A Bakony (2. kötet) - 11

Total number of words is 4191
Total number of unique words is 1875
31.5 of words are in the 2000 most common words
44.4 of words are in the 5000 most common words
50.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
lehet. De minden szürnek nem is harmincz forint az ára, van bizony elég
szür tiz forintos is.
Azután egy szürnek el kell tartani, ha tüzi veszedelem nem éri, harmincz
esztendeig, a ki pedig vigyáz rá, még örökség gyanánt hagyhatja
maradékaira is. Az ő szürük halhatatlan és elnyühetetlen. Hát ilyen
örökös szerdékért sok az a harmincz váltóforint?
Az se baj, hogy czifra. Czifrasága kenyeret ád a posztónyirónak,
gombkötőnek és paszomántosnak. Ezek is czéhbeli mesterek, ezek is
megérdemlik a kenyeret, ha becsületes emberek. Miért kelljen kivenni
szájukból a falatot?
Hát a nemzeti művészet mit vétett? Hiszen minden igazi czifra szür
remekes munka. Hát csak a tulipántos ládákon s a bundák övén legyen
nemzeti művészet? A szürszabók se alábbvalók, mint az asztalosok és
szücsök. Ők is mind jó magyar kézművesek. Ha nemes Zala vármegye épen
agyon akar ütni egy csomó kézműiparost: ám üsse agyon a kapczásokat és
suszterokat. Ez ugy is mind német Pápán is, Veszprémben is. De hagyja
békén a magyarokat.
Hejh, minő viták folytak a bakonyi szür kérdésében, a mi vármegyénk
közgyülésén!
Hogy a többi vármegye mit határozott: nem tudom. Nálunk a szürtilalom
sohase lépett életbe.
A bakonyi szür természetrajzát meg kell irnom végig. Érdekesebb jelenség
ez, mint az, hogy a Bakony-erdő fája »sok-makku«, pedig a néhai Kis
Tükör még ezt is méltónak találta arra, hogy megénekelje, megörökitse.
Az a szür talán nem is a hideg ellen volt jó menedék, mint inkább a szél
ellen és eső ellen. Nincs olyan szél és hóvihar a Bakonyban, melytől a
bojtárlegény testét az a szür meg ne tudta volna védelmezni. Igaz, hogy
a bojtárlegény teste nem fázékony.
Hát az eső?
Magyar ember mezei népség, túl a Dunán nem visel esernyőt. Ha ázik:
ázik. Mindennek vége lesz egyszer, az esőnek is. Sváb ember használja
csak az esernyőt. S akkorát használ, hogy alája fér asszony, gyerek, az
egész családi sokaság. Vastag a nyele, kék a szövete, piros a szegélye.
A sváb ember büszke is rá. Ha városba megy, mindig magával hordja.
Megmutatja, hogy neki olyan is van. Ki is neveti a magyar ember, kivált
mikor szeles időben a szél kiforditja az esernyőt.
A szür ellenáll az esőnek. A mennyi viz belefér, annyit ugyan magába
vesz, de azon tul belül nem ereszti, kivül pedig lecsurog róla, mint a
kemény fakéregről.
Hát hiszen kemény is. Ha jól megázott, egyenesen megáll a lábán, mint a
faköpönyeg s nem nyaklik össze, mint a posztóruha.
Van ujja is, kettő. De nem felölteni való. Ujjas szüre csak a tót
embernek van. Subát, gubát, szürt, mentét csak a nyakába kerit a magyar
ember, hogy a mikor virtusra kerül a sor: szempillantás alatt lelökhesse
magáról. A huszárnak sem szabad felölteni a mentét, ha csatában van.
Csak ugy leng a vállán, mintha szárnya volna.
De a bakonyi szür ereje és ellenállása csoda. Se nem törik, se nem
szakad, se rozsda nem birja. Nem esik bele a moly se, annak a foga is
kitörik benne.
Hanem sok esztendő mulva, tiz-tizenöt évi viselés után mégis puhábbá
válik, hajlékonyabb lesz, czifrája foszlik, szine sárgul, barnul,
fakóbbá lesz. Ilyenkor már nem a nyalka bojtárnak való, hanem idősebb
embernek, kisbéresnek, tehenesnek való. Ezek kezére jut. Ujabb
tiz-tizenöt évi hűséges szolgálat után a gádorba, ólba, akolba kerül a
nyoszolyára. Derekaljnak, ha meleg van; takarónak, ha hideg van.
Mig virágjában van: a két ujja raktár. A zsebet és az erszényt pótolja.
