Magyar regék, mondák és népmesék - 05

Total number of words is 4417
Total number of unique words is 1765
30.8 of words are in the 2000 most common words
41.6 of words are in the 5000 most common words
48.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
de nem olthatá el kínjait. Látszatólag hervadozott a szép virágszál.
A nyár eltűnt, érkezék és el is szállott az ősz, s a tél egész
sanyarúságában álla be. A báró rengetegei közt tölté idejét, s űzögette
a vadkanokat, s olykor Temetvényt is, hol, amint gyanítani lehete, nem
kis dolgokat forralgatott a hely urával. S midőn így Oroszlánkőn
csendesség vala, midőn a hó sűrű pillékben hullongott, s a homály
szétterjengeté borzasztó szárnyait, s a néma hallgatást egyedül a
fagytól meredező sas vijongásai s a várbeli őrök éjjeli kiáltozása
szaggaták meg: Emelka előszólítá dajkáját. Perczege szenelőjében a tűz,
s a kisasszony eldőle párnáin, Gunda pedig ki nem fáradhatva beszélé a
mit még gyermekkorában Argírus és Stilfrid felől hallott; s hogy a
magyar nép mint jöve ki Ázsiából; hogy Svatoplug tót herczeggel mint
bánának; hogy dicső királyunk szent István és az ő térítői mely csudákat
tevének; s mikor ezeken általesett, hogy a szenvedő szerelmet mely
jutalom várja, s mely büntetés a hitszegőt; hogy sírjaikból a lelkek is
kikelnek, megbosszúlni az elárúlt, megcsalt szerelmet; és hogy a kik ez
életben egymástól eltépetnek, halálok után fognak egyesűlni.
Emelka, minden historiái között azt szereté leginkább, a mit neki a
dajka a Vilik felől beszéle. Azt Gunda mindég e szókon kezdé:
Vilinek, édes gyermekem, az oly leányt hívják, ki mátkakorában hal el. A
Vilik szűnet nélkül járnak-kelnek, megállanak éjfélkor a keresztútakon,
s ott tartják tánczaikat. Ha férfit kapnak elő, addig tánczolnak vele,
míg az is elhal, s az osztán a legifjabb Vili mátkájává lesz, ki ily
legény által jut nyúgalmára; mert míg ilyet nem talál, szüntelenűl
borongolnia kell. Így jára nekem is egy ifjabb leánytestvérem. Hányszor
nem láttam szegényt a hold szelíd világában! – S elbeszélé az olvadozó
Emelkának, hogy az mint szerette vala mátkáját, mit nem szenvedett
érette, s mint hala meg keserves kínjai között. Emelka a tündérvilág
regéiben szereté felejteni földi életének nehéz súlyait.
Közelíte a tavasz, s a báró, amint egy nap Temetvényből jöve, kimondá
leányának hogy ő menyasszony, és hogy Temetvényi a mátkája. Emelka
ismeré atyja hajthatatlan akaratát, s nem szólva méne ki. A kemény öreg
kedvtelve néze ki a Vág völgyére. – Itt, és jobra s balra, meg’ túl a
hegyeken, én vagyok az úr! én és a vőm! – mondá magában. – Emelka mély
szenvedései közt felkiálta az egekre, s kérése meghallgattatott. Színe
mind halaványabb leve, ajka klárizsai eltűnének, szemének kékje elalvék,
hajai, feketék mint a holló, gyűrűzetek nélkül lapúlának el karján és
keblén, mintha oda a halál terítette volna ki gyászleplét. Elhala. –
Atyám! – ez vala utolsó nyögte – megbocsátom hogy Gyulát kitépéd
keblemből! – S ennek csontjaiban megrendűlt a velő. S amint koporsója
bészegezteték, leviteté azt erdejébe, egy barlang mellé, s ott temetteté
el. Maga a barlangba kele lakni, és soha többé szó nem jöve ki ajakin.
Szokatlan sebességgel hata el a hír kereskedők által Croatiába is, hogy
Oroszlánkő pusztán áll. Gyula a hírre sietett hona felé. – Életem nem
hasonló-e a virághoz – úgy sohajta – mely legszebb tavaszában tapostatik
el? Ám legyen! De hulladozzanak tehát hervadt levelei, hol boldogságom
sorvadozik. Ha az öreg meg nem engedi hogy együtt őrizzem vele a kedves
Emelka fekvőhelyét, öljön meg; én onnan nem távozom!
