A magyar nép művészete (1. kötet) - 09

[HIMES SZÉKEK TÁMLÁI ÉS ÜLŐKÉI. (KÖRÖSFŐ.) (231)]
Elmaradhatatlan kis butordarab, – hisz még leánykorában kapta az asszony
s meg nem válnék tőle öreg bonya korában sem, – a hímes vagy föstött, de
mindig szeretettel díszített «kicsi szék» (256). Ezen remekel a
szerelmes legény! Néha fiók is van a kicsi széken s himes nemcsak a négy
lába, de még az ülőke alsó lapja is. A négyzetes ülőke lapját hibátlan
térbeosztással díszítik, jelezve a középrészt, a négy sarkot s a
tengelyeket; középre rendesen nagyobb rózsácska, nemzeti címer vagy
tulipán jut, a sarkokra kisebb, – középről, a tengelyek mentén, szintén
tulipán indul, ágakkal körűlvéve. Érdekes példányt találtunk Körösfőn,
1876 BA fölírással; hangsúlyozva van a közép- s a négy sarok, a többi
rész pedig apró rovátkolással van díszítve, tarkítva keretezett
ólomrózsácskákkal; érdekes az a kis szék is, amelynek ülőkéje valaha
valami kékfestő nyomó mintája lehetett, mert az ülőke mindkét lapján
régi eredetű faragás van, még pedig olyan, amelyen a rajz nemleges
része, a háttér van kivésve, – a himes deszka megtetszett valamelyik
kalotaszegi magyarnak s négy lábat dugván beléje, kész volt a kicsi
szék.
Egy-egy faluban találunk olyan földmívesre, aki az esztendő felében,
szinte mesterségszerűen, butorkészítéssel foglalkozik s bizonyos stilust
ád az egész vidék holmijának. Ilyenek, például Nyárszón, az öreg molnár,
Barta Sámuel tanítványa, a fiatal Viskán Laci, ilyen, Körösfőn, Péntek
Gyugyi György; Viskán a föstött butor mestere, Péntek himes asztalkákat
és székeket készít, ládikókat, tálcákat, sötétre politirozott alapba
vésett, kissé kemény, tirolias ornamentációval, amelyen meglátszik az
állami fafaragó iskola sablonos, tucatoktatásának a hatása (257). Hogy
mily keveset törődtek azokban az iskolákban a magyar elemekkel! Faragó
szobrász Magyar-Gyerő-Monostoron, Bertha, apró, színesre föstött
kalotaszegi leány- s legényszobrai, e siralmasan gyári munkák, el vannak
terjedve országszerte; kár, hogy a különben tehetséges ember teljesen e
tucatmunkára adta magát. Mennyivel becsesebb a bogártelki, daróci, a
zsoboki faragó földmívesek dolga! Egy-egy népét szerető s megértő pap,
így például a magyar-valkói fiatal tiszteletes, Miháltz Ákos, maga jár
jó példával hívei előtt: butora javarészét maga készíti, maga díszíti jó
régi népies motivumokkal (258).
[MAGYARBIKALI HIMES BÖLCSŐ. (235)]
[VINCE FERKE JÁNOS HIMES «ÁGYFŰ»-JE, DAMOSON. (233)]
[CSUKÓSZÉK, M.-BIKALRÓL. (_A városi módi hatása; a
faragott díszítés népies._) (232)]
[HIMES KALOTASZEGI ÁGYFŰK. (234)]
«Butoruk főérdeme – írja munkatársunk, Kriesch Aladár, – a legnagyobb
minden egyébnél, hogy szépségük szerkezetükben rejlik, nincs rajtuk
fölösleges; de föladatukat, kötelességüket hiven betöltik s mindamellett
mennyi leleményesség, a vonalaknak milyen gazdag harmóniája!» Ugyanez a
leleményesség, a harmónia ösztönszerű érvényesitése jellemzi
művészetüket, amikor föstenek, szineznek. «A teli, viruló szinekbe való
belemerülés jellemzi általánosságban is Kalotaszeg művészetét; diadalmas
zászlóként lobogó ismertető jele ez különben, minden élő, igaz
művészetnek.» Szinezik, föstik az asztalt, a széket, a ládát, ágyat,
fogast, tálast, kis székeket, a fonó kereket, guzsalyt, a sulykot,
gazdasági eszközeiket, a jármot, gazdagon a kapuzábékat s az
utcaajtókat.
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SZÉK: MÁKÓRÓL, MAGYAR-BIKALRÓL ÉS
VISTÁRÓL. FESTETT DÍSZÍTÉSŰ FONÓKERÉK, MÁKÓRÓL. (XV. tb. a.)]
