Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (3. kötet) - 05

kövivel megfordított az ujjába, tehát a levegői lelkek jöttek
szolgálatjára. Az ördöngös varázslót Matadájnak nevezték. Ez evvel a
nagy praktikájával és erejével annyi kincset gyűjtött már magának, hogy
sem gazdagságra sem erőre hozzá fogható ember nem találtatott. Egykor
szobájában üldegelvén, az ő varázsló könyvét elővette, és némely különös
dolgokat a könyvből nézvén, magát kecsegtette. Többi között azt is
feltalálta, hogy vagyon az indiai setét tengereken túl egy hegy mely
alatt fekszik egy megbecsűlhetetlen kincs melynek drágaságát és
szépségét emberi elme meg nem foghatja, és hogyha ki annak a kincsnek
birtokához juthat, az magát az egész világon leghatalmasabbá teheti. Ezt
hogy a Matadáj megtudta, örömibe székiről felugorván, és már a
halhatatlan kincs birtokosának gondolva magát, örömiben tapsolt. Csak
nagy hamarsággal paripát nyergeltetett, és kisétált a városon kivűl lévő
téres mezőre, és midőn a könyvit megnyitotta volna, tehát a tüzi lelkek
megjelentek rémesztő nagy sokasággal; kevés vártatva pedig megfordítván
közép ujjában lévő gyűrűjét, ennek erejével a levegői lelkeket mind
előlcitálta. Midőn a nagy sokaság már mind együtt lett volna, és
fűszálként reszketve várták a hatalmas Matadájnak parancsolatját,
egyszer megnyitván száját, mennydörgő parancsolatját mindjárt
teljesíték, és nekie a föld alatt elrejtett kincsét, azaz
megbecsülhetetlen Szaksza várát, mindjárt előlhozzák. Matadájnak erős
parancsolatjára a lelkek morgolódó szavakkal sopánkodva mondották, hogy
őnekik az nem állana hatalmokban, hogy azt elhozhatnák, mivel az a föld
alatt levő lelkeknek vagyon hatalmába, és azok tízszer annyi erővel
bírnak, mint ők; hanem ha el akarod hozni, mondották, tehát ennek
megszerzéséhez szükséges egy ártatlan zsidó gyermek, melynek Lámek a
neve; azután ha a gyermeket megtalálod, tehát majd akkor mit mívelj és
miként bánjál vele, megtanítunk, mert nincs olyan erő aki azt a kincset
onnan felhozná, egyéb az oly ártatlan gyermek, melyet Lámeknek hívnak.
Erre a nagyra vágyó öreg Matadáj, megvakarván a fejét, a lelkeket
magától elbocsátotta, maga pedig haza ballagott, de nyugtát sehol sem
találta. Így harmad napig magában tünődvén, végtére magában elvégezte
azt, hogy elmegy és felkeresi a világban akárhol azt a Lámek nevű
gyermeket.
