A magyar nép művészete (1. kötet) - 13

oldalsó rózsákkal; hasonló a V. 3., de tömöttebb; a V. 6. lapickás, az
oldallapickák levélerezetesek; kissé zavaros a varrottas a sok apró
virág és a sok vékony ág miatt; a V. 9. és V. 12. masszásabbak és
érthetőbbek is. E csoport igen gazdag, sikerült példái a magyarókerekei
V. 2. V. 7. V. 5. V. 1. amelyeken az eddigi formai elemek változatai
föltalálhatók. Masszás megoldású a IV. 4. V. 14.; ez utóbbi sűrűn
tartott varrottason csak annyi hézag van hagyva, amennyi a tömegek külön
választására szükséges. Középponti elrendezésű a IV. 11. párnacsúp
dísze; egy nagy komplikált majoránna a középvirág, mellette az
alapvonalból nő ki a nagy oldalrózsa s úgyanannak szárából az alsó mák;
ez ismétlődik az elválasztó vonal alatt; hasonló 368 és 369. de az
elrendezés nem egészen középponti, az elválasztó vonal alatt a szegély
van nagy lefelé csüngő rózsákból.
A 370. IV. 12. IV. 7. egyenes, szegletes alakítások, sűrűn bevarrva
nehezen kivehető rajzzal; különösen a IV. 7. elszórt közeivel valósággal
szövethez hasonlít.
Szabadabb, egyénibb s a szokottól eltérő alakításokat mutatunk be a
bikali VI. 14. és VI. 7. varrottasokon; tömött majoránnasorból indul ki,
mereven, a VI. 14-en az egyetlen sinyórból álló törzs s belőle nagy,
merev, vízszintesen álló hosszúkás rózsák, «körték» nőnek ki; fölül
majoránna; ehez hasonlít a VI. 7., de inkább levélfűzér, mint virág az,
ami két oldalt van rajta. A törzsnek nagy köralakú kiszélesedését
mutatja a nyárszói 371 példány; rózsa van a vaskos kör belsejében, külső
részéből, fönt és lent, két kis levélszerű forma nő elé, a felső közt
kis csenevész majoránna tölti ki. Hasonló a kalotaszentkirályi VI. 3.
példány, de fölül három virágzattal, lennt horgassal, a kör belsejében
majoránnával. Ilyen megoldású, de gazdagabb, a daróci V. 15. példány; a
nagy kör könnyebb s csipkés, csak a belseje tömött, körül majoránnák,
csigák, levelek s fönt három majoránnás virágzat. Némileg hasonló ugyan,
de sokban eltér e kettőtől a kalotaszentkirályi VI. 18. varrás, –
túlgazdagon van díszítve s a formai alapgondolat nehezen ismerhető föl
rajta; két vonal indul ki az alapvonal közepéről, csigásan görbülve, két
oldalt majoránnás rózsában végződik; középen egy csipkésen kitöltött
tojásdad alak a tő kezdete s egy másik, kisebb, tojásdad alak köti össze
a nagy csipkés körrel, amely körül majoránnák vannak, fölötte pedig nagy
virág fejezi be a törzset; a csigavonalból, két oldalt, az előbbihez
hasonló alakítású törzs nő ki s két oldalt kisebb virágok nyúlnak elé
belőle, egészen betöltve a teret. Ezekhez hasonló a XII. 2., – a törzs
kezdete rózsa, ebből nő ki a nagy kör s mellőle, hozzá símulva az alsó
ívoldal virágokat hordó vastag szár, felső részén nagy majoránnával.
Kissé soványabb de hasonló megoldású a XIII. 7. A VI. 1-esnél a törzsből
kehelyszerűleg szétválik a két oldal virágszára s benne foglal helyet a
nagy tulipán; a törzs mellett kisebb csillagok vannak. Érdekes a
magyarókerekei 372., melynél az öt virágzat annyira megnövekszik, hogy
egymással érintkezve teljesen betölti a teret; – a XII. 17-nél a két
alsó csillag kiemelése jellemző, vékony szárakon van a két kis
oldalrózsa s a nagy középvirág, alatta vízszintes csipkézett vonal;
hasonló csipkézett vonal van a magyar-bikali VI. 5. varrottason is, a
vonal alatt az alsó virágot magában fogadó csigavonalú szár s fölötte a
két oldalmajoránnát viselő vastag szár; a szár közepéből nő ki a
középvirág. A csigavonalas csoporthoz tartozik a VI. 2. is, – maga a
vonal csipkézett, a virágok nagy tömött horgasokkal vannak kivarrva.
