Megtörténtek és megtörténhetők (2. kötet) - 2

fogyasztott, s a földszint bolt helyett egyenesen az első emeletben tett
látogatást. A Maulaff látogatásai mindig meglátszottak a thea, rhum és
cukortartalékokon, minthogy azonban férje távollétében Eufrosina
teljhatalommal uralkodott, az inasok hallgattak, s legkisebb aggodalom
nélkül folytatták az üzletet.
Megtörtént egyszer, hogy Menyhért számba vette a bolti czikkeket, s nagy
fogyatkozásokat talált a thea, rhum, és cukorban. Az inasok komolyan
kérdőre vonattak. Eleinte csodálkozni látszottak e fogyatkozáson,
későbben bevallották, hogy azokból a teinsasszony nagy mennyiségben
szokott elhordani.
Menyhért szeretett életpárjától a legilledelmesebben kért
felvilágositást, s a válaszban, miszerint a theát, rhumot, és cukrot a
gyakori nővendégek emésztették fel, teljes szivéből megnyugodott.
Hogy a repce-üzérkedés fel ne akadjon, Menyhért távolabb vidékre
kénytelenittetett utazni. Forró ölelések és csókok közepett vált el
kedvesétől, ki a másik percben őszinte kezet szoritott Maulaffal.
Tartósan és jól időzhettek, mert Eufrosina több izben küldött le a
boltba szivarokért. Az inasok csóválták fejöket, s mosolyogva mondák
egymásnak:
A teinsasszony szivaroz!
Azalatt Gáspár is többször vásárolgatott a boltban, de az inasok
fecsegésein nem mosolygott, hanem összehuzta a szemöldeit, s gondolkodva
távozott.
Menyhért jelentős összeget nyert a repce-üzérkedésben, s egy tele láda
ajándékot hozott Eufrosinájának, kit kissé halványabbnak talált.
Résztvevőleg kérdezősködött egészségi állapotáról.
Eufrosina könyüvel szemeiben állitotta, hogy epedve várakozék utána, s
azt mondotta, hogy ez epedés tette halványnyá.
Menyhért két egész hónapig nem távozott szeretett neje oldalától, minek
az lőn következménye hogy a napraforgó olaj kereskedésében tetemes kárt
kénytelenitett szenvedni. Ő azonban, miután elesége pirosságát többre
becsülte egypár ezer forint haszonnál, s eléggé gazdag volt, e
jelentéktelen Niederlagét számba sem vette.
Én már tökéletesen jobban vagyok; a gubics ára tetemesen feljebb
szökkent, jó volna ha kissé körültekintenél a bükkalján.
Eufrosina ezeket tele grátiával, s tele szeretetreméltósággal mondotta.
Menyhértnek csak parancsolni kellett, ő nejének haladéktalanul
engedelmeskedett. Másnap korán utazott el a bükkaljára.
Maulaff miután már két éjszaka korhelykedett, beesett szemekkel s
halványan jelent meg Eufrosinánál.
Mi baja Árpád, szokatlanul halvány!?
Kérdezheti ezt? Két hónapja egyetlenegyszer láttam, akkor is a függönyön
keresztül. Még egyetlen hét ily bizonytalanságban, s elkerülhelenül
meghalok.
Eufrosina most tudta meg először, hogy a gyakornokok sem halhatatlanok.
Mindent elkövetett, hogy két hosszú hónap nélkülözéseit kárpótolja. A
theát köbölszámra itták, Árpád a szivarokat százankint hordta
szállására. Miként a gyakornokok szokták, Árpád baráti előtt nem nagy
titkot csinált e különben igen ártatlan viszonyból, sőt azt mind
legkönyebb s legbiztosabb szivarszerezhetési módot teletorokkal
ajánlgatta.
Menyhért 3000 köböl gubics kiséretében érkezett haza a bükkaljáról.
Leirhatatlan jókedvében még az inasokat is megajándékozta, Eufrosinát
pedig „Mennyországának“ nevezte.
Kissé csudálkozott Menyhért, hogy mikor ő odahaza van, Eufrozina
nővendégei, illetőleg barátnéi nem igen jelentkeznek, s csodálkozását
neje előtt is kinyilatkoztatta. Erre csak ügyes asszony válaszolhatott
volna kielégitőleg. Eufrosina jobbnak látta egy szót sem válaszolni.
