Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 10

Total number of words is 4415
Total number of unique words is 1623
35.8 of words are in the 2000 most common words
49.0 of words are in the 5000 most common words
55.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
ott hagyták. Másnap reggel jött a vén asszony, akinek már nem oly ráncos
volt az arculatja mint tegnap, és kérdi tőle, hogy mint aludt? aki is
elpanaszolja az egész dolgot, de az öreg bátorítván hogy ne félne, még
azt a hátralevő két éjtszakát is csak töltse oly állhatatosan, ne
szóljon, mert meg nem bánja cselekedetit; egész nap hordatott neki,
süttetett főzetett, és bátorította hogy ne félne. Végre bekövetkezett a
második éjtszaka, és viszont lefeküdt ágyára, és eljöttek a gonoszok, és
még jobban megverték őtet, mint az első éjtszaka. Reggel eljött a vén
asszony, aki még fiatalabb volt, mint a más napokba, úgy hogy mintegy
harminc esztendős asszonynak látszatott; kérdvén tőle: hogy és mint
aludt? ki is viszont elpanaszolta a baját, hogy mely kegyetlenűl verték
és hurcolták őtet mint a dögöt a földön; az öreg újra bátorítván hogy ne
félne, mert már csak egy éjtszaka vagyon még hátra, azután szerencsés
lészsz. Itt fel akart öltözni, de a papi ruháját már nem találta, hanem
ahelyett volt már egy generálisi ruha, kard és minden, melyet ő magára
vett, és körülnézi magát, és tetszik ez a nagy tiszti ruha nekie; azután
ételéhez ült, melyet midőn elköltött volna, kimegy a szobájából, hogy a
föld alatt való boltozatot megnézze; s bámészkodva látja, hogy ő egy
királyi palotába vagyon; kimegy az udvarra, látja a strázsán álló
katonákat, kiknek csak fejek mozgott, egyéb testek kő volt; mindeneket
körűlnézett, de csak kőnek találta. Ezzel visszamegy a szobájába, ahol
készen várta őtet már az asszonya egy szép női barna ruhába. Egészen más
érzések találtattak az ífjuba, midőn meglátta asszonyának óránként
ífjodó szépségét; végre besetétedik, és bátorította viszont az asszony
hogy még ezen az egy éjtszakán vígyázzon magára. Ezzel elhagyván őtet,
viszont tizenegy órakor eljöttek a kegyetlenkedők, és most már nem úgy
mint a más éjtszaka bántak vele, hanem ízenként kezdték széjelszedni az
ífju testét, de ő mindezekre is semmit sem szólt; egészen elhalva,
szétroncsolva hagyták őtet a ház közepén feküdve. Éjféltájban eljött az
asszony, és összeszedé a testét, megkente holmi olajjal, és
összeforrott, viszont helyre állott mint azelőtt volt. Midőn felnyitotta
a szemeit, látta maga előtt a régi asszonyát állani, de már ő nem volt
vén asszony, hanem egy legszebb fiatal személy volt, kinek is királyi
méltóság ragyogott a homlokán. Ezt látván az ífju, minden fájdalmait
elfelejtette, és az asszonynak kezét nyújtván reá mosolygott. Mondá az
asszony: tartóztasd, fiam, forró kívánságaidat, mert nem olyat érdemlesz
te meg mint én vagyok, hanem különb személy nyújtja neked holnap a
kezét, szívével együtt. Lefeküdvén végre az asszonynak kérésére,
minthogy nyugvásra volna szüksége, ott hagyta őtet az asszony, és az
ífju elaludt.
Reggelre viradván az idő, felébredt az ífju, és hallja hogy kívűl
harangoznak, dobolnak, trombitálnak, lövöldöznek: nem tudta mire vélni a
dolgot, mert ezt még nem hallotta. Bejöttek hét óratájban hét cifrán
öltözött szolgák, akik a legszebb öltöző ruhákat hozták nekie, és midőn
felöltöztették volna őtet rendesen, nagy számmal jöttek hozzá az urak,
és köszöntötték mint új királyjokat: végre jöttek két püspökök, akik
vezettek egy hasonlíthatatlan szép szüzet, és üdvözletöket elvégezvén,
kérték, hogy méltóztatnék velek a templomba jönni. Midőn kivezették,
felültek egy legdrágább hintóba, és mentek a templomba a megkoronázásnak
cerimóniájára; azután megesküdött a legszebb hívével, és haza vitetett.
