Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 01

GAAL GYÖRGY
MAGYAR NÉPMESEGYŰJTEMÉNYE.
KIADTÁK
KAZINCZY GÁBOR ÉS TOLDY FERENC.
MÁSODIK KÖTET.
PESTEN,
PFEIFER FERDINÁND SAJÁTJA.
M. DCCC. LVII.
Pest, 1857. Emich Gusztáv könyvnyomdája.


ELŐSZÓ.
Ime ismét egy fogás Gaal György mesegyűjteményéből; ezuttal tizennégy
mesével.
Ezek közől Gaal maga, német kidolgozásába egyet vett fel, a XXIII. szám
alatti halászmesét; Erdélyi hármat, a XIII. XXI. XXII. számúakat.
Tíz tehát először jelenik meg, sőt magyarban tizenegy.
A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat nem csak a tartalomra nézve
illetetlenűl, egészen úgy mint egy és más nép-embere által közöltettek,
adjuk, de híven tartva meg a kifejezés minden sajátságait is. A
nyelvtani szófűzés azért igen gyakran nem correct; az egyszerű népi elme
sokat oda gondol, kifejezésében szökéseket tesz, tudva hogy hallgatója
oda érti, mit ki nem mond is. Ebben, mint egyébben is, különbözik e naiv
rögtönzők előadása az irói előadás nyelvétől. S ez által, ha
szabálytalan is, néha frisebb. A mívelt olvasó, ha egyszer bele egyezett
a népi elbeszélők e kiváltságába, gyönyörűséget is fog érezni e
pongyolaságból.
Mi ily olvasót tartottunk szem előtt; s ezt azok kedvéért mondjuk el,
kik azt látszottak kivánni, hogy szabályos mondat-alkotást hozzunk ez
elbeszélésekbe.
Még a kiejtésre nézve is meghagytuk a sajátságokat. A puszta olvasót
azok nem zavarják; a nyelv gondos észlelője köszönettel fogja venni.
Meg kellett tehát még az egyenetlenségeket is hagyni. Egy elbeszélő így,
más amúgy fejezte ki magát, amúgy ejtett egy vagy más szót.
Az első kötet a tudomány, az öszves időszaki sajtó által örömmel
üdvözöltetett, dicsértetett, ajánltatott. Bár derék kiadónk a
közönségtől is hasonlót tapasztalna. Vér ez a mi vérünkből; megérdemli
hogy mint édes miénket nyájasan fogadjuk.
Sajtó alatt egy harmadik kötet is.
Augustus 10. 1857.


TARTALOM.
XII. Ki hogy vet, úgy arat 3
XIII. Nemtudomka 29
XIV. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona 54
XV. Csonka és sánta pajtás 74
XVI A buzogányos gyermek 100
XVII. A szerencsés óra 115
XVIII. Hamupepejke 133
XIX. Az aranymadár 149
XX. Esztendőre ilyenkor 157
XXI. A hűséges princeszné 167
XXII. A szalmakirály 188
XXIII. Egy szegény halászról 214
XXIV. Az akasztófára rendelt királyfi 229
XXV. A rosz végre jóra fordúlt 245


MAGYAR MESÉK
A NÉP SZÁJÁBÓL.
XII–XXV.