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ KANÁLTARTÓ MÁKÓRÓL. FESTETT DÍSZÍTÉSŰ
FOGAS, MÁKÓRÓL ÉS MAGYAR-BIKALRÓL. FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SZÉK
MAGYAR-GYERŐ-MONOSTORRÓL ÉS MÉRÁBÓL. (XV. tb. b.)]
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ FALITÉKA, B.-HUNYADRÓL. FESTETT
DÍSZÍTÉSŰ «ÖVEGES», MÁKÓRÓL ÉS MAGYARÓKEREKÉRŐL. FESTETT DÍSZÍTÉSŰ LÁDA
B.-HUNYADRÓL. (XV. tb. c.)]
Ime néhány példa a föstött holmi közül:
[TULIPÁNOS LÁDA OLDALÁNAK DISZÍTÉSE, ZSOBOKRÓL. (RUZSA
ANDRIS.) (236)]
A széket szeretik kék alapszínnel bevonni s erre föstik a díszt, piros,
zöld, sárga, fekete s fehér színben. Legtöbbször csak a szék hátát
diszítik így s ha néha az ülőkére is jut diszítés, az csakhamar lekopik
onnan, bizonyítva, hogy oda bizony föstött diszítés nem való. A székhát
aljának közepéről, a szokásos cserépből, vázából indul fölfelé a
leveleket s virágokat hordó inda, kétfelé válván a szívalaku
székhátkivágás körül; a székhát tetején tulipánokban végződik. Egy (XV.
tb.) vistai, asszimetrikus formáju, némileg barokkos szék közepén vörös
a rózsácska, két oldalt fehér s ezek fölött van a szokásos virágcserép,
a melyből vörös és zöld levelek hajlanak lefelé, az inda két széles zöld
levél közt fölfelé halad s a hát közepét kissé nagyra szabott vörös
rózsa foglalja el; belőle lehajló két ág tölti ki mellette a megmaradt
helyet s fehér szárnyu, fekete-vörös-vonalas, fehér pettyes galamb áll
rajta, elfoglalva az asszimetrikus bevégződő részt, mely fogásra
alkalmassá teszi, pótolva így a hiányzó szivalaku kivágást. Ilyenforma
egy mákói (XV. tb.) szék felső része is, – megvan ugyan a szivalaku
kimetszés, de az ujjak számára nem ád helyet az a benyuló rész, ami a
sziv felső bemélyedésének mintegy továbbképzése; rojtos, piros zsinórral
megkötött, zöld szárból piros és fehér tulipánok s vörös szegély kiséri
az erősen bemetszett körvonalakat. Hasonlóan, rojtos zsinórosan kezdődik
egy szintén mákói (XV. tb.) szék, amelynek formája annyiban tér el a
szokásostól, hogy hátának alsó része rövid s konturájának bevájt két
oldalrésze elnyult és fent két csücske van, közepén pedig szivalakkal
végződik; a szár s vele két piros gyöngyvirág megkerüli a nagy szivalaku
kivágást; a három felső motivum mindegyikét piros tulipán tölti ki.
Egy bikali szék (XV. tb.) hátának felső köralaku részét rózsakoszoruk
foglalják el a kis sziv-kimetszés körül; e koszoruk alatt nagy
piros-sárga tulipán, lejebb, vékony száron, középből kinőve, két
szivalakú virág helyezkedik el.
Még jobban érvényesül a hát köralakja egy monostori széken (XV. tb.): a
diszítésre szánt mező sárga, a vörös cserépből kiinduló sűrű leveles
indák a szivkivágást veszik körül s végükön három vörös tulipán van.
Nagyon különös, szokatlan alakja van (XV. tb.) egy mérai széknek; háta
valószinűleg a tulipánalak továbbképzése; széles vonalu a tulipán két
oldalkonturája s fölül visszakunkorodva, köralaku nyilásokat képez; e
között az ollóra emlékeztető két rész között van a tulipán belső,
szintén széles vonalu középvonala, változatos konturjával s fölül a két
oldallal összekötve; a szék alapszine vörös, fekete erezettel, világos
vörös konturokkal.
Gyakori a színes fonókerék is. Kivált Mákón készül az ilyesmi (XV. tb.);
egyes részeit különböző szinűre mázolják, csak a szélesebb tagokon van
némi dísz, például felfutó inda, két oldalt bogyókkal.
A tálason a fogak szerint tagolódik a diszítés; a fogak közé eső rész
van kitöltve rózsácskákkal egy (XV. tb.) bikali kék tálason, a
rózsácskákat levélfüzér köti össze s két végén lefelé forduló tulipánnal
végződik. A fölötte lévő mákói kék tálason hullámosan halad a levélfüzér
a fogak fölött, alatta gyöngyvirág, tulipán tölti ki a köröket és az a
különös, Mákót jellemző, lefelé fordított virágalakzat. Egy mákói kék
kanáltartó lapját a kanáltartó rés tagolja, a diszítésre szánt mező
közepén vörös tulipán áll s onnan erednek, jobbra-balra el, a hullámosan
menő szárak s rajtuk gyöngyvirágok, rózsák, tulipánok. (XV. tb.)
