Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 06

semmiből sem ivott sem evett: csak mikor hét óra eljött, akkor evett. Az
ura bemegy a szobába, hát már a leány nem volt benn, mivel kiszabadúlt,
mert a legény kibőjtölte érte azon napot. Kimegy hát az ura nagy
haraggal hozzá, és mondja neki: Most látom, hogy te nagyon okos ember
vagy, mert engem megcsaltál: ha én azt tudtam volna, másként vigyáztam
volna reád; de ő semmit sem tartott, gondolván hogy azon egynehány napot
még kitölti nála; és hogy az ideje eljött, mondja neki: Én az én időmet,
kiszolgáltam, most vígy engem oda ahonnan elhoztál. Ekkor az ördög
fölkapta, és vitte mint a szél; ő pedig mindég vigyázott azon helyre,
ahonnan elvitte; és mikor már ott voltak, kiáltott neki hogy megálljon,
ott van az a hely, hol beszegődött hozzá. Az ördög tehát etette, és
adott neki egy zsák pénzt, s azt mondá neki: Elég-e? Ő pedig azt mondá:
Nem elég, csak hozz még többet; akkor elment az ördög és még két annyit
vitt neki; de akkor is csak azt mondta, hogy még nem elég: és harmadszor
három annyit adott neki, és mikor kitöltötte volna a pénzt, a legény
azon késsel bekeritette őtet s az ördög nem mehetett ki a keritésbűl.
Akkor mondja neki: Már engem még jobban meg akarsz csalni? csak ereszsz
ki ezen várból, annyi pénzt hozok neked valamennyi kell; a legény pedig
mondá: Én ki nem eresztelek addig, míg a gyűrűt az ujjadból nekem nem
adod; az ördög mondá: Úgy is tudtam, hogy még attól is megfosztasz,
nyújtsd ide az ujjodat, ha illik-e belé? Mondá a legény: Az ujjamat nem
adom, hanem tedd erre a késre, úgy elveszem. Az ördög rá tette a gyűrűt,
és a legény az ujjában dugta, s az ördög mondá neki: No most ereszsz ki,
a gyűrűt is megkaptad. A legény azt mondá: No most még azt mondd meg,
hogy mi haszna vagyon ennek a gyűrűnek? Az ördög mondá: Ha az a leány
nem mondta, én sem mondom. Monda a legény: Én ugyan, ha nem mondod is,
megtalálom a hasznát, hanem teneked örökre itt kell maradnod. Azzal
elment. Az ördög kiáltott utána mondván: Jőj vissza, megmondom. Akkor
visszament, s az ördög monda neki: Ennek a gyűrűnek oly ereje vagyon,
hogy ha megszorítod, mindnyájunknak neked kell szolgálni. Akkor a legény
a késsel keresztűlmetszette a várat, az ördög mindjárt kijöhetett
belőle. Akkor azt mondá a legény; Hát ezen pénzemet hogy tudom haza
vinni? Az ördög azt mondá: Ne féltsd, megőrzöm én azt, te csak menj
haza. Ő pedig haza ment az apjához, és kérdi tőle, vannak-e erős ökrei?
Az apja azt mondá: Vannak erősek, mért kérded? Ő pedig azt mondá:
Keressen kend vagy tizenkét szekeret holnapra, az erdőre megyek. Az apja
keresett huszonnégy szekeret, és elment a huszonnégy szekér, s ugyan
annyi pénzt vittek haza.
Ezek így lévén, más nap elküldi a szerencsés legény a királyhoz hogy
pénze elég van, most adja neki a leányát. A király egy tanácsossát küldi
oda, hogy vizsgálja meg, ha igaz-e az? Ez elment, és azt mondta a
királynak: Felséges király! pénze több van mint fölségednek. A király
gondolkozott, hogy hol vette azt a sok pénzt? azután azt üzente neki,
hogy csináltasson olyan várat mint a királyé. A legény csak azt várta
hogy beestveledjék, akkor kiment, és a gyűrűt megszorította, s az
ördögök mindjárt ott voltak, és azt kérdték: Mit parancsol az ífju úr? Ő
pedig megparancsolta hogy reggelre még szebb várat csináljanak mint a
királyé volt; akkor beküldte az apját a királyhoz, hogy megvan a vár,
most adja neki a leányát. A király ismét azt üzente neki, hogy most
olyan hidat csináltasson, hogy egyik várbul a másikba összejárhassanak.