Estve ére Oroszlánkő alá, eltikkadva hosszú útjában. Leírhatatlan rezgés
voná a mélytitkú erdő belsőjébe. Zörgés vevé körűl, mint az ősz
lombjaié, midőn szelek kevergetik; szaggatott hangok csapdosák füleit,
mint a gyászoló fülmilék jajai; gyöngéd csillám, hasonló a
fénybogáréhoz, szikrázgatott a sötétben; a hold tele karimában lépe ki
felhői közzűl; a torony órája éjfélt vere, s Gyula a keresztúton állott,
körűlfogva Viliktől. Szelíden emelkedének szózatjaik; szomorgó ének,
eltelve a szív vágyainak bánatával, eltelve ki nem elégített
szerelemmel, folyt ajakiról. S a táncz mindég sebesb leve; a mátkagyűrűk
és a rozmarínkoszorúk ki-kitetszettek; folytak hajfürtjeik, mint a
foszló köd. Az egyik Gyulához közelíte, s karon kapá. Ez rápillant az
árnyékra, rá ismér, s nevén kiáltja: Emelka! Szemébe pillant a leánynak,
s pillantása megmered. Mellyére szorítja a leány, s az ifjú mellye nem
vér többé; megcsókolva, s halva van.
Az öreg másnap kijöve barlangjából, hogy a völgybe szálljon alá, s egy
rózsatőnél lelé a holt ifjat. Rá ismere szerencsétlen udvarnokára.
Irgalom Istene, bocsásd meg vétkemet! így kiálta fel. Ekkor vállára
emelé a testet, s lyánya mellé temetteté.
Sokszor jelenének meg álmainak lyánya s veje, ragyogva mint két
hajnalcsillagok, s bocsánatot lövelének rá, s vígasztalást fájdalmiban.


A KÉT TESTVÉR.
Egyszer volt két testvér. Természetök nagyon különbözött egymástól: az
egyik szelíd volt és jó, a nagyobbika haragos, irígy. Az ifjabb szerette
az idősebbet, de ez mindég boszantotta azt. Amint annyira megnőttek,
hogy iskolába lehete őket jártatni, atyjok meghala, s ők elhagyák
honjokat, s kimenének széles e világba. Ahol útjok kétfelé vált,
megállott az idősb, s így szóla az öccséhez: Menj te jobfelé, én balfelé
megyek, s légyen az közöttünk a kötés, hogy a melyikünk nagyobb urrá
lesz a másikánál, szúrja ki a másik szemét, mihelyt összeakadunk
egymással. Az ifjabb kérte a nagyobbat, gondolná meg, mely kegyetlenség
volna azt tenni; de az abba nem hagyá, s az ifjabb kénytelen vala
ráállani. Ekkor elváltanak egymástól, ez jobra, az balra, s ez is, az is
iskolát keresének, hogy tanúlhassanak valamit, s így belőlök ember
válhasson.
Már nehány évekig folytaták a tanúlást, s az ifjabb jól tanúlt, midőn
egy estve kiméne sétálgatni. Messzéről láta jőni egy kocsit, négy szép
szürkével, de ki ül a kocsiban, azt kivenni nem lehete, oly igen sebesen
vágtatának a lovak. Ekkor ezt mondá magában az ifjabb: Ez nagy úr lehet.
– A kocsi elhajta mellette; oda néz, s ráismer a bátyjára. Rákiáltott:
Bátyám! bátyám! mint örvendek hogy láthatlak. – Bátyja megállítá a
szekeret, s látván öccse mely szegény ruhában vagyon, tudakozá: Mi vagy
te, öcsém? – Az felele: Én még semmi nem vagyok. – Én pedig, felele
amaz, tiszttartó vagyok egy nagy úrnál, s látod mely szép kocsim és mely
szép négy szürkém van? Emlékezel, mit végzénk magunk közt, hogy ha
összeakadunk, a ki nagyobb úr lesz mint a másik, vájja ki a másik
szemét. Nézz fel hát a napra utolszor, mert azt ugyan meg nem látod
többé. Az ifjabb felnéze, de nem a napba, hanem Istenhez, s könyörge, ne
hagyná el őtet bajában. Ekkor mondá bátyjának: Ha csakugyan oly
kegyetlen akarsz lenni, hogy elveszed szemem világát: arra kérlek,
bátyám, vezess aztán egy feszűlet alá, hogy imádkozhassam és ott
meghalhassak. Gonosz bátyja ígérte ugyan, de nem vala szándéka megtenni
a mit ígére. Amint kiszúrta szemeit, elvezette azt egy akasztófa alá, s
ott hagyá magára.
A világtalan most buzgóan könyörge, és sokat. S ímhol repűl három holló
a világnak megannyi részeiről, s leszállott az akasztófára.
– Beszéljétek elő, mi történt nálatok; azután én is elbeszélem, mi
történt minálunk.