XII. KI HOGY VET, UGY ARAT.
Volt a világon egy király, akinek három gyermekei valának, amelyek így
neveztettek: a legöregebbnek neve vala Imre, a következendőnek Edvárd, a
legífjabbat pedig Innocensnek hívták. A többi között amidőn ezen
nevezett királyífjaknak az atyjok őket felneveltette fényes születések
szerént úgyannyira; hogy az imént említett királyfiak oskoláikat már
egészen elvégezték, az édes atyjok is ezen felnevelt gyermekeknek egy
kevéssé megöregedett, jóllehet ugyan őtet az öregsége nem annyira
sanyargatta, mint istentől rá küldött betegsége. Sok időknek elfolyása
után betegségében, a sok rendeléseknek elintézése után, már annyira
ellankadozott, hogy kényteleníttetett a doktorokat összehívni. Amidőn
öszvejöttenek, tanácskoztak azon; hogy őtet megint régi jó egészségire
hozhassák; de itten valóban semmiféle orvosság nem használt; Mit volt
mit tennie, ezen tanácskozók közt egyik megszólamlott, és mondotta, hogy
volna a világon egy kert, amelybe egy kút volna, és egyetembe ott volna
olyan víz, amelyből hogyha akarminő beteg innék, tehát a régenti
egészsége visszatérne, sőt mi több, még fiatalabb is lenne. Itten ezen
beszédet hallgatták a királynak fiai is, és a többi között Imre, a
legöregebbik, a maga szobájába hivatta testvéreit, és itten megcsókolta
őket ezen elejekbe tett kérdésivel, hogy állnának az ő szándékára. Itten
Edvárd és Innocens testvérei, ambátor még nem tudták akaratját, de még
is megerősítették őtet azzal, hogy akármi volna, ők akarják szándékát
követni. Ezen nagy erős fogadások után mondja Imre, testvéreinek: ime
mostanában megmondom tinéktek. Tudjátok, a mi édes atyánk beteg, és
pedig igen rosszúl vagyon, de a doktor mondotta hogy azon vízből, amely
a világon van, hogyha iszik belőle, megegészségesedik. Így tehát, édes
testvéreim, mondjuk meg édes atyánknak, hogy engedje meg minekünk: mi el
akarunk menni mind a hárman, és azon vizet felkeresni. Ugyanazonnal
mindjárt meg is jelentették, és kérték atyjokat engedelem végett, hogy
elmehessenek. Bármely nagy fájdalmat okozott édes atyjoknak ezen
kérések, de azonban még sem tagadhatta meg az ő esedezéseket.
Így tehát midőn már édes atyjoktól az engedelmet megkapták, mindjárt
minden rendeléseket megtettek, és három beborított hajócskát
csináltattak számokra. Midőn már minden együtt volt, elbucsúztak édes
atyjoktól és nemzetségeiktől, és egyszersmind a három testvérek
bátoritották őket hogy ne búsúljanak: majdan nem sokára visszajönnének.
Ezek után megcsókolták egymás, és útnak mentek. Amint a vizen mentek
volt, legelsőbb evedzett Imre bátyjok, és azután Edvárd, és szegény
Innocens, mint legífjabb mindig legutolsó volt. Így amint ők mennének,
egy kis leányka a vízben sírva rongyosan vagyon, és amidőn Imre arra
ment, kérte őtet még az egekre is, hogy venné őtet fel, hogy ezen
jótételéért dolgában segíteni fogja; de az én Imrém bizony fel nem vette
a kis leányt. Amint Edvárd is arra ment, szinte azonnal üdvözlötte a kis
leány őtet, és imádta mint bátyját, de ez is szinte oly üresen hagyta
kéréseit, mint az első. Utóbbá – nem hiába az neve is Innocens – arra
jött, alig várta ezen nagylelkű ífju királyfi csak hogy arra mehessen, s
azon kis leánykát felvehesse; különben másokkal is szánakozó volt, és
másokkal jót tenni mindenkoron szeretett; így tehát a midőn közelgetett,
őtet a kis leány öszvetett kezekkel kérte, csakhogy felvegye, különben
itten meg kell nekie halni; de az Innocens királyfinak nem kellett sok
kérés, anélkül is hiszen a volt szándéka, ővele jót tenni, és hogy a
legközelebb faluba valahová beadja. Bevette tehát ladikjába, és azonnal
a maga ingeiből reá adott egyet, és más ruhákkal is betakargatta, és
minthogy a kis ladik oly félhajó formára volt csinálva, egy ágyat is
csináltatott bele, és oda a leánykát belé fektette, és mindjárt kis
pecsenyét, kalácsot, hozzá tartozandó jó italt is adott nekie, hogy
annál nyugodalmasabban aludhassék, amint valóban úgy is volt.
Hagyjuk tehát már itten a kis leányt aludni, és menjünk a három
testvérek rendelésére. Itten tehát amidőn ezen a vizen egy: vendégházra
akadtak, kiszaladtak mind a hárman, és bementek a vendégfogadóba, és
itten ettek és ittak; ezek után azt végezték magok között, hogy
akármelyik hahogy hamarébb ezen helyre megérkezik, tehát a többieket is
meg kell nekie várni. Így tehát amint megfogadták, úgy meg is tartották
szavaikat, amint, bővebben megláthatjuk, és hallhatjuk cselekedeteket.
