A' bölcseség vigasztalásai - 5

Én azt feleltem: hogy a’ mondottnál igazabbat, sem okoskodással
erősbbet, Istenhez illendőbbet következtetni sem lehet.
Ezekre ő: valamint a’ mérnökök a’ feltett tárgy kivilágosítására némelly
következtetést szoktak húzni; úgy én is mint egy reá adást nyujtok
neked; mert valamint a’ boldogság nyertivel az emberek boldogok lesznek,
a’ mi világos: úgy meg igazulást nyerve igazak, bölcseséget, bölcsek,
szinte istenességet nyerve, hogy Istenekké lesznek világos. Minden
boldog tehát, Isten, természettel ugyan egy az Isten, részvétellel pedig
minden ellen mondás nélkül igen sok lehet. E’ valóban igen szép, mondám,
és drágalátos, akár pótolék, akár reáadásnak nevezzd.
De annál szebb nincs, a’ mit az ész e’hez csatolni javasol: mi az
kérdém? midőn a’ boldogság sokat foglal magában, vallyon ezek mind
öszve, mint egy részekből csatolnak-e össze egy testet; vagy vah-e
valami ollyas, mi a’ boldogság állatozását betöltse, és a’ többi mind
ezekhez tartozzék? Igen szeretném ha ugyan azon szerek által nekem
nyilvánítnád.
Nemde, szóla: a’ boldogságot jónak véljük? igen, pedig legfőbb jónak,
add hozzá azt bátran mindenikhez, mert ugyan elégség, hatalom,
tisztelet, jelesség, és gyönyör legfőbb boldogságnak itéltetik. Mit,
tehát ezek mint javak, hatalom, és a’ többiek, mint részei a’
boldogságnak és azokat a’ jó telességéhez mint a’ ki egészítetthez kell
számolni? Értem, szólék, a’ mit kérdesz, de kivánom tudni, mit akarsz
kifejezni. Ezen szer elkülönözését halljad:
Ha ezek mind a’ boldogság részei volnának magok közt egymástól
különzenének, mert ez a’ részek tulajdonsága, hogy egy egész test külön
részekből alakuljon. De azt megmutattam, hogy ezek mind öszve egyet
tesznek, azért nem is tagai a’ testnek, különben az következhetnék, hogy
egy tagból volna szerkezve a’ boldogság, a’ mi lehetetlen; az ugyan
kétséget nem szenved, hanem mi még hátra van, azt várom. Hogy a’ többi
mind a’ javakhoz tartozzék világos: miért kivántatik az elégség? azért,
mivel jó; a’ hatalom, mivel az is jónak hitetik, igy lehet a’
tiszteletről, jelességről, és örömről itélni. Minden vágyásnak tehát fő
oka a’ jóság; mert a’ mi sem valóban, sem hasonlatosságban jót nem
foglal magában, semmikép sem lehet kivánni: ellenben azok, mellyek
természettől nem jók, hanem mivel jóságot színlenek, kivántatnak mint
valódi javak. Igy van, hogy a’ vágynak fő tárgya természetesen, és
egyedül a’ jóság. Az okot, mellyért valamit kivánunk, leg inkább
látszatunk ohajtani, úgy ha valaki egészség okáért akar lovagolni, nem
annyira a’ lovaglási mozgást, mint magát az egészséget ohajtja. Midőn
tehát mindeneket a’ javak voltáért kivánunk, nem azokat, hanem egyedül
a’ jót óhajtjuk. Most már abban egyeztünk, hogy mindenek, a’ mellyekért
megkivántatnak, az a’ boldogság, azért így is egyedül a’ boldogság
ohajtatik, a’ mellyből igen kitetszik, hogy a’ jónak, és boldogságnak
ugyan azon egy az állatozása.
Mit sem látok, a’ miben ellenkezzem. De az Istent, és a’ valódi
boldogságot ugyan egynek mutattuk. Igen. Bizvást tehát lehet
következtetni, hogy az Isten is azon jóban, és nem máshol állatozhat.
Foglok! jertek az én hazámba bátran,
Mert ti terhes igán csalárd kivánság
Által földre ragadva nyögtök itten.
Ott leszen nektek nyugodalmatok majd,
Az rév part, viharokkal a’ nem üldöz,
Ott talál ember menedéket ingyen.
