Szirmay Ilona: Történeti regény - 02

hegyoldali sima útra ért: már Ablakosi uram boltját látá, mint lógatá
ajtaja előtt a szél réztányérait, mint függöttek falain a nedves
törülközők, s miként a ki- és bejáró vendégeknek nem volt szünete.
Eszébe jutott, mely közel legyen Ablakosi uram házához a korcsma, s
már számlálá, innen hány betörött fejű és összezúzott oldalú ember
hozattathatik boltjába a bekötés végett, mint fog ő ezekkel bajlódni,
míg Juczija ebédre vagy estelire tésztát gyúr túróshaluskának. Házi
boldogsága ezen álmaiból egy új kaland ébreszté föl. Vagy ötven-hatvan
ember erősen fegyverkezve, részint a vármegyei hajdúk öltözetében,
részint bányai katonák és polgárok közelgének feléje.
- Honnan s ki vagy?--Kérdé egy magas férfi, a csapat vezére, és
szava, bár abban tagadhatatlanul jóság hangzott, még rettentőbb vala,
mint a haramiáé. Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre
bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan
vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet
tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy
bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi
képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első
tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait
lelke nem fogja hátramaradással gátolni. Széles vállai közt emelkedék
feje majdnem iránytalan nagyságban, mit sűrű nyakát elborító fekete
haja még inkább nevelt. Erősen domborodott homlokának vastag erei,
kéken dagadozva, hirtelen kitörő indulatokat jóslottak, minek sötét
szemei nem annyira villogó, mint égő tekintete állandóságot adott,
szája körül és ajkain igen kitünt volna egy bizonyos jószivűség, ha
azt bajusz és sűrű szakáll nem fednék. Éles vizsgálatból könnyen
kitetszik czélja, kinézését rettenetessé tenni, hogy általa
nagyobbaknál tekintetet, kisebbeknél tiszteletet, s azoknál, kikkel
főleg dolgai lenni szoktak, félelmet gerjeszthessen maga iránt; mely
szándék kivitelét sötét piros barnasága, vastag, bár nem hosszú
szakálla, igen nagy bajusza, s kivált egész valójának kimondhatatlan
ereje nagyon könnyíték. Melle szélességét domborúsága nagyítá. Czombig
érő vörös zsinoros zöld dolmánya alól vörös mellény csillámlott,
nadrága zöld posztóból a dolmányéhoz hasonló sujtással, s vörös
bakancs volt öltözete, s fején czifrázott fekete szőr kalpag. Kezében
súlyos csákány mozgott, s a medve bőr hátán karabélyt takart, s
töltéstokot; oldalán hosszú tenyérnyi széles szablyája lógott. Társai
több vagy kevesebb változásokkal hozzá hasonlóan valának öltözve és
fegyverkezve.
Kristóf azok osztályába tartozott, kik ilyen emberek előtt
tisztelettel teljes félelmet érzének; azért ha nem reszkető is, de
igen alázatos vala felelete.
- Miszt--Bécsből akarám mondani; de keresztül Misztótfalun.
- Olyan igaz, mintha a leomló bor gyomromnak azt felelné: az
Érmellékről, de a torkon keresztül. S kit hoztak ezen vékony lábak
Bécstől idáig?--Kérdé tovább a vándor gyenge lábait megvetőleg
vizsgálva.
- Piócza Kristófot, ki chirurgus és borbély szándékozik lenni
Nagybányán.
- Az elsőt még szükségessé teheti Pintye Gregor golyója. Nem
találkoztál-e vele?
- Nem, uram.--Felelé a borbély, s most javára lett félelme, mert
miatta a kérdező észre nem vevé habozását, és elsápadtát, vagy ön
személye által okozott rettegésnek tulajdonítá.
- Menj hát békén, s ha összetalálkozol a haramiával, mondd meg neki,
hogy Karácson Tivadar van nyomában, s egy nyakravalót hoz ajándékba a
kötélverőtől.--Mondá a hajdúk vezére, s tovább a vándorra sem
tekintve indult a hegynek.
