Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 02

Total number of words is 4593
Total number of unique words is 1549
35.2 of words are in the 2000 most common words
48.1 of words are in the 5000 most common words
54.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
sebesen menj be, és ragadd meg minden bölcsőstül, de hozzá ne nyúlj,
mert különben életedet veszted. Úgy is cselekedett Kelf; megragadta
minden bölcsőstül; de minthogy a bölcsőbe lévő aranyhajú leány nagyon
szép és kellemetes formájú volt, Kelf meg nem állhatta hogy meg ne
csókolja, amidőn az ablakon keresztűlvitte: mindjárt felserkent a vén
asszony, és a maga tátosára hágván, kevésbe múlt hogy Kelfet el nem
fogta, nagy fenyegetésekkel ijesztvén a jövendő oda meneteltől.
Nagy örömmel vette a király a gyöngy teremtés megjövetelét. Akinek a
király ajánlván szívét lelkét, holtig való szerelmét: de erre így szóla
a leány: Nem leszek addig birtokodba, míg azon aranykacsát, amelynek a
tollából való ezen toll, ide nem hozatod. Ezt is Kelfre bízta a király.
Egy száz öles mélységű kútba volt a kacsa; ide leeresztette Kelfet lova;
de minthogy egyszerre meg nem kaphatta a kacsát, elkiáltá magát, és a
vén asszony megragadta Kelfet. Itt a vén asszony megköttetvén Kelfet,
befűtetett egy vas kemencét hétszer jobban mint máskor. De minthogy a
szolgáló maga maradt, mondotta Kelfnek, hogyan üljön azon targoncába,
amivel be akarta a kemencébe taszítani. Kelf mindig úgy ült, hogy be ne
tudja taszítani; a leány hiába magyarázta, Kelf nem akarta érteni,
mondván a leánynak, hogy mutassa meg, hogy miként kellessen ülni: akkor
a leány mutatás végett bele ugrik a targoncába, Kelf pedig serény volt,
betaszitotta a kemencébe, maga pedig a kacsát megfogván, hazament. Ekkor
a király a szép leányt késztette házassági élet elfogadására, de a leány
azt mondotta, hogy addig nem, míg azon ménest, amibe azon ménló van,
aminek a lábáról való ezen patkó, ide nem hajtatod. Ezt is Kelfre bízta
a király, akinek lova így szóla, hogy kérjen bőven zabot, egy ásót, és
egy bialbőrt; ezeket megkapván, mentek ők egy nagy tenger mellé, ahol
egy szigetbe megmutatta a ló a ménest; annakutánna egy gödröt ásatott
Kelffel, abba bele feküdt maga Kelf és a tátos is abba volt betakarván a
bialbőrrel. Megtanitotta a tátos Kelfet, hogy mikor ő vívni fog, a veres
lángot locsolja, úgy a tátos meg fog mentődni. Ezután elnyeríté magát a
Kelf lova. A szigetbeli ménló mindjárt meghallotta, és félig a tengerbe
bejött; de minthogy a Kelf lova a gödörbe bújt, nem látta, visszament;
második nyeritésre általjött, kereste, mindenütt nyerített; ekkor a Kelf
lova kiugrott a gödörből, és addig viaskodtak, hogy a Kelf lova
meggyőzte; annakutánna az egész ménes magába általjött, és haza hajták.
A király készteté ismét az aranyhajú leányt az házassági életre; de a
leány azt mondta, hogy addig nem, míg maga azon lovaknak tejébe meg nem
fürdik, amit azoktól fognak fejni. Ekkor a Kelf lova megrugdosván sorba
mindenik lovat, magoktól leadták a tejet; a tej úgy forrott, mintha a
legnagyobb tűz lett volna alatta. A fürdést is Kelfre bízta a király,
aki lovát kivivén, ez reá lehellett, és csak lágymeleg lett a tej; Kelf
pedig hétszer szebb volt mint annakelőtte. De a leány azt kivánta, hogy
a király személyesen megfürödjék. Kivitette tehát a király is a Kelf
lovát, de amint ez reá lehellett a forró tejre, még sokkal jobban
forrott, amibe a bele lehellés után beereszkedvén, mindjárt szörnyű
halált szenvedett a király. Ekkor az aranyhajú leány így szóla Kelfhez:
No kincsem, én a tiéd, te pedig az enyim vagy, éljünk számos boldog
esztendőket. Így lett a szegény Kelfből király, aki élt és uralkodott
vég nélkül való időkig.


