A' bölcseség vigasztalásai - 4

javak gyümölcsét pedig az örömtől, és vigalomtól számítják, és ezek
magokat legboldogabbaknak vélik, ha gyönyörben uszhatnak.
De vannak ollyak is, kik ezek okát, és czélját egymásba helyezik; kik t.
i. kincset hatalomért, és gyönyörért, ismét, kik hatalmat, vagy név
jelességet pénz okáért kivánnak. Ezek tehát, és hasonlók körül forog az
emberi cselekvény, és vágyás szándéka: valamint nemesség, nép tetszése,
’s pártfogása, mellyek látszatnak ugyan valamelly fényességet szerzeni:
házas társ, és gyermekek, öröm végett ohajtatnak, barátság, melly
legszentebb neme a’ boldogságnak, nem sorstól, hanem erkölcstől
származik, a’ többit vagy hatalom, vagy gyönyör vágyból keresik: pedig
bizonyos, hogy a’ testi javak, a’ felsőbbekhez tartoznak, mert erő, és
magasság, egészséget jelentenek; szépség, és gyorsaság nevezetességet,
egészség ismét gyönyört, mellyekkel öszvesen csak egy boldogság
kivántatik. Ime mindenek felett mit ki ohajt, legfőbb jónak itéli: de a’
leg főbb jót boldogságnak határoztuk lenni, azért legboldogabb állapot
az, mellyet kiki leg inkább óhajt. Már most szemed előtt van az emberi
boldogság külseje, becs, kincs, hatalom, dücsőség, és a’ gyönyörök:
melly boldogságokat egyenként tekéntvén Epicurus magának a’ gyönyört
választotta legfőbb jónak, mert az több vigalmat látszatik szerezni a’
szívnek.
De szólok az emberek ügyekezetéről, kiknek elméje ha bár homályos
emlékezetü, de még is a’ legfőbb jót keresi, ámbár mint egy
megrészegültnek a’ ház utja, hová törekszik, előtte esméretlen: talán
tévedni látszatnak azok, kik törekesznek semmivel sem szűkölködni, pedig
nem más tekélíti a’ boldogságot, mint minden javak bőséges állapotja,
melly senkire sem szorulván, ön magának elegendő. Talán botlanak azok,
kik a’ legfőbb jót tiszteletre méltónak vélik? éppen nem! mert nem
silány és megvetendő az, a’ mit minden igyekszik megnyerni. Talán a’
hatalmat nem számíthatni javak közé? tehát mit? vagy talán erőtlen
gyávának kell itélnünk azt, mi minden szereknél jelesebb? vagy a’
jelességet semmibe kell venni? de elkülönzeni sem lehet, ha csak, mi
legmagasabb, ugyan az nem legkitünőbb, ’s egyszersmind leg jelesebb is;
mert hogy nem szorongató, és bús a’ boldogság, ’s nincs fájdalmak, és
terhek alá vetve, mi szükség mondani? Mivel leg csekélyebb szerekben is,
azt kivánja ember birni, minek élvelése örvendeztet: ezen okból óhajt
kincset, méltóságot, országot, dücsőséget, és gyönyört, mivel hiszi,
hogy ezen javakkal elégséget, tiszteletet, hatalmat, hirt, és vigalmat
nyerhet: jó tehát az, mit az emberek olly különbféle gondal kivánnak,
miben olly nagy, ’s kitetsző a’ természet ereje, hogy ámbár sokféle, ’s
ellenkező az érzelem; még is a’ javak czéljában meg egyez.
Mennyire változtatja szerek mi
Voltát a’ természeti hatalom?
Melly törvénye parancsol egésznek,
Öszve csatolván oldhatlanul azt
Eggyenként? tetszik okos dallal
Énekleni, lantom hangra eredj!
Ámbár Poenus oroszlányit arany
Lánczok terhelik, és kézbül adott
Eledel táplálja, de féljék még
Haragos mesterök ostorját is,
Szokva veréshez; még is vértől
Gőzölgvén agyarok, már vissza jön
Vad természetük, emlékezvén
Ordítnak sorsokon, és az igát
El rázván, mesteröket szabják
Vérengző szájakkal először.
Erdőben csevegő szép madarat
Leptél, ’s ha te zárod börtönbe,
’S táplálja vigalmas gondod is azt,
Édes itallal néki hízelgvén,
Mint szokta növendék kora játszva?