Így tehát lovat fogat a hintajába, és megindúl Ázsiának részeiben
keresvén az Izráel népei között a Lámek nevű gyermeket. De sehol nem
tudtak ily nevűt találni. Végre sok fáradságai után elkedvetlenedve és a
dolog felől egészen kétségbe esve, elérkezik Konstantinápolyba. Amint
tehát Konstantinápol utcáin alá s fel járna, és a gyermekeket, akik az
utcán játszottak, egyenként kérdezné, hogy melyiket hogy neveznék? és
amely gyermek a maga nevét neki megmondotta, tehát megajándékozta azt:
ezt látván a gyermekek egymást nevekről kiáltozván, hogy jőnének ide
mert ez az öreg úr pénzeket osztogat; végre egy hét esztendős gyermek
felszóval kiálta pajtására: Lámek, jöszte ide, kapsz te is ettől az
úrtól pénzt. Ezt hallván Matadáj, jobban szemlélte a gyermeket, ki végre
hozzá jutván, kérdi tőle: hogyan híják, és az atyja hol lakik? Ki is
mondja, hogy őtet Lámeknek hívják, és az atyja ide nem messze (ujjával
mutatván) ebbe a házba lakik. Matadáj örömiben egészen magán kivűl
ragadtatván, megfogja a gyermek kezét, és kényszeríti hogy vezetné őtet
atyjához. A gyermek megörülvén az ajándéknak melyet nekie Matadáj adott,
egyenesen az atyjához vezeti, ki szegény sorsú ember lévén nem tudta
mire vélni a dolgot hogy kit tiszteljen Matadájban, mivel látta uri
személyét és gazdag öltözetit. Kérdezvén tehát nagy alázatosan Matadájt,
hogy kihez legyen szerencséje? mondja neki ez, hogy ő idegen országban
lévő kereskedő légyen, és mivel most erre járok, tehát semmiképpen el
nem mulaszthattam hogy tégedet mint régi őseimről maradott atyámfiát meg
ne lássalak, kit már régen feltaláltam irásaimban hogy te nekem atyámfia
vagy. Tégedet is, úgymond, boldogítani akarlak mivel nekem az egek
eleget adtak: de tudod-e, kedves atyámfia, add ide nekem a fiadat, hadd
nevelhessem és taníthassam őtet; hidd el, derék embert építek a fiadból,
melyet magad is meg nem fogsz bánni. Az öreg Lámek örvendett, hogy
szegény ember létére ily nagy úr neveli fel a fiát: így nagy hamar
meglett az egyesség, mivel a szegény sok ajándékokat kapott, a melyen
nagyon örvendett.
Egy kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis ártatlan
Lámekhez, de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már egyszer a
dologhoz kellene fogni, és a megmagyarázhatatlan kincset a kezihez
venni. Egykor kilovagolván az öreg Matadáj a mezőre, kivitte magával
Lámeket is: itt előcitálja a lelkeket, melyeket meglátván Lámek,
szörnyűképpen megijedett: de az öreg Matadáj bátorítván őtet, hogy ne
féljen, mert csak mind az ő jó barátjai; parancsolja a lelkeknek hogy
őtet vigyék és ragadják egész ahoz a hegyhez, melyben Szakszavára el
vagyon rejtve. A lelkek fogván őtet Lámekkel együtt letették egészen a
hegyoldalba. Ekkor Lámek körűlnézi magát, és látván ezt a szörnyü
vidéket, igen kezdett félni, de Matadáj újra bátorította őtet hogy ne
félne, mert semmi bántása nem lesz ahol őtet látja. Míg ezek így
beszéltek, addig a tűzi lelkek lóganajt szedvén, azzal tüzet
gerjesztettek, melyre azután lókörmöket hánytak; mire a tűznek
rettenetes nagy füstje kerekedvén, ez a levegőben egy nagy felhőé vált,
mely nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly mennydörgés támadt
abban, hogy rettentő ropogásával Matadájt is csakhogy le nem ejtette
lábáról. A zengés után megnyilt a felhő, és nagy suhanással egy mennykő
a kősziklába vágott; a kőszikla nagy ropogással megnyílt, és irtóztató
gőz jött belőle, melynek eltávozása után egy szép márványkő garádics
termett előttök, mely a kősziklában alá vezetett. Ekkor Matadáj a
lelkeknek ösztönözése után a gyermeket kérte, hogy menjen a kősziklának
nyílásába alá: melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt,
szabadkozott, hogy ő nem megyen alá; de Matadáj bátorítván őtet hogy ne
féljen, csakhogy a kősziklába menjen le, és a bent levő folyosón midőn
keresztülmész, egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll melyre
egy lakat vagyon felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki fiam; és ha
