A Bakony (2. kötet) - 09

magához vette. Nyilvánvaló volt ezekből, hogy ő nem a fölséges török
szultánnak, hanem a fölséges magyar királynak alattvalója Veszprém
vármegyéből, Sur községéből. Vele a török biró, a török rendőr el nem
bánhat, őt össze nem kuszálhatja.
Magához vett száz jó körmöczi aranyat s egy zacskó Mária Terézia-tallért
is. Akkor nálunk is kelendő pénz volt, Egyiptomban ma is kelendő. Ment a
konzulunkhoz, a ki ott rezideált Alexandriában.
Mit csinált ott, mit se: ki tudná azt most már elmondani? Onnan kiment
valamelyik rakodó tengerpartra s egy óra mulva elment a török
birósághoz.
Bejelentette ott, hogy ő magyar ember. Megmutatta igazságait.
Egyetlen szavát se hitték, jól összemordiázták. Akármiféle ember:
vagyonát elveszik s egyik kezét bizonyára levágják. A vám a fölséges
szultáné volt. Ha büntetését kiállotta, mehet Magyarországba s törvényt
állhat a vármegye előtt.
Még el se végezték vele ott a szóváltást: ime odaérkezik a konzul
levele. Kemény levél. Az volt bele irva, hogy Bohor Yontob Szaláma
magyar ember, maga is az, fia is az, hajuk szála se görbüljön meg, az
irásokat küldjék át a konzulhoz, majd ő gondoskodik a biróságról.
Akkor nagy háboruja volt épen Törökországnak. A muszka seregek már a
Kara-Dagh bérczein jártak. Attól lehetett félni, hogy a magyar király és
osztrák császár seregei is megrohanják a fölséges szultánt. Mit tehetett
a biróság egyebet Alexandriában? Megengedte Szalámának: hadd fusson.
Szaláma és Jusszuf tehát megmenekült?
Dehogy menekült.
A boszuálló végzet megint előjött valahonnan. Most már a haragos Szenóra
alakjában.
Szenórának most már élete, szabadsága, női méltósága, becsülete,
vagyona, kis gyermekeinek jövendője mind azt parancsolta, hogy ne
engedjen. Ha ég-föld összeszakad is: Jusszufon és Szalámán akármilyen
szomoru, de fényes elégtételt nyerjen.
Sietett hát édes atyjával együtt a mi konzulunkhoz s bejelentette sok
keserü panaszát.
Először is Jusszuf ellen hűtlen elhagyás, kétnejüség és házasságtörés
miatt. De azonkivül rágalom, becsületsértés és hamis vád miatt is,
minthogy őt idegen férfiuval való szerelmeskedéssel vádolta. Végezetül
pedig vértagadás miatt, minthogy Jusszuf saját születendő törvényes
gyermekét nyiltan a biróság előtt fattyugyereknek mondani nem
iszonyodott.
Azután édes apjával együtt bepanaszolta Jusszufot és Szalámát csalás,
okirathamisitás, erőszak, rablás miatt, miért ezek titkon összebeszélve
a zacskó aranyat is, pénzt is, az irást is elragadozták. Folyamodott
végül a kádihoz, hogy neki adják ki a zacskó aranyat, mert az az ő
hozománya. Végzetül pedig a főrabbitól átvette a válólevelet, a melyet
Jusszuf az alku szerint oda letett.
A konzul három napig éjjel-nappal irta a sok panaszt, hogy elküldhesse
oda, a hova kell.
Egyszer csak nagy mennykő levél érkezik a nemes vármegyéhez Bécsből, a
Magyar Királyi Udvari Főkorlátnokságtól. A levél boritékán ékes latin
nyelven meg van irva, hogy a levél az Excellentissimi, Illustrissimi,
Magnifici, Reverendissimi, Spectabiles, Nobiles, Generosi, Egregii
egyházi és világi főrendeknek, nemes uraknak és mind az egész vármegye
Karainak és Rendeinek szól, a melyben felhivatik a vármegye, hogy
biróságai utján a sok mindenféle panaszt fölvegye, a feleket és tanuikat
Ázsiából és Afrikából s mindenünnen a hol csak találtatnak, szine elé
idézze, erősségeiket megfontolja s hazai törvényeink szerint
szolgáltasson törvényes igazságot.
Az alispán, tekintetes Szalóky De Eadem Ferencz úr meg se nézte, mi van
a levélben. Hanem akármi van: adjon róla véleményt a főfiskus ur.