Ezekhez tartozna a kalota-szentkirályi 373. is, mely érthetlen
szerkezetével és izléstelen, durványos megoldásával igazi korcspéldány a
szép varrottasok között. A sok melléktulipánnal terhelt nyárszói VI.
19-en is csigavonalba vannak elhelyezve az alsó virágok, a fő- és
oldalszárak közét nagy tulipánok töltik ki. Különös a daróci VI. 6.
tömöttsége miatt alig kivehető vízszintes levélfűzér nyugszik a szegély
alapvonalán s belőle négy hosszúkás, egész végig egyforma vastag virág
nőtt ki, köztük keskeny, vékony hézag. Szokatlan alakítás a XIII. 6.,
homályos szerkezettel.
[(367)]
[(368)]
[(369)]
[(370)]
[(371) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]
Valamennyi eddig bemutatott példány között a leggazdagabb, talán
legegyénibb a VI. 16.; kis rózsából nő ki a két hosszú nagy oldalvirág s
a két alsó virág; a középső nagy virágmajoránnának a tovább képzése;
alul, két oldalt, a két nagy rózsa csak térkitöltő s nincs szervi
összeköttetésben a többivel; hasonló szerepük van a mellettük lévő
szokatlan háromszögű alakzatoknak is; a nagy gazdagságnak megfelelőleg a
szegély felső része is nagy rózsákból áll, kissé elnyomva a szegély alsó
keskeny, majoránnás részét.
Egészen szabad, könnyed, nem részarányos, nagyon ritka megoldása az öt
virágzatnak a VI. 4.; kis horgassal nő ki az alapvonalból, ívalakban, a
főszár, belőle lent egy leveles ágacskás virág tör elé, mellőle egy
másik szár, amelyen kerek rózsa ül s ennek szárából egy másik virág
szára indul és keresztezi a fő szárat, amelynek végén majoránnaféle
ornamentumot látunk; lent térkitöltő rózsák, oldalt horgasos
hullámvonal. A szárak keresztezése oly motivum, amely egyedül csak ezen
a varrottason fordul elő.
E legutóbbi és a következők, nagyon elütők, mondhatni idegenszerűleg
hatnak a többi varrottas mellett, egyik-másik emlékeztet székely
varratosakra, – a csipkézett akantusos levelek idegen befolyásra
mutatnak s egészben oly ritkásan vannak tartva, hogy ez által is kirínak
a többiek közül. Ilyen a zentelkei VI. 12. példány, egy nagy törülköző
dísze, rózsából nő ki a középszár, csipkés, szokatlan levelekkel,
horgasos majoránákkal s fent nagy rózsa; különös a két oldalvirág szárán
levő ágazat; a virág alatt az alsó rózsák alulról fölfelé kunkorodó
száron csüngnek. Ehez hasonló a VI. 11.; a kidolgozás kissé hanyagabb, –
két oldalt térkitöltő egyenes leveles száron álló mákkal. Ilyenféle a
VI. 13. nagy törülköző varrása; ez különben egészen székelyes, nincs is
sinyórral varrva, de vannak kalotaszegi elemek is rajta. A VI. 17. nagy
törülköző ritkás díszén a virágok már díszesebb füles vázából nőnek elé,
középen nagy tulipán van, két oldalt különös rózsák; az alsó virágok
hiányzanak s helyüket két kétfejű sas foglalja el; e motivum elég
gyakori Kalotaszegen, különösen a templomok mennyezetén, de kancsókon s
kályhacsempéken is. A VI. 8. egészen elüt a kalotaszegi formáktól; a
csipkés levelek idegenszerűek, virágai a varrottasokon nem fordulnak
elő, csak az egésznek elrendezésében marad meg valami kalotaszegi
jelleg. Kezdetleges, sovány alakítás a VI. 9. végig egyforma részei nagy
szegénységre vallanak, erős ellentétben a varrottasokon szokott
díszítéssel. Még soványabb, még ügyetlenebb a XII. 13.; annyira
felületes, hogy inkább ecsettel odacsapkodottnak, mint himzettnek
látszik. Hasonló a XII. 1. ágyfűtől valónak szegélye; maga a dísz egy
rózsából mint tőből indul ki, vékony száron van a széles ívbe foglalt
rózsa vagyis inkább mák; a tőből két oldalra nő ki az oldalszáron három
kis virág s azután visszafelé kunkorodva, nagy rózsában végződik;
alulról is össze van kötve e virág a tővel; két, a középső elemhez
hasonló virágzat van jobbról s balról. Ágyfűtől való a XII. 3. is; nagy
tulipán van lent a középen, aljából nő ki a különös hoszszúkás virágzat
s belőle, oldalt, fölfelé s lefelé egy-egy mák; a középvirág ismétlődik
jobbról-balról s a XII. 13. már látott egyszerű motivumok formálják a
szegélyt; – ehez hasonlít, kissé elütő szegélylyel, a XII. 5. A VI. 10.