Tájokint aranyos fövényt nem ád az, (8.)
Sem sugárzó Hermusi part az, avagy
Indus nagy vize, melly közel határoz (9.)
Hő világhoz, ’s dus köve zöld ’s fejérek
Csiklándozva szemet meg is vakitván
Majd azok, szép lelkeket a’ sötétre
Zárák. A’ mi csak itt szivet vidámít
És fel ébreszt, mélye hegyeknek óvja.
A’ fény, melly eget is betölte, ’s éltet,
Nem hozott még lelki veszélt reánk: mert
Ezt a’ drága világot a’ ki látja,
Annak a’ nap fénye homály, ’s sötét köd!

XI. §.
Minden javakkal teles, és egy legyen a’ boldogság, mellyet kivánunk.
Meg egyezem veled, mert mindenek erős okkal vannak biztosítva, akkor ő:
mennyire becsülended, ha magát a’ jót, mi legyen, meg esmérted?
véghetlenek, mivel az Istent is, ki jó, meg esmérendem.
Ezeket pedig: felelé; legigazabb okkal meg mutatom, ha azok állanak,
mellyekről szólottunk. Igazak felelém: nemde megmutattuk, hogy azok,
mellyek többektől ohajtatnak, még azért nem igazi tekéletes javak; mivel
egymástól különzenek, egyik a’ másikkal szükölködik, teles és tekélyes
javat nem is hozhatnak! Akkor, csak akkor igazi javak, ha egy
természetünek, és foganatunak tapasztaltatnak, hogy a’ melly elégség,
ugyan az, legyen hatalom is, tisztelet, jelesség, és öröm is: ha csak
nem ugyan azon egyek, akkor nincs bennök semmi kivánatos.
Bébizonyítványok ugyan, és nem is lehet kétkedni, a’ mellyek különöznek
egymástól, éppen nem javak, midőn pedig eggyé lesznek, javakká válnak;
nemde ezek hogy javak legyenek, eggyé válás által történik. Igen, úgy
látszik. De mind az a’ mi jó, a’ jóban való részesülés által jónak
hiszed-e vagy nem? igen is. Szükség tehát azt is meg engedned, hogy
ugyan azon egy, jó is: mert ugyan azon egy az állatozása azoknak, a’
mellyeknek természetesen nem különöz fogalmuk. Nem tagadhatom, szólék.
Érted-e hát azt, hogy minden a’ mi van, addig állatoz, és van, még egy;
és elvész, eloszlik, mihelyest megszünik eggy lenni? hogy lehet ez? igy,
felelt: valamint az állatokban, midőn eggyé lesznek, és együtt marad a’
test a’ lélekkel, az állatnak mondatik; midőn pedig ezen egység
mindegyik elválásával megoszlik, elvész, akkor már nem állat. A’ test,
midőn a’ tagok kapcsolatában egy marad, emberi képet mutat; de ha
felosztatnak és elválasztatnak a’ részek, a’ testi egységet eloszlatták,
’s meg szünt lenni a’ mi volt. Hasonmód szerént tekéntvén a’ többieket,
kétség kivül kiviláglik, hogy mindegyik addig áll fenn, mig egy létez,
és egy létezni megszűnvén, elvész. Elmélkedvén mind ezekről, nekem sem
látszik másképp; van-e tehát, a’ mi természetesen megmaradt,
kiváncsiságát elhagyván, veszni siessen, és rothadást kivánjon? ha az
állatokra figyelmezek, mellyeknek akarni, és nem akarni természetek,
vagyon; semmit sem találok, a’ miért senkitől sem kísztetve az élet
szádékáról lemondva, önkényt a’ vészre siessenek? minden állat
munkálódik az élet fenn tartására, a’ halált pedig, és veszedelmet
kerüli.