Uj aggodalom kelt Piócza szivében, ha tudniillik ezen emberek Pintye
Gregort elfognák, kész lesz-e Ablakosi úr, kire mint egy vén zsugorira
emlékezett, boltot adni. Könnyen átlátá ő, hogy erre csak félelem a
haramiától kényszerítheti, mely okot Karácson keskeny nyakravalója
megsemmisíthetné. Ily szívbeli küzdések között nézegeté az üldözőket,
s úgy rémle, mintha azon szikla ormáról, melynek töve neki előbb
borbély mühelyül szolgált, egy ember alak csúszott volna le, mire a
hajdúk lépéseiket gyorsíták, hamar az erdőben eltünők. Még inkább nőtt
most Kristóf aggodalma, és alig haladhatott sok hátrafordulása miatt,
midőn az ismerős tájról puskalövések visszhangzának. A durrogásnak
Kristóf soha sem volt barátja, s ez most sem téveszté foganatját, mert
a harmadszor megrémült borbély futott mint Lóth Szodomából, hátranézni
sem merve, míg csak Nagybányára be nem ért; mi azonban a misztótfalusi
csapláros jövendölése szerint épen a templom bezárásakor történt.
MÁSODIK SZAKASZ.
A haramiák rejthelye és pihenése, miként pihenésök megzavartatik. -
Egy személy, ki keveset jelenik meg, de sokat cselekszik.
A puskaropogás, mely Piócza Kristófot oly sebesen üzé Nagybánya felé,
Karácson Tivadar és Pintye Gregor haramiái között váltott lövésekből
származott. A rablók jobban ismerve a vidéket, mint üldözőjök, ki
legderekabb embereivel a vármegye alsó részéről küldetett Pintye
Gregor elfogására, hamar eltüntek az erdő sürűjében, s Karácson minden
gyorsasága foganatlan volt a bérczi utakat megszokottak ellen, csupán
egy ujoncz haramia terhesen megsebesítve a hajdúk lövéseitől jutott
kezébe. Késő estig folytatá mindazonáltal nyomozásait az üldöző
csapat, de már déltájban minden nyomát a zsiványoknak elveszté, csak
annyit lehete hitelesen több körülményekből kitudni, hogy ezek
Mármaros határbérczeibe vonták magokat; ezt izené Karácson
Nagybányára: javalván Mármaros vármegyét megkérni, hogy szokott
dughelyökből kergesse ki a neki leginkább rettenetes gonosztévöket. Az
éjszakát Tivadar s csapatja szabad erdőben tölték, másnap fáradságos
hivatalukat folytatandók.
Pintye Gregor valóban azon havasokba vonta magát, melyek Nagybánya
felől Mármaros és Szatmár vármegyék között tornyosulnak, roppant
nagyságú bük- és fenyő erdőkkel gazdagon azon pontig, melyet az év
nagyobb részén által hó takar. Az éj egy regényes völgyben borult a
haramiákra, melyet mint kalandos életük egyik legszokottabb nyughelyét
kapitányuk eleve, ha szét üzetnének, gyülő pontnak rendelt. Kis
csapatokban, melyekre Karácson embereit annál inkább eltéveszthetni
feloszlának, érkeztek a haramiák. Három jöve legelőbb egy szédelgő
sziklaösvényen alá a völgy déli oldalán.
- Hála istennek!--Mondá az első még a szikla magosán, s lehajítá
gubáját és báránybőr sapkáját könnyíteni terhét izzadságban fürdött
testének.--Uj kopókat küldtek az avasi medvékre; ha oly szaglások
lett volna mint hevesen űztek, alkalmasint magasabb helyen
éjszakáznánk, mint e völgy mélyében.
- Ugyan Kosztán, ki lehetett azon fekete szakállú kopó, ki a csapatot
vezeté? egyik válla a másikához legalább is oly messze volt, mint
lelkem az üdvösséghez.--Kérdé a második.
- Nem tudom biz én,--felelé a kérdezett,--de láttam, hogy
kapitányunk is elborzadt tekintetén.
- Rettenetes erős is lehet; vága közbe a harmadik,--mert puskáját
elsütvén, midőn Klusán pajtásunkat magára czélozni látá, egy fej
nagyságú követ hajíta rája, úgy hogy puskája közepén ketté tört, s
orrán száján kibuggyant a vér, a mint ágya mellébe csapódott.