[NYÁRSZÓI FESTETT DISZÍTÉSŰ LÁDÁK. (237)]
[RÉGI FÖSTÖTT DISZÍTÉSŰ LÁDÁK (B.-HUNYAD; KÖRÖSFŐ.) (238)
]
Nagyon gazdag diszítésü egy vásárhelyi (XVI. tb.) polc; kissé különös
módon fekvő piros cserépből nő ki a fekete, vastag, hullámos szár, a
szár alatt és fölött rózsa, bogyó, tulipán, szegfű s levelek sorakoznak
sűrűn egymás mellé, egészen betöltve a teret; az alapszin sárgás-zöld, a
különben hosszu polcon, kifejező az erőteljes sötés inda, az egyirányba
való kiterjedést hangsulyozván.
[KÖRÖSFŐI SZÉKEK. (239)]
[SZÉKEK. (240) _1., 6. Sárvásár; 2., 7. B.-Hunyad; 3., 8.
M.-Valkó; 4., 9. Sztána; 9., 10. Ketesd._]
[DARÓCI FESTETT DISZÍTÉSŰ SZÉK. KIS JÁNOS MALMOSNÁL. (241)
_Kék alapon piros-fehér-zöld minta._]
A ládának három látható oldalát s tetejét, a födelét diszítik, de jut
diszítés a tető belső részére is. Leggazdagabb diszítés a láda elülső,
hosszu oldalára kerül, mivel ez az oldal látszik legjobban, egyszerűbb a
tető dísze s még kevesebb kerül a két kisebb oldalra. A hosszu oldalon
és a tetőn a középvonaltól jobbra és balra, rendesen két négyzetes mezőt
alapoznak más színnel, e mezőkbe jő a fődísz, a megmaradt részen inkább
keretezés, vagy térkitöltésü szerepe van a dísznek.
[(242)]
[(243) ZSOBOKI SZÉK- ÉS PADHÁTAK.]
Kissé cifra, elaprózott szinfoltu egy hunyadi (XVI. tb.) kék láda dísze;
valószinüleg csak aféle vásári holmi, mint fölirása is mutatja: «Készült
1893-ba, Birja békével e ládát a míg él a kijé». (Külön megrendelésre
készült ládán a tulajdonos neve a födél belső lapján van.) Az elülső
oldal két négyzetes sárga mezején kehely-formából nőnek ki a szárak,
lenyulnak lefelé a sarokba, a sarkokat kitöltő fehér s vörös tulipán
három ága fölfelé tör, kék s fehér rózsákkal, szekfűvel; a leveles
középágat nagy kék rózsa fejezi be. Túlságosan cifra e ládán minden
diszítés; magán a kehelyalakú edényen is virágok vannak; a kulcslyuk
alatt is rózsa, összeköttetésben a kulcslyuk-vasalás virágával; a láda
két oldalsó részén levelek s cifra rózsák, két szélén, a láda lábaira is
lenyúlva, szintén levelekkel tarkázott cifra rózsák.
[PADOK. _1. M.-Valkó; 2., 3. Sárvásár; 4. Ketesd._ (245)]
[FABOJTOS ASZTAL. DARÓCZON. (249)]
[KIS LŐRINC EZERMESTER POHÁRSZÉKE. KETESDEN. (244)]
Sikerültebb, izlésesebb, szinben is kellemesebb ennél egy sárvásári láda
(XVI. tb.) a sötét alapra föstött tömörebb vörös dísz bizonyos nyugodt
jelleget ád az egésznek. A szokásos virágcserép nem hiányzik erről sem;
a cserépből jó vastag leveles szár nő elé s terjedelmes négylevelü rózsa
van a szár végén; a két cserép peremén, vékonyka zöld indán, rózsák
piros karikákból s a kulcslyuk alatt, szintén rózsából kinövő ágon,
bogyók, a láda két szélén sárga-piros fonatos rózsából tulipánok nőnek
föl.
[ASZTAL. KŐRÖSFŐRŐL. (246)]
[PÉTER ISTVÁN VIGYÁZ «KAMARÁS-ASZTAL»-A. M.-VALKÓN. (247)
(_Az asztallap kalánfából, – jávorfából_).]
[KAMARÁS-ASZTAL. M.-GYERŐMONOSTORRÓL. (248)]
[SÓTARTÓK M.-BIKALRÓL S N.-ALMÁSRÓL; VIZES KÁRTYA
MAGYARÓKEREKÉRŐL. (250)]
[VÍZPADOK. (251) 1. Magyarókereke; 2. Gyerővásárhely; 3.