A két ujja be van kötve, de nem kivülről, hanem belül. Kivül ugy
látszik, mintha csak be volna türve. Hogy is szól csak a dal?
Be van az én szüröm ujja kötve,
Barna kis lány, ne kotorássz benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló;
A másikban százforintos bankó.
Ez a dal akkor kelt, a mikor még a gyufát nem ismerte a világ, a mikor
még aczéllal és kovával csináltak tüzet, nemcsak a mezőn, hanem a
konyhában is.
Aczélja, kovája, taplója annak is volt, a ki nem volt pipás ember. A
pipás ember aczélja ott volt dohányzacskója fityegőjén; kovája, taplója,
dohánya bent a zacskóban. De az erdőn járó bojtárnak is időnként tüzet
kellett éleszteni. Ha vagy fázott, vagy szárogatni akart, vagy meleg
ennivalója készült, vagy ott volt a szeretője, vagy lakomára jöttek
vendégei, bojtárpajtásai. Ilyenkor, ha juhász, levágott egy bárányt, ha
kanász, elejtett egy malaczot. Pörkölt, nyársonsült volt az illatos,
meleg étel.
De hát hogy csináltak tüzet?
Régi ember tudja, uj ember nem tudja, vagy csak Robinsonból tudja, tehát
nem jól tudja. Száraz avarból, száraz rőzséből, vékony galyból kis
máglyát rakott a kanász-bojtár. Azután jó maroknyi száraz avart
megdörzsölt, megmorzsolt a két tenyere között s egy kis csóvát csinált
belőle. Azután taplóba ütött s a pislogó taplót beletette a csóva
fejébe. Akkor a csóvát elkezdte forgatni, jobb kezével karikában
csóválni, mire a csóva percz mulva lobbot vetett, lánggal égett.
A láng a máglya alá került s készen volt a rakás tűz. A pásztortűz, a
mezők éjjeli csillaga, a melyről annyit irnak, annyit álmodoznak a
költők, mig a fiatal életkorból ki nem nőnek.
Három percz elég volt rendesen a tűzélesztéshez.
Nos hát a barna kis lány, ha ott kotorászott a bakonyi szür ujjában,
csakugyan talált ott tűzszerszámot.
De százforintos bankót bizony nem talált ott. Kanászbojtárnál nagy szeme
volt akkor a százforintos bankónak. Még ma is nagy szeme van. Igaz, hogy
ma már nincs is százforintos bankó.
Hanem talált mást, sok mindenfélét. Szőlőzsirt, a melylyel piros ajkát
fényessé s még pirosabbá tehette. – Bajuszpedrőt, a mely nélkül el nem
lehetett a bojtár. – Apró tükröt, akkorát, mint az alma. – A bojtár is
beletekint néha ugy borotválkozás közben. – Borotvát. – Sós-paprikás
gurgulyát, a mely nélkül soha sincs az erdőn-mezőn lakó ember. –
Zsineget, czérnát, varrótűt. Ha szakad, feslik valami, ne kelljen a
faluba vagy csárdába futni. Megvarrja a bojtár maga. – Azután olvasó,
szent képecske valamely bucsuról. De ez inkább a juhászbojtárnál. A
kanász nem áhitatos, legalább nem mutatja szivesen. A kocza szilajabb
állat, mint a juh. Szilajabb ember is kell a kocza mellé.
Még süvegük, kezebelijük, tarisznyájuk is más.
A kanász bakonyi süveget visel egész tul a Dunán. Kemény, magas tetejü,
diszes, karimája fölfelé áll. A juhász lapos, gömbölyü, széles karimáju
kalapot, a mely mindig laskamódra áll a fején.
A kanász kezebelije a hosszunyelü, kisebb vasu fejsze. Baltának nevezi.
Az ő süvege még egy-két fejszeütést is elbir. A juhász kalapja ilyen
ütéstől meg nem védelmezné a koponyát. A juhász kezebelije a kampós bot.
De nem olyan czifra ám, mint a püspökök és érsekek pásztorbotja. A
juhász ugy fogja meg a birkát, hogy kampós botját a birka hátulsó lábába
akasztja. A kanász ötven lépés távolságból baltájával vágja le a koczát.
A juhásznak rendszerint nincs ostora, de a kanász meg nem lehet karikás
nélkül. Szijjból font karikás, rövid nyéllel. Nyele finoman metszett,
kigyója finoman font. Kanász metszi, kanász fonja. Nos hát a karikáshoz
való apróbb eszközök is ott vannak a szürujjban.
Még a tarisznya is különböző. A juhász tarisznyájának takarója meg nem
született bárány bőrével van diszitve, a kanászé boglárral, csigahéjjal,
szines szironyból varrt virággal van himezve.