Ottan azután elbeszéllették nekie, hogy micsoda átokból szabadította meg
háromszáz mérföldnyire tartó országokat. Ezek után élt az ő legszebb
feleségével legszebb életet.
Egyszer azonban eszébe jutottak nekie a szüléi, és mondja feleséginek,
hogy még egyszer szeretné látni kedves szüléit. Mondja neki a felesége,
hogy azt teheted, bátor nagyon messze vagyon ide; de még is az én anyám
tégedet haza tétet huszonnégy óra alatt; hanem, kérlek kedvesem, hogyha
egyszer haza találsz érni, vigyázz magadra, az én szépségem felől
senkinek egy szót se szólj, mert ha szóllasz, tehát az én szépségemet
többé meg nem látod. Ezt hallván, fogadást tett a feleséginek, hogy ő
senkinek semmit nem szól az ő szépsége felől; azután hintóba fogtak, és
királyhoz illő készülettel, inasokkal elindúl. Kevés idő múlva meglátta
hazájának tornyait, bátor ezer mérföldek voltak. Midőn már haza ért,
nagy csudálkozás fogja el szüléit, hogy az ő fiok oly rövid idő alatt
oly szörnyű nagy uraságra kapott; kérdezték tőle: hogy és miként kapta
azt a nagy uraságot, melyet mind elbeszéllett; végre még azt is, hogy
őnekie mely tündér szép felesége vagyon. Az estve is elérkezik, és
feküdni mentek mindnyájan; és reggelre felköltek, hát a Rózsakirály is
öltözködni akar, és im fájdalom! az ő drága ruhája helyett a régi papi
köntösét találta, egy pár vas saruval, melyeken ez volt írva, egyiken:
nem tudtál hallgatni; a másikon: akkor látod meg az én szépségemet,
mikor ezeket el fogod nyőni. Ezen nagyon megkeseredvén, az atyjára
átkokat hagyván, csak magában elbújdosott.
Ily nagy szomorúságába járt hetedhét országon, hegyeken, völgyeken;
egész három fertály esztendeig járkált; végre ért egy nagy erdőbe,
melybe szomorúan bújdosván, egy kis házhoz jutott az erdőbe, mely ház
előtt sepregetett egy vén asszony. Köszön a vén asszonynak, aki is
fogadta; kéri az ífju, hogy egy éjtszaka szállást adnának nekie, melyre
mondá a vén asszony nekie, hogy én, kedves fiam, neked szállást
adhatnék; de az én uram a levegői szél, és oly rettenetes erős ember,
hogy hozzá foghatóbb nincsen az emberi nemzet között; és ő az embereket,
a tiféléteket épen nem szenvedheti; azonban megállj, hogyha lehetséges,
még is segítek rajtad, mert sajnálom szörnyű megcsalattatásodat. Ezzel
bedugta őtet az ágy alá, és reá tolt egy teknőt, hogy az ura meg ne
találja. Egyszer este felé jön nagy zúgással a Szél haza, és még
távolról kiáltozott, hogy ki van a házamnál? add elő; az asszony kéri az
öreget, hogy ne bántsa, mert egy szerencsétlen útas; mondja az ura: hozd
elő, úgymond, hadd beszéllek a fejével; melyet midőn, előhozott az
asszony, kérdi tőle: hogy honnan való legyen, amire ez egészen
elbeszéllette hogy és mint járt, miként nyerte a szép örökséget, és mint
csalattatott meg; amely szavait a Szél elhitte, és nagyon sajnállotta,
és bevitte a konyhába, és adván neki holmi madárhúst és bort, ezek után
lefektette. Reggelig csakugyan aludt; ekkor felkelvén a Szél megkente
vassaruját valami repülő zsirral, és adván neki valami csekély írást,
mondá: ezt vidd el, az öcsémnek add által, és mondd meg hogy én kérem,
ha lehet, segítsen rajtad. Még máma könnyen oda érsz, mert úgy mégy mint
a gondolat ezekkel a sarukkal. Úgy is lett. Mert alig indúlt el, már nem
látta többé az erdőnek hírét se.