Itten elbúcsúztak, és megcsókolták egymás orcáit, és három fele vették
útjokat; de itt az volt már a kérdés, ki merre menjen? A kis leány
felébredt, és mondotta hogy ő csak tartson egyenesen, jóllehet messzire
lehet látni, és még sem szemlélhetnek valamely szigeteket avagy házakat.
Ő valóban szót is fogadott, és bátyjainak azt mondotta, hogy egyenesen
fog ő hajózni, ami nekik kedvekre volt, és a két testvérek egyik jobbra,
másik balra mentek. Már most hagyjuk menni ki a merre akar; hanem lássuk
és hallgassuk, mit csinál az Innocens királyfi, az kis leánykával. Már
többé nem volt szomorú, sőt inkább víg volt a leányka; itten a többi
között kérdezgeti egyről másról a királyfi: kicsoda, vagy micsoda lenne,
kik az ő nemzői, és hogy hívják őtet. Az első kérdésre azt mondotta a
leányka: kímélje meg őtet az által, hogy ő ne lenne azon szerencsétlen,
aki maga nemzetségit és szüléit felfedezze őelőtte, hanem annyit
mondhatok, hogy most oly szerencsétlen vagyok mások csalárdsága által,
mint az úr valahára hazajöttekor lenni fog. Ezen nagyon megváltozott a
szegény jószívű Innocens; azért mindjárt is mondotta a kis leány:
mindazonáltal ne félj, de azonban eszeddel élj, isten el nem hágy, és
elhagyatásodkor is meg fog segíteni. Ezen megintelen megörűlt az
Innocens királyfi, de már mondd meg tehát, hogy hívnak? Felele: engemet
neveznek Erzsébetnek. Ezen szót igen is nagyon kedvelte ezen királyfi,
minthogy megholt anyját is úgy hívták. Már mostanába mondja az Erzsi: te
engemet mindenekről tudakoztál, hallgasd meg te is hát kérésemet, és
felelj: nemde te vagy azon királynak fia, aki oly rosszúl vagyon, és
azon vizet keresed amely által meggyógyúlhat, és testvéreid is azért
mentek volt, nemde? Felelte volt Innocens: Igen. Látod, édes jótevő
princem, te igen nagy jót tettél velem, köteles tartozásomban vagyon
énnekem is, hogy velem tett jó akaratodat viszonozzam, de el ne
felejtkezzél rólam mind szerencsétlen ideidben, annál inkább ha dolgod
jól fog folyni, és visszajövetelünkkor neveltess fel pompásan, hogyha
azon égő szeretet benned el nem aludt, a melylyel erántam ezen kis idő
alatt viseltetél. Ó de mely szivesen hallgatta a kis Erzsi beszédjét
Innocens! mindeneket megfogadott nekie, sőt még azt is, hogy haza
jövetelökbe úgy fogja őtet neveltetni, mint első kisasszonyt. Ezt
megköszönte Erzsi és csókolta kezeit jóakaratjáért, és ők ketten per te
s tu voltak, mivel kedvelte nagyon a kis Erzsi leánykát. Itten előhozta
mindjárt: látod édes Innocens úti társam, mink ketten szerencsésebbek
fogunk lenni, mint a te két testvéreid, hanem eszeddel élni tudj, és
örömödben el ne felejtsd magadat, hanem szót fogadj akkor, amidőn
szükséges lenni fog, és kiáltani fogok. Látod, kedves Innocens úti
társam, azon nagy kertet, amelynek közepibe az a nagy roppant kastély
van? ottan van az a víz, amelyből hogyha a te jó atyád inni fog, hát
meggyógyúl; hanem már mostanában hallgasd mitevő légy. Én erről
hallottam valaha szüleimtől, s így tehát neked is tanácsúl adom mind
ezeket; hanem amidőn be fogsz menni az ajtón, meg ne ijedj: ott két
óriás fog állani, és amint be fogsz menni a kertajtón, a közepső kertbe
vagyon három kút, és ugyan a közepső kútból meríts vizet, azonban kárt
tenni avagy valamit elhozni ne bátorkodjál, különben rosszúl fog a
dolgod menni, hanem azonban enni és inni, és amit csak akarsz tenni,
mindeneket elkövethetsz, de csak el ne felejtsd magadat. Itten azt is
tudtára adja a kis Erzsi, hogy senkinek semmi ereje és hatalma nincsen
valakinek véteni, hanem éjfél után aki ottan találtatik, azonnal
öszveszakasztják. Így tehát tegyed azt amit én teneked mondottam, úgy
mindenekben jól fog dolgunk menni.