XXVIII. A PELIKÁN KIRÁLY.
Volt hol nem volt, még az árabs tengereken is túl volt, hegyen völgyön,
még pedig a rongyos levelű erdőn is túl volt, volt egykor egy szegény
ember, kinek a gazdasága csak egy rongyos kunyhóból állott; életét pedig
csak úgy táplálgatta, az erdőből naponként száraz gallyakat hordott, és
a piacon eladta, magát és feleségét abból táplálta. Míg fiatalok voltak
mind a ketten, magzatjok nem volt. Egyszer az asszony teherbe esvén, már
közelgetett a szülésnek az ideje. – Azon estve oda érkezett Krisztus
Péterrel, és kéri, hogy adna a szegény ember nekie szállást; melyre mond
a szegény ember hogy: nem adhatok, úgymond, mivel a feleségem ilyen s
ilyen állapotban vagyon: azért hát nem lehet magoknak, jó barátim, a
szobába feküdni. Kire monda Péter: Hiszen lefekszünk mink a pitvarba is,
csakhogy a levegő alatt ne feküdjünk. Ekkor csinált a szegény gazda a
pitvarba ágyat; azon éjtszaka pedig nagy fájdalmakkal kinoztatván a
szegény asszony, monda Péter az urának: Uram szabadítsd meg szegényt,
mert nagyon kinlódik. Monda az úr: Eredj Péter, nézd meg mit látsz az
égen? Péter kiment és nézi: hát látott az égen két kardot, és három
halálfejet. Mondván Péter az urának hogy mit látott, monda az úr: Hogyha
ebbe a szempillantásba megszületik a fiú, tehát el kell neki vesznie
vagy háborúba, vagy pedig döghalál által. Megint kezdi az asszony
jajgatását, és kéri Péter az urát, hogy szabadítaná meg: az ura pedig
mondja, hogy nézze meg viszont mit lát az égen. Péter pedig kimegy, és
látja hogy vagyon az égen egy szép kinyílt rózsabokor. Melyet mondván az
urának, no akkor legyen meg! monda ez, és az asszony megszülte a
gyermeket.
Reggel felvirradtak szerencsésen, és kéri a szegény ember a két
szállóját, hogy vigyék el a kis fiút a templomba, és kereszteltessék
meg; melyet el is vittek, és épen akkor értek a királynak a magzatjával
a templomba, de mivel ez leány volt, tehát mondja az úr hogy ezt
kereszteljék meg, mivel ez fiu. Ezt nem akarván a pap cselekedni, tehát
veszi Krisztus a gyermeket, és maga megkereszteli, azután megáldotta, és
általadta az atyjának. Hogyha, úgy mond, egyszer a gyermek felnő és el
fog valahova utazni, tehát add neki ezt a botot; és a maga botját
általadta a szegény embernek. A királynak a leánya épen egy idős volt
ezzel a szegény ember gyermekével. Már mind a ketten felserdültek, és
már a leány az ő legszebb virágzó ideiben volt, és oly gyönyörű
tekintete volt nekie, hogy hozzá hasonló nem volt körülbelül szépségére,
amelyben is nagyon elbízván magát, gyülésben kihirdettette, hogy ő
máshoz nem megyen férhez, csak ahoz, aki neki a Pelikán királynak az
tollából hoz egyet. Erre a hirdetésre sok bárók, grófok, hercegek,
válogatott cigánylegények indúltak a Pelikán királynak a keresésére, de
senki nem tudta feltalálni. Végre mondja a feljebb emlitett szegény
embernek a fia: Atyám én is elmegyek, és talán én leszek szerencsés hogy
rá találok arra a drága kincsre. Kinek mondja az atyja: Eredj fiam, járj
békével segitsen az isten. És az atyja készít nekie útravalót, hogy
elmehessen; végre adja a fiának a keresztatyjától kapott botot, és ez
elbucsúzik az atyjától, és útnak indúl, maga se tudja hogy merre menjen.