Egyik holló ezt felelé: A mi királyunk felette szomorú. Egy fája vala,
mely ezüst körtvéket terme; s a király a fát nagyon szerette mind
szépsége miatt, mind hogy körtvéi igen ízletesek voltak. Már hét
esztendeje, hogy a fa nem terem, s ezért ily szomorú a király.
– S senki sincs, a ki segítsen? kérdé az első holló.
– De igen, felele a második. A fa tövénél egy varangyék fúra lakást, az
szíjja magába a mi ezüstnek a fába kellene menni. Ha a varangyékot
kiásnák, megölnék, ismét oly gyümölcs teremne a fán mint egykor. De azt
csak huszonnégy gyémánt golyó ölheti meg, még pedig ha mind a huszonnégy
egyszerre lövetik rá.
A harmadik holló így szóla: A mi királyunk felette szomorú. Fia kiesett
az ablakon, s kiütötte mindkét szemét, s orvosai neki szemet csinálni
nem tudnak.
Akkor kérdé a második holló: S nincs senki hogy segítsen?
– De igen, felele a harmadik. Ezen akasztófa tövében egy fű nő; ha azt
rakják fel a király fiának, mingyárt látni fog.
Ekkor mondá az első holló: Rajtam a sor, s most én mondom el, nálunk mi
történik. A mi királyunk felette szomorú. Valamit talált, a mit meg nem
tud fejteni: egy üveg koporsót, s abban egy nagy szépségű leányt; a
leány napról-napra szebbé lesz és nagyobbá, de soha nem serkenhet fel.
Akkor kérdé a második holló: S nincs senki, ki segéljen?
– Nehezen, felele az első, mert a leány történetét senki nem tudja; s ha
volna is, még szomorúbb volna, hogy azt maga nem találta ki. Egy mód
volna segíteni a bajon, s az abban áll, hogy van egy fehér grifmadár,
annak farkából kellene szerzeni egy tollat. Az mindenre felel, a mit
tőle kérdenek. De a fehér grifmadár nem könnyen ád ki tollat a farkából,
s ki merne közel menni hozzá? – E szóra a három holló felröppene, s arra
felé szállott, a merre magának tetszett.
Amint a világtalan nem hallá őket többé szólani, ledőlt a földre, s
előveve egy fűvet a másika után, ahogy egyike vagy másika kezébe
akadott, s mindeniket rátette szemére. Ezt gondolá magában: Talán
ráakadok arra a sok között, melyet a hollók emlegettek. S ezzel együtt
ezt is gondolá: Ha fellelem azt a fűvet, egész életemben könyörűletes
leszek az eránt, a kit bajban fogok látni. Amint ezt gondolá el, egy
fűvet szakaszta ismét, rátette két szemére, s – látott! Akkor hálát ada
Istennek, hogy visszakapá szeme világát, s felkölt, hogy segítsen a
három királyon, kik felől a hollók beszélettek.
Legelőbb azt éré, a ki az ezüst körtve miatt szomorkodott. Egyenesen
méne az udvarhoz, s be kívána eresztetni.
Akkor rákiálta az őr: Ki vagy te? – Azt felelé hogy ő kertész.
– S mit keresel?
– Én ezüst körtvét akarok termeszteni.
– Másféle emberek is voltak itt már mint te vagy, és még sem tudtak. De
minthogy itt vagy egyszer, csak menj tehát!
Belépvén a palotába, mélyen meghajtotta magát, s így szóla a királyhoz:
Uram király! én ezüst körtvét akarok termeszteni. A király képe
felderűlt, s ekképen felele hozzá: Ha azt tudod, neked adom országom
felét. Ő pedig ezt válaszolá: Nékem ahhoz huszonnégy kapás kell s
huszonnégy katona; de ezeknek gyémánttal kell megtölteniek puskáikat.
– Az én testőreim mindig gyémánttal lőnek, mond a király.
A király egyet inte, s azonnal előállott huszonnégy katona, puskásan, és
huszonnégy napszámos, kapával. Közikbe vevék a deákot, s elmenének a
kertbe. Amint megállának a körtvefa mellett, úgy hagyá a deák, hogy a
huszonnégy napszámos kapálja fel a földet a fa tövében, valamíg egy nagy
békát lelnek; s akkor szökjenek félre a béka elől, mert az igen mérges.
