A magyar nép művészete (1. kötet) - 03

Total number of words is 4044
Total number of unique words is 2067
24.7 of words are in the 2000 most common words
34.7 of words are in the 5000 most common words
40.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– De valami hímes holmi csak akad? Valami föstött? Kigyelmed, a ki annyi
szépet csinált?!
[A SÁRVÁSÁRI MALOM.]
Vállat vont. – Nincs semmim.
– No öreg, álljon ki a malom elé. Itt a fotografáló masina, levesszük.
– Képet is kapok? – kérdezte egészen nekifiatalodva.
– Hogyne!
Sietett a szuszinkhoz s nyomban öltöztetni kezdte a kis leányt. Magával
nem törődött.
– Úgy vegyenek le, könyörgöm, hogy ez a gyerek az ölemben legyen.
– Hát az asszonyt, a feleségit?
– Ne bántsuk, más dolga van annak. Talán nincs is itthon.
Kiült a malom elé. Mintha az özönvízből mentené, úgy ölelte azt a
gyereket.
– Aztán, könyörgöm, lássék azon a képen jól, hogy az enyém ez az
apróság.
– A kendé biz’ az, mónár bácsi, a kendé! – szólt egy legény, mert
hírünkre odaszállingóztak a malom elé többen s csudálták a fényes
masinát, akiben egy picurka plajbász van és az egyszeribe lerajzolja
azt, aki a masina szeme elé áll.
Egy tempós szavú öregebb gazda is biztatta a mónár bácsit:
– A kigyelmedé!… Há’szen a nagy tűz után is, a cinteremben, szinte
karácsonytájt hányt virágot a kurátor barackfája. Csuda vót, de hát
kigyelmeddel szintúgy eshete csuda, amilyen jó vén fa kigyelmed, mónár
bácsi.
Az öreg molnár bólintott, s nékem mondta, még egyre ölelve a gyereket:
– Hej, uram! Gyönyörű mesterség is ez a magiké. Képet csinálnak,
rajzolnak, meg írnak. Meg az is ilyen csudálatos szép, aki épít… De jó
is volt régen, a mikor én is ilyenformát próbálgattam. A jó Atya
bocsássa meg, szint’ örültem, amikor álla a malom, hogy akkor a
föstékkel, meg a nyiszoróval foglalatoskodhattam. Elmult… Hej, csak én
még egy csöppet megifjodhatnék, uram!
– Pingálni szeretne, öregem, ugy-e?
Csöndesen csóválta fejét: nem a’! dehogy pingálna!
– Csak addig szeretnék még itt lenni, amíg ez a gyerek konty alá kerül…
Ismét hallatszott a berekből a menyecske kacagása. És az öreg molnár
kézenfogta a kis leányt, mintha attól tartott volna, hogy elszalad
mellőle.
A malom előtt, a tornácon lógott a laskanyújtó, meg egy kis
dagasztóteknő. A teknő kampóján lógott egy pápaszem. Mosolyogva
kérdeztem:
– No bizony, öregem, nem igen szorul még kigyelmed pápaszemre, ha így
künt szárogatja a tornácon?
– Jó helyt van az ott, mert nem jó mindent meglátni nékem. De képet
azért küldjön majd a tekintetes úrfi!
Kisért bennünket az országútig, kézen vezetve a leánykát. Aztán így
búcsúzott:
– Szerencsés találkozást adjon a jó Atya!
Ölbe vette a gyereket s úgy ballagott vissza a malomba, az öreg művész.
Mi pedig haladtunk tovább, népművészetet keresni.
Úgy, ahogy együtt haladunk olvasóinkkal ezután.
Szemügyre vesszük a falu fekvését, kazlat, boglyát, a kalangyákat a falu
határában, a külső kertelést; szóba állunk itt-ott egy-egy tipikus
alakkal, megismerkedünk természetével, eszejárásával, kikérdezgetjük a
dolga felől, aztán sorra járunk a faluban templomot, házat, temetőt,
megnézünk minden apróságot, ami mind arravaló, hogy szeretetét,
szépérzését, ösztönszerű diszítő és alkotó kedvét töltse rajtuk a magyar
ember, anélkül, hogy a művészet eszeágában is volna.
[KALOTASZEGI HEREKALANGYÁK.]


KALOTASZEG
[A FÖLKUTATOTT TERÜLET TÉRKÉPE.]
