A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 13

Total number of words is 4186
Total number of unique words is 1899
31.8 of words are in the 2000 most common words
44.9 of words are in the 5000 most common words
53.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
s több efféle haszontalanságot, a mi mind nem egyéb, mint ivásra való
alkalmatosság. A hivatalos eljárásról mindig két-három nap veti őket
haza. Malmokban, kocsmákban, csárdákban dőzsölik át a napokat és
éjszakákat.
Meg is lett szomoru következése ennek az életmódnak.
A földek fele vetetlen maradt. Igás jószág soha se volt elég. A ház
teteje is bomladozott. A keritést régen elhordták már télen át a
czigányok tüzelőnek. Omlás-bomlás mindenütt. A szőlőt, kertet úgy
felverte a gaz, siralom volt ránézni. Ha Lidia kisasszony megengedte
volna az adósságcsinálást: ma már a zsidóé volna minden.
De még ez mind hagyján!
Hanem nemzetes Böthök uram termete, szine-valósága is elváltozott. Alig
volt ötven éves, már hatvanasnak látszott. Öreg embernek nézte mindenki.
Bajuszát hol kipödörte, hol nem. Szakála úgy nőtt már, mint az avar.
Csak a dőzsölő pajtások előtt volt még, ha volt, valami tekintélye.
Mindenki biztosra vélte, hogy a nemes, nemzetes Böthök-nemzetség vele
kialszik. S nem is valami nagy dicsőséggel.
Volt is mit hallani napról napra Lidi nénjétől.
Hátha most még azt a kölyket is haza viszi? Hátha az ő jó Lidi nénje
komolyan gondolja azt, a mit a csárdásné csak dévajságból mondott?
Sietnie kellett azonban, hogy még napfölkelte előtt hazaérjen. A reggeli
köd miatt legalább nem látják, mit visz a tarisznyában.
De hátha visitani talál?
Oda szól a csárdásnénak.
– Úgy beletegye ám hugom asszony azt a kölyket a tarisznyába s úgy
elaltassa, hogy a faluban meg ne nyikkanjon, mert különben a legelső
kapubálványhoz paskolom.
Pedig dehogy paskolta volna.
Aludt a kis gyerek egész hazáig, mint az aludttej.
Épen a baromfiakat etette nemes Lidia kisasszony, mikor nemzetes uram
haza ért. Bement a meleg szobába, letette ott a puskát és tarisznyát s
kiment Lidi nénjéhez.
– Kedves Lidi néném, jőjjön csak be egy szóra a szobába, nagy baj
történt.
Bemennek.
– Nézze csak meg kedves Lidi néném, mi van a tarisznyában.
– No mi van?
– Hát egy istenadta kölyök. Az úton találtam a Gombási csárda mellett.
Valami vásározók veszthették el. Azt se tudom fi-e vagy lány. Most ez a
nyakunkon marad.
A jó Lidia kisasszony első szóra nem hitt az ő korhely Bálint öcscsének.
Pedig csakugyan mozgott valami a tarisznyában. Oda ment, fölnyitotta a
tarisznyát és csakugyan nem nyulat talált benne.

V.
Lidia kisasszony kiránczigálta a gyereket a tarisznyából. Mély álma volt
a gyereknek a csárdabeli nagy lakoma után, föl se ébredt jó szerével,
csak az arczát fintorgatta, csak nyöszörgött és nyujtózkodott.
Megnézte Lidia kisasszony a gyereket elől, hátul, tetőtül talpig.
Kisült, hogy csakugyan nem nyul.
Kemény szemekkel támadott nemzetes uramra:
– Hogy került ez a gyerek a tarisznyába?
– Mondtam már kedves Lidi néném, az úton találtam, a farkasoknak ott nem
hagyhattam, a Gombási csárdásné tette a tarisznyába.
– Akkor hiszem el, ha akarom. Vagy czigánygyerek, vagy koldus kölyke,
vagy fattyu-gyerek. De most már azt kérdem, mit akarsz ezzel a
gyerekkel?
– Attól félek, rajtunk szárad édes Lili néném. Az árokba nem dobhatjuk,
mint a kutya-macskakölyket. Minden árok be van fagyva fenékig.
Lidia kisasszony arczának keménysége nem enyhült meg e szavakra.
– Rajtunk pedig nem szárad. Én ezzel a fattyuval egy födél alatt nem
hálok. Keféld le a ruhádat; mosdjál, fésülködjél meg; úgy áll mindened,
mintha ágról szakadtál volna, mintha a förgeteg hozott volna. A hogy
kocsmázó, éjszakázó, korhely embernél szokott lenni. Jösz velem a
biróhoz.
