Szirmay Ilona: Történeti regény - 04

igazságtalan indulat, egy szó, egy pillanat tőled elég volt azt
eloszlatni, s csak azt mutatá, milyen irthatatlan szerelmem, s milyen
erősen áll minden szerencsétlenség felett.
E beszéd közben a szomszéd szobán keresztül egy erkély idomú kis
oldaltoronyba értek: a kilátás a magas bérczen fekvő vár ezen fenn
részéből messze és nagynemű vala, a zöld völgyet hasítá a már egyesült
Tisza, itt még tisztán és világosan folyva kövicses medrében. Huszt
mezővárosnak békés telkei alig láthatón a lefüggő szikláktól zajtalan
állottak, mert lakóik mezei munkával elfoglalva látszottak izzadni,
míg barmaik a városszélen egy alacsony bokrokkal gyéren benőtt mezőn
legeltek, minden oldalról bérczek magasabb és magasabbra emelkedve
zárák a láthatárt, alul gazdag lombú tölgyek, feljebb fenyűk tavaszi
eleven zöldével borítva, magasabban kopár szirtek még vereses zöldben
tüntek elő, s a távolabb csúcsokat a nap sugaraiban ezüstként ragyogó
hó fedezte. Nem érdeklé a látvány szépsége a szerelmeseket, legalább
nem látszék érdekelni, de tagadhatatlan befolyása minden magos
szépségű vidéknek az érzékeny kebelre, bármely vihar dúlja, bármely
érzelem epeszsze, és bú faggassa is azt, így a szeretők szívének bár
tudtok nélkül leggyöngédebb idegeit érinté az egy fenn bájú vidéken a
tavasz virányaitól a tél legzordonabb jeléig varázs harmóniában
összeolvadt természet szépsége, s édesebben költé a szerelem néma, de
szeretőknek oly könnyen érthető beszédét, mely a szemekből, az arcz,
az ajkak minden mozdulatiból oly igézőn tud szólani a rokonérzetű
kebelhez. Ezen a földi lét talán legboldogabb állapotjában elmerülve
állottak ők némán egy darabig. Ilka képéből természetes, pajkos
elevenségének majd minden jelei eltüntek, mert a hatalmas érzetek, s
mindnyájok leghatalmasbika, a szerelem, az eleven charactereket
komolyabbá és mélyebb érzetűvé teszik, mint a természettől komolyokat,
ezen változás alkalmasint onnan származhatik, mivel az érzelem forró
örömét, vidám lelkök a nékik oly természetes vígság által kijelelni
igen csekélynek tartják, s egy tiszta belső öröm, mely nagyságával
elcsüggeszti vidám élénkségöket, jő helyébe; míg a komoly elzártabb
character, ki kisebb érdekű örvendetes eseteknél élénk nevető örömre
fakadni nem fog, ha egy hatalmas édes érzés elragadja, gyakran a
legvidámabb örömre szokott lobbanni; ezen állítás, ha mint minden elv
és szabály többszöri kivételt szenvedne is, mégis leginkább
szerelmesek s főleg szerelmes lánykákon megvalósult. Szodorayn nem
vala nevezetes változás észrevehető, mert nem lévén a Mária halálából
származott bú által annyira elfogódva, ideje volt ezen jelenetre előre
készülni, rajta csak szomoruságán áttündöklő szerelem uralt, s
nyugalmasabb állapotja következésében ismét ő volt a beszéd kezdője.
- Lásd édes Ilkám! e csendes viruló tájban félelem nélkül dolgozó pór
népet, nem gyanítja, mi zivatar támad onnan délfelől, földjeit,
telkeit, s talán éltét is elpusztítani, ősi és dicső tartozása a
magyar nemesnek honát védeni s alattvalóit, kik őt munkájokkal
táplálják, minden ellentől oltalmazni, engem ezen szent kötelesség hí
a gyilkos tatárok ellen; de ne félj, mert alakod őrangyalként s óvón
fog felettem lebegni a csata vérengzése között.
- S én győzelmet és üdvöt imádkozom le rád a mennyek urától, ki nem
lesz kemény tiszta fohászaim iránt.
- Ha ily lélek, ily ajkakon küld könyörgést az égbe, azt a szerafok
szellemhangja adja elébe az örökkévalónak.