A Kalota és a Körös völgyében, a gyalui havasok, a Vlegyásza és a Meszes
hegység között fekszik: Bánffy-Hunyad (nagyközség, de a nép városnak
hívja), Sárvásár, Nyárszó, Kalota Szent Király, Zentelke, Magyaró
Kereke, Ketesd, Magyar Bikal, Körösfő, Damos, Jákótelke, Zsobok, Daróc,
Bogártelke, Magyar Valkó, Sztána (Esztána), Kis Petri, Nagy Petri, Kis
Kapus, Nagy Kapus, Magyar Gyerő Vásárhely, Farnos, Nagy Almás, Bábony,
Magyar Gyerő Monostor, Inaktelke, Türe, Vista, Méra, Szucsák, Mákó,
Bács, Magyar Nádas (ahol már egy szem magyar sincsen), Egeres, Jegenye,
– harmincnégy falu, a melyeket a végzett kutatás sorrendjében soroltunk
elé, s ezt hívják Kalotaszegnek. Itt él, sok bajjal, sok küzködéssel,
dolgozik ernyedetlenül s magyarságához hű vagy tizenkilenc-huszezer
magyar.
A falvak, festői szép kis falvak, többnyire patak mellett, hegy lábánál,
a mélyebb völgykatlanok lapályán fekszenek. Mert a magyarság nem vonul
föl állatjaival a hegyi legelőkre, de kikeresi a völgyben a legmélyebb,
legtermőbb lapályt s ott él, földmívelésből. A falvak nincsenek távol
egymástól s a nép egységes magyar sziget a környező oláh tengerben; a
tenger erős, fenyegető hullámverése szüntelen ostromolja a szigetet,
eddig nem birt véle, de ha nem gondoskodunk kalotaszegi véreinkről, ha
anyagi szorongattatásukban segítségükre nem sietünk, majd segít rajtuk,
mert rászorulnak, a szorgalmasan szervezkedő oláh tőke – és annak mi
adjuk meg az árát, keservesen. Bár nemzeti érzésük épségében kételkedni
egyelőre nincs okunk, de azt mernők állítani, hogy magyar voltukban,
ilyen épen, főleg csak külőn, jellemző, őket minden mástól
megkülönböztető művészetük segítségével maradhattak meg, s bizony már
satnyul, romlik, vész a nép művészete kincses Kalotaszegben is.
Hogy honnan s mint került ide ez a maroknyi magyar, ez az istenáldott,
tehetséges, kedves, gyönyörű nép, kik voltak az első telepedők, s
helyükbe, vagy hozzájuk, kik kerültek azután, – írás, okmány, históriai
bizonyosság hiján nem tudjuk. Beszélik, szóhagyomány hogy elébb román,
majd szász telepek voltak itt s maradt is nyoma ilyesminek, imitt amott;
a magyar ajkú lakosság eredetéről hármas a vélemény: magyar, székely és
tatár származást emlegetnek. Néhai Jankó János dr., – a magyar néprajzi
tudomány egyik első mestere, akinek alapvető becses munkája (Kalotaszeg
Magyar Népe) nyomán igazodtunk e vidéken, – egyet bizonyosan
megállapított, azt, hogy ujabb érkezésű tatár elem csakugyan keverődött
a törzslakosságba, de hogy az a törzslakosság mi volt, magyar vagy
székely, az bizonytalan. A népéletben, szokásokban, hagyományokban s a
nép művészetében is erős székely és magyar nyomokra bukkanhatunk.
A kalotaszegi magyarság földmiveléssel foglalkozik; amikor a munka
dandárja vagyon, ember, asszony, künt serénykedik a földön. A magasabb
fekvés, a zordabb éghajlat miatt a gabona itt később érik, mint az
Alföldön, a nép hát kimegyen a Királyhágón túli Magyarországba is, nyári
munkára, ahogy ők mondják, «takarni». A földmívelés mellett a férfinép
javarésze mesterséghez is ért; Inaktelkén a fél falu varga s van sok
darócvarró is, Jákótelkén sok jó szalma-kalap készül, a
magyar-gyerőmonostori gyontáros ládáknak nagy a híre, Magyar-Valkón a
diszített cserépedényhez értenek, a bánffyhunyadi szűcsök s fazekasok ma
is ügyesen dolgoznak, de harminc-negyven évvel ezelőtt még nagyon
híresek voltak Erdélyben. Ritka az olyan kalotaszegi gazda, aki ne maga
készítené gazdasági eszközeit, a diszítő faragáshoz meg a legtöbb ember
tud. Antal István János, Magyar-Bikalon, mint hallám, majd meg láttam
is, maga eszelt ki egy ekét. (8., 9.)
[KALOTA-SZENT-KIRÁLY FALUBÓL.]
– Sokat küzködtem, – beszélte, – az ódalos fődemen, mindegyre
eltaszigált a rendes eke, nem birtam fölvágni. Tusakodtam, hogy találjak
ki valami helyeset. Ehun e’! Ennek kormánya, kődöke, szarva, gerendéje
fábul vagyon, de azér’ azóta, amióta evvel járom a fődet, négyszer
annyit terem. Egy barázdán jár, két kormánya van s három szarva, nem
kettő, mint a kerülő ekének. Lapis vas is kettő benne, hosszú vas is
kettő. Egyik fele mindig hever. De bezzeg a hangadülőn, a berekai dülőn,
meg a csügeti dülőben, nincs ennek párja!