Szegény jó nemzetes uramnak meg kellett mosdani és fésülködni. Nehéz
dolog volt nagyon. De hiába. Nagy bűnének sulya alatt el kellett
szenvednie.
Lidia kisasszony beszólitotta a bejáró asszonyt s ölébe nyomta a
gyereket. Azután fekete selyemkendőt tett a fejére, fekete napernyőt
vett a kezébe s oda szólt nemzetes uramhoz.
– Menjetek előre, én is ott leszek mindjárt.
Szűz hajadon arcza hatvanöt éves kora daczára is elpirult arra a
gondolatra, hogy mellette ölbeli kicsinyt vigyenek az utczán végig.
A biró ott pipázott már a község tanácstermében; jóra való ember volt,
atyafi volt.
Lidia kisasszony kezdte a szót.
– Biró uram, bátyám uram, ez az én szerencsétlen Bálint öcsém egy talált
gyereket hozott az imént a házhoz. Tessék azt átvenni vagy a községnek,
vagy a nemesi közbirtokosságnak, mert én a házunknál gondját nem
viselhetem.
A biró kérdő szemmel nézett nemzetes uramra. Nemzetes uram pedig leült,
pipára töltött, rágyujtott s tövétől-hegyéig elmondta, hogy esett meg a
szerencsétlenség.
Ott állt a hadnagy a sarokban. Biró uram intett neki.
– Eredj fiam a községi bábaasszonyhoz, szólitsd ide.
– Nem lehet nemzetes biró uram; tegnapelőtt bevonult Veszprémbe
bábaasszony-vizsgálatot tenni. Ott is marad néhány hétig, mert
irni-olvasni is meg akarják tanitani.
– Addig tehát várnunk kell, mert senkire másra a gyereket rá nem
parancsolhatjuk. Megkérlek azonban, édes Lidia hugom, úgy is mint biró,
úgy is mint jó atyafi bátyád, hogy addig, mig így vagy amugy nem
határozunk, azt a kis porontyot ne tedd ki a hóra. A mennybéli angyalok
se viselik olyan jól gondját, mint te.
– Én-e? Mit gondol bátyám uram, én legyek egy födél alatt azzal az
aprósággal?
– Hiszen édes Lidia hugom, a mint értem, nem szopós már a gyerek. A
bejáró asszonyod meg lesz vele a tehénólban is. Ruhácskáról majd
gondoskodik a köztársaság. S aztán nem is várom én meg a bábaasszonyt,
majd megszólitom még ma vagy holnap a többi községi szegődöttet is.
Bölcs ember volt a biró, nem hiába volt szentgáli biró. Nemes Lidia
kisasszony ugyan savanyú képpel nyugodott meg az elhatározásban, de
azért a gyerek csak visszakerült hozzá.
Volt a községnek és közbirtokosságnak egy csomó szegődött embere. Volt
négy kanásza. Alsó, felső, belső, külső. Volt két gulyása, tizenöt
kerülője, ugyanannyi csősze, két hadnagya, négy kisbirója, négy éjjeli
őrje, aztán levélhordó, dobos, kéményseprő, két pap, két tanitó, jegyző,
segédjegyző, két kovács, két mészáros borbély, baromorvos, csárdások,
kocsmárosok, csaposok, molnárok s több effélék. Mindezeket a község és
közbirtokosság fizette. Mindezek a köztársaságból éltek, annak javát
huzták, vonták, röviditették. Ezek közt csak akad, a ki a talált
gyereknek pártját fogja.
Akadt a manóba. Biró uram mindegyiket meghivatta s mindegyiknek lelkére
beszélt. Minden tárgyalásra megidézte nemes Lidia kisasszonyt is.
Valamennyinek alapos kifogása volt.
Az egyiknek nincs felesége, mit csináljon a gyerekkel? A másiknak anyósa
lakik a háznál, e miatt is megunta már a világot. A harmadik szegény,
mint a templom egere, maga se tud élni. Egy csomó ember kint lakik
erdőn, mezőn, pusztaságon; oda csak nem vihetik a gyereket. Néhány azt
mondta, betegje van a háznál. A belső emberek: papok, tanitók,
harangozók, templomatyák, gondnokok, presbiterek, dékánok, egyházfiak
nyilván bebizonyitották, hogy ők az istennek szolgái, nekik a
köztársaság nem parancsol. A legtöbbje pedig azzal állt elő, hogy amúgy
is annyi gyereke van, mint a fűszál; azt meg senki se tudja, hogy ezen
tul még mennyi lesz; abba a kis darab világba, a melyet nekik hasitott
ki a gondviselés, az a gyerek már bele nem fért.
