Megtörténtek és megtörténhetők (2. kötet) - 7

valamely inexpressible redoutban.
Hogy hivják galambom?
Zsuzsinak szolgálatjára!
A név meglehetősen hangzott eféle titokszerü találkozásokra.
Jövendöltet magának nemde? meg akarja tudni ki fogja nőül venni?
egészséges-e kedvese? nem lett-e Zsuzsikájához hűtelen?
Egészen mást akarok megtudni, a mitől jobban félek, s a mi jobban
érdekel mint mindezeknek a dolgoknak megtudása.
Szebb oldalaim közé tartozott, hogy az etiquette szabályokat a
szobaleányok, sőt szolgálók irányában is megtartottam. Tigili Bori
tulajdonairól kezdtem kérdezősködni.
Bori néni, azt hiszem a legrejtettebb dolgokat is meg tudja jövendölni?!
Bori néni mindent tud, mindent elcsinál és megcsinál; csakhogy meg is
fizetteti ám magát.
Mintegy mennyibe kerülhet egy ilyen vadgesztenyeféle kuruzsolás?
Harminc garasba, meg egy selyem keszkenőbe!
Le Roi a hires francia felcser sem kivánt többet egy kis tapogatódzásért
s egyetlen vadgesztenyéért.
De Bori néni ám nagyon hires asszony; egy héttel ezelőtt kisasszonyunk
is meglátogatta, s azóta nem győzi dicsérni.
S meg tudnád-e mondani édes Zsuzsikám, a kisasszony mi járatban volt
Bori néninél.
Maris asszony a szakácsné azt mondja, azt volt megtudni, hogy kell
szertőjét az embernek ugy magához madzagolni, hogy többé el ne
szabadulhasson.
S nem vetted észre, mit használt a kisasszony?
Pogácsát használt biz az, de hogy miből készitette azt nem tudom, mert
együtt sütöttek főztek Bori nénivel. Azt láttam, hogy ezeket a
pogácsákat Lajos báró ette meg.
Mig mi igy társalogtunk, léptek hangzottak a ház előtt.
A ki Nostradamust végig olvasta, azonnal tudhatta, hogy nem mindennapi
lény közeledik. Az a mágnesszerü léghuzam, mi a vityillóban keletkezett;
az a kisérteties lábcsoszogás mi kivülről hangzott; az a velőtrázó
elfogultság, mi kebleinkben tábort ütött, meredező füleinkbe ilyesmit
suttogott:
Tigili Bori künn áll az ajtó előtt:
Zsuzsi reszketni kezdett, alig hallhatólag szólott: urfi! én félek.
Ne félj galambom mig engem látsz, s árva tölgyfabotomat. Az árva tölgyfa
oly antidotum, mely örökre elnémitja és elerőtleniti nemcsak azokat, a
kik a multról tudnak beszélni, hanem azokat is, kik jövendölni képesek.
Idegen szagot érzek, – szólott künn valaki a gyomor fenekéről.
Karsamadiner! már ez azután müvésziesen boszorkányhang, már most én is
elhiszem, hogy meg tudja jövendölni, holnapután szerda lesz-e vagy
csütörtök!
Mindenre kérem, ne tréfáljon; megismertem a hangját, nem más van künn
mint Bori néni.
Respekt! akkor hallgatok, én is szeretném megtudni: fakó lesz-e
feleségem, vagy kesely!?
Két perc után egy negyedfél láb magas, fél majom, fél ember állott
közöttünk. Amint engemet megpillantott, olyan szemeket nyitott, mint egy
galambtojás, s a helyett hogy előbbre lépett volna, legalább két lépést
hátrált.
Tán a kaplonyi utról hoztál gesztenyét, te vén pemete, hogy oly soká
hagytál magadra várakozni? végezz Zsuzsival, de izibe, mert nekem idő
kell, mig bajomat elbeszélem, s azon nem segit egy félvéka vadgesztenye
sem.
Tigili Bori bátor fellépésemre minden bűvös fenségét elvesztette, s oly
pimasz alakban mutatkozott, mint az első legroszabb susinkát áruló kofa.
A leányasszony haza mehet, majd holnap a mészárszékben tudósitom, mikor
keressen fel; még e néhány szót sem ugy mondta, mint kellett volna,
hanem mentül természet-alattiasabban, holott az ember az ilyen
kuruzslótól némi természet-felettiséget várt volna.