Épen ma hallottam, hogy a sertéseknek nagy áruk van! nem volna-e
célszerű Szalontára utaznod?
Mit Eufrozina célszerünek talált, Menyhért is célszerűnek találta, s
köpcös lelke távolról sem gyanitotta a motivumokat.
Egészségesen és kedélyesen utazott el.
A szerelem igen bolond portéka, s mint olyan, számtalanszor bolondokat
követtet el az emberrel. Eufrosina egy Maulaff kiséretében látogatta meg
a szinházat, s ott ugy viselte magát, miszerint csak az nem látta, a ki
nem akarta, hogy felségesen időzget.
A közönségnek sem kellett több. Másnap az egész városban kizárólag az
Eufrosina és Maulaff közötti veszedelmes viszonyról beszélgettek.
Menyhértet hazatértekor már a hidvámbérlő is gúnymosolylyal fogadta.
Menyhért azonban a szalontai sertések nagy fülei miatt semmit sem
látott, röfögésük miatt semmit sem hallott. Odahaza mindent ugy talált,
a mint óhajtotta.
Volt Menyhértnek egy esküdt ellensége, Blumbokk, egy másik kereskedő.
Ezzel hazajövetele után másnap este a casinoban találkozott.
Hallom Menyhért, nagy szerencsével folytatod üzérkedéseidet?
Csendesen, de biztosan!
Mindezeket nődnek köszönheted, ki hallom, rendesen figyelmeztetni
szokott, midőn egyetmás árucikk emelkedésben van.
Nőm ügyes asszony!
Azt én s a közönség sem tagadjuk. Melléje minő csinos, minő kedélyes,
minő művelt.
Mindezen tulajdonait én birálhatom meg legjogosabban.
Igaz! igaz! a minapában azonban mindezen tulajdonait a szinházban
előttünk is bebizonyitotta.
Nőm a szinházban volt!?
Maulaffal, a gyakornokkal, s mondhatom felségesen mulatott.
Ezeket mondva Blumbokk, szemeit összehúzta, száját kitátotta, s jóizüt
kacagott.
Menyhért haladéktalanul haza ment a casinoból.
Angyalom te szinházban voltál?!
Maulaff Árpád urral, a Recipéék társaságában. Nem mentem volna, de
jótékony célra játszottak.
Hüm! hüm! s honnan ismered Maulaff urat?
A boltból! tudod rendesen nálunk szokott vásárolni.
Holmi jelentéktelen csékélységeket, szivart és gyufát. Máskor ha
szinházba ohajtasz menni, nőbarátnéidhoz csatlakozzál, most hamis
világot élünk, a fiatal menyecskét hamar megszólják.
Igazad van Menyhért! Máskor nőbarátnéimhoz fogok csatlakozni.
Menyhért még egy kis ideig Maulaffról gondolkodott, azután szivarait
ment számba venni. Mig Szalontán volt, 3,000 darab fogyott el. Máskor
három hónap előtt sem kelt el ily számban.
A szivarnak szép kelete volt! szólt az inasokhoz mogorván.
A teinsasszony száz számra hordatta az első emeletbe. Menyhért
szótalanul nyitott az Eufrosina termeibe. Derült arccal szólott kevéssel
azután:
Holnap délután Debrecenbe kell mennem, csak egy hét multával térhetek
vissza ölelő karjaidba.
Eufrosina búskomoly arcot öltött, s férjét több izben megcsokolta. A
határozott délután Menyhért csakugyan elutazott, másnap délután azonban
gyalog visszatért, s mintegy esteli 7 órakor lábujjhegyen haladt fel a
lépcsőzeten, neje termeinek ajtajánál megállott, füleit az ajtóra
nyomta, s hallgatódzott.
Nem volt magokat mitől genirozniok, hangosan conversáltak.
Ha az ember szeret, tökéletesen boldog! A szerelem minden, ha az van,
nem kell egyéb semmi.
Ezt a határtalan ostobaságot Maulaff Árpád mondta, s Eufrosina csak
ennyit felelt reá:
Igazsága van báratom!
Majd meglátjuk! mormogott Menyhért csendesen, az ajtótól elfordult, s
lefelé haladt a lépcsőzeten.
Az első emeletet a földszintől egy vasajtó választotta.