Csikó volna, borju volna, bárány, gida, malacz volna: azt csak
elfogadnák tartásra, de mit csináljanak ők gyerekkel?
Az évszakok rendre eljöttek egymás után. A tél után tavasz, tavasz után
nyár, de azért a tárgyalás be nem végződött. Nemes Lidia kisasszonyt
minden héten megidézték néhányszor. Nem elég, hogy eddig elég volt
lábbelinek télre egy pár talpas tutyi, nyárra egy pár borjuczipő s most
minden hónapban elszakad két pár, hanem ezen felül még a sok
járás-kelésben annyi tyukszeme nőtt még a talpán is, hogy egész éjjel
borogatni kellett s utóbb már a szobából se tudott kimenni.
A gyerek azonban nőtt keményen. Tudott már menni is. Olyan erős lett,
mint a vasék. Akkorákat tudott kiáltani, hogy a tizedik szomszédban is
meghallották. De ha Lidia kisasszonyt meglátta: annak köténye mellől el
nem ment s ha el akarták vinni: orditott, mintha sütögetnék.
Nem különben ragaszkodott nemzetes uramhoz is. A mit annyival inkább
lehetett csodálni, mert nemzetes uram még akkor is rá mordiázott, a
mikor gyümölcsöt hozott neki a kertből és a szőlőből.
Nemzetes Böthök uramon is nagy változás történt.
A szent-gáli nemes urak ugyanis, az ő dőzsőlő pajtásai dévajkodtak vele.
Nem akarták elhinni, hogy a gyereket az uton találta. Valami czéda
elméjü pajtása azt koholta ki, hogy álmában, a mikor a haraszton pihent
volna, valami czigányasszony kigombolta dolmányát és mellényét s úgy
tette meztelen keblére a rajkót, még a mellényt be is gombolta rá s
nemzetes uram még se vette észre.
Ezt azonban még csak eltürte volna, mert ez nem volt igaz.
Hanem azt is beszélték róla, hogy ő nem is a tarisznyában, hanem ölben
vitte haza a gyereket. Csináltak róla verset is. »Nemzetes uramnak
ölében a fattya – Mit csináljon vele: szépen csititgatja.«
Rossz vers, se füle, se farka, de van benne történeti igazság. Igaz
ugyan, hogy szegény, ártatlan, magával jóltehetetlen csecsemőt, a kit
anyja elhagyott, ápolni nem épen vétek, de nemes emberhez és királyi
vadászhoz még se méltó s a ki mégis ezt cselekedné, biz az elvárhatja
magára nemes uraimék sulyos itéletét.
Nem is állta ki nemzetes uram ezt a csufolódást. Úgy ott hagyta dőzsölő
pajtásait, mint Szent Pál az oláhokat. Nem látta őt többé se a
tanácsterem, se semmiféle kocsma és csárda. Otthon maradt s hozzá látott
a dologhoz.
Legelőször is elkezdett furni, faragni s olyan keritést csinált a
tavaszra nemesi udvara körül, nem volt annak párja a faluban.
Kora tavaszszal már megcsinálta a lakóház és a többi épület tetejét s
azt a bokrétát, a melyet a csucsfal fölött a tető sarkába illesztett,
megbámulta mindenki.
Emelt az udvar felől ékes kaput s beföstötte zöldre. Csak úgy fénylett.
A mikor pedig az épületek falait kijavitotta s kimeszeltette s a lakóház
ajtait, ablakjait szintén szép zöldre kiföstötte: oly diszes, oly ékes,
oly szemre való lett a nemes Böthök-nemzetség ősi kúriája, alig akadt
hozzá hasonló Szent-Gál községében.
Csodáról beszélt mindenki.
De hát a mikor kitavaszodott s a mezei munkát meg lehetett kezdeni!
Nemzetes uram maga vigyázott az etetésre. Olyan kövér lett minden igása
és kijárója, mint a duda. Elvetett ő minden földet s nem hagyott ugaron
semmit.
Nosza kalapot emelt most már mindenki ő előtte.
Még egykori dőzsölő pajtásai is, akik annyit csufolódtak, hol egyenként,
hol kettenként vagy többesben fölkeresték, tisztességgel megkövették s
igaz barátsággal megkérték, ne vesse meg ezentul őket és barátságukat,
de sőt inkább vegyen részt nemesi társaságukban.