Most a völgyben voltak, Kosztán legelőbb, már lent fekvő gubájára veté
magát; társai követék, kényökre nyujtva fáradt tagjaikat a puha
gyepen, s legeltették szemeiket a völgyön, melynek borzasztón regényes
szépségét, bár régen ismerve a durva lelkü haramiák is, ha mindjárt
tudtok és szándékok nélkül érezék. Délről és éjszakról magos erdős
hegyek zárták, melyeknek feljebb szende konyulatok a völgy felé
bokrokkal benőtt sziklafallá egyesült; csupán ezeken vitt mind a két
oldalról egy-egy nyaktörő ösvény a völgybe. Keletről még magasabb és
meredekebb sziklarakás határozá legkeskenyebb részét; ez simaságára és
ónsulyos egyenességére bármely vár-bástyával vetekedheték, s magassága
felől az adhat képzetet, hogy az alant gyökerező százados fenyők
csúcsai még távol sem érék el a szikla tetejét, melyen át az út
felhőmagasban vonul egyik oldalán a szédítő mély, másikán egy elég
meredek hegy által szűkítve, Szatmárból Mármarosba, alig járható egy
kocsitól bátorságosan keskenysége miatt. Nyugotról egy tengerszem
(havasi vizek által képezett tó) mosá a völgy oldalait; s csak a
legjáratosabb szem vehete észre a jobb part szikláin nehány csúcsokat
kiállani, alig tenyérnyi terjedésűeket némely helyt, míg másutt több
lépésnyire kényelmesebb ösvényt igértek, de a legvakmerőbb ember is
borzadott volna, a tetszőleg mély tó felett ily veszedelmes úton
áthágni, hol a legkisebb félrelépés vagy sikamlás elkerülhetetlen
halállal fenyegetett. Alsó szélén a tengerszem egy patakba folyt ki,
mely a meredek sziklákon vízomlássá változott, miután a bérczek között
mint egy félórányi távolságra folyván, egy fürészmalmot hajtott. Ennek
kevés lakóit kivévén, kiknek elvált tartózkodásuk miatt a haramiák
barátságát keresni kellett, mértföldnyire a völgytől nem vala emberi
lak.
Mindezen okok kedves helylyé tevék a völgyet Pintye Gregor s csapatja
előtt. A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem
soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az
üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három
kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt
viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt
adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról. Már több
kulacs a fűbe vetve mutatá, hogy tartalma szomjú torkokba folyt, s a
kovákból kiütött szikrák, melyek a lombok sötétében lidérczekként
szökdöstek, míg a könnyebb felgyúlás végett a kő és ujjak között
csóvált taplótűz kigyóként tetszék rajta átrepülni, sűrű dohányzást
jóslának; midőn egy őr jelenté Pintye Gregor közeledését.
- Itt vagytok-e mind?--Kezdé a haramia még a szikla magosán.
- Itt, uram!--Felele az őr.
A haramiák hallván vezérök szavát, hirtelen fölugrának, és inkább
félelem, mint tisztelet által zabolázott zsibongó örömmel tódultak
elejébe. Ő még három kisérővel jött, kik a szétoszláskor mellette
maradtak. Szótalan veté magát gubájára, s egy az ágakon áttörő
holdsugár épen arczáját világítá; boszús vala tekintete, s majdnem
megvetéssel határos elégedetlenséget fejezének társaira vetett
pillanatai, mi rájok varázserővel hatott, mert néma lett egyszerre a
csoport, és csak halkan és titokban mert a kulacshoz nyúlni itt-ott
egy szomjasabb, s az előbb sűrű karikákban tekergő dohányfüstöt csak
ritkán eresztgeték.