Nyárszó; 4. Sárvásár, bévül kenyértartó; 5. Zentelke, tojástartóval; 6.,
8., 9. Kis-Petri; 7. Kalota-Szent-Király, födéltartóval.]
Az idő is diszített azon a szépen fakult hunyadi ládán (XVI. tb.),
amelynek sötétbarna az eleje s a teteje, sárga a két négyzetes mező s a
sárga mezőben fekete cserépből fekete száron két fekete levél hajt ki,
kisebb-nagyobb vörös rózsákkal. (Nem lehetetlen, hogy sötét zöld volt
egykor az, ami ma fekete); a mezőket, vörös-fekete-sárga szegély veszi
körül s hullámos indákon fekete-sárga keskeny levélkék töltik ki a többi
teret; a szögletekbe vörös-fehér tulipánok nyúlnak le.
Régi butordarab az a bánffy-hunyadi láda is (XV. tb.), amelynek elején
kékesszürke alapon sárga négyzetes mezőben piros kehelyalakból nő ki a
négy, félig vörös, félig fehér tulipán, a négy sarokba illeszkedve:
középen nagy vörös, két oldalt fehér, összetett rózsa-alakzat van; a
kulcslyuk alatt és a láda két szélén piros, fehér s fekete levélcsomók;
teteje az előbbihez hasonló; a belső sarkokból kinyuló száron, tulipán
és rózsa tölti ki a szegleteket; a láda oldalán nagy összetett rózsa
van, körülötte levélkoszoru s kisebb csillagrózsák.
[FALI TÉKA. KÖRÖSFŐRŐL. (252)]
A téka alapszine rendesen sötét s világos a rá föstött dísz; a hosszu
keskeny ajtóra és a téka két széles szegélyére külön dísz jő. Az ajtó
maga, két vagy három részre osztva, kisebb mezőkké lesz, ahova ismétlődő
motivumok kerülnek (XV. tb.). A két szegélyen felfutó szárakról,
rendesen igen tömötten, tulipán, rózsák és levelek nőnek ki, betöltve
egészen a tért; a felső részre néha kivágott diszítés kerül, hogy
világosság jusson a szekrényke belsejébe is. Egy mákói kék téka (XV.
tb.) felső része tálasszerű; ajtaján rojtos zsinórral összefűzött
szárakon vannak a virágok, középen a tipikus mákói, sajátságosan
lecsüngő fehér virág, két oldalt piros tulipán s két apróvirágos ág; a
téka két oldalán, kunkorodó vörös száron, nagy dupla tulipán.
A két föstött kis szék Nyárszóról való, újabb holmi (XVI. tb.) mind a
kettő. Becsesebb a gyerő-monostori régibb kis szék (XVI. tb.): sötétkék
alapon, sikerült nagy rózsából, a négy sarok felé, ágak nyúlnak s
végükön tulipán; az oldalak közepén a mákói lecsüngő virág; a többi
teret kisebb rózsák és pontok töltik be; kis fiók is van a székecskén,
nyilván a varróeszköz számára; a fölirás («1884. Kató Ferkő Erzsóké») is
bizonyítja, hogy ajándékholmi.
A szines sulyok ritkább, – hisz nem is való föstött diszítés a mosófára.
De azért akad (XVI. tb.), egy-egy szerelmes legény készít ilyet emlékbe,
kipingálva a sulyok «himes» diszítését, pirosra, kékre, sárgára, hogy
annál emlékezetesebb legyen.
Annál gyakoribb a szines járom (XVI. tb.) amivel kivált Damos látja el
Kalotaszeget.
Élénk, összhangzatos szinezést találunk a kapuzábékon s utcaajtókon
(XVI. tb.) főleg Sárvásárt és Zsobok vidékén, de egyebütt is, például
Nyárszón, Körösfőn. Nem mázolják be az egészet, a szinezés csak a vésett
diszítés, a «him» hangsulyozására szorítkozik s így a dísz szembetünőbb,
távolabbról is látható. Alig négy-öt szint alkalmaznak: vörös, kék,
zöld, sárga, itt-ott fehér s fekete; kevert, tört szineket alig használ
a nép, úgyis megfakítja az idő s akkor lesz még szebb. Lám, az új butor,
ha föstött, kiabáló és kemény a mi szemünknek, olyan nyersen kerülnek
egymás mellé a szűz szinek, – a nép így szereti, erőteljes, egészséges
idegrendszerük megkivánja a határozottat, a teljesen, nyersen akár
brutálisan őszintét s nem leli kedvét a határozatlan, a félénk, az
elmosódó jellegűben. Nem hangulat kell ő nékik, – ami kék, az legyen kék
mint az ég azurja, a zöld olyan mint a smaragdos pázsit, a piros pedig
harsadjon, mint a sárga kalásztengerben virító pipacs. Nézzük csak a
zsoboki utcaajtókat (XIV. tb.) vagy a damosiakat! A gazdagon szinezett
táblás diszítésű damosi kapun zöld a tábla, kék a kör s vörös vagy fehér
a dísz. De azért valóságos keleti ügyesség nyilvánul
színcsoportosításukban: a csillagok két-két sugarát egy szinben tartják
s így őrzik meg a csillagmotivum jellegét, így érik el, hogy a
csillagforma nem folyik össze a távolból néző szem előtt sem. A
csillagjelleget hangsulyozzák azok a fehér foltocskák is, amelyeket a
csillagsugarak vége pöttyent a kör mentén; ilyen izléses takarékossággal
alkalmazott fehérrel emelik ki a csillagközéppontot is.