Antal István János csüllőt is talált ki, kerekeset, olyat, hogy a
fonalat maga viszi föl a vetőkaróra. Csinált kicsi hordót is, olyat,
hogy háromféle ital megyen beléje. Butorát, asztalát, székeit, fali
tékáját maga csinálja, – «amikor ráérő ideje van» –, házán a díszes
oromfal, a szép kisajtó az ő munkája s mivel hogy a kék színt kedveli,
ajtaját, ablakát kékre föstötte s a szokásos minium piros helyett kékkel
vannak szegélyezve kályha csempéi is.
– Nagy mester kigyelmed!
– Nem is nyugszom addig, amíg egy dúdoló masinát nem csinálok! –
fogadkozott az öreg magyar, mosolyogva. Mert hogy fonograffal is jártak
már a faluban az urak, nótát szedtek s az a masina nem hágy néki nyugtot
azóta.
Ugyancsak magyar-bikali földmíves ember Kozma Kis György (10, 11). Ő
faragja, ő fösti a temetőbe a fejfákat, tud, ha kell, száz fajtát is,
csak ráérjen; himes széket is tud.
– Hát a templomot meg tudná csinálni, kigyelmed, kicsiben? Úgy, hogy
magamnak elvihessem?
– Csak ráérjek.
– Hát egy bikali házat, csűrrel, óllal?
– Kerítés, meg leveles kapu, meg ucc’ajtó is lesz hozzá, csak ráérjek.
Meg is csinálta.
Hát a ketesdi ezermester (12), Kis Lőrinc Ferkő! Házukat apja, Kis
István Ferkő építette, ő pedig tud mindenhez. Fiatal legénykorában
becsukták, mert féktelen ügyességében hamis pénzt is próbált csinálni,
de amióta kiszabadult s hazakerült, nincs a faluban munkásabb,
böcsületesebb ember. (A tiszteletes úrtól tudom, Elek Lajostól, akinél
nemesebb, áldottabb népapját képzelni sem lehet.) Ácsmunkát még apjától
tanult s aztán a többit: asztalosságot, esztergályosságot, lakatos
mesterséget, gépkovácsságot, órás mesterséget. Csupa ügyesség, ötlet és
furfang; kezdve a magakieszelte körfürészelő masinától, kezdve a
hátultöltő puskától a muzsikáló óráig, csinál ő mindent; a télen kerekes
mesterséget tanult hat hétig, Hunyadon, ott egy vándorszinésztől cserélt
egy szopós malacért egy rozoga vén eisensstatti Weltz-féle órát, csinált
rá mutatót marhacsontból, a szerkezetét is úgy kigyógyította, hogy vígan
jár és muzsikál a régi óra. Most egy fotografáló masinát szerkeszt
magának. Házán is diszít, javít szüntelen; verset a kapu félfájára.
(«Édes rózsám Ha it jársz Engem tám Szivedbe zársz Én is mikor Ara járok
Veled szívből Diskurállok»), hónapmutatót a falra (Ezen Hónap mutatót
Építette Kis Lőrinc, Ketesden), okos kilincset; haragudott, hogy a
tornácajtót mindegyre nyitva hagyogatják, hát két ócska kaszavasból
olyan rugót cselekedett hozzá, hogy már most nem marad nyitva,
becsukódik magától; butorát ő készíti, kályhát is maga rak magának, –
műhelye a házvégében, valóságos csudakamra. Hogy ízlésén ront a
tudákosság, a sok imitt-amott ellesett s összekevert forma sem válik
hasznára annak, amit még szebbnek akar, az bizonyos, de jellemző példája
ő a kalotaszegi magyar iparművészi készségének, sokszerű genialitásának.
[ANTAL ISTVÁN JÁNOS MAGAKITALÁLÁSÚ «ÓDALOS EKÉJE»
MAGYAR-BIKALRÓL. (8, 9)]
[KOZMA KIS GYÖRGY FARAGTA FEJFÁK, MAGYAR-BIKALRÓL. (10)
(_Huszonötszörös kisebbités._)]
Vagy Körösfőn (13), mennyi művészi készség Péntek Gyugyi Györgyben!
Faragó földmíves, ő is, amikor ráér. Ez a család példája a kalotaszegi
fajmagyarnak, a böcsületességnek, józanságnak, szorgalomnak. Anyja, (a
bonya, a nagyanya) 78 éves, de ma nincs itthon, oda van aratni, apja,
Péntek Ferenc Gyugyi (a bopa, a nagyapa) 85 éves, – mialatt fiát várjuk
haza a mezőről, ő beszéli, a napon üldögélve:
[KOZMA KIS GYÖRGY FARAGÓ FÖLDMÍVES M. BIKALON. (11)]
– Nem nékem, tekintetes úrfi lelkem, soha se pipa, se szivar nem volt a
számban, részeg se voltam én soha. Szegény fiú voltam, de nem aféle
torha. Ami kaszáló, szántó, magam szereztem. Hát úgy, hogy húsz-harminc
ökröt hajtottam Váradra, Gyulára, Debrecenbe, hála a jó Atyának, jól
ment a kereset. Negyvennyolcban vettem az asszonyt, jól jártam véle is.