Egy helyett megéhezett, és leül a földre, és a botját maga alá tette, és
mely nagyon elbámult, midőn a botja maga alatt lóvá változott, és kérdi
tőle a lova: Hogy akarod, édes gazdám, hogy most menjünk, mint a szél,
vagy mint a gondolat? Mondá neki: Csak úgy menj édes lovam, hogy se
énbennem, se tebenned semminemű kár ne essék. Ezzel megindúl
szélmódjára, és viszi egész estvelig; estvére érkeztek egy nagy városba,
ahol mondotta a lova; hogy itt meg fogunk hálni; és bementek mind a
ketten a vendégfogadóba. Midőn a lovát az istállóba bekötötte, maga
pedig a vendégszobába ment és bort kért magának, és bora mellett
falatozta kedves pogácsát, melyet még az atyja tett a tarisznyájába; egy
kevés idő múlván szemléli a korcsmáros, hogy messzéről való és külső
országokból volna (mivel vele a lova repűlt) és hozzája mengyen,
asztalánál leülvén, előre köszönti, azután kérdi, hogy honnan, és
micsoda országból származott, és hogy hová utazik? Midőn ezt
meghallotta, mondá hogy én, úgy mond, az Meltáfó országából való vagyok,
és útazok a Pelikán királyhoz. Midőn ezt meghallotta a korcsmáros, hogy
ezeknek a hatalmas madaraknak a királyához útazik, gondolván hogy ezt jó
lenne a királynak megjelenteni, azzal felkészűl és szalad a királyhoz.
Midőn jelentése után beeresztették a király eleibe, mindjárt
elbeszéllette hogy micsoda ember vagyon nála. Mondá a király, hogy
mindjárt hozzák hozzám az embert. A korcsmáros nagy sietséggel vezeti a
királyhoz, és midőn a király mindeneket kikérdett volna tőle, kérdi
végre, hogy valóban a Pelikán királyhoz utazik-é? kinek mondá emez, hogy
oda. Mondja neki a király: hogyha egyszer a Pelikán királylyal beszélsz,
úgymond, tehát kérdezd meg, hogy az én harminckét kerekű malmomra folyó
forrás miért száradt ki, és hogyan lehetne megint a forrást folyóvá
tenni? hogyha ezt neked megmondaná a Pelikán király, és nekem hírűl
hoznád, tehát tégedet nagy embernek tennélek.
Elmegyen a királytól, elébb jó ajándékot vévén őtőle; azután reggelre
kelve tovább indúlt. Midőn már egész nap útazott volna, tehát estvére
viszont egy nagy városba megszálltak. Midőn a lovát jó karban
helyheztette, maga pedig a korcsmába bement, hát kérdik hogy honnan
való; erre megmondotta, és hogy hovámenne. Kit midőn hallott volna a
király, hivatja magához, és mond neki: Hogyha te a Pelikán királyhoz
mégy, tehát kérdezd meg hogy miért nem terem az én körtvefám a kertembe,
aki ezelőtt ezüstvirágokat virágzott, és aranykörtvéket termett? Ezt is
hogy eszébe vette volna, midőn a király jó ajándékka magától
elbocsátotta, ő útnak indult, és kérdezvén őtet, hogy mikor jönne
vissza, feleli hogy nem tudja.
És utazván, harmadnap múlva rettenetes vadonba érkezett, s egy városban
talált, a melybe bement, hogy valami eleséget vegyen magának. Midőn a
városban járna, kérdék tőle a király cselédjei, hogy hová utazik? ő
pedig mondotta hogy a Pelikán királyhoz. Kit mindjárt vezettek a
királyhoz, és midőn a király mindent tőle kitudakozott, mondja neki a
király Hogyha egyszer oda érsz, tehát kérdezd meg hogy azon leányomat,
aki már hét esztendeje hogy beteg, hogy lehetne kigyógyítani? Ezzel
megajándékozta a király, és ő tovább útazott.
Az útjában monda az lova neki: Hallod-e látod amoda azt az erdőt; ott
énrólam szállj le, és viszont én egy bot leszek, és engemet az erdőbe
valami nagy fának a tetejében köss fel, magad pedig a tengernek partjára
ballagj el, ahonnan nem messze leszen a te szándékodnak elérése. Melyet
midőn hallott volna, tehát leszáll a lováról, és ebbül bot lett; kit
midőn már felkötött a fára, és a fát jól megjelelte, maga a tenger felé
vette az útját. És midőn a tenger partjához érkezett, lát ott egy
hidegvette vén asszonyt, melynek az orra két öles volt, és az orrán
hordta által a tengeren az embereket. Midőn hozzá ért volna az ífju,
kérdi tőle a vasorrú, hogy hova útazik? Melyet elmondott nekie. Midőn
meghallotta a vén asszony, azt mondja neki: Hallod-e fiam, hogyha vissza
jősz, tehát azt is kérdd meg, hogy énnekem meddig kell szolgálni itt a
tengeren őtet? és tovább útazik a vén asszonynak javaslása után. Végre
elérkezett egy erdőhöz, melynek a szélin egy gyönyörű fényességű ház
volt, melyet körülfogott egy legdrágább virágokkal teljes szép kert.