ágyfűtől való formai alapgondolata egy hullámvonal («fojó»-nak nevezik e
vonalat) s belőle tulipán és egyéb alakú virágzatok nőnek ki váltakozva
fölfelé, lefelé pedig fordítva; a szegélyen mák van. E nehány
vékonyvonalú varrottasnak formailag rokona a VII. 6. «fojó tulipántos»;
főmotivuma, a tulipán világosan van tartva, de a mellékrózsák masszások;
a hullámvonal domború felén van a tulipán fölfelé és lefelé fordítva;
homorú felében ritka majoránna. A hullámvonal gazdagabb kialakítása
látható a «kapusi formában». A VII. 5. lepedőhajtás kissé egyszerűen
kidolgozott ornamentumán jól felismerhető a «kapusi forma» lényege. Az
egyenes vonalok közé szorított díszen hullámvonal, az egyenes által
képezett trapezalakú mezőben ennek a keskenyebb részéből fejlődik ki a
virágzat, betöltve a teret, itt szegletes keretben levő rózsa van s e
keret, fölül, nehezen felismerhető majoránnában végződik; a megmaradt
helyet hullámvonalból kinövő rózsák és horgasok töltik ki; a szegély
alul is, felül is, hármas ágú virág, köztük majoránna; magán a lepedőn
meg nagy fehér rózsák vannak, és szinte empiros hatású ez a díszítés.
[(372)]
[(373)]
[(374)]
[(375) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]
A hullámvonal rendesen nem oly egyszerű, mint ezen a példányon, hanem
különféle, már ismert módon, vastagabbá fejlesztve, két különálló
egyenes, vagy csak kevéssé meghajtott vonalból áll, amelyek ferdén állva
s csigavonalakban végződve érintkeznek egymással. E csigavonalak
érintkezése pontjából nő ki a nagy komplikált virág, amelynek rendesen
majoránnákból képzett három nyúlványa, fölfelé kiszélesedve, tölti be a
teret; ilyen a VII. 2. párnacsúp, ahol két rózsa is van egymás fölött s
rajtuk két nagy majoránna, oldalt pedig két virágból képezett nyúlvány
nő ki s fölnyulik a felső vonalig; az egész, megfordítva, lefelé
ismétlődik; tömött, különálló négyszögeket képező, _ötös_ virágzatok
képezik az alsó és felső szegély díszét. Hasonló a XIII. 9. párnacsúp,
de kissé ritkább, egyszerűbb rózsával. A VII. 11. 3. 9. 4. 8. 10.
párnacsúpok díszének túlsó fele nem látszik (az előbbi kettő fel van
fejtve és szétterítve); lefelé mindig a szomszéd motivum fele kerül
mindegyik alá. Egymáshoz többé-kevésbé hasonlók ezek, csak a VII. 10.
tér el némileg a többitől. A XII. 6. kiterítve, egész mivoltában
megmutatja a VII. 1. és VII. 7. párnacsúp díszét is; ezeken láncból áll
a hullámvonal, s nem nagy rózsából indulnak ki az ágak, amelyek a tért
betöltik.
Egy nyárszói (VIII. 2.) kiterített párnacsúp dísze mintegy átmenet a
középponti formából a «pápaszemes» vagy «jármos» mintához; ilyenféle a
VIII. 5. is. A láncos hullámvonalnak csak egyik oldalán nő ki egy kis
majoránna s a nagy, élén álló négyszög közepét egy közömbös rózsa
foglalja el, jelezve az egész dísz középvonalát, tengelyét; ugyanilyen
rózsák vannak a két egymásfelé keskenyebb véggel fordított trapézekben
is; a XII. 11. XIII. 3. már felismerhetőbb módon «jármas»; a
hullámvonalnak a tengelytől számított domború és homorú része nincs
egyenlően betöltve; a megkeskenyedő homorú részbe, jól beillő, fölfelé
szélesedő majoránnaalak jut, a domborúakba, részben összefüggve a
hullámvonallal s körrel bekerítve, rózsaalak; vagy egész külön állva (X.