azt a lakatot kihozod nekem, akkor haza viszlek atyádhoz, és nagy sorban
és jó állapotban helyeztetlek. Ezekre a beszédekre nagyon keveset
hallgatott Lámek, mert nagyon félt; akkor odaadja a gyűrűjét Lámek
kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha valami bajod leszen, akkor csak
fordítsd meg az ujjadba e gyűrűt; tehát ezek az óriások, akiket itt
látsz, neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is keveset
hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem megy a
kősziklába, őtet itt hagyja, és a vadak őtet megeszik. Ezen beszédtől
megréműlvén, reá állott szegény Lámek, és bement a kősziklába, hol
reszkető félelem fogta el, és egész testiben remegett és fázott. Így
ballagván a kősziklának garádicsán, midőn már általment volna a
folyosón, kinyílt előtte egy fényességü szép kert, melynek gyümölcsfái
csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és más drágakövekből lévő
gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a közepiben egy nagy karbunkulus
oszlop állott, melynek magassága hatodfél könyöknit mért, vastagsága
pedig egy tíz akós hordóhoz hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon
volt függesztve a lakat, melyért Lámeket a vén Matadáj beküldötte. Midőn
ezt meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás nélkül hozzája
közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességű oszlopról levette,
egyszerre nagy szélzúgás, rettentő mennydörgés és villámlás fogta el a
kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett és a nagy rettentő
földindulástól a földre esett; de míg ő itt magán kivül a földön hevert,
addig a szélvész elcsendesedett; ő pedig lábra állván, a lakatot, mely
egy arany láncon függött, a nyakába akasztotta és tántorogva visszafelé
indúlt a kertből Midőn így menvén szemlélné a kertnek drága terméseit,
és megkivánván őket, minden zsebjeit velök jól megrakná: amint az első
gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a kősziklának a nyílása, melyen Lámek
bement volt, rettentő csattanással becsukódott. Midőn Lámek jól
megrakodván visszament a folyosón, a folyosó már nem volt oly világos
mint azelőtt: megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel
a kimenetelt meg nem találta. Matadáj, aki a kősziklának nyílásánál
odafent állott, látta hogy a kőszikla összecsukódott: rettenetes volt
tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden kincsestől elvesztette,
hanem a gyűrő is, melyben egyik ereje lakozott, Lámekkel együtt a
hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi reménysége többé nem levén, s
maga szerencsétlenségén bánkódván, magát a tüzi lelkek által, melyeken a
könyvinek erejénél fogva még hatalma volt, haza vitette, és elvégezte
magában hogy szomorú életét hazájában töltse.
Lámek azalatt a barlangban nagy sínlődéssel jajgatván, számtalanszor
Matadájt kiáltozta, de sehonnan semmi segítsége nem jött. Midőn így két
napig a setétben alá s feljárkálna, kezeit egybe kúcsolván és fejére
emelvén szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyűrű az ujjában megfordúlt,
s előtte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel, hogy a
felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban megrezzent:
de midőn a gyűrűnek ereje eszében jutott, tehát megbátorodott és kéré
őket, hogy őtet vigyék ki erről a helyről. Erre a parancsolatra
felkapják őtet a lelkek, és kivivén a hegynek oldalába lették, és megint
megkérdezték tőle, hogy parancsol-e még valamit? Ő pedig, haza
vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék őtet Konstantinápolba, ezek
pedig, minekelőtte haza vitték volna, tehát meggondolták, mely hatalmas
ember lenne ő, mivel, úgy mond, hogyha a lakatot, melyet a kősziklából
hoztál haza, felnyitod, tehát ami lelkek a föld alatt vannak, mind
királyostól neked engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték, és
Konstantinápolon kivűl letették.