Azonban térjünk vissza a bakonyi szürre.
Nagy pör folyt le egykor előttem, a melyben bebizonyult, hogy a bakonyi
szür erősebb az ágyugolyónál is.
Porván vagy Bánkon, valamelyik Győr vármegyére dülő falunkban történt a
csodálatos eset, a melyben nekem is biráskodnom kellett.
Parasztgazda előtt szántás közben ágyugolyót vet föl az ekevas. A golyót
feldobja a kocsira, hazaviszi s minthogy szombat este van, ugy is be
kell nézni a kocsmába, elviszi a kocsmába is, megmutatni a zsidónak. A
zsidó sok mindent tud, talán ehhez is ért.
Ért is. Megnézi a golyót, megforgatja s kimondja, hogy ez bizony
franczia golyó, még nagy Napoleon lőtte ki az inzurgensek ellen
1809-ben. Hatvan esztendőn át pihent a szántóföldben.
Ez már különös eset. Többen ülnek a nagy asztalnál borozgató atyafiak,
ők is látni akarják a franczia ágyugolyót. Kézről-kézre gurul a golyó az
asztalon, jól megnézi mindenki. Sőt a falu kovácsa előveszi bicskáját s
pengéjével meg is vakargatja a rozsdás készséget. Vajjon igazán vasból
van-e?
Bizony igazán. De egy helyen mégis puhább a kérge. Kaparja-kaparja s ime
ott kerekszáju lyukat talál s a lyukban valami omló porfélét. Föld-e,
homok-e, puskapor-e ez az omló porféle, de bizonyos, hogy valami. Nem is
lehet másként, puskapor volt az valamikor. Bizonyosan robbanó golyó volt
az a nehéz készség. Miért volna lyukas s az ürege miért lett volna tele
puskaporral?
De hát puskapor-e?
Meg lehet azt tudni. Gyujtsuk meg. Ha meggyulad: bizonyos, hogy
puskapor. De hátha fellobban és szétveti a világot? Manóba veti. Hiszen
hatvan esztendő alatt már minden virtusát elvesztette.
Meggyujtották. Addig incselkedtek vele, mig meg nem gyuladt. Egyszer
csak elkezdett serczegni s füstölögni. Még szaga is támadt.
– Nini, él ám még ez a förtelmes jószág!
Él-e? De erre a szóra nagyot is ugrott az asztalon, s mikor visszaesett,
majd beszakasztotta az asztalt.
– Hüh, az áldóját, nem jó ezt közelről nézni.
Fölugráltak az emberek s csak ugy messziről akartak a vadállatban
gyönyörködni.
Hajh, de a vadállat megveszett, megbolondult. Leugrott az asztalról a
szoba közepére az emberek közé s ott elkezdett sebesen futkosni, mintha
elment volna az esze.
Az ágyugolyó pedig gonosz jószág, a mikor utban van. A mi eléje akad:
annak törni, zuzni kell, akár székláb, akár asztalláb, akár az ember
lába.
Sistergett, füstölt s nyargalt a golyó előre, hátra s a hány székkel,
asztallal találkozott, összetörte mind. A mikor a falhoz ütődött, onnan
ugyan visszafordult, de mindig rettentő zuhanás támadt. Nyilvánvaló
lett, utóbb a házat is összedönti. Iszonyu sivalkodás támadt.
Kutya-macska orditva menekült ajtón-ablakon. Az emberek is menekültek,
de az ajtóban megtorlódtak. Alig tudták lábukat fölkapkodni a fenevad
utjában.
Szegény, jámbor zsidó is menekült egyenesen be a söntésbe s behuzta maga
után a söntés ajtaját. De mit ért ez? A golyó észrevette, hova menekült
a zsidó. Utána iramodott, összetörte a söntés falát s azt a padot, a hol
a kannák állnak tele italokkal. Összetörte utóbb a kannákat is, üvegeket
is, hordókat is. Kereste a zsidót vérszomjas lélekkel.
Jámbor zsidó gazda, se holt nem volt már, se eleven. Orditott, mint a
kit nyuznak. Vége a világnak!
Szerencsére az egyik ember észretért. Kikiáltott a nyitott ablakon, a
hogy torkán kifért:
– Szürt! Hozzatok szürt jó emberek!
Szerencsére a tehenes gyerek meghallotta. Volt egy régi, kopott bakonyi
szüre s futott vele a veszedelem szinhelyére. Mindjárt látta, mi a baj.
Csak azt várta, hogy a golyó szabad térre jusson. Oda jutott. Menten
ráteritette a szürt.