A huszonnégy ember megtevé a mit a deák parancsola, s amint félnap
hányák a földet, ráakadtak a békára. Félreugrék előle minden, mert az
oly nagy volt mint egy disznó; ezüst pánczél vala egész testén, s tüzet
lihege. A huszonnégy katona pedig nem ijedt meg; felvonák sárkányaikat,
s amint a deák nekik ezt kiáltá: Lobbants! sült a puska, s a varangyék
felfordúlt, s messze elnyújtotta két lábát. A fa egyszerre virágzásnak
indúlt, s az ezüst körtve fürtösen függe gallyain. A király leszakaszta
egyet, és mivelhogy az igen jóízű vala, a deáknak adta fél országát, úgy
hogy az mingyárt fél királylyá leve. De a deák így szóla: Uram király,
nekem messze ám az útam; adj tehát nekem ebből három körtvét. A király a
három körtvét tulajdon kezével szakasztá le, s a deáknak adta. Az pedig
ment, felkeresni a két másik szomorkodó királyt.
A második az volt, a kinek megvakúlt a fia. A deák egyenesen ment az
udvarhoz, s bé akara eresztetni. Az őr rákiálta: Ki vagy te? Azt felelé
hogy ő doktor.
– S mit keresel?
– A herczeget akarom meggyógyítani.
– Másféle doctorok valának itt már mint te vagy, s mégsem boldogúltak.
Te sem fogsz.
Pajtása megszólala: Tudod hogy a király mit parancsolt: eresszünk hozzá
mindent, még ha czigány volna is, mihelyt doktornak mondja magát. Menj
be bátran!
A király a maga thrónusán űle, s igen szomorú volt. Mélyen meghajtá
magát a deák, s így szólott: Uram király, meg akarom gyógyítani fiadat.
– Jer hát, felele a király; ha meggyógyítod, tiéd az országom fele.
A király lelépegete thrónusáról, s maga vezette el őtet beteg
gyermekéhez. A deák elővevé a fűvet, melynek gyógyító erejét maga is
tapasztalá, rátette a herczeg szemére, s az tüstént látott. Azon a
király annyira megörűlt, hogy mingyárt neki adta fele országát, amint
megígérte vala, úgy hogy már két fél országai valának. De a deák így
szólott: Az én útam messze út ám! Maradjon nálad a félország, míg
visszafordúlok.
A király és a herczeg megígérék, hogy addig gondját viselik. Ő pedig
ment a harmadik királyhoz, a kit megölt a bú.
Amint a deák az udvar kapujához ére, a király fennt űlt a maga
thrónusán, s így szóla ministereihez: A kapu előtt egy fiatal ember űl,
s velem akar szólani, hozzátok elő. – A ministerek lemenének, ott
találták a deákot, s álmélkodának a király bölcseségén. Belépvén a deák,
a király inte ministereinek, s azok a királyt ott hagyák.
Amint a király és a deák magokban maradának, így szóla a király: Te
nekem azt akarod elmondani, hogy az üveg koporsóban fekvő leány kicsoda,
s mi történt vele. Menj, nézzed elébb.
A király megránta egy ezüst zsineget, felgörge a kárpit, s a deák
meglátá a leányt. Rettenetesen megtetszett neki a leány, mert az
rettenetesen szép vala, s a deák így szólott:
– Uram király! ne higyje felséged, hogy én okosabb vagyok felségednél;
nékem félannyira sem ér bölcseségem. De ha megígéri felséged, hogy ezt
nékem adja feleségűl, módot adok felségednek, hogy maga tudja meg
történetét, s kitalálja, mint kelljen életre hozni.
A király bámúlással hallá a deák okosságát, s ezt mondá neki: Légyen meg
a mit akarsz.
A deák egyet fordúlt, s ment, felkeresni a fehér grifmadarat.
A deák sok napokat tölte már útazásában, oly országokon végig, hol sem
ember, sem más állat nem lakott; de egyszerre nagy tombolást hallának
meg fülei. Tudni akarta, honnan jöhet a tombolás. Ment tehát éjjel
nappal, s a tombolás mindég mindég nagyobb leve. Amint a reggel
felhasadt, két hegy között látta magát. Azok harczolának egymással, azok
tomboltak úgy. Mint midőn két kakas szökdös egymás szemébe, vagy mint
midőn egyik kos a másikat öklelgeti, úgy szökdelt, úgy taszigálta
egymást a két hegy, s a mely út a fehér grifmadárhoz vive, a két
egymással harczoló hegy közt méne el. Akkoron mondá a deák: Kegyelmes
nagyságos Hegy uraimék, alázatosan kérem kelmeteket, légyenek csak annyi
kevés várakozással, míg itten keresztül mégyek.
Az egyik hegy kérdé: Hová akarsz menni?
A deák felele: A fehér grifmadárhoz.
Akkor a másik hegy: Jó, szaladj el hát közöttünk; de légy olyan jó, s
tudd meg a fehér grifmadártól, meddig kell még harczolgatnunk, s hozzd
el feleletét. Mindketten beléfáradánk a verekedésbe, s még sem lehet
megszünnünk.