8. X. 10.) vagy ritka rózsás (VIII. 9. és X. 9.) ritkábban előforduló
szegéllyel. Az inaktelki X. 12. tömött varrottasban csak két elem van:
egy rózsa és egy majoránna, köztük a hullám – a két szimmetrikus részt
erősen hangsúlyozott díszített tengely választja el. A hullámvonal a
többieken három részből álló tagozatokban szakad meg. Még jobban
felismerhető ez az alakítás a körösfői «Tamás Erzsóké» felirású
párnacsúpokon (VIII. 1. VIII. 3.) míg egy zentelkei (X. 1.) varrottason
a hullámvonal domború részei visszakunkorodva végződnek rózsákban, s ez
a tipikusan jellemző formája a «pápaszemes»-nek, – a szegély dísze csak
bizonyos változata az «ötvirágú» dísznek, az alsó virágok egyszerű
alakja az előbbeni kettőnél kissé gazdagabb kiképzésű. A VIII. 11. és
VIII. 7. ritkább rózsáival és a tömött VIII. 4. az egyszerűbb
pápaszemesekhez tartozik széles szegéllyel. A X. 5.
magyar-gyerő-vásárhelyi párnacsúp is az egyszerűbbek közé tartozik e
csoportban. A szintén magyar-gyerő-vásárhelyi VIII. 6. és X. 4.
párnacsúpokon hiányzik a szegély s ezt helyettesíti az egyes motivumok
fölé varrott rózsák sora; ehez hasonló a VIII. 8. de tömöttebb és
gazdagabb. A magyar-bikali X. 11. párnacsúp szintén szegélytelen, a
szegélyt a szegletesen megtört hullámvonal homorú részéből kinövő
virágzat kiemelkedő és összeérő ágai pótolják; a bekunkorodó
csigavonalból különös ágszerű toldalék borúl az ágakra. A X. 6.
varrottason toldalékos ágról majoránna csüng le egyik oldalán, a másikon
csipkés levél. A X. 7.-en egészen fölfelé igyekvő ág nyúlik ki a magasra
kiszökő rózsa mellé. A VIII. 10. szinte a kivehetetlenségig gazdag
alakulása e formának; a X. 3. egyszerűbb, de ide tartozó. A VIII. 10.
szokatlan forma e csoportban, – a rendesen erősen kiképzett tengelyvonal
hiányzik, az alsó rész alárendelt kiegészítése része lett a felső
virággá alakított hullámvonalnak.
A «pápaszemes» formával rokon a «selyemkeszkenős»: két egymás felé
fordított hullámvonal ágai meghosszabbítva kereszteződnek, – e két
kereszteződő átlós vonal és a középpont kidomborítása s a tengely
elhagyása jellemzi e formát, amelyet egyszerű alakjában a XIII. 4.
példány mutat be. Az átlók láncszerű továbbképzése s a középnek négy
majoránnával való hangsúlyozása látszik a IX. 8. párnacsúpon, épúgy a
IX. 4.-en; tömött példányai ennek az alakításnak a IX. 3. 14. 12. és
15.; az átlók közei rózsákkal vannak kitöltve, maguk az átlók
virágalakban végződnek. Szép példányok a IX. 5. és XII. 7. átlátszó
tiszta szerkezettel s jól elosztott pontokkal.
Mint már említettük, van a varrottasoknak egy «abroszformá»-nak nevezett
csoportja, így nevezik, mert kiváltképp abroszra alkalmazták, de
előfordul párnacsúpokon is. Formai alapgondolatuk egy csigavonal, amely
magába zár egy rózsaféle virágot s ugyanilyen öt-hat virág nő ki belőle,
az egész pedig köralakúan zárt s külön álló díszítményt képez; jól
kivehető példánya ennek az alakításnak a negyedrészében ábrázolt XI. 7.
abrosz; ismétlődő, elszórt kisebb rózsák és ágas virágzatok váltakoznak
a fődísszel. Nagyon egyszerű, szegényes a XI. 8. közepütt nagyobb virág
van s körül kisebb a XI. 7. abroszon; a kalotaszentkirályi XI. 5.
abroszra körvonalon vannak varrva a tömött rózsák vagy inkább körték,
belül csillag a dísze. Párnacsúp a XIII. 8. abroszforma, különös
szegélylyel. Hasonló a X. 11. és 374. abrosz dísze, s a jákótelki régi
XI. 3. párnacsúp. Jól kivehető ez az ornamentum a zentelkei varrottason
is, ritka hármasvirágzatú szegélylyel, hasonlóan a XII. 16. párnacsúpon;
a kalotaszentkirályi (XI. 10.) magyar-gyerő-vásárhelyi (XI. 4. XI. 9.
XI. 1.) és zentelkei (XI. 2.) példányokon olyan tömött a varrás, hogy a
minta szinte belévész; a XII. 9-en a formai alapgondolat érthetőbb, bár
elég tömött ennek a varrása is.