Mind hárman kibúvtunk a szabadba. Tigili alkalmasint belátta, hogy velem
jobban boldogul a csilagok s holdvilág alatt, mint a nagybányai retorták
között.
Künn azonnal észrevettem, mi baja Zsuzsikának; valamint azt is
kénytelenittettem elismerni, hogy e tekintetben Bori néni meglehetősen
biztosan jövendölhet.
Tigili még pár szót váltott a kesergővel, mialatt tetőtől talpig
megismerkedhettem nem épen érdektelen triposommal.
Miként emlitém, negyedfél láb magas lehetett; feje ugy nézett ki, mint
valamely szénaboglya vihar után; szája hasonlitott a majoméhoz, szeme a
bivalyéhoz, füle a szamáréhoz, foga a lóéhoz, lába az elefántéhoz,
felöltönye francia zászlóhoz a lipcsei ütközet után. Sohasem lehetett
szép, mi cigánynőben ritkaság – talán épen azért lett belőle boszorkány.
Te nagy hirben állsz Bori! rólad azt beszéli a világ, hogy rendes tagja
vagy a gellérthegyi borstörő társaságnak.
Ha közelebbről ismerne, az urfi sem beszélne velem oly magasan. Sokat
tud Bori, a mit az urfi nem tud, s a mit az urfi tudni szeretne.
Épen azért kerestelek fel, hogy a mit te tudsz, mindazt én is megtudjam.
A ki sokat kér, keveset kap. Negyven esztendőt nem lehet egypár órával
kicserélni.
Attól függ Bori, mit adnak tódásban. Te beszélsz 10 órától éjfélig; én
fizetek a mig élsz.
Bori összegörnyedt; alkalmasint kevéske rágást kapott ez ekkorig nem
izlelt szavaktól.
Urfi! ha csak felét adja is annak, a mit igér, én egészen szolgálatjára
állok.
Mindenekelőtt nézz szemeim közé. – Na, már most mondd meg meddig élek?
A meddig pontosan fizeti az igért évdijat. Engem tulél legalább ötven
évvel.
Ki lesz nőm?
A kit legjobban fog szeretni!
Milyen lesz, szőke-e vagy barna?
Nézze meg az urfi esküvője éjszakáján; épen olyan haja és szeme lesz,
mint most az urfinak!
Lesznek-e gyermekeim?
A tensasszonynak kedves és szép gyermekei lesznek!
Melyikünk fog előbb meghalni?
Akármelyik hal meg előbb, de annyi bizonyos, hogy szomoru lesz a
temetés.
Az előzmények meggyőztek, miszerint kérdéseimre ha nem eléggé világosan
is, de elég érthetően fog válaszolni. Mint a legszükségesebbet, –
legelőször is, egy ötvenforintos bankjegyet csusztattam művész ujjai
közé, azután egy sétára kértem fel, mely a cigányvég, csanálosi és
kaploni utca hosszában 10 órától éjfélig tartott.
Megnevezd mindazon urakat és asszonyságokat, kik életben felkerestek,
egyenkint, pontosan és hűségesen, azután elbeszéled mire kértek fel,
vagy mi tárgyban biztak meg. Ha igazán szólasz, pártfogód leszek e
perctől sirodig – ha hazudsz, vagy valamit eltagadsz; életedben soha se
láss pecsenyét, holtod után pedig vigyen el az ördög.
Ugy legyen! – válaszolta Tigili Bori ünnepélyes hangon, azután elkezdett
beszélni:
Legelőször életemben A. ispán ur látogatott meg, s az iránt
kérdezősködött, hű-e neje vagy hűtelen? szeremcsémre azt válaszoltam,
hogy hű; mert csakhamar utána B. ur látogatott meg, s tudakozódott A.
urról; sejt-e valamit a titkos viszonyról s közötte már mint B. ur
között. B. ur becsületes ember volt, sokkal többet fizetett A. urnál. C.
kereskedő ur azt kérdezte, szerencsés lesz-e ha kártyázik? D.
gyógyszerész-segéd ur: – soká él-e még a gyógyszerész? E táblabiró ur,
tudja az melyik mindenét elprédálta, hol van pénz elásva? F. orvos ur,
mikor lesz cholera? G. pénztárnok ur ki a legügyesebb lakatos a
városban? H. urfi, tudok-e álomport késziteni? J. kért adnék neki
valamit, a mitől a bajusza megnőne. K. ur bizonyos lányokról
kérdezősködött, de a szivemre kötötte, hogy neje előtt egy árva szócskát
se emlitsek e találkozásról. L. ur dajkát keresett, de nem akarta
megmondani hogy kinek. M. ur huszonöt forintot fizetett, babonáznám meg
hogy ne lenne olyan kövér. N. ur nevét kérdezte annak a lápibüröknek,
mely az embert megöli. O. ur, kiről azt beszélik, hogy a nejét megölte,
valami álomhozó szert kért; panaszolta: hogy már egy éve nem tud alunni.