Ha megint szűk lakjában szállva
Erdők zöldelő lombjait ő
Látja, azonnal utálja az étket,
Erdőbe szomor, csak az erdőbe vágy,
Édes hangja csak erdőre nyöszörg.
Izmos erővel néha le hajtott
Fa derék sarja, le görbült földig,
Ezt kezed eleresztvén, égbe emelt
Fővel már igyenes, bár görbe volt.
Tengerbe szok áldozni az estkori
Nap, titkos uton fordulva megint
Vissza kereng ő szokva kelethez.
Itt minden régi menetre siet,
Mindenek örvendnek haza térten.
Nem leszen ő rendjök egész, ha csak a’
Véghez nem kapcsolnak kezdetet,
Ha csak allandón nem forganak ők.

III. §.
A’ természet kevéssel, a’ fösvénység semmivel sem elégszik.
Oh! ti földnek állati ámbár gyenge eszmével, de még is tulajdon
elveitekről álmodoztok, és a’ valódi boldogság czélját, nem ugyan éles,
de még is valami csekély gondal látjátok, és titeket természetes
ügyekezet oda vezetvén, majd ismét sok féle tévedés el is térít. Lássad
csak, ha azokkal, mikkel az emberek boldogságot nyerni reménylnek,
elérhetni-e a’ meghatározott czélra; mert ha pénz, tisztelet, ’s több
e’féle olly valamit hoznak, hogy semmi javak sem hijányzanak, akkor
megvalljuk, hogy ezek nyertivel szerencsések. Ha pedig azt sem eszközlik
a’ mit igérnek; ’s több javakkal szükölködnek, világosan kitetszik
bennök az álboldogság.
Először tőled kérdem, ki előbb kincsekkel bővelkedtél: soha sem zavarta
meg kedvedet valami sérelem azon bőséges javak birtokában? akkor
felelém: sőt nem emlékezhetem, mikor lett volna annyi szabadsága
lelkemnek, hogy valami nem szorongatná! Ugy-e mivel vagy távol volt, mit
nem akartál távol lenni; vagy jelen volt, mit jelen nem akartál? Ugy van
mondám: annak tehát jelen, ennek távol létét kivántad, meg vallom,
felelém: Ő pedig: szükölködik-e mindenki azzal, mit kiván? igen; ki
pedig valamivel szükölködik, az ön magának nem elegendő! éppen nem,
szólék. Igy tehát magad ezen elégtelenséget javaid bőségében is
szenvedted! igen is. Tehát a’ javak nem tehettek semmivel hijányzóvá és
megelégedetté, ámbár ezt látszottak igérni. De azt is tekéntetre kell
méltatni, hogy a’ pénz természettől semmivel sem bir, hogy azoktól,
kiknek tulajdona, elne lehessen rabolni.
Igaz, megvallom, ’s mért ne vallanád, midőn minden nap egy erősebb bár
akaratod ellen is azt elragadhatja? Honnét vannak a’ minden napi, ’s
közönséges panaszok, hanem ha hogy erőszakkal, ravaszsággal, az ellopott
pénzek a’ rablóktól vissza vetetnek? ugy van mondám. Szükséges tehát a’
pénz oltalmára külső védelem. Ezt ki tagadhatja? Úgy, de nem
szűkölködnék, ha nem volna pénze, mellyet elveszthet? Nem kétkedhetni.
Ellenkezőképp van tehát a’ dolog, mert a’ birtokost azon javak, mellyek
elégségesnek látszattak, éppen mások oltalmára szorulva elégtelenné
tették.
Mi módon kell tehát elűzni a’ szükséget a’ gazdagságtól? talán a’
gazdagok nem éhezhetnek, nem szomjazhatnak, a’vagy a’ téli hideget nem
érezhetik gazdagok tagjai? vagy azt feleled, hogy azoknak van
tehetségök, éhséget szüntetni, szomjat, hideget elüzhetni? lehet ugyan
a’ szükséget javakkal vigasztalni, de nem egészen megszüntetni; mert ha
a’ szükség mindenkor valamit óhajt, és kiván, telik ugyan javakkal, de
még is marad hijány: Elhallgatom azt, hogy a’ természet legkevesebbel
is, a’ fösvénység pedig semmivel sem elégszik; azért ha javak, kincs,
gazdagság, hatalom, szükségtől senkit sem menthetnek, sőt azt mindenik
magáévá teszi, mért hiszed, hogy elégséget tehetnek?
Ha bár aranyja sok légyen zsugorinak, és
Gazdagsága megint ujra halomra gyülend,
Klárisok igaz gyöngyel ki tüntessék nyakát, (1.)