Egyik ritkábban előforduló minta az úgynevezett «dorombos». Eme
elnevezésében homályos eredetű dísz elemei: egy majoránna vagy rózsa,
körülkerítve s fölül szokott módon kisebb majoránnaszerű bevégzéssel,
mellette hosszú «körte»-alak, – e kettő váltakozik egymással
oszlopszerűen, ami a tengely alatt lévő másik szimmetrikus rész révén
még feltünőbb: tömöttebbek, s ritkábbak, egymástól vagy jobban el vannak
különítve vagy pedig egymásba olvadva képezik az oszlopszerű ismétlődő
díszt. Jól kivehető ez az alakítás a IX. 8. párnacsúpon, szintúgy a IX.
11-en, ahol a rózsa mellett inkább levélfűzérnek, «cserelevélnek»
megfelelő alakzat foglal helyet. Kis változattal ismétlődik ez a XI. 7.
13. és IX. 1. párnacsúpokon; a IX. 1-en széles szegély is van. A IX.
9-en gazdagabb a minta de viszont kevésbé kivehető az oszlopos
elrendezés; a 375. szintén ide tartozik, bár a tengely alatti rész nem
azonos a felső részszel, – a cserelevél ugyanis alul kétfelé válik s
háromszögletű teret képeznek a szétvált részek; a köztük levő tér
egyszerűbb elemekkel van kitöltve. Új alakítás a XIII. 10. és IX. 2., –
félholdalakú mezőkben kerékre emlékeztető körbe foglalt rózsák s oldalt,
rajta majoránnák; vastag a tengely s a tengely alatt ismétlődik ez az
elem.
Szóljunk a szál után, amint ők mondják, a szálánvarrottakról, a
szedettesekről. A gazdagságról, ami az irásutáni varrottast jellemzi,
lemondhatunk. A varrás, illetve a díszítés, alkalmazkodik a varrás
módjához.[8]
[EGERES FALUBÓL.]
[SZÁLÁN VARROTT (SZEDETTES) MINTÁK. (378)]
A keresztöltés természetéhez képest, amivel e varrottasok készülnek,
szegletesek a formák; a vízszintes, a függélyes és a negyvenötfokos
irányban való kiterjedés a túlnyomó s e három iránynak folytonos
ismétlődése bizonyos egyhangu formaalakulást okoz és ez jellemzi a szál
után varrottast. Stilizált növényi formák mellett az egyenes vonalú
mértani alakítások is szerepelnek, sőt magukat a virág- s növényi
formákat is, gyakran egész mértani motivumokká változtatja az erős, a
kénytelen stilizálás. Varrási módjuk az általánosan ösmert keresztöltés,
mely a vászonhoz aránylag vastag szál alkalmazása által sűrűvé lesz és
némileg a sinyórhoz hasonlóvá. Ezzel töltik ki a formákat úgy, hogy csak
a vékony negyvenötfokú szárakon és a kis pontokon látszik meg jól a
keresztöltés.
Maga a tehnika befolyásolja a formai gondolatot és a díszítési elemeket,
amelyek közül sok magából a tehnikából folyik; mindamellett gyakran
tapasztalhatjuk a törekvést, hogy az irás utáni varrottas formáját
mintegy e kötöttebb tehnika nyelvébe vigyék át. Ily módon is, kis és
nagy törülközőket, lepedőt, abroszt, ágyfűtől valót, párnacsúpot
díszítenek leginkább; a szín szintén vörös, kék, fekete, néha fehér. De
bizony, ma már ezt a szép munkát se mívelik, régi holmi az mind, amit
bemutatunk, a leány hordja piacra anyja, néhai öreganyja munkáját. Más a
divat, ezt már nem is kedvelik.
Formailag e varrottasok tekintélyes része, épp úgy mint az írás utániak,
egyetlen ágból kinövő öt virágzatos mintával van díszítve. Lehet a virág
több is, levelek, levélfűzérek, kisebb virágok is kerülhetnek közéjük –
de a jellemző ág a rajta levő virágokkal megmarad; rózsa, tulipán,
majoránna, mák, különféle levél, szár, makkok, többé-kevésbé stilizálva,
adják a formai elemeket, akadnak négy- és sokszögek, hullámvonal, sőt
itt-ott madarak is. A legegyszerűbb alakításuak közül való a bábonyi
XIV. 21. – öt egyforma virág van a szárakon s üresen hagyott terecskék
sora adja a vonalat a virágok tagozásához, érthetőbbé tévén azokat; az
üresen maradt helyeknek, e nemleges formáknak, különben nagy szerepük
jut a szál után varrottaknál, nemcsak mint szétválasztó, de mint díszítő
elemnek is. Már valamivel gazdagabb a XIV. 16. és XIV. 8. inaktelki kis
kendők mintája, a szárakon kisebb-nagyobb levelek is vannak. A XIV. 9.