– De kedves barátaim és atyámfiai, elég volt nekem a szóból. Nem megyek
én addig közibétek, mig azért a gyerekért el nem jön az anyja vagy a mig
azt ki nem adhatjuk olyan kézbe, mely gondját viseli.
A mikor pedig ezt másod-harmad szájból meghallotta Lidia kisasszony,
nyomban eltipegett a biróhoz s nagy komolyan e szavakat intézte hozzá:
– Biró uram, bátyám uram, sohase fáradozzon tovább a gyerek dolgában. Én
a gyereket senkinek semmi áron ki nem adom.

VI.
Nagy szó volt ez! Hogy a nemes Lidia kisasszony végkép és örökösen
magához vegye azt a gyereket: el nem hitte volna azt senki a világon.
Származott is ebből sok nagy bonyodalom.
Mint a villám, úgy terjedt szét a hír a községben. Nyomban eljutott az
egész atyafisághoz. A nemes Böthök-nemzetség fiága ugyan már senkiből
másból nem állott, csupán csak nemzetes uram uri személyéből, a kit
pedig az isteni és természeti törvények szerint halandó embernek kellett
tekinteni, de annál számosabb volt a nőági atyafiság. A Láthó, Menyekey,
Halyagos és Kerepes családok száz ijafija nézett és várakozott a
Böthök-örökség után. A mely örökség ugyan egy embernek is kevés lett
volna, de akármilyen kevés is, ősi juss az, – idegennek, jöttmentnek,
ágról szakadtnak abban turkálni meg nem engedhető.
S ime Lidia kisasszony mégis talált-gyereket, fattyukölyket vett
magához. S ime ez ellen még nemzetes uramnak sincs kifogása.
S vajon mit akarnak vele?
Örökbe fogadják?
Nyilvánvaló, hogy már megszerették. Mennyi csúfságot kellett nemzetes
uramnak elnyelnie s még is kedveli azt a kölyket. Hogy irtózott teljes
életében Lidia kisasszony minden gyerektől és gyereknyafogástól s ime
annak a porontynak úgy viseli gondját, úgy eteti, úgy öltözteti, úgy
félti; kutyaharapástól, kóborgó czigánytól, kutbaeséstől úgy őrzi,
mintha nem is fattyu volna, hanem valóságos Böthök-származás volna. A
mit semmi se bizonyit jobban, mint az, hogy a mikor azt a kölyket minap
az udvaron a kijáró emse föltaszitotta, Lidia nyomban elküldött a javas
asszonyért, hogy kenje, fürössze, dagassza meg azt a kölyket, nehogy
nyavalyatörős legyen ijedtében. Ki látott már ilyet?
Utjába kell állani a veszedelemnek.
Elkezdték Lidia kisasszonyt látogatni a vén asszonyok. S beszélgetésük
mindjárt a kölyökre tévedt.
Szép is volna, jó is volna, isten ajándéka is volna, ha anyja bűnös
személy nem volna. Az egyik rábizonyitotta, hogy czigányasszony volt. A
másik szentül meg volt győződve, hogy gyujtogató volt, felpörzsöli utóbb
a mi falunkat is. A harmadik sok embertől hallotta már, hogy tót asszony
volt; csent, lopott, orozott; a mit a szeme meglátott, keze ott nem
hagyta; egyik faluból a másikba kergették, most is ott ül a főbiró keze
alatt; még a kölyke is szégyent, gyalázatot hoz ránk.
Lidia kisasszonynak két füle volt. Nem dugta be egyiket se. Hanem a mit
e beszédből az egyik fülén bebocsátott, a másikon nyomban kieresztette.
Akkor a gyereket vették birálat alá.
Szemmel látható, hogy az egyik szeme kertbe néző; kancsal lesz belőle.
Bizonyos az is, hogy tele van belső nyavalyával, úton-útfélen szedte föl
valahol. Ki is üt majd rajta, rossz seb lesz belőle, ráhozza a falura a
dögvészt. Annál pedig semmi se bizonyosabb, mint hogy ha felnő,
elvetemedik, betyár lesz, duhaj lesz s legelőször a jó Lidia kisasszonyt
üti agyon. Ott lesz temetésén az egész falu. Hat verset harangoztat rá
az atyafiság.
Az a kölyök maga se tiltakozott e beszéd ellen. Pedig többnyire ott
hallgatta Lidia kisasszony kötényébe fogódzkodva.
Két nagy fekete szeme csak úgy ragyogott a vén asszonyokra. Sőt a mikor
megunta már a beszédet, fölkapaszkodott Lidia kisasszony ölébe, rádőlt
kebelére, átkarolta nyakát s úgy összecsókolgatta, csak úgy csattogott.