Bő ugarin szántson száz ökör, ’s annyi eke;
Még is kinozza gond, epeszti őt keserv,
Kincsei holta után vissza maradnak azért.

IV. §.
Gonosz emberek vétkei megbecstelenítik a’ méltóságot, a’ jó erkölcs
méltóság nélkül is tündöklik.
Talán hivatalok becsületessé, ’s méltóságossá tehetik azt, a’ ki
elnyerte? Vagyon-e a’ tanácsnak olly ereje, hogy hivatalt viselő keblibe
erkölcsöt öntvén a’ gonoszságot ki irtsa? sőt a’ vétket hivatalok nem
szokták fedezni, hanem nyilvánítni. Sokszor boszonkodunk azért: hogy
legméltatlanabbak nyerik azokat. Catullus is Noniust ámbár itélő kocsin
ülne, golyvásnak csufolá: ime láthatod, hogy a’ fényes hivatal, mennyi
gyalázatot szül a’ rosszaknak: ellenben azok rosszasága, kevesebbet
tünik ki, a’ kik semmi hivatalt sem viselnek.
Te olly sok veszedelmek fenyegetése mellett sem egyezhettél meg abban,
hogy hivatalt viselni becsület volna Decoratussal, kiben egy fondorlót,
és még vádolót is sajditottál. A’ hivatalért nem is itélhetjük
tiszteletre méltónak azokat, kiket hivatalra méltatlannak itélünk.
De ha valakit látnál bölcseséggel ékesitve, mondhatnád-e, hogy
tiszteletre, vagy bölcseségre méltatlan? távól legyen; mert tulajdon
méltósága van az erénynek, mellyel azonnal ékesíti azt, kinek társa
lett: mivel pedig a’ közönséges hivatal ezt nem teheti: világos, hogy a’
méltóságnak nincs tulajdon szépsége: mellyben azt is főképp kell
tekinteni, hogy annál alább való, mennél többtől megvettetik valaki,
mivel pedig becsülendővé nem teheti azt a’ méltóság, kinek többektől
való megvetését nyilatkoztatta; inkább gonoszabbá teszi azt, de nem
büntetlen, mert viszonnyal fizet, a’ nyert hivatalt megfertőztetvén.
Hogy pedig azon tisztelet árnyékos hivatalokkal elnem nyerhető; igy
vedd: ha valaki többszöri Polgári Elnöksége után durva nemzetekhez
jutna, tisztelnék-e őt hivataláért a’ vad nemzetek? lám, pedig, ha a’
hivatalnak természetes ajándéka volna a’ méltóság, már elnem mulatná
akár hol is megszerezni a’ tiszteltetést: valamint a’ tűz egész világon
tűz, és melegítni nem szünik. De mivel a’ hivatalnak nem tulajdon ereje
nyújtja a’ tiszteletet; hanem az emberek csalfa véleménye, azért: ha
azokhoz eljut, kik méltóságnak nem esmérik, rögtön el tünik. A’
méltóságos hivatal, még azon népeknél sem örökös, kiknél támadt: igy a’
főtisztartóság hajdan nagy hatalom volt, most pedig hiú név, és a’
tanácsi számadás nagy terhe, ha valaki ez előtt a’ nép eleségét intézte,
nagyon tiszteltetett: most leg utolsó hivatal. Valamint előbb mondók,
hogy nincs semmi tulajdon éke a’ méltóságnak; úgy vélemény után majd
fénylik, majd homályosodik. Ha tehát méltóságossá senkit sem tehetnek a’
hivatalok, sőt gonoszak kezében becstelenek, üdő változásával fényleni
meg szünnek, ha nemzetek becse által silányak, nincs szépségök, hogy
kivántassanak; nem hogy másokat felül haladnának.
Ámbár Tirusi drága öltözetje
Sárga arany, ’s ragyogó kövekkel
Tündöklik, de utálva mindenektül
Volt Nero, mint buja, gyilkos, ármány:
Osztott tiszteletes tanácsban ollykor
Népei Atyjainak ha tisztet;
Még is vallod-e most te boldognak
Őket azért, mit utálva nyertek?

V. §.
A’ hatalom kegyetlenek kezében faggató tünődést, és kínzó fúllánkot
éreztet.
Tehetnek-e valakit országok birtoka, és Királyok társasága hatalmassá?