Este felé már távulról meglátta a másik ífju Szelet, mert ez már sokkal
fiatalabb volt mint a másik; midőn hozzája érkezett, megtekintvén,
haragos szemekkel mondja: hogy honnan jön és hová megyen? kinek ez
megmondotta az egész dolgot, végre általadta neki a bátyjától hozott
levelet; melyet nagy örömmel olvasván, mondja az ífjunak: hallod-e, én
tudom a te új országodat, épen tegnap is az udvarodba voltam, és ott
fújtam a nagy rezidenciádnak a teteiről, és tudom is hogy mi újság
vagyon az udvarodba; melyet tudom hogyha meg fogsz hallani, nem igen
fogsz rajta örűlni. Kérvén az ífju hogy beszéllené el neki az udvarban
lévő újságot, erre mond a Szél: no hallod-e: a te feleséged hozzád
hűségtelen lett, és másnap, azaz holnap, fognak esküdni; de te ne félj,
mert én attól téged megszabadítlak, hogy te is a feleségednek a
lakodalmán jelen légy. Ezek után bevitte házába, és étellel kínálta,
azután nyugvásra fektette. Reggelre kelvén, jó idején felkőlti, és ad
reá egy füstszínű inget, és mondja neki: már most ebbe senki tégedet nem
lát: és ad kezébe egy kardot, mondván, hogy ebbe a kardba vagyon
háromszáz embererő; ezzel felvette a hátára, és rettenetesen repűlt vele
úgy, hogy midőn a nap reggel felsütött, már a város falai alatt letette;
ekkor mondá: eredj most a városba, és várd mikor esküdni mennek; azután
tégy amint akarsz és neked fog tetszeni, hanem, hogyha a dolgodat
elvégezted, nekem az inget és a kardot ide hozd. Ezzel elindúl, és a
városban mindenhol kiabálta hogy az elveszett királytok megérkezett,
amelyen a nép nagyon megzendűlt, és mindenhol a híre elfutamodott, maga
pedig megyen a palotába, ahol a legszebb szobába látja a feleségét egy
fiatal úrnak karjai között; mire nagyon megboszankodott, és nagy szóval
mondja: hát vajon te érdemletted-e meg ezt a helyet, hogy itten magadat
múlatod? Ezen nagyon megijedtek mind a ketten, és a felesége térdre esik
előtte, és mondja: engedj meg, én megszabadítóm, mert talán már csak a
lelked jár itt. Hidd el, úgymond, még én nem is tudtam effelől semmit,
mind az anyámnak a ravasz mestersége, hogy te ennyit szenvedtél. Ezek
után a herceget a felesége mellől elküldötte. Ezekre a nagy lármákra
bejött a vén anyók; ennek egy szikrát sem irgalmazott, hanem minden
irgalom nélkül ketté vágta; ezek után hivatja minden úri rendeit, és
megmutatta nekiek magát; és mondá a feleséginek hogy: nézd, a
vassaruidat még nem nyőttem el, melyeket nekem küldöttél; ezek után
elbeszéllette minden nagy fáradságait; azután a feleségivel még egyszer
a templomba ment, és megesküdött újra, és békességben bírta az országát,
míg életének el nem jött boldog vége.


XXIV. AZ AKASZTÓFÁRA RENDELT KIRÁLYFI.
Volt egy király, és valának neki három fiai. Amidőn már a fiúk annyira
felnevelkedtek, hogy már mindenik oskolába járt; egykor kérdezte a
király a maga jövendőmondóját, hogy mondaná meg neki, mi fog ezután
ebből a három fiából lenni; melyre felel a jövendőmondó: felséges
király, hogyha megmondom, tudom hogy életemet el fogja venni; és ha meg
nem mondom, tehát akkor gondolja hogy nem tudok semmit, és fel fog
akasztatni; tehát már mostan megmondom. Hallod-e felséges király! a
nagyobbik fiad víz által fog elveszni; a közepső háborúban golyóbis
által fog elveszni; a harmadik pedig – gráciát fejemnek hogy megmondom –
akasztófán fog meghalni. Ekkor a király az ő jövendőmondóját mindjárt
felakasztatta, hogy miért mondotta hogy egy királyfi az akasztófán fog
megszáradni. Annakutána várta már a király az jövendőbeli esetet, amit a
jövendőmondó nekie megjövendőlt.