De mit véljek füvekről, fákról, és lelketlen lényekről, éppen nem tudom?
nincs mit kétkedjél; ha a’ füveket, és fákat tekénted, mellyek alkalmas
helyeken nőlnek, ’s mennyire természetek engedi hamar el nem száradnak,
nem is vesznek el: mert némellyek a’ téren, mások hegyekben erednek,
némellyeket meg terem a’ mocsár, mások ismét a’ kősziklákhoz
ragaszkodnak, némellyek a’ kövér földben, mások a’ sovány homokban
tenyésznek, és más helyre általültetve elhervadnak, és kiszárodnak:
mindeniknek megadja a’ természet a’ mi szükséges, és hogy elne vesszenek
munkálódik: mit szóljak arról, hogy mindegyik, mintha szájjal a’ földbe
mártva szíja a’ gyökerek által a’ táplálmányt, és beleken, és héjakon az
erőt terjeszti: Mit, a’ mit leg gyöngébb és lágyabb a’ velőjökről, melly
a’ leg belső részben elrejtetik, kül pedig fai keménységgel fedeztetik,
’s leg szélső a’ héj, az üdő mostohaságai ellen, rosszat szenvedő véd.
Már most melly nagy a’ természet serénysége, hogy mindenek magvak
sokasitásával szaporítatnak, mellyek nem csak üdőkként megmaradnak,
hanem mint egy örökülve maradnak, mintha eszközök volnának, ki nem
tudja? azok is mellyek lelketlenek, tulajdonikat hason módon
megkivánjak, miért viszi a’ lángot könyüség felfelé, a’ földeket nyomja
a’ teher lefelé, ha tulajdon helyeik és mozgásaik nincsenek? továbbá a’
mi mindennel meg egyez, az mindegyiket meg is őrzi, a’ mi ellenséges
megrontja. Azok pedig mellyek kemények, u. m. a’ kövek, részei erősen
összve ragaszkodnak, és ne hogy oszoltassanak, ellent állnak. A’ higak,
mint a’ lép, és víz könnyen engednek oszoltatni, de ismét az elválás
után rögtön öszve folynak, csak a’ tűz nem szenved részeltetést.
Mi most nem a’ meg esmérő lélek akarati mozgalmiról, hanem természetes
szándékáról szólunk: valamint van, a’ bévett eledelt gondolkozás nélkül
megemésztjük, és az alvásközt lehegvén nem tudjuk: mert az állatoknál is
a’ létezés szeretete nem lélek akaratjából, hanem a’ természet elveiből
jön. Gyakran a’ halált, az okok kényszerítéséből, mit a’ természet
retteg, az akarat elfogadja; ellenben azt, a’ mivel a’ halandóság szere
tartós lesz, nemzeni, mit a’ természet szüntelen ohajt, gyakran az
akarat gátol, annyira tehát ez az ön szeretet, nem az állati
mozgalomtól, hanem a’ természeti indulattól ered. Adott a’ gondviselés
teremtett szereinek létező okot, és legnagyobbat, hogy meddig lehet,
addig természetesen vágyjanak létezni; azért semmi sincs, hogy
kétkedjél, mind azokat, mellyek vannak, természetesen vágyni
állhatatosan létezni, és a’ veszedelmet kerülni. Megvallom mondám, hogy
kétség kivül azt látom igazán, a’ mit eddig bizonytalanúl láttam. A’ mi
pedig állatozni, és létezni kiván, az egy akar lenni; mert ezt
megsemmisétvén létezni nem marad semmi. Igaz, mindenek tehát egységet
kivánnak. Meg eggyezek veled.
De azt mutattuk, hogy ugyan azon egy az, a’ mi jó is, mindenek tehát jót
kivánnak, a’ mit úgy magyarázhatsz, hogy az az igazi jó, a’ mit mindenik
óhajt.
Igazabbat gondolni sem lehet; mert vagy mindenek a’ semmihez tartoznak,
egy fővel szükölködnek, és vezér nélkül folynak; vagy ha mi van, a’
mihez mindenek sietnek, a’ lesz mindenek felett leg főbb jó.
Oh növendékem! felettébb örvendek, mivel telesen felfogtad az igazságot,
és ebben világos előtted, a’ mit előbb mondottál nem látni. Mit? mi
volna a’ mindenek czélja? mert ez a’ mi mindenektől kivántatik valóban;
mit mivel jónak hiszünk, szükséges, hogy valamennyi szerek czélját jónak
is valljuk.
Akár ki okos ésszel vadász igazságot,
Még nem is akar tévedni igazi ösvényrül
Nézzen tulajdon belseibe komolysággal,
Zabolátlan indulatja is szelédüljön,
Hogy lássa lelke azt, de már világossan,
A’ mit soká keresett haszontalan külrül,
Kincsei között ő birta rejtve régenten;
A’ mit tudatlanság homálya eltitkolt
Sokáig, azt majd látni fogja napfényként.
