Magyar regék, mondák és népmesék - 14

hintaját vonatja. Mihelyt egy új fogatot szerez öszve, vízbe fúlasztja
az előbbit. Az istálóban mint darázst látandod röpkedni, majd az egyik,
majd a másik lóra fog űlni; akkor csapkodj mindaddig, amíg bírsz; míg a
darázst megtalálod.
Pengő úgy tett mint a halacska mondá. A négy fekete már derekasan meg
volt szabdalva, s a darázsnak még kutyabaja; végre megtalálta Pengő,
leesett s banyává változott, de a négy fekete ló négy ígéző szépségű
leánynyá. Mialatt hát Pengő ezeket a jászoltól eloldta s a kötőfékekből
kibontá, a vén asszony kimászott s a gyémántvárból a tengerbe ugrott.
Pengő a négy leányt a bölcshöz vitte. Midőn beléptek, fel akart kelni
ez, de nem bírt.
– Ó jaj! hol a gyűrűm?
– Ah, mond a mátkája, midőn a boszorkány innen elcsala, elvette tőlem a
gyűrűt; mit csinált vele, nem tudom.
A bölcs egy kevés ideig gondolkozott: A földön nincs, máskülönben tudnom
kellene; tehát vagy a légben vagy a vízben van.
Ezenben a Farkaskirály, a Saskirály s a Hollókirály megérkeztek,
mátkáikat elviendők. A két utóbbi mondá: A légben nincs, máskülönben
tudnók.
S megszólalt az aranyhalacska: A gyűrű talán a tengerben van.
Azonnal összehítt minden halat, de a gyűrűről egyik sem tudott. Végre
kérdé az aranyhalacska: Valyon itt van-e már igazán valamennyi hal?
– A sánta csuka nincs még, mondá egy hang.
– Úgy várjunk míg megérkezik, határzá az aranyhalacska.
Végre jött a sánta csuka.
– Ugyan hol késtél oly soká? kérdé haraggal az aranyhalacska.
– Hol késtem? viszonozá a csuka, csapszékben valék s egy gyűrűt ittam
be, mit nem rég találtam.
– Tüstént ide teremtsd nekem a gyűrűt, mondá szigorún az aranyhalacska,
máskülönben halál a fejeden.
A sánta csuka morogva távozott, s elhozá a gyűrűt.
Alig vette kezébe a gyűrűt a bölcs, midőn fölkele, mátkáját átölelte, de
azután így szóla Pengőhöz: Mátkád a tenger kilenczvenkilenczedik
szigetén van; menj oda; ha még szeret, úgy megmondja férje erejének
titkát, s akkor tedd a mit jónak gondolsz; én mitsem mondhatok erről
neked, mert ez másodika azon dolgoknak, miket nem tudok.
Az aranyhalacska parancsára egy czethal állt elő, erre űlt Pengő, s a
tenger kilenczvenkilenczedik szigetéhez úszott.
Amint kiszállt, nejével találkozék.
– Elvégre viszontlátlak, édes Pengőm! kiálta a nő; bizonyosan azért
jösz, hogy megszabadíts.
– Eltaláltad, válaszola Pengő, hanem mondd elébb, hová van elrejtve az
arasznyi ember ereje?
A herczegnő válaszolt: Azt most nem tudom, hanem holnap e tájban meg
fogom mondani. Most nincs hon, ilyenkor mindig déli álmát alussza a
tenger hatvanhatodik szigetén; menj most tova, s rejtözzél el holnapig.
Pengő úgy tett mint neje mondá.
Nem sokára aztán hazajött az arasznyi ember; monda a herczegnő: Mindig
beszéled hogy szeretsz; de semmivel nem bizonyítod be; azért nem hiszek
neked.
Kérdé az arasznyi ember: Mivel bizonyítsam?
S a herczegnő monda: Tudasd velem, hol tartod erődet.
Felele az arasznyi ember: Ama darab fában, ott az ajtóban.
S felkiálta a herczegnő: Azt hát nem kell így hevertetni – oda szaladt,
s a fát a szekrénybe zárta.
S nevetett az arasznyi ember és monda: Rászedtelek, erőm ama seprűben
van.
Azonnal oda futott a herczegnő, s a seprűt a szekrénybe zárta.
Az arasznyi ember ismét nevetett, és monda: Rászedtelek, erőm ama
piszkafában van.