Épen ez mutatja az emberi tökéletlenséget. Az a Lidia kisasszony inkább
hajtott annak a kölyöknek csókjaira, semmint a vén asszonyok megfontolt
beszédére, a kik pedig vér szerint való rokon atyafiak lettek volna.
Egyszer meg, mikor már semmi se használt, azt gondolták ki: készitettek
madárijesztőt, felöltöztették rongyos, piszkos babaruhába, két lába
kétfelé, két karja mint az akasztófa, szájában papiros, papirosra
ráírva: »én is haza jöttem a másik után« s egyik hajnalban bedobták
Lidia kisasszony udvarába.
Ez a csúfság csak észre tériti Lidia kisasszonyt.
Dehogy téritette. Még ez se téritette. Sőt inkább nemzetes uram a
madárijesztőt karóra kötötte s a karót a kertbe kiültette. Hadd legyen
valami haszna is. Hanem a papirossal pipára gyujtott.
Nem ismerné ám az az emberi természetet, a ki azt hinné, hogy a leányági
atyafiság most már lemondott tervéről annak okából, mivelhogy leleményes
tervei mind ez ideig rendre meghiusultak. Nem mondott bizony le s ha
erőfeszitése néha szünőben volt is: a jó alkalomra várt csupán s erőit
arra gyűjtögette.
Az alkalom meg is jött, ha késett is egy-két esztendeig.
A bűnös leányzó, a kis gyermek anyja, mind ama nagy belső küzdelmekről s
apró fenekedésekről, melyek a leányági atyafiság keblében égtek, mint
parázs a hamu alatt, mind nem tudott semmit.
Hogy is tudhatott volna? Hiszen még arról se tudott, hogy porontya él,
nem tépték szélylyel a farkasok.
Eszét vesztette, mikor az ó-téglavető gödreiben a haraszton a gyereket
nem találta. Ott nyúlt el ájultan a havon és a haraszton.
Bizony jót tett volna vele az isten, ha vásárra menő emberek föl nem
ébresztik. Ott a fagyon meggémberedett volna szépen; megfagyott, elaludt
volna; elmult volna örökre. Bűnös lelke, gyötrött szive, fájdalma,
szerelme, boldogtalansága nem szálldogálna sötét felhő gyanánt a Bakony
fölött. Nem keresné senki, nem üldözné senki. Elfelejtenék szülő földén,
elfelejtenék a herendi kocsmárosék is, nem okozna annyi bajt és
zenebonát se nemzetes uramnak, se a tekintetes, nemes vármegyének. S nem
okozna annyi búbánatot és annyi keserü szenvedést önmagának.
Az emberek azonban, akár kell, akár nem kell, belekeverednek a sorsnak
dolgaiba s jobban akarják azokat igazgatni, mint a hogy maga a sors
elgondolta. Lám azok a vásáros emberek meglátták a piros hara-kendőt a
havon, oda mentek, az ájult nőt kezükre vették, egyik kocsijukra
föltették s bevitték egyenesen Veszprémbe.
Útközben költögették, élesztgették. Mindjárt látták, hogy fiatal, szép
asszonyszemély. Vagy lány, vagy menyecske. Seb nincs rajta, keze-lába
nincs eltörve; nem is bódult, nem is részeg; – lélekzetén se bor, se
pálinka szaga; bizonyosan szivfogásos; valami kórság elfogta a szivét.
Ha tudták volna, micsoda kórság! Bizonyosan ott hagyták volna a hónak,
hidegnek, éjszakának, éhségnek, Bakony erdejének. Ezek majd hamarosan
örökre kigyógyitották volna minden nyavalyából.
Hóval dörzsölték a halántékait. Pálinkát csöpögtettek a fogai közé. Az
egyik ember kibontotta a szive körül a ruhát s ott a szive táján
meztelen testét szájával melegitette. Szinte megirigyelték társai, hogy
épen ő jött erre az üdvös gondolatra.
Akár egyik orvosló szer segitett, akár másik, a lány magához jött.
Szemeit kinyitotta, felült, körülnézett, látta az embereket és kocsikat
s egy pillanat alatt, mint a villám, leugrott a kocsiról. El is esett a
hóban, megint felpattant s futni kezdett. Kétszer is elkiáltotta:
– Az én angyalom! Hol az én kicsinyem?
De a vásározó emberek se sokáig tanakodtak.
– Fogjátok el, utána!
Két-három fiatalabb ember utána iramodott s elcsipte nyomban. Vezették
vissza a kocsikhoz.