P. ur, tudja az a ragyás, rimánkodott, csinálnám meg, hogy X. kisasszony
bele szeressen. R. ur megkért, mig oda lesz lesném meg ki jár házához.
S meglested?
Jó pénzért mért ne lestem volna!
S kit láttál?
Mintha nem tudná az ur… jobb lesz hallgatni.
S megmondtad T. urnak ki jár házához?
Nem mondtam, mert a ténsasszony kétszer annyit fizetett.
U urfi olyan szert kért, a mitől reggelig táncolhat, a nélkül hogy
kifáradna. V. ur arra kért, tegyek lakatot a felesége szájára. Z. ur
pedig husravalót igért, ha tyukszemeit elveszitem. – C. kisasszony
orvosságért járt hozzám a sápadság, D. kisasasszony pedig a pirosság
ellen.
S mit tanácsoltál nekik?
C. kisasszonynak borivást, D. kisasszonynak pedig ecetivást. F.
tensasszony azt kérte, jövendölném meg, mikor teszik más állomásra a
dzsidásokat. G.-né pedig az orvosnét kivánta megbabonázni, hogy ragyás
legyen. H. kisasszony valami furcsa fű után tudakolódott; a szép Luiza
pedig sirva kért, szerezzem meg számára Sándor urfit, különben a kutba
ugrik. L.-né tudni akarta férje mikor jő haza; M.-né, mikor megy el; N.
asszonyság – mikor hal meg. P. asszony azt kérdezte meddig lesz boldog
kedvesével.
Ugyan mit válaszoltál a szép barnának?
Azt válaszoltam: mig kedvese az ablakon jár be hozzá, nem az ajtón!
De S.-né kivánt ám bolondot!
Ugyan mit kivánt, te nyeletlen seprü?
Azt kivánta, hogy a mennyi férfi a városban van, mind őt szeresse!
Furcsa a világ! férje pedig azt hiszi, hogy ő egymaga több az elégnél.
Ugyan valld meg igazán, B.-né volt nálad?
Nem volt! egyetlenegyszer az utcán találkoztunk.
Mondott valamit?
Azt mondta, ha az urfit elpusztitom, nekem adja selyem ruháját.
De már annál többet érek, mert az már ócska, azt még az őrnagy
csináltatta.
Hát azt nem tudnád megmondani, kinél vannak a P.-né gyűrűi, kanalai, s
aranyai?
Nem tudom!
Nem is gyanitod?
Ha gyanitanám is, szégyelném azt kaputos embernek megmondani!


A NŐKKEL NEM TANÁCSOS TRÉFÁLNI.
Első feleségem egyike volt a legkülöncebb természeteknek. Kedélye, mint
novemberhóban az idő, majd minden percben változott, most derűs volt,
majd esős, sőt olykor szeles is. Különös szenvedélylyel viseltetett
gesztenyeszinü hajfürteim iránt, az edénynemüek között pedig oly
szeretettel rombolt, hogy egypár hét alatt rendesen kétszer is kellett
vásárolni a rimaszombati cserepesektől. Ha szép és kellemes a nő, sokat
tűr az okos férj, én pedig nagyot tartottam arra, hogy az okos férjek
közé számítassam.
Mindketten az incivilasatió egy égbekiáltó bünében sinlődtünk; t. i.
féltettük egymást.
Ha csak a szomszédhelységbe rándultam, már nyugtalanná tőn, ha pedig
szemeláttára társalogtam valamelyik szembeötlőbb szépséggel, görcsöket
kapott, odahagyta a társaságot, és a szolgálókon és a rimaszombati
készleteken boszulta meg magát. Ilyenkor a legnagyobb remegés között
tértem szállásomra, s nagynehezen csak ugy sulyegyenezhettem a kitörendő
vihart, ha az indulatoskodást én is mindjárt a kapunál kezdettem, s nőm
teremébe véres szemekkel, összehuzott szemöldökkel, és ráncos homlokkal
nyitottam be.