Alig hogy oda értek hajócskájokkal tizenegy órakor estve, azonnal egy
karóhoz megkötötte hajóját Innocens, és a kis leányka Erzsi kint maradt,
és Innocens királyfi bement, elvitte magával a hozott három palackot, és
amint bement volt, egy keveset megréműlt; bámúlt a sok ritkaságokon,
jóllehet ugyan nekie ezek mind tetszettek, de azonban még sem
felejtkezett ő el Erzsi szavairól, hanem azonnal, amint mondotta volt
Erzsike, azon kútból a középső kertben palackait teli merítette, és úgy
istennek hálát adott, és azzal útnak vette magát ki a kertből.
Mindazonáltal palackait egy helyre letette volt, és mindeneket jól
megnézett, fájt ugyan neki a szíve hogy tudta: sokáig nem maradhat. A
többi közt, amidőn már majd az egész palotát öszvejárkálgatta, lejön; az
óriások mellett vagyon egy szoba, ahol aludt három princeszné, és
sokféle ételek, valamint italok is voltak. A kis Erzsi csak egyszerre
kiált: Innocens úti társam, vigyázz, soká ne mulass, mivel már két
fertály tizenkettőt elütötte; de azonban gondolta magában: míg én jól
nem lakom, és kivánságomat be nem teljesítem, addig el nem megyek. Már
majdhogy egész kivánságát be nem teljesítette volt, újonan kiált a kis
Erzsi: Innocens uti társam, gyere, mivel három fertály már elmúlt
tizenkettőre. Ezt hallotta jól Innocens, és ment volna már, de szembe
tűnt ottan fekve egy angyali szépségnek személye, úgymint princeszné;
nem sokat késett, hanem piros két orcáit megcsókolta, és azonnal két
fekete folt maradt a képén adott csókjaitól. Ekkor nyomban harmadszor
kiáltott Erzsi leányka: Siess, Innocens uti társam, különben ezen
szempillantásban tizenkét órát üt. Minthogy kivánságát beteljesítette,
azonnal fölfogta letett tele merített palackait, és hajócskájához
sietett; alighogy felült, mindjárt ütött az óra tizenkettőt. Itten
hogyha legkevesebbet késett volna is Innocens Erzsébet leánykával,
életeket eljátszották volna, de még is kiáltottak utána a felébredt
óriások a többi emberekkel egyetemben: hogyha te holnap magadat minálunk
jelenteni nem fogod, rettegjen egész házad nemzetsége. Lehet képzelni,
mely viszontagságok között hányódtak mindketten, de örűltek mégis, hogy
szerencsésen megmenekedhettek. Így amint evedzettek haza felé, mondja
Erzsébet leányka: kedves Innocens uti társam, fedezd te fel énnekem mit
láttál, és mit csináltál azon idő alatt, míg azon kecsegtető helyen
voltál, különben, hogyha kérésemet nem teljesíted, igen könnyen
veszedelembe jöhetsz. De Innocens királyfi mintha valamely papnak gyónt
volna, mindeneket megvallott, azt is hogy megcsókolta az ott lévő
princesznét. Mindezeknek értésire azt mondotta Erzsébet: lásd, édes
Innocens uti társam, ha te már mostanában azon a helyen, a melyet
magatoknak kiválasztottatok, bátyáiddal öszvejöszsz, vigyázz magadra: ők
tégedet itatni fognak, csakhogy vizeidet palackaidból a magokéba
önthessék, és a tiédbe természeti Dunavizet fognak önteni, és ezen
alkalmatosság által atyád előtt végképen meg lészsz vettetve bátyáidnak
álnoksága miatt, ők pedig felmagasztaltatnak. Jól vagyon; amint Erzsébet
leányka mondotta, ugyanúgy a szegény jó lelkű Innocens királyfit a többi
két testvére meg is csalta; azonban még is gondoskodott Innocens
királyfiról a leányka, mivel mindenekről értelmessé tette volt őtet, és
legtöbbet azt emlitette uti társának, hogy ha testvéreivel öszve fog
jönni, mindeneket megmondhat mit látott, és mely helyről hozta az élő
vizet, de csak azt ne mondja mit tett volt az ott fekvő princesznével.