Igen, ha azok boldogsága soha meg nem szünik; de a’ hajdankor tele
példával, a’ jelenkor is, hogy a’ királyok boldogsága veszedelemre
változott. Oh derék hatalom! melly ön fenntartására sem elegendő. Ha
tehát Országok birtoka boldogságot szerez, nemde ha ennek valamelly
része hijányos, akkor azt szükíti, és nyomort okoz? de ámbár messze
terjednek a’ birodalmak, még is van több nemzet király nélkül. A’ melly
részről meg szünik boldoggá tenni, ugyan azon, következik a’
tehetlenség, melly nyomorultá teszi, ’s ezen tekéntetben a’ Királyok nem
egészen boldogok.
Ön sorsa veszedelmét tapasztalván a’ kegyetlen Néro, az Ország
zendülését, feje felett függő kard ijesztésével gúnyolta. Minő hatalom
ez, ha a’ mardosó gondot el nem űzheti, a’ rettegés fullánkját el nem
mellőzheti? akarnának ők bátran élni, de nem lehet: még is dicsekednek
hatalmukkal! Vagy talán hatalmasnak véled, kit látsz akarni azt, a’ mit
nem tehet; ki azoktól inkább fél, kiket ijeszt, kit szüntelen őrök
késérnek? minő hatalom az, melly szolgák kezében van? mit szóljak a’
Királyok udvarnokiról, midőn országok illy gyávákkal telvék, kiket
királyi hatalom épsége, és hanyatlása egyaránt lesújt? Néro, tanítóját,
és barátját készteti a’ halál neme választására.
Az udvari méltóságok közt sokáig tündöklő hatalmas Papinianust katonai
fegyver alá vetette Antoninus. Pedig mind a’ kettő szándékozott
lemondani hatalmáról. Seneca még kincseit is át adá Nérónak, hogy
csendes magányba vonulhatna, de midőn a’ hanyatlókat teher húzná, egyik
sem tehette a’ mit akart. Minő hatalom ez, mellytől tulajdonosai
rettegnek, mellyet ha kivánsz, nem vagy bátor, ’s midőn le akarod tenni
nem kerülheted? Talán védnek barátid, kiket nem erkölcs, hanem sors
szerzett? ime kit szerencse tett barátoddá, azt a’ szerencsétlenség
ellenséggé változtatta! Mi lehet olly veszedelmes dög mirigy, mint
meghitt társból lett ellenség?
Ha hatalmas lenni ohajtasz
Hát győzd le szokásaidat, még
Feslett bujaság se rutítson,
Mert járma alá leszoríthat.
Bár India messze vidéke
Főt hajtva remegjen előtted,
Szolgáljon az éjszaki Ország: (2.)
De ki gondjait üzni magátul
Nem birja, ’s panaszkodik, álom
Annak birodalma, hatalma!

VI. §.
A’ köz dücs itéletből nem ered, nem is tartós: a’ bölcs ön javait, nem
köz hírből, hanem erkölcsei esméretiből számítja.
A’ dücs gyakran melly hamis, melly csuf! azért Sophocles kiáltása nem
lehet vétkes: =oh dücs, oh dücs sok ezer gonosz ember életét tetted
nevezetessé!= (3.) sokan nyertek nagy nevet, a’ nép hiú véleményéből,
minél lehet-e útálatosabbat gondolni? mert a’ kik érdemetlenül
hirdettetnek, szükség, hogy tulajdon dicséretükben megpiruljanak; ha
érdem után jött a’ dicséret, mit nyert vele a’ bölcs, ki javát nem a’
nép hirére, hanem tulajdon ön tudására fontolgatja? ha olly módon nevet
hiresztelni kellem; következik, hogy azt nem terjeszteni utálat. De mint
elébb mondám, több nemzet van, mellyhez egy férfiú neve elnem juthat,
hogy a’ kit dicséretesnek itélsz, más részén a’ földnek, nevezetessége
nincsen. A’ pór nép dicséretét pedig említeni sem vélem méltónak; mivel
itéletből sem származik, állandósága sem tartós. Már most ki nem látja,
melly üres, melly csekély a’ nemes neve? melly ha nevezetességre szorul,
másé! ugy látszik, hogy a’ nemesség, egy az Atyák érdemeiből származott
dücsőség: ha hirdetés szül nevezetességet, csak azok nevezetesek, kik
hirdettetnek: azért nem fogsz fényleni érdemed nélkül, mert más fénye
jelessé nem tehet; ha nemességben valami jóság van, egyedűl azt vélem,
hogy a’ nemesek kötelessége őseik erényeit követni. (4.)