A lány most könyörgőre fogta a dolgot.
– Ne bántsanak engem, hagyjanak magamra, hadd keressem meg piczinyemet!
Az emberek rendbeszedték ruháját, nyakán és vállán szépen megkötötték
hara-kendőjét s ujra felültették a kocsiba.
Meg se köszönte az a bűnös lány. Hanem a mint egy mély vizmosáshoz
értek, megint könyörögni kezdett.
– Ha istent ismernek kigyelmetek, dobjanak le engem ebbe a mélységbe.
Az emberek összenéztek.
– Megháborodott a boldogtalan!
Hát hiszen meg is volt az a teremtés háborodva. Most már nyilvánvaló.
Nem is hagyták Herenden. Kissé úgy is megkéstek. Ha Herenden hagyják:
biró előtt, jegyző előtt százféle kérdezősködésre kellett volna
felelniök. Alkalmas időre épen nem érnek be a vásárra. Aztán hátha
törvény, hátha biróskodás lesz a dologból. Mentsen isten attól, hogy
őket tanuknak fogdozzák. De meg mit is tudna csinálni egy kis paraszt
falu egy ily bomlott elméjü teremtéssel? Veszprémig meg se állnak vele.
Ott leteszik az Angyal vendégfogadóban. A fogadóst megkérik: izenjen be
a városi kórházhoz. Az majd beizen. Oda jön a város kapitányja, átveszi,
elvezeti. Ő róluk szó se lesz. Nevük nem jön a tanuk jegyzőkönyvébe. Nem
kell csúszniok-mászniok a legnagyobb dologidőben egyik hivataltól a
másikig, Pontiustól Pilátusig.
A legokosabban volt ez így kigondolva. Így is történt szóról szóra. Csak
a vége felé változott meg kissé a dolgok jól kigondolt rendje.
A lány, úgy látszik, sorsában megnyugodott. Nem szólt, nem sírt, nem
panaszkodott többé. Sőt ott a kocsiülésben meg se mozdult ezen tul
Veszprémig. Két kezét összekulcsolta, mintha imádkoznék s a mikor
Veszprémbe délután három órakor beértek s a kocsik az Angyal fogadónál
megálltak, szép szeliden maga szállt le a kocsiról s az emberek szavára
nyájas engedelmességgel ment be a fogadóba.
De nem várta ő azt meg, mig a kórházat értesitik s mig eljön érte a
városkapitány. A mikor nem ügyeltek rá egy pillanatig: kisurrant a
szobából, fölment a Benedek-hegyre, onnan fölvánszorgott a várba s ment
egyenesen a vármegyeházához. Megállt a vármegyeház kapuja előtt s
benézett a kapun.
A kapu alatt ott sétált az őrség. Kősó Ferencz megyei huszár volt az
őrség. Zöld mentéje, piros nadrágja, forgós és makkczimeres csákója csak
úgy fénylett, tündöklött. Sarkantyu a lábán, kivont széles fringia a
kezében, tarsoly az oldalán. Bajusza kipödörve kegyetlenül. Meglátja a
lányt s annak halavány, búbánatos arczát. Pattogósan kérdi:
– Mit keressz itt lányom?
– A törvényt keresem.
– Miféle törvényt?
– A kinek kard van a kezében, élet-halál a hatalmában.
– Mit akarsz vele?
– A kezébe akarom magam adni.
– Ki vagy te? Mi vagy te?
– Szegény bűnös lélek vagyok. Nagy a vétkem, se isten, se ember meg nem
bocsáthatja. Számot vetettem az élettel. Nem tudom tovább elviselni.
– Várj egy kissé. Állj ide a folyosóra,
A lány átment a kapu alján s a folyosó sarkán megállt.
Jött arra másik huszár, a ki most nem volt őrség. Oda szól neki Kősó
Ferencz.
– Ezt a boldogtalan teremtést vezesd a várnagyhoz, az irodába.
A huszár melléje áll a lánynak, megfogja balkarját s vezeti a
várnagyhoz, az irodába.
Ott ül a várnagy kopott karos széken asztal mellett. Az asztalon irások,
irószerek, tőr, pisztoly, kutyakorbács, rabkenyér. Jobbról-balról kisebb
asztal, mindegyik mellett irástudó rab; számit, vonaloz, irkafirkál
mindakettő. Vas nincs a lábán egyiknek se. A falakon köröskörül fogas. A
fogason vasak lógnak. Alakjuk egyféle, súlyuk különféle, rozsdás
valamennyi. Az ajtóban két huszár; fegyverben az egyik, puczéran a
másik. Az ajtón át hol be, hol ki rabokat kisérnek. Kemény, goromba,
rövid szóval osztja ki rendeletét mindegyikéhez a várnagy. Nagy bajusza,
nagy szakálla úgy hozzá szokott már a goromba szóhoz: föl se veszi, meg
se mozdul. Se bajusz, se szakál.