[LUKÁCS ISTVÁN BERKÓ ‚ÖVEGES‘-E, ZENTELKÉN. (253)]
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ ‚SZEGELLET TÉKA‘, KETESDEN. (254) (_Kék
alapon fehér diszítés._)]
[VINCZE PETI JÁNOSNÉ ‚KASZTEN‘-JE, M.-VALKÓN. (255)]
[KALOTASZEGI HIMES KIS SZÉKEK. (256) (_Ötszörös
kisebbítés._)]
[MIHÁLTZ ÁKOS, MAGYAR-VALKÓI TISZTELETES TÉKÁJÁNAK S
LÁDÁJÁNAK FÖSTÖTT DÍSZÍTÉSEI; RÉGI PÉLDÁK UTÁN FÖSTÖTTE Ő MAGA. (258)]
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ POLC, MAGYAR-GYERŐ VÁSÁRHELYRŐL; LÁDA,
B.-HUNYADRÓL, SÁRVÁSÁRRÓL; «ÖVEGES», MÁKÓRÓL. (XVI. tb. a.)]
[FESTETT DÍSZÍTÉSŰ KIS SZÉKEK, NYÁRSZÓRÓL. HIMES ÉS
FESTETT SULYOK, KÖRÖSFŐRŐL. (XVI. tb. b.)]
[DAMOSI FESTETT DÍSZÍTÉSŰ JÁRMOK. FESTETT DÍSZÍTÉSŰ KIS
SZÉK MAGYAR-GYERŐ MONOSTORRÓL. (XVI. tb. c.)]
[EGY DARÓCI HIMES LÁDIKÓ; EGY NYÁRSZÓI FÖSTÖTT DÍSZITÉSŰ
RÉGI LÁDIKÓ; MODERN FARAGÁSÚ LÁDIKÓ ÉS TÁLCA. (257) _Péntek Gyugyi
György faragása, Körősfőről._]
[NAGY-ALMÁS.]
Önkéntelenül csúszott ki az imént pennánk alól: «keleti ügyesség»… A
kairói arab muzeumban s a keleti temetőkben járva, meg-megállottunk
magunk is: lám milyen magyaros ez vagy amaz a diszítés, azon a cserépen,
azon a síremléken, vonalaiban, szinében, egész motivumában!… Hasonló
meglepődésre lehet okunk a szláv népek néprajzi gyűjteményeinek
vizsgálása közben is, hasonló meglepődések érhetnek a német gyűjtemények
vagy a szélső északi népek etnoszának tanulmányozása folyamán, – de
megfelel erre a többek közt Kriesch Aladár munkatársunk: hogy Kalotaszeg
művészete mennyire magyar őseredetére nézve s mennyire táplálkozott
idegen elemekből, az a művészt, aki annak csak jelen organikus és
spontán megnyilatkozását látja és érzi, csak másodsorban érdekelheti.
Ez, úgy hiszem, soha teljesen tisztázható kérdés nem lesz s így az
etnografusoknak még sok örömteli vitát és küzdelmet igér. Mert hisz
tudományos kutatásunkban a harcteret Erdélyből bátran áttehetjük Ázsiába
s nyugodtan kérdhetjük, vajjon hány árjáktól vett impresszióval és
művészi szimbolummal telítve jöhettek már ide is magyarjaink? De épp oly
nyugodtan meg is fordíthatjuk a tételt s kereshetjük az árják, az
indogermánok művészetében a turániak már Ázsiából áthozott befolyását.
Ez tehát igen érdekes fülemüle-perré fejlődhetik, amelybe mi járatlan
művészek világért sem akarnánk beleszólani. Itt áll előttünk a tény, a
kalotaszegi művészet ragyogó ténye. Egy minden izében kiforrott,
harmonikus művészet, amely mégis lényegében egész határozott
különbségeket mutat fel az őt körülvevő népfajokéval szemben. Hogy ezek
voltak-e ő reája hatással – valamint ő is amazokra? Valószinű, sőt
bizonyos. De hát egy nép nyelve is, nem táplálkozik-e az őt körülvevő
népek nyelvéből? Azért mégis mindent saját törvényei szerint átformál.