Egyik szemével mindig pislantott rám az Isten. Elég a’! A templom
menyegzeten is csukva van a nap félszeme, mert ha mind a kettőt
kinyitná, elperzselné a világot. Napszámra, istállom, so’se voltam…
Ilyen deckapádimentumos ház nincs is több a faluban. Volt egy pap
testvérünk, attól is maradt egy szekrény, de a fösték lekopott róla
nyolcvan esztendő alatt. Az asszony ládája, szép körtés. Negyvennyolcban
készült az is… Nagy baj e’ nékem, tekintetes úrfi lelkem, hogy nem
hallok. A nyolcvanöt esztendő sok lármája maradt csak meg a fülemben.
Meg az is nagy baj, hogy nem mehetek már én kévekötni. Megyen a fiam.
Hanem azér’ erősen jó kut ez itt ni, ebből nem fogy el a víz. Az ember
nem ilyen.
[KIS LŐRINC FERKŐ EZERMESTER. (KETESD.) (12)]
A fia, hazakerülvén, megmutogatta, mivel foglalatoskodik télen, amikor
ráér. Csinál díszes osztovátát bükkfából, hímes guzsalyszéket s
fonókereket; gereblyét, kaszanyelet, kaszakőtokot iharfából,
karosszéket, zsámolyt, ostornyelet, sulykot, vetélőt, gyertyatartót,
pakulár poharat, mind hímeset s mind másmilyet; tud a járomhoz, amin a
rúdfő, a bélfák, még a járomszög is gazdagon hímes és föstve is van.
Hires nagy faragó volt Kis-Petriben a biró apja: Tulogdi István Tasnádi,
ábécés táblát (2) is ő faragott az oskolás gyerekeknek a negyvenes
években, mert akkor még nem könyvből tanulták a bötűt, – zsótárszorítót
(285) is ő csinált a templomnak.
– Bíz ő kifaragott volna akar egy embert is, – magyarázza a fia, – de
azt nem merte.
– Miért?
– Azér’, – mondja a csizmadia, Simon János Tódás, – mer’ akit
leképelnek, meghal az abban az esztendőben. Lám a magyaró-kereki
országúton a kovács, Böndi Andris Kormos házára, a ház homlokára
odacselekedte a kovács képit a sógora, Ijjefalvi János az ács, amint a
vasat veri. De nem is adok egy esztendőt a Kormosnak!
A magyar-gyerővásárhelyi faragó földmíves, Kaló Pisti Fogadós, nevezetes
kaszanyeleket tud, csak éppen hogy a két kaszamankó jó kézbeillően sima
rajta, a többi, bámulatos, szinte monumentális összhangban, hímes.
Dicsérjük, hogy szép!
[PÉNTEK FERENC GYUGYI, ÖREG FARAGÓ, KÖRÖSFŐN. (13)]
– Hogy szép-e?!… Az, uram, hogy példásabb vágású kasza nincs a világon.
Erre áldomást lehet inni!
Egy formás karosszéket is láttunk nála.
– Pendelyes gyerekkoromban, a mikor marha után jártam (legeltetni),
akkor hajlítottam hozzá egy ágat az erdő aljában; úgy nőtt az az ág
tizenhat esztendeig. Most négy esztendeje vágtam le, görbe székhátának.
Batisz Bandi Feri, szintén Vásárhelyt, mestere a kalántartóknak s ha
nagyon kérik, fejfát is farag a temetőbe, – a jó embereinek ingyen,
Isten megáldjáért. Az apja jeles építő volt, régen, amikor még fűrész
nem volt a faluban s csak úgy fejszével készült az egész ház.
– Szebb is volt az! Nem olyan egyenes, mint ma. A gerenda formásabb, itt
is görbe, ott is, ahogy az Isten cifrázta.
Akad a hímes uc’ajtónak is mestere, rendesen minden faluban, vagy jön a
sógor, koma, segíteni, kalákába, akár a tizedik faluból.
Darócon gyönyörűen farag a legénység, de Bogártelkén mégis legtöbb a
hímes orsónehezítő karikó, a gyönyörű kapatisztító, a példás sulyok;
mester az ilyen munkában Nagy Marci István, meg Albert János Marci, aki
a Kovács János kapuzábéjára kifaragott egy legényt, meg egy leányt is.
Ezermester, Nagy-Almáson, Varga Márton Mihók is, még pedig a javából.