A lány hall is, lát is mindent. Nem ijed meg semmitől. Vagy talán nem is
lát, nem is hall már semmit, azért nem ijed meg. Lelke talán ott jár
már, a hol a halottakat jegyzik, nem az eleveneket.
A várnagy keményen szól hozzá:
– Hogy hivnak? Mi a neved?
– Gergő Zsuzsi a nevem.
– Hová való vagy? Hány éves vagy? Mit akarsz? Mi terheli a te bűnös
lelkedet? Beszélj szaporán!
– Szegény boldogtalan cselédleány vagyok. Elmultam huszonegy esztendős.
Nagy vétket követtem el. Kitettem, elvesztettem, halálnak adtam édes
picziny ártatlan gyermekemet. Ezért jöttem ide. Várom itéletemet, várom
halálomat.
Könnyei kitörtek, inai megrogytak, a huszár ott a háta mögött megkapta,
hogy el ne essék.
A várnagy rá se néz többé. Oda szól Nyögéri káplárhoz:
– Vigye kend a tizenhetedik számu zárkába. Megvizsgálják kendtek
gondosan.

VII.
A bűnös lányt bevezették egy mellék odúba. Ott voltak a bünjelek. A
káplár ügyelt, két huszár megkezdte a motozást.
A lány szó nélkül engedelmeskedett. A káplár szavára letette fejéről a
kendőt, nyakáról a harakendőt, leoldotta kötényét, levetette kopott
kabátkáját, mellénykéjét, szoknyáját és alsó szoknyáját. Úgy ült ott egy
hideg fa-széken egyetlen tiszta ingben. Térdét összeszoritotta, domboru
mellén ingét két kezével összefogta.
Megtapogatták, meggöngyölgették minden darab ruháját egyenként.
Kabátjának, szoknyájának minden ránczába belekandikáltak. Nincs-e
valahol elrejtve tű, ár, kés, ölőméreg, pénz, irószerek vagy egyéb
efféle gyilkos és ártalmas szerszám? Mert a rabnak puszta testén s
nyomorult öltönyén kivül nem szabad lenni semmijének.
Találtak a zsebében három krajczárt. Ez volt minden pénze. Fölirták
papirosra.
Találtak ugyanott egy varrótűt, egy kis ollót, három gombostűt, kevés
fekete s fehér czérnát és pár rőfnyi vékony kötőszalagot. Találtak
gyüszüt, kézi tükörnek tört darabját s egy imádságos könyvből
kiszakitott lapot. Szegény bűnösök imája volt rajta isten irgalmáért. –
Ezt is felirták ugyanarra a papirosra.
Találtak összegöngyölgetve egy darab rongyot is. Ki se bontották, meg se
nézték, hanem mint szemetet félre dobták.
A leány lehajolt érte, fölvette, ajkához emelte, összecsókolta azt a
rongyot. Könnyei hullottak rá.
A káplár oda szól a huszárokhoz.
– Nézzétek meg, mi van abban a rongyban?
Kiveszik a lány kezéből. Kibontogatják. Egy kis rongyos gyermekfőkötő,
czérnából horgolva. Mikor az az édes piczi angyal a világra jött: ezt
viselte legelőször. Fejecskéje azóta kinőtt belőle. Lesz annak már
innen-onnan esztendeje. Az az ostoba lány azóta mindig magánál hordja.
Pedig semmi haszna belőle. Nem is ér semmit.
El is dobják megint a huszárok. A lány most már nem veszi föl, csak nézi
zokogva.
A káplár parancsol.
– Állj fel. Ne pityeregj!
A lány feláll, elfojtja zokogását. A huszárok gondosan körülnézik,
elől-hátul. Harisnyáját körül motozzák térdétől bokájáig. Levettetik
vele ócska lábbelijét. Azt is megnézik. Harisnyában, lábbeliben semmi
gyanusat nem találnak.
– Egészséges vagy-e? Nincs-e valami betegséged?
– Nincs sehol semmi bajom, egészséges vagyok.
Hát hiszen igaza van. Arcza halavány, de életszinü. Állása egyenes,
karja és lába erős, melle és csipője domboru, a fiatalság és üdeség
illata sugárzik termetéből. Nem kövér, de nem is sovány.