Különös, hogy bár nőm egész mértékben érezte a szerelemféltés
gyötrelmeit, s azt is jól tudta, hogy én e tekintetben kevéssel vagyok
jobb Othellonál, mégis egyike volt a legcoquettabb asszonyszemélyeknek,
kiket valaha ismertem. – Mosoly nélkül nem is tudott férfival beszélni,
szemei folytonosan játszottak, s az udvarlást a legegyügyübb s
mindennapibb dandytól is elfogdta.
Én méltó joggal félthettem nőmet, mert igen szép volt. Nyulánkabb és
karcsubb termet nem volt egész Pozsonymegyében, gömbölyü kicsiny lábai
és kezei mintául szolgálhatának Sanzionak, gyönyörü gömbölyü, – szőke
hajfürtökkel buján fedett fejecskéje pedig lord Byron Ágnesére
emlékeztetett. Egy szóval annyira szép volt, hogy Pozsonyban, hol
veszettebb a civilisatio, nem maradhaték vele biztosan, s leutaztam vele
a kevésbé veszedelmes Szathmárvármegyébe, hol az udvarlást a senyorok
avval kezdik, hogy a nő olcsóbb s izléstelenebb gyűrűjét, egy drágább és
izlésteljesebbel kicserélik.
Szakaszon telepedtünk meg. Miután Szakaszon csak egy görbe orru ispán és
nyulbőrkupecek fordultak meg, minden tekintetben biztositottnak hittem
legdrágább kincsemet.
Homo proponit, deus disponit: a vidékre nem is gondoltam, egészen
megfeledkeztem, hogy a szép asszony hire szerte repül szabadon, s
ragyogása parancsol az éjnek, elfeledtem, hogy Don Juan százmértföldnyi
tért is becsatangolt egy kedves asszonyért; elfeledtem, hogy a közel
Nantűn nemcsak szép nő lakik, hanem szép férfi is.
Ugy jártam, mint ki a mennykő elől a tölgyfa alá rejtette magát.
Letelepedésünk harmadik hetében, meglátogatott bennünket a nantűi
nagyvilág, s e nagyvilágban Geniékkel azonnal barátságot is kötöttünk.
Genie Tivadar charakterrel quietált huszárkapitány volt, ép, egészséges,
mintegy harminckét éves, szép és derék férfi. Neje, a husz éves Jacinta
szépség királynéja lehetendett nemcsak e nyomoru provinciának, hanem a
mérhetetlen orosz birodalomnak is. Nem emlékszem, hogy valaha szebb nőt
szemléltem volna, az én meglehetős szépségi hirben álló nőm ugy
enyészett el mellette, mint elenyészik a Sarepta az Ananasz mellett.
Még most is előttem vannak a nagy kifejezésteli égszin szemek, a vékony
rendes vonások, a tiszta, finom halvány bőr. Hát a lábak és kezek? s
általában az egész termet? nem a valónak, de még a költészetnek is
munkát adott volna ily nőt teremteni.
Mint majd minden szerelemféltő férj, ugy én is azonnal bele tudtam
szerelmesedni akármiféle szépségbe, s mig nőm felett argusszemekkel
őrködtem, igen keveset gondoltam azzal, hogy ő mit fog mondani.
Szerencsétlenségemre azonban nőm épen igy gondolkodott, s a nélkül, hogy
az én érzelmeimet kileshette volna, épen olyan óriásilag szeretett bele
Geniebe, mint én Genienébe.
S innen könnyen kimagyarázható, miért fogadtuk mindketten nyilt karokkal
Geniéket. Én nem győztem a huszárkapitányt magasztalni, nőm pedig a
huszárkapitánynét, pedig állitásainkkal ellenkezőleg, neki a kapitány,
nekem pedig a kapitányné tetszett.
Én nem voltam jobb nőmnél, nőm nem volt jobb nálamnál. Mindketten roszak
voltunk, vagy legalább akartunk lenni.
Három egész hónapig hasonló fegyverekkel és hasonló szerencsével
manoevriroztunk; egy keserves őszi nap délutánján azonban csupa
véletlenségből oly dolgoknak jutottam birtokába, melyek az előnyt egy
időre nekem átszolgáltatták.