Jól vagyon; Innocens mindezeket jól megtartotta fejibe, és nem is tett
semmi említést mindezekről, hanem mind csak azon voltak Imre és Edvárd
két testvérei, hogy szegény öcscsöket ravaszság által elcsábíthassák.
Jóllehet ugyan eleget vígyázott magára, mindazonáltal még is megcsalták,
nem ugyan részegséggel, hanem álomport öntöttek poharába, és amidőn ő
azon italt megitta, kevés idő alatt csendesen el is szunnyadozott.
Amidőn Innocens legmélyebb álmába volna, itten örűltek csalárd
testvérei, és vizét a magok palackjokba önteni nem átalkodtak, az övébe
pedig közönséges vizet öntöttek, és amint mindent kipakoltak, szinte
azon móddal ismét mindeneket visszatettek volt. Már itten, amidőn
Innocens királyfi kialudta volt magát, az volt legelső kötelessége,
becsinált üvegjeit megvizsgálni, hogy valamely szerencsétlenség nem
esett-e rajtok; de fájdalom hogy nem vette észre alattomban praktikált
cselekedeteiket. Így amidőn már végképen magokat a vizen álló
vendégházha kipihenték, útnak vették magokat atyjok városa felé.
Csakugyan kevés idő alatt otthon is lettek. Nagy örömmel várta az egész
udvar a három királyfit, és amidőn édes atyjok eleibe mentek, legelsőbb
is mindegyik kezeit megcsókolta; egyik is, másik is azt állította, hogy
az ő vize a legjobb, de minthogy közönséges szokásban vagyon minálunk is
az ily alkalmatosságokban a legífjabb kérésit szerencséltetni, tehát a
beteg király, úgymint édes atyjok, az Innocens vizéből legelsőbb is
ivott valami keveset: de erre nem hogy jobban érezte volna magát, sőt
inkább rosszabbúl lett. Amidőn a két testvére látta ezen dolgot, azonnal
édes atyjokat kérték, hogy az ő vizökből igyék, mindjárt jobban fog
lenni: valamint édes atyjok valóban ivott is vizökből, ezen italtól
ugyan nem hogy rosszabbúl lett volna, sőt inkább majdnem egész régenti
fris egészségét visszanyerte, és így többet is ivott belőle, már úgy
annyira, hogy valóban egészséges lett. El lehet gondolni, mely szörnyű
nagy öröm díszesítette a királyi házat; de amint az öröm mérték nélkül;
virágzott, úgy annyira és oly hamar bú és bánat is borította az udvart
azon okból, mert a király örömibe nem is tudta talán hogy mit csinált.
Elég az hozzá, ő nagyon haragudott fiára, de még is azt nekie nem
mutatta, hanem egy időben behivatta az udvari vadászt, és ezen
parancsolatot adta nekie, mondván: Pista, te kifogsz az én Innocens
fiammal holnap vadászni menni, úgy is kedvelli ő nagyon, ezen
mulatságot; de amidőn már jól messze fogtok a várostól lenni, anélkül
hogy te valamit őnekie mondanál, egyszerre maradj hátra, és lődd agyon.
Ezen szóra azonnal térdre esik a vadász azon kérésivel, hogy akarmit,
csak ettől a rettenetes szolgálattól kíméljen meg kegyelmes király:
készebb leszek itten hagyni a jó szolgálatot, mint hogy én, akit
udvarlok, agyon lőjem. Sírt, könyörgött érette, de mind nem használt
Pista esedezése, hanem ismét ezen parancsolatjával erősíti: hogyha te
holnap reggel 10 óráig őtet agyon nem lövöd, és nagyobb bizonyság végett
a szivét és tüdeit nekem haza nem hozod, hogy megehessem, úgy mindjárt
akasztófára szegeztetlek. Mit volt tenni Pistának, kellett megfogadni a
parancsolatnak beteljesítését, jóllehet ő más gondolattal simította mind
ezeket. Amidőn már mindent megmondott udvari vadászának, vacsora közt
azt mondta gyermekeinek: mivel, kedves fiaim, fáradtatok érettem,
megengedem néktek: mindegyik múlathat holnap úgy amint akar, egész nap;
és minthogy Innocens vadászatba találja legfőbb kedvét, tehát kimehetsz
Pistával jókorán, ti pediglen későbben. Itt kinek volt nagyobb öröme
mint Innocens királyfinak, hogy látta édes atyjának szivességét? de
azonban nem tudta volt alattomos rendeléseit. Következik a reggel, jó
korán ugyan fel is költötte Pista kedves urát; látta azonban Innocens
Pistát hogy nagyon szomorkodik, de akármint vallatta, még sem hozhatott
belőle ki egy szót sem e felől, csak mindég azt mondotta, hogy nem volna
neki kedve ma vadászni menni. Alattomban aranyait, nem különben drága
kincseit öszveszedte volt Pista, úgy mint udvari vadász, aki Innocens
szolgája vala, és mindeneket okosan elrendelt, mintha istennek
rendelései tették volna; mindazokról pedig ő semmit sem tudott, hanem
amidőn már mindeneket elkészített, jelenti urának hogy kész volna
minden, méltóztassék lóra ülni, és indúljanak ki vadászni. Aki is
mindjárt felült, és mentek.