És vajjon egy nép művészete nem azonos-e a nép nyelvével, csakhogy éppen
más anyagon keresztül beszél s közvetíti fogalmait és érzéseit? Vajjon
nem az-e egy nép művészetében a stilus, ami nyelvében élő szó és
mondatkonstruáló törvény? Vagyis az az eleven erő, amely által minden
kívülről jövő megnyilatkozást a maga képére, felfogására alakít át?
Lényeges-e ilyen körülmények között egy adott művészi stilusban az
idegen elemeket keresni, midőn maga a stilus mindent beolvasztó erejével
önmagában bizonyítja saját létezését? Miért nem kétkedünk a magyar nyelv
létezésében? Mert ezt mindnyájan értjük és érezzük. De a magyar nép
másik, alaki beszédjétől, parasztos művészetének stilusától bizony
messze estünk. Ezt kevesen értjük, kevesen érezzük.
[BÁBONY FALU.]
[INAKTELKE FALU UTCÁJA.]
[KALÁNTARTÓK. (259) 1. Batiz Bandi Ferenc kalántartója a
mestergerendán, Magyar-Gyerő-Vásárhelyt; 2. 4. Balás Ferenc Mátyásé,
Sárvásárt; 3. Tál és kalántartó, Magyar-Gyerő-Monostorról; 5. Szőke
Istváné, Sztánán; 6. Szűcs Pistáé, Magyaró-Kerekén; 7. Benki-Luki István
kalántartója és «öveges»-e, Zentelkén; 8. Varga Mihók föstött
kalántartója Nagy-Almáson; 9. Bogdán Istvánné, Magyar-Gyerő-Monostoron.
]
[NYÁRSZÓI HABARÓ. FENYŐGALYBÓL. (260)]
[1. Himes járomszeg, Nagy-Almásról; 2., 3., 4., 5. Himes
ostornyelek, Damosról; 6., 7. Csüllő, sőllő, Jegenyéről; 8., 9.
Sotartók, Nyárszóról; 10. Kilincskészség, Nagy-Almásról; 11.
Gyujtótartó, Darócról; 12. Iskátulya, Nyárszóról; 13. Vaskilincs,
Sárvásárról; 14. Kis fiók, Magyar-Bikalról. (261)]
Itt kerítünk sort a diszített apró holmira is, amelyek bennünket nem
néprajzi, de művészi szempontból érdekelnek.
A szoba falán s a mestergerenda oldalán vannak a cifra kanáltartók
(259), különféle megoldásban. Néha csak egyszerű léc a kanáltartó,
megfelelő lyukakkal, nyilásokkal a kanál nyelének; van azután áttört
ornamentikájú s van föstött díszítésű is; utánozzák a jászol fölé
akasztott széna-lajtorja formáját is, amelynek díszítése a szerkezet
pálcikáiból kerül ki.
[NYÁRSZÓI GYÚJTÓTARTÓ. (263)]
[CSIZMATAKARÍTÓ A JEGENYEI TEMPLOM ELŐTT. A bérmáló úton
járó püspök tiszteletére csinálták 1903-ban. (264)]
[KALOTASZEGI SÓTARTÓK. (262) (_Négyszeres kissebbítés._)]
Az apró holmi kieszelésében s díszítésében kifogyhatatlan a nép
elméssége; resü idejében faricskál a földmíves, egy-egy jeles hajlású
ág, egy-egy fagöcs szolgáltat ideát munkájához. Így készülnek a
sótartók, szelencék, kis ládák, kacattartók, a játékszerek. A jegenyei
templom előtt láttunk egy furcsa holmit, – hát ez mi?… A csizmáról azon
takarítják le a sarat, – mert amikor a püspök itt járt, sáros idő volt s
nem illett volna bekeverni a templomot. (260–64).
Említettük már a régi gyertyatartókat. (265–66) Különös alakú holmi,
első pillantásra alig tudja az ember, hogy micsoda, – inkább íjjnak
tartaná. Vékony faragott léc, amelynek közepe tájára a tulajdonképpeni
gyertyatartó karja van erősítve és pedig, vagy a kar megy a lécen
keresztül, vagy megfordítva; a karok vége kiszélesedik és
gyertyavastagságú lyukkal van áttörve, ide helyezik be a gyertyát, amit
félköralakban meghajlított egy vagy két faabroncs tart egyenes
helyzetben, aszerint, amint kétkarú vagy négykarú a gyertyatartó; e rugó
a léc alsó végén megy keresztül s beléér a kar gyertyanyilásába, oda
szorítva a belédugott gyertyát. A gyertyatartón leginkább a középső
függő rész van díszítve; szokott alakja négyszögű hasáb, melynek éleit
rövidebben vagy hosszabban bemetszik és vagy a bemetszéseket festik be
különféle színűre, vagy magát a lécet s ez esetben a bemetszés nyomán
látszik a fa természetes színe; néha egész hosszában is lesimítják az
éleket s így nyolcoldalú hasábot kapnak, közbül csillagidomokat is
formálva; e díszítést megismétlik a gyertyatartó karjain is. Különös
esztergapadon romlott formát mutat egyik példány: a lécen karok helyett
korong van s ezen nyugszanak a fakupaalakú gyertyatartók. (266)
[GYERTYATARTÓK ÉS KINCSES SZUSZÉK. _a)_ Damosról, _b)_
Sárvásárról, _c)_ Bánffy-Hunyadról, _d)_ Kincses szuszék, Sárvásárról.