Földi javak neme mind egy köz
Forrásbul veszi létét,
Mindenek Atyja tsak egy lehetett,
Mindent ő maga rendel.
Ő ada napnak arany fényt, de
Holdnak is ő ada szarvat,
Csillagit égre raká bölcsen,
Embert földre teremté;
A’ magas égbeli lelket is ő
Keggyel zárta tagunkba.
Embereket mind öszve tehát
Nemzé drága nemes mag!
Hát mit hirdeted őseidet?
Ha tekintsz arra, hogy Isten
Volt, ki teremtett mindeneket?
El nem fajz soha senki
Hogyha csak önkényt vétkezvén
Maga nem távozik attul!

VII. §.
A’ gyönyör vágya faggató gonddal, elégsége pedig keserü bánattal teles:
azért ha boldoggá tehetne, még a’ barmok is boldogulnának.
Mit szóljak a’ testi gyönyörökről, mellyek vágyása szorongatással,
elégsége pedig megbánással teles? Ezek gonosz gyümölcse, a’ türhetlen
testi fájdalom, mellynek szenvedése, nem tudom minő vigalmat okozhatna.
Hogy minden gyönyör kimenete szomorú, azt kiki ha emlékezni akar
bujaságáról, bőven tudja! Ezek ha boldoggá teszik az embert, nem
tagadhatni, hogy akkor a’ barmok is boldogok; mert minden indulatuk siet
a’ test kivánati telesítésére. Leg tisztességesebb volna ugyan a’
házassági, ’s gyermek nemzési öröm: de nincs felesleg, nem tudom kitől,
igen természetesen mondva: hogy némellyek kinzó gyermeket szülnek;
mellynek állapotja gyakorta szorgos, és talán soha inkább nem
tapasztaltad, mint most, midőn fiaidért szorongattatol. Euripides jeles
mondását igen jónak találom, ki boldogoknak mondá a’ szerencsétlen
magtalanokat.
Gyönyör! a’ tulajdonod rosz:
Veled a’ ki él, epeszted:
Követed te a’ kegyetlen
Bogarat, ha mézet ád ő,
Elirámlik; a’ fulánkja
Tüzi, marja sziv vigalmát.

VIII. §.
A’ mulandó javak sok rosszal vegyesek, és azért nem annyi boldogságot,
mint veszedelmet okoznak.
Nincs tehát semmi kétség, hogy a’ boldogság útai tévedések; nem is
képesek oda az embert, hová igérték vezetni. Röviden el is mondom, melly
sok roszba legyenek bonyolódva: iparkodtál pénzt gyűjteni?
tulajdonosától elragadtad, akarsz fényleni hivatallal? a’ ki adja annak
könyörögsz, és ki Elöljáró kivánsz lenni tisztelettel; megalázó
kéréseddel hitványodol: hatalmat ohajtasz? alattvalóid leselkedése ’s
veszedelme alatt nyögsz; dücsőséget kérsz? sok kellemetlenséggel
küszködve bátorságod megszünik: búja élet tetszik? de ki nem útálná, nem
kivánná lerázni a’ legalább való, ’s gyarló test szolgálatját?
Mit szóljak azokról, kik a’ test javait még többre becsülik? ah melly
csekély és sikos azok birtoka! talán test nagyságával az Elefántot,
erővel a’ bikát, vagy gyorsasággal a’ tigrist meghaladod? nézz az ég
térére, erősségire, gyorsaságára, és szünjél már egyszer silányságot
csudálni: sőt még az ég sem csudálatos ezekért, hanem az okért, melly
kormányozza: a’vagy tetszik arczolat szépsége? melly gyors, rögtöni, ’s
tavaszi virágnál változóbb! ha mint Aristoteles mondja: az emberek Hiúzi
szemmel látnának, és szemük világa minden tárgyon áthatna; nemde
betekéntvén a’ szív, és vesék rejtekibe Alcibiades külső szépsége
megútáltatnék? (5.) Azért ha szépnek látszatol, azt nem természeted,
hanem a’ reád nézők szemei gyengesége okozza. Becsüljétek most a’ test
javait, de tudjátok azt is, hogy a’ mit csudáltok, azt harmadnapi hideg
láz szét oszlatja. Mind ezekből következik, hogy ezek sem az igért javat
meg nem adják, sem együvé nem tekéletesek, sem boldoggá nem tehetnek.
Ah, hogy téved az a’ megnyomorult szegény
Lény, melly tudatlan, és hanyag!