Az ész világát nem vakítja még testnek
Terhes nehézsége, ha felejt is ő néha:
De magva benne van javaknak, és szunnyad,
Mellyet tanulmány lenge mozgatással fel
Ébreszt. Igazságot felelsz, ha kérdeznek?
Mert él szivedben magva a’ valóságnak!
Pláto szavának, (mert igaz) ha mi hittünk,
Mindenki emlékezik, előbb tanultakra.

XII. §.
A’ leg főbb jó Isten, legjobban kormányozza a’ világot.
Akkor én: Plato szavának igen hiszek, mert már ezekre másodszor
emlékeztetsz; először hogy emlékezetemet testi fájdalomtól, és innét bú
terhivel nyomatva elvesztettem. Mire ő: ha a’ felebbieket megesmérve
tekénted, arra hamar fogsz emlékezni, a’ mit régen nem tudni vallottál.
Mi az? minő kormánnyal igazgattatik a’ világ? emlékezem, mondám, hogy
tudatlanságomat megvallottam, de a’ mit szólasz, ámbár értem, még is
tőled bővebben kivánom hallani. Előbb mondád: nem kétkedel hogy ezen
világot az Isten igazgatja: most sem kétkedem, felelém, de soha sem is
fogok, okaim lévén, mellyeket röviden elmondok. Ez a’ világ olly
sokfélékből soha öszve nem állott volna egyformába, ha csak egy nem
volna, a’ ki ezen sokfélét öszve szerkezné; de az öszve kapcsoltakat is
az ő sokféle, egymás köztt ellenkező természetük eloszlatta, és
szélesztette volna, ha csak egy nem volna, a’ ki mit öszve füzött, nem
tartaná együvé; de nem is menne olly igaz, ’s bizonyos renden, sem olly
rendelt mozgalmakkal, helyen, üdőn, térben, foganattal, és minémüséggel
terjedve, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen változásokat,
különbféleségeket, ő állandó lévén, nem izgatná! Ez akar mi legyen bár,
a’ ki által minden alkotvány fennáll, és mozgatik, szokásban lévő névvel
=Istennek= nevezem.
Akkor ő: midőn ezeket igy esméred, kevés munkával megmutatom, hogy a’
boldogságban részes lehess, és honnodat is megláthassad, de a’
mellyekről szólottunk, folytassuk. Nemde a’ boldogságban az elégséget
számláltuk, az Istent pedig magát boldogságnak vallottuk? Igen: és a’
világ kormányában semmi külső segedelemre nem szorúl; mert ha
szükölködik, akkor nem teles elégség ő. Az ugyan úgy van szükségképp. Ön
maga által kormányoz tehát mindent. Nem tagadhatni. De az Isten, hogy
maga a’ jóság, megmutattuk; emlékezem: tehát a’ jóság által igazgat
mindeneket, mivel ön maga által igazgat mindent, a’ kit jónak
vallottunk, és mint egy kormány-szeg, és igazgató melly által a’ világ
gépelye állandón, és romolhatlan fenn tartatik. Igen meg egyezem, és
hogy ezt fogod szólani, ámbár csekély gyanúval, de még is sejdítém.
Elhiszem, és a’ mint vélekedem, már ébrednek szemeid az igazság
látására, de a’ mit szólani fogok, azok sem homályosak.
Mit? midőn az Isten mindeneket a’ jóság kormányával méltán hitetik
igazgatni, és azok mind, a’ mint tanítottam a’ jóságra természetesen
sietnek, nem lehet kétkedni, hogy akaratjokkal kormányoztatnak, és
magokat az igazgató kényére illendően mérsékelvén, az igazgatóhoz
önkényt fordulnak. Úgy van, mert másképp boldog kormány nem is lehet;
mert az engedetlenség lenne a’ nyakasság boldogsága, azért nincs semmi
a’ világon, a’ mi természetét megtartván, az Isten ellen szemközt tüzni
igyekeznék! ha iparkodik is bevégezhet-e valaha akar mit az ellen, ki a’
boldogság birtokában leghatalmasabb? éppen nem tehet semmit. Tehát a’ fő
jónak ellene semmisem akarhat. Nem vélném. Hát a’ fő jó az, a’ melly
hatalommal igazgat, és kellemmel rendelget. Melly szókra én: óh! de
felette gyönyörködtet, nem annyira az okok egésze, mint szavaid édes
kelleme, hogy már egyszer valahára a’ nagyot lármázó bolondság
megszégyenüljön.