Mikoron már a királyfiak igen megnőttek, és kívánkozott a nagyobbik hogy
ki akarna menni sétálni; amidőn a király a fiát kibocsátotta, oly
feltétellel élt, hogy egy biztos generálissal menjen, akiben legjobban
bízott, és melléjek adott egy svadron huszárt, hogy a kocsit valami víz
felé ne bocsássák. El is érték ők a meghatározott várost, akibe
igyekeztek, szerencsésen; de mikoron visszafordúltak, és már atyjoknak a
rezidenciájához nem messze voltak, tehát jött egy nagy felleg, és úgy
ömlött belőle az esső, hogy minden huszárostól kocsisostól a királyfit a
víz elmosta, és meghalt. A generális is csak egy dombnak tetején maradt
meg, és elment a királyhoz, a hírt megvitte fiának eseti felől, hogy a
királyfival hogy járt; ekkor mondá a király: mostan vétettem, mert a jó
jövendőmondómat felakasztattam: beteljesedett azon mondása, amit a
nagyobbik fiamról mondott! hiába féltettem és őriztem, mostan már
bizonyosan tudom hogy a többi kettőn is meg fog történni a jövendölés.
És csakugyan midőn egykor csakhamarosan a királynak egy más király
háborút üzent, hogy minden késedelem nélkül készüljön és készen legyen
akkorára, amely időre azt rendelte, már a szegény királynak minden hite
abban volt, hogy most a másik fiának is élete nélkül fog maradni, és
csak azon gonosztevő kissebbik fia fog megmaradni. Ezen dolog pedig épen
úgy ment végbe; mert midőn a háborút elkezdették, a fia az atyjával
elment, és az atyja őtet mindég egy rettentő erős hadnak közepette
hagyta, hogy onnan ki ne tudjon jönni, és egyszersmind meg is
parancsolta hogy semmi esetre onnan ki ne ereszszék. Mely feltétele a
királynak nagyon helyes volt. Amidőn már a király a háborút megnyerte,
és sietett a fiának meglátására hogy él-e vagy hal, a háború után jött
egy ágyugolyóbics azon had közzé, és honnan? aztat nem tudhatja senki
sem, mert semmi ágyuszó nem hallatott, még is a királynak fiát ott
tüstént elseperte, és mikoron atyja odaért, már akkor a fia halva volt.
Igy a király nagy bánatnak adta magát, hogy elvesztette a jó
jövendőmondóját. Igy nagy búval keserűséggel öszveszedte tehát seregét,
és haza fele indúlt, és mikor haza ment, a kissebbik fiát mindjárt
magához hivatta, és megparancsolta neki, hogy mentül hamarább szedje
össze minden ruháját, és takarodjék a házától, soha ne is mondja sehol
hogy ő királyi ágyból származott, és hogyha már ő abban a planétában
született, hogy neki tolvajnak kell lenni, tehát olyast cselekedjék,
hogy az akasztófát bizonyosan megérdemelje, és maga után a hírét
felhagyja.
Erre a királynak fia mindjárt összepakolta mindenét, és felült egy igen
kedves paripájára, és elindúlt.
Amidőn egykor egy vendégfogadóba megszállott, és mind addig múlatott
ottan, míg mindenét elpazérlotta, úgy indúlt el a vendégfogadóból, és
mindaddig ment, míg csak nem talált egy más országi királynak városát.
Amint ő abba a városba jutott, és egy susztermesternek ablaka alatt
elment, tehát megállt, és beköszöntött azon suszterhez, és magának ottan
munkát kért, mintha ő is suszterlegény volna. Tehát ottan mindjárt
dologba állott, és a mesternek a munkája nagyon megtetszett, és ő már
ottan dolgozott egy vagy két hétig, amidőn egykor a városba mentek a
mesterrel, és mindeneket mutogatott neki mint idegen ífjunak, hogy lássa
az odavaló szépségeket. És midőn egyszer a királynak a kincses tárháza
felé vezette, mondá a fiúnak, hogy látott-e valaha olyan sok kincset egy
rakáson? melyre mondja: sohasem; hanem, mesteruram, mi annak az oka,
hogy ezt nem strázsálják? Melyre felel a mester: hó fiam, nem eshetik
olyan tolvajság, hogy ki ne tudódjék, és akit rajta kapnak, hogy csak
egy vagy két krajcárt ellop, annak halál a büntetése; tehát ezért
nincsen senkinek olyan bátorsága, hogy valami olyashoz nyúljon. Ekkor ők
onnat elmentek mulatni, s tovább hagyta a próbát a király fia, hogy
majdan még lesz idő a kincsen pocséklást tenni, gondolta magában. És
ekkor mindent elhagyott. Máskor mikor elmentek a kocsmába borozni, tehát
ő azon volt hogy a mestert mi módon tudná lerészegíteni; és mikor már a
mester leittasodott, mondotta hogy jőjön ővele, és majdan meg fogja a
többit odakint mondani. Mikor már elmentek, azt mondja, hogy már mostan
a királynak a kincseiből raboljunk: úgy is szegények vagyunk, és nem
tudja meg senki se, mert semmiféle strázsák nem állanak mellette.