Átküldte hát a levelet ehez. Ez volt a szokás is, igy is illett. Mert
habár a vármegyének hatalma az alispán volt, tolla pedig a főjegyző: de
esze mégis csak a főfiskus.
No, most már uram, uram, Karakószörcsöki Szörcsöky Ábrahám főfiskus
uram, mit csinálsz most?
A főfiskus átolvasta az irásokat, a mindenféle panaszokat és
mellékleteket. Volt ezekben olasz irás, német irás, latin irás, tömérdek
arab és héber irás, de ugyan magyar irás egy betü se volt.
De ez a főfiskust nem akadályozta. Hát hiszen ő ismerte ezt a sok
mindenféle nyelvet. Ha ő nem ismerte volna: hiába fordult volna akár a
nemes káptalanhoz, akár a zsidó rabbihoz a vármegye. Ezt a sok nyelvet
egyik se tudta volna.
De még meg is örült a főfiskus ennek az alkalomnak. Ime, a tanulásban
átvirrasztott sok álmatlan éjszakáért meglesz az illő jutalma, mivel
bebizonyosodik a világ előtt, minő magasztos dolog a tudomány általában
s az ő tudománya különösen.
Bizonyos, hogy az ügyet tárgyalásra ki kell tüzni és a feleket s tanukat
Egyiptomból meg kell idézni. Igaz, hogy a Corpus Juris s a Tripartitum
egy szót se szólnak arról, miként intézze a nemes vármegye Egyiptom
ügyeit, de azért az idézést mégis el kell rendelni, mert a császári
potentátok szerződései igy rendelik, a Főkorlátnokság pedig igy
parancsolja. De azonkivül is a kétnejüség nemcsak sulyos, de utálatos
bűn is. Annak az elvetemedett Jusszufnak meg kell lakolnia. Más
becsületes embernek egy asszony is elég, néha még egy is sok: neki pedig
kettő is kell? El nem nézheti ezt a keresztyén köztársaság s a nemes
vármegye. Lakoljon tehát.
Akkor még nem voltak vasutak, de még a hajók is lassan jártak. Azután
nem is köteles a megidézett ember se gőzösön, se hajón, se kocsin, se
lovon járni. Oly hosszu időre kell a tárgyalás napját tenni, hogy az
alatt az ember Egyiptomból gyalogszerrel is kényelmesen elérhessen
Veszprémbe. Természetesen azon az uton kell jönni, a melyen Mózes
vezérelte a zsidókat. A vörös-tengeren át, a Sinai-hegy alatt, a
sivatagon, Szirián és Zsidóországon keresztül, Kis-Ázsia országait és
tartományait átszelve, végre Macedónián, Bulgárián, Rámán, Szerbián át,
a mi országunkba.
Mózesnek és népének negyven esztendeig tartott ez az ut, noha az utnak
felét se tette meg, minthogy Veszprémig el nem jutott. Csakhogy neki még
nagyon hézagos volt a Baedeckerje s olyan jó tanácsadói az utirányra
nézve sem voltak, mint a főfiskus urnak. Ő ugyanis szegény kéregető
török zarándokoktól megtudta, hogy fél év alatt, ha az ember nagyon
siet, de egy év alatt kényelmesen el lehet jutni Egyiptomból a
Bakonyhoz, ha ugyan az embert utközben a druzok, maroniták, kurdok s
oláh czigányok agyon nem ütik. Kitüzte hát a tárgyalás napját egy
esztendőre.
Egy esztendő nagy idő. Ez alatt a felek ki is békülhetnek, meg is
halhatnak, pestis is támadhat, háboru is. Ki tudja, mi történik az
alatt?
Semmi se történt. Csak az történt, hogy a felek és tanuk megjelentek
mind. Mind, mind, a kiket csak a vármegye megidézett. El nem maradt
volna istenadta népe egy se. S hozott magával még egy csomó ügyvédet is.
Uton-utfélen szedték az ügyvédeket össze. Természetesen olyanokat, a kik
a napkeleti tudományokban járatosak.

III.
(A vármegye tárgyalja a bűnügyet. – A suri riadás. – A tót asszonyok. –
A tárgyalás folyamata. – Mit beszél Jusszuf? – Mit felel Szenóra? –
Gamila mindent elront. – Jusszuf felülkerekedik. – Mit tanit Mózes? –
Mit tudott Jézus Krisztus? – A rettenetes nagy kérdések. – Jusszuf
hatalmasan védi magát. – Gamila szép sárga papucsa. – Kik legyenek a
tanuk és szakértők? – A főfiskus agyonüti az egész bűnpert.)