Tanultad a’ történetekből, miként ingerelték az Eget hajdani Óriások, és
őket a’ kegyes hatalom érdemük szerént megszégyenítette. Ha akarod
állítsuk szemközt az okokat, talán ezen öszve ütközésből valamelly szép
igazság szikrája támad: legyen a’ te szándékod. Hogy az Isten mindenek
felett hatalmas, senki sem kételkedik, a’ kinek okos elméje van. A’ ki
leghatalmasabb, az előtt semmi sem lehetetlen. Tehet-e hát rosszat az
Isten? éppen nem. Most tehát a’ rossz semmi, midőn nem teheti azt, a’ ki
előtt semmi sincs, a’ mit nem tehet. Talán meg játszol-e engem, okokkal
szülvén egy kitalálhatlan zürzavart, a’ honnét ki térve bé menj, majd
ismét bé menve ki térj? Talán valamelly csudás egységet pödörsz az
Istenségnek körében? ime, előbb a’ boldogságról kezdve, azt mondád leg
főbb jónak, mi a’ leg főbb Istenben létez, és ön magát az Istent leg
főbb jónak lenni, és teles ’boldogságnak tanítottad, a’ miből azt hozád
ki, hogy senki sem boldog, ha csak egyszersmind nem Isten is.
Ismét a’ jóság külsejét az Isten, és boldogság állatozásának, és ugyan
őt egyedül azon jónak lenni mondád, melly a’ természet minden szereitül
kerestetik, az Istent is javak kormányával a’ mindenséget igazgatni
mutattad, az akaratokat mind engedelmeskedni, és bennök semmi rossz
természetét nem létezni; Ugyan ezeket nem külről vett, hanem egyik a’
másikból folyva, közönséges okokkal bebizonyítottad. Akkor ő: éppen nem
játszom, és mindenek felett a’ legnagyobb munkát. Isten ajándékából,
mellyért régen könyörögtünk be végeztük: mert az az Isteni állatozás
formája, hogy se külre ne folyjon, se pedig valamit külről el ne
fogadjon, hanem a’ mint Parmenides mondá (10.) =Valamint egyaránt
halmozza az abroncsot külröl, úgy öblözi tekervényét belröl.= Hogy ha
nem külről kért okokkal, hanem a’ szerekben találkozókkal, mellyekről
szólottunk, igazgattatunk; nincs mit csudálnod, midőn Pláto énekiből
tanúltad, hogy a’ dolgokkal, mellyekről szólunk, a’ szavak is legyenek
rokonok.
Boldog vagy te, ha nézheted
Tündöklő javak éreit,
Boldog vagy ha le oldhatod
Földnek lánczait, és szabad!
Nőjét hajdani Orpheus
Vesztvén, egyre siránkozott,
Bús hangjával az éneke
Erdőt futni, folyó vizet
Kénytet csendre megállani.
Már most öszve barátkozék
Nő szarvassal az ordacs is,
Bátorrá ijedő nyula
Lévén, gyors agarat be vár;
Mert hogy lángola belseje
Mit dallal szerelemre birt
Híven kért, de haszontalan
Esdeklése: le győzni nem
Birák Isteneket szomor
Szívbűl kelve panasszai.
Hát most szálla pokolra is,
’S ott késér szava hangjain
Nyájas lantja keserveket,
Mint énekleni ő tanúlt
Anyjátul, dala kellemes.
A’ kit gyászola hasztalan,
A’ kit hív szeretett, sirat,
Fájlol, könnyeze. A’ pokol
Rút mélysége is indula,
Hogy szép dallaival könyörg
Esdeklése bocsánatot:
Bámul Cerberus énekin,
Hogy lant húrjai pengenek.
Még a’ bünbe merülteket
Kínzó rút sereg Asszony is
Már könyezve zokogva sir.
Nem szédíti te Ixion
Széllel bús fejedet kerék,
Szomját megveti Tantalus
Ambár torkig ihatna ő,
A’ tellyes bögye Sasnak is
Már nem szíja veséd Tyti!