– Nesze neked, gyalázatos féreg!
– Hát mit csinált most az ágyugolyó?
Menekülni akart. Nem lehetett. Szét akarta tépni a szürt. Nem tudta.
Csak még jobban belebonyolódott. Ugy lefogta az a szür a fenevadat, mint
Krisztus a vargát.
Utóbb is megadta magát a fenevad. Kis ideig tüsszögött, pöfögött,
mérgelődött, de azután csak elhallgatott s többé meg se mozdult.
Belátta, hogy a bakonyi szürrel nem bir az ágyugolyó.
Igy menekült meg a világ!
De a nagy kár meglett. Szegény kocsmáros gazda tenger kárt panaszolt, de
senki se akarta megfizetni. Valami bolond tanácsra büntető följelentést
tett az ágyugolyótaláló paraszt ember ellen, a miért az ártó szándékkal
vitte hozzá azt a fenevadat, hogy őt a világból kipusztitsa.
Nem tudtunk neki igazságot adni. Azt mondtuk: vis major az oka
mindennek, nem a paraszt.
Jámbor zsidó ember! Holtáig nem tudta megérteni, mi az a vis major s
miért lett az ő neki oly nagy ellensége?


MÓZES BÁTYÁNK.
(Ki volt, mi volt Gombás Mózes? – Görhes Jancsi esete. – A vármegye
szelid vallatást rendel. – Miként magyarázza ezt Mózes bátyánk? – Miként
menekül Szicziliából a bakonyi ember?)
Nem zsidó történet, habár Mózesről lesz is szó benne. Nem is kell
idegenkedni ettől a névtől. Ősi kálvinista név ez, kivált a Bakony kellő
közepén, a szentgáli köztársaságban. Van ott ennek társa is az
ó-testámentomból elég. Volt legalább az én gyermekkoromban.
Lehetetlen Gombás Mózesről, Veszprém vármegye egykori hires
főszolgabirájáról meg nem emlékeznem. Ő volt az, a kit vármegyeszerte
csak Mózes bátyánknak ismertünk. Az ujabb nemzedék, patvaristák,
jegyzők, jurátusok, esküdtek, nem is igen ismerték egész igaz nevét.
Szentgáli termés volt. Nemzetsége hatszáz éves királyi vadász. Ifju
korától kezdve mindig a vármegye tisztjét tartotta. Esküdt, szolgabiró,
főszolgabiró egymásután. Ennél magasabbra nem is emelkedett. Nem lakott
szivében semmi nagyravágyás. A világ rendjét csak erdőn, mezőn, falvakon
szerette fenntartani. Ehhez értett jól, egyébhez érteni pedig sehogy se
akart. Pápán volt lakása. Ott ismerkedtem meg vele több mint ötven év
előtt. Ő akkor már öreg ember volt, engem pedig gyerekszámba vettek.
Egyszer csak különös szellem ragadta meg ezelőtt hatvan évvel a
vármegyéket. Ujitani, javitani, a kor intő szózatát meghallgatni, meg is
érteni s meg is fogadni, európai szinvonalra emelkedni: efféle
jelszavakból állt az a különös szellem.
Meg kell javitani a vádlottak, orvok, gonosztévők kihallgatásának módját
is. A különös szellem ezt is fölvette ajakára. Nem ázsiai módra, nem
barbarusok módjára kell bánni a gonosztevővel se, mig el nincs itélve.
Vallatás közben nem szabad ütni, verni, koplaltatni, kinozni, abajgatni.
Hátha igaz járatban levő ember s előbb-utóbb kisül az ártatlansága.
Pedig hát a kinzó vallatás nálunk sohase volt törvény, sohase volt
megengedve. Nem is annyira ázsiai szokás volt ez, mint inkább nagyon is
európai. Nyugat felől szivárgott be hozzánk is, osztráktól, némettől,
francziától.
De hát a törvény nálunk nemcsak nem engedte meg, hanem még egyenesen
tiltotta is. Nagyon szigoruan tiltotta. Hanem a csendbiztosok,
pandúrhadnagyok, őrmesterek és káplárok azért nem mindig hajtottak a
törvényre. Ők bizony szivesen meggyötörték a vádlottat, ha az nem akarta
bűnét töredelmes lélekkel beismerni.
Ezt már becsületbeli kérdésnek tartották a pandúrok. Oda lett volna
minden becsületük, ha a vádlottat ugy állitották volna a biró elé, hogy
nem vall semmit. Hogyan valljon akkor a biró kezén, ha a pandúr kezén se
vall?