Legényének e beszédére reá állott a szegény suszter, és el is mentek
mind a ketten rabolni. Amidőn oda értek, tehát a legénye mindjárt
bemászott az ablakon, és a királynak számtalan sok kincsét elrabolta, és
úgy annyit kiadogatott a mesterurának, hogy már ketten alig birták el;
azon esetben pedig megtalálta a királynak arany pecsétnyomóját, azt is
kihozta magával; és haza mentek. Midőn a király reggel felkelt,
megtanálta a sok kincsnek a híát; mindjárt elment, a jövendőmondóját
magához hivatta, hogy mondaná meg azon tolvajt, hogy hol vagyon, mert
énnekem rettentő kárt fog még idővel cselekedni; melyre felel neki a
jövendőmondó: hallod-e, felséges király! a városba vagyon, hanem idegen
országból való, és nincsen rajta hatalmam hogy megmutassam; de fogok
tanácsot adni felségednek, hogy azon tolvajt hogyan foghassa meg. Már ha
mostan merészelt azon kincsből lopni, bizonyosan el fog jönni másszor
is; tehát azon ablak alá belől egy nagy kád szurkot gyenge melegen ott
kell hagyni, hogy majdan mikor be fog menni lopni, belé essék, és többet
ki se jöhessen mert a szurok nem fogja engedni. A király a
jövendőmondójának szavát be is teljesítette, és így várta a tolvajnak
megfogatását; hanem itten a tolvaj okosabb volt, mint a jövendőmondó,
mert mikor más napon elmentek rabolni, tehát mondá a legény a mesternek:
hallod-e, tegnap én voltam bent, most tehát rajtad a sor. Igazságod van
abba, mondá a legénynek; ekkor a suszter bátorsággal az ablakon bement,
és a szurkos kádba nyakig bele esett. Mondja tehát a suszter a kádban:
Jaj oda vagyok; melyet hallván a legény, tüstént maga is bement. Amidőn
látta hogy a mestert onnan meg nem tudja szabadítani, mondotta neki:
hallod, úgy is véged fog lenni, jól tudom, mert ha itt hagylak fel
fognak akasztani; – de mostan hogyha a fejedet elvágom, úgy senki se
fogja megtudni hogy ki voltál. Igaz, mondá a mester, tehát csak hamar,
ne késedelmezz vele. Ekkor a legény csakhamar a fejét levágta, és sok
kincseket magával elvitt, a mesterjének fejével együtt. Midőn a pénzt
hazavitte volt, a fejét eltemette, s így akkor is szerencsésen
megmenekedett, mondván a mester feleségének: Hallod, uradat többet
házadhoz ne várd, mert így járt, és kénytelen voltam vele azon módon
cselekedni, hanem ne búsúlj semmit se, mert én el foglak tégedet jobban
tartani mint az urad. Ekkor ismét mondotta a király a jövendőmondónak,
hogy add ki énnekem azon tolvajt, mert látom hogy nagy káromra vagyon,
és látod hogy már ezen embert is megölte; melyre felel a jövendőmondó:
nem lehet semmi esetre megmondanom, mert nem tudom, más országra nem
terjed jövendőlésem; de ismét adok tanácsot felségednek: hordassa azon
holttestet körül a városban, minden utcákon, és majdan meg tudod arról,
hogy amely háznál ki fog valaki jönni sírva, tehát bizonyosan ott fog a
tolvaj lenni. Mikor tehát épen a suszternek háza előtt vitték el a
holttestet, akkor a felesége kijött sírva; ezen újságot a legény
mindjárt észrevette, és tüstént megvágja a kezét egy nagy késsel, és
kiszaladt az utcára, mondván a feleségének: mit sírsz, talán hogy a
kezemet megvágtam, még tudok én azért dolgozni. Ekkor ismét el tudta a
dolgot csinálni ezen fortélylyal, mivel látták hogy volt az asszonynak
miért sírni, mert úgy lehet, hogy esztendeig se fog azzal a kezével
dolgozni, akit megvágott. A király tehát ismét magához hivatja, a
jövendőmondót, hogy adjon neki újra tanácsot, mivel ezen tolvaj nagy
kárt fog nekie okozni ha meg nem tanálja. Mondá tehát, hogy végy
tizenkét szamarat, aki úgy is jeles a városba, mert nem szabad azt
másoknak tartani, tölts teli mindeniknek egy általvetőt aranynyal, és
bocsásd el az utcán: aki azon pénzt ellopta, azokat a szamarakat is
majdan be fogja hajtani, és rendelj utánok vagy harminc katonát, aki
vígyázzon reájok távolról, hogy megláthassák kinek az udvarára hajtják
be. Amidőn tehát elküldötte a király azon szamarakat, épen akkor a
városban vásár volt, tehát amidőn a suszter ablaka alatt a szamarak