Csupán egy tett kivételt a köznyugalomból, nem oly magas talán, mint
sokan társai közül, hanem tömöttebb alakú; arcza és lángoló fekete
szemei elevenségével mindnyájokat fölülhaladó, bár ellenben vonásai
inkább jó szívet s bátortalanságot, mint élte módjához illő vadságot
mutattak, és senki sem lett volna hajlandó őt haramiának vélni, ha
szorosabb vizsgálat egy félénk ravaszság jeleire nem akadhatott volna
arczain, melynek homályszíne és keleti idoma czigánynak lenni árulá el
a tulajdonost. Ez, a mint mondók, kivétel a közcsendben, olyképen,
mint egy középkori zsarnok haragja előtt az egy udvari bolond mert
vidám lenni. Ugyanis két pipát véve elő tarisznyájából, megtölté, s az
égő taplót reájok tévén, a fényesebbet urának nyújtá. Ez előbbi vad
komorságával fogadta el, és lassan ámbár, de sűrű s vastag tömegekben
bocsájtá a füstöt. Ezen első hivatalát teljesítvén, a másodikhoz
fordult, s a legöblösebb kulacsot, mely bornyúbőrbe takart, és ezüst
czifrázattal fénylő vala, e szavakkal Pintyének nyújtá:
- Mosd el uram a tekintetes vármegye átkát e kulacs vérével, míg azt a
mai fekete kopóéval nem teheted, kit addig is áldjon meg az isten
egynehány tüzes mennykővel!
- Czigány!--Riaszta reá Pintye Gregor félig fölemelkedve, s az
elfogadott kulacsot a nélkül, hogy innék, kezében tartá, s a hangján,
de főleg tekintetében uralkodó rettenet összereszketteték a faluvégek
koromszemű gyermekét, mindazonáltal e nemzetnél a bátorság hiányát
szemtelenség pótolja, s ez készteté a megijedt czigányt új tréfával
kedvezővé tenni ura válaszát.
- Igyál uram!--Kezdé ismét.--Vagy torkodra forrt a mai üldözés, és
összehúzta gégédet?
Mérgesen tekinte reá a kapitány, de nem szólott. Nemsokára ajkaihoz
emelé a kulacsot, s a hosszú idő, melyen által ez ott maradt, nem
csekély képzetet gerjeszthete ivó tehetségéről; mert ezen ma még
haramiái is elbámultak. Alig tevé azonban a boredényt félre, s már a
terhétől nagyrészt megkönnyebbültet magasan tartá a czigány, kiáltva:
- Sokáig éljen az avasi király! hozzon az isten elébe erős
erszényeket, s utána gyenge üldözőket, s a vármegye magasztalja föl
azt, ki velem nem iszik!
- Megállj, czigány!--Kiáltá Pintye Gregor a legvadabb harag hangján,
- büntetésül csevegésedért, ha reggelig csak a kulacsra mersz is
tekinteni, holnap csap helyett üttetlek egy borhordóba.
Remegve támasztá kulacsát egy fához a megrémült czigány, s mint a
tyúkól nyilt ajtajától elijesztett róka lopódzék a sűrűbe, alvásba
temetni szomját, s a mit ébren izlelni tilos vala, álmodni a teli
kulacs édességiről.
Ezalatt Pintye Gregor gyakran folyamodék a kulacs tartalmához, és mint
a történet följegyezte, mindannyiszor hatalmas sóhajtással rezegteté a
bokor leveleit czigányunk.--Tüzet!--kiáltá végre a bortól
valamennyire vidámabban a kapitány--tüzet! Süssetek és főzzetek!
vigadni akarok valamennyi hajdú daczára.
Egy percz alatt talpon álla az egész csoport, és eloszlának kiki dolga
után. Legtöbben száraz fenyőgalyakat szedtek össze s nemsokára magasan
lobogott a láng; mások egy rejtett barlangból üstöt és egyéb
főzőeszközöket hoztak, s ketten ugyanonnan egy fiatal, már megnyúzott,
és bőrébe takart szarvast hoztak elő, s a földre vetett sima deszkákon
darabolni kezdék, a földbe vert izmos ágon függött az üst; és
nemsokára apróra vagdalt szarvashússal, szalonnával, vöröshagyma-
szeletekkel és tépett paprika darabjaival megtelék. Két vagy három
haramia hosszú fakanalakkal kavart az üst mérhetetlen öblében; míg