Azonban e gonosztevők nagy részének is meg volt a maga becsületbeli
kérdése. Ez meg abból állt, hogy nem vall semmit soha se magára, se
társára, ha agyonkinozzák is, ha kerékbetörik is, ha tüzes harapóvassal
izenkint szedik is szét.
A kétféle becsületbeli kérdés azután kegyetlen harczban állt egymással.
A pandúr se engedett, a duhaj se engedett.
Egyszer a főispánnak elhajtották egész disznófalkáját az akarattyai
pusztáról. A pusztázókra és szolgabirákra nézve nagy volt az eset. Meg
kellett mutatniok, mit tudnak. Örök szégyenük lett volna, ha a főispán
megrontóit se tudják kézrekeriteni.
Szerencséjük volt. Harmadnapra valamelyik bakonyi sürü vágásban
megtalálták a falkát Görhes Jancsi kezén. Elfogták Görhes Jancsit is,
két társát is. Két társa mindent szépen bevallott, Görhes Jancsi mindent
kereken eltagadott. Pedig eleget kinozták. Nem használt semmit két
társának szembemondása se. Tagadott konokul.
Kezembe került az ügy. Fölhivattam magam elé Görhes Jancsit. Erős, deli
szép legény volt. Csak a mesékben van ilyen. Némi figyelemmel voltam
iránta, mivelhogy apjának hajdan megkegyelmezett a vármegye, noha egy
ideig Sobri Jóskának volt egyik társa. Egyenesen állt a legény előttem,
mint a czövek.
– Hát nem vallod be a bűnödet, Jancsi?
– Nem én, uram.
– Mondok valamit, Jancsi. Nem tudom, hallottál-e rólam valamit. Ha
szépen bevallod bűnödet, három évet kapsz. Erről jót állok. Ha pedig be
nem vallod: hat évet kapsz. Harmadszor vagy már a törvényben, nagyon rád
nehezedik. A hat évről is jót állok. Most visszavitetlek börtönödbe s
adok egy hónapi gondolkozási időt. Ez alatt kérdezősködjél a raboktól,
káplároktól, hogy én ura tudok-e lenni szavamnak? Egy hónap mulva
felelj. Az a három évi különbség megérdemli, hogy jól meggondold.
Egy hónap mulva megint felhozattam magamhoz.
– Meggondoltad-e a dolgot, Jancsi?
– Meg. Az úrról is tudok mindent, ura tud a szavának lenni. Nem vallok
semmit.
Elitélték hat kemény évre. Vasban, bőjttel, közmunkával. Jóváhagyta a
Hétszemélyes tábla is.
Megint felhozattam. Most már vas csörgött a lábán. Halavány volt. Az
egyévi fogság szomoru szine lepte el arczát.
– No Jancsi, a hogy mondtam, ugy történt. Most már se nem ronthatok, se
nem segithetek dolgodon. Most már mindegy neked is, akármit beszélsz.
Bevallhatod az igazat.
– Nem vallom be. Becsület ez!
Igazán megsajnáltam. Hős vagy bolond.
– Boldogtalan! Hisz társaid mindent bevallottak, mindent rád vallottak!
– Én nem leszek hitvány ember. Inkább szenvedek három évvel többet!
Ime a duhajnak a becsülete. Mit csináljon ilyen emberrel a pandúr meg a
vizsgálóbiró?
A vármegye Zsoldos Ignácz inditványára oktatást adott ki a járásbéli
főbiráknak, szolgabiráknak, esküdteknek, pandúrhadnagyoknak, s általuk a
pandúroknak és községi előljáróknak, hogy ezentul a foglyokat,
vádlottakat ne abajgassák, ne kinozzák, kisujjal se érintsék, hanem
csupán erkölcsi eszközökkel törekedjenek őket töredelmes bűnbánó
vallomásra birni. Igy kivánja a humanitás, a műveltség, az emberi
méltóság, s nemzetünk és vármegyénk jó hirneve.
Megkapta az oktatást Mózes bátyánk is.
Elolvasta gondosan s össze is szidta a központi vármegyei urak
bölcseségét kegyetlenül.
– Humanitás? Talán az kellene még, selyempaplanos ágyba fektessük a
haramiákat!
– Miveltség! Mintha bizony a gyilkosok és utonállók az univerzitást
végezték volna!
Emberi méltóság s nemzetünk jó hirneve? Szamár beszéd. Hova lesz majd
mindez, ha annyi lesz a duhaj, betörő és gyujtogató, mint a Bakonyerdő
fája?
No de mindegy, a vármegyének engedelmeskedni kell. Mózes bátyánk majd
megkisérli, miként lehet az elszánt, konok lelkü gonosztevőt erkölcsi
eszközökkel töredelmes, bűnbánó vallomásra birni.