A tárgyalást meg kellett tartani. Ha Szörcsöky Ábrahám főfiskus nincs:
ma is folyna még a tárgyalás.
Először is meg kellett bizonyosodni a felől, vajjon a nemes vármegye mi
jogon keveredik e más világrészbeli idegen jött-ment népség dolgába?
Vajjon minden ország nem mosogathatná-e a maga szennyesét otthon? Mióta
lett Herkulessé a nemes vármegye, hogy Augiás király juh- és ököraklát ő
tisztogassa ki? A táblabiró urak sehogy se akartak az ügybe
belebonyolódni addig, mig e kérdéssel tisztába nem jönnek.
Hát hiszen a főfiskus úr is igy akarta.
A fővádlott Jusszuf.
Állj elő csak Jusszuf! Hogy kerültél te ide? Miért, mióta s mikép vagy
te magyar ember?
Jusszuf mutatja igazságait. A suriak befogadták az öregapját suri
honosnak.
Az irás tótul, a pöcsét latinul, az aláirók nevét nincs, a ki elolvasná.
A főfiskus mindent tud ugyan, de tótul még se tud. Nosza üljön lóra a
vármegye egyik huszárja, vigye a stafétát Surra. Biró, jegyző,
előljárók, holnap itt legyenek, hozzák el a pöcsétet is, a nagy könyvet
is.
Baj lett ebből.
A huszárt kikérdezték a suriak. Odaért még alkonyodás előtt. Miféle ügy
lehet az, a miért nekik oly lóhalálban kell a szedriára menni? Mi közük
ő nekik Egyiptomhoz?
A huszár nagyon okos ember volt, de az egyiptomi ügyet még se látta
tisztán. Annyit azonban mégis megtudott a vármegyén, hogy a suri
előljáróság olyan irást tud adni, adott is egy egyiptomi embernek, a
melynél fogva ezentul két felesége is lehet egy embernek egyszerre. Épen
e fölött határoznak most a vármegye urai.
A hir hamar elterjedt a faluban. Megtudták az esetet az asszonyok is,
még előljáró uraimék asszonyai is.
Micsoda? Két feleség egyszerre?
A jó tót asszony már csak szelid jámbor asszony, ha van ilyen asszony a
világon. Olyan égiháboru ütött ki menten előljáró uraimék házánál, hogy
csak ugy pattogott, dörgött, villámlott az egész falu.
Szerencsére előljáró uraiméknak kocsira kellett ülni hamarosan, egész
éjjel utazni, hogy reggelre ott legyenek a törvényszéken.
De kocsira kaptak ám az asszonyok is. S vágtattak előljáró uraimék után
ők is. Csakhogy az ő kezükben sodrófa, fazékszedő bot, pemétnyél, mosófa
is volt. Majd megtanitják ők a világot arra, lehet-e egy embernek két
felesége egyszerre?
Szörcsöky Ábrahám főfiskus ur reggeli kilencz óra tájban nagytekintélyü
lépésekkel ballagott föl a vármegyeházához. Még akkor a régi
vármegyeháza állott. Másfél öl vastag kőfalakkal a török ellen. Az
ágyugolyót meg se érezte. De a főfiskus ur lépéseit megérezte.
De most még azt se érezte meg. Mert olyan zenebona volt a nagykapu
előtt, a milyen ott se azelőtt, se azóta soha nem volt. Egy csomó
asszony meg akarta ostromolni a vármegyeházát s be akart rohanni a
kapun. Ha Mátyás, a várnagy ott nincs egy ólmos buzogánynyal s tizenkét
vármegye-huszár nehéz fringiákkal, be is rohan. A sodrófák, pemétnyelek,
fazékszedő botok villogtak a levegőben.
– Miféle asszonyszemélyek ezek?
– A suri tót asszonyok, tekintetes főfiskus ur!
– Mit akarnak?
– Be akarják verni a suri előljárók fejét.
– No azt itt a vármegye szemeláttára nem tehetik. Hanem otthon
megtehetik.
Bement a főfiskus úr a nagykapun. Vigyázóra álltak a kapuőrző huszárok.
Egy pillanatra elhallgattak az asszonyok is. Mátyás, a várnagy akkor
szólt hozzájuk.