A vasajtó áttörhetlen volt, Menyhért nejét lehivatta, s a vasajtót nagy
elővigyázattal kulcsolta be. Magának s nejének – az inasok nem kis
csodálkozására ágyat a boltban vettetett.
Az első nap csendben mult el. Másnap déltájban erősen mozgatták a
vasajtót, de senki sem hallotta. Menyhért hajthatlan volt. Másnap reggel
egy cédulácskát lökött be a rostélyzaton, melyen irva volt:
Ha az ember szeret, tökéletesen boldog. A szerelem minden, ha az van,
nem kell egyéb semmi.
A cédulára saját nevét aláirta.
Árpád kétségbeesése a cédula elolvasása után a legvégső pontra hágott.
Haszontalan! Menyhért tette magát, mintha semmit sem hallott volna,
Maulaff az éhségtől gyengülni kezdett, s igy kénytelennek látta magát az
első emeletből az ablakon kiugrani. Igy még megmentheté magát, különben
éhen kellett elvesznie.
Negyednapon éjszaka Maulaff az első emelet ablakából kiugrott.
Jajveszéklései következtében az éji őrök feltalálták, s összuzott lábbal
és kézzel vitték szállására.
Másnap mindent megtudott a közönség. Azt még sem tudhatta meg: Menyhért
mit mondott és mit csinált kedves Eufrosinájával.


ZAM-MIDI.
1839-ben kilenc hónapot töltöttem B…-ben bizonyos távol rokonomnál, ki a
vadászsoron meglehetős szállodát tartott bérben. Az első emeletben két
szoba s egy csinos alkoven állott rendelkezésem alatt. Tőlem balra a 14.
számu osztályzatban, mely három szobából, egy nagyobb salonból, s egy
előcsarnokból állott, X. olasz marquis szállásolt gyönyörü fiatal
nejével, komornik- és komornával, s egy Afrikában született
szobaleánynyal, kit Zam-Midinek neveztek.
Zam-Midi gyermek volt, alig 16 éves; arcát feketére festette Afrika
napja, de lelke fehéren maradt. E gyermek maga volt a jóság és
szelidség. Többször találkoztam vele a folyosón, irányában mindenkor
leereszkedőleg viseltem magamat, mi szivében szeretetet, és bizalmat
ébresztett irántam. Többször beszélt nékem hazája ormairól, hegyeiről,
folyóiról, rengetegeiről, s olyankor mindig könyezett. Beszédét
mindenkor örömmel hallgattam, mint valami regényt, vagy költeményt,
melyet a természettől tanult meg, s nekem elszavalt.
Napról napra örömestebben csevegtem e fekete virággal, de legörömestebb
csak akkor, midőn senkisem látta. Hiába! szobaleányokkali társalgásból,
ha mindjárt Afrikában születnek, se nagy dicsőséget aratunk mi europai
gentlemenek. Annyit azonban lelkiismeretesen állithatok, hogy Zam-Midi
iránt mindent inkább éreztem, mint szerelmet. Szerettem vele csevegni,
tréfálkodni, magam sem tudom miért? meglehet épen azért, mert
észrevettem, hogy ő irántam tulságos ragaszkodással és bizalommal
viselteték.
Előre kell bocsátanom, hogy 19 éves, nőtelen, diákos ember voltam, s az
egészen ártatlan szobaleányviszonyok egy cseppet sem geniroztak A
marquis gyönyörü nejével az operában volt. Midi nálam ült egy
karszékben, én pamlagomon nyugodtam. Tizenkilenc éves fiatal nőtelen
ember pajkosabb kérdésektől sem iszonyodik, főleg midőn azoknak nemtelen
célokat nem fektet alapjául.
Hagytál-e kedves emlékeket Afrikában?
Szüleimet, s a természet szépségeit.
Ezen emlékek veled születtek, s veled fognak meghalni; mást értettem.
Gondolkozott-e szived Afrikában szerelemről?
Igen!
Nem maradt-e szived ilyetén gondolatja hazádban?
Nem!
Szüleiden, s a természet szépségein kivül tehát, Afrikában nem szerettél
senkit?
Soha senkit!
Mennyivel boldogabb s nyugodtabb vagy, mintha szerettél volna!
Visszatérsz-e még valaha hazádba?
Szeretnék visszatérni!