Ekkor hát könyörülve szólt
Árnyékok fejedelme; hogy
Győzött! hölgyit azért vigye,
Adjuk vissza dalért, de a’
Fel-tét, szent legyen, és erős:
Még hagynád pokol ajtait,
Nem fogsz Nődre tekénteni.
Törvényt a’ szerelemnek adsz?
Törvény a’ szeretet maga!
Hajnalkor ki szemelte a’
Szép társát deli Orpheus,
Egy volt látni, megölni azt,
Ez csak kis mese értetek,
A’ kik vágytok az égbeli
Szent Istenhez elérni; mert
Tudjátok hogy az, a’ kinek
Föld tetszik, soha égbeli
Az már nem lehet; a’ miket
Szerzett, veszteni fogja mind!

Jegyzések.
1) _Bacca maris rubri._ A’ vörös tengerben sok piros, kék, és tej
fejérségű Klaris találtatik. Vörös tenger nevezete a’ fenekin találtató
vörös fövénytől eredett. Lehet itt igaz gyöngyöt is érteni, melly fényes
fejér szinű gömb, mennél nagyobb, annál drágább; tengeri csigákban, egy,
két, sőt több szemenként is lelhetni egy csiga házban: ezek nem csak a’
Görögöknél, és Rómaiaknál, hanem a’ földön majd nem minden Nemzetnél,
mint ritka ékességek becsültettek már az ősz hajdan korban.
2) Thule. Islandia, Eisland, vagy is jeges ország éjszak Europában.
Plinius bizonysága szerént addig hajóztak a’ Phoeniciabéliek, és
Romaiak.
3) Sophocles Görög költész, Versei igen kellemesek, 120 szomorú szin
darabja volt, mellyekből egynehány még hozzánk is eljutott; 88 éves
korában nyerte a’ 24-ik koszorút, és örömében megholt.
4) Nem vélem azokat nemeseknek, a’ kik nevezetes Atyák véréből erednek,
hanem a’ kik minden szereknél többre becsülik a’ tisztességet az
erkölcsel.
_Theocritus_.
Nem az én dücsőségem az, hanem az Eleimé. Ha vannak én bennem némelly
erkölcsi ékességek, azokban dicsekedem: nem pedig mellyeket az oktalan
hiúság piperéz magára az Ősök sirjából.
_Alfons_.
5) Alkibiades, igen különös szépségü, és kellemű Fejedelem volt
Athénában, a’ mint bizonyítja Corn. Nepos.
6) Itt azon életek által nem mást értett, mint fát, füvet, és a’ többi
elemeket Empedocles tanitása szerént, ki a’ természetről három könyvet
irt versekben, és még néhány darabjai meg vagynak. E’ volt első, ki az
ember lelkét nem a’ fejben, vagy szívben, hanem a’ vérben, melly az
egész testet megfutja, rejtezni tanítá. Hogy az Aethna özön tűznek
eredetit meg nem foghatá, a’ lángok közé ugrott. Horatius bizonysága
szerént:
– – – – – – Deus immortalis haberi
Dum studet Empedocles ardentem frigidus Aethnam
Insiluit. – – – – – – – – – –
7) Tagus, Tajó, folyó Spanyol Országban, melly Portugallián keresztül
Lysabonnál a’ nyugoti tengerbe ömlik. Folytában sok helyen bővelkedik
arany porral, mint a’ szőke Duna Aranyosnál, nemes Szapnál, és több
helyeken.
8) Hermus szinte folyó kis Ásiában.
9) Indus nagy folyó keleti Ásiában, ettől neveztetik ama’ roppant
birodalom Indiának, és meg különzés végett ez, _keleti_, az Amerikai
pedig _nyugoti_ India névvel bélyegeztetik.
10) Parmenidesek ketten valának, eggyik 96-ik Olympia szakaszban élt
mint jeles bölcs Eleaban: ez, vallá, hogy minden rendszeresen történik
a’ világban, a’ mit ő gondviselésnek nevez; munkáját versekbe foglalva
olvasni lehet még némelly töredékekben.
_Henr. Stephan. Poes. Philos._
11) Tenara, Laconia hegye, most Capo Matapán, ott egy barlang van,
mellyet pokol ajtajának mond Plinius.