– Na, asszonyok, hallottátok, mit mondott a főfiskus úr? Itt a vármegye
szeme előtt nem szabad senkit bántanotok. Otthon végezzétek el, a mit
akartok!
Ebben mintha megnyugodtak volna az asszonyok.
Odabent a nagy palotában kezdődött és folytatódott a tárgyalás.
A suri előljárók megnézték Jusszuf levelét. Bizony az tótul van. A
pöcsét is az igazi rajta. Ki irta alá a levelet: azt most már nem lehet
tudni. Bizonyos, hogy nem élnek már, a kik aláirták. Ők, a mostani
előljárók, olyan ártatlanok ebben, mint a ma született gyerek. Kérnek is
erről a nemes vármegyétől igazságot, mert különben ők falujokba haza nem
mehetnek, asszonyaik előtt a lábukon meg nem állhatnak, kénytelenek vén
fejjel elszéledni Bakony erdejében.
A vármegye belátta siralmas voltuk nehézségét. Alkalmas huszárfedezet
mellett beeresztette az asszonyokat a tárgyaló palotába. De a fazékszedő
botot és sodrófát kint kellett hagyniok a kapu alatt. Bent azután
megértették, hogy a mostani előljárók ártatlanok. Nem akarnak ők
maguknak két feleséget egyszerre. Azt az egyet is nehéz elviselniök, a
ki van. A kik ma élnek, nem azok a vétkesek, hanem azok a vétkesek, a
kik már régen meghaltak. De még azok se vétkesek, hanem ime, ez a
Jusszuf, nézzék meg jól, mert suri ember létére egy szót se tud tótul.
De még az se bizonyos, hogy ez is vétkes-e? Ez csak akkor lesz bizonyos,
ha a nemes vármegye ugy találja. De a nemes vármegye meg nem
vizsgálhatja az ügyet addig, mig a suriak itt őgyelegnek. Menjenek hát
haza békességgel, isten hirével. A mit ha nem cselekednének, a vármegye
bezárja őket a legmélyebb pinczébe.
Erre a bölcs szóra a suriak csakugyan elszéledtek.
Most már meg lehet kezdeni az ügy tárgyalását. Kitünt, hogy a nemes
vármegye az illetékes biró s a suri tót asszonyok se zavarják a
biróságot.
Először a főpanasztévőt kellett meghallgatni, Szenórát. Az alispán
intésére Mátyás, a várnagy kikiáltott:
– Jusszuf Bohor Yontob Ben Szalámáné asszonyság álljon elő panaszával.
Nem állt elő senki. Nem mozdult meg senki.
Mi ez? Mi történt? Hiszen mindenki megjelent, ott van a folyosón egész
Ázsia és Afrika, miért nem jelentkezik senki? Hiába kiált a várnagy
háromszor is.
A főfiskus urnak, Szörcsöky Ábrahám úrnak kellett kinézni s valamit
törökül, arabul és héberül mondani, mig utóbb előállt az asszonyság.
Csakhogy most meg két asszonyság állt elő egyszerre. Szenóra is, Gamila
is.
A szedria elnöke, Szalóky viczispán uram sehogy se akarta megérteni a
dolgot. A főfiskus úr alig tudta neki megmagyarázni, hogy most nem
Veszprém vármegyében vagyunk, hanem Afrikában s hogy épen az a baj, hogy
ugyanazon a néven két asszonyfeleség van a világon egyszerre. Mátyás
várnagy kiáltása az oka a tévedésnek.
Ez azonban semmi baj. A tévedés csakhamar kiderült. Gamila félreállt, ő
nem panaszos fél. Szenóra a panaszos fél, őt tessék kikiáltani.
– Mi a neve?
– Szenóra Ghebáli.
– Hol és mikor született?
– Nem tudhatom én azt. Csak a rabbi tudhatja azt.
A birák összenéztek. Ez az asszony okos asszony. S bizony igazat beszél.
Ki is tudhatná azt egész bizonyossággal, hogy ő hol született s mikor
született? Hát a madárfióka tudja-e, hát a kis macskakölyök tudja-e? S
bölcsebb-e a csecsemő, a ki ma jött a világra, mint a madárfióka?
Menjünk tovább.
– Mi az ön állapota?
– Ezt a kérdést nem értem.
– Hajadon vagy özvegy vagy férjes nő?
– Nem vagyok se hajadon, se özvegy, hanem férjes nő vagyok.