Lámek nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki, mely
rengetegbe vitte őtet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja, nagyon
sajnálta a fiát, de máskép örűlt, hogy az ő fia mennyit próbált és nyert
legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévő lelkek kivitték az erdőbe, és
ott egy kivésett fából csinált váluban egy különös erejű fürdőbe tették,
melyből midőn kijött volna, mind nagyságára mind ideire és szépségére
megváltozott; de még a mi több, minden főrendekhez illő tudományokkal
bővelkedett, s minden idegen országokban lévő nyelveket tudott úgy, hogy
hozzá fogható ember sem szépségre, sem tudományra nem volt. Ekkor
visszament Lámek az atyjához; de mivel formájából egészen megváltozott,
tehát ez meg nem ismerte. Ekkor mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám,
hallottam hogy Szolimánnak van egy nagyon szép leánya, én őtet megnézem,
hogy érdemes-e hozzám vagy sem? Ekkor megindúlt, és a merre a kisasszony
sétálni szokott, magát az út mellett egy odvas fába rejtette, mivel a
királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor senkinek sem volt szabad
magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép kisasszonyt az odvas
fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna, az orra vére
megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani, és Lámeknek
legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek volt, támaszkodott,
és várta míg az orra vére el fog állani. Lámek az odvas fából nagyon
kedvére nézte a szép Florentinát, mivel ez volt a neve a
királykisasszonynak; és nyakig bele szeretett. Midőn pedig elment volna
a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és haza menvén megbeszéllette az
atyjának, mely móddal látta meg a szép kisasszonyt.
Ezek után elővette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott a
hegyből, és beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának ilyen
szókkal: Mondd hogy én ezeket a szép drágaságokat küldöm a kisasszonynak
jegybérűl, hogyha a felséges szultán nekem a leányát ide adná. Az atyja
megszomorodván fiának e kérésén, nem akart elmenni a felséghez, de a fia
bátorítván őtet hogy csak menjen, és nem lesz semmi bántása, elmegy
végre az atyja a szultánhoz, és mondja, hogy ezt az ajándékot az ő fia
küldi a felséges kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát feleségűl
adná. A császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot
szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan
kapta volna azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli urait;
kik is látván a drága kincseket, egy-egy országra becsűlték darabját; de
mivel a kisasszony már el volt másnak jegyezve, és a lakodalom is már
harmadnapra el volt rendelve: így tehát, hogy az öreget a nyakáról
elküldhesse, és a drága ajándék is nála maradhasson, azt mondották neki,
hogy ha a fiad ily drága ajándékot hoz holnap ily renddel: hogy
huszonnégy leányok egy-egy kosárral hozzanak, és maga a fiad tízenkét
inasoktól kísértetve a legszebb ízlésű ruhába jön, megkapja a
kisasszonyt. Ezt csak azért mondották a szegény embernek, mivel
gondolták, hogy az lehetetlenség oly szegény ember fiától. Az öreg haza
menvén, mondja a fiának, hogy mi légyen az újság, Lámek azt
figyelmetesen meghallgatta; estve eljötte után pedig, midőn már mind
letakarodtak, tehát Lámek kimegy a mezőre, és megnyitván a lakatját,
imhol a lelkek sokasága őtet környülvette, és óhajtva várták
megszabadító uroknak parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza
vára kincses kertjiből hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és
ezeknek vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak
legyenek a királykisasszony szolgálatjára; őneki pedig huszonnégy
szolgákat a legdrágább öltözetbe, és magamnak oly köntöst, amelyet még
emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek a legdrágább katonai
ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát; azonkivűl a muzsika
legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket így parancsolván,
nyugvásra ment.
Reggelre kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és
felöltöztették a legszebb hercegi ruhába, mely az ő szépségit
hétszereztette; akkor előlhozták neki a huszonnégy szüzeket, mindegyik
kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda nagyságának vége hossza nem
volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat: így ment ő legnagyobb
pompával a városba. Kinek midőn hírit megvitték volna a szultánnak,
nagyon elcsudálkozott és megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét,
mengyen Lámek eleibe; de midőn meglátta volna Florentína a szép Lámeket,
egészen elfelejtkezett régi szerető hercegiről, hanem Lámeknek hódolt
szívéből, és kezét nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos csókot
nyomott homlokára, és leányát néki tüstént általadta. Másnapra hagyatott
a pompás menyegző.
