony. Sőt már akadt is és pedig oly nagy
sokaságban, hogy időbe telik, mig az ember azt számba tudja venni. A
Túry, Csepy, Káldy, Mocsy, Búzás, Rozsos, Marczalházy, Rábatői
familiákban nincs oly fiatal ember, a ki a kazavölgyi kastély felé
tisztességes szándékkal már el ne látogatott volna, de bizony annak
eddig még semmi láttatja nem volt, mivelhogy az egyik ellen Kazóné
asszonyomnak, a másik ellen Kató leányzónak volt alapos kifogása. És
pedig csodálatra méltó módon mindig akképen, hogy a mi hibákat netalán
Kató fedezett volna is föl az ifju emberekben, azon hibáknak mindíg
Kazóné asszonyom volt bőséges megmagyarázója.
Kazóné asszonyom aggodalma tehát nem ebből származott, hanem hogy egész
rövidséggel megmondjuk, ő az ő édes egyetlen leányában semmiképen sem
tudta még eddig föltámasztani azt az életrevalóságot, mely ő benne
magában lakozott. A leány nem látszott kedvelni a perpatvart, a
cselédeknek nem parancsolgatott elegendő keménységgel és szemmel látható
idegenkedést érzett, valahányszor a prókátorok megjöttek és a familia
ügyeit s különösen a nagy zálogos pert előterjesztették.
Nagy szomoruságot okozott ez Kazóné asszonyomnak. Mi lesz a híres
nevezetes Kazó familiából ilyen leánygyermekkel? Hogyan fiúsitsa ő azt a
leányt, a kiben még az asszonyi virtusok is fogyatékosak, nemhogy a
férfi erkölcsök feltalálhatók volnának? Hiszen ezzel a leánynyal végkép
elvész a familia, örökre be kell pecsételni a családfát, bizonyosan el
fog veszni a zálogos pör s a kastély mögötti szőlőt és erdőt s a három
tábla földet soha nem látott, isten háta mögött lakozó idegenek fogják
elharácsolni.
A mitől most már annyival inkább lehet tartani, mivel a tekintetes tábla
a Szent István napja után elmult második csütörtökön olyan itéletet
hozott, a mely ellen alig lehet most már orvosságot találni. Most ugyan
a szüreti törvényszünet miatt hallgat a törvény, de mihelyest elmulik
Szent Márton napja, pedig most már az is itt lesz pár nap mulva, azonnal
itt teremhetnek az ellenfelek, hogy a zálogos birtokot fölmérjék és
fölbecsüljék s ekként Kazóné asszonyom igaz jussaiban turkáljanak.
Sőt már a levélhordó czigány a tegnapi napon levelet is hozott bizonyos
Bánthó István dunaszentmihályi lakostól, valahonnan Tolna- vagy
Baranya-vármegyéből, melyben Kazóné asszonyom csak hugomasszonynak
tituláltatik s egyuttal neki nagy tisztességgel tudtára adatik, hogy
mihelyt Bánthó István az ő szüreti dolgait s egyéb őszi munkáját
elvégezi, azonnal atyafilátogatóba elnéz Kazavölgyére, a mivel
egyébiránt eddig is tartozott volna nagyon régen, de most erről
bocsánatot kér és ebbéli tartozását le fogja róni, a mely alkalommal
egyéb familia-dolgokról is, különösen pedig a zálogos pörről némi
mondani valói lesznek, addig is ajánlván az ő huga asszonyát istennek
oltalmába s kérvén az ő atyafiságos szeretetének ő rá való
kiterjesztését is.
– Söprüt neked, bestefia! – mormogott Kazóné asszonyom, mikor a levelet
végig olvasta. – Majd elvárlak én a zálogos pörre, csak ide jőjj!
Fölkelt ülőhelyéből, kinyitotta az ebédlő ajtaját s kikiáltott éles,
csengő hangon:
– Kató, Kató! Jere ide lányom!
Kató épen a pitvarban etette a galambokat, még egy marokra való ocsut
vetett nekik s azzal a kosarat letette és futott be.
– Vendégeket látunk a napokban édes lányom, de nem akarok velük egy
födél alatt lenni, miután sohasem láttam őket s ezek azok a szépséges
emberek, a kik a zálogos birtokból ki akarnak tudni bennünket; – eredj
lányom, hozzátok rendbe a csereházat, ott legyen a tanyájuk.
Az a csereház pedig volt a kastély előtt ötven vagy hatvan lépésnyire.