– Hogy hivják a férjét?
– Az én férjem a becsületes Jusszuf Págiel Ben Makhli Alexandriában.
Ez a felelet különösen felköltötte a főfiskus ur figyelmét.
– Hát ön nem a Jusszuf Bohor Yontob Ben Szaláma felesége?
– Annak a rossz embernek azelőtt voltam a felesége, de az isten
megszabaditott tőle, most a Págielnek vagyok hűséges hitestársa.
Ugy volt biz az. A mig az első férje Gamilával élte világát s a mióta a
nemes vármegye szine elé való idéztetést megkapta, ezelőtt kerek egy
esztendővel: azóta az alexandriai rabbitól átvette a válólevelet, a
káditól is kipörölte a zacskó aranyat, az ő hozományát, Pagiel Ben
Makhli édes szavait is meghallgatta, feleségül is ment hozzá, született
is már egy kis gyerekük, két hónapos lesz négy nap mulva.
Nagy álmélkodással értették ezt meg a táblabiró urak. De természetesnek
és helyénvalónak is találták. Mert Szenóra asszony olyan szép és üde
asszony volt, csak ugy ragyogott. Az ily ragyogó, szép asszony pedig
csakugyan nem arra való, hogy otthon üljön, süssön-főzzön, mosogasson s
örökké pereskedjék, ugy hullassa el lassankint virágait, mint a bodzafa,
hanem arra való, hogy szeressen, mosolyogjon, csókot adjon, férjet
boldogitson, gyereket szüljön s maga is élje világát.
Csak az volt most már a kérdés: fentartja-e panaszát korábbi férje
ellen, házasságtörés, vértagadás, rablás, fosztogatás és kétnejüség
miatt? A viczeispán egyenesen föl is szólitotta: nyilatkozzék!
– Én bizony, hatalmas urak, semmi panaszomat fönn nem tartom az ellen a
rossz ember ellen, mert én most már boldog vagyok, nem is gondolok arra
az emberre ezentul. Legyen vége minden pörnek.
Hajh, te együgyü napkeleti zsidó asszony! Te azt hiszed, most már minden
pörnek vége szakad. Dehogy szakad. Hiszen annak a boldogtalan Jusszuf
Ben Szalámának mégis csak két felesége volt egyszerre. Megbocsáthat neki
az isten, megbocsáthat mind a két felesége, de a törvény meg nem
bocsáthat. A nemes vármegyének pedig az a kötelessége, hogy a törvényt
hajtsa végre. Állj elő hát csak Jusszuf Bohor Yontob Ben Szaláma s
védelmezd magad, a hogy csak tudod.
Előállt a vádlott.
Derék, szemrevaló, erős, fiatal férfi. Haja, szemöldöke, bajusza,
szakálla sürü, tömött, kusza, bozontos, mint az erdő. Meg is jegyezte az
egyik táblabiró, hogy az ily férfiunak messze napkeleten bizony lehet
két felesége is egyszerre. Rá is hunyoritott a dévaj szó miatt a
viczispán ur.
– Törvényes házasságban éltél-e Szenórával?
– Abban éltem.
– Törvényes házasságban éltél-e ugyanakkor a damaskusbéli Gamilával?
– Nem éltem.
– Pedig a vád ugy nehezedik rád. Érzed-e bűnös voltodat?
– Nem érzem.
– Hát mi a mentséged?
– Az én édes testvérem, Ramira Yontob Ben Szaláma meghalt, mag nélkül
hagyta az én ángyomat, Gamilát, én gondját viseltem, hogy ha fiat szülne
a világra, annak neve az én elhalt édes testvérem neve legyen, hogy az
én édes testvérem neve el ne töröltessék az Izrael nemzetségéből.
Istennek törvénye ez és Mózesnek parancsolatja. Ennek engedelmeskedtem.
Ebből áll a mentségem.
Nesze, főfiskus! Most állj hát elő már Karakószörcsöki Szörcsöky
Ábrahám, erre felelj!
De a mindentudó főfiskus meg nem ijedt. Jól ismerte ő a szentirást.