– Szívesen megteszem, felele a deák. S a két hegy egész erővel erőlködék
nyugva maradhatni, de mindég tombolt állásában, míg a deák köztök
elsuhant. Alig vonta ki lábát, s a két hegy megint verekedett.
Megint sok nap ment a deák oly országokon, hol sem ember, sem más állat
nem vala, míg végre a Holttengerhez ért. Ezen által kell vala mennie, de
nem talála sem hajót, sem szálat; ellenben egy vén dadát láta meg egy
dióhajban. Ez vala az egyetlenegy hidas a Holttengeren. A vén dada
mindazt a ki általmenni akara a Holttengeren, kivetette a dióhajból,
hogy annak kínosan el kelle veszni.
A deák így szóla: Szép Tekintetes Asszonykám, kérem alázatosan, vigyen
által engem!
A szép tekintetes asszony felele: S hová akarsz menni?
– A fehér grifmadárhoz.
– Jó, áltviszlek; de ígérd meg, hogy nekem választ hozandasz, meddig
kell még itt révészkednem?
– Szívesen, felele a deák. – Ezzel belé űlt a dióhajba a szép vén dada
mellé, s három nap és három éjjel szüntelen menének, s úgy értek által a
Holttengeren.
S most a fehér grifmadár residentiájában vala. De a fejér grifmadár nem
vala otthon; csak gazdasszonyát találta.
Az nem tuda eléggé álmélkodni, midőn meglátá a deákot, mert nyolczvan
esztendeje vala már hogy itt lakott, a nélkül hogy embert látott volna.
– Mit akarsz nálunk? kérdé a deáktól.
– Egy tollat a fehér grifmadár farkából.
– Jaj neked, fiam! monda amaz; azért ugyan életeddel fogsz fizetni.
S most a deák: Nemzetes asszonyom, kérem szépen kigyelmedet, szánjon
meg; kérje a grifmadarat, hogy ne bántson. Imhol egy kis ajándékot
hoztam asszonyságodnak. – S e szókkal által adá neki a három ezüst
körtvét, a mit útjára az első búslakodó királytól hoza.
– Miként jutsz te e gyümölcshöz? kérdé az agg dada, s a deák elbeszélé
neki az egész történetet. Akkor mondá neki a gazdasszony: Meg sem
álmodhatd, mely kedves szolgálatot nyújtottál a fehér grifmadárnak;
aligha teljesítve nem lesz a mit kívánál.
Ki sem mondá jól a szót, midőn egyszerre kimondhatatlan zuhogást
hallának, mint a fergetegeké a legirtózatosb éjeken.
– Mi ez? kérdé a deák.
Az öreg felele: A fehér grifmadár jő; szárnyának mindenik mozdítása hét
mértföldre hozza végig. Bújj el hamar; ha meglát, egyszerre eltép.
A deák az ágy alá vonta magát; a gazdasszony pedig bevoná a kárpitokat,
hogy a deák ki ne látszassék. Alig tudta ezt megtenni, s íme a grifmadár
leereszkedék a felhők közzűl.
A fehér grifmadár igen kedvetlen vala, s búsan és hallgatva jára fel és
alá. Az öreg hozzá lépett, s e szókkal igyekszék felvidítani:
– Hát neked mi bajod?
A fehér grifmadár felele: Tudod hogy az én nagy ellenségem a varangyék,
hét esztendő olta már az ezüst körtvefa alá vette magát, s ott egy ezüst
pánczélt csinál magának. Ha kilencz esztendeig dolgozhatja pánczélját,
rajta nem eshetik seb, őtet senki meg nem győzheti, s az enyéimeket
iszonyú csapás várja. Én tudom, mint lehetne őtet megölni, de azt
mondanom senkinek nem szabad, sőt csak azt sem tudakoznom, ha él-e még,
és hogy mit csinál. A kilencz esztendő majd kitelik, s ez ejt ily nagy
gondokba. De mi ez? én emberhús-szagot érzek.
Az öreg neki ezt mondá: Éhes lehetsz ily hosszas repűlésedben. Nesze
gyümölcs! – s elébe tevé a három ezüst körtvét.
A fehér grifmadár egyszerre felvídúla, megszelídűle, s ezt mondotta: Az
ezüst körtve azt mutatja, hogy az én nagy ellenségem a varangyék ölve
van. Akárki tette azt, nekem mindég kedves leszen, s három kérdést
engedek neki.
Amint a deák ezt hallá, kibúva az ágy alól, nagy alázatossággal meghajtá
magát a fehér grifmadár előtt, s beszédét ígyen kezdette: Nagy
bölcseségű, tudományú Grifmadár, én, én öltem meg a varangyékot.