Midőn hozzá érkezett, kint volt egy igen vén asszony, és midőn hozzá
érkezett, köszönti a vén asszonyt; ez fogadja, és kérdi tőle, hogy hol
járna ebben a vidékben, holott tőletek még a madár sem jöhet ide? Melyet
midőn elbeszéllett volna, hogy miért jár, és legkiváltképen miért jött,
és elbeszéllette az útjába hogy a három királyságok még mire is kérték,
legjobban kérte hogy, ha lehet, csak egy szál tollat is szerezzen neki:
a melyet meg is igért a vén asszony, hogy minden bizonynyal az Pelikánok
királyának tollából fog nekie szakítani, mert ő az felesége. Behívja
annakutánna a szobájába, ételt és italt ad nékie és azután bedugta őtet
egy ágy alá, és betakarta egy teknővel, és mondotta neki, hogy: az
éjtszaka ne aludjál, hanem mindég figyelmezz arra, amit én és az uram
beszéllünk.
Végre eljött a Pelikán, nagy fényességgel megtöltötte a szobát, és
nagyon perelt hogy micsoda más országból való ember vagyon itt? és add
elő nekem mindjárt, bátor akárhol vagyon; de az asszony tagadta, hogy ő
a felől semmit nem tud, hanem máma kenyeret sütöttem, és nagyon
megizzadtam, és az ingemet levetettem, és annak van olyan nagy szaga.
Melyet a felség elhitt, és az öreg kifüstölte a szobát, és mind a ketten
feküdni mentek. Midőn fél éjtszaka az asszony a Pelikán királynak a
tollai között vakarászott, kiszakajt egy tollat az gyémántfényességü
hátából; melyen nagyon megharagudott a Pelikán, hogy miért szaggatja a
tollait. Kinek mond a vén asszony: hogy neked én ezt nem készakarva
cselekedtem, mert a tollaid nagyon öszve vannak ragadva; viszont még két
tollat kiszakajtott, a kin még jobban megharagszik az Pelikán, és többet
nem hagyott a feleségének az tollai között vakarászni, azután tetette
magát az asszony hogy alszik. Egyszer csak felébred álmából, és beszélli
az álmát, hogy még soha többé oly álmat nem látott mint most. Kinek mond
a Pelikán király, hogy mit álmodott? Beszélli a vén asszonya úgy mond:
Jöttek hozzánk három királyok, és mindegyiknek tőlünk egy-egy kérése
volt; az első úgy mond: Vagyon nekem egy harminckét kerekű malmom, és
most már a forrás, amely reá folyt, kiszáradt, s kérdezi, hogy miként
lehetne megereszteni a forrást? A második viszont, hogy vagyon a
kertiben egy körtvefája, s hogy miért az most nem terem, holott ezelőtt
aranykörtvéket termett, és ezüst virágokat virágzott? Az harmadik pedig
mondá, hogy nekie volt egy nagyon szép leánya, de már hét esztendeje
beteg, és nem tudják meggyógyítani; kérdi miképpen lehetne
meggyógyítani.
Ezekre mond a Pelikán király, hogy nem hiába, közel vagy háromszáz
esztendőhöz, tehát azért álmodozol oly igen igazat; csak hallgass. Az
első király, akinek a malma nem forog mivel nincsen vize: tehát ha
valaki a forrás gödribe lévő malomkövet, amit leeresztett egy molnár
legény, kihúzná, tehát elindúlna mindjárt a malom, és az elébbi nagy
hasznot viszont hajtaná. A második, aki azt mondá, hogy drága körtvefája
volt, és már többet nem terem: minek is teremne, gondolja ez magába,
odafent, mikor a töve alatt vagyon huszonnégy kád pénz? míg azt onnan ki
nem ássák, addig a fa nem terem. A harmadik pedig, akinek van egy beteg
leánya, tehát az addig meg nem gyógyúl, míg azt az áldozatot, amit most
hét esztendeje egy pap nekie adott, és mivel a papra haragudott, ő azt
kiköpte, és egy béka azt hirtelen elkapta, és az oltár alá bevitte: míg
onnan ki nem veszik, és a leánynak be nem adják, addig meg nem
egészségesedik.
A beszélgetés között reggel lett, és a Pelikán onnan hazól elment; a vén
asszony pedig kivette az ágya alól az ífjat, és általadta nekie a nagy
drágaságú szép tollakat, és monja neki: A többit, a mit kérdeztél, már
hallottad; de végre mondá az, hogy még itt is egy vasorrú bába mit
mondott neki, hogy meddig kell szolgálni neki a tengerparton? Mondá az
öreg, hogy őnékie addig kell nekie szolgálni, amíg a századik embert nem
veszti a tengerbe, s hogy kilencven kilencet már befojtott. Ezzel
megköszöni az ífju az asszonynak jó akaratját, és útazik vissza.