[KAPUBÁLVÁNY, VISTÁN. (HÁZŐRZŐ KUTYA.)]
Sárvásárt ház alig akad, hogy valami művészit ne lelnénk benne; a hímes
uc’ajtók, a hímes vetélők és vászonfeszítők hazája ez. Van ilyen kincse
minden fehérnépnek, vagy legalább is volt, «míg el nem mismásolta
valaki». A kurátor, Balázs Ferenc Mátyás, esős időben, amikor bészorul a
házba a földmíves, szeret föstögetni s takaros vetélőket, meg
vászonfeszítőket farag bükkfából; gyűrűtartót, kincses szuszékot (265),
meg tükörrámát is csinált a lányoknak, amikor fiatal volt; a tornácláb
fagombját – s ez talán az ősi bálványfának visszajáró emléke (182), –
kifaragta emberfejnek, «ki is föstöttem fájnul, piros volt az orcája,
bajsza, szeme fekete, a haja szőke, de eccer szénát csinálni voltunk, a
gyerekek nekiálltak itthon bicsokkal, lefaragták.» Formás a házában
minden; a tornáckarfa ki van csipkézve, a butora hímes, díszes a
villatartó, a kanáltartó, a kis pad szélire tornácot húzott, hogy le ne
kivánkozzék a vizes kancsó. Nem is titkolja: «Nincs a házban semmi, amit
ne magam csináltam vón’!»
Így járhatunk faluról falura, majd mindenütt találunk művészkedő
földmívest; a kézvonópad s valami kis faragóműhely-féle künt a csűrben
és a gazda télvízidején, vagy amikor sokat pityereg az ég, nyiszoróval
foglalatoskodik, kicifrázza még a faragó szerszámjai nyelét is, a
kantahordó rúdat is, mint például Lukács János Pese, Hunyadon (296).
Szerelmesek a színbe, férfi s asszony egyaránt. Vasárnap: templomozás
idején, mintha túlipános virágerdő vonulna ki a templomajtón. Amilyen
színtelen, szinte komor viseletében például a székelynép, olyan friss,
üde, szines a kalotaszegi és ilyen a karaktere is. A kék, a piros, a
sárga, a zöld csak úgy virít a falukban, az első háztól a temetőig, de
maga a temető is. A városból került, tucatmódra, csúf piszkossárga
színre mázolt butort meg nem tűri, mihelyt hazavitte, élénkít rajta, ha
egyébként nem, besávozza feketével, hogy «tigrises» legyen. Például
Kelemen István, a hunyadi földmíves, a bikali erdőn járt a minap, lábát
csúnyán feltörte a csizma; a sebre mokányszurkot (fenyőgyantát) rakott s
most, amíg a lába gyógyul, idehaza pingálgat tulipánt, meg nemzeti
címert a tornáckarfára.
A virágos tornácon a leány alig látszik, olyan színes, olyan virág ő is,
a virágok közt. Piros a csizmája is, de még arra is tulipán van varrva,
zöld selyemmel. Színes, vidám a házban bévül is, minden; piros vagy zöld
a kis ablak függönye, miniumos a zöld kályha minden eresztéke, színes
diszítésű kancsók a fogason, piros és kék varrású kendők a rúdon, piros
és kék varrású a párnahajtás. Hogy a viselet mily szépségesen színes,
azt leírni nem lehet, azt csak a föstött kép sejteti. Ahány forduló,
megannyi színes kép a vidék is; távolban a hegyek tengerkék párázatába
olvadnak a meleg zöldek, közelben a kalászossárga táblák, a ház
ablakokban, a kis kertekben a száz színváltozatban virító janistor
(borsóvirág, szagos bükköny), fekete, lila, piros, sárga mályva,
patkonca-virág, szalmarózsa, bazsarózsa, szekfű, viola, liliom,
engemnefelejts, gyorgyina, rezeda, isziók, kabós, német szekfű,
nevendula, bécsi cifrus, csikos fű, felfujó… Gere György Csepe, a
köszvényes magyarókereki csizmadia tanított a virágnevekre.
– Mer’ elkeresztel ez a nép, uram, mindent. Lám magam is, hogy jutottam
a Csepe névhez? Apósom, Tamás János, künt vala a mezőn. Egy kótya,
afajta féleszű, elkajátja: «Siessenek haza kigyelmetek, mer’ csepe az
esső!» Jót kacagtak a csepe szón s rajtunk maradt, nem a kótyán, de
Tamás Jánosékon. Hogy aztán én, Gere György, elvevém Tamás János Csepe
leányát, véle kaptam a Csepe nevet.
A fakult színt nem szeretik. Például az ingvállon, amikor a téglapiros
fejtő a mosások után színt vált s lilásba játszva, a nyakon lévő
gránáttal modernül szép harmóniába jut, azt ők már nem kedvelik, bár nem
vetik el, mert ragaszkodnak a sérült, használt holmihoz, megbecsülik,
mint a kiszolgált állatot.