E szavaival lehajla Boldizsár s egy hosszú szende csókkal némítá el
piruló kedvesét, s ezen perczben nevét hallá hívólag az oldalszobában
zengeni.--Isten veled, kedvesem--sóhajtá, s egy forró ölelésben
adott, mulni nem akaró csók vete véget búcsújoknak.
A férfiak indultak részint Nagybányára, részint Szigetre. Szodoray
Bagosyval, s a vitéz Türkenfraszszal az első városba. Türkenfrasz egy
vala az akkor számos katonai kalandorok közül, ki több hatalmaknál
szolgált; de feszegetni nem akarjuk, mely okokbul mindenünnen elment,
ismeretlenek előtt magának gyakran nagyobb czímeket és rangokat is
tulajdonított, s a hol hasznát remélheté, ott maradt, azért nem mi
mondjuk, hogy ő római szent birodalmi lovag és kapitány volt, hanem ő
maga; így hiheti, a ki akarja. Most a császári seregekben akarta
szerencséjét próbálni, de Steinville hamar megismerheté az embert, s
föl nem vevé, azért igyekezett Muszkaországba, hol Péter minden
idegent nyilt karokkal fogadott; de a tatárbeütést meghallván,
gondolá, hogy jó lenne Magyarországban egy kis útravalót érdemelni, ez
okból szándékozott itt maradni, miben őt a huszti jó ebéd még inkább
megerősíté.
NYOLCZADIK SZAKASZ.
Melyben előadatik, miért maradt légyen Gyurka kapitány Huszton,
s ennek nagy tanácskozása.
Bogdanu Gyurka részint különféle ürügyek alatt, részint a közzavarban
ügybe se vétetvén, Huszton maradt; de valódi oka el nem utazásának az
volt, hol egyik szolgája által Pintye Gregortól izenetet kapott,
Husztot az éjszakának előtte el nem hagyni. Úgy is magát semmi esetben
föltalálni nem tudó butasága segédre vágyott, mely őt mély alvásából
fölrázván tettre lelkesítené; szerelme minél közelebb jutott annak
kecses tárgyához, annál erősebb lőn az elragadtatás, nem sikerült
terve még lángzóbbá tette vágyát, és indulatja végre azon vad
szenvedélylyé vált, mely durva, elme és mívelés által nem mérséklett
characterek tulajdona, ha forró vágyok kielégítésére semmi módot se
lelnek, Bogdanu szenvedelme azonban a nevetségnek egy színét is vette
föl magára, a mit a bojár meglehetős lelki tompasága okozott. Várva
várta tehát Pintye Gregort, kiben már egyszeri csalatása után is,
bízni meg nem szünt, mert minél többet tudakozódék, annál többet
hallott a haramia rettenetes bátorsága, vagyis inkább vakmerősége
felől, mely majd mindig szerencsével párosulván képessé tevé Pintye
Gregort a leghihetetlenebb dolgok véghezvitelére; ő már jó idő óta,
mint Mármarosnak s a körülfekvő vármegyék- és tartományoknak valódi
zsarnoka élt, nem volt ház a legszegényebb zsidó gunyhajától a
leggazdagabb földes úr lakásáig, melyben félni nem kellett volna
betörését, nem országút, melyen bátorságos lett volna utazni számos
kisérettel is, éjjel vagy nappal; az erdő rejtekében, vagy a sík
téren; mindenütt és mindenkor lehete borzasztó tetteit hallani és
tapasztalni.
Csapatja már annyira növekedék rablásának boldog foganatja által, hogy
két s három részre feloszolva is elég volt több emberekből álló
utitársaságot kirabolni. Ily kiterjedésű hatalommal bírt azon ember,
kit a moldovai testőrkapitány érdemes czinkosának választott.
Este unalomból-e vagy más okból, nem tudni, Bogdanu sétálni ment egyik
utitársával a vár romladozáshoz inkább, mint épséghez közelítő bástyái
alatt, lassan bocsátva a füstöt, de vastagon, hosszú fehér csont-
szopókájú pipájából, hideg és néma bámulással tekintve a merész
épületet, midőn a várnak fűvel és bokrokkal benőtt árkából egy
ruházatja után oláh pór emelkedék ki.