Midőn már a tengerpartra ért, és a vasorrú bába általvitte a tengeren,
kérdi tőle ez, hogy meddig kell nekie még szolgálni? Mondá az ífju,
hogy: Jőj ide velem az erdőbe, és ott megmondom. Midőn a vasorrú bába
elkisérte volna a kis erdőbe, ott felmegy az ífju a fára, és leveszi a
fárul a botját, és viszont megint ló lett belöle, és reája ül; akkor
mondá a banyának, hogy már kilencven kilencet befojtottál a tengerbe,
még egyet kell befojtanod, akkor elszabadúlsz. Mondá az: Köszönd, kutya
anyáju, mert te lettél volna a századik.
Ezután útnak indult, és elért az első városba, akibe utóljára volt
mondva, hogy őtet a királyhoz vezették. Midőn már a királynál lett
volna, megmondotta a királynak, hogy a leánya miért oly nagyon beteg:
Ekkor az áldozatot az ífju mondása szerint az oltár alól kivették, és a
leánynak beadták, amely után a leány mindjárt jobban érzette magát, és
három hét alatt meggyógyúlt. A király ezért a cselekedetiért sok
kincscsel és katonasággal megajándékozta. Innen osztán ért a második
királysághoz. Midőn már a király eleibe ment volna, és az ífju mondá
hogy a körtefája miért nem terem, mindjárt felásatta a fát, az alatt
pedig a nagy kincset meglátta, melyet onnan felvettek, és a fát újra
elültették, aki mindjárt bimbózni kezdett, és virágozni. Ezt nagy
örömmel látta a király, és a kincset szekerekre rakta és az ífjunak
adta, és melléje nagyszámú katonaságot, és már mint egy nagy kincsekkel
bíró nagy hatalommal ment az utolsó királysághoz. És midőn már mint egy
generális elejére ment volna, megmondja neki, hogy mi az oka hogy a
forrásod elszáradt, és nem őröl a malmod: a forrásod lyukába egy
molnárlegény, akinek nem fizettél, egy malomkövet eresztett a forrásba:
míg ki nem húzod, addig nem jár a malmod. Amelyet a király mindjárt
mesterséggel kihúzatott, és a forrás nagy zúgással el kezdett folyni.
Ezt látván a király, nagyon örvendett, és az ifjunak nagy sok pénzt és
katonát adott. Már most az ífju mint egy nagy fejedelem ment haza felé,
kinek már kincse és sok katonasága volt. Az atyja házához menvén, az ő
atyja nagyon csudálkozott, hogy az ő fia nem csak gazdagságot, hanem még
egy királyhoz illő sok katonaságot is hozott magával; de végre midőn
megmutatta az atyjának, hogy még a Pelikán királynak a tollából is
hozott magával, jelenti végre a királynak, hogy ő legyen az az ember aki
a Pelikán király tollából hozott, a mit a kissasszony kivánt. Melyet
midőn megmutatott, a kisasszony nem annyira a tollnak, mint a szép
ífjunak megörült, s mivel hallotta és látta, hogy mely rettentő kincset
hozott magával. Itt csakhamar kezet fogott a király leányával, és végre
megesküdött a szép kisasszonynyal, és az öreg király halála után ő lett
a király, s a királyságot bölcsen feltartotta, míg életét be nem zárta.


XXIX. ÖRDÖG LEÁNYA.
Volt hol nem volt, még az óperenciás tengereken is túl volt, volt
egyszer egy szegény ember, ennek a szegény embernek volt egy fia, akinek
nagyon kevés gazdasága volt úgy, hogy már maga is alig tudott élni.
Mondja a fiának: Látod-e kedves gyermekem, hogy már magamnak nincsen
semmim, hanem eredj és keress magadnak valami szolgálatot, talán minket
is tudsz boldogítani. Ezzel a fia felkészül, és elútazik, és jár kel,
heted hét ország ellen bújdosik szegény mindenfelé. Egyszer ért egy
rettenetes nagy hegyet, melyen felül volt egy nagy vár: felmegyen a
várnak a kapujához, és kérdi a kapun állótól, hogy kié legyen a vár?