Igyekezzél, hogy szerelem nélkül csókolhasd meg hazád földjét. Europában
egymást is alig tudjuk szerelmünkkel boldogitani, hát még egy
ismeretlen, egy messze haza gyermekét! Neked a mi szerelmünk halál
volna!
Igazad van… és én már mégis szeretek!
Izgatottan ugrottam fel pamlagomról, azt hittem engem fog nevezni.
Szerencsétlen Midi! fekete és fehér! a világosság megöli a sötétséget.
Az ébenfa kiszárad a mi földünkben. Szerencsétlen Midi, te megölted
magadat!
A leányka szemérmesen nézett a földre, valamivel későbben rám szegezé
onyx szemeit, azután fájdalmasan mosolygott. E percben szebbnek tetszett
nékem Afrika éjszakája, mint az europai nappalok.
Én örömest meghalok azért, a kit szeretek! – felelt a fájdalom édes
hangján, s egy gyöngyöt hullatott ki szemeiből.
Megérdemli-e választottad, hogy úgy szeresd? Van-e sziv e roppant
városban, mely szivedet megérdemelje?
Szivemet és a halhatatlanságot Siare völgyében! Meg kell halnom érette,
hogy megérdemeljem!
S biztositott-e szerelméről?
Szavát adta, kinyilatkoztatván: hogy Afrikában hideg lesz s feketén fog
világolni a hold, midőn elfeled!
Megkönnyebbültem, annyit legalább biztosan kipuhatoltam, hogy nem én
vagyok választottja.
Elváltunk. Keserüen édes gondolatok cikáztak keresztül agyamon. Afrika
virágai, folyói rengetegei jutottak eszembe… a szerelem… és Zam-Midi.
Három nap mulva a történtek után Nestroynak egy bohózatát adták.
Megjelentem a szinházban, s rendkivül jól mulattam. Szomszédném, a
külvárosból tejárusné, oly jóizüen kacagott, hogy a rendőrség kénytelen
volt felszólalni a vidor kedély ezen illetlen kitörése ellen. A véletlen
ugy akarta, hogy a kedélyes tejárusnővel ugyanazon sörházban költsem el
estelimet. Most még sokkal derültebb kedélyben találtam, annyival
inkább, mert most sem a közönséget, sem a rendőrséget nem genirozta
falakat döntő hahotáival. Ismételve végig kellett hallgatnom e
bohózatot; – Frau Liz – igy nevezték több ismerői – előlről kezdve végig
ismételte Nestroy momusát, s minden elmondott jelenetet ismételve
megröhögött. Most tapasztaltam életemben először, hogy jóizü kacagás
közepett rettenetes étvágyat nyer az ember s minden eledel jobban izlik.
Minden nálam találtató pénzemet felettem és felittam. Pedig nem ettem
meg huszonöt pár virslit, és nem ittam meg 8 itce sört, mint baloldali
szomszédom, egy kétszázfontos szíjgyártó, kinek arca vörösebb volt a
cinobernél. Tele gyomorral és üres erszénynyel tértem szállásomra.
Amint a vendéglő ajtaján beléptem, egy fekete köpenybe burkolt sugár
magas férfi surrant el mellettem. Szemei mint arragoniai tőr ugy
világoltak. Megrettenve huzódtam félre, ő szótalanul haladt el
mellettem. Ezen ember vagy kalandról jő, vagy tolvaj, gondolám magamban,
s vizsgálódva haladtam fel a lépcsőzeten.
Zam-Midit a folyosón talátam; a folyosó nyitott ablakánál állott, s
fejét kis kezére hajtva tekintett le az utcára. Annyira el volt mélyedve
gondolataiba, hogy megjelenésemet sem vette észre, mit én haladéktalanul
felhasználva, lábujjhegyen, nesztelenül állottam meg háta mögött.
Ügyekeztem szemlélődési irányát feltalálni, mi csakhamar sikerült is; az
utcán sebesen haladó fekete köpenybe burkolt férfit kisérte
pillanataival. Az ismeretlen egy utcakanyarulatban nemsokára elveszett.
Midi azonnal megfordult, a mint megpillantott, elsikoltá magát, én
azonban bizalmasan helyeztem kezemet ajkaira.
Találkoztam kedveseddel Midi! esküszöm, hogy mindent titokban fogok
tartani.