- Jó estét uram--mondá minden félelem nélkül a kapitánynak. -
Örvendek bizodalmadon, hogy izenetemnek engedve megvártál. Remélj
minden jót, vetélkedőd Szodoray volt, de Szirmaynét ismerem, ő az
egyik leánya véletlen gyilkosának a másikat csak új szerencsétlenség
félelme miatt sem adja, azon felül egy cselédjétől kitudtam, hogy Ilka
kisasszony, mint főleg most észrevétetett, szerelmes ugyan Szodorayba,
de az volt, és igen forrón a meghalt Mária is, az anya ezt
szándékozott Szodorayval egybe kötni, miről az ifjú mit sem akart
hallani; még Boldizsár úrfi a külföldön utazott, küldé haza anyjának
képmását, egy kis tenyérnyi nagyságút, anyja még odalétében meghalt, s
a kép Szirmaynéra, mint leginkább szeretett barátnéjára szállt, s most
az agyonlövetett Mária keblén elrejtve találtatott. Ezen dolgokat
fordítsd hasznodra Szodoray ellen; mert jól meggondolva, neked még is
jobb, ha a leányt illendőbb módon nyered el, mint rablás által, s
erre, ha minden más sikeretlen marad, még azután is lesz idő.
Bogdanu egy darabig erőltetni látszaték magát, hogy következtessen
valami jót az elbeszéltekből, homloka a fanyaru gondolkozás ránczaiba
vonult, szemei alig pislogtak a rájok zsugorodott pillák alól, bal
tenyerét a pipaszárral dörzsölte, de végre egy villám átrepül képén,
mintha téli éjszakán egy czigány kalyiba ajtaja kinyilik, s hirtelen a
benne égő tűznek egy lángja világosítja föl a korom és füst
homályosította falakat, keményebben szorítá jobbjába a pipát, s balját
homlokára nyomta, mintha meg akarná fogni a jó gondolatot, s egy
fontos okos nevetés után, e szavakba foglalta elmeszüleményét.
«Értelek, azt mondjam tehát Szirmaynénak, hogy öregebbik leányát szánt
szándékkal ölte meg Szodoray, mert az ifjabbikat akarta nőül venni.»
- Nem, azt nem, azt senki sem hinné oly ember felől, mint Szodoray,
máskép és szelidebben kell a dolgot fölfognunk, csak azt beszéld
Szirmaynénak, hogy Szodoray titkosan örvend a véletlen
szerencsétlenségen, mert ismervén Mária szerelmét, most szabadnak érzi
magát ezen általa soha sem viszonozott érzelem akadályától, s annál
könnyebben reményli szeretett Ilkája kezét megnyerni. Ez föl fogja
lobbantani ellene az anyát, s ha most mindjárt neked nem használna is,
ki tudja, mi következései lehetnek későbben, mindenesetre legalább
időt nyerünk egy más terv kivitelére.
- De ha Szirmayék Husztot elhagyják,--jegyzé meg Gyurka.
- Attól ne félj, csak menj, és tégy úgy, mint mondtam, én hamarjában
egy-két csekély rablást teszek az ugocsai úton, s oly lármát üttetek
felőle, mintha a verkhovinai1 kincseket ástam volna ki, s azt
hiresztelem, hogy csapatommal ezen útat elfoglaltam; én pedig oly
rettenetes vagyok, hogy egy asszony sem, s csak igen kevés férfi merné
elhagyni Husztot, ha engem közelében tud. De most dolgaim más felé
hínak, válnunk kell, mától a harmadik estén ismét ezen helyen
találjalak, és addig igyekezzél az özvegy szívét részedre hajtani.
- A mi tehetségemben áll, azt megteszem.--Biztatá tanácsnokát a
bojár.
- Abban pedig igen kevés áll.--Mormogá magában az emberismerő Pintye
Gregor s eltünt a bokrok között.
KILENCZEDIK SZAKASZ.
Bogdanu újra tanácsot kér, s nagyon megerőlteti magát annak
végrehajtásában,
és tettének foganatja.