emez pedig felelt, hogy a nagyságos Plútóé. Itt az ífju bemegy a várba,
és jelenti magát hogy szolgálatot kapna. Midőn már felvitték a vár
urához mondja ez magába: Jó lesz ez nekünk, mert bizony mondom hogy ily
hamar embert nem kaphatunk. Befogadák hát őtet, és mondják: Hallod-e,
itt nálunk csak három nap az esztendő, és hogyha te azt ki tudod
szolgálni, tehát akkor háromszáz forintot kapsz. Adnak nekie enni, és
mondják: Nálunk oly szokás vagyon, hogy csak éjtszaka kell szolgálatját
az embernek tenni; tehát most feküdjél le, az éjtszaka pedig fogsz
dolgozni. Lefekszik a fáradt fiú, és estve felé felkölt, és kérdi, hogy
mi lesz a dolga? melyet megmutattak nekie: látod-e, úgy mond, amoda a
vár alján azt a nagy erdőt? tehát azt neked az éjtszaka ki kell vágni,
és a fát ölbe rakni; és adnak neki egy fejszét, és mondják, hogy ha ezt
meg nem fogod cselekedni, tehát holnap beviszünk a pokol szolgálatjába.
Nagy szomorúan kifelé indúl az erdő felé, és mikor elérte az erdőt, és
nem tudta hogy miképpen fogjon a dologhoz: míg így szomorkodik, hozzája
jött egy nagyon szép fiatal leányzó, és köszönti őtet, és mondja neki:
Ugyan hogy jöttél te ide te szerencsétlen ífju? ki is könnyes szemekkel
panaszkodik hogy nekie miket parancsoltak. Mondá a leányzó: Te csak ülj
le, és itt, amit neked hoztam, edd meg, és azután feküdjél le: ne félj
mert én neked mindent elvégezek. Ezek után feküdni ment, és a Rozália
kezdett a dologhoz, oly serényen letakarította a fát, és ölbe rakta,
hogy már midőn hajnallott, tehát már akkor az egész dolog készen volt.
Reggel hát felköltötte az ífjut, és mondja neki: No egyél most, tudom
hogy nagy ebéd lesz már akkor mikor te fogsz früstökölni. Hazament tehát
az ífju, és jelentette az urának, hogy amit parancsolt, már elvégezte. A
Plútó kétfelé nézett, és mondá a feleségének: Hallod-e ez nagyobb ördög
mint én vagyok, mert ez oly dolgot vitt végbe, melyet én magam se tudtam
elvégezni: hanem majd parancsolok én neki holnap oly dolgot, melyet
tudom hogy el nem tud végezni. Ezek után adnak az ifjunak egy kevés
kenyeret és egy pohár bort, amely után parancsolják, hogy az éjjel azt a
földet, amit a múlt éjjel irtottál, azt felszántsad, és kölessel
bevessed, és reggelre a kölest meg is éreszszed, hogy az én asztalomon
holnap kását a terméséből ehessenek; ezeket pedig hogyha el nem végzed,
holnap a pokol dolgához küldelek. Ezek után nagy szomorúan eltávozik az
ífju, és kimenvén jókor a földre, ott nagyon szomorkodván egy fa alatt
leül: hát ime jön a tegnapi szép Rozália, kit midőn meglátott az ífju
bágyadt szemeit reá vetette. Mond neki Rozália: No hogyan vagy szivemnek
szerelme? Kinek mondá az ífju, hogy tegnap amit mondottak csak még álom
volt a mai dologhoz, mert csak gondold meg, gyönyörű virágszál! hogy
nekem most lehetetlen dolgot parancsoltak, mert a szántása a földnek
csak meg lehetne még, de a köles megnyövesztése előttem lehetetlennek
látszik. Mondá neki Rozália: Hallod-e, ne búsúlj semmit, mert én rajtad
segítek, és helyetted mindent elvégzek, csakhogy majd egyszer hajdanába
el ne felejtkezzél rólam, hanem légy hivem; melyet az ífju meg is igért
nekie: Hogyha egyszer innen kiszabadúlhatok, tehát örökös híved fogok
maradni, csak most, kedves angyalom, segíts rajtam. Ekkor mond Rozália:
Feküdjél le, és aludjál reggelig: majd én elvégzek mindeneket helyetted.
Ekkor az ífju lefeküdött, és Rozália mindent elvégzett helyette.
Reggelre felkelvén, mond neki a leány: No lelkem, gyere velem, és szedj
a kölcsből, és vidd el az atyámnak, hogy teljék be a kedve. Ezek után
szedvén kölest, viszi Plútónak eleibe és mondja: No uram, elvégeztem a
parancsolatodat. Ezen Plútó nagyon elcsodálkozott, hogy ő ezt a nagy
dolgot nekie elvégezte; melyet midőn meghallott az ördög felesége, monda
Plútónak: Hallod-e, te nem tudsz parancsolni; majd meglátod, hogy én
holnap oly dolgot parancsolok neki, melyet tudom hogy el nem végezhet.