Estve nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a szép
Florentinával egy szobába, ahol midőn Florentina elaludt, Lámek kiment
szobájából, és megnyitván a lakatot, eljöttek a föld alatt való lelkek,
a kiknek parancsolta, hogy Szakszavárát mind hegyestől neki lakásúl ide
hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt teljesítvén, a drága épületet
mindenestől elhozták, Konstantinápol egyik nagy piacára helyheztették, a
hegynek teteire tették a huszonnégy contignációs rezidenciát, amelynek
még az ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága épületbe
tették Lámeket szerelmes párjával egyűtt. Reggel midőn a szultán
felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes
épületet; nagy sietséggel megyen a palotának meglátására; de midőn ő
felfele ment volna, már akkor a legszebb cédruslugasokon alá s felsétált
Lámek a szép Florentinával. Felvezették tehát a szultánt is, és
mindeneket megmutogattak neki, ahol azután egy hosszas lakodalmat és
ünnepet ülltek.
Míg ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé elterjedett a
híre ennek a hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható sem gazdaságra, sem
tündérségre nincsen. Végre meghallotta a vén Matadáj is, mindjárt észre
vette, hogy nem más, hanem az ő fogadott fia légyen az; azért megnyitja
a könyvet, és a tüzi lelkek eljöttek, és parancsolta nekik, hogy őtet
Konstantinápolba vigyék: akik is megfogván, ragadták őtet
Konstantinápolba. Midőn oda ért, bamúlva csudálta a nagy gazdag
épületet, kinek még alatta való kősziklái is mind aranyból voltak,
felmegy Matadáj a hegyre, hogy körülnézze a palotát, és legnagyobb
szerencséjére Lámek otthon nem volt, mert vadászni ment az öreg
szultánnal. Nagy hamarsággal parancsolja a tüzi lelkeknek hogy az
épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa, hogy nagy
kár ne legyen. Hogy a tűz kigyúlladott az épületben, nagy lárma
támadott, és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a tüzi lelkek
igazitása után berohan a kilencedik szobába, ahol egy vas almáriomban
volt a lakat bezárva. A zárokat tehát leverte, és a legdrágább lakatot
magához vette. Ekkorára a tűz elaludt, ő pedig alig várta a
besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és nagy morgással előjöttek a
föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta, hogy a drága palotát
mindenestől vigyék a tulsó óperenciás tengereken túl, csak Lámeket
hagyják ott. Ezek fogván a várat, mindenestől nagy messze elvitték, csak
szegény Lámeket magát hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és
nagyon megijedett, hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A
szultánnak is fülibe ment ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és
vasba verette. Másnap hát csak viszik szegény Lámeket a vesztőhelyre,
hogy mint gonosztevőt megzsinórozzák. Amint már kisérték őtet kifelé,
eszébe jutott neki az ujjában lévő gyűrűnek ereje; nagy hirtelen
megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad negyvennyolc rettenetes
óriás, és a kísérő katonákat mind széthordják, és kérdezik uroktól, hogy
mit parancsolna? az pedig mondja hogy őtet vigyék egyenesen az ő
elrablott épületjéhez és az ő kedves feleségéhez. Ezek felkapják, és
viszik őtet egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly erősen be
volt kerítve, hogy még a madarak sem tudtak egyenesen hozzá berepülni.