Bogdanu Gyurka a várba térvén, titkos tanácsba bocsájtkozék társával,
ki vele volt Pintye Gregorral való találkozásánál; ez egy moldovai
kalmár vala, e kereskedői utján kisérője a bojárnak, mind élte
módjában szükségesképen szerzett tapasztalására, mind elméje
természeti ravaszságára, a kapitányt hatalmasan fölülmulá. A mit tehát
Pintye Gregor csak sebes árnyék vonatokban állíta a bojár lelkének
elejébe, azt Zakarovics Tógyer, mert ez vala a tisztelt kereskedő
neve, élénkebben festé ki, sok bölcs és drága oktatásokat adván a
kapitánynak, mint fejtse ki érzelmeit és szándékát Szirmayné előtt,
Bogdanu pedig, kinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy
okosabbaktól szívesen engedte magát vezéreltetni, de ezen jó is majd
mindig gonoszszá vált, mert azon okosabbak többnyire rosszabbak is
szoktak lenni: nagy figyelemmel és hirtelenséggel nyelte el akárkinek
oktatásait, mint a strucz eledelét, nem tudva megkülönböztetni az ízes
rizst, az égő széntől, úgy most Zakarovics körülményes útmutatásai is
tárt füleket és többszöri ismételés és magyarázás után kis emlékezetet
leltek nála. Nem akarjuk olvasóink türedelmét az untató leczkézéssel
kelletinél nagyobb próbára tenni, csak azt mondjuk röviden, hogy a
tanító elveinek helyességét, s a tanuló ügyességét a foganatból
tudhatják meg, s azért haladék nélkül ennek elbeszéléséhez kezdünk.
Egy félre fekvő szobában, majdnem erőszakkal elvonattatva leánya
testétől találta Bogdanu Szirmaynét, hosszan pillanta reá az asszony,
s alig apadó könyei új záporban törtek ki, eltöltve az arczák inkább
bú, mint öregség által vésett redőit. A bojár egy darabig szó nélkül
álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét
sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt
beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a
testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól
betanult leczke szerint kezdé beszédét.
- Az Isten vigasztaljon asszonyom; mert emberi erő nem adhatja vissza
kedvedet.
- Mégis örvendek, hogy részvételt mutatsz szerencsétlenségemen. -
Mondá az özvegy zokogása által szaggatott szavakkal.
- Bár minapi forró kérésemet megtagadtad, irántad s házad iránt viselt
tiszteletem mégis régi hevében ég, bár nem válhatott fiúi szeretetté.
Mondá Bogdanu.
- Egy szót sem arról--vága bele Szirmayné, mint ki előtt kellemetlen
dolog említtetik, és valami elhatározottság uralt hangjában annyira,
hogy Bogdanu e szavakat reményei sírénekének tekinté, a mi is annyira
megzavarta a fárasztó tanulás által gyengült elméjét, hogy az egész
fontos és szépítő előbeszédet átugorván, nyakra főre a csupasz tárgyat
hebegte ki.
- Az eltagadás mellett is mindig forrón szeretem a leányodat, most is
egy javára czélzó szándék hozott ide. A hír ugyan magában szomorú, de
még szomorúbb lenne rád nézve ezen dolog tudása nélkül maradni.
- S milyen új szerencsétlenség fenyeget?--kérdé Szirmayné.
- Eltagadták előtted, asszonyom, hogy Szodoray volt leányod gyilkosa.
Igen, igen, haramiáktól támadtatánk meg az erdőben, s egyre czélozván
közülök Boldizsár, véletlenül leányod szívébe talált.--Szirmayné
bámulásában és fájdalmában több fölkiáltásokat teve; de Bogdanu már
benn volt beszéde folyamában, s abból őt, míg maga fenn nem akadt,
kihozni olyan nehéz volt, mint bele vinni, s tovább is folytatá.--Ez
magában, mint véletlen eset nem hiba, de megtudván Szodoray Máriád
halálát, majdnem örvendezve mondá, hogy a szerencsétlenség itt is
szerencsével párosult, mert te Máriát akartad nyakára róni, s ő Ilkát
szereté, kinek elnyerésére nénje halála után több reménye van.
A szomoruság képes volt mindent elhitetni a szerencsétlen özvegygyel
Szodoray ellen, de mégis nem tehete föl ily rútságot felőle, kit
gyermek korától szeretett; gyanussá tevé még a rossz hírt előtte, hogy
azt egy moldovai s épen az általa megvetett Bogdanu Gyurkától kellett
hallani, hirtelen fölugrék székéből, s egy megvetés és harag között
lebegő pillanatot vetve a bojárra, szótalan a másik szobába eltünt,
bár igen nagy erőlködésébe került is az eltávozás.