Damoson föst Vince János Ferkő, butort, jármot, nagy szeretettel magyar
címert, mert azt kivánja a falu teljesen átmagyarosodott oláhsága is.
[ZENTELKE FALUBÓL.]
[A KEMENCE PADKÁN, MAGYARÓKEREKÉN. KENDER TILOLÁS,
NYÁRSZÓN. (III. tb.)]
– Itt születtünk, itt halunk Magyarországon, magyarok vagyunk! – vallja
Vurkovits Leontin s magyar címer van a kályha csempéin is.
A porig égett, szegény s eladósodott jákótelki új templom olyan
szomorúan dísztelen, de koszorúban valami narancssárga diszítés mégis
lóg le a menyezetről. Megnézzük közelebbről, mi az? Néhány száz
hídvámcédula, Biharvármegyéből («Apró lábas jószág, 1 fillér») – valaki
arrajárt, hazahozta a templomba, mert hogy olyan szép narancssárga…
Híres butorföstő s ládadiszítő-mester a mákói kántor, Csákány Károly; a
mákói színes holmit különben dicséri egész Kalotaszeg. Ötletes a
nyárszói Viskán Laci is, az öreg sárvásári molnár, Barta János
tanítványa.
Nem hallgathatjuk el, hogy a föstött butoron van itt-ott oláhos szín és
diszítés, habár hogy a magyartól mit vett át a román s a romántól,
szásztól mit a magyar, olyan kérdés, amelyre határozott választ sohasem
fogunk adhatni. Egy-egy bogártelki föstött holmi romános voltának tudjuk
a magyarázatát: Oláh-Köblösön lakik egy román ezermester, Tyivoram Máté,
annak a műhelyéből hirmondó kerül erre a vidékre. De a képekkel
teliföstött kis román templomokból is kerül a falu ízlésébe oláhos elem,
viszont, jócskán van magyar munka a kis oláh bezerikákban is (84).
Nevezetes a magyar-valkói kis román fatemplom; akadunk e templomocskában
magyar fölirásokra, magyar karosszékekre, de két jellemző kép is van
benne. Az egyik: Ábrahám föláldozza fiát és sarkantyús csizma, zsinóros
kuruc dolmány van Ábrahámon. A másik: Jézust ostorozzák a zsidók és
ahány zsidó, bajuszos kuruc hajdunak van föstve valamennyi. A régi
nyugtalanabb világból maradtak e képek, – csittit bennünket a valkói
érdemes tiszteletes, Mihálcz Elek, aki maga is művészkedik, szereti,
megböcsüli, mert megértette népe művészetének erkölcsi és nemzeti
jelentőségét. Sok oláhos mintájú föstött butor maradt Valkón a nehány év
előtt elhunyt András Pista Gabora után. Hangsúlyozni kívánjuk azonban,
hogy azon nyersen azt sem alkalmazza a magyar, ami esetleg oláh, vagy
szász holmin tetszett meg néki, ád hozzá a magáéból bőven, mielőtt
felhasználná.
A dekorativ föstésnek becses maradványait szedtük össze Kis-Petriben
(76), meg a ketesdi és a magyar-gyerő-monostori templomban s a daróci
templomban a XVII., XVIII. századból. Egyáltalában, ahol a régi templom
még le nem égett, agyon nem korhadt, össze nem dült, vagy le nem
hordták, hogy helyébe valami ormótlan tucatépületet emeljenek, ott még
találunk a kolozsvári mesterek, Umlingék nyomán fogant falusi dekorativ
művészkedést.
[VÁSÁR B.-HUNYADON.]