«kerekes tulipán»-nak nevezett példányon a nemleges formák könnyűvé
teszik a díszt, tömöttebb a XIV. 24. bikali «szegfűs», lefelé fordított,
madaras szegéllyel; a zentelkei XIV. 14. kis kendőn, valamint a XIV.
10-en tömött masszás formájú, míg a XIV. 15-ön a «szegfűs ág» ritka
csipkeszerű megoldás, két különös tömöttebb levéllel; a XIV. 4. nyárszói
példányon hat egyforma rózsa van, a hatodik a törzsön tör keresztül; a
nagyalmási XIV. 11. «makkos» dísze kisebb alakban megismétlődik a
szegélyen is. Erősen stilizált alakítás a XIV. 5. 19. 6. 13. – a három
utolsó, valószinűleg az írás utáni majoránnás minta utánzása; ilyen a
XIV. 2. párnacsúp és a XIV. 3. is, amelyen élére állított négyszöggé
szélesedett ki a szár, belül virággal. A XIV. 12. példányon váltakozik a
levélfűzér és virág, sok lecsüngő virág is van rajta. A nagyon régi
(1752-ből való) XIV. 22. párnacsúp ritkás díszén szintén levelek vannak
a virágzatok mellett. A «mákos»-nak nevezett XIV. 7. példánynak törzse
ferdén áll az alapvonalra s több ilyen motivum ismétlődése adja ki az
egész ornamentumot.
Az ágas virágos dísz mellett vannak, mint az írás utáni varrottasoknál,
egyéb formai alapgondolatú díszek is; ilyenek a (XVI. 10.) «fojó», (XV.
4.) a «körte», (XV. 7. és 6.) a «patkós» párnacsúpok, amelyeknek váza a
hullámvonal, stilizálva.
Az írás utáni varrottasok «selyemkeszkenős» mintájának szintén
megtaláljuk itt is a párját, meg a «rózsabimbós»-t (XVI. 7.), a
«vitorlás»-t vagy «szarufás»-t (XVI. 15.), meg a «pünkösdirózsás»-t
(XVI. 6.) s ilyen a XV. 14. XVI. 6. és 13., XV, 1. 3. 11. 12. 13. 14.,
XVI. 3. és 1–8-ig valamennyi: egy központból kiinduló átlók és átmérő
vonalak megoldásai.
Hatszögekből képzett alakok, amelyekben rózsák s csillagok vannak, adják
motivumait a XV. 10. XV. 2. és 378. és XV. 9. párnacsúpoknak; a XV. 16.
és XV. 8. abroszokon az írás utáni «abroszforma» változik át központi
sugaras alakítássá.
Vegyes alak a «mákos» (XVI. 2.) szokatlan a XV. 5. úgyszintén a
«pávadíszes» XV. 15 és XV. 18. A XV. 17. a szőttes, nagyon
egyszerűsített formákkal.
A XVII. és XVIII. táblákon mutatjuk be a még szokásos mintákat.
A 352–360 ábrákon mutattuk be a kalotaszegi asszonyok írását; a 361.
ábra két felső rajza «mejjrevaló» minta s a két alsó dulandlé sarok; az
elnevezéseket maguk az asszonyok írták a rajzok alá.
A 379. ábrán néhány szép régi csomózott recemintát mutatunk be,
amilyenekkel régente a lepedőket toldották össze; a 380 és 381 ábrákon
régi és újabb vagdalásos minták vannak.
A rece nem régi eredetű, de például Gyerő-Monostoron nagyon el van
terjedve és pedig nemcsak inggallérkötésekre, hanem rúdravalókon és
párnahéjjakra is használják. A recét (a hálóját) lencérnával «kötik» és
azután «tőttik», – mint Monostort mondják, – «miszerrel», gyöngébb
cérnával; a nagyobb recét teljesen miszerből kötik s tőttik. A kötéseken
alkalmazott gyakoribb receelnevezések: körmös rózsás, inos (inas), kerek
gerezdes; a kerek gerezdesnek öt motivuma van: rózsa, cserelevél,
másféle rózsa, gerezd, rózsa és tulipán. Kézelőre alkalmazzák, Körösfőn,
a szép «butykós»-at.
Térjünk vissza, néhány szóval, a varrottas harmadik, manapság egész
Kalotaszegen legelterjedtebb formájához, a vagdalásos- vagy fehéreshez.