Ezek után adtak nekie viszont egy kevés kenyeret, és egy pohár bort,
melyet midőn megett, monda Plútó: Hallod-e, már most én neked nem
parancsolok, hanem eredj, a feleségem fog neked valamit parancsolni.
Midőn bement volna az asszonyhoz, kérdi tőle, hogy mit méltóztatik
parancsolni; s mond neki az asszony: Én most neked nem parancsolok oly
sok dolgot, hanem csak azt, hogy azt az egy lovat, mely az istállóba
vagyon, vidd el sétálni, és midőn már megjártattad, azután elvidd a
kovácshoz hogy patkólja meg; de tudod, nem kötőfékszáron fogod vezetni,
hanem reá fogsz ülni, és úgy fogod jártatni. Ne félj, mert szelid ló, és
nem bánt az tégedet. Ezek után elmehetsz, hogyha a parancsolatot
elvégezted. Ezzel elmenvén a fiú, viszont kiment sétálni az erdő mellé,
ahol ennekelőtte dolgozott; és im már a szép Rozália ott várta őtet; és
midőn hozzája ért, nyakába borúlt és megcsókolván mondá: Szerelmes
gyönyörű galambom, mit parancsoltak? add elé, mert a balorcám nagyon
fájt ma éjtszaka, netalán az anyám valamely oly dolgot parancsolt,
melyet még én sem vihetek végbe. Monda az ífju: Oh kedves ártatlan
kisasszony, a te szíved látom nagyon kegyes, és szánakozó; ne félj már
rajtam, mert a holnapi parancsolat nem oly igen nagy, mint a többi volt,
mert csak egy lovat kell jártatnom és megpatkóltatnom. Melyet hallván
Rozália, nagyon elfejéredett, és monda: No most nem tudom hogy fogsz
szabadúlni, mert az anyám lesz az a ló, melyet te fogsz jártatni, és
megpatkóltatni; de még is, ne félj, mert az anyámat is éretted
megtagadom, és inkább elvesztem, csak hogy te légy hív énhozzám. Hanem
hallgass a szavamra, és eredj még ma a kovácshoz, és parancsold meg
nekie hogy csináljon neked egy másfél arasztos sarkantyút és egy
huszonnégy ágú taréjt bele; azok pedig oly erősen legyenek kiköszörűlve,
hogy hegyesek legyenek mint a fullánk, és élesek mint a borotva; azután
hogy, ha reá ülsz, hanem még az istállóba ülj reá, úgy jőj ki vele az
istállóból: végre, majd ha az ég alatt leszel, tehát szorítsd meg jól,
hogy a sarkantyúnak taréja megjárja a bélit; ne kíméld semmit, azután
majd repül egészen a levegőig veled, de te ne tágíts semmit, hanem
egyformán szorítsd: úgy nem vethet le. Azután vidd a kovácshoz, és
veress rá oly nagy patkókat a milyet te kivánsz, mert ő azt gondolja,
hogy téged e sétálás közben majd elveszejt. Már most fogd ezt a kis
italt, melyet mostan neked adok, és idd meg, mert hogyha eztet megiszod,
tehát nem fogsz félni tizenkét ördögtől se. Mikor az ífju megitta az
italt, monda Rozália, hogy: amit én neked megmondottam, el ne
felejtkezzél arról.
Ezek után haza fele vette az útját az ífju, és elment parancsolat
szerint a kovácshoz, a ki is nekie parancsolatja szerint megcsinálta a
nagy sarkantyút, és a csizmájára fel is üttette. Másnap korán még
hajnalba felkelt, és bemegy az istállóba, és körűlnézte a lovat, és
látja hogy mely tüzes szemekkel néz reája. Felnyergelte tehát, s még az
istállóba reá ült, és úgy szorongatta a lovat sarkantyújával, hogy csak
alig szuszogott. Midőn már kiért volna a várból vele, a ló szél módjára
kezdi szaladását, a levegő felé kezde ugrálni, de emez mindég a
sarkantyújával ösztönözte, úgy hogy már a sarkantyújának a két taréja
összeért a bélibe; ezt nem állhatván már utóbb az ördögi ló, csendesedni
kezdett és akaratja szerint vele ballagott. Midőn már a kovácshoz ért
volt, tehát a ló alig állott a lábán, és amidőn már mind a négy lábát
megpatkólták, haza vitte, és az istállóba bekötötte. Azután bemegy
Plútóhoz és mond: Uram, én már kiszolgáltam az időmet, hanem, fizess már
most ki, és én elmegyek. Ekkor elcsodálkozik Plútó, és nagy hamarsággal
kifizeti, és kéri őtet, hogy távozzék el tőle, mert már félt Plútó tőle.