Más napra az is meglett. A legény újolag beküldte az apját hogy a leányt
adják neki. Akkor a király azt mondá: Még egy kert szükséges, azt is
csináltasson; más napra a kert is készen volt, még sokkal szebb mint a
királyé, pedig oly csunya helyen csinálták, hogy egyebet nem láttak,
csak a sok követ; ide az ördögök mind elhordták és földet hoztak helyébe
és oly szép kertet csináltak, hogy a király kertje még csak árnyékában
sem állott. Akkor megint beküldte az apját a királyhoz, hogy a leányát
adja neki. A király tehát neki adta a leányát. Azonban a leány a török
basa fiát szerette, de úgy hogy senki sem tudta, csak maga a leány. A
legény tehát elvette a király leányát, és nagy lakodalmat csináltak,
nyolcan az ördögök közől voltak a muzsikusok. Mikor a vacsorának már
vége volt, akkor lefeküdtek; azt kérdi a menyasszony: Ugyan szívem,
mondd meg nekem, hogyan tudtad te azt a sokat oly kevés idő alatt
megcsináltatni? Ő pedig mindjárt kivallotta, és ezután elaludt, a
felesége pedig a gyűrűt lehúzta az ujjáról, és a maga ujjába dugta;
azután kiment, és a gyűrűt megszorította, s az ördögök mindjárt ott
voltak, és kérdezték tüle, hogy mit parancsol nekik? Ő pedig mondá
nekik: Most engem vigyetek Törökországba a szeretőmhöz. Az ördögök
felfogták, s nagy sebesen Törökországba vitték a basa fiához; a szegény
vőlegény pedig az ágyba aludt. Jókor reggel felkél; hát látja hogy a
felesége elszökött, a gyűrűjét is ellopta, el is vitte, amin ő nagyon
búsúlt. A muzsikusok muzsikaszóval mentek az ajtóra, de ő bújában az
ajtót sem nyitotta meg; azután a király bement a szobába, és nem látja a
leányát; kérdi, hogy hová tette; ő pedig azt feleli, hogy elszökött, és
engemet is meglopott, mert a gyűrűmet is ellopta. De a király azt
mondta: Nem szökött el, hanem megölted, és eltemetted, de holnap
felakasztatlak, ha elő nem állítod a leányomat. Mindjárt megfogatta
aztán, és tömlöcre vettette; azután a muzsikusok oda mentek, és a
királynak azt mondták: Ereszsze el fölséged, mink nyolcan itt maradunk
helyette, ő pedig hadd keresse, és meg is találja. A király tehát
elereszti, és a nyolc muzsikust rekesztette be helyette. Az egyik pedig
hozzá megy, és azt mondja neki: Tudod-e most mit csinálj? Öltözzél fel
vadásznak, és csak menj Törökország felé; hanem azt nem mondták neki
hogy hol van, pedig magoknak kellett elvinni. Akkor megindúlt nagy
sietve, és ment Törökország felé; az úton lát egy szép fekete macskát,
kapja a puskát és agyon akarja lőni; a macska azt mondja neki: Ne lőj
agyon, majd segítek rajtad; és elment vele. Azután lát egy szép rókát,
azt is agyon akarta lőni, az is megszólamlott hozzá, s monda: Ne lőj
agyon, még segíthetek rajtad; azt sem lőtte agyon, az is elment vele.
Azután meg tovább megy, és lát egy csúnya egeret, azt is agyon akarja
lőni, az is azt mondja neki: ne lőj agyon, még segítek rajtad; az is
elment velek. Akkor már negyed magával volt: a macska, a róka, és az
egér; mind a hárman az ördögök közül valók voltak. Azután a tengerparton
megállottak; a róka azt mondja neki: Te maradj itt, rakj tüzet, majd
mink beúszunk a tengeren a várba, mert ott lesz a gyűrű; a róka mondja a
macskának: te fogd a farkamat, a te farkadat fogja az egér, úszszunk
csakhamar. És csakhamar beúsztak a várhoz. A róka azt mondja: Menj be
macska az egérrel, hozzátok ki a gyűrűt. A macska az egeret a hasa alá
fogta, úgy ment az ablakban, ott rítt, sírt; meglátta a törők,
beeresztette, s nagyon örűlt neki, mert sok egér volt a szobában; a
macska az egeret elejtette, utána futott és kergette, a török és a
király leánya épen akkor a gyűrűt vizsgálták az asztalnál, az egér
futkos, a macska utána, ezek is a gyűrűt ott hagyták, szaladtak, hogy
meg segítik fogni; az egér fölszalad az asztalra, a gyűrűt felkapja, a
macska meg a gyertyát eloltotta, sötét lett, s az ablakot kitörték, és a
gyűrűt elvitték. A király leánya mindjárt nagyon, búsúlt a gyűrűért; a
macska és egér pedig nagy örömmel futottak a rókához. A róka azt mondja
nekik: No most melyik fogja a gyűrűt? Én nehéz vagyok, elmerűlök, az
egér el nem birja: fogd te macska, hanem vigyázz, hogy el ne veszítsd.