Hát zöld fán ki keres sárga aranyt, vagy a’
Szőllő bogyó közt fény követ?
Horgát senki magas hegyre ne rejtse, hogy
Diszeljen asztalán hala.
Kecskét fogni kivánsz? akkor ugyan ne menj
Tenger fenék kő bérczire.
Sőt a’ tenger alatt is gyakor esmerik
Víz födte völgy, ’s tér széles-e?
Milly vízben terem a’ drága fejér csiga
Gyöngy, ’s még vörös bársony színű?
Hát még gyenge halat, ’s kényre csigákat is
Hol, ’s merre kelljen szednie?
Azt, hogy hol legyen el rejtve az isteni
Jóság, nem is látják, vakok!
A’ jó, melly haladott csillagos ég során,
Földhöz ragadva vágyaik!
Most hát átkozom én őket: azért legyen
Rangjok, ’s javok kinzó szerök:
És a’ csalfa javak terhe alatt hamar
Lássák az igazi jót, ’s valót!

IX. §.
A’ jó melly az embert boldoggá teszi, csak egy, ’s egyszerű lehet.
Elég legyen eddig, hogy megmutattam a’ tündér szerencse külsejét,
mellyet, ha világosan értesz, következik, hogy az igaz boldogságot is
megmutassam: én pedig mondám: sem a’ javak elégségre, sem országok
hatalomra, sem hivatalok tiszteletre, sem a’ dücs jelességre, sem pedig
a’ bujaság örömre nem vezetnek. Talán az okait is könnyen fel találtad?
mintha keskeny hasadékon látnám, de tőled akarom értelmesen hallani:
nyilvános; a’ mi egyszerű, és oszolhatlan természetü, azt az emberi
tévedés elválasztja; és az igaztól, tekéltől, az igaztalan ’s
tekéletlenre vezeti. Talán azt véled, hogy semminek sincs hijával a’
szükölködő hatalom? éppen nem, mondám: jól van, mert ha van mi, hogy
valamelly dologban gyengébb erejű legyen, abban bizonyosan más védelmére
szorul. Igen, úgy van: Tehát az elégség, és hatalom ugyan azon egy
természetü: úgy látszik, már most mit itélsz ezen dologról? kell-e
utálni, vagy tisztelni? itt nem is kétkedhetni. Adjuk most a’
tiszteletet az elégség és hatalomhoz, hogy ezen háromból egy legyen;
adjuk öszve, ha igazat akarunk vallani. Mit? mondá: hát azt véled hogy
homályos, és nemtelen lehet, vagy közhirrel legnevezetesebb? Lássad:
megeggyeztünk abban, hogy leghatalmasb az volna, ki máséra nem szorul,
és a’ legnagyobb tiszteletre méltó is a’ miben egyeztünk, ha
szükölködik-e jelességgel? a’ mit egyik sem szerezhet; igy tehát
annyiból is már mindenik megvetendő. Nem tagadhatom, hogy a’
leghatalmasabb legnevezetesebb is; következik tehát, hogy a’ hatalom, és
elégségnek külömbség nélküli társa a’ nevezetesség.
Igen mondám: a’ ki máséra nem szorul, ön erejével mindent tehet; a’ mi
nevezetes és tiszteletes, nemde az legörvendetesebb is? de azt képzelni
sem tudom, honnét lephetné meg őt valami szomor: azért ha az
említetteket birja valaki, az bizonnyal örömmel is teles; de az is
bizonyos általa, hogy ámbár elégség, hatalom, jelesség, tisztelet, öröm,
külön nevek; még sem külön állatozások. Igaz, felelém. Azt tehát, a’ mi
egy, és természettől egyszerü, csak a’ megromlott ember oszlatja, és
midőn a’ részetlen tárgy részét kivánja megnyerni, sem darabját melly
nincs, sem magát, a’ mit nem is kivánt, meg nem nyerheti.
Mi módon lehet ez? Ő pedig felelé: A’ ki kincset kiván szükség
elüzésére, a’ hatalommal mit sem gondol, homályba inkább silány ohajt
létezni, sőt még több természetes örömöt is meg tagad magától, csak hogy
bészerzett pénzét elne költse; és illy módon, a’ mije van nem is elég
neki, ’s mivel a’ tehetőség elhagyá, a’ baj kinozza, az alávalóság le
nyomja, és a’ homály elborítja.