Minthogy tehát oly kegyes valál, megígérni hogy három kérdést
engedendesz, teljesítsd, könyörgök alázatosan, a mit ígérél. Először,
mondd el nekem, meddig fog még az az asszony a dióhajban révészkedni?
A fehér grifmadár: Egész életében; annak nincsen szabadúlás.
– Másodszor: meddig fog még a két hegy csatázgatni egymással?
– Míg egy embert magok közzé nem szorítanak s össze nem zúznak.
– Harmadik kérésem: engedd hogy farkadból kihúzhassak egy tollat, s
elvihessem.
A fehér grifmadár felele: Ha oly igen nagy nem volna szolgálatod melyet
nekem nyújtottál már a gondolatért is széllyeltépdelnélek. De
megígértem, s szavamat állom. Fogj meg egyet farkam tollából, s mikor a
gazdasszony ezt mondja: egy, kettő, három, rántsd ki hamar. – A fejér
grifmadár most kétlábával belécsimbalkozott két hegybe, s fejét a
folyamba hajtotta le. A vén gazdasszony elkezdé a számlálást: egy!
kettő! – három! s a toll a deák kezébe maradt. A fejér grifmadár a
szerint ordíta kínjában mint száz mennykövekkel terhes fergeteg; a két
hegyet porrá morzsolá, s kiitta a folyamot. Oly igen nagyok voltak
kínjai.
A vén gazdasszony felhozá a vacsorát. A fejér grifmadár sok túdós
dolgokat beszéle a vacsora felett, használatosokat a deáknak, s végre
fekünni menének.
Más nap reggel a fejér grifmadár ismét kirepűle, elnézni mi történik a
világon, a deák pedig útnak indúlt haza felé. A Holttenger mellett
megszólítá a vén dada: Hozsz-e nekem feleletet?
– Hozok, mondá; de elébb vígy keresztűl a vizen.
A vén dada általvivé, s a deák sebesen másza fel egy fára, s onnan
kiáltá a vén asszonynak: Te soha ki nem szabadúlsz; holtodiglan itt kell
maradnod.
Ezen a vén dada annyira megharaguvék, hogy belé veté magát a tengerbe, s
ott veszett. De a tenger nagy habokat löke ki magából, hogy a deák sok
mértföldekre nyakig jára a vizben.
Most a két birkozgató hegyhez ére el.
– Hozsz-e nekünk feleletet? kérdék ezek.
– Hozok, mondá; de csak akkor mondom el, mikor álteresztetek magatok
közt.
A két hegy erőt veve magán, s keresztűlereszté a deákot. Akkor ezt
kiáltá nekik: Míg valakit magatok közzé nem kaptok, s össze nem
roccsantjátok.
– Jaj! ordítá a két hegy, mikor lesz még az? – Megújított dühhel újra
elkezdék döngetni egymást.
Szerencsésen elére a búslakodó királyhoz, meghajtá magát előtte, áltadá
neki a fejér grifmadár farka tollát, s ezt mondá neki: Ez a toll magában
írja le valamit tudni ohajtasz, s így te vagy a legokosabb ember az
egész föld kerekségén.
A király erre így válaszola: Azt mingyárt meglátjuk. – Elzárkozott a
deákkal a maga titkos szobájába, s ezt mondá a tollnak: Beszéld elő, mi
az a mit én most tudni vágyok. Sokáig íra a toll, s azzal végig nyúlt a
tintatartón, hogy magát kipihenhesse. A király a deákkal az asztal mellé
űle le, s ezt olvasák:

A HÓLEÁNY TÖRTÉNETE.
Egyszer volt egy király. Annak egy királynéja volt. De nem voltak
gyermekeik. A királyné azon felette szomorkodott. Amint egyszer az
ablakban űlt és varrott, megszúrta tűjével az újját, s egy csöpp vére a
hóba csöppent. – Ah, mondá a királyné, ha lyányom volna, oly fejér mint
a hó, s oly piros mint a vér! Nem sokára azután gyermeke született: egy
leányka, s fejér és piros mint a hó és mint a vér, mire nézve Hóleánynak
neveztetett. De a királynénak meg kelle halni.
Hét esztendő múlva más királynét veve. Az mindég nézé magát a tűkörben,
mert felette szép volt, s sokat tarta szépsége felől. – Tűkör, így szóla
egykor, nem én vagyok-e a legszebb asszony a világon? – A tűkör így
felelt: Felséges királyné, te ugyan igen szép vagy, de a Hóleány
hétezerszerte szebb. – Ezen a királyné rettenetesen felharagudott, s
megparancsolta egy vadászának, hogy a leányt vigye ki az erdőbe s lőjje
agyon.