Bogdanu egészen kiforgatva betanult szerepéből, talán nem tudva, mit
csinál, jó darabig várt még, de senki sem mutatván magát, mintha
leforrázták volna, eltávozott.
TIZEDIK SZAKASZ.
Melyben egyik hősünknek házi állapotja a lehetőségig híven leíratik. -
A bányai politikusok
nagy-gyűlése, kik és miről beszéltek abban, végre mi illetlenül
zavartaték meg az.
Térjünk el elbeszélésünk eddigi helyéről, Nagybányára fordulván.
Senkit sem akarunk a város leírásával untatni, csak annyi legyen
megmondva, hogy szemben a nagy templommal emelkedék Ablakosy úr háza,
melyben egy személyre akadunk, ki a jelen történetben nagy szerepet
igért játszani, ő lévén az első, kit kegyes olvasóinknak és szép
olvasónéinknak bemutatni szerencsénk volt. Kiki el fogja ezen
bevezetés után találni, hogy itten egyenesen Piócza Kristófot, lovagát
az éles borotvának, értjük. Ugyanis többször dicsérve említett
Ablakosy uram házából egy boltajtó nyilt az utczára, felette két sárga
réz tányért lengete a szellő, benn Piócza Kristóf épen utolsó vendégét
borotválta, körül törülköző kendők függöttek, s más szakállpusztító
eszközök valának láthatók, s a bolt hátulsó ajtajának kis üveg ablakán
a túrós haluskára tésztát gyúró fürge Judith, most férje után Pióczáné
asszonyom, Piócza Kristóf nagybányai chirurgus és borbély hites társa,
kandikála be; és így látják olvasóink, hogy ezen becsületes házban
minden úgy állott, mint azt Piócza Kristóf úr már az első szakaszban
előre érzette.
Alig törülte le borotváját s már lassanként több városbeli
«honoratiorok» ünnepi ruhában (mert vasárnap délelőtt volt) jöttek a
borbély műhelybe, vége lévén a nagy misének; úgymint a városi hajdúk
káplárja, a pénzverő hivatal szolgája, Kordován János csizmadia
czéhmester, s később minekutánna a templomot bezárták, a harangozó és
az egyházfi; mert mint minden új, úgy Piócza Kristóf műhelye is igen
csalóka kecsekkel bírt, s a fenn nevezett nagytiszteletű személyeken
kívül még néha egy-két bányamester, sőt a város aljegyzője sem tarták
méltóságok alatt a boltba tekinteni, s egy vastag könyvbe, mely ezen
czímmel Diarium medicum2 az asztalon hevert, és melyet más nagy
orvosok szokása után tartott Kristóf mester, még az is föl volt
jegyezve: hogy boltját a városbíró, polgármester s a tisztelendő
plébános úr együtt szerencsélteték jelenlétökkel, e felett egy felsőbb
rendű bányásztiszt igen gyakran alázta le magát látogatásaival, s
legottan sokfélét suttogtak a város vén asszonyai, kikhez
melleslegesen légyen mondva sok fiatal emberek is tartoztak, mi tehát,
hogy czéhökbe tartozóknak ne gondoltassunk, csak titkon akarjuk
olvasóink fülébe súgni, a mit a város eleven krónikái beszéltek;
tudniillik, hogy az említett bányatiszt inkább a csinos Jutka, mint
borotvaforgatásban ügyes férjének kedvéért látogatá meg a boltot.
Alig volt az említett társaság együtt, s beszéde tüstént a nap
tárgyára, az iszonyú tatárokra, fordult. A harangozó említé őket
legelőször, mondván, mi félelemmel tekint ő ki minden nap a
toronymagasságból Erdély felé, mert perczenkint előrohanhatnak azon
kegyetlen seregek veszélyt hozva édes városukra.