sokaknak főgondjok vala a tüzet új galyakkal folyton nevelni; két
nyárson a szarvas hatalmas czombjai forogtak, előbb a tűz által
halaványodva, később sült színűvé pirulva és barnulva. A lángok
magosan csaptak föl, világosítva a közelt, mi a távolabb erdő homályát
még mélyebbé és rémesebbé tette, a részint heverő, részint forgolódó
haramiák arczait barna pirossággal önté el, a szurkos fenyőfa ropogva
s pattogva égett, ezzel a forró hús szürcsölése s a haramiák zaja
emelék a látvány különségét. A füst folyvást szélesedő oszlopban
szállá föl, míg a magosban lengő széltől megtöretvén, hosszú felleget
képzett a fenyők ormain. A sokfélekép csoportozott haramiák, s fákhoz
támasztott fegyvereik igen festőivé tevék az egészet. A rablókat
vidámítá várandó vacsorájok, melyet az üstnek mindig erősülő illata
már közel lenni igért. Maga a kapitány is, bár még szótalan, de
tetszőleg olvadó komorsággal nyugvék. Csak az egy czigány volt kizárva
ezen örömökből, mint Ádám ősünk a paradicsomból, s oly érzelmekkel
tekintgete az üstre, annak szájingerlő szaga orrát megütvén, -
milyekkel hajdan a pusztákból kivánkozott Izrael nemzete vissza
Egyiptom húsfazokai felé. Végre a kész eledel levéteték, a haramiák
helyet foglalának üstjök körül, s a hozzá nem férők fatányérokba
meríték részöket. Vízzel telt e szomorú látványon a czigány szája; de
hol volt még egy felei közül, kit a szükségben leleményes esze
elhagyott volna? Bajnokunk is hamar módra akadt, hogy juttassa magát
boszús urának eszébe. Szólani nehéz büntetés alatt tiltva lévén,
hegedűjét vette elő, minden valódi czigány elválhatatlan eszközét, s
rövid hangoztatás után kezdé a nagyidai keserves nótát zengetni.
Pintye Gregor ajkai megvető mosolygásra vonultak, s a barna hangászra
nem is tekintve, e szavakkal vigasztalá annak már az illatozó üst
felett lebegő lelkét:
- Kelj föl, moré! s ne czinczogj, mint az éhes egér lyukában, mert
hegedűd után még az étel is tánczra kerekednék gyomrunkban. Jösz te,
ragadj kanalat a vonó helyett.
Nem vala szükséges ismételni a parancsot; a hegedű, mintha minden
húrai lepattantak volna, egyszerre elnémult, s már a jövő pillanatban
Moré kanala teli tányéron kopogott. «Moré» ugyan közös neve a czigány
nemzet minden férfitagjainak; de czigányunk, mint felei majd
mindenike, semmit sem tudott családja nevéről, sőt, különös
szerencsétlenség! még keresztnevét, s a templomot is, hol az
anyaszentegyház keblébe fogadtaték, elfelejté, már az sem vala többé
világos előtte, melyik büszkélkedjék a három azon tájon uralkodó
vallás között, őt nyájába számlálhatni. Így a «Moré» köznevezet
tulajdonnevévé vált, de ő túl ily csekélységeken, abban semmi
csúfolást sem gyanított. Alig vala elköltve a vacsora, mivel hőseink
éhségök épen nem késett, a haramiák egymásután elterültek, s nemsokára
mély szuszogás és itt-ott hortyogás árulá a fáradtság és bor által
elnyomottakat mély alvásban lenni. Tüzök elalvék; a holdat hegyormok
boríták, egyik csillag a másik után tűnt a sötét égről, s már a
hajnali szürkület első derűje tört elő, midőn az eddig békén alvó
haramiákat a magas úton álló őr jele ébreszté föl; tüstént fegyvert
ragadtak, indulván a zaj felé, de ennek okát és következéseit a jövő
szakaszban fogjuk elbeszélni.
HARMADIK SZAKASZ.
Rablás, békülés, szövetség, új tervek.--Igazulása ezen közmondásnak:
«zsák megleli foltját».
- Egy személy, ki sokszor jelenik meg, de keveset cselekszik.