A’ ki hatalomra vágy, javakat pazéról, megveti a’ gyönyört, a’
tiszteletet pedig dücscsel, hatalom nélkül nem is becsüli; de ez is
mennyire szükölködik lássuk: történik néha, hogy a’ szükségesekben
megszorúl, és szorongattatik, midőn ezt el nem űzheti, a’ melly hatalmat
kivánt, megszünt lenni. Igy kell okoskodni a’ tiszteletről, dücsről,
gyönyörről: mert mindegyik ezek közül ugyan az a’ mi a’ többi, akar ki
ezekből eggyet a’ többi nélkül kiván, a’ mit ohajt, azt sem nyerheti
meg.
Hogy lehetnek ezek? ha valaki öszvesen kivánja megnyerni, az a’ legfőbb
boldogságot kivánja, de ezekben fel nem leli, mivel a’ mit igérnek sem
adhatják.
Igaz mondám: ezekben tehát mellyek látszatnak boldogságot szerzeni, az
igazi boldogságot nem kereshetni. Igaz, és igazabbat mondani sem lehet,
előtted tehát a’ hazug szerencse rajza, és annak okai; tekínts most az
elme elleni nézetire, rögtön a’ mint igértük, látni fogod az igaz
boldogságot. A’ vak is látja ezeket felelém; Te pedig elébb mutatád,
midőn a’ hamis okokat eloszlatni iparkodtál; mert ha nem csalódom, az az
igazi, és tekéletes boldogság, melly elégségessé, hatalmassá,
tisztelendővé, jelessé és viggá teszen, és hogy Te tudjad, tőlem meg
esmérve, ’s felfogva, hogy ezek közül bár mellyik, mert együvek, bár mit
tegyenek valóban, azt tekéletes boldogságnak esmérem kétkedés nélkül. E’
véleménnyel szerencsés vagy oh Növendékem! ha még azt hozzá adnád: mit?
hiszed-e hogy ezen mulandó, és változó szerek közt illyes valami
boldogságot szerezhetsz? éppen nem. És azt te, hogy semmi több ne
kivántassék megmutattad: mert ezek vagy csak színlett, vagy tekéletlen
javakat látszatnak adni, igazi, és tekéletes javakat pedig nem adhatnak.
Meg egyezem. Mivel tehát megesmérted, mellyik az igaz, és hazug
boldogság, csak a’ van hátra, hogy megesmérhessed, honnét nyerhetni az
igaz boldogságot. Azt ugyan mondám már régen, és nagyon várom. De mivel
úgymond a’ mint Platónak tetszik a’ Timeusban minden legkisebb allapot,
és dolgokban az Isteni segédséget kell kérni, mit vélsz cselekedni? hogy
azon legfőbb jónak lakját és székit feltalálhassuk? A’ mindenek Atyját
kell meg kérni, a’ mit mulasztva, semmit illendően nem kezdhetni. Igazán
szóltál mondá: ’s egyszer’smind igy kezde énekelni:
Isteni nagy felség, bölcs kormányzója világnak
Ég, és földi teremtő! a’ ki parancsira folynak
Már az öröktüli hosszu üdők, mozgatva erőddel
Allandón; a’ kit nem hajt alakítni anyagból.
Külső ok: hanem ő maga helyzete, és java legföbb,
Jónak, irígységtől ment lévén, mint Te magasról
Hoztál példát, úgy Te magad leg szebb, ki világot
Szépséggel bírván, mi tulajdon diszre teremted.
Most Te egészet részre parancsolsz folyni tekéllel
Foglalván elemet számokra: hogy a’ hideg és tűz
Férjenek öszve, kemény híggal, hogy tiszta világa
El ne röpüljön lángnak, sem terhek le ne nyomják
A’ földet. Te csatoltál testtel lelkeket öszve
Hogy hármos természete már két részre felosztott
Test tagait mozdítván meg gördítse azonnal:
Igy mikor a’ körben járkál, meg futja az égnek
Sok szeletit, ’s még minden Urához is eljut az észszel.
Kissebb életeket hason okból bölcs Te teremtesz,
A’ gyöngét, ’s izmost elegyítvén fel rakod égre,
’S földbe is ültetsz. Hát ezeket törvényed erője
Keggyel késérvén, hozzád ők vissza kerülnek.
Adjad Atyám elmémnek fenső székhez elérni,
Adjad forrását meglátni javaknak ezentul;
Fényre találva eszünkel Téged látni világunk.