(265) (_Négyszeres kissebbítés._)]
A szeretettel díszített apró holmi közé tartozik, valóságos ékszere a
kalotaszegi fehérnépnek, a vőlegényétől, kedvesétől kapott
vászonfeszítő, vetélő, orsófogó, a cifra mosósulyok, a kézi mángorló, a
díszes guzsaly és a himes rokka, a szépséges kis kapatisztító.
[GYERTYATARTÓK. 1–6. Magyar-Bikalról. 7. Darócról. 8.
Damosról. 9–10. Nyárszóról. 11. Magyar-Gyerő-Monostorról. (266)
(_Körülbelül nyolcszoros kissebbítés._)]
A vászonfeszítőnek a szövőszéken, az esztovátán (268) veszi hasznát a
leány- és asszonynép, ezzel feszíti ki a már megszőtt, de még föl nem
tekert vásznat s a szövőszálakat. A vászonfeszítő két villásan egymásba
szoruló részből áll, egyik fele a villa s ennek ágai közé csúszik a
másik fele úgy, hogy tetszésszerint hosszabbítható. A feszítő két végén
szögecskék vannak, azok nyomulnak kifeszítéskor a vászonba. A diszíthető
mező keskeny rajtuk, de éppen alkalmas valami folyó láncdíszítésre s ezt
meg is cselekszi a díszítő, ritka dekorativ érzéssel alkalmazkodva a
díszítendő tér arányaihoz; ahol a szerkezet megbontása nélkül
szélesíthet a szerszámon, ott szélesíti és a díszítésen is aszerint
módosít. Néhány sikerült példányt mutatunk be itt. Hasonlóan bánnak a
vetélővel, vagy mint ők mondják, a sikkantyúval. Az orsófogó szinte
lantalakú, de sajnos, ez a holmi már megyen ki a szokásból, egy-egy régi
példány még akad, elvétve. (267–272)
[HIMES TEKERŐK. (267) (_Kétszeres kissebbítés._)]
[HIMES ESZTOVÁTA (SZÖVŐSZÉK), KÖRÖSFŐRŐL. (268)]
Helyes holmi a sulyok, a mosófa is, amivel a kut mellett, patakparton
télvíz idején is mezítláb, paskolják a mosásba került gúnyát. (273–74).
Lapátalakú, rendeltetése szerint súlyos és jól kézbeillő, marokra
fogható; a nyele síma, gömbölyded s a nyelén nincs is díszítés, csak
kivételesen, csak a nem használatra, inkább emlékbe készült példányokon
és jellemző, hogy éppen az ilyeneken, a díszítés nem olyan ügyes, nem
olyan magyaros, mint a többieken. Hogy mennyire helyes, tárgyhoz,
célhoz, anyaghoz alkalmazkodó a díszítő érzés e népben, azt láthatjuk,
összehasonlítván a sulykokat a kapatisztítókkal. (275–76–77). Nagyjából
hasonlít egymáshoz a két lapátformájú holmi, de mivel használat
alkalmával az egyiket marokra kell fogni, míg a másikat csak az ujjak
közt tartják, ezt tekintetbe veszik a díszítés alkalmával, ezért síma a
sulyok nyele, viszont himes a kapatisztítóé; a diszítésének elhelyezése
és iránya is alkalmazkodik a tárgy jellegéhez: az övre akasztva hordott
kapatisztítónál fölül van, látszik a nyél, tehát ezt is díszítik és
eszerint, – a marokra fogott sulyoknál a lapátrész esik fölül, csak az
látszik és a marok alatt a nyél vége, ezt fejezi ki a nyélből fölfelé
induló virágdísz vagy az országcímer elhelyezésének iránya s ezt a nyél
díszített vége.
[_a)_ Csü. _b)_ Vetélő. _c)_ Vászonfeszítő. _d)_ Négy
nyüstű csiga. _e)_ Feszítő esztovátán. _f)_ A csiga alkalmazása az
esztovátán. _g)_ Lábító az esztovátán. _h)_ Feszítő az esztovátán. (269)
(B.-HUNYAD.)]