Vigyázva mentek a haramiák föl, s a sziklára érvén, látának éjszakról
egy utas csapatot közelíteni tíz vagy tizenkét lovasból állhatót,
moldvai öltözetben, néhány lépésnyire a szűk-út kezdetétől
leszállottak nyergeikből, gyalog vezetni által lovaikat. Ezen
pillanatot használák a haramiák, kik eddig a sziklát koszorúzó
bokorban rejték magukat, mit a kora szürkület félhomálya igen
könnyített, kirohantak tehát a leszállás által megzavart utasokra,
egy-kettő védelmet próbált ugyan, de a boldogtalanok élete csak a
rablók vérszomja kielégítésére szolgált, a többiek földre vettetvén,
megkötöztettek, s lovaikról lerakott holmijokkal együtt vezeték őket
az útonállók völgyi rejthelyök mélyébe, mások a lovakat az erdők
sötétségébe dugák el. Vad örömmel emelék Pintye Gregor és emberei a
nehéz moldovai általvetőket, mert súlyok arany és ezüst tartalmat
gyaníttata velök, s az egyik fogolynak öltözete, s rettegésén is
áttetsző lomha kevélysége gazdag bojárnak állíták őt. Ruházata ugyan
bő, hosszú nyesttel prémezett és bélelt kaftán vala sötétkék
szövetből, alatta meggyszín selyem dolmán arany zsinórokkal, bő zöld
nadrág és vörös szaffián sarú, aranynyal tűzött övéről a drága
pisztolyokat és kardot már leszakaszták megfosztói, testalkata magas
és izmos volt, s erős feje vastag vonásokkal, de minden ügyességet és
férfikellemet nélkülöze. Valója ugyan semmi jót sem mutatott, de
üressége a rosszból sem fejezhete többet ki szándékánál, magát
gonoszságokban kitüntetni, ha az ahhoz kivántató lelki erő hiányával
nem lett volna. Most kincsei, s talán élete vesztesége miatt a
rettegés, máskor szokatlan elevenséget önte el rajta.
- Hej, uram!--mondá vidáman Pintye Gregor, látván a felnyitott
zsákokban aranyat s ezüstöt villámlani,--könnyen nyaktörést okozhatna
bérczeink között ily teherrel utazni; azért reménylem, megköszönöd,
hogy bátorságodra gondolván, megkönnyítettünk.
- Ily teher még egy bojárnak sem törte nyakát.--Viszonzá elég bátran
a megfosztatott, kiben a fösvénység némikép még a halálos félelmen is
diadalmaskodék.
- Bojár?--Vága belé Pintye Gregor.--Úgy otthon is lesz valamid, hogy
ezen arany és ezüst nélkül elélhess.
- Ember, hallod-e? én Bogdanu Gyurka vagyok, Rakovicza Mihály moldovai
vajdának rokona és seregében kapitány; gondold meg, mi jó lehet, ha
valakit Magyar- s Erdélyországokból kiugratnak, a Havasalföldön
megpihenni.--Igyekezék a moldovai ellenei szívökre beszélni.
Kételkedve méregeté őt a haramia; de hirtelen felelt:--Ismerem az
efféle igéreteket, egy ily zsák arany a tatárok között is szerez nekem
menedéket.
- Jól van tehát; csak legalább annyit hagyj, a mi elég utam
folytatására.--Esdeklett Bogdanu.
- He--egy bojárnak mindenütt van hitele; hiszen a vajda rokona csak
nem fogott amúgy vaktában utazni.
- Lovakat adtam el a császári sereg számára, és marhát. De ha
mindentől megfosztasz, Ugocsába kell visszamennem a Szirmayaktól pénzt
kérni, mi nagy akadály lenne utamban.
- Csak csapold meg őket, hah, még most örvendek, hogy e csapással
nekik is egy kis alkalmatlanságot okozhattam.
- Miért?--Kérdé a bojár.
- Nagy számvetésem van tekintetes uraimékkal, régi rovás, de annál
drágább az ára.
- Hallod-e, barátom?--Mondá Bogdanu, hangját és viseletét hirtelen
olyanná változtatva, mintha egy okos ötlet villámlanék fejébe, ezen
állapot annál föltetszőbb vala a moldovai testőrkapitányon, mert
lelkének ily erőszakos megrázásában igen ritkán sinlődött.--Ha boszút
forralsz a Szirmayak ellen, kössünk szövetséget, te könnyebben
juthatsz czélodhoz, s az én szándékom is teljesülhet, a miért hálámra
mindig számot tarthatsz.
- Úgy, ha bőrzsákaidat visszaadom.
- Tartsd meg azt, sőt még többet is igérek, ha segedelmet nyújtasz s
az sikerül.
- Előbb Szirmayt mondád egyetlen ismerősödnek, kitől segítséget
várhatsz, s most így törekedel megrontására, ez moldovai
kereszténység.--Szóla Pintye Gregor nevekedő bámulással.