elmentek volna, meglátta a legény, és tüstént nagy lármát csinált a
városba, amidőn a katonák is odamentek; a legény ezt látta hogy a
katonák mind ottan vagynak, a lármás népet tehát ott hagyta, és ment a
szamarak után, és azokat behajtotta udvarára, minden kincset rólok
lepakolt, és a szamarakat az istállóba mind agyonverte, és szalmával
betakarta. Mikoron a lármának már vége volt, a katonák tovább akarták
útjokat folytatni; hát látják hogy a szamarak minden kincsestől előlök
eltűntek, keresték ők azokat ugyan, de azoknak semmi nyomát nem
tanálták. Ekkor kényteleníttettek visszamenni, és a királynak
megjelenteni hogy a dolog hogyan vagyon. A király tehát ismét
elpanaszolta a jövendőmondónak ez állapotját, hogy nincs annak semmi
haszna; hát az ismét mást javasolt nekie, mondván hogy: hallod-e
felséges király! huszonnégy vén asszonyt küldj el a városba, és
mindeniknek adass húsz aranyat, hogy menjenek be ők minden házhoz, és
kérjenek mindenütt szamárhúst, fontját egy aranyért. Azon tanácsát is
fogadta a király a jövendőmondónak, és elküldötte, mondván nekik, hogy
ahol majdan fognak kapni, tehát hozák el ide, és a házát azon embernek
megesmerjék, hogy én megtudhassam hol ölték meg a drága jószágaimat. A
vén asszonyok elindúltak tehát, és keresték mindenfele hogy hol kapnák
meg a tolvajt; amidőn már a suszternek a háza volt hátra, és abba is
bementek, és mondották, hogy: hallja mesteruram, nem tudna-e minekünk
pénzünkért szamárhúst adni? egy arany volna fontjának a díja, mert
orvosságra volna szükségünk reája. Ó ti vén bolondok, mondá a legény,
adjátok ide a pénzeteket, nem egy fontot, hanem egész egy szamarat is
adok annyi pénzért. Kaptak a vén boszorkányok rajta, de midőn már a vén
asszonyok mind felpakolták magokat szamárhússal, észre és gondolóra
vette magát a legény, hogy majdan ki fogják tudni hogy bizonyosan ő
hajtotta be a szamarakat, és így az istállónak ajtaját bezárta, és mind
a huszonnégy vén asszonyt megölte, és a hidlás alá temette. Már mostan
mondja a király mint este fele: hol vannak azok a vén boszorkányok?
talán mind elszöktek azon pénzzel? Ekkor ismét hivatta a jövendőmondót,
hogy mondaná meg neki hogy hol vannak azok az asszonyok? melyre felel a
jövendőmondó: uram felséged! a tolvaj mindnyájokat megölte, azokat többé
nem látod; hanem most a tanácsadáson helyesebb fog lenni; hozass be a
városba negyven ezer katonaságot, és minden házhoz tízet, vagy aki
szegényebb ötöt kvártélyoztass be, hogy egy ház se maradjon el a
városba, akár gróf, akár báró, akár miféle titkos tanácsos legyen az,
annak is kelljen katonát tartani. A király ekkor gondolkodván hogy
mitévő legyen; megfogadja-e a jövendőmondó szavát, avagy ne? mondja
magába: már mindegy, ezt is meg fogom tenni; és amidőn azok a
katonaságok mind bejöttek a városba, a király mindeniknek kiadta
parancsolatban, hogy minden katona a maga kvártélyán próbáljon
szamárhúst kérni, és aztat főzzön a gazdája, hogyha vagyon; és mikoron
megebédeltek, mind a kapitányánál legyen raporton, hogy én azt
megtudhassam, hogy melyik kompániából vagy svadronból volt az; aki
megjelentette, az bizonyos fog benne lenni hogy ajándékot kap. És a
katonákat eleresztette kvártélyra, mondván, hogy minden ember próbát
tegyen a gazdájával. Itten a katonák a próbát meg is tették; és azon
suszterlegénynek a házánál amint mondották hogy főzzön szamárhúst
számokra, mert ahonnan eljöttünk, mindég azzal éltünk, azt felelte a
szamár legény: bizony épen mostan is aztat főzök a katona uraknak
számára. Ekkor a legény még nagy öröminek tartotta, hogy a katonáinak
tud kedveskedni, amit tőle kérnek. De még is okoskodik a legény, mert
azt gondolta hogy bizony valami tapasztalás végett hozattak ezek a
katonák ide, hogy majdan engemet ki fognak tapasztalni, hogy én vagyok a
tolvaj. Ekkor hallgatódzott az ajtón, meghallotta hogy a katonák
beszélték, hogy majdan a parancsolatnál jelentést fognak tenni felőle,
de midőn a legény meghallotta, mondá: megálljatok csak, nem úgy van az.