Akkor megindúltak, és sietve úsztak, de a macska szájába víz ment, a
gyűrűt elejtette a vízbe, azután búsúltak, hogy hogyan találják meg: az
urokhoz nem mertek menni, a parton bújdostak tehát, és látnak iszonyú
sok rákot. A macska kérdi, hogy minn versengenek? azt mondja a rák:
királyt akarunk tenni, de nem tudunk: A macska fölszalad egy fára, s azt
mondja nekik: Az ki ide tud jönni, az lesz a királytok; a rákok
próbáltak felmenni, hanem egy sem tudott; utóljára egy fiatal próbált,
fel is ment, a macska megkapta, és a többi rák kiáltott hogy a
királyokat ereszsze el. Én pedig el nem eresztem, mondá a macska, míg
egy gyűrűt, melyet a tengerbe ejtettem, fel nem hoztok. A rákok az egész
tengert elfogták, a gyűrűt előhozták, a macska a királyokat szépen
levitte, és nekik adta; azok a gyűrűt a macskának adták, a macska nagy
örömmel vitte a gyűrűt a rókához, és együtt mind a hárman nagy örömmel
az urokhoz vitték a gyűrűt. Az csakhamar az ujjában dugta és
megszorította, és mindjárt ott termett tizenkét ördög, és az mondák: Mit
parancsol az ífju úr? ő pedig azt mondá: Fogjatok fel engem és vigyetek
az ipamhoz. Akkor felfogták, nagy hirtelenséggel a királyhoz vitték, ő
bemegy az ipájához, és kérdi tőle a király: hát a feleséged hol van?
Törökországban, monda, most is a török basa fiával van. A király
megharagudt, mondá: Mért nem hoztad el mind a kettőt? Felel az ífju:
Majd reggelre itt lesznek, és pedig együtt fekve megláthatd. Másnap
reggel oda vitette mind a kettőt, a király megfogatta mind kettőjöket,
de még is a törököt eleresztette, hanem a leányát kivitette, és fejét
vétette, az ífjat pedig magához vette, s mint saját gyermekét s örökösit
mai napig is tartja.


XXXIX. A SZÍNVÁLTOZÓ KIRÁLYNÉ.
Volt egy királyné, aki minden órában más színben változott, egy órában
fejér, másikban sárga, harmadikban zöld, és így más-más színt mutatott a
képe. Annak pediglen volt egy igen szép fia, aki az anyjának egyszer azt
mondá: Asszonyanyám, én már azon szép időt elértem, melyben meg kell
házasodnom; azért adjon nekem pénzt, és egy regement huszárt mellém,
akik engem kisérjenek. Felel neki az anyja: Kedves fiam, azt tűled meg
nem fogom, csak menj el, és végy pénzt magaddal a mennyit akarsz, hanem
azt megmondom, hogy addig haza ne jőj, míg oly feleséget nem kapsz, aki
minden órában változik a színiben mint én is. A fia megfogadta a szavát
az anyjának, és magához vett tizenkét szeker pénzt, és egy regement
katonát, úgy oztán megindúlt, országokat járt; már messzí országokba
elérkezett, de sohul olyant nem talált, mint az ő anyja volt. Már pénzek
is elfogyott, hogy nem élhettek; és nem mehettek tovább; azért vissza
kellett nekik fordúlni haza felé. Mikor haza érkeztek, elbeszélte az
anyjának, hogy sehol oly személyre nem találhat mint az anyja, azért
haza kelletett jönnie. Az anyja azt mondja neki: Kedves fiam, még
egyszer menj el, és vígy több pénzt magaddal, talán még is akadsz olyan
személyre mint én vagyok. A királyfi nagy bújában huszonnégy szeker
pénzt vitt magával és egy regement huszárt, s nagy búban ment messzi
országba.