Épen ugod-vadkerti ember jön nagy alázatossággal. Kárvallott és
panaszos. Kecskegidáját ellopták a kertből.
Igazságot kér.
– Van-e nyomod? Kire gyanakszol?
– Nem gyanakszom én senkire, de bizonyos, mint a mai nap, hogy az én
kecskegidámat más nem vitte el, mint az az akasztani való Kalamár Istók
kanászbojtár. Megtaláltuk a gida bőrét, megismertük a szarváról, a
férgek is beleestek már, nem messze onnan tűznek a nyomait láttuk, ott
sütötték meg. Ott pedig senki más nem őriz, mint a Kalamár Istók.
Pandúr megy ki Ugod-Vadkertre Kalamár Istókért s odaállitja Mózes
bátyánk elé. Kemény arczu, napsütötte kanászbojtár. Van már csimbókja
is. Sötét piros arcza fénylik a zsirtól. Látszik rajta, kutyába se veszi
az erkölcsi eszközöket.
Nem-e? Majd megmutatja azt Mózes bátyánk.
Mózes bátyánknak torzonborz bajusza volt, de fogai nem voltak. Ha alsó
ajkát felszoritotta: ajka is, álla is elveszett a bajuszban. Borzas
gucsmát tett a fejére s azt lehuzta a szemöldökéig. Fejét előre szokta
hajtani s válla közé szokta huzni. Az egész emberből s emberi arczból
nem maradt más, csak egy bozontos berbecs s egy kusza nagy bajusz.
No meg két rettenetes szem. Olyan szemeket nem láttam se azelőtt, se
azóta. Villogtak, mint az isten nyila. Hegyesek voltak, mint a tőr s
keresztüljárták a dolmányt, ködment, még a kőfalat is. Hát az
emberszivet hogyne járták volna keresztül? Kalamár Istók, várhatod
szörnyü sorsodat.
Várta is. Készen volt rá. Szék volt a szobában a padló közepére
készitve. Semmi kinzó szerszám. Még pandúr se, csak a tiszti huszár.
Mózes bátyánk rekedt hangon parancsolta:
– Ülj le!
Kalamár Istók leült. Mózes bátyánk föl s alá járkált a szobában.
Valahányszor Kalamár Istók előtt elment, mindannyiszor ránézett s
keresztül törte a lelkét rettenetes nézésével. S azt kérdé tőle nyugodt
hangon:
– Voltál-e már Szicziliában?
– Nem voltam.
Keményebb hangon kérdi.
– Miért nem voltál?
Pillanatra megakadt Kalamár Istók. Mit feleljen? De azután csakhamar
észretér.
– Nem volt még ott semmi dolgom.
Mózes bátyánk megnyugszik a feleletben. Megint föl és alá jár a
szobában, de a bozontos berbecs és torzonborz bajusza közt gyilkos
nézése nem pihen. Öldökli vele a vádlottat. Egyszer csak mérges hangon
rákiált.
– Miért nem volt neked dolgod Szicziliában?
Meghökken a gyerek. Erre már nem tud könnyen felelni. Lelke elkezd
tépelődni. Mi az a Sziczilia? Csárda-e, falu-e vagy hetivásár? Sohase
hallotta hirét. Bizonyos, hogy ő Szicziliában soha semmi rosszat nem
tett. Nem járt ő neki ott még az öregapja se. Talán valami falu lesz az
a Sziczilia az öreg Bakonyban a Somhegy mögött, arra a Hajszabarna felé.
Mit akar ő vele a nemes vármegye Szicziliában? Ott ugyan rá nem
bizonyithatnak semmit. Elvégre mi baja lehet abból, ha bevallja, hogy
csakugyan volt Szicziliában?
Darabig csak védte magát vitézül. Hol tagadott, hol hallgatott, utóbb
belátta, másként nem szabadul, töredelmes vallomásra szánta el magát.
– Bevallom hát igazán tekintetes uram, voltam Szicziliában.
Mózes bátyánk ekkor emberölő haraggal fordult feléje.
– No látod akasztófa-virág! Most arra felelj iziben, mit kerestél te
Szicziliában?
Szegény Kalamár Istókban megfagyott a vér erre a kérdésre. Érezte, hogy
most már elveszett. Erre a kérdésre a káptalan se tudna megfelelni. Most
már meg van kötve teste, lelke. Most már meg nem szabadul Szicziliából.
Most már be kell vallani mindent.