A leányka ajkaihoz emelé kezemet, s hulló könyei megnedvesiték ujjaimat.
Prio egyedül van, ki engemet szeret hazátokban, megölném magamat, ha őt
is elvesziteném.
Prio tehát Afrika szülöttje? – kérdeztem kiváncsian.
Midi ajkaira helyezve gyönyörű ujjait, hallgatást intett.
E pillanatban nyitott a marquis a folyosóra. Midi mint nyil tünt el
mellőlem, én mozdulatlanul tartottam meg helyemet.
Fiatal barátom, vigyázzon magára! Nekünk europaiaknak halál mindenféle
szerelmi viszony Afrika szülötteivel. Ők ugy szoktak nyilatkozni
Megajándékoztál sziveddel, én azt minden áron: birni akarom, vagy magad
hagyod örök birtokomban, vagy gyilkommal veszem ki kebledből. Fiatal
barátom vigyázzon magára!
A marquis mosolyogva hagyott el. Én boszankodtam e meglepetésen,
annyival inkább: mert épen semmi hasznát sem vehettem a marquis,
meglehet a legjobb szándékból nyujtott tanácsainak. Midit sajnáltam,
féltettem; hogy a marquise őt sem kimélendi meg tanácsaitól, melyek
szobaleánya irányában bizonyosan szemrehányásokká fajulandnak.
Izgatottan nyitottam szobámba, s igen soká nem tudtam elaludni.
Csakhamar mint minden a világon, e jelenet is feledve lőn általam, s a
marquis által. Többször találkoztam vele azután, többszőr beszélgettünk
egyet, másról, de a nékem nem épen kellemes meglepetésről egyetlen
szóval sem emlékezett.
Midivel gyakrabban csevegtem a folyoson azután is; midőn Priot
felemlitém, a helyett hogy örült volna, mindannyiszor elkomolyodott.
Egy hónap alatt legkisebb változatosság sem történt életünkben,
mindannyian napi foglalkozásainkat végeztük, vagy megszokott
szórakozásaink után futkostunk. A vendéglőhez egy meglehetős terjedelmü
kert is volt csatolva; én ebédem végeztével lementem a kertbe, hogy ott
meglehetősen meleg nap után kedves tavaszillatot élvezhessek. Egy jó
órát időzhettem már, amint Zam-Midit felém közeledni észrevettem. Szinte
két hónap alatt nappal soha sem szemléltem ily közelről. Fekete merino
felöltönyben volt, kihajtott hó fehér galérral. Ében fürtei közé
gondatlanul egy fehér rózsabimbó volt tűzve. Boichot meséire
emlékeztetett, melyben az ördögök angyalok képében jelennek meg;
csakhamar azonban készakarva kitöröltem e képeket emlékemből, s a jó és
szelid Zam-Midit választottaink közé soroltam.
Szemeiből élénk fény ragyogott, de e ragyogásban erény tündökölt és
szeretet. Arcbőre sima volt és fekete, mint az ébenfa, keskeny, de
rendes hajlásu homlokán a gyermekgondtalanság játszott. Vastag szegélyü
ajkai keleti gyöngyöket mutattak.
Arca örökké nyugodt volt és egyforma, örömben és fájdalomban. Lelki
életére csak hangjaiból lehetett következtetni.
A marquis családostól kikocsizott a népkertbe; Zam-Midi is szabadságot
kapott hogy elmehessen, de Zam-Midi Prio nélkül nem tud mulatni.
Zam-Midi jó leány, s a leghűségesebb szerető. Zam-Midi megérdemli, hogy
Prio boldogságot teremtsen számára.
Nagyszerű bánat van az én szivemben; beteg az én lelkem; Zam-Midi
szeretne meghalni.
Mi baj talált kis bohó! talán csak nem csalt meg kedvesed. Hiszen
mindössze rövid ideje ismerkedtetek, és szeretitek egymást, lehetlen,
hogy Prio még megunt volna, ilyen hamar mi europaiak sem szoktunk
feledni.
Más baja van Zam-Midinek. A marquis ma ebéd alatt azt mondta, hogy
nemsokára Olaszhonba fog utazni. Akkor követnem kell e családot, melynek
tulajdona vagyok, s meg kell válnom Priotól, s talán örökre.
Ezeket mondva a leányka, keservesen sirni kezdett.