Generalis vadászaton voltam Erdődön. Generalis vadászat nem annyit tesz,
hogy a generalis is vadászik, mert akkor a kapitánynak is jelen kellene
lenni, hanem annyit tesz, hogy általános nagyszerü hajtóvadászat van. Én
jelen voltam, a kapitány is igérkezett, – de mint okos ember nőmnél
maradt Szakaszon. Temérdek vad jött felém, de én egymásután hibáztam,
különben jó lövőnek tartatva, resteltem a dolgot, menteni sem igen
tudtam magamat, s tele rosz sejtelemmel boszankodással és Rheumával, még
mielőtt a vadászat véget ért volna, hazahajtattam szakaszra.
Fertelmes ut volt, resteltem a hosszu falun végig kinlódni, hanem annak
elején leszálltam a kocsiról, s a kert ösvényén gyalog mentem be
udvaromra. Udvarom közepére már kihatott a cselédség kacaja és
hincározása.
Rosz jel! gondolám magamban, nőm, vagy nincs hon, vagy szerfelett el van
foglalva, különben siri csend volna az alsó departementében. Legelőször
is egy boglyas szolgálóval találkozám.
Hol van nőm? kérdém kissé ingerülten.
Benn van a szobában, vendége van a teinsasszonynak – felelt a kérdezett.
Kicsoda? Erőtetnem kellett magamat, hogy zavarodásomat e pimasz szolgáló
észre ne vegye.
Teins Genie kapitány ur!
Benyitottam a szobába. Ajkaik egy ujnyi távolságban is alig lehettek
egymástól. Nőm elpirult, Genie felugrott, felém rohant, átölelt, és
megcsókolt. Judás, gondolám magamban, de hallgattam, mert eszembe jutott
angyali neje, kit imádtam. Mathesis nélkül is ki lehetett calculálni,
hogy a mult percben csókolkodniok kellett, de arra sem volt nehéz
reflectálni, hogy ilyenkor hallgatni arany, beszélni pedig spodium.
Barátom uramról azt hittem szenvedélyes puskás, hogy tudott e nevezetes
vadászatról elmaradni?
Még Szakaszra sem értem, midőn gyomrom fájni kezdett, kedves nejénél
megállottam, szivességéből egy findza fekete kávét ittam, azt hivén,
hogy a fájdalom szünni fog, s tovább mehetek, de bizony gyomrom állapota
egy cseppet sem változott, kénytelenittettem itt megpihenni.
Szerfelett örülök e bizalomnak, annyival inkább, mert ilyen ködben
vadászni csakugyan nem a legmulatságosabb dolog.
Genie vacsorára is nálunk maradt, vacsora után piquetiroztunk, elnyerte
20 pengő forintomat, megett egy szelence Sardinámat, megcsókolta
feleségemet, s gyomorgörcs nélkül hazalovagolt Nantűre. Visszaadom a
kölcsönt, gondolám magamban, s elkezdtem feleségemmel perelni.
Lenka angyalom, te javithatlan vagy kacérságoddal, ma holnap megölsz,
miután pedig én nemcsak hogy félek a haláltól, de okom is van soká élni,
hogysem idő előtt megölj, inkább váljunk el.
Akár e percben, ilyen bornirt medvével nem nagy öröm együtt élni, nem én
tégedet, de te ölsz meg engemet nevetséges szerelemféltéseddel, minden
alávalóságot képes vagy rólam feltenni, pedig jól tudod hogy egyedül
szeretlek igazán és hiven, utoljára még azt kivánnád, hogy idegenekkel
ne is társalogjak, hanem mint valami apáca folytonosan szobámba
zárkózzam, ha tudtam volna hogy ilyen bolondos leszesz, inkább soha sem
mentem volna férjhez, – váljunk el, én nem bánom, tudom az a bajod, hogy
már meguntál, megjövendölték azt nekem előre, – mulass kedvedre, tudom
nemsokára meghalok! – ezeket egy huzomban elmondva, elkezdett
pityeregni.
A könyűk az asszonyok legerősebb fegyvereik közé tartoznak; olvadozni
kezdett szivhártyám nyakába borultam, engedelmet kértem, megcsókoltam,
és parforce elhitettem magammal, hogy nőm egészen ártatlan. A jövő
percben már ő is egészen kiderült, tréfásan megtépte üstökömet,
megsimogatott, s azt állitotta, hogy noha Geniet csinos embernek
tartják, de ő ki nem állhatja, csak miattam látja szivesen, és sohasem
tudná szeretni.