- Arról csak én tudok szólani--mondá Kordován János a czéhmester, a
fontosság kaptafájára huzván orczája bőrét, mert talán mestersége
iránti forró szeretetből csizmáival oly rokonságra jutott, hogy
csontjait, mint azokon a kaptafát, bőrnél egyéb nem fedezte.--A
szatmári oskolában volt egy professorom, az az óperencziától a Gönczöl
szekeréig úgy ösmerte a világot, s annak minden nemzeteit, mint Tamás
gazda--s itt a pénzverő hivatal szolgájára mutatott, ki egy tetemes
iszákos szász vala--a bányainspector úr ő nagysága pinczéjét. Ez
sokat beszéle nekünk a tatárokról, sőt olvasott is valamit felőlök egy
méz karalábékárment nevű könyvből (itt alkalmasint Roger nagyváradi
kanonok a IV. Béla alatti mongol pusztításról ezen czím alatt «Carmen
miserabile» írt munkáját érthette), de a könyv diákul volt írva, és
így mi kis diákok semmit sem érthettünk; annyit tudok azonban, hogy
ezen átkozott tatárfajnál a legjámborabb leány is kegyetlenebb, mint
nálunk egy haramia, nem boszúból és haragból ölnek és rabolnak ők,
hanem legnagyobb mulatságokra szolgál, ha a fegyvereik alatt, vagy
általok fejökre gyújtott házakban veszendő keresztények jajgatásait
hallják. Csak az erős ép férfiakat, és a fiatal szép leányokat viszik
magokkal fogságba, az előbbieknek sanyarú dolguk van, mert baromkint
kell dolgozni, de az asszonyok bézáratnak ugyan, mindazonáltal jól és
pompásan tartatnak, s ha valamelyik igen szép, tatár khánné is lehet,
sőt ha Konstantinápolyba eladják, még szultánné is válhatik belőle.
- Az ilyen fogság nem lehet a legszerencsétlenebb,--pattogá Juczi, ki
a beszéd vége felé a konyhából bejött, egyik kezéről a másikkal
dörzsölve a rájok ragadott tésztát, érdemes férje egy kissé boszúsan
pillanta reá, de Jutka ifjúasszony nem értett tréfát a házi uradalom
dolgában, felségbántásnak tartva minden szót és jelt, mely uraságával
nem tökéletes megelégedést fejezett ki, a csak nehány napi házasság
ellenére is tapasztalhatá már ezt Kristóf, mert a mint most boszús
pillanatát észrevevén feléje tekintett szeretett hitvese, hirtelen
epedező színt ölte sárga orczáira, nehezen kerülte volna el azonban
egészen a nem ugyan felség, de feleségbántási pert, ha a népleíró
csizmadia hirtelen egy bölcs észrevétellel s előbbi beszédje
folytatásával el nem némította volna az asszonyt.
- Bizony Jutka ifjasszony, nem fogná azt mondani, csak tudná úgy, mint
én tudom, mily utálatos legények azok a tatárok: apró zömök emberek,
veres hajok és szakállok, kis pislogó szemök, s e fölött meg
kutyafejök is van.
- Kutyafejök! az Isten őrizzen tőlök,--kiáltá föl Juczi minden vágyát
a khánné vagy épen szultánnéságra elvesztve.
- Kutyafejök bizony--erősíté tovább is a tudós czéhmester,--e fölött
még kutyaorrok is, mert csak úgy szagolják az elrejtett
keresztényeket, mint a legjobb vizsla a nyulat.
- A pócsi boldogasszony rontsa meg őket--sóhajtá Pióczáné keresztet
vetve--minekelőtte hozzánk érnek; undok egy fajzat lehet.
- He-he-he! Tamásnak beszél kegyelmed, Tamásnak Kordován mester, ezen
régi mesére Bécsben, hol én egy esztendeig voltam, s még azontúl is,
senki sem tart.
- Már akár hiszi Kristóf mester, akár nem hiszi, mégis egészen úgy
van, a mint mondottam,--hangzék a czizmadia felelete, s vagy nem
tudta tovább erősíteni állítását vagy méltónak nem tartá, mert Jutka
ifjasszony s vele az egész társaság vak hitelök jeleit adták, az
effélékben orthodoxus nő még ura térítéséhez is fogott, ámbár nem
apostoli szelíd lélekkel.
- Hát a mi Bécsben nincs, nem lehet az máshol? te Bécsben alkalmasint
csak tökfejekkel találkoztál, mert magad is csak azzal jöttél vissza,
s még sem akarod elhinni, hogy kutyafő is lehet embervállak között,
mért tanultál annyit, ha még azt sem tudod?