Egyszer talált egy városba menni, ahol egy halottat akartak eltemetni,
és mikor a tetőhöz érkeztek vele, a holttestet letették és nagy
durungokkal verték. Ezt a királyfi hogy meglátta, nagyon sajnálkodott
rajta, oda ment, és kérdezte, hogy miért verik azt a holttestet azok
pedig felelének neki, hogy éltében sok adósságot tett, és senkinek meg
nem fizetett, azért verik holta után a testet. Mond a királyfi: Csak ne
verjétek, a mi adósságot tett, inkább mind megfizetem. Hogy ezt mondta,
a testet mindjárt eltemették. Azután kifizette minden adósságát úgy,
hogy a huszonnégy szeker pénz mind rá ment, és a katonái lovait is mind
oda adta az adósoknak, hogy csak békével maradjanak; azután az városba
ment szállásra, más nap pediglen a katonáit mind visszaküldötte, és maga
útnak indúlt. Mikor a temetőhöz érkezett, a temetőből egy ember fölkelt,
és hozzá megy, s mondja neki: Uram, tudom hogy szolgád nincsen, azért
fogadj meg engem, én híven szolgállak. Felel a királyfi: Barátom, én meg
nem fogadhatlak téged, mert pénzem nincsen, és most haza megyek. Felel
az ember: Nekem fizetés nem kell, hanem én még is felkeresem azt a
személyt, akit az anyád kiván. A királyfi nagy álmélkodva megfogadja, és
elmegy vele más uton.
Egyszer az urának mondja: Uram, csak jőj utánam, majd én elmegyek
szállást csinálni. Akkor elmegy egy elátkozott várba, aki tele volt
ördöggel, és mondja: Halljátok ördögök: most jön az én uram, aki titeket
el akar ebbül a várbul űzni; hanem fogadjátok számát majd titeket én egy
kamarába elzárlak, úgy megmaradtok. Az ördögök engedtek neki, és az urát
oda bekvártélyozta; ott hált a királyfi azon éjjel. Más nap megmutatta
neki az útat hogy merre menjen; az urát útnak ereszti, maga pedig ott
maradt. Akkor az ördögöket kiereszti, az ördögök pedig nagyon
megörűltek, hogy őket megtartotta; azért azt kérdezték tüle, hogy mit
kiván tűlök? mindent megtesznek neki, hogy űket megtartotta. Volt pedig
abban a várban egy rozsdás puska és egy köpönyeg melyet az ördögök
őriztek; azt kérte tűlök, mert már tudta hogy mire valók; az ördögök
pedig örömest neki adták. A köpönyeget magára vette, a puskát pedig a
vállára vetette, azzal az ura után ment mint a szél. Mikor az urát
elérte, beszélt vele! de az ura őtet nem látta; azért kérdezte az ura:
Hol vagy én szolgám, hogy nem látlak? és velem beszélsz. Akkor a
köpönyeget magárul levetette, és látható lett. Akkor az urának monda:
Uram, itt vagyon az város, amelyben a te feleségedet föltaláljuk, azért
vigyázz magadra; abban a városban pedig egy ördöngös király van, akinek
ördögök szolgáltak volt; annak egy szép leánya van; azért oda mentek, és
a királyt köszöntötték, és megmondták neki, hogy mit akarnak; a király
leánya pedig nagyon örűlt, mert igen szép legény volt a királyfi. Azért
a király azt mondja: Na nem bánom, hanem három próbát tegyünk, hogyha
azt meg tudod tenni, a leányom a tiéd; hogyha pedig meg nem tudod tenni,
az ördögökkel összeszaggattatlak. Azért elsőben egy pár arany papucsot
vett elől a király, és mondja az ördögöknek: Ezt vigyétek a tenger
szigetiben, és abban a ládában csukjátok. A szolgája pedig mindenütt az
ördögök után ment a köpönyegben, az ördögök nem láthaták, mert a
köpönyeg rajta volt, azért a papucsot a ládába tették, a királyfi
szolgája pedig kivette a ládábul, és haza vitte, s az urának odaadta.