Oszlassad szemeink ködeit, ’s terhünket is enyhítsd,
Ön fényeddel csillogj mert te vagy éke napunknak,
Csende, nyugalma Te vagy jóknak, vég czélja szivünknek,
Kezdet, társi vezér, ’s még utja, határa Te, Egy vagy!

X. §.
Igazi boldogsága az embernek csak az Isten lehet, mint leg egyszerübb
jóság.
Mivel láttad a’ tekéles, és tekéletlen javak képit, most azt kell
megfejtenünk, miben létezzen a’ boldogság tekéle? de hogy az előttünk
fenn forgó dolog igazsága mellett, az esméret álképe megne csaljon,
először az a’ kérdés: ha valljon létez-e ollyas valami jó a’ szerek
természetiben, minőt állítottál? Sőt tagadhatatlan, hogy nem csak lehet,
de vagyon is egy forrása minden javaknak, mert minden nemben valami
hijányosság vagyon, de ugyan abban szükséges, hogy valami tekéles is
legyen; mert a’ tekélet elvéve, a’ tekéletlen honnét lett légyen, meg
gondolni sem lehet. A’ szerek természete nem részekből, és
teletlenekből, hanem egészből, telesből vette eredetét, ’s ezen végső
feloszlik sovány állapotokra. Azért mit előbb mondánk, hogy a’ mulandó
javakban van valami tekéletlen boldogság; nem lehet kétkedni, hogy
tekéles, és igazi boldogság is legyen. Igazán következtetted: hol legyen
pedig az, igy vizsgáld: hogy az Isten mindenek fejedelme, Jó: azt
mutatja a’ közönséges emberi elme fogalma, mert az Istennél nem lehet
jobbat gondolni; az okosság is mutatja, hogy a’ tekéles jó, csak egyedül
az Istenben vagyon: és ha nem illyen, akkor mindenek fejedelme nem is
lehet; mert létezne nálánál valami jelesebb, mi tekéles jóval birna,
előbbi, és régiebb volna; mert minden a’ mi tekéles, előbbi a’
csonkánál: azért ne hogy felette hosszas legyen okoskodásunk, meg kell
vallani, hogy a’ legfőbb jó Isten, leg telesebb a’ tekéles jóval. De a’
tekéles jót igazi boldogságnak vallottuk; azért az Isten maga az igazi,
’s leg főbb boldogság. Meg engedem, mert nem lehet ellene mondani, hanem
vedd észre, melly szentül, és sértetlenül javallod azt, hogy tekéles
jóval telesnek mondottam lenni az Istent! hogyhogy? Ne merészeld a’
minden lények Atyját azon leg főbb jót, mellyel telesnek mutattuk, hogy
külről vette légyen, vagy mint birtokos Istent, a’ birt boldogságtól
külön állatozásnak (substantia) gondolni: mert ha azt véled, hogy külről
vette, jelesebb a’ ki adta, annál, kinek adatott, holott mi azt valljuk
legméltóbban, hogy minden lények felett leg telesebb. Ha természettől
minden javak benne vannak, de különi okkal, mivel a’ lények
fejedelmiről, az Istenről van a’ szó, költészszen a’ ki tud módot, hogy
ki kapcsolta ezen különöket öszve! Utoljára az, a’ mi mindentől különöz,
a’ nem az, a’ mitől érteték különzeni: azért a’ mi a’ legfőbb jótól
tulajdon természetivel különz, az nem legfőbb jó a’ mit vétek az
Istenről gondolni, kinél nincs felségesebb: mert semmi szer
természetesen az ő alkotójánál jobb nem létezhet; azért a’ mi mindenek
eleme, az ön állatozásában legfőbb jó. Igazán, felelém; de lehet a’
legfőbb jó boldogság? Igen; következés képpen az Istent boldogságnak
kell vallani: az előbbeni feltételek ellen sem támadhatok, és azokból
ezt méltán következtetni átlátom. Arra is vigyázz, hogy ezekből lehet-e
következtetni, hogy két legfőbb javak egymástól valóban különzők nem
lehetnek? Mert a’ mellyek külöhöznek, eggyik nem az, a’ mi a’ másik,
azért eggyik sem lehet tekéles, mivel eggyik a’ másiknak hijányossága;
most, a’ mi nem tekéles, sőt hijányos, az nem legfőbb jó: azért a’
mellyek legfőbb javak, semmi kép sem különözhetnek. De mind a’
boldogságot, mind az Istent legfőbb jónak láttuk, azért éppen
elmondhatjuk, hogy a’ legfőbb boldogság az, a’ mi a’ legfőbb Istenség.