A vadász a leányt elvitte az erdők közzé, de agyon nem lőtte, mert az
igen igen szép volt.
– Menj innen édes lyánykám, mond a lyánynak, de messze, igen messze! itt
veszély lebeg feletted.
A leány ment, míg estve lett. Akkor egy viskóba ére, hol hét törpe
lakott. A hét törpe szívesen látá a leányt, s oly gondját viselék,
mintha saját lyányok volt volna.
A vadász kénytelen vala megcsalni a királynét. Egy szarvasborjút lőtt,
kimetszette nyelvét, s azt mondá a királynénak, hogy az a leány nyelve.
A királyné nagyon megörűlt.
A királyné megint nézé magát a tűkörben.
– Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e legszebb asszony e világon? – Felséged
ugyan igen szép, de a Hóleány a hét törpénél hétezerszerte szebb.
Ezen a királyné nagyon megharagvék, parasztasszony-ruhába öltözött, egy
kosár méregbeáztatott almát víve karján, s elment a hét törpéhez az
erdőbe. A hét törpe közzűl egy sem vala a háznál; kimentek volt
dolgaikra. A királyné békopogtatott. A Hóleány megnyitá az ajtót; nem
ismere a királynéra, s azt hitte hogy valamely parasztasszony, ki
vásárra mégyen. A királyné megszólította a Hóleányt: Végy almát tőlem!
– Vennék, felele ez, de nincs pénzem.
Erre a királyné: Minthogy szépecske vagy, ingyen adok neked egyet. Ekkor
a legszebbet, de egyszersmind legmérgesebbet elővevé, ketté szelé, s a
Hóleánynak adá. A Hóleány alig nyele el egy szeletet belőle, s halva
feküdt. A királyné nagy örömmel távozott a viskótól.
A hét törpe halva lelé a Hóleányt, s nagyon szomorkodék hogy azt fel nem
ébresztheti. Üvegkoporsóba fekteték a Hóleányt, s kitették az erdőbe, s
az egyik mindég strázsálá. Uram király, úgy leléd őtet te is. Hogy te
azt egy nagy titkon vevéd meg a hét törpétől, nem szükség neked
mondanom; azt te tudod, s vége a Hóleány történetének. –
Király s deák nem kevéssé álmélkodának a történeten, s a deák
megszólala: Uram király, engedd, hogy a tollnak én is tegyek egy
kérdést. De a király ezt mondotta rá: Nem! tudom én mit akarsz kérdeni;
toll, felelj.
A toll felkölt a tintatartóról, s írt: – A Hóleány nem nyelte el az
almát; úgy tüstént megholt volna; szájában vagyon az még most is, s csak
szédűlésben vagyon. A deáknál van egy fű; az magához hozhatja.
A deáknak csak most juta eszébe hogy nála még a fű, mely őtet és a
király fiát meggyógyította. Végig voná azt a Hóleány szemén és száján, s
az megnyitá szemeit, kipökte az almaszeletet, s nem volt semmi baja.
A király elhíresztelé hogy ő nagy menyegzőt akar tartani, s meghítt reá
sok hatalmas királyokat, királynékat, a többek közt azt is, a ki a
Hóleányt megétette. A királyné nagy gonddal felczifrálta magát, megálla
a tűkör előtt, s ezt mondotta: Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e a legszebb
asszony a világon?
– Felséged öregszeni kezd; már igen sok van, a ki még szebb. De legszebb
az egész világon a Hóleány, kinek menyegzőjére felséged is meg van híva.
Az hétezerszerte szebb mint a legszebbek egyetemben.
A királyné akkor nagyon megharagudott; összetörte a tűkröt, felűlt egy
felhőre, mert nagy varázs vala, elszállott a felhővel, s soha többet nem
látszatott.
De a deák és Hóleány menyegzőjén nem csak királyok és királynék, hanem
szegény emberek is jelenének meg nagy számban, kik ezektől segélyt
vártak. Amint a deák kijöve a templomból, s osztogatta alamizsnáját,
bátyja ötlött szemébe a koldusok között. Elvitte azt a palotába, s így
szólt hozzá: Emlékezel hogy kitoltad szemeimet, mert te már tiszttartó
valál, én pedig csak szegény deákocska? Én most király vagyok, te pedig
koldus.
– Szúrd ki hát szememet! kiáltá az vad kevélységgel.
– Nem, mondá a szelíd testvér; én neked megbocsátok, s sok pénz urává
teszlek, külömben nyomorúságban halnál meg.
– De beszéld elő elébb, mint levél te királylyá.