Valamikor osztályban a Halytó-ágnak jutott, a kivel azonban a Kazó-ág
pörbe keveredvén, az a ház sok lélekgyötrő alkalmatlanságnak volt
okozója a rossz szomszédság birtokában. Mit lehetett egyebet tenni, el
kellett biz azt cserélni három annyit érő külső járt birtokért, meg két
darab négy éves csikóért, hogy a rossz szomszédoktól meg lehessen
szabadulni. Ettől kezdve ez a ház csak csereháznak neveztetett. Ez a ház
volt boldogult Kazó uram hivataloskodó háza; itt tartott törvényt a
szolgabiró és esküdt ur, mikor Kazavölgyét utba ejté; itt volt a
mosó-konyha, sütő-konyha és a mángorló s itt lakott egyszer-másszor
egy-egy kegyelembe vett birtoktalan öreg atyafi ember is. Most
épenséggel üresen állott mind a négy szobája.
Ezt a házat kellett Kató leányzónak rendbe hozni, kiszellőztetni,
befüttetni Bánthó Istvánék részére, hogyha netalán megjönnének.
Azonban elmult Szentmárton napja, elmult az első ádvent is, és a
csereháznak még mindig nem ért ide várt vagy váratlan vendégje. Kazóné
asszonyom már kezdte hinni, hogy ő a dunaszentmihályi atyafiakkal való
megismerkedést e folyó esztendőben nem lesz kénytelen elszivelni.
De ő kelme megcsalódott.
Mert igaz ugyan, hogy Bánthó István uram már Mindszentek napján elindult
Dunaszentmihályról és még most sem ért Kazavölgyére, noha már ötödik
hete van utban, de ezen nagy késedelemnek bizony nem ő volt az oka. Mert
tudni való, hogy mig az ember Dunaszentmihályról Kazavölgyére
eljuthatna, addig keresztül kell menni Ágotán, Bölcskén, Csegén,
Balháson, Némedin, Vöröstornyán, Szentgyörgyön, Hántán, Bántán,
Tinójáráson és Leányvásárján, a mely utba eső nemesi közbirtokosságok
kebelében mindenütt lakoznak jó atyafiak, a kiknek vendégszerető házát
elkerülni nem volna illendő és sehogy sem volna megegyeztethető az
atyafiságos szeretettel. És minek utána az idő már késő őszre jár, sőt a
hó a Bakonyban le is esett, ennél fogva nemcsak minden utbaeső disznótor
miatt kellett elvesztegetni egy-egy napot, hanem azon felül még számot
kellett vetni ama körülménynyel is, hogy az utasokat Bölcskén nyomta az
Imre-nap, Némedin a Márton-nap, Szentgyörgyön az Erzsébet-nap, Bántán a
Katalin-nap s Leányvásárján András napja, találkozván véletlenül e néven
nevezett jó atyafi mind amaz emlitett kompossesoratusokban. Magától
értetődik, hogy Bánthó István uram soha ember szeme elé nem iparkodott
volna jutni, ha ő csak egyetlenegy atyafi házát is elkerülné s ez által
magára és a Feri gyerekre holtig tartó neheztelést venne.
Magával vitte ugyanis Ferit is, a nagy kamasz kölyket, a ki csak a
nyáron jött haza a debreczeni kollégiumból azzal az elhatározással, hogy
ő többé semmiféle könyvet a kezébe nem fog venni, miután a tudományokhoz
neki sem kedve, sem talentuma. Pedig a fiu nem volt épen nyavalyás
elméjü, hanem benne lévén a maradhatatlan gonosz vér, inkább vadászni és
lovagolni és huzalkodni szeretett, mintsem nagy tekintélyben
elhalálozott néhai öreg apjának, tisztelendő tudós Bánthó Kelemennek
istenes példáján indulva s apjának és rokonainak jó tanácsát követve,
magát az egyházi vagy prókátori pályára elszánta volna. Sőt inkább le
nem győzhető makacssággal csak mindig a mellett versenygett, hogy ő
gazda fog maradni, noha jól tudhatá a rakonczátlan, hogy apjának alig
van hét vagy nyolcz száz holdnyi járt birtoka s annak is nagy részét a
Duna járja, egy része pedig csak füzes és rekettyés, a hova csürhét
hajtani se igen lehet, mert a töméntelen sok nádi farkas csuffá teszi a
nyájat. S aztán ha még csak maga lett volna mint egyetlen fiu, de otthon
még három gyerek gubbaszkodott és egy szöszke leány. Mi lesz ezekből, ha
mind valamennyi csak a készre tátja a száját? Mehetnek majd Gerjenbe és
Szalmavárra bocskoros nemesnek.