- Hiszen, kedves lelkem, nem értesz te ahhoz, én lásd sok geographiát
által forgattam, mert egy egész álló esztendeig voltam Bécsben.
- Kár pedig, mert az ökör csak ökör marad, ha Bécsbe hajtják is. -
Mondá fejét és teste fölrészét rázogatva a menyecske.
Ez, s még idegenek előtt mondva, Piócza Kristóf türelmének is sok
vala, szólni akart, és bátran szólani, s ki tudja bajnoki
elszánásában, miket nem vala véghezviendő, legalább is ütközet
támadott volna az új házasok között, ha az egyházfi ujságkívánása
mennykőhárítóként nem vezette volna más tárgyra figyelmüket, ugyanis
így kezde a tisztelt férfi beszélni:
- Én ma kora reggeltől a sekrestyében voltam, tehát semmi ujságot sem
hallhattam, mondják meg kegyelmetek, mi híreket hallani tegnap óta a
tatárokról.
A csizmadia ezen kérdés által ismét kedves folyamába hozatott, melyből
őt Pióczáék érzékeny házassági jelenetük kirántotta, s előbbi
ábrázatját fölvéve, kezdé a hallott híreket beszélni:--Már ma igen jó
kútfőből beszélhetek, mert tekintetes Bagosy László alispán úr
huszárjának csizmát mérni voltam, s míg reá ottan várakozám, a másik
szobából nyilt ajtónál sokat hallottam.
- Bizonyosan olyan huszár és hajdú forma emberektől.--Zavará meg a
czéhmestert Tamás, a pénzverő szolga, ki vetélkedője volt politikus
tárgyakban a csizmadiának, őt csúffá tenni akarva; de ez most igen
erős helyheztetésben volt, s azért győzelme előérzetében hangosan
felelt.
- Követem alássan, ott a tekintetes alispán úr, meg az öreg Babocsay,
meg az ifjú Szodoray, és más számos nemes urak voltak, nem illik, és
nem lehet mindent kifecsegni, a mit ily nagyúri emberektől hallunk, de
csak annyit mondhatok, hogy már Kolozsvárt s majd minden erdélyi
várost hamuvá égettek a tatárok, vagy százezer embert hordanak
magukkal az örök kegyetlen rabságba, s legalább is négyszer annyit
fölkonczoltak, nem lesz csoda, ha a szatmáriak egy reggel csak vért
lelnek a Szamosban víz helyett, mert a meggyilkoltak vére egész
Erdélyt elborítja már.--Mindenki átláthatja, hogy Kordován beszédje
folytában fölállított szabályát: meg nem mondani mindent, a mit oly
nagyúri emberektől hallott, úgy magyarázta; hogy többet kell azoknál
mondani, még tovább hazudta volna rettenetes híreit, de egy új vendég
zavará meg mulatságukat; ez egy magos férfi volt, erdélyi oláh paraszt
öltözetében, de csinosabb és tisztább minden sorsosainál, övében egy
kés rejtezett, mely nagyságára kardnak is beillett volna, kezében egy
nehéz balta villogott, merészen lépett be, idegennek tetsző
mindenekelőtt; csak a czéhmester dörzsölte homlokát, ki akarván belőle
feszíteni, hol láthatta légyen ezen neki ösmerősnek tetsző idegent, de
hiába erőlködék; nem úgy Piócza Kristóf, ő az első pillanatra
megösmeré Pintye Gregort a belépőben.
- Siessen, mester uram!--mondá a haramia nem durva, de parancsoló
hangon.--Pusztítsa el szakállomat, de csak hamar, mert ma még hosszú
utat kell tennem.--Ezután egy székre veté magát, baltáját mellé
támasztva, s kését az övben hagyva Kristóf szappant készíte ez alatt,
az ujságszerető csizmadia tudakozódni kezde az idegentől.
- Honnan jő kend földi?--vala első kérdése.
- Erdélyből,--volt a száraz felelet.
- De melyik tájékából?--talán csak nem űzik a tatárok?--Unszolá
tovább is a hallgatni akart haramiát Kordován.
- De nyomomban vannak--felelé amaz a kérdőre sem tekintve, ki azonban
meg nem csüggedve folytatá vallatását.
- De mi okból támadhattak azon zsivány pogányok békés hazánkra?