Tisztába is jöttek az ügygyel tiz percz alatt. Ő ugyan nem vitte el a
kecskegidát, hanem a Hánzi gyerek, de ő hozzá hozta s ő is evett a
husából. Ez az igazság. Ime, Mózes bátyánk egyik erkölcsi eszköze.
Nagy hire lett ennek az egész vármegyében, de még a közeli szomszédos
Győr és Vas vármegyében is. Tanultak is belőle, nevettek is rajta.
Eladomáztam ezt egykor Bessenyey Ferencz barátomnak, a ki bámulatos
szinművészettel és utánzó képességgel tudta ezt előadni. Mint képviselő
bejárta vele az országot s el is terjesztette mindenfelé.


KIHIRDETIK A TÖRVÉNYT.
(Törvényt hirdetnek Szent-Gálon 1848-ban. – Miként hirdették ki hajdan a
törvényeket? – A Nemzeti bácsi. – Mily föltételek alatt fogadja el a
királyi vadász az 1848-iki törvényeket?)
Akár szép, akár nem szép a történet: elmondom. A nagy időkből való:
1848-ból. Annak a dicsőséges esztendőnek is tavaszi napjaiból. A mostani
hüséges adófizető, békés polgárember sehogy se érti meg, hogy volt
valaha olyan idő is. De már hiába: annak a kornak, annak a nemzedéknek
jelleméhez tartozott ez a történet is.
A márcziusi ifjak kiáltó szava belesüvöltött a nagy világba:
közteherviselés, törvény előtti egyenlőség.
Közteherviselés!
Nagy szó. Értjük is tisztán. Én is fizetek adót, te is fizetsz, ő is
fizet, mindenki fizet és mindig fizet. Szabadulni nem lehet, megváltani
se lehet. A mi Urunk, Megváltónk, Üdvözitőnk ugyan az eredendő bűntől,
Ádám apánk és Éva anyánk ballépésétől megváltotta az emberiséget, de az
adófizetéstől ő se tudta megváltani.
Meg kell hát benne nyugodnunk.
Csak hogy a szent-gáli nemes ember nem tudott benne hamarosan
megnyugodni. Igaz, hogy nem is akart valami nagy buzgósággal. Adót
fizetni, szüz vállainkra terhet rakni, őseinknek vérrel szerzett
jussáról lemondani: ejh-hajh, az se igaz nemes, a ki ezt békén
elszenvedné!
Egyenlőség!
Balga beszéd. Már hogy lehetne egyenlő a paraszt a nemessel, a herendi
sváb a magyarral, a tüzhely nélkül való a királyi vadászszal? A
Bakonyerdő nagy erdő, millió a fája, de még annak sincs két olyan fája,
a mely egyenlő volna. Igy rendelte az isteni bölcseség. Hát most már az
emberi bölcseség az isteni fölé akar kerekedni?
Mi tagadás: igy gondolkoztak bizony eleintén a szentgáli nemes atyafiak.
Kiváltképen az öregek. Voltak ugyan fiatalabbak is, a kik
meg-meghallgatták a kor intő szózatát, a hogy akkor szokás volt mondani.
Magam jól ismertem közülük igen sokat, vadásztam is velük fiatal
koromban, még arczukra, alakjaikra, dalaikra, adomáikra, kalandjaikra is
jól emlékszem. Ifju Gombás Lajos, Tóth József, Gaál Imre, Szalay János,
Zsebők János »keresztapánk«, Gombás Lőrincz, Tamás Károly, Csapó József,
Nyirő János és a többi. Csak oly jó hazafiak és felvilágosodott elmék,
mint közülünk akárki. De hiába. A méltóság és tekintély az öregeknél
volt, azok pedig hallani sem akartak holmi közteherviselésről és törvény
előtti egyenlőségről.
– Azt mondják: szabadság!
Kutyának kell az ilyen szabadság.
Az öregebbek kimondották ezt a szót s a fiatalabbak nem mertek ez ellen
rugódozni.
De hát mégis csak törvény lett a törvény s ugy Szent György-napja után
csakhamar meg is érkezett a nemes vármegyéhez. Ki kellett hirdetni.
– Igenis kihirdetni.
Ma már ki se hirdetik a törvényt isten igazában. Beledobják valami
hivatalos lapba s azt mondják: tanulja meg abból minden ember. A törvény
nem tudásával ne védhesse magát senki.
Nem igy volt ez hajdan.
Hanem ugy volt, hogy nagy pöcsétes levél érkezett a nemes vármegyéhez.