Amint az ifjabb azt neki elmondá, az idősebb felkölt, elment az
akasztófa alá, s várta hogy a hollók szálljanak le hozzá is. Ezt gondolá
magában: Ha az öcsém a hollók által király leve, én császár lehetek,
mert én több vagyok mint ő. Akkor ismét kiszúrom szemeit. Oly kaján
lelkű vala ő, hogy az öccse jósága nem ellágyította, hanem még nagyobb
gonoszságra ingerlette.
Sokáig várakozott az akasztófa alatt, igen sokáig. Végre előszállott a
három holló.
Az egyik így kezdé a beszédet a két más társával: Tudjátok, hogy
bennünket egy deák kihallgata, s hogy a három királynak elverte
bánatját?
A második így felelt: Tudjuk; ezután jobban kell vigyáznunk, hogy ki ne
hallgassanak megint.
S a harmadik: Nézzétek, itt leseget utánunk ismét egy, még pedig egy
megátalkodott, gonosz lelkű.
– Álljunk neki mind a hárman, s csipdessük addig, míg el nem vesz! –
kiáltának most, s neki-álltanak, összecsipdesék, míg egy íze sem marada
épségben.
A deákot és a Hóleányt az egész világ szerette. – Élnek-e még, nem
tudhatjuk; de méltók voltak hogy éljenek örökkön és örökké.


ARDÓNAK URNÉJA.

I.
Kedvetlenűl űle Messzer Giovánni az elvénhedett tölgy alatt,
nekimeresztvén szemeit a fellegektől hányt égre, melyen úgy kavargának a
felhők mint az ő keblében az érzelmek. Olykor hévvel kapa guitárrja
húrjai közzé, mintha keble vészeit a zengés ereje által akarná
elcsendesíteni; de lelke vadabb hánykódást szenvede, mint hogy ezt vagy
azt tehesse; húrjai siketen nyikogának heves érintései alatt.
Bódúltságában nem sejté, hogy a völgyből dobogás hat hozzá, hallhatóbban
mindég, és hogy végre két idegen áll mellette, kik rá komolyan
tekingetnek. Egyike ezeknek Bellapietra vala; súgár növésben s gyönyörű
arczczal, és – a mi szokatlan az ő honában – szöghajú, s szemei kékek.
Az Giovánninak ifjú barátja volt; együtt jöttek Robert Károly
királyunkkal Nápolyból, midőn ez koronánk bírásáért készűle megküzdeni.
Másika egy fegyverben megőszűlt magyar vala, ki a két olaszt megkedvelé
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Magyar regék, mondák és népmesék - 06
  • Parts
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 01
    Total number of words is 3845
    Total number of unique words is 2155
    26.5 of words are in the 2000 most common words
    36.6 of words are in the 5000 most common words
    43.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 02
    Total number of words is 4076
    Total number of unique words is 2055
    26.9 of words are in the 2000 most common words
    38.2 of words are in the 5000 most common words
    43.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 03
    Total number of words is 4050
    Total number of unique words is 2021
    27.8 of words are in the 2000 most common words
    38.5 of words are in the 5000 most common words
    43.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 04
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 2030
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    38.3 of words are in the 5000 most common words
    43.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 05
    Total number of words is 4417
    Total number of unique words is 1765
    30.8 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    48.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 06
    Total number of words is 4240
    Total number of unique words is 2133
    28.0 of words are in the 2000 most common words
    37.9 of words are in the 5000 most common words
    44.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 07
    Total number of words is 4014
    Total number of unique words is 2006
    28.5 of words are in the 2000 most common words
    39.4 of words are in the 5000 most common words
    45.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 08
    Total number of words is 4184
    Total number of unique words is 1934
    28.4 of words are in the 2000 most common words
    39.5 of words are in the 5000 most common words
    46.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 09
    Total number of words is 4159
    Total number of unique words is 1998
    27.5 of words are in the 2000 most common words
    38.9 of words are in the 5000 most common words
    44.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 10
    Total number of words is 4224
    Total number of unique words is 2079
    26.0 of words are in the 2000 most common words
    38.5 of words are in the 5000 most common words
    44.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 11
    Total number of words is 4252
    Total number of unique words is 2067
    27.9 of words are in the 2000 most common words
    39.4 of words are in the 5000 most common words
    44.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 12
    Total number of words is 4172
    Total number of unique words is 2063
    27.4 of words are in the 2000 most common words
    39.0 of words are in the 5000 most common words
    44.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 13
    Total number of words is 4296
    Total number of unique words is 2004
    29.0 of words are in the 2000 most common words
    40.1 of words are in the 5000 most common words
    45.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar regék, mondák és népmesék - 14
    Total number of words is 1028
    Total number of unique words is 519
    38.0 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    56.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.