- Hogy a csizmadiákat mind megnyúzzák, mert a tatár khán nagybányai
czéhmesterüknél csináltatott egy pár csizmát, s az igen rosz volt. -
Szóla Pintye Gregor, s a csizmadia minden további kérdezéskedésről
megfelejtkezék, vetélkedője, a pénzverő hivatali szolga, nagy hahotára
fakadt, s a többi vendégek is, bár szelídebben, de elég harsányul
kaczagtak.
Ez alatt mindennel kész lett a borbély; beszappanozta a haramiát, s
már fél arczát leborotválta, midőn az ajtó hirtelen kinyilván,
Karácson Tivadar, a híres hajdu, lépett be. Első pillanatra megösmeré
Pintye Gregort, s egyenesen neki rohant, Piócza egy lökésre félre
bukott s egy borotválkozó szerekkel megrakott asztalt feldönte, a
haramia késéhez akart nyúlni, mert baltája az asztallal esett el, de
izmos üldözője előbb megragadá, s birkózásban kénytelenítteték
menedéket keresni. Egyenlő erővel ment a tusa, de mégis veszedelmes
lehetett volna a haramia részére, mert az általa megsértett csizmadia
s a collegáját segíteni kivánó városi káplár is már ellene készültek,
midőn Tivadar egy az asztalról leesett szappanos réztányérra tapodván,
elcsúszott, s majdnem egészen a földre terült s mielőtt fölemelkednék,
Pintye Gregor már a hátulsó ajtón kirohant. A konyhában Pióczáné
ifjasszony túrós haluskáit a földre teríté, s a kertfalon által
eltűnt, foganatlanul üldöztetvén Karácson összehívott emberei által.
TIZENEGYEDIK SZAKASZ.
Mely oly rövid, hogy kár volna belőle még rövidebb kivonatot adni,
de mindazonáltal is sok van benne.
Rövideden fogjuk említeni, hogy Bagosy összegyűjté a szatmári
nemességet Nagybányára, és számosan is seregeltek a haza oltalmára.
Egy részök tüstént fölfegyverkezett, s városi, falusi emberekkel és
vármegyehajdukkal egyesülvén, valami ezer emberből állhatott, ez
Nagybányán maradt Babocsay vezérlése alatt. Ez az egész vármegyében
tisztelt férfiú ötven éves lehetett, de alig vala esztendei száma
rajta észrevehető, hírét és tekintetét még a szabadságháborúban
szerezte. Rákóczi és a szövetségesek hadában a legjelesebb tisztek
közé tartozván, azóta nyugalomban élt, de a vármegye minden fontosabb
dologban nagy eszéhez és tapasztalásához folyamodott, mindig a legjobb
sikerrel. Most is első volt ő, kihez barátja Bagosy az alispán
fordult, s önkivánatára a nagybányai sereg vezérévé rendelt.
Babocsay maga választá alvezéreit és tisztjeit, több mint háromszáz
emberből álló lovassága kormányát Szodoray Boldizsárra bízta, ki régi
kegyencze volt.
Így készülve szüntelen fegyvergyakorlás között tölté a kisded sereg
kevés idejét, mely az ellenség betöréséig még hátra volt, szerencsére
a csapat nagy része még Rákóczi hadaiban szolgálván, már rég
tulajdonává tette a fegyverforgatást, s így minden jót lehetett
reményleni tőlök, annál inkább, mert tüzes hazafiság lángoltatá
vitézségöket, csak Türkenfrasz, a generális statusoknál volt kapitány
és szent birodalmi lovag, nem akart jót jövendölni egy sereg felől,
mely még egy fényes retirádában sem mutata militáris válort és
disciplinát, ámbár a magyarok természetes bravourját többé kétségbe
nem hozta, e felett a vezérről sem tarthata sokat, ki Montecuculi
Rajnáldnak épen nem nagy tisztelője vala.
TIZENKETTEDIK SZAKASZ.
A haramiacsapat véletlenül megerősödik, és kik által, Pintye Gregor
egy
merész tervet gondol.--A haramiák hadi tanácsa.--Egy fontos jelenet
a
haramia kapitány előbbi életéből,--készületek.
Minekutána Bagosy és Babocsay rendelései által a tatárok ellen
meglehetős bátorságba vagyunk helyeztetve, biztosan visszatérhetünk