Tudta ő azt, mi van megirva az ó-testámentomban Mózes ötödik könyvében,
ötödik könyvének huszonötödik részében és pedig e résznek ötödik és
következő verseiben. Sőt az uj testámentomot is jól ismerte, a holott is
Szent Máté evangyélista evangyéliumának huszonkettedik részében a
huszonnegyedik versben meg van irva, hogy Mózes parancsolatját a mi
Urunk Üdvözitőnk Jézus Krisztus maga is jól tudta s az ellen még ő maga
se tett kifogást. Szinte kérdezhetné hát az ember, hogy a nemes vármegye
miként lehetne jobb és bölcsebb, mint Mózes próféta vagy épen a mi Urunk
Üdvözitőnk?
De hát akármi van megirva a szentirásban, bizonyos, hogy suri embernek,
Veszprém-vármegyei embernek egyszerre két felesége nem lehet, ha
mindjárt Afrikában lakik is.
Menjünk csak sorba. Deritsük csak ki egymásután, mi történt valósággal?
Jusszuf után kihallgatták nagy gondosan Gamilát is. Sok volt a kérdés.
Törvényes házasságban élt-e Gamila az elhalt Ramira Yontob Ben
Szalámával? Be van-e ez bizonyitva? Vannak-e erre tanuk? Kéznél van-e a
kétuba vagyis a házassági szerződés? Ki előtt és mikor történt a
házassági egybekelés? Meghalt-e igazán Ramira vagy csak elbujdosott a
pusztába? Valóságos özvegy lett-e Gamila?
Mert ha nem: akkor annak a gézenguz Jusszufnak a mentsége semmit se ér.
Akkor isten törvénye és Mózes parancsa mögé nem bujhat, akkor a
házasságtörést legalább elkövette.
De ez még nem lett volna baj. A házasságtörés miatt csak Szenóra
tehetett panaszt, de ime, ő a panasztól elállott, ahhoz hát most már
senkinek semmi köze. Abba most már a nemes vármegye se szólhat bele. A
nemes vármegye most már csak a kétnejüséget üldözheti.
De épen ebből ered most már a további kérdések sokasága.
Vajjon ugy élt-e egymással Jusszuf és Gamila, mint valóságos férj és
feleség?
Vajjon nem született-e már gyerek s meg van e mentve Izráel nemzetsége
számára Ramira testvér neve?
De még ezt a kérdést is megelőzi az, vajjon törvényesen lépett-e
házasságra Jusszuf Gamilával? Készült-e a házasságról kétuba? Vajjon
Toleduo Jakab, a damaskuszi szent és tudós rabbi igazán összeadta-e a
feleket? Beirta-e könyvébe az esküvőt? Házassági egybekelésnek
tekintette-e a szertartást? Kijelentette-e ezt nyiltan a szentegyházban?
Kik a hiteles tanuk erre nézve?
Azonban Mózes törvénye azt rendeli, hogy a szentegyház kapujában kell az
eféle dolgot először elvégezni a vének előtt. Vajjon Jusszuf és Gamila
odamentek-e a kapuba? Ott voltak-e a vének? Hány vén ember volt ott? Az
igazi vének voltak-e ott? Kik voltak azok? Élnek-e még vagy már mind
elmentek Ábrahám kebelébe?
A jó táblabiró urak, mire mind e kérdés tisztába jött, annyira tele
lettek mindenféle napkeleti arab és zsidó tudománynyal, hogy majd
leszédültek a birói székről. Váltig figyelmeztették is a főfiskust, hogy
mai napra elég lesz már a sok bölcseség, nem akarnak ők rabbik lenni, se
most, se jövendőre.
– De domini spectabiles, türelemmel kell lennünk. Ezentul jön még a
java!
Az igaz, hogy ez a Gamila tüneményes szép asszony volt. Nagy
szerencsétlensége volt ez a vádlott Jusszufnak. El nem hitte neki a
nemes vármegye, hogy csupán azért esett a kétnejüség bűnébe, hogy Mózes
parancsolatját s isten törvényét akarta tisztelni. Tisztelte bizony a
szép asszonyt.
Ez lett az általános vélemény.
De a szép asszony igazán és őszintén is beszélt. Az az olasz ügyvéd, a
kit Alexandriából magukkal hoztak, őt nem tudta egészen kitanitani. Vagy
elfeledte a tanitást. Nem ugy, mint furfangos férje: Jusszuf Yontob.
A szép asszony elmondta himezetlenül, hogy ők bizony törvényesen keltek
össze s azóta ugy élnek, mint férj és feleség. Egy házban, egy lakásban,
közös asztal és közös ágy, született is már egy szép kis leánykájuk.