Bizony egészséges. Csak lelke vonaglik halálos kinokban. Csak szíve
vérzik ezer sebből. De ez nem való a hivatalos iratokba.
– Nincs egyebed? Mindened itt van?
– Nincs semmim, csak a rajtamvaló.
– Váltó inged sincs?
De bizony volna. Egyetlen váltó inge ott van a herendi kocsmároséknál.
Ha megmondja: azok is megtudják, hogy ő rossz nő, rabságban van. De
miért kelljen azoknak azt megtudniok? Azok jó emberek. Oly szivesen
adtak menedéket, jó szót, meleg ételt, éjjeli szállást. Még azt is
megengedték volna, hogy piczinyjét magához vegye. Ne tudják meg azok,
hogy ő hová jutott.
Azt felelte a káplárnak:
– Minek kellene nekem a váltó ing arra a néhány napra?
– Micsoda néhány napra?
– A mig a vesztőhelyre ki nem visznek. Addig jó lesz ez is, a melyik
rajtam van. Akkor meg majd akad jó lélek, a ki tisztát ad rám.
A két huszár rá nézett a káplárra, a káplár nézte a lányt. Átkozott szük
az a huszárdolmány, de a szívből még se tud minden érzést egyszerre
kiszoritani. Akár bomlott, akár bűnös az az ifju nő: bizony isten, meg
tudná sajnálni az ember. Még ha huszár, még ha káplár is az ember. Csak
hogy azt elárulni se nem szokás, se káplárhoz nem illendő. Sőt annál
keményebb hangon beszél vele.
– Öltözzél fel iziben. Jöjj utánam. Lesz még neked jó néhány napod itt,
ha már egyszer ide kerültél.
Magára hányta kevés ócska ruháját a bűnös lány, ment a káplár után,
belépett a tizenhetedik számu odúba, az ajtót becsapták rá s a nagy
závár aczélrugója nagyot csattant, mikor a káplár a termetes kulcscsal
ráforditotta a závár nyelvét. A nagy csattanás végig harsogott a börtön
széles, homályos folyosóján. Hangja behatolt a többi odu ajtajának leső
ablakán. Minden odu tele volt lakóval, eleven halottal. A halottak
felugráltak s oda állottak a leső ablak elé. Hátha hallanának valami
ujságot. Azután elkezdtek maguk közt tanakodni. Vajjon uj eleven
halottat hoztak-e be vagy a régiek közül vittek el valakit? Talán a
szabadságra, talán messze rabságba, talán a betegek közé, talán a
temetőbe! Ismerős-e vagy idegen? Ártatlan-e vagy sulyos kölöncz terheli
a lelkét? A csattanás hangja lassanként elenyészik. Nem nyujt
felvilágositást ezekre a kérdésekre.
A káplár igazat mondott.
Ne is számits arra te boldogtalan teremtés, hogy a törvény a te
kinjaidnak majd hamarosan véget vet. Nem tudod te még, mi az a törvény.
Nem az ám a törvény, hogy a ki vétkezik: annak bűnhödnie kell vagy ezen
a világon, vagy a más világon. – Ez csak a vallásnak, csak a szívnek,
csak az istennek törvénye.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 14
  • Parts
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 01
    Total number of words is 4178
    Total number of unique words is 1923
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 02
    Total number of words is 4173
    Total number of unique words is 1948
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 03
    Total number of words is 4218
    Total number of unique words is 1897
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 04
    Total number of words is 4108
    Total number of unique words is 1913
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 05
    Total number of words is 4180
    Total number of unique words is 1890
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 06
    Total number of words is 4153
    Total number of unique words is 1944
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    43.7 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 07
    Total number of words is 4108
    Total number of unique words is 1812
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 08
    Total number of words is 4161
    Total number of unique words is 1883
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 09
    Total number of words is 4126
    Total number of unique words is 1727
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.3 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 10
    Total number of words is 3992
    Total number of unique words is 1792
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 11
    Total number of words is 4188
    Total number of unique words is 1865
    33.1 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 12
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1824
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 13
    Total number of words is 4186
    Total number of unique words is 1899
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    44.9 of words are in the 5000 most common words
    53.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 14
    Total number of words is 4247
    Total number of unique words is 1782
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 15
    Total number of words is 4304
    Total number of unique words is 1737
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A két ördög vára és egyéb elbeszélések - 16
    Total number of words is 1479
    Total number of unique words is 724
    47.8 of words are in the 2000 most common words
    58.3 of words are in the 5000 most common words
    62.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.