Prio ha igazán szeret, bizonyosan módot találand, hogy viszontláthasson.
Beszéld el kedvesednek a mit hallottál, s vigyázz arra, mit válaszolni
fog.
Még mintegy két óráig fecsegtem a leánykával. Szinte jól esett szivemnek
tapasztalnom, mennyi örömöt talál szavaimban. Ezalatt tökéletesen
bealkonyodott.
Egyike lőn azon igéző estéknek, melyek a nagyobb nyári forróságot
megszokták előzni.
A ki boldog volt, boldogabbá lőn, a ki szenvedett, kétszeresen
szenvedett. Hársfa árnyaiban vontuk meg magunkat, s egy gyeppadon helyet
foglaltunk. Zam-Midi Afrikáról, s az ősi tűzhelyről kezdett beszélgetni.
Örömmel hallgattam a költeményeket, melyek hegyeken, tengereken
keresztül kisérték a számüzöttet, s melyeket nékem ártatlan lelke könyük
között szavalt el.
Ezalatt rokonom cselédei is megjelentek a kertben, s a nap eseményeiről
kezdtek beszélgetni.
Azt mondjátok boldogok a műlovagok, az egész dolguk mulatságból áll és
játékból, a mellett roppant fizetést húznak s sokszor még ajándékokat is
kapnak a közönségtől.
Ezeket rokonom szolgája mondotta.
Én most is azt mondom, hogy boldogok. Inkább volnék Bajazzo a Soulie
társaságában, mint első kocsis akármelyik hercegnél.
Ezeket rokonom kocsisa válaszolta.
A szolga folytatá:
Azért beszélsz igy, mert valamint a közönség, ugy te sem látod mi
történik a cirkus háta megett. Láttad volna csak azt, mit én ma láttam,
tudom nem kivánkoznál ezen komédiások közé.
Magam is figyelmessé lettem, Midi meg nyugtalankodott is.
Hát mit láttál? kérdé a kocsis kiváncsian.
Nem tudom melyik, vérig korbácsolta a szerecsent, elannyira, hogy társai
eszméletlen állapotban szállitották egy külön szobába. Azt is hallottam,
hogy meghalhat e baromi bánás következtében.
Zam-Midi egyetlen sikoltást hallatott, azután ájulva rogyott össze
lábaimnál. Szerencsére a domesticusok mit sem vettek észre, egyedül
voltam tanuja e meglepő, de egyszersmind szerfelett kellemetlen
jelenetnek.
Midőn magához jött, legelőször is felém emelé sötét szemeit. Azután
megszoritá kezemet, azt ajkaihoz emelé, és oly hangon esengett,
miszerint gyengének éreztem magamat bárminő tagadó válaszra.
Nemde, midőn mindnyájan legnyugodtak, el fogsz engemet kisérni?!
Hová? – kérdezém nem kevéssé meglepetve.
Majd foglak én vezetni. Ha egyedül mennék, könnyen letartóztathatnának,
s megtörténhetnék, hogy nem láthatnám, és nem vigasztalhatnám
kedvesemet.
Én gondolkodva, ő kissé nyugodtabban tértünk szállásainkra.
Pontban 11 órakor kopogtatott ajtómon. A hold teljes fényben ragyogott,
midőn elindultunk. Utcák hosszu sorain vezetett keresztül, mig végre,
egyik külváros keskeny utcájában csinnal épült, tiszta külsejü kisded
ház előtt megállottunk.
Várj meg engemet; mindössze legfeljebb félórát mulatok. Imádkozni fogok,
hogy az ur megjutalmazzon jóságodért. A kisded lakba lépett, én künn
maradtam.
Elfordultam az épülettől, a halvány holdra vetém pillantatomat. Nem
láthattam semmit, de hallottam fájdalmas hangokat és zokogást.
Mig én künn ábrándokba sülyedtem, benn két lény szenvedett. Ugyanazon
hold világitott felettem s a szenvedők felett.
Midi korábban jelent meg, mint igérte.
Siessünk! – szólt titokteljes hangon, – szivem megrepedhetne közelében,
s én nem teljesithetném fogadásomat.
Siettünk, mennyire csak lehetett. Épen éjfélkor értünk a folyosóra. Midi
erősen szoritá meg kezemet, s e szavakkal kivánt jó éjszakát:
Midi egyedül marad a világon… de csak addig, mig Prio a légbe szórja
porait, hogy az orkán Afrikába vihesse – Zam-Midi poraival együtt.