Miután mind ezen állitásait esküvel erősité, nyugodtan mentem aludni.
A bájos Jacintával az erdődi sokadalomban találkoztam, ez események után
először. Egész reggel kizárólagosan velem társalgott, s nem egy szavából
vehettem ki, hogy rokonszenvvel viseltetik irántam.
Milyen nagy szerencsétlenség, hogy a csaknem tökéletesen egyforma
természetü egyéniségek az életben legtöbbször igen későn találkoznak. Ah
nagysám, miért nem ismertem én önt ezelőtt öt évvel.
Szavaimra egy hosszút sohajtott, s karomat gyengéden megszoritá.
Kora ifjuságomtól kezdve, egész életemen keresztül a költőiséget, és
mysticismust vadásztam, hallgatag, halovány égszemű lényekről
álmadoztam, lényekről, kiket egy eszmékben és érzelmekben gazdagabb
olvasmány ábrándokba ringatott, kiket a zene tragicum-mindenhatósága
édesen keserü fájdalmakkal árasztott el, kik a holdvilágos éjszakákat
szerették, s a nyári napok illatos alkonyát. Ah miért nem ismertem önt
ezelőtt öt évvel Jacinta?!
Jacinta egy nagyot sohajtott, karomat erősebben megszoritá.
Számüzve a civilisatio töltöttkáposztás, és kolbászos légköréből, egy
ily teremtéssel a Somo sierrán is boldog fogtam volna lenni.
Grassálhatott volna miattam az 1817-iki éhség, az 1831-diki cholera,
ilyen nő oldala mellett egyetlen panaszt sem hallott volna a teremtő
ajkaimról. Ah Jacinta, Jacinta!
Jacinta egy hosszút, és nagyot sóhajtott, kiejtett egy vég kanavászt
kezeiből, s oly epedve tekintett felém, hogy én akaratlanul két lépést
hátráltam, s egy tót sátor csecsebecse romjai felett állapodtam meg.
A kár a városbiróság által azonnal megbecsültetett, s én
kénytelenittettem huszonöt forintot fizetni.
Ily felfedezésért, mint a minőt tettem, huszonöt forint kevesebb a
semminél.
Mint declarált szerelmesek váltunk el, Genie meg volt boszulva.
Hazatértemkor nőm iszonyu arckifejezéssel fogadott. Szemeinek
villámlásaiból könnyen kiszámithatám és beláthattam a kitörendő vihar
nagyságát. Villámháritóról haszontalanul gondolkodtam, midőn nőmnél
mennydörgött, a villám az üvegbe, sőt a selyemkelmékbe is beütött.
Béketürés volt az egyetlen óvszer ellenében, ahoz folyamodtam, a szoba
közepén szótalanul állottam meg.
Szörnyeteg! hűtlen csábitó! azért távozott oly derűs kedélylyel az
erdődi sokadalomba, mert bizonyos volt benne, hogy ott Jacintával fog
találkozni. Mindent tudok, mintha csak oldalatoknál voltam volna,
szentségtörők! S uram, ön még tőlem hűséget mer követelni? még
gorombáskodik midőn nékem Genie udvarol? Gyönyörü méltányosság,
mondhatom, felséges jutalom zárdai hűségemért. Oh de hiszen várjon csak
ön, drága férj, majd visszaemlékezendik még az erdődi sokadalomra, de
ugy hiszem, hogy akkor már késő lesz. Kérem mentse magát!?
Angyalom engedj meg, de egy ideje azt kelletik hinnem, hogy nem minden
időben vagy tisztában magaddal, ily gyermekségért oly nagy zajt
csinálni, a legszelidebben szólva illetlenség. Tudhatod lelkem, hogy
vannak convenience-szabályok, melyeket meg nem tartanunk lovagiatlanság,
sokadalomban ismerős nővel találkozni, s ha dolgainkat végeztük, annak
szolgálatunkat fel nem ajánlani, nemcsak erőszakos megsértése a társas
formáknak, hanem valóságos blasirtság.
Csak hallgass kérlek… a férfiak mindig ki tudják magokat menteni,
szegény nőknek ellenben semmi sem szabad; ti udvaroltok, szépet tesztek,
szivességet tanusitottok, s az mind a convenience rovására történik; de
ha mi udvaroltatunk magunknak, ha szivességet teszünk, készen álltok
gorombaságaitokkal, s nemtelen gyanusitásaitokkal. Tudd meg, ha
Genienének fogsz ezentul udvarolni, én mindannyiszor Genievel
udvaroltatok magamnak.