A midőn kiértek, azt mondja vadász Pista, kedves urának lábaihoz
borúlva, és lábait csókolva: Én szerencsétlen inas! Kérdi az: mi bajod?
Ha már ki kell fedeznem, hallja tehát szerencsétlenségemet. Énnekem
parancsolatom vagyon ő felségétől, hogy agyon lőjem, és szivét tüdeit
haza vigyem; mindazonáltal ne ijedjen meg, édes drága jó uram, hanem
cselekedje azt, amit én javaslani bátorkodom: itt vannak minden
legdrágább kincsei és öszveszedett pénze, menjen a merre tud, és lovát
is vigye el. Ő pedig egy kutyát, aki épen arra szaladt, agyon lőtt és
tüdeit és szivét kivette szemlátomást. Ezen jóságáért meg akarta őtet
jutalmazni Innocens, de az megköszönte, és csak arra kérte, hogy valaha
róla meg ne felejtkezzék. A királyfi erre csak egyet mondott nekie, hogy
az Erzsébet leánykára jól vigyázzon, szolgáljon amit parancsol, és
beszélje el neki, de csak magának, történetit: tudom hogy senkinek
szólni nem fog; hanem az udvari praefectustól kérj költséget, aki úgy is
megfogadta volt énnekem hogy kedvemért nekie mindenkor mindenbe
szolgálni fog, és hogy utoljára tisztelem őtet.
Már mostanába hagyjuk szaladni az Innocens királyfit, és menjünk arra,
mint végezte dolgait Pista. Amint elbúcsúzott urától, haza ment ezen
jelentéssel, hogy a királyfit agyonlőtte, és íme itten vagyon szive és
tüdeje, amelyet az öreg király mindjárt előtte megevett. Kevés idő múlva
azon kertnek commendáns urától, ahonnan az élő vizet hozták, azt írták a
volt beteg királyhoz: hogyha nem akarja magát ostromoltatni, tehát
küldje el ide palotámba azon fiát, aki személyesen itt volt, némely
dolgokat akarnánk vele közleni, és hogy semmi baja lenni nem fog. Itten
kényteleníttetett a király úgy szólván e parancsolatot beteljesíteni;
ugyanazon okból mindjárt előhivatta két fiát, akiknek mondotta, hogy mi
jött volna az kertnek direktorjától. Arra Imre mindjárt azt felelte:
Elmegyek én, kedves atyám, csak minden készen legyen holnap. Amidőn
ezeket Imre királyfi mondotta volt édes atyjának, legnagyobb
rendeléseket tétetett; és következendő nap reggel jó idején magával vitt
inassal fényes ruhába felöltözködve elindultak, és szerencsésen azon
említett helyre el is érkeztek, ahol őtet legnagyobb parádéval várták,
és ami még több, a hídon, ahol őnekie keresztül kellett nyargalni,
fekete bársonynyal volt a közepe behúzva; épen csak a hídnak széleit
hagyták úgy, fontos okokból, amelyeket majd bővebben megértünk. Itten,
amidőn Imre királyfi ezen szembetünő felékesített hidat meglátta, ő
ugyan semmiféleképen el nem kerülhette, hanem kényteleníttetett azon
keresztül menni inasával egyetemben, de nem a bársonyon, hanem csak a
szélein, ahol be nem volt azzal húzva, keresztül nyargaltak. Alig hogy a
hídon keresztül mentek volt, tiszteletire egynehány fő fejek mentenek
eleibe és bevezették a palotába, és valamennyieknél praesentálták; de
megijedt Imre, mivel ezen a helyen soha sem volt, azt sem tudta mitévő
legyen, jóllehet ugyan nem annyira mutatta nekiek. Így a midőn már