Mielőtt el birtam alunni, soká gondolkodtam Zam-Midi szavairól. Másnap
komoly sötét éjszaka lőn. Fekete felhők usztak a magasban, villám
cikázott, s tompa dörgés hangozott közel és távolban.
Féltizenkettőkor kopogtak ajtómon; felébredtem. Zam-Midi azonnal
megismertette magát. Ajtót nyitottam. Visszaborzadtam a látványtól.
Zam-Midi széttépett kebellel, és szétzilált fürtökkel állott előttem.
Végezd be munkádat, hogy mindörökre megáldhassalak! kisérj el utoljára
Priohoz.
Féltem volna nemmel válaszolni.
Ugyanazon uton, melyen tegnap haladtunk, értünk el az emlitett kis
lakhoz. Épen éjfélt ütött, midőn a kis ajtón belépett. Mintha
lecövekeltek volna, reszketve állottam meg az ablak alatt. Imádkozni
kezdtem magamért, és talán a Prio lelkéért.
Mintha valami láthatatlan erő késztetett volna, betekinték az alacson
ablakon. Prio holtan, kiteritve feküdt a padlaton, Zam-Midi épen azon
pillanatban csókolta meg a hideg ajkakat, és feküdt melléje.
Szaladtam, a mennyire erőm engedé, de még fele uton sem lehettem, midőn
a karmeliták tornyában vészre kongatták a harangot.
Fényben úszott a város egy része, a fekete felhőket vörös szalaggal
szegte be az alant pusztitó bősz elem.
Visszapillantottam. A kisded ház, melyben Prio és Zam-Midi egymás
mellett nyugodtak, lángtenger volt. Élő és halott egyszerre hamvadtak
el.
Zam-Midi megtartotta fogadását. A szeretők porait vad orkán ragadta
magasra, s szórta szét Afrika térein, azon hazában a hol születtek.


TERÉZ.
Esteli 6 órakor esküdtek meg Nyegle Pál, és Tulipán Teréz a kaploni sz.
Ferenciek egyházában. Pál esküvő előtt, alatt és után folytonosan
mosolygott, mintha mondani akarta volna; megleltem, sajátommá tettem a
világ legnagyobb kincsét, s én boldog vagyok.
Teréz könyes szemekkel lépdelt fel az oltár lépcsőzetén az „igent“
zokogva mondta ki, s midőn kifelé haladtak az egyházból, az ajtónál egy
magános szegletbe huzódott, és sötét köpenybe burkolt ifjunak ezt sugta:
Leo! isten áldjon örökre! Teréz boldogtalan
A sötét köpenybe burkolt ifju egy nagyot sohajtott, s nemsokára elveszté
Terézt szemei elől.
Esküvő után kastélyba tértek vőlegény, és menyasszony. Egymást érték a
szerencsekivánatok, és ételek. Mindenki boldog volt, mert ehetett,
egyedül Teréz volt boldogtalan, egyedül Teréz szenvedett.
A nővendégek résztvevő kebellel és gyomorral jelentek meg a lakomában, s
a kedves szenvedőt még tele szájjal is vigasztalták.
A vőlegény mindent elkövetett, hogy menyasszonyát vigasztalja. – De e
szerelmes majom annyi hatást gyakorolhatott csak kedvesére, mint a nap,
jégeső után, a letarolt virágokra.
Tiz óra tájban táncolni kezdettek. A vendégek sorba hurcolták a
boldogtalant; maradandó emlékül egypár fésületlen kamasz a gyengéd nő
még gyengédebb lábacskáit szinte szerte taposta.
Teréz (midőn igazán sirnia kellett volna) mosolygott. Szegény gyermek
most saját tapasztalásból érezte, minő különbség van egy gyengéd láb, és
egy gyengéd sziv összetaposása között.
A férj is több izben táncolt nejével, s mindent elkövetett, hogy
kellemesnek tünjék fel. E szánakozásra méltó majom azt hitte, hogy abban
dicsőség van, ha egy férfiu egy nőt kellemetesen boldogtalanit.
A vendégek közől nehányan leittasodva tréfálni is kezdettek.