Hanem a város és a város műveszetgyilkoló gyáriparának hatása talán
sehol sem siralmasabb, mint ezen a kincses vidéken, mert itt látjuk
naponta, nyomon kisérhetjük a pusztulást. Elég egy országos vásárt
végigjárnunk, például Bánffy-Hunyadon. Végig a nagy utcán s a templom
környékén, hol áll, hol megyen a kirakó vásár; ott vannak hagyományos
sorrendben, a páncél-csehi, zilahi és hidalmási timárok, – a zilahi és
kolozsvári csizmadiák, – a helyi, zilahi, vármezei és tordai fazekasok s
az apátfalvi, hollóházi és murányi ízléstelen gyári edények, – a
nagyváradi és kolozsvári takácsok s ruhakereskedők, – a kalotaszegi
gyapjúárusok, – a helyi szűcsök, – a kolozsvári fésüsök, – pántlikások
és rőfösök Kolozsvárról, – a tordai pecsenyesütők, – a helyi
kenyérsütők, – zilahi és helyi szíjgyártók, – nagyváradi kötélverők, – a
havasokról, a Maguráról s az Albákról az oláh tekenősök és csebresek, –
a nagyváradi s helyi kalaposok, – Kolozsvárról a kefekötők, –
Magyar-Fenesről s Kalota-Szent-Királyról a zöldséges szászok, – Gyaluból
s tudj’ Isten honnan, a tót rőfösök és bicskóárulók, meg a bosnyák
késesek, – Tordáról a szitakötők, – Kolozsvárról s Nagyváradról a vas-
és cserépkonyhaedényesek, – Bedecsről a román szuszéngosok és
hombárosok, – a helyi szappanyosok és kaszaárusok, – az alsó-, felső- és
középfüldi román favellások, lapátosok, – a vidék gabonakínálói, – a
bécsi zsidók, fejkeszkenővel s ilyet árul helyben Kubászek, Pálfi és
Páskuj, ilyet a gyalui örmény, – Hódosról, járommal, oláhok, – a
deszkapiacon albáki, magurai s mariseli oláhok, meg mokányok, – hunyadi,
kolozsvári s tordai mézeskalácsosok és pogácsások, – szalonnások helyből
s Kolozsvárról, – ócska vasat kínálnak a helybéli s kolozsvári cigányok.
[MAGYARÓ-KEREKE FALU.]
Semmit se hagytunk ki s hasztalan keressük azt a helyi ipart, amiben a
mi kalotaszegi népünk művészetére lelhetnénk. Valaha volt, ma már
nincsen. Az egyetlen fodorvászonból kínál még egy-egy keveset nehány
arraszorult kalotaszegi, bogártelki, inaktelki, daróci s mákói nénike;
szépet hasztalan keresünk, nincs, semmi sincs az országos sokadalom
piacán, csak még a nép, a maga gyönyörű, de már-már pusztuló
viseletében. Varrottast nem árulnak, nem kell az itt senkinek, akinek
még van s még be nem hordta, az viszi be a kolozsvári hetivásárokra a
művészi írásután való varrottast s maholnap nyoma se marad
Kalotaszögében; ősi butor, vagy valami szép föstött, nincsen, mert aki
be nem éri a gyárilag tákolt holmival, az manapság már csak
«mondvacsináltathatja», alkura, Nyárszón, Sárvásárt, Magyar-Valkón vagy
Mákón, piacra nem hozzák, mert nem érdemes, nemsokára már majd olyan se
lesz, aki alkura bár, csinálja… Nemsokára olyan se akad már, aki vággyék
utána, hanem lesz minden házban egyforma asztal, egyforma szék s a világ
legnemesebb munkása, a földmíves helyett, lesz földüzemmel foglalkozó
falusi proletár. Amióta a faeke «kiméne divatból», bótban vesznek
vasekét; rokkát s guzsalyt (vajjon meddig lesz még rá szükség) szép
himeset tudnak még csinálni, s csinálnak alkura, Kőrösfőn és Inaktelkén,
de a vásárra minek, – elegendő ami az «ősökről marad», maholnap rájő a
nép, hogy szaporátlan munka az is; harisnyaposztó kerül még, ha éppen
kell, Magyar-Gyerő-Monostorról s Nagy-Kalotáról is, de azt se érdemes
vásárra cepelni, a bótosé olcsóbb, ki venné? Amióta a páncélcsehi timár
«Tótországból» kerített szekeret – jó erős és kékre van pingálva és csak
száz pengő – kapós a tót szekér. Ami cifrálkodáshoz való apróság, a
gyöngyös, pillangós párta, a kontyoló kendő, a «dulandlé»
(tulle-anglaise), a kaláris, mind tartja már a zsidó, aki olyan sebesen
árul, miközben árad belőle a szó. A viselet!?… «Kezd hagyulni mán a
piros csizma szine is», – az ingváll helyett városi rékli, a muszuj,
bagazia helyett bolti szoknya. Egy-egy régi öreg sajnálja az ősit, de a
mái nép tágít a fenyegető szegénység elől. Kudor Marci Huszár, a
cucilista, vasárnap, a templom előtt elégedetlenkedett:
[KETESD FALU.]
– Hej, tekintetes úrfi, ne csudálja őket! Ezek, felöltöznek ezek
cifrába, selyembe, otthon meg nincs mit egyék. Ha maga fáradna véle,
mint az anyja!… De bótbúl veszi a fonalat, a vásznat is, verje meg az
áldott Isten! Majd oszt húzzák ránk a cifrátok során az adót… Még képet
csinálnak róluk az urak!… De nincs egyéb bajuk!… Azt vegye le a
tekintetes úrfi avval a masinával, amikor ilyen pántlikás bársonyban
koplalnak odahaza!
Van azonban a népművészet s ezzel a nemzeti jelleg veszedelmének egyéb
oka is ezen a vidéken.