örvendeztenek eljövetelén, azt kérdezték: Te voltál itt atyádnak vitt
élő vizért? Viszonozta: Igenis. Mondd meg tehát, mit láttál, mit
csináltál, és honnan merítetted a vízet? Mivel az öcscsitől mindezeket
hallotta, meg is tudott felelni; de midőn kérdeztetett több ízben is:
semmit mást nem csinált volna-e? valóban többet nem mondhatott, mivel
azt nem látta, mit csinált volt az öcscse ottan. Igy tehát a csalárdság
világosságra jött, és drágán és sajnosan meg is fizette az ő hamis
tetteit. Minthogy már nem vehettek belőle semmit mást ki, alattomba a
rendelés megtétetett, amelyet mindjárt meglátunk. Minthogy látták hogy
ez itten nem volt, tehát azt mondották nekie: ha mást nem tett mint amit
mondott, tehát elmehet. Örűlt Imre királyfi alattomban hogy szerencsésen
elmehet; de amidőn a hídnak közepén volt, hátra marasztották az inasát,
őelőtte pedig fortélyosan a híd kétfelé nyittatott, ahol oda készített
halálos eszközöktől, melyek alul oda voltak csinálva, meg is halt, mert
amidőn a híd felnyittatott, beléjök esett; az inasnak pedig ismét egy
levelet adtak által azon parancsolattal, hogy ha holnap az öreg:
királynak az a fia meg nem jelenik, aki személyesen itt volt, tehát
felgyújtatják városát, és más kegyetlenségeket is visznek rajta véghez.
Amidőn az inas elindúlt haza felé, nagy szomorúan haza érkezett a
történetnek elbeszélésivel; itten a nagy szomorúság, sírás, bánkódás meg
nem szűnhetett az elvesztett fiúért; és a midőn az általadott levélnek
értelmét ismét általolvasta a király, majdan kétségbe hogy nem esett. De
mit volt nekie mit tenni, hivatja az otthon levő Edvárd fiát, és
értelmessé teszi az egész dologról őtet; ez nagy bátorsággal azt feleli:
attól ne tartson édes atyám, hogy kegyetlenséget tesz rajtunk, mivel én
el fogok oda menni; hanem hogy szegény Imre oly rút halállal meghalt,
azt magam is bánom. Alig hogy megreggeledett, mindenek rendelésbe
voltak, felült Edvárd királyfi is egy inassal, és jó egészséget mondott
otthon maradott nemzetségeinek, addig is míg visszajönne.
Ezzel mentek; és amidőn odaértek, valamint bátyját, szinte, őtet is
ágyuszóval, trombitaharsogásokkal várták tiszteletül, de valamint Imre,
úgy szinte Edvárd királyfi is nem bátorkodott a bársonyon keresztül
lovaglani, és csak a szélén lassú lépéssel lovaglott. Amint már a többi
között beszélgetés gyanánt ettől is azt, amit itten volt bátyjától,
kérdezték, ez sem mondhatott mást mint az, és más cselekedetekről semmit
nem tudott. Ennek is tehát azt mondotta a fő fejedelem: Jól vagyon,
elmehettek haza, és ez is azon halált, a melylyel Imre bátyja kimúlt,
nem kerűlte el. Itten láthatjuk tehát a hamisság-követők sorsát; Ezen
második itten levő királyfi inasának is általadtak egy írást, amelyben
meg volt írva hogy most nem egy napot, hanem négy holnapokat adok
várakozásúl, és hogyha addig sem küldöd el az igazi fiadat, ki itten
volt, úgy egész erőmmel reád fogok menni, és téged ostromolni.