Majom-fajunk soha sem mutatkozik nyomorúbb alakban, mint akkor, midőn
más fájdalmai közé éretlen tréfákat vegyit. Vannak nemes egyéniségek,
kiket meg a legőszintébb vigasztalás is bánt és keserit olyankor.
Teréz menekülni óhajtott a tréfálkozók köréből.
Pál! engedd meg, hogy kissé távozzam, leánykori emlékeimet kivánom
összeszedni, hogy midőn távozunk, magammal vihessem.
Ennyit Othello is megengedett volna Desdemonának. Pálról pedig még ekkor
nem lehetett tudni, az Othello vagy Desdemona jellemével bir-e?
Nagylelküen adott engedelmet hitvesének.
Teréz haladéktalanul eltünt a teremből. Gyertyával kisded kezében
egyedül végig haladt a csendes folyosón, s leánykorából egyik
legkedvesebb teremébe nyitott. Bezárta az ajtót gondosan, a pamlagra
veté magát, és keservesen zokogott.
A leánykori kedves emlékek, mint széltől ragadott hársfalevelek huzódtak
el lelke előtt.
Hadd tekintsek még egyszer végig, kedves vidék, halotti mezbe öltözött
virányaidon, hadd hivjam fel emlékembe mindazon kedves órákat, melyeket
körödben Leommal átéltünk, ugyis nemsokára én is fehér és hideg leszek,
mint te vagy!
Ezeket mondva Teréz felkelt a pamlagról, az ablak elébe állott, s
elmerengve tekintett a messze vidékre.
Az előtte oly igen ismeretes és kedves hársfához támaszkodva, egy sötét
köpenybe burkolt ifju vesztegelt; Teréz azonnal felismerte Leot, s
akaratlanul elsikoltá magát. Nemsokára azután gondolatokba sülyedt,
többször kérdezte magától, távozzék-e, vagy maradjon, szive azt sugta:
maradjon, s ő megmaradt.
A következő percben gyengéd kopogás hallatszott az ablakzaton; Teréz oda
pillantott; pillanata a Leo esdeklő pillanatával találkozott. Ki ne
nyitná fel az ablakot oly lénynek, kit igazán szeret, még akkor is,
midőn sors, szülei parancs, vagy más le nem győzhető körülmények, egy
más számára csikartak ki hűségi esküt ajkairól.
Az ablak felnyittatott, s Leo belépett a terembe.
Teréz! mindenem:
Leom!
A nő szeretője keblére nyugasztá fejecskéjét s a szerető gyönyörittasan
boritá el csókjaival az illatos fürtöket.
Leom, örökre válni fogunk!
Soha! itt halok meg lábaidnál, de többé el nem eresztelek!
E pillanatban léptek hallatszának a folyosón.
Nagy isten! férjem. Mindenre a mi szent, távozzál!
Soha!
Leom, ha valaha szerettél, ments meg a bekövetkezhető jelenettől. Férjem
rajtam fogná magát megboszulni, kérlelhetlenül meggyilkolna!
Együtt fogunk meghalni!
De becsületem, a vendégek gúnyai, a közönség itélete, s üldözései?…
Leo kissé gondolkodni kezdet, csakhamar igy szólott:
Szeretsz-e igazán?
Egyedűl tégedet igazán, és örökre!
Leo még egyszer karjaiba zárta kedvesét, bucsucsókot hintett ajkaira, s
merre jött, arra távozott.
Pál épen akkor tette kezeit a kilincsre. Teréz haladéktalanul
bebocsátotta.
Készen vagy?
Pár perc mulva készen leszek!
Pál bevárta a rendezést, s nejével egyszerre jelent meg a vendégek
között.
Teréz derűs arccal s mosolygó ajkakkal köszönté ismerőit.
Mindenki csodálkozott e hirtelen változáson, az asszonyságok összedugták
fejeiket, valamit suttogtak, s azután jóizűen kacagtak.
E derű az alig mult találkozás derűje volt az azelőtt borús arcokon.
Ilyesmit azonban senki még csak nem is gyanithatott.
Holnap még jobb kedve lesz! – jegyzé meg az atya tudományos arccal, mely
jóslathoz az anya még ennyit ragasztott:
Kik esküvő alatt legtöbbet sirnak, rendesen, legtöbbet nevetnek azután.
Erre minden asszony elbeszélte, mennyit sirt és mennyit nevetett.