Ekkor elment a kocsmába, és mindeniknek a számára elvitt négy itce bort,
és őket mind az ötöket lerészegítette, és mikoron mindnyájan elaludtak,
kihordta az istállóba a szamarak közzé, és mindet megölte; annakutána
elment, és vett magának egy olyan ruhát, mint a milyenbe a királynak az
adjutánsa járt, és abba felöltözött, azután írt olyan írással, mint a
milyennel a király szokott írni, egy oly levelet, amelyben az volt írva,
hogy minden ember, aki csak házi gazda, a maga katonáját mind
lerészegítse, és ma estvére mindenik megölje; akkor mikor már mindenik
ember megölte, hordja a királyi rezidenciának eleibe, arra a tágas
piacra; és amellett a levelet megerősítette a királynak arany
pecsétnyomójával; úgy elvitte a policájra, és azon írást helyesnek
találták. Akkor minden házhoz megjelentették a királynak parancsolatját;
a köznépek által nem hágták a parancsolatot, minden követte a maga
dolgát, és a katonákat mind meg részegítette és megölte. Amidőn már
mindjárt besetétedett, mindenik hordta a király rezidenciájának piacára
a rémítő sok holttestet, a suszterlegény pedig csak mind kacagta ezen
királynak szamárságát. Mostan tehát a király felkel ágyából, és néz ki
az ablakból: hát látja hogy a sok ezer emberek mind egy rakásra vagynak
hordva, és mind meg vagynak ölve; amidőn a király magába sopánkodik,
megyen a policájdirektióról a főember, kopogtat az ajtón, a király
mondja: herájn; bemegyen azon írással; mikor a király elolvasta, majd
csak hogy el nem ájúlt, mondván: nagy szerencsétlenségem vagyon ezen
tolvaj által! és hivatja ismét a jövendőmondót, és mondja neki, hogy
mentöl hamarább adná ki, mivel mostan is olyan nagy kárt tett. De erre
azt mondotta: más országba való az ember, és oda nem tudok jövendőlni.
Hanem még egy tanácsot adok felségednek; monda a király: mi legyen? Az
nem egyéb mint hogy megannyi katonát hozass be a városba, mint amennyit
mostan, és szállítsd őket mind lógerba, és a királyi princeszné
leányodnak a lóger közepén készíttess egy sátort hogy abban legyen, és
magát hagyja, akár miféle megyen a sátorba; amellett azonba sok sirbak
legyen felállítva, hogy, ha valami újság esik, mindenik segítségére
legyen a princesznének: mert a sátorba, tudja felséges király, egyéb be
nem fog menni mint a tolvaj. A király tehát tüstént megcselekedte, és
behozatott ísmét annyi katonaságot, és a leányát oda vitte. Amidőn eztet
meghallotta a legény, kommendírozó ruhát csináltatott, és abba
felöltözött, és elment a lógerba, és mondotta a sirbakoknak hogy
vigyázzanak, mert különös egy huncutnak kell annak lenni, aki azon sok
újságokat kicsinálta. Ekkor, mikor az egész lógert feljárta, és minden
tiszturak tisztelték annak módja szerint mint kommendírozót; mikor már
mindeneket megvizsgált, bement a királykisasszonyhoz, és őtet annak
módja szerint összeölelte; azalatt pedig a princeszné veres festékkel
egy keresztet írt a homlokára, hogy megtudhassák, hogy ki volt azon
tolvaj. Mikor a legény reggel felébred a sátorba, észrevette a
hamisságot, és az egész lógerba való népet többnyire mind megbéjogozta
azon festékkel; legfőképen a tiszturakat; s így ekkor se tudták meg a
tolvajt, hogy kicsoda legyen. Mondá pedig a király: Jézus Mária! hát ez
mind összeölelte volna az én leányomat? mert több mint ezernek van a
homlokán azon kereszt; ekkor sem tudhatta hát ki a király hogy kicsoda a
tolvaj. Mondotta tehát a jövendőmondónak: hallod, mondj valami tanácsot,
mert már látom hogy nem csak az országomat, hanem magamat is ki fog
végezni. Akkor mondja: no már most utólsót mondok, várj míg a princeszné
leányodnak gyermeke fog születni; és mikor már négy esztendős fog lenni,
akkor az egész városba való népet mind ki fogod állíttatni, és azon
gyermek majdan reá fog esmerni atyjára: egy aranyalmát fogsz a kezibe
adni, és akinek azon almát fogja adni, az a tolvaj. Úgy is lett, mert
mikor már a gyermek felnőtt annyira, hogy már járni tudott, a városba