Nem jár senki a nép kezére s aki irgalmaskodik vélük valamely titulus
alatt, az is inkább csak ront a nép ízlésén, mert művészetét meg nem
érti. Az úri osztály, mondjuk az intelligens osztály, egyáltalában nem
törődik a népművészettel. Mintha nem látná, vagy talán nem is látja,
mert úgy megszokta maga körül, mert annyira nem érti, se fejlesztésére,
se megmentésére, csekély kivétellel, nem cselekszik semmit. Aki esetleg
óvja, az is inkább ront rajta, mert lényegében félreismeri, eredetiségét
gyöngíti s istápoló munkájában csak azzal törődik, hogy e réven is
jusson egy-két garassal több a szükölködő népnek. Általában, a polgári
osztály lekicsinyli, lenézi a «parasztosat» s így, közvetve azt a
szépet, amit sablonos polgári ízlése annyira föl sem ér, hogy
esztétikai, erkölcsi s nemzeti tartalmában meg sem sejdíthet. Jellemző a
sivárság az egyszer-egyszer leégett falvakban, ahol a régi szép holmi
elpusztult s ahol az úri osztály könyörületes segedelmével szedte össze
magát a lakosság.
[EGY KALOTASZEGI PARASZTLEÁNY KEZE (B.-HUNYAD).]
A kapzsi kereskedői szellem, sajnos, szintén elég fogékony talajra
talált, e különben is szivesen piacos természetű népnél, bár menti őket
a szükség, a megélhetés nehézsége. Kivált az asszonynép – ha leánya
nincsen, akire testálja – könnyen válik meg ősi szép holmijától, nehány
garas haszonért, alkuszik ügyesen, de a ládafenekéről is elékeresi a
régi varrottast, mihelyt vevő jelentkezik; van olyan «kereskedőasszony»,
kivált Körösfőn, aki a Balaton vidékére, sőt Pozsonyig, sőt német földre
is eljár házalni kalotaszegi varrottassal, nem is szólva azokról, akik
esztendőnkint kétszer megfordulnak a falu fehér népének modernebb
munkájával Budapesten. Van akárhány földmíves, akinek a felesége többet
megkeres tűvel, mint amennyit a kis földből elő tud teremteni.
Megdöbbenve értesültünk, hogy a legszebb régi varrottas külföldre
vándorolt; egy bánffyhunyadi kereskedő közvetítésével, Budapesten át,
évekig rendes exportja volt e pótolhatatlan holminak. Eladták a régit,
holott amit oly szorgalmasan varrnak manapság, amivel országszerte
házalnak, az kézimunkának kézimunka, de művészi szempontból nyomába sem
léphet a régi, írás után való varrottasnak. Amit maga a nép nem hord
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - A magyar nép művészete (1. kötet) - 04
  • Parts
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 01
    Total number of words is 3692
    Total number of unique words is 1917
    21.6 of words are in the 2000 most common words
    31.5 of words are in the 5000 most common words
    36.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 02
    Total number of words is 3954
    Total number of unique words is 1982
    24.5 of words are in the 2000 most common words
    34.2 of words are in the 5000 most common words
    39.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4044
    Total number of unique words is 2067
    24.7 of words are in the 2000 most common words
    34.7 of words are in the 5000 most common words
    40.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 04
    Total number of words is 3990
    Total number of unique words is 1916
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    38.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 05
    Total number of words is 3811
    Total number of unique words is 1786
    22.7 of words are in the 2000 most common words
    31.6 of words are in the 5000 most common words
    36.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4261
    Total number of unique words is 1955
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    32.4 of words are in the 5000 most common words
    36.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4094
    Total number of unique words is 1820
    22.0 of words are in the 2000 most common words
    31.1 of words are in the 5000 most common words
    36.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 08
    Total number of words is 3774
    Total number of unique words is 1716
    21.2 of words are in the 2000 most common words
    28.9 of words are in the 5000 most common words
    33.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 09
    Total number of words is 3790
    Total number of unique words is 1803
    22.2 of words are in the 2000 most common words
    30.9 of words are in the 5000 most common words
    35.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 10
    Total number of words is 3939
    Total number of unique words is 1990
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    32.8 of words are in the 5000 most common words
    37.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 11
    Total number of words is 3862
    Total number of unique words is 2021
    22.5 of words are in the 2000 most common words
    31.4 of words are in the 5000 most common words
    36.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 12
    Total number of words is 3963
    Total number of unique words is 1679
    23.2 of words are in the 2000 most common words
    32.3 of words are in the 5000 most common words
    37.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 13
    Total number of words is 3852
    Total number of unique words is 1576
    20.7 of words are in the 2000 most common words
    28.5 of words are in the 5000 most common words
    34.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • A magyar nép művészete (1. kötet) - 14
    Total number of words is 2508
    Total number of unique words is 1321
    27.3 of words are in the 2000 most common words
    37.7 of words are in the 5000 most common words
    44.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.