Most még kicsiny, de azért hasonlatos a rózsavirághoz, adjon neki Izrael
istene egészséget és boldogságot.
A mig beszélt, Jusszuf folyton suttogott ügyvédjével. A táblabiró urak
észre se vették. Szemük, szájuk, fülük csak a szép asszonyra irányult.
Arabul beszélt. Nem is értette más a beszédet, csak a nagy tudományu
főfiskus. Az arab beszéd bizony nem szépen hangzik a mi fülünkbe.
Torkából, melle fenekéről, lassu hangon beszél az arab, de szava mégis
csak ugy reszeli a magyar ember fülét. Hanem a szép asszonytól, ha
arabul beszél is, jól esik a szó. Igaz, hogy az ember belebódulhat
ajkainak édes mozgásába s abba a fénybe, melyet hófehér fogainak s tüzes
szemeinek villogása áraszt.
Legalább egy Pápáról való gazdag zsidó ifju egészen belebódult. Eljött a
szedriára hallgató közönségnek s a mint meglátta Gamilát, le nem tudta
róla venni szemét ezentul.
Végre is Jusszuf Yontob ellen legveszedelmesebb tanu lett édes felesége,
Gamila, pedig hát a miatt hagyta el Szenórát. Nem akart Gamila semmi
rosszat, de őszinte beszéde után most már semmi kétség se maradt a birák
lelkében. Bizony csak két feleségü gonosztevőnek bizonyult Jusszuf. Nem
használt ő neki most már Mózes törvénye se.
Nem-e? No majd meglássuk.
Nem hiába volt az a suttogás az alexandriai olasz ügyvéddel. De ugy
megvédte magát Jusszuf, mint a lybiai oroszlán.
– Ennek az asszonynak ostoba fecsegéseire ne hallgassanak a hatalmas
birák urak. Majd elmondom hát én az igazságot egészen! – Igy kezdte
Jusszuf a szót. Azután pedig igy folytatta:
– Istennek törvénye és Mózesnek parancsolatja ugy szól, a hogy mondtam.
Csakhogy van a dolognak egy kis bibéje. A törvény csak akkor rendeli és
csak akkor engedi meg az ily testvératyafiságból eredő házasságot, ha a
testvératyafiak együtt laknak. Egy födél alatt, egy sátorban vagy egy
barlangban. Igy volt ez Ábrahám óta s nem lehet ez másként ma se,
ezentúl se. Tessék csak a szentirást figyelmesen elolvasni. Már pedig
bizonyos, hogy én Afrikában laktam Szenórával, ez a fecsegő asszony
pedig Ázsiában lakott Damaskus városában az én Ramira testvéremmel,
olyan ház és olyan sátor pedig nincs a világon, a mely alá Afrika is,
Ázsia is odaférne. Nem laktunk mi együtt soha, tehát nem is kelhettünk
össze törvényes házasságra. Ez a Gamila asszony igen is hozzám
csatlakozott, el is vittem Alexandriába szerelmes barátnőmnek, de
házastársamnak nem.
S azután odafordult Gamilához.
– No erre felelj hát asszonyi állat!
Felelt is.
Egy szempillantás nem nagy idő, de annyi se kellett hozzá, szép, kék,
szironynyal kifigurázott, sárga papucsa már ott volt úrnője kezében,
odaugrott Jusszufhoz, mint a nősténypárducz és csitt-csatt, ugy
elagyabugyálta azzal a papucscsal azt az erős embert, hogy annak haja,
bajusza, szakálla teljesen összegubanczolódott. Nem ismerte volna meg
még édes anyja se. Ha pedig Mátyás, a várnagy oda nem ugrik s a szép
asszony kezeit el nem kapkodja: azok a kezek még a szemeit is kikaparták
volna Jusszufnak.
Nagy jelenet volt. A táblabiró urak szájában a pipa is kialudt. Nem is
lehetett ezt szigoru büntetés nélkül hagyni. Meg is dorgálta az elnöklő
viczeispán úr keményen a haragos menyecskét.
– Máskor, lányom, az ilyen családi háboruságot otthon végezzétek el.
– Nem én, hatalmas urak! Ezzel az emberrel nekem többé sehol se lesz
otthonom.
Senki se volt a nemes vármegyén, a ki nem a szép asszonynak adott volna
igazat.
De a főfiskusnak meg kellett őriznie hidegvérét. Ő nyomban belátta, hogy
Jusszuf védekezése nem alap nélkül való. Mózes parancsolatja csakugyan
ugy szól, a hogy Jusszuf idézi. Most hát az ügy uj fordulat előtt áll.