- Hallgass meg s azután itélj.--Erre következőképen magyarázá magát a
bojár:--A meghalt Szirmay György egy leányt hagyott maga után, neve
Ilona.
- Tudom, tudom, csak tovább!--mondá boszúsan a haramiafő.
- Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott
megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai
nem adták, és üres kosárral küldöttek haza.
- Mink pedig üres erszénynyel.--Jegyzé meg More.
- A többit értem.--Vága beszédébe Pintye Gregor.--Ragadjam el
számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha
hölgyed lesz a leány.
- Ötszáz körmöczi a díjad, kész vagyok érte mindennel kezeskedni.
- Nem pénzed, a mi ajánlatod elfogadására ingerel, szép alkalom
boszúmat önteni a kevély nemzetségre.--Jól van--ide kezed--áll az
alku.
- Reményled, hogy boldogul szándékunk?--Kérdé Bogdanu.
- Bízd azt reám, de ötszáz arany nekem s ugyanannyi társaimnak, és
holdújuláskor Jászvásáron lakodalmad lesz.
Kevéssé habozott a kapitány reá állani az új áldozatra; de a szerelem
mindenhatósága itt is diadalmasnak mutatá magát, reá álla, nem igen
lehetett azonban annyi veszteség után bőkezűségén csudálkozni, mert az
elrabolt pénz a vajdáé volt, magáét már előre küldé az erdélyi
császári sereghez vitetett pénzzel. Most az érdemes új czimborák
tanácskozni kezdének szándékok kivitele felől. A moldovaiak Pintye
Gregor parancsára föloldoztatván, szabadon jártak, sőt a haramiák
reggelieket is megoszták velök, míg kapitányok Bogdanu Gyurkával
tanakodék.
- Ezen napokban nagy vadászat lesz Huszt vidékén, ott megjelenik a
Szirmay-család is, menj hozzájok, beszéld el, mint raboltalak ki,
ebben hazudni nem fogsz, engem embereimmel együtt majd ott találsz,
ismerem én az efféle mulatságokat, mert Pintye Gregor, bár nem híják
is, meg szokott rajtok jelenni. Az erdő szélén hely készíttetik az
asszonyok számára, s ezek kevés ügyetlen férfiakkal maradnak ott; te
azért bizvást kövesd a vadászokat, de igyekezz, mennyire lehet, hátra
maradni, s közel az asszonyokhoz embereiddel együtt, én a szépekre
ütök, te védelmökre rohansz, de természetesen már késő lesz, kergetni
fogsz engemet, de az utat eltéveszted, s nyomomat veszted, mához egy
hétre pedig minekelőtte a nap e tengerszem tükrébe kacsint, jelenj meg
ezen völgyben az ezer körmöczivel, s tied Ilka kisasszony. Ha pedig
első tervünk, várakozásom ellen nem foganulna, én bányász-öltözetben a
nagybányai vendégek között leszek, így majd ott is bátran szólhatunk.
- Minden jó!--Viszonzá félig örvendve, félig búsan a bojár.--De hol
vegyek én szegény kirabolt ember ily rövid idő alatt ezer aranyat?
- Nagybányán tartózkodik egy gazdag moldovai kereskedő.--Felelé a
minden bajon segíteni tudó haramia.--Az vajdája rokonának örömest fog
ezer aranyat kölcsönözni, ha meglátogatod a vadászat után. Most
indulj, mert én tovább nem maradhatok.--A haramiák eltakaríták
holmijukat, vissza adák Bogdanu lovait, sőt Gregor kevés pénzt is
nyújta neki, s külön utakon ment a két felekezet, a moldovaiak vissza
Mármaros felé, a haramiák nyugotra.
NEGYEDIK SZAKASZ.
Melyben a fő személyek jelennek meg.--Vadászat, véletlen baj,
melyből nagy szerencsétlenség származik.