Másnap az ífju király az ördöngös királyhoz vitte a papucsot; ez monda
neki: Felséges király, tetszésed szerint a papucs itt van. Felel a
király: No itt van egy pár arany kés, azt vigyétek a tenger szigetébe,
és jól becsukjátok. Az ördögök kapták a pár kést, és elvitték a tenger
szigetébe, de mind hiába, mert az ífju király szolgája mindenütt a
nyomokban volt, és alighogy a ládába tették, már ez kivette és az urának
haza vitte. Más nap azt is az öreg királynak általadta. Harmadszor a
leánynak az ujjáról egy gyűrűt húzott le, azt adta az ördögnek, azzal is
az ördögök nagy hamarsággal a tenger szigetibe mentek, ládába vetették,
hanem azt is csakhamar az urának visszahozta a szolga, az ífju király
pedig nagy örömmel az ördöngös királynak adta; akkor monda neki: Én
ördögi erővel bírok, de te meg egész ördög vagy, mert azt mind
megcselekedted, amit semmiféle ember sem tudott volna megcselekedni:
azért legyen a leányom a tied.
Más nap a leányt elvitték, és mikor az uton mentek, egy temetőhöz
érkeztek; hát azt mondja a szolga az urának: Uram, már most én itt
maradok, hanem azt tudod hogy a leányt ketten nyertük; már most fele az
enyim, fele a tied; azért most kétfelé szakasztom. A királyfi könyörgött
neki, hogy azt ne mívelje, de ő arra nem engedett; csak kétfelé
szakasztá: tehát kigyó s béka esett ki belőle, és akkor megint
összetette, és sokkal szebb lett mint előbb volt, és azt mondá: Uram,
már most elviheted, ez lesz olyan mint az édes anyád; ez is minden
órában változik a színiben. Már most élhetsz vele. Én ezt azért
cselekedtem veled, hogy azt a jót cselekedted velem, mert én voltam az
az ember, akit holtom után vertek. Már elkárhoztam volna, hanem te
megváltottál engem. Akkor eltűnt előle: az ífju király pedig elment a
hazájába, és elvette feleségének; így lett vége mindennek.


XL. KINCSKERESŐK.
Volt egy juhásznak egy kutyája, aki egy kősziklás hegy alatt egy lyukban
megkölykezett. A juhász egy párt örömest meghagyott volna kölykeiből,
ugyanazért mindig lesték hogy hova jár a kutya, míg egyszer csak
megtalálták, de senki sem mert hozzá menni: mindjárt morgott az emberre.
Azért, mikor haza ment a kutya enni, akkor a gazdája megfogta és
megkötözte, azután egy bojtárjával, a ki kilenc esztendős volt, elment a
lyukhoz. Mivel pedig a lyuk szűk volt, maga nem mehetett be, hanem a
bojtárját küldötte be, hogy a kis kutyákat hozza ki a lyukbul. A gyermek
bebújt a lyukba, de a kis kölykek mind beljebb mentek abba úgy annyira,
hogy egy pincébe lepotyogtak. A gyermek kimegy, és beszéli a gazdájának,
hogy egy pincébe lepotyogtak, a gazdája egy kötelen leeresztette a
gyermeket a pincébe, tüzi szerszámot is adott magával. Mikor a bojtár a
pincében tüzet ütött és gyertyát gyújtott, hát látja hogy sok hordó bor
van a pincében, de már az hordók fája el volt rothadva, csak a bőribe
volt a bor; a gyermek a késit a hordóba lökte, tehát bor folyt belőle; a
gyermek ivott, azután megborosúlt, jobb kedve lett neki, s összejárta a
pincét: hát sok pénzre talált, a mely éllel volt hordóba rakva. Erre a
gyermek a kutyákat csakhamar fölhuzatta, azután az ingét levetette, és
teli rakta pénzzel, azt is fölhuzatta gazdájával; utóljára magát húzatá
föl, s beszéli a gazdájának hogy mit látott. Míg így beszélnének, a
lyukbul egy fekete ember jött ki, és mondja neki: Na! köszönd
istenednek, hogy odabe nem értelek, mert ha ezer lelked lett volna is,
még is összeszaggattalak volna. Ezzel a lyukba visszament; ezek pedig a
pénzzel haza mentek: a juhász valami keveset adott a gyermeknek, a
többet magának tartotta.