Az ífju tehát elmegy serénységgel, és midőn már ment volna az úton,
tehát eleibe állott a szép Rozália, és monda neki: No kedves galambom,
most mindjárt rosszúl lesz a dolgod, mert az anyámat jól megkínoztad.
Hanem most én leszek mindjárt ló minden hozzá valóval, és te ülj reám.
Ezzel megrázkodik, és ló lett belőle, és az ífju reá ült, és szél
módjára repült vele Rozália. Amint szaladtak, mondja Rozália: Nagyon ég
a jobb orcám, és aligha nem az atyám jön utánnunk; csak nézz hátra, hogy
nem látsz-e valamit? Visszatekint emez, és lát egy nagy fekete felhőt
utánnok jönni; mondja az ífju, hogy egy nagy fekete felhő jön. Mond a
leány: Vessed az általvetőben lévő kefét a fejeden által; és amint
levetette, tehát egy nagy felettébb sűrű erdő lett belőle, amelyen míg
általmászott a fekete felhő, addig messze haladtak. – Viszont mond
Rozália: Nem látsz-e valamit, kedvesem? Emez mondá, hogy már nem messze
jön egy nagy tüzes felhő. Monda Rozália: Vessed a vakaródat a fejeden
által; melyet midőn elvetett volna, tehát lett belőle egy egekig érő
nagy kőszikla; míg a tüzes felhő azon általmászott, addig ezek messze
haladtak. Újra monda Rozália: No most én egy föld köles leszek, te pedig
leszel vén ember; s ha kérdik tőled, hogy nem láttál-e valamit hogy erre
ment, mondd hogy akkor láttál, mikor ezt a kölest vetetted. Azzal úgy
történt. Plútó arra megy és kérdi az öreget hogy nem láttál-e erre menni
két fiatalt, egy ífju legényt és egy leányt? Mond az öreg, hogy akkor
láttam, midőn ezt a kölest vetettem. Visszamegyen hát az ördög, és
mondja a feleségének hogy mint járt a köles-őrzővel. Mond a felesége:
Eredj hamar vissza, ez az öreg ember volt az az átkozott fattyu, a köles
pedig a leányunk, ő ez után iparkodik. Az ördög viszont indul, és mint
egy füst utánnok ereszkedik. Mond Rozália: Nézz vissza, nem látsz-e
valamit? kinek monda az ífju, hogy lát egy nagy veres füstöt. Mond
Rozália: Én kápolna leszek, te pedig pap, és ha kérdi tőled hogy nem
láttál-e minket, mondd te: hogy akkor láttál, mikor ezt a kápolnát
épitették. Oda érkezett tehát a Plútó, és kérdi, hogy nem láttál-e egy
valami ífju legényt és egy leányt erre menni? igen is mondá emez, akkor
láttam mikor ezt a kápolnát épitették. Megharagszik Plútó és viszamegy,
mondá feleségének hogy mit látott; mire mond a felesége: Mit tudsz te,
hiszen téged a gyermekek is bolonddá tudnak tenni; megállj, mert majd
elmegyek én, és tudom hogy visszahozom őket, és megmutatom, hogy őket
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 03
  • Parts
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 01
    Total number of words is 4088
    Total number of unique words is 1908
    29.8 of words are in the 2000 most common words
    41.9 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 02
    Total number of words is 4593
    Total number of unique words is 1549
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 03
    Total number of words is 4636
    Total number of unique words is 1570
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    46.2 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 04
    Total number of words is 4581
    Total number of unique words is 1630
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    46.1 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 05
    Total number of words is 4348
    Total number of unique words is 1686
    32.6 of words are in the 2000 most common words
    45.1 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 06
    Total number of words is 4697
    Total number of unique words is 1416
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    49.8 of words are in the 5000 most common words
    56.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 07
    Total number of words is 4542
    Total number of unique words is 1607
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 08
    Total number of words is 4602
    Total number of unique words is 1556
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 09
    Total number of words is 4329
    Total number of unique words is 1537
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    53.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 10
    Total number of words is 4260
    Total number of unique words is 1754
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 11
    Total number of words is 206
    Total number of unique words is 123
    65.8 of words are in the 2000 most common words
    73.8 of words are in the 5000 most common words
    79.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.