Megcsókoltam perlekedő Lenkámat, engedelmet kértem tőle, s megigértem,
hogy soha többé udvarolni nem fogok.
Mi folytonos harcban éltünk, keresztül kasul szőve a legkellemesebb
fegyverszünetekkel. Capitulálni egyikünk sem akart, a békepontokat
minduntalan elfogadtuk, csakhogy azokat egyikünk sem tartotta meg.
Geniének névünnepe egy szombatra esett, marquirtabb viszonyban éltünk
velök, hogysem az e vidéken divatozó névnapi köszöntéseket kikerülhettük
volna. – Szeles, esős pénteki nap délutánján befogattam lovaimat, nőmet
wasserdicht a szekérre pakoltam, s áthajtottam Nantűre. Mikorra az
udvarra behajtattam; az már tömve volt idegen szekerekkel.
Többen leszünk mint gondolám, szóltam nőmhöz gyengéden – lelkem, előre
figyelmeztetlek, büszkén és komolyan lépj fel, hogy okom ne legyen
boszankodni, ne mosolyogj minduntalan, ne kacsingas minden pimaszra, s
tánc közben ne hányd vesd magadat oly eszeveszetten, mint valami
porkolábné, kosarat ne osztogass ugyan, azt nem kivánom; de azt
követelem, hogy kizárólag quadrillet táncolj.
Legyen, miként akarod, de szabad legyen nekem is követelnem, hogy ne
igyál tul a mértéken, ferbliasztalhoz le ne ülj, ne udvarolj Genienének,
sem azoknak, kiket nem szenvedhetek, s ne játszad az őrült szerecsen
szerepét, ha táncközben egyik vagy másikkal élénkebb társalgásba
keveredem.
Még jóformán nem is köszöntünk mindenkinek, midőn nőmet a helybeli oláh
pap csinos fia keringőre felhivta, ki feledve igéretét, száguldva repült
el mellőlem, s kézről kézre adatva, csak a keringő végeztével hanyatlott
pirosan mint főtt rák, egy ruganyos pamlagra.
Kedvem lett volna felé rohanni, és őt szétszaggatni, de azon percben,
midőn feléje közeledém, hogy szemrehányásaimmal elhalmozzam, Genie
kapitány ereszkedék melléje.
Vérem agyvelőmhöz tolult, visszatántorogtam a játszóterembe, s ott
elkezdtem ferblizni.
Hűtlen lett hozzám nemcsak nőm, de szerencsém is. Egymásután hánytam el
ötpengőseimet, midőn Lenka a játszóterembe lépett, már kölcsönpénzzel
játszottam.
Palikám, lelkem, állj fel egy szóra, azután ismét leülhetsz, fontos
közlendőim volnának.
Egy ingerült tekintet volt minden válaszom.
Játszótársaim mosolyogni, nőm könyezni kezdett. Még egy szemrehányó
pillanatot vetett felém, s távozott.
A jövő percben mindent megbántam, megsajnáltam nőmet, kit minden
különcségei dacára végtelenül szerettem, felálltam ülőhelyemből s addig
tétováztam a mulatók között, mig végre nőmmel egyedül találkozhatám.
Lenka, te rettenetes vagy, hogy kértelek, ne táncolj keringőt, s te
kérésemet annyira nem méltatod figyelmedre, – hogy mindjárt
belépésünkkor karodat nyujtád az oláh pap fiának.
Lelkem, tudhatod, hogy a nélkül is mások lenézésével vádoltatom, – bár
ki kért volna fel keringőre, könnyebben visszautasithatám, mint e
candidatust, ki a milyen egyszerü, épen olyan aprehensivus; te magad
állitottad, hogy az ember igen sokszor engedni kénytelenitetik a
conveniencének.
Ismét mint legjobb barátok váltunk el, békekötésünket egy őszinte
csókkal pecsételtük.