A juhász még nyolc esztendeig élt, azután megholt; a legény azután is
csak juhászmesterségében maradt. Egyszer a pénze elfogyott, hát a
pajtásával a korcsmába mentek: mindkettő nagyon búsúlt, hogy a
korcsmárosnak már igen sokkal adósok, azért ez az ífju mondá pajtásának:
Pajtás, hogyha neked bátorságod volna, én tudok sok pénzt, az nekünk jó
volna. A pajtása azt mondá neki: Nekem van bátorságom, csak menjünk! El
is mentek mind a ketten a lyukhoz, s egy kötelet megkötöttek a kőhöz,
azon leereszkedtek mind a ketten; legelsőben a borbul jól ittak, azután
beszélgettek együtt. Egyszer csak jött a fekete ember, és nagy haraggal
azt mondja: Na te fickó, nemde megmondtam, hogy többet ide ne jőj? most
összeszaggatlak. E pedig a borbul jól bevett, mely nagy bátorságot adott
neki, azt mondja a fekete embernek: No ilyen teremtette! gyere, szaggass
össze, majd megtanítlak ne búsúlj, úgy összeváglak, hogy pornak is apró
leszel. Mivelhogy a juhászlegény oly nagy bátorságot mutatott, mondja a
fekete ember neki: Na fiam, mivel oly bátor vagy, menj le az alsó
pincébe, ott van az én uram: hogyha jó kedvibe találod, ez a kincs mind
a tied: ha pedig haragszik, oda az életed. Felel az ífju neki: Vagy
haragszik vagy nem, elmegyek; hogyha valamit akar, összevagdalom mint a
répát. Le is ment, a pincébe; ott ült az öreg, monda az öregnek: Jó
napot apó; felel az öreg: Isten hozott fiam, te vagy az én nagy
szerencsém, hogy ily nagy bátorsággal bíró ember vagy: most
megváltottál, azért legyen a tied minden ami itt vagyon, és fogd a
baltádat, és üsd meg itt a falat. És megüti a legény: hát mindjárt egy
világos garádics volt előtte, akin fölmehettek; az öreg pedig eltünt, és
senkit sem találtak; akkor feljöttek a pincébűl, és a királyhoz mentek,
s megbeszélték neki, hogy hogyan jártak. A király a kincset általvette,
és a két juhászlegénynek adott annyit amennyit kivántak egész életekre,
s így szabadúlt meg a szegény szenvedő lélek, és az a kincs is
fölszabadúlt.


XLI. JÓÉRT JÓ.
Volt egy szegény embernek egy fia, aki az apjának azt mondta: Apám,
látom hogy szegény módon kell élnünk, azért én elmegyek szerencsét
próbálni, majd talán jobb lesz dolgom. Az apja elbocsátotta, s a legény
elmegy, és nagy darab országot bejár, de sehol magának való szolgálatot
nem talált. Egyszer egy juhászhoz megy, és attul kérdi, ha nem volna-e
szolgálatra szüksége? Felel a juhász: Én téged megfogadlak, hogyha
esztendeig kitartod, hogy a kárvallástul megmaradsz; én adok kilenc
birkát, de azt megmondom, hogy a tóba ne ereszd a birkákat, mert a
szőrök megaranyosúl, úgy oztán hasznát nem vehetem a szőröknek – mert
abban a városban az arany nem volt kelendő, hanem csak a szőr. A legény
kihajtja a birkákat, és egész kilenc hónapig megőrizte a juhokat, s a
tóba nem eresztette; hanem hogy kilenc hónap kitelt, egyszer elaludt; a
birkák mindjárt a tóba szaladtak, s a szőrök megaranyosúlt. A legény
fölébred, s nagyon megijedt, hogy az birkák mind aranyszőrüek. Félt haza
hajtani őket, hogy a gazdája megveri, hogy oly nagy kárt tett; sokat
gondolkodott, de végtére még is csak haza hajtotta. Hogy a gazdája
meglátta a birkákat, nagyon haragudott, hogy már mit csináljon? végtére
három juhot neki adott, és azt mondá: Mivel te nem tudtál vigyázni a
juhokra, azért csak három juhot kapsz; most elmehetsz amerre akarsz.