Nem is más küldte, hanem a király ő szent felségének főkanczelláriusa s
nem is máshoz, hanem egyenesen a vármegyéhez. Rá volt irva a levélre
valami ilyféle: Főtisztelendő és tisztelendő, tekintetes és nagyságos,
nemes, nemzetes és vitézlő egyházi és világi fő- és köznemesi karoknak
és rendeknek, kedvelt hiveinknek és a többi. Belül pedig az eredeti
törvény volt ékes irással s a király sajátkezü aláirásával.
Igenis a királynak sajátkezüleg kellett minden törvényt minden vármegye,
szabad kerület és szabad királyi város részére s minden kormányszék és
törvényhatóság részére aláirni s megküldeni. Nem is volt akkor a
királykodás olyan könnyü kenyérkereset, mint most. Az emberek legalább
igy vélekedtek. Korszakos adoma is van róla. A mikor V. Ferdinánd
1835-ben trónra került: ugy félév mulva kérdezték tőle: hogy érzi magát
uj hivatalában? Azt felelte: elég kellemes volna ez a hivatal, csak
annyi bolondságot ne kellene aláirni. Ezt a királyt hülyének mondták
azok, a kik személyesen és közvetlenül ismerték. Pedig ha ez az adoma
csakugyan igaz, akkor nem is volt valami nagyon hülye.
Nos hát a mi vármegyénkhez is kellő időben megérkeztek az 1848-iki
törvények. Rajtuk volt a királynak nehézkes kézirása. E nélkül akadt
volna elég ember, a ki azokat a törvényeket nem is hiszi.
A vármegye generális közgyülésén szokott módon megtörtént a kihirdetés.
A járásokban sem tértek el a szokott módtól. Majd a járásokbéli fő- és
alszolgabirák s megyei esküdtek sorba járják a nemesi falvakat s
élőszóval elmondják, hogy uj törvény van s elmondják, a hogy tudják, azt
is, mi van az uj törvényben.
A hogy tudják!
Ennek a szónak is van története.
Megirtam a »Nemzeti bácsi« történetét. Esküdtünk volt. Lóháton szokta
bejárni járása községeit. S ha törvényeket hirdetett, tarisznyában
ezeket is hurczolta magával. Bizony sokszor megtörtént, hogy ő ugyan el
nem olvasott semmiféle törvényt és sejtelme se volt arról, mi van egyik
vagy másik törvényben. Ugy cselekedett hát, mint a mai főszolgabirák.
Az 1839-iki országgyülés veszekedett sok törvényt alkotott. Lett
kocsiderékkal. Köztük volt a váltótörvény is, de azt az én György
bátyám, a Nemzeti bácsi nem tudta, nem olvasta. De azért kihirdette. A
váltótörvényt is kihirdette.
Váltó! Mi az a váltó? A magyar ember akkor csak háromféle váltót ismert.
A cseregyereket, a váltópénzt s az inget-gatyát, más szóval a tisztát.
Ha rövid utra ment valaki s kérdezték tőle:
– Mi mindent visz kelmed magával?
– Semmit, csak egy váltót.
Azt értette, két inget-gatyát, hogy tisztát válthasson. De a kereskedők
váltójáról a falusi nemesnek nem volt fogalma se. Nem volt a Nemzeti
bácsinak se.
Azt mondta a kihirdetésnél:
– Az ország rendei hoztak uj törvényt a váltóról is.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A Bakony (2. kötet) - 12
  • Parts
  • A Bakony (2. kötet) - 01
    Total number of words is 4070
    Total number of unique words is 1825
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 02
    Total number of words is 4105
    Total number of unique words is 1909
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 03
    Total number of words is 4149
    Total number of unique words is 1935
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 04
    Total number of words is 4158
    Total number of unique words is 1853
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    48.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 05
    Total number of words is 4040
    Total number of unique words is 1761
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    48.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 06
    Total number of words is 4123
    Total number of unique words is 1912
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 07
    Total number of words is 4079
    Total number of unique words is 1959
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 08
    Total number of words is 4234
    Total number of unique words is 1718
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    46.4 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 09
    Total number of words is 4230
    Total number of unique words is 1656
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    53.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 10
    Total number of words is 4125
    Total number of unique words is 1837
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    39.2 of words are in the 5000 most common words
    45.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 11
    Total number of words is 4191
    Total number of unique words is 1875
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 12
    Total number of words is 4080
    Total number of unique words is 1905
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 13
    Total number of words is 4225
    Total number of unique words is 1862
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 14
    Total number of words is 4204
    Total number of unique words is 1904
    30.4 of words are in the 2000 most common words
    41.1 of words are in the 5000 most common words
    47.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A Bakony (2. kötet) - 15
    Total number of words is 3865
    Total number of unique words is 1902
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    48.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.