Itten a király bezzeg megijedt úgy, hogy nem is tudta mikép imádja
istenét segítségűl, mivel azon felekezetnek százszorta több és vitézebb
katonái voltanak. Hogy látták cselédjei az ő királyokat szomorkodni,
kivált vadász Pista, a aki Innocens hív szolgája volt, valamennyien
kérték az istent, csak némiképen megsegítse az ő szeretett királyokat. A
többi közt Erzsébet kis leányka már jóformán felnevelkedett és minthogy
a királytól parancsolat volt, hogy kisasszony név alatt tiszteljék,
mivel azonban megszerette őtet, jóllehet Innocens fia hozta,
mindazonáltal az udvari praefectusnál nevelkedett, és mindenféle szép
munkákra taníttatott, még pedig a király költségire; az egész udvar is
szerette őtet, úgymint Erzsébet kisasszonyt, mivel jó, és kellemetes, és
emberbecsülő volt. Így amint napról napra az egész udvar szomorkodott,
egyszeri időben azt mondja Erzsébet kisasszony, nevelőjének, hogy
engedné őnekie meg máma Pista vadászszal templomba menni, és
hazajövetelekor ővele csak két óráig magánosan egy szobába lenni. Az
udvari praefectus, kéréseit ezen ártatlan kisasszonynak meg nem
tagadhatta, hanem mind azokat megengedte. Így amidőn a dolog
elvégeztetett volna, templomba mentek ketten imádkozni, és haza
jövetelökkor egy rendelt szobába becsukták magokat, és nagy
csendességben ottan értekeztek. Egy kevés idő múlva azt mondja Erzsébet:
térdepeljünk le ezen feszület eleibe, és fohászkodjunk valamiért, és
mint fogjuk szívünket érezni. Amint ezt véghez vitték, kérdi a
kisasszony: Pista, mint érzed szívedet és lelkiesméretedet? Felelte:
Nyugodva és csendesen. No látod, tehát én is hasonlóképen úgy érzem,
valamint te. Pista, meg ne ijedj kérésemtől, és fogadd meg előbb: reá
állsz-e? én veled leszek mindenütt. Azt mondja Pista: Drága kisasszony,
hogyha tudnám: valósággal életem vesztésibe kerülne, még is reá állnék
parancsolatjára. No hallgasd: ami királyunk nemde szomorú, és öregszik
napról napra, és máskülönben engemet szépen felneveltetett a maga
költségén, holott ezt nem reménylhettük volna tőle, minthogy Innocens
princfia hozott engem ide, és oztán agyon lövetni parancsolta általad.
Jó hogy te azon esetbe okosabb voltál, mint az ő rendelése, és hogy
énnekem azt felfedezted; arról még senki semmit nem tud hogy életben
vagyon, hanem, édes Pistám, bármely büntetést vetne reánk a királyunk,
amelyet nem reménylek, de mindazonáltal még is kérjünk audenciát ketten,
és hogy csak maga előtt akarunk valamit kérni, hamindjárt az udvari
praefectus úr jelenlétében is történni fog, az semmit sem tesz. Jól
vagyon. Amint ők ketten megfogadták egymásnak lekötelezésöket, hogy
erről szólani senkinek nem fognak, úgy meg is tartották. Következendő
nap jelentik magokat, és kérik ő felségét, hogy tetszenék őket egy
kegyelem kéréséért eleibe bocsátani; a király szivesen megengedte udvari
praefectus jelenlétiben őket magánosan bejönni. Itten mindjárt lábait
csókolták, és sírtak, de nem szólhattak semmit sem fájdalmaiktól.
Kérdezi a király: te Erzsébet és Pista, mit tudnátok tik éntőlem kérni,
hogy én azt meg nem adnám? Nagy nehezen üdvezlik őtet, és kérik nem
egyébért, csak hogy Pistának, aki lábai előtt térdepelt, vétkeit
megengedje, legyen bármely cselekedetből álló vétek az. Ha az isten
előtt eltöröltetik vétked én nem bántalak érette, és meg is engedem. Ó
itten nagy fohászkodással hálát adtak az egek urának, és felugrottak
eleibe, és mondják, hogy az Innocens királyfi még él, és Pista őtet meg
nem lőtte. Ezen a király úgy megörűlt, hogy oly annyira leeresztette
magát hogy Erzsébet kisasszonyt, valamint Pista vadászt is örömébe
megcsókolta: Ó ti jó lelkek, tehát ily kéréstek vagyon tinéktek? hálát
adok én az istennek; de mondd meg tehát, Pista, hol vagyon Innocens
fiam? Felséges király! én útnak eresztettem sok kincsekkel, és nem
tudom, hová szaladt. De hiszen szivét megettem? Az egy idétlen vadállaté
volt. No az semmi sem, csak hogy él. Itten elmentek haza örömmel, az
egész udvar mindjárt megtudta ezen édes érzeményű újságot; már most még