A legény elmegy, s a három juhot maga előtt hajtotta. Mikor egy erdőbe
ért volna, eleibe ment egy öreg ősz ember, s monda neki: Édes fiam,
ugyan hol vetted ezt a szép három juhot? Felel a legény: Édes öreg
bátyám, azért én egész esztendeig szolgáltam, ez lett a bérem. Felel az
öreg ember: Édes fiam, adj nekem is egyet, neked kettő marad, nekem is
hadd legyen egy, neked az isten megfizeti. A legény oda ad egyet, azután
a kettőt odébb hajtja. Az öreg megint eleibe kerül, kéri az egyiket
tűle, hogy az isten megfizeti neki; a legény azt mondá: Na édes bátyám,
már egy öreg embernek egyet adtam, ezt pedig neked adom; s neki adta;
azután az egyet tovább hajtotta. Az öreg megint csak eleibe megy, s azt
mondja neki: Édes fiam, micsoda szép juhod vagyon, hol vetted? Felel a
legény: Édes öreg bátyám; én esztendeig szolgáltam, a bérem három ilyen
birka volt, hanem kettőt már elajándékoztam, most már csak egy van.
Felel az öreg: Édes fiam, add nekem a birkádat, azzal neked sokat kell
vesződnöd, azután könnyebben mehetsz magad, neked az isten megfizet.
Felel a legény: Bátyám, én a juhot neked adom, hanem azt megmondom, hogy
az isten most mindjárt fizesse meg, mert nem várakozhatok. Felel az
öreg: No fiam, kérj amit akarsz, én mindent megadok a mit kérsz. Felel a
legény: Adj nekem egy olyan hegedűt, melyet ha meghúzok, még a madár is
táncoljon; és egy puskát, hogy ha én akármire lövök, ne durranjon, de
még is agyon lőhessem amit akarok. Az öreg mindent megadott neki amit
kért, azután egymástul elváltak.
A legény amint egy erdőn megyen, lát egy zsidót, s előlveszi a
hegedűjét, és hegedűl. A zsegény zsidónak nagy bútyora volt a hátán, még
is úgy kellett táncolnia, hogy a nyelvét is kivetette, és könyörgött
hogy ne muzsikáljon. Azután elhagyta a hegedűlést, s azt mondá a
zsidónak: Eredj a sürübe, ott sok madár van, szedd fel, majd én lelövöm.
A puskáját rá fogja, és lőtt; a madarak mind ott maradtak, a zsidó
beszalad a sűrübe, szedi a madarakat a legény pedig veszi a hegedűt, s a
zsidónak táncolni kellett, hogy a bokrok a ruháját mind leszaggatták;
azután elhagyta a hegedűlést. A zsidó vérbe maradt, úgy ment a városba,
és az uraknak mondá: Uraim, itt az erdőn egy legény van, fogassák meg,
mert azt cselekedte, hogy én oly véres lettem; de ne hagyják hegedűlni,
mert mindig kell táncolni hogyha az hegedűl, azért az urak mindjárt
paripára ültek, és a zsidóval együtt az erdőre mentek. A legény hát
látja hogy jönnek, előlveszi a hegedűt, s hegedűl, az uraknak pedig
lovaikkal együtt kellett táncolni; végre könyörögtek hogy hagyja el,
semmi baja sem lesz. A zsidó pedig magát egy törzsökhöz kötözte, hogy ne
táncolhasson, de az mind hiában volt, mert a kötelet is elszaggatta, még
is kellett neki táncolni; de mivel az urak könyörögtek hogy ne
muzsikáljon, azért elhagyta: úgy az urak haza mentek.
A legény pedig elment más országba egy királynál szolgálatot keresni.
Hogy magát bejelentette a királynak, a király azt mondá neki: Fiam,
nekem egy leányom vagyon, hogyha azt meg tudod nevettetni, úgy
megfogadlak szolgámnak. Felel a legény: Fölséges király, hogyha én
akarom, nem hogy nevet, de még táncolni is fog. Felel a király: Az én
leányom még soha sem nevetett, hanem hogyha meg tudod nevettetni és
megtáncoltatni is, fele királyságom és a leányom a tied. A legény nem
volt rest, a király szavaira előlveszi hegedűjét, s hegedűl: a leány
pedig elsőben elkezd nevetni, azután kapja az atyját, úgy táncolnak hogy
majd megződűlnek: a legény a muzsikálást elhagyja, a király pedig
mindjárt papot hivat, s a leányával összeadja. A legény első nap vele
jól összeegyezett, de más nap hát megint csak olyan szomorú volt mint
azelőtt; a legény hogy látta szomorúságát, előlveszi hegedűjét, mindjárt
nevetett és táncolt, azután valahányszor szomorú volt, mindjárt csak
muzsikált, hogy kedve legyen, s azután így vígan éltek.