[KALOTASZEGI HIMES VÁSZONFESZÍTŐK. (270) (_Körülbelül
felenagyság._)]
[KALOTASZEGI HIMES VETÉLŐK. (271) (_Körülbelül
felenagyság._)]
[ORSÓTARTÓK ÉS SERÍTŐ. 1. Kis-Petriből. 2. Jegenyéről. 3.
Nagy-Almásról. 4. Magyar-Valkóról. 5. Sztánáról. 6. Serítő.
Bogártelkéről (272) (_Háromszoros kissebbítés._)]
[TÜRE FALUBÓL.]
A díszítési centrum a sulykokon, – a kapatisztítókon is – a lapát
közepére esik s ezt hangsúlyozzák csillaggal, rózsácskákkal; e középpont
köré sugarasan helyezkedik, az átlók s tengelyek irányában, a többi
ornamentum. A sulyoklapát jobb- s baloldalát egyenes vonal határolja,
míg a felső- és alsó rész többnyire íves, vagy legalább is tompaszöget
képez a két félrész, úgy, mint a kapatisztítóknál, de a sulykokon nem
megy át kunkorodó száracskákba. A lapát felső oldalának kiképzése
hasonlít az alsó oldal kiképzéséhez, de a középvonal, mintegy a nyélnek
folytatásaképp, kis gombbal vagy tulipánvonallal van jelezve, eltérőleg
a kapatisztítók díszítésétől, ahol ez az inkább alsónak mondható oldal
rendesen egész egyenes vonalú. A sulykok s a kapatisztítók is, rendesen
mindkét oldalukon különbözőleg vannak diszítve. A diszítési motivumok
hasonlítanak az utcaajtókon alkalmazott motivumokhoz, finom
kicsinyítésben; legtöbbször a körosztásából származó csillagok jól
véshető formái ismétlődnek. Jellemzően pontos, tiszta faragásuak
dicsekedhetnék velük akármely ügyes műfaragó, pedig súlyos kezű
parasztlegények munkája valamennyi. Olykor a faragó neve s a faragás
dátuma is ott a sulyok élén és ott a leányzó neve is, aki ajándékba
kapta. Akadunk olyanokra, amelyeket ugyan egészen föd a díszítés, de az
átlók és tengelyek mentén egy-egy nagyobb rózsácska vagy egyéb virág
hangsúlyozásával ügyesen, valóságos műízléssel van osztva a tér; naivul
buja, szinte telhetetlen díszítési kedvet látunk egyes példányokon. A
mélyebb és sekélyebb ornamentumok ízléses váltakozásának példája 1.
ábra, – kezdetlegesebb a 3., 5., 9., 12. Több a mértani díszítés,
ritkább a tisztán virágdíszes; mindkét oldalán egyforma, például: a 18.
Van vegyesen díszített is. A nyél végződése, mint már említettük, gomb,
vagy virág; a gombon gyakori a rózsácska. Egy-egy sulyok nyele sípban
végződik, hogy sípszóval jelt adhasson az asszony, ha teszem hazulról
meleg vízre, vagy egyéb segítségre van szüksége.
[TÜRE FALUBÓL.]
[KALOTASZEGI HIMES SULYKOK. (273) (_Körülbelül hatszoros
kissebbités._)]
[KALOTASZEGI HIMES SULYKOK. (274) (_Körülbelül hatszoros
kissebbítés._)]
[HIMES KAPATISZTÍTÓK. (275) (_Körülbelül felenagyság._)]
[HIMES KAPATISZTÍTÓK. (276) (_Körülbelül felenagyság._)]
[HIMES KAPATISZTÍTÓK. (277) (_Körülbelül felenagyság._)]
[LAPICKA (KÉZI MÁNGORLÓ), M.-VALKÓRÓL. (278) (_Háromszoros
kissebbités._)]
Külön szólunk egyik legeredetibb kalotaszegi kis holmiról, a
kapatisztítóról. (275–76–77). Apró kis lapátocskák ezek, a surcra, a
kötényre akasztva hordja, a köténydarázsolás fölött a fehérnép, amikor
mezei munkára megyen kapával, – az ásóra, kapára ragadt földet és sarat
ezzel kotorja le, munkaközben. A használati eszközből azonban, éppen
mint az orsónehezítő karikóból, amiről ezután lesz szó, apránkint
valóságos dísztárgy, ékszer, szerelmi emlék lett, ezt is inkább a
szerelmes legény faragja s kedveskedik véle választottjának. Látszik is
a munkán a szeretet, hogy a legjavát, legszebbjét adja rajta annak, ami
tőle telik. Hát tud is, telik is! Mily gazdag változatosság formai
gondolatokban, formaérzékben. És jellemző a népművészet