Most is azért hozta magával Bánthó István uram a fiut, hogy egyrészt
otthon az ő távollétében valami istentelenséget el ne kövessen, másrészt
pedig, hogy a tuladunai atyafiakkal is ismerkedjék Hátha talán hozzá
való lány is akadna valahol, a mi annyival inkább kivánatos lenne,
miután a fiu csodálatra méltó testi erővel birván és azon kivül pajkos
természetü levén, ha csak a szent házas élet meg nem szeliditi, még
olyan dolgokra is vetemedhetik, melyek miatt szégyent is vallhat a nemes
familia.
Ilyenformán történt tehát, hogy ámbátor Dunaszentmihály, a mely feküdt
Tolnavármegyében, alig négy napi járóföldre volt Kazavölgyétől, a mely
feküdt Komáromvármegyében: mindamellett Bánthó István uram az ő Feri
fiával nem négy nap alatt, hanem épenséggel harmincznégy nap alatt ért
el Kazavölgyére.
Kazavölgyén épen Miklós-estét ünnepelt Kazóné asszonyom. Mert ámbár
néhai Kazó Miklós uram régen elköltözött már ez árnyékvilágból és attól
kezdve az ő nevenapját megülni nem szükséges, sőt zajos jó kedvvel
megünnepelni meg sem engedhető: mindamellett Kazóné asszonyom, mint
kegyeletes szivű hűséges hitvestárs, Miklós-estén mindig szivesen látja
az idősebb atyafiakat és jóbarátokat, hogy tisztességes beszélgetés
közben folytonos emlékezés történjék a megboldogultnak fényes
tulajdonságaira. Ismervén pedig az idősebb atyafiak és jóbarátok Kazóné
asszonyomnak ezen jó szokását, semmiképen el nem mulasztanák az
összegyülekezést s a megboldogult viselt dolgainak dicséretes
fölemlegetését.
Most is ime ott ülnek már a nagy ebédlőben vagy negyvenen, közeli és
távoli rokonok, egykori hivataltársak s a vármegyének oszlopos férfiai.
Fiatal ember alig van köztük egy vagy kettő, miután Kazóné asszonyom
ilyen alkalommal meg nem szenvedheti az éretlen fiatalság vihogását.
Kató is ott ül édes anyja mellett az asztal elején s komoly arczczal
hallgatja mind azokat, kik az ő édes apjáról oly nagy tisztelettel
emlékeznek, a kit ő még mint kicsi gyermek ismerhetett csak. Az idő már
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 07
- Parts
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 01Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4178Total number of unique words is 192332.2 of words are in the 2000 most common words43.5 of words are in the 5000 most common words49.9 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 02Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4173Total number of unique words is 194830.7 of words are in the 2000 most common words44.0 of words are in the 5000 most common words49.8 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 03Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4218Total number of unique words is 189731.2 of words are in the 2000 most common words44.0 of words are in the 5000 most common words50.9 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 04Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4108Total number of unique words is 191331.4 of words are in the 2000 most common words44.6 of words are in the 5000 most common words51.5 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 05Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4180Total number of unique words is 189034.3 of words are in the 2000 most common words48.1 of words are in the 5000 most common words55.2 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 06Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4153Total number of unique words is 194431.7 of words are in the 2000 most common words43.7 of words are in the 5000 most common words48.4 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 07Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4108Total number of unique words is 181232.8 of words are in the 2000 most common words45.5 of words are in the 5000 most common words50.4 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 08Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4161Total number of unique words is 188332.1 of words are in the 2000 most common words45.5 of words are in the 5000 most common words51.7 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 09Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4126Total number of unique words is 172735.2 of words are in the 2000 most common words47.3 of words are in the 5000 most common words53.6 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 10Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 3992Total number of unique words is 179232.6 of words are in the 2000 most common words45.0 of words are in the 5000 most common words50.5 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 11Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4188Total number of unique words is 186533.1 of words are in the 2000 most common words46.4 of words are in the 5000 most common words52.8 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 12Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4314Total number of unique words is 182433.4 of words are in the 2000 most common words46.7 of words are in the 5000 most common words52.7 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 13Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4186Total number of unique words is 189931.8 of words are in the 2000 most common words44.9 of words are in the 5000 most common words53.0 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 14Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4247Total number of unique words is 178232.2 of words are in the 2000 most common words44.4 of words are in the 5000 most common words50.6 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 15Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 4304Total number of unique words is 173735.1 of words are in the 2000 most common words48.1 of words are in the 5000 most common words55.3 of words are in the 8000 most common words
- A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 16Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.Total number of words is 1479Total number of unique words is 72447.8 of words are in the 2000 most common words58.3 of words are in the 5000 most common words62.7 of words are in the 8000 most common words