Elnevezése, említettük, onnan ered, hogy kis ollóval arányosan
kivagdalják a vásznat, a szálakat kihúzzák s a lyukat körülvarrják. A
«fehéres» elnevezésnek nyilván az a magyarázata, hogy többnyire
fehérnéműn alkalmazták a varrásnak ezt a módját, még pedig – régente –
csak fehérrel. Hajdan, vagdalásos varrással díszítették a férfiingen az
ingújjat, – de ez már divatját múlta, ma már nem viselik, az
elnevezéseket azonban, még tudják az öregek. Edvi-Illés Aladár
munkatársunk gyűjtötte Zentelkén a következő «fehéres» ingújjminta
elnevezéseket: nagy könyökös, nagy paripás, kis paripás, nagy rózsás,
félen rózsás, szembe rózsás, foglalós, öt máku, három máku, két máku,
egy máku, gatyás bokrétás, cifra bokrétás, szénvonós, fecskefarkas,
macskanyomos, asztallábas kis rózsával, félen töltéses barack, maggal,
rostélyos félen töltéssel, nagy abrudi, kis abrudi, Pál Bandiné formája,
alattomos. Ime, csak egy faluban, még tudnak ma ennyiről, – holnap már
hírmondója se lesz! Egyetlen ilyen kézelőmintán pedig, például a «nagy
könyökös»-mintán, a következő részeket nevezik meg: fog, karima, sujta,
akasztalat, cérnázás, töltés, bimbó, inasfog, csipafog, hányás, fél
macskanyom, szénvonó, könyök.
Szép volt a vagdalásos varrás a sárgásszürke fodor vászon-lepedőkön;
láttunk is még ilyet, de csak kettőt, Körösfőn, Korpos György Páléknál.
De hogy mivé nem nyomorodott ez a szép ősi munka, amióta piaci árucikk
lett belőle, amióta urimunkára biztatta a népet a városi kereslet s a
falusi szükség! Mert ma bizony ezt a varrást készíti a kalotaszegi nép,
lélek nélkül, kedv nélkül, a nevét se ismerve az egyes mintáknak, amiket
szintén elnyomorít a tudáskodó városi beavatkozás. Szerencse, hogy még
Gyarmathy Zsigmondné foglalkozik az ősi mintákkal s némileg irányítja a
népet, bár ő is sok elemet kölcsönöz a kastély művészetéből s kevesebb
ügyet vet a népies jellegre. A varrogató falvak egynehány banális,
munkaemésztő, gyilkosan unalmas mintát ismételgetnek, nem adva belé
(amit különben ez a varrási mód meg sem enged) azokat az egyéni
változtatásokat, azokat a művésziesen naiv eltéréseket és
véletlenségeket, amelyek az írás után való varratosnak annyi zamatos
eredetiséget kölcsönöznek. A gyönyörű fodorvászon helyét lassankint
elfoglalja a sokkal silányabb lenvászon s a fejtő, a cérna helyett
selymet húznak a tűbe, lehetetlenül színes selymet, sárga, kék,
rózsaszinű s rikító piros selymet, – mert az jó az uraknak!… Akárha
gombolós lakkcipőt húzna piros csizma helyett a muszuj alá a kalotaszegi
leányzó.
Jellemző különben, hogy ez a holmi csak piacra készül, az úgynevezett
«iparosasszony» bódorog vele országszerte, – nincs Kalotaszegen ház,
ahol ilyesmi volna kiakasztva rúdra vagy ágyra terítve, pedig
posványosodik már a nép ízlése is.
Itt, a varrottasok kapcsán emlékezzünk meg arról a változatos, sokféle
varrási módról is, amivel a női ingek gallérjai, kézelői és az ingújjak
kötései (az a varrás, amivel összekötik az ingújjat képező vászon két
szélét) készülnek. A recéről már szólottunk; mellette talán legszebb a
Bogártelkén divatos «pókos» kötés, amelyen, fölülről lefelé, következők
az elnevezések: szinelés, békaláb, elhányás, pók; a békalábat egyszer
elhányják, kétszer beszinelik, egyszer összehúzzák.
[RÉGI KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (380)]
[DARÁZSOLÁS. (XVIII. tb.) 1. Horgas, Kőrösfőről; 2.
Rózsás, – leszedve, kockázva, darázsolva B.-Hunyadról; 3. Kétfelől
fecskefarkas, közbül nagy foglalós, Mákóról; 4. Összefordított foglalós,
Mákóról; 5. Asztallábos, gyászosan, Mákóról; 6. Tulipántos,
Bogártelkéről; 7. Jármos, B.-Hunyadról; 8. Négy rózsás, B.-Hunyadról; 9.