Mert ámbár Jusszuf cselekedete törvénytelen is, utálatos is, de a puszta
szerelmi viszony még se házasság. Ha pedig Gamilával nem volt házasság:
akkor kétnejüség sincs, tehát elesik a vád is.
Vajjon hát együtt laktak-e Jusszuf és Gamila?
Bizonyos, hogy Jusszuf az egész február hónapot és márczius hónap husz
napját Damaskusban töltötte, Gamila házánál. De az is bizonyos, hogy
Ramira halála miatt ment oda, mert lakása Alexandriában volt.
Damaskusban léte hát csak látogatás, nem együttlakás.
Mi a látogatás? Mi az együttlakás?
Hogy mi ez Veszprém vármegyében: jól tudjuk. De hogy mi ez Sziriában,
Palesztinában, Ázsia pusztáin: ezt épen nem tudjuk. Verbőczy
Hármaskönyve erről épen nem beszél. Ezt csak a damaskusi vének, bölcsek
és rabbik tudnák megmondani. Lasziadó Éliáhu, Hamo Salamo, Toleduo Jakab
és Haim Assalim és a többiek. Ezeket hát okvetlenül meg kell idézni
tanuknak, mert e nélkül a valóságos igazságot kideriteni nem lehet.
De még ez se elég.
A nemes vármegye holmi idegen, ázsiai emberek szaván el nem indulhat.
Hazai tudósokat is meg kell hát hallgatni. A pozsonyi, ó-budai és
abauj-szántói tudós rabbik mulhatlanul nyilatkozzanak a kérdésben. Még
pedig a kérdés minden ágazatában.
Még ez se lesz elég.
Mert minden bölcseség, a mi ezektől származik, mégis csak zsidó
bölcseség. Már pedig a nemes vármegye csak a hazai törvények szerint
itélhet. Meg kell tehát még kérdezni a pesti univerzitás tudósait is,
vajjon ők tudnak-e valamit és mit tudnak ebben a szövevényes ügyben.
Igaz ugyan, hogy Szörcsöky Ábrahám főfiskus úr többet tud, mint minden
rabbi és univerzitás a világon, de a felső biróságokra tekintettel kell
lenni, a kik pedig szakértők nélkül el nem lehetnek.
Birói határozatot pedig kell hozni késedelem nélkül.
A tárgyalást el kell halasztani.
Mához egy esztendőre uj tárgyalásra kell megidézni a feleket, tanukat és
szakértőket Európából, Ázsiából és Afrikából.
Jusszufot és Gamilát ágytól és asztaltól el kell választani tüstént.
Mert vagy kettős házasság a házasságuk vagy bűnös együttélés, a miként
Jusszuf maga bevallotta. Mind a két esetben törvénybe ütköző utálatos
cselekedet, botránkozásul szolgál mindenkinek s a keresztyén köztársaság
ezt nem türheti.
Erre ugyan nem volt nagy szükség. Gamila ugy se ment vissza többé
Afrikába. Az a Pápáról való zsidó ifju pártját is fogta azonnal s
elvitte szülőinek hajlékába. Utóbb boldog pár is lett belőlük.
Hanem a gonosz Jusszuf ugyan meglakolt. Végképen elvesztette mind a két
feleségét, mind a két szép asszonyt. Meg is érdemelte.
De mi legyen most már a pörrel egy esztendő mulva?
A táblabiró urak a főfiskus előtt kijelentették, hogy ők vénségükre már
semmiféle ázsiai, afrikai zsidó tudományt nem tanulnak, a világ csufjává
lenni nem akarnak, valahogy intézze el a dolgot náluk nélkül.
– Elintézem.
Tárgyalás után az összes zsidókat, arabokat és olaszokat elvitte a
várba, a hol vége van a világnak a nagytemplom és a szeminárium mellett.
Ott kőfallal végződik az utcza, hogy az ember le ne hulljon a vár
szikláiról a semmiségbe. Onnan már csak a Bakony bozontos óriását lehet
látni, a Papodtetőt. Ott hozzájuk fordult:
– Hallottátok-e már hirét a Bakonyerdőnek? Nézzétek, itt van. Tudjátok-e
mi van a Bakonyerdőben?
Jusszuf felelt, ő már világjártas ember volt.
– Én tudom. Ott terem a Sobri.