Gyorsan oda sietett a herczegnő, több kendőbe göngyölgeté vígyázva, s
nagy gonddal elzárta a piszkafát.
S monda az arasznyi ember: Most már látom, hogy valóban szeretsz; erőm
sem a fában, sem a seprűben, sem a piszkafában nincs, hanem messze az
erdőben van; ott egy aranypatak foly, e patakhoz jő, ha alszom, egy
aranyszarvas, abban van erőm; ha azt elejtik, egy bárány szökken ki
belőle; ha ez megmenekűlhet, megmarad erőm; ha e bárányt elejtik, egy
aranykacsa röpűl ki belőle; ha a kacsa megszabadúl, megmarad erőm; ha a
kacsát elejtik, egy aranybogár száll ki gyomrából; ha a bogár
megmenekszik, megmarad erőm; de ha a bogarat megölik, erőm oda van.
Midőn az arasznyi ember ismét déli álmát aludta a tenger hatvanhatodik
szigetén, a herczegnő elmondá Pengőjének, a mivel az arasznyi ember
megbízta. Pengő azonnal az erdőbe ment. Útközben egy farkast láta, reá
akart lőni; de a farkas monda: Ne lőjj reám, régebben várakozom én itt
mint te; a Farkaskirály küld engem segítségedre.
Amint tovább ment, egy sas suhogott feje fölött; Pengő czélba vette, de
a sas monda: Ne czélozz reám, régebben várakozom én itt mint te, a
Saskirály küld engem segítségedre.
Az erdő kellő szélén egy holló károgott, Pengő neki-irányzá nyilát, de a
holló monda: Ne bánts engem, régebben várakozom én itt mint te, a
Hollókirály küld engem segítségedre.
Midőn az aranypatakhoz érkezett, lesbe állt a bokrok megett; nem sokára
megjött az aranyszarvas, ivott és fördött az aranyhullámokban; midőn
Pengő felvoná íjját, körűlnézett a szarvas és fülelt, de mivel semmi sem
mozdúlt, tovább pacskolt a vízben; Pengő lőtt, s a szarvas elesett; de
mikor Pengő hozzáment, hogy kizsinegelje, kiugrott az aranybárány és
elszaladt, de a farkas utána iramlott, megfogta s szétszakítá; hanem
vidoran röpűlt fel az aranykacsa; a sas alá- s reárohant, megfogta s
tépni kezdé; tüstént kiszállt belőle az aranybogár, de a holló
utánament, ovatosan megfogá orrával, és sértetlenűl Pengőhöz hozá; ez
zsebkendőjébe köté a bogárt, s az arasznyi ember házához méne.
Épen belépett Pengő s monda a herczegnőnek: Kezemben az arasznyi ember
ereje! midőn ez a hatvanhatodik szigeten fölébredt. Szokása szerént
azonnal hazáig vágta buzogányát s egy szökéssel a hetvenhetedik szigetre
ugrott. Pengő sszadobta a buzogányt, s kissé megnyomta a bogárt. Akkor
az arasznyi ember nem bírta többé a buzogányt visszasújtani, s érzé hogy
ereje meg van fogva, hanem remélte, hogy a bogárt mégis megmenti még;
vállára vette hát a buzogányt, s lépést ment hazafelé. Ezenben a
herczegnő befűte egy sütőkemenczét, hogy kívül- mint belülről egyiránt
szikrázott.
Hazaérvén az arasznyi ember, monda Pengőnek: Megfogád erőmet, add ki
nekem, váltságaúl odaadom minden kincsemet, s jövőre békén hagylak.
De ő csalárd volt szívében, s gondolá: ha megkapom erőmet, megölöm
Pengőt, s a herczegnőt és kincseimet visszaveszem.
Pengő felele: Gaz fiú vagy te, gonoszszal fizettél a jóért nekem, meg
kell halnod; s a sütőkemenczébe dobta a bogárt, s miként a bogár
olvadott, vált az arasznyi ember is por- és hamuvá.
Pengő a herczegnőt atyjához vivé, a ki országa felét átadá neki; azután
bátyjait nejeikkel, a bölcset mátkájával, a Farkas-, Sas- és
Hollókirályt hitveseikkel, meghívá magához; nagy lakodalmat űltek még
egyszer, széles jó kedvök vala, s mai napig is élnek mindnyájan, ha meg
nem haltak.