Ekkor a levegői lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek
ábrázatját, és oly öreg képet mutatott, hogy senki őtet meg nem
esmerhette volna, és adtak neki két pakéta porokat hogy, ha beszélhet
Florentinával, tehát adja azt a port neki oly feltétellel, hogy első
alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytől az majd elaluszik, és
hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a nyakába lévő lakatot és könyvet
hozza el: ha ezt, úgy mondd feleségednek, megteszed, tüstént meglátod
Lámekedet. Lámek tehát mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak
udvarába bement volna, a cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy
csudálatos ajtatos öreg szarándok volna itt a várban. Florentina nagy
sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes szemekkel köszönti a
szarándokot, és panaszolja neki az ő rettenetes baját; mondja neki
Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé teszed mind
magadat, mind Lámekedet. Mondja neki Florentina, hogy bár akármit
parancsol, tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek tehát elbeszéllette
az egész dolgot mint neki a lelkektől meghagyattatott; Florentina,
kezéhez vette a porokat, és a keblibe tette, az öreget pedig
megajándékozta bőven.
Midőn már az asztalhoz leültek mind a ketten, ő és Matadáj, tehát
nyájasan kezd ehez beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett, és végre,
midőn felvett Florentina egy pohár bort és Matadájra köszönti, és
kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett. Egykor leejtette Florentina a
villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és felvette; addig Florentina az
elrendelt port a Matadáj poharába egyvelítette, melyet az csakhamar
kihörpölt, és mind megitta. Ez után mindjárt nagy álomba merűlt; melyet
látván Florentina, nagy hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet,
mely a nyakában volt, tőle elvette, és szél módjára levitte az öreg
szarándoknak. Midőn Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektől
adatott zsírral, kitől megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre
jött: melyen nagyon megörvendett hív felesége, és nyakába borúlt. Ekkor
Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek elöljöttek, és parancsolatját
várták, ő pedig meghagyta nekik, hogy mentűl elébb vigyék őtet
mindenestől Konstantinápolban, melyet mindjárt teljesítettek is.
Reggelre látván a szultán az ő vejének rettentő ereit visszajönni,
hozzája megy, és lábaihoz borúl, kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg
őtet azért a gonosz cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek
felemelte a földről, és megbocsátott neki mindeneket; azután a vén
Matadájt hozatta elő, akit álmából feltámasztván, nyársba húzatott, és
így ő kegyetlenűl végzé életét. Lámek pedig számos esztendeig élt kedves
párjával, a lakatra pedig azután nagyobb gondja volt, mint ennekelőtte,
mert ő is mindég mint valamely órát egy arany láncon a nyakába hordozta.
Midőn pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét, az arany
Szakszavára is a lakattal együtt eltünt.


XXXVII. KÖKÉNY MATYI.
Egy embernek volt két fia és egy leánya. Az apjok csakhamar elhalt, csak
anyjok viselte gondjokat. Egyszer a kissebbik elment szántani, és azt
mondá a húgának, hogy ebédet vigyen neki. A húga azt mondá: Hogyan
akadok reád? A legény azt mondá: Majd hogyha ki megyek szántani, itt a
ház előtt a földnek vetem az ekét, és odáig szántok; azon eljöhetsz.
Aval elment szántani, és szántott.
Mikor az ebéddel a húga utána akart menni, hát az ördög is szántott
másfelé, tudniillik a legénynek a szántásátul fogva a maga házáig. Mikor
a leány oda érkezett, azon ment amit az ördög szántott, és csak egyszer
az ördög házához érkezett. Látván a ördögöt, kérdi, hogy nem látott-e
egy legényt erre szántani? Az ördög mondja, hogy ő nem látott ott senkit
szántani, de jőj be a házamba. A leány bemegy, s az ördög elvette
feleséginek a leányt s ez ott maradt.