való népet mind kiállitották, a kis fiút kieresztették közéjek, és az
utolsót megesmerte, hogy az, aki a sok csínokat tette, és az atyja neki;
akkor odadta neki az aranyalmát. Ekkor a tolvajt megfogták, és mindjárt
fel is akarták akasztani; de erre mondja a királyfi a királynak: nem úgy
van az, amint te elrendeléd, mert én is királynak fia vagyok, még pedig
hét országos királyfi, hanem én mind azokért teneked eleget fogok tenni,
s nem érdemlem az akasztófát, mivel az atyám azt vissza tudja adni, amit
én elpocsékoltam; és azon suszterért, akit megöltem, másikat fog
állítani; a szamarat hogy mind megöltem? nálunk minden juhásznak van
öt-hat: azt is visszaadja; azon huszonnégy vén asszonyt, akit teneked
megöltem, azon negyvenezer katonát: azt is visszaadja, mert vagyon elég
nép az országába: – hanem amit a leányoddal tettem, azért talán
megérdemleném: de őtet megint el tudom venni magamnak feleségűl. Ekkor a
király írt egy levelet a suszterlegény atyjának, és ez eljött oda,
mondván hogy: Ember vagy fiam: igazán megérdemelted volna az akasztófát,
de mostan, én fiam, meg foglak hagyni; mindezekért pedig eleget teszek;
most gyere haza. Ekkor mondja a király a másik királynak: jaj barátom,
nem úgy van az, hanem még a leányomat is el kell hogy vegye, és maradjon
itten: én általadok neki mindent, bírja az országomat, csakhogy a
leányomat elvegye feleségűl. Ekkor ottan maradt a királyfi és
megházasodott, s mai nap is él, ha meg nem halt.


XXV. A ROSZ VÉGRE JÓRA FORDÚLT.
Volt egyszer egy király, akinek is vala három fia; és amidőn már őket
jó, nagyra felneveltette, magok szárnyaira akarta ereszteni. Egykor
tehát az atyjok behivatta őket, hogy mik akarnának lenni? ketten azt
mondották hogy katonák akarunk lenni, a harmadik pedig papságra
kívánkozott. Ezután az atyjok őket elbocsátotta, de a két testvér
haragudott a legfiatalabb öcscsökre, és mondják nekie: hogyha mi katonák
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 11
  • Parts
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 01
    Total number of words is 4156
    Total number of unique words is 1684
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    44.4 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 02
    Total number of words is 4166
    Total number of unique words is 1617
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 03
    Total number of words is 4458
    Total number of unique words is 1492
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 04
    Total number of words is 4528
    Total number of unique words is 1507
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 05
    Total number of words is 4449
    Total number of unique words is 1714
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    48.0 of words are in the 5000 most common words
    55.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 06
    Total number of words is 4404
    Total number of unique words is 1638
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 07
    Total number of words is 4315
    Total number of unique words is 1796
    31.2 of words are in the 2000 most common words
    45.6 of words are in the 5000 most common words
    51.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 08
    Total number of words is 4377
    Total number of unique words is 1591
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 09
    Total number of words is 4384
    Total number of unique words is 1685
    34.0 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 10
    Total number of words is 4415
    Total number of unique words is 1623
    35.8 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Gaal György magyar népmese-gyűjteménye (2. kötet) - 11
    Total number of words is 2033
    Total number of unique words is 888
    40.0 of words are in the 2000 most common words
    52.5 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.