XLII. AZ OSTOBÁN ISTEN IS CSAK BAJJAL SEGÍT.
Volt egy faluban egy szegény ember, aki semmimódon sem szedhette föl
magát, csak mindig szegény maradt; gyermekei voltak, de még kenyeret sem
tudott nekik adni. Egyszer nagy bújában elmegy hogy koldul; bemegy egy
vendégfogadóba; könyörög hogy adjanak neki szállást és enni valót; a
korcsmáros pedig megverte, úgy oztán kidobta a szobábúl; az asszony
pedig egy kevéssé jobb volt mint maga, azért mikor a korcsmáros
lefeküdt, az asszony kenyeret és egy kis bort is adott neki, úgy oztán
lefeküdt. Más nap felkel, elmegy az erdőre, és egy favágó öreg ősz
embert talál ott; az öreg ember hogy látta, mindjárt elhagyta a
favágást, hozzá megy, és kenyeret ad neki, azután azt mondja neki: Tudom
hogy szegény ember vagy, azért adok neked egy abroszt: hogyha azt
leteríted, enni és inni elég lesz rajta, hanem vigyázz rá, hogy el ne
csalják tűled. A szegény ember elmegy haza felé, és azon korcsmába
bemegy, az asztalt megteríti, mindjárt elég enni és inni való volt
rajta; a korcsmáros gondolja magába: majd elcsalom tűle hogyha lehet;
hát éjtszakára szállást adott neki: Add nekem ezt az abroszt; majd
elteszem, mert ellopják tűled. Az szegény odaadja neki az abroszt, és
más nap, mikor kéri tüle, a korcsmárosné egy más abroszt adott neki,
avval haza ment. A gyermekei ríttak hogy nagyon, mondá a feleséginek: Na
édes feleségem, ne busúlj, most hoztam eleget enni és inni; akkor
előlveszi az abroszt, az asztalt megteríti, de semmi sem lett rajta,
mert a korcsmárosné kicserélte. Akkor az ember elszomorodott, a felesége
pedig káromkodott, hogy miért tartja bolondnak. Felel neki az ura: Édes
feleségem, engem megcsaltak, hanem majd elmegyek, talán még mást kapok.
Elmegy hát abba a korcsmába, gondolta hogy a korcsmáros majd jól tartja,
de megcsalódott, mert a korcsmáros hogy meglátta, nem hogy megkinálta
valamivel, inkább kiverte, a szobába se szenvedte meg; hanem mikor a
korcsmáros lefeküdt, az asszony behívta, kenyeret és egy kis bort adott
neki, azután lefeküdt.
Másnap elmegy az erdőre ahoz az öreg emberhez, kérdi az öreg: Na fiam,
mi bajod? Felel neki: Tegnap bementem a korcsmába, a korcsmáros elcsalta
tűlem az abroszt hogy elteszi mert ellopják, más nap pedig elcserélte,
mást adott, az enyimet pedig megtartotta. Akkor az öreg ember egy
bárányt adott neki, és monda: Ez a bárány olyan, hogy ha megrázod, a
szőri közül sok arany foly ki, menj el, próbáld meg, és menj abba a
korcsmába, hanem vigyázz hogy meg ne csaljon a korcsmáros. Elmegy a
szegény ember, a bárányt megpróbálta, hogyha igaz-e? megrázta, és annyi
arany folyt ki belőle, hogy a szegény ember csudálkozott rajta; azután
felszedte az aranyat; avval elmegy a korcsmába; mindjárt kér hogy
adjanak neki enni és inni, a korcsmáros adott neki amit kért, azután
kifizette mind aranynyal. Kérdi a korcsmáros: Hol vetted azt a sok
aranyat? Felel a szegény: Az isten adta nekem, hanem egy bárányt is
adott, a kibül arany foly, ha megrázzák; ha nem hiszed, nézd. Akkor
előlveszi a bárányt, megrázza, és sok arany folyt ki a szőribül. A
korcsmáros hogy ezt látta, gondolta: hohó! ez jó lesz nekem, majd
elcsalom tűle; akkor azt mondá neki: Atyámfia, a bárányod megdöglik a
szobában, hanem rekeszszük az istállóba az én bárányim közibe, holnap
elvihetedt. A szegény ember ráállott. Más nap a korcsmáros, nem azt,
hanem más bárányt adott neki, azzal elmegy haza. A feleséginek mondja:
Ne félj most feleségem, elég pénzt hoztam. A felesége alig várhatta hogy
lássa, és mikor meg akarta próbálni, tehát semmit sem kapott. Akor