Azalatt a bátyja nehezen várta az ebédet, haza ment haragosan, mondja az
anyjának, hogy miért nem küldött ebédet neki? Az anyja mondja: Hát a
húgod nem vitt ebédet? hiszen már régen elküldtem utánad. A legény
evett, azután elment a húgát keresni, és ment a szántáson: hát látja
hogy másfelé is vagyon szántás; elmegy a szántáson egész az ördög
házáig, és kérdi, hogy nem látott-e egy leányt? Az ördög azt mondá, hogy
ottben van, csak menjen be. Bemegy, hát látja a húgát; ez mondja neki:
Jaj csak menj ki hamar, mert ha az uram bejön, összeszaggat; de a legény
nem ment ki. Bemegy az ördög és parancsol harminc akó bort magának, és a
sógorának is hasonlóképen annyit, és egy-egy ökröt, és összeültek enni,
de a legény nem tudta megenni, az ördög megette, azután mondja: No
sógor, most birkozzunk, amelyik előbb földhöz tudja a másikat vágni, az
lesz a nyertes. Összemennek hát birkozni; az ördög földhöz vágta a
legényt: mindjárt pokolba esett. Azután a másik testvér is elment
keresni őket; az is oda talált, s az is úgy járt mint a bátyja.
Az édes anyjok azalatt oda haza siránkozott, hogy már se fia se leánya
nincsen; azután mindig imádkozott, hogy az isten csak egy gyermeket adna
neki, ha csak akkora lesz is mint egy babszem. Egyszer egy babot talált
kint az utcán; amint megette, mindjárt nagy változást érezett. Hát
nagyon szégyenlette az asszony, hogy ura nincs, és mégis teherbe van; és
nem sokára meg is lett a gyermek, és ép oly kicsi volt mint más gyermek,
de mindjárt futott és beszélt. És mert olyan kicsi volt, Kökény Matyinak
hítták a faluba. Egyszer az asszony szomorú volt, és kérdezte a kis fiu,
hogy mért oly szomorú? az asszony mondá: Nekem három gyermekem volt, és
mind a három elveszett, nem tudom hogy hová lettek. – A fia azt mondá:
majd elmegyek én, és megkeresem őket. Akkor elmegy a kovácshoz, mondja
neki, hogy csináljon egy negyvennyolc mázsás kalapácsot. A kovács nem
tudott kedve szerint valót csinálni, kapja a kalapácsot és a kovácsot
agyon üti vele, és megy a másik kovácshoz, az csinált neki kedve szerint
való kalapácsot, azt mindjárt a gatya pártázatjába dugta, és elmegy a
bátyjait keresni, és épen oda talált menni az ördög házához. Az ördög
odakint sétált, és kérdi hogy mit keres? Azt mondja, hogy nem látott-e
valahol két legényt és egy leányt? Felel neki az ördög: láttam, odaben
vannak, csak menj be. Ez bemegy, és látja a nénje, és mondja: Jaj
szegény! miért jöttél ide, majd neked is ítt kell maradnod. Akkor bemegy
az ördög is, és annak is parancsol harminc akó bort és egy ökröt, s
leültek és ettek, és még az ördög hozzá sem kezdett jól az evéshez, már
Kökény Matyi megette az ökröt s a bort is megitta. Az ördög azt mondja
neki: Na sógor, most ettél s ittál is, menjünk birkozni, aki a másikat
előbb földhöz vágja, az lesz a nyertes. Kimennek hát, de Kökény Matyi
úgy a földhöz vágta ördög uramat, hogy majd a szeme is kiugrott. És
kapja a kalapácsát, az ördögöt agyon verte, a két bátyját és a nénjét az
anyjához haza vitte, azután együtt éltek, és mai nap is együtt élnek, ha
meg nem haltak.


XXXVIII. A TÜNDÉR GYŰRŰ.
Volt egy király, és annak egy jobbágya, akinek egy szép fia nevelkedett,
kit a király úgy megszeretett, hogy fölvette komorniknak. A legény
egyszer azt gondolta magában: Jó volna a király leányát megpróbálnom:
hogyha hozzám jönne, elvenném feleségemnek. A legény haza ment az
apjához, és a király az udvarmestert oda küldte, hogy kérdje meg: miért
nem akar haza menni? A legény azt feleli hogy ha a király a leányát neki
adja, úgy bemegy szolgálni. Az udvarmester megmondja a királynak; akkor
a király a komornyikhoz visszaküldött: hogyha annyi pénze van mint a
királynak, úgy neki adják a királyleányt.