Közel Huszt mezővárosához, hol a fehér és fekete Tisza, itt még csak
hegyi patakok, összefolyván, hazánk legnagyobb honi folyamát alkotják,
vonult a köves úton egy számos vegyes csapat, urak, szolgák és
parasztokból álló, utánok három hintóban asszonyok és leányok ültek,
több szekér pedig eleséget vitt a társaság után, melynek készületéből
kivehető vala, hogy vadászatra szándékozik. Alig haladtak azonban
félórányira, s már kénytelenek voltak lovakat és kocsikat elhagyni;
mert az eddig meglehetősen tágas út most egy, az erdő ritkulásai után
tekergő keskeny ösvénynyé vált. A hely, hol leszállának, óriási
magasságú fákkal koszorúzott kör vala, melynek közepét négy hatalmas
tölgy díszesíté, ezeknek alsóbb ágaik levagdaltattak, a felsőbbek
pedig hosszú, itt-ott fatámasztékokon nyugvó rudakkal egybekötve, és
zöld galyakkal sűrűn fedetve, oszlopul szolgáltak egy tágas
levélszinnek, mely hűvös kebelében vala fogadandó víg ebéddel a
vadászatról fáradtan visszatérőket; közel hozzá egy kövekből rakott
tűzhelyen már magasra csaptak a lángok, s lomha inasok és kövér
szakácsnék előkészületekkel foglalatoskodtak a következő dologra. Az
asszonyoknak itt kelle volna maradni mindazokkal, kik a vadászatban
közvetlen részt nem vesznek; ez vala tehát a bojárnak czinkosa által
Szirmay Ilona elrabolására kijelelt vidék. Már búcsúztak az elválók,
midőn két sugár leányalak kérő arczczal fordult egy már őszbe vegyült,
de még erős és felette tisztes tekintetű öreghez. A két szép esedezőné
Mária volt és Ilka, Szirmay György leányai; egy rövid pillanat már
testvéreknek ismerteté őket, oly nagy vala termetek s vonásaik
hasonlósága, bár az öregebb fekete szemében inkább alvó, mint égő
szende tűz, s a képén lebegő lágy nyugalom szelid s komoly
ábrándozásra mutattak, míg Ilka, az ifjabb, sötét szemében az éjszaka
lángolni látszék, s pajzán mosoly uralkodott piros ajkain, s szünetlen
változó arczulatja s tekintete csintalan elevenséget árulának el. Az
öregebb így szólítá meg Szirmay Istvánt, mert ő vala a tisztes öreg:
- Bácsi, vigyen el minket is a vadászatra.
- Édes gyermekeim! mit fog mondani anyátok?
- Ő sem ellenzi.--Mondá nagy sebességgel Ilka, s anyjához fordult,
jobb karját annak nyakára tévén.--Ugy-e, édes anyám, te megengeded.
- Mit akartok, gyermekek!--Felelé ijedten az anya,--ott annyi lövés
között, mily könnyen eshetnék baj.
- Vigyázunk magunkra.--Szóla a két leány.
- S Ilkára majd vigyáz Boldizsár öcsém,--mondá az öreg Szirmay, s
Ilka vérré pirultan süté le szemeit,--de Marimat magam fogom
megőrzeni. Ereszd el őket, édes hugom.--Folyamodék ő is anyjukhoz.
- Isten tudja! de én bajtól félek.--Hangzék habozva Szirmayné
felelete.
- Ne félj semmit, édes anyánk, csak most az egyszer--s az egész
társaság kére a leányokkal, míg a jó anya aggodalma ellenére is igent
mondá, látván, hogy csak Bogdanu Gyurka (olvasóink előtt tudva lévő
okokból) fogja pártját. Vígan indulának a vadászok szép társnéikkal,
csak Bogdanu Gyurka maradozott hátra embereivel, aggódva keresvén
szemei a bányász-alakba bújt haramiát; nem soká várakozék, midőn egy
csapat hajtó parasztok vonulának előtte, s köztük ismerős képekre
lelt. E csoportból fejté ki magát Pintye Gregor hosszú testalkata, a
bányászruha és egyéb változatok által majdnem ismeretlenné tétetve,
azok előtt is, kiknek őt látni gyakor alkalmok volt.
- Uram!--Mondá tetszőleg mély tisztelet jeleivel a bojárnak. -
Szándékunk füstbe ment, de ne essél kétségbe; látod azon sudár úrfit,
ki Ilkát vezeti? az Szodoray Boldizsár, kedvesed szeretője; a fiú
mindig a legszélsőbb, legveszedelmesebb helyet szokta választani a
vadászaton, a leány tőle el nem marad, én czimboráimmal körüle fogok