Quadrillet játszott a zenekar. Fél etiquetéből, és egész kiszámitásból a
házasszonyát, a kedves Jacintát kértem fel. Genie nem maradt adósom, ő
nőmet kinálta meg karjával, mit az elfogadott. Azon percben
elkomolyodtam, elhagyott előbbi nyugodtabb kedélyem, összehuztam
szemöldökömet, s mindenfelé vadszemeket vetettem. Nőm észrevehette
nyugtalanságomat, elkezdett mosolyogni, mi ingerültségemet tetőpontra
csigázta.
Vis a vis állottunk.
Boszuságomban udvarolni kezdettem szép táncosnémnak, de kedélyem annyira
ingerült volt, hogy a szerelem édes kifejezéseit is szokatlan hangon
ejtettem, mi feltünvén táncosnémnak, zavarodtan kérdezé, mi okozza
nyugtalanságomat.
Geniet soha sem találtam kedélyesebbnek, a quadrille kellem lehetőségét
egészben kimerité, folytonosan élénk társalgásban részelteté csapodár
nőmet, mosolygott, hajlongott, sőt suttogott is. Lenka figyelmére sem
méltatott, mintha e pillanatban legboldogabb volt volna a világon.
Erőmet hanyatlani éreztem, fejem szédülni kezdett, eszeveszetten
csókoltam meg táncosném kezét, s kirohantam a teremből.
Lenkám, férjed roszul van, siessünk segélyére!
A quadrille-colonne megbomlott, mindenki tánc előtti helyét foglalá el,
Genie, nőm, és Jacinta utánam siettek az udvarra.
Én az udvar közepén fennhangon rendelkeztem kocsisommal, háromszor
ismételve, hogy pár perc alatt készen álljon szekerem az udvar közepén.
Mindenki hirtelen távozásom okát tudakolta, csak nőm vetett felém gunyos
pillanatokat. Megvallom rendkivül szégyeltem magamat, s miután magamat
másként nem menthettem, kénytelenitettem fillenteni:
Szerfelett roszul érzem magamat, kénytelenitetem távozni, engedelmet
kérek, hogy egy percnyi változás zavart idézett elő a mulatozás rendes
folyamában.
Nőm és Jacinta valamit suttogtak együtt, azzal magamra hagytak.
A kocsis előhajtott, én siettem köszönni. Nagyobbrészt mosolygó arcokkal
találkozám.
Remélem kisérni fogod beteg férjedet – szóltam Lenkához fél gunynyal.
Egy tapodtat sem távozom a mulatság végeig; testi bajaidban talán tudnék
segiteni, de lelki bajaidban csak az isten lehet orvosod!
Ha most nem követsz, soha többé házamnál ne mutasd magadat, mert…
Nőm gunyosan lenézett, hátat forditott s eltünt a vendégek között.
Kacagtam, de lelkem sirt a boszutól; e percben csakugyan eltökéltem,
hogy nőmet soha sem eresztem szemeim elé, de midőn kivül a falun egyedül
éreztem magamat, indulatom engedni kezdett, s a józan gondolkodás
karolta át lelkemet.
Igazán felvéve hibás-e nőm!? de hát mit vétett? táncolt!? táncolni nem
vétek; táncosával társalgott!? társálogni nem vétek; mosolygott!?
mosolyogni nem vétek, de suttogott a kapitánynyal; ez vétek, ez
illetlenség. Uristen! hát nem suttognak sokszor a legártatlanabb
emberek; hát nincsenek tárgyak, melyek magukban véve a legártatlanabbak,
és mégsem szeretjük, hogy szomszédjaink hallják azokat. Hiszen ha a nő
rosz akar lenni, ezer utja van férjét kijátszani, a nélkül, hogy
legkisebb gyanura okot volna kénytelen szolgáltatni. Addig ne féltsük
nejeinket, mig szemünk láttára kacérkodnak, mig jelenlétünkben
udvaroltatnak maguknak, mig előttünkk engedik át kezecskéiket valamely
dandynek.
Megforditatám szekeremet, s ugyaazon uton, melyen jőttem, tértem vissza
Geniékhez, mintegy 200 lépésnyire a háztól állottam meg. Leszálltam a
szekérről, és csendesen lábujjhegyen közeledtem a gyertyafényben uszó
épület felé.
A mulatság még javában tartott, egy félreeső ablakból leskelődve mindent
kivehettem. Nőm egyedül ült a pamlagon, szép fejét jobb karjára
nyugasztá, s gondolataiba látszék elmélyedettnek.
Szerettem volna berohanni a terembe, térdre esni előtte, s engedelmet
esengeni annyi méltatlan bántalmakért.