Elment hát a legény egy nagy erdőbe; ott egy zöld ruhás ember hozzá megy
és kérdi, hogy mit keres? A legény azt mondá neki: Én szolgálatot
keresek. A zöld ember mondja: Jőj hozzám, nálam jó szolgálatot kapsz; és
elment vele. Akkor mondja a zöld ember: Halod-e, ezt a helyet jól
megjegyezd magadnak, hogy ha visszahozlak, megismerd; akkor fölkapta, és
úgy elrepűlt vele, mintha a szél vitte volna őket. És egy házba vitte,
és mindent megmutatott neki, hogy melyik lesz a szobája, hanem egy ajtót
mutatott neki, és azt mondá: Ebbe a szobába, azt megmondom, be ne menj,
mert ha bemégy, onnan soha ki nem jöhetsz. Azután az istállóba vezette,
és a lovait megmutatta neki; két nagy fekete ló volt az istállóban;
azután egy ládát fölnyitott neki, és a ládában szén volt; a zöld ember
azt mondá ezt etesd a lovakkal, és tisztogasd őket, mert én elmegyek, és
három fertály esztendeig nem jövök haza. Azután elment.
A legény jól forgatta otthon a gazdaságot. Egyszer azt az ajtót
vizsgálta, amelyet az ura megtiltott neki, fel is nyitotta, be is ment a
szobába: hát ott lát egy szép leányt, aki épen az ő falujából való volt.
Elréműl a leány, ahogy meglátja, mert megismerte, és mondá neki: Jaj
miért jöttél ide, többé el nem mehetsz, itt kell örökre maradnod mint
énnekem. De én segítek rajtad, ha te is segítesz rajtam; és egy kést
adott neki, és mondá: Majd ha téged elvisz vissza, csak vígyázz, hogy
megösmerd azon helyet ahol téged fölvett, mert másként itt kell
maradnod, és ha egyszer ott lesztek, akkor ott neked pénzt hord, és
mikor már elég pénzed lesz, akkor ezzel a késsel kerítsd be, azután nem
jöhet ki, hanem az ujjában lévő gyűrűjét kérjed tőle, és ha az ujjodat
kéri, azt be ne nyújtsd neki, mert elszakasztja, hanem ezt a kést
nyújtsd neki, hadd tegye arra; azután még se ereszd ki, hanem kérd meg
hogy mi hasznát lehet annak venni, azután ha megmondja, a késsel húzd
keresztűl; akkor elmehet. Hanem azt mondom, hogy ha karácson bőjtje
lesz, akkor tedd magadat beteggé, és majd mindent hord, kávét, ételt és
pálinkát, te pedig semmit se egyél egész hét óráig, akkor ehetel és
ihatol; és most láss hozzá, hogy kimehess. A legény mindenkép próbálta,
hogy ha kimehetne, de épen semmiképen sem mehetett ki; azután látta hogy
a gerenda alatt három könyv vagyon; leveszi a könyvet, látja hogy semmi
sincs benne; a másikat nézi, abban sem volt semmi; azután a harmadikat
nézi, abban sokféle irás volt írva, és olvassa; mikor a vége felé
olvasott, látja hogy az ajtó magátul megnyillott. Fölteszi hát a
könyvet, és kimegy a szobábul nagy sietve a lovaihoz, azokat éteti és
tisztogatja, s úgy várja az urát; mikor pedig enni akart, mindig ott
volt az étel. Az ura haza ment, és mindenét tisztán találta, amin nagyon
örűlt.
Eljött azután karácson bőjtje is. A legény előtte való nap beteggé tette
magát; az ura mindent hordott neki, valamit kivánt tőle, kávét,
szilvapálinkát, hogy csak egy kicsint igyék mindjárt jobban lesz, de ő