Szélin rózsás, közbül kis foglalós, Mákóról; 10. Tulipántos, Mákóról;
11. Kétfelül kis rózsa, Mákóról.]
[RÉGI S UJABB KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (381)]
Ide tartozik még Kalotaszegnek egy sajátságos díszítővarrása, a
kötényeken alkalmazott, úgynevezett «darázsolás». (XVIII. tb.) Ezt
legtöbb helyütt hárászszal (pamut), de az inkább városiaskodó Hunyadon
selyemmel is varrják, ami tagadhatatlanul szép, mintha csupa
gyöngyszemet fűztek volna korcba. Megértjük a darázsolás készítési
módját (a XVIII. tábláról) lapról, ahol a varrás három fázisát
láthatjuk: ráncba szedik, mint ők mondják, leszedik a kötényt, azután
hosszában mindegyik ráncát kétszer átöltik hárászszal; miután ezt végig
az egészen elvégezték, következik a kockázás, kockákra való beosztása az
egésznek, – és végül a kockák kitöltése, a «tőttés» (mint a recénél a
hálószemek kitöltése), a tulajdonképpeni darázsolás. Teknikájában, a
darázsolás legváltozatosabb mintáira Mákón találtunk, de vannak ügyes
minták Bogártelkén, Zsobokon, Bánffy-Hunyadon is. Az elnevezések
kölönbözőek nagyon, egyazon mintának falvak szerint más és más
elnevezését kapjuk. Zsobokon: mákos, soros, lajtornyás, macskanyomos,
asztallábas, egenyes, barackmagos, madaras, Szalainé-forma, két rózsás,
négy rózsájú, cifra rózsás, kis rózsás, loptás (labda) rózsás keresztes,
mézespogácsás, kulacsos, korniceres, foglalós, kigyós, csillagos,
fékenmenős, nagy foglalós; Mákón: kétfelül kis rózsás, közbül
barackmagos, új módi, szőllőgerezdes, nagy rózsás, sok rózsás, kétfelül
kis foglalós, közbül pápaszemes, szélin kis rózsás, közbül nagy foglalós
egyeles (elegyesen) asztallábbal, asztallábas, szíves új módi,
tulipántos, szélin rózsás, közbül kis foglalós, barackmagos nagy
rózsával, kétfelül kis rózsa, közbül horgas rózsa, kétfelül
fecskefarkos, közbül nagy foglalós, összefordított foglalós;
Bánffy-Hunyadon: jármos, nagy rózsás; Körösfőn: horgas. Bogártelkén
láttuk egyikét a legszebbeknek, a tulipántost. (XVIII. tb.)
[PÓKOS KÖTÉS (BOGÁRTELKE).]
[I. TÁBLA. 1. Zsobok. – 2. Damos. – 3–4. Zentelke. – 5.
Kalota-Szt.-Király. – 6. Ketesd. – 7–9. B.-Hunyad. – 10–12. Zentelke. –
13–15. M.-Bikal. – 16. Daróc.]
[:]
[II. TÁBLA. 1–2. M.-Bikal. – 3. Zsobok. – 4–5. M.-Bikal. –
6–7. B.-Hunyad. – 8–9. Kalota-Szt.-Király. – 10. Zsobok. – 11. Damos. –
12–13. Zsobok. – 14–15. Zentelke. – 16. M.-Valkó. – 17–19. Nyárszó. –
20. Zsobok.]
[:]
[III. TÁBLA. 1. Zentelke. – 2. Inaktelke. – 3–5. Zentelke.
– 6. Zsobok. – 7–8. Zentelke. – 9. M.-Valkó. – 10–11. B.-Hunyad. –
12–13. Jákótelke. – 14. K.-Szt.-Király. – 15–16. Daróc. – 17–19.
M.-Valkó.]
[IV. TÁBLA. 1–2. Kalota-Szt.-Király. – 3–4. Zsobok. – 5–6.
K.-Szt.-Király. – 7. Daróc. – 8. Mákó. – 9–10. M.-Bikal. – 11–12.
Inaktelke. – 13–15. Zentelke. – 16–17. M.-Gyerő-Vásárhely. – 18–19.
Bánffy-Hunyad.]
[V. TÁBLA. 1–3. Magyarókereke. – 4–5. B.-Hunyad. – 6.
Zsobok. – 7. Magyarókereke. – 8–9. Sztána. – 10. Nagy-Petri. – 11–12.
K.-Szt.-Király. – 13–14. Zentelke.]