12) Ixion Thessalia királya pokolban egy kerékre kötve, mardosó
kigyókkal körülvéve szél által perdült, a’ kiről éneklé Claudianus:
Volvitur Ixion, et se sequiturque, fugitque,
Bővebben olvashatni Rajnis Georgicon.
13) Tantalus Phrygia királya, sértő és rágalmazó nyelviért pokolban
szomjal, és éhséggel bünhődött. Ovidius.
14) Tytius, Földnek fia, kinek veséjét szüntelen vájták a’ Sasok.
Virgil.
15) Euridice Orpheus felesége, ki hogy pokolban fogva lőn, Orpheus
keserveivel az erdőket, vizeket, utóbb a’ Pokol Főnökeit Plutót és
Proserpinát szánakozásra birván, vissza nyerte feleségét; de azon
feltétellel, hogy vissza ne nézne Feleségére, ki őtet nyomba követte,
ezt meg szegvén, az asszony örökre elveszett. Ezen szomorú esetet igy
éneklé Virg:
Vissza felé indúlt már Orpheus, a’ bal esettől
Nem tartván: a’ háta megött ballagva követte
Euridice, a’ mint Proserpina néki meg hagyta;
A’ mikor a’ szerelem nagy csorbát ejte eszében,
Mellyért sok nyavalát kellett szenvednie, ambár
Vétke bocsánandó, ha bocsánat volna pokolban.
A’ föld színéhez közelébb járulva megállott,
’S oh jaj! lelkéből hebehurgya szerelme kivetvén
Félelmes gondját, követő társára tekéntett!
Ott ugyan a’ kegyetlen Pluto törvényei ellen
Vétvén, elveszti a’ fáradozásinak hasznát:
És hármas ropogás hallék az Averni tavakból;
Euridice pedig, baj! mi dolog veszt engemet? ugymond
’S tégedet Orpheusom! ki dühösködik annyira rajtunk?
Im ismét a’ holtaknak seregébe idéznek
Engemet.
16) Orpheus nevezetes Thraciai bölcs jeles hangász, Apollo, és Calliope
fia, Euridice férje.


IV. Könyv Tartalma.
Ambár mig élünk gyakran a’ leg gonoszabbak boldogulnak, és a’ teles
erényüek nyomorognak; még is azok szerencsétlenek valóban, ezek pedig
boldogok: mert a’ jóság ön maga jutalom, a’ gonoszság pedig büntetés.
Minden sors jó, mivel az Isteni gondviselés mindeneket kormányozván,
semmi sors sem lehet rosz; mert az vagy gyakorol a’ jóban, vagy javít,
vagy pediglen büntet. –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

I. §.
Ha Isten kormányozza a’ világot, hogy nyöghet a’ jámbor, és boldogulhat
a’ gonosz? mivel gyakor az erkölcs jutalom, és a’ vétek büntetés
nélküli.
Midön a’ bölcseség ezeket méltóságos arczal, és komoly tekéntettel,
gyengéden, és kellemesen is énekelte; akkor én belső szomort nem
felejtve, szólni való szándékát félbe szakasztám: Oh igaz világ hajnala!
mellyet eddig szólottál, mind istenesi szemlélésiddel, mind pedig nyomos
okaiddal kitetszenek, és azokat ámbár sérelmi fájdalomból elfelejtém; de
még is az előtt tudtam, miket mondottál! És éppen az a’ legnagyobbik oka
búslakodásomnak, hogy midőn létez a’ szerek jó igazgatója, hogy lehetnek
még is rosszak, és azok büntetlenek? E’ maga egyedül melly csudára
méltó, valóban elmélkedhetel is, de e’hez még más nagyobb is tartozik;
mert parancsolván uralkodik a’ rosszaság; az erkölcs pedig nem csak
jutalommal szükölködik; hanem még gonoszok lábaival is tiporva a’ vétek
helyett kinokat szenved; és hogy ezek a’ mindeneket túdó, tehető, és
csak a’ jót akaró Isten Országában történnek, senki elegendően nem
csudálhatja, és nem panaszolhatja!
Akkor ő: lehetne végtelen álmélkodni, és minden szörnyetegeknél
rettentőbb volna, ha mint te véled, illy nagy házi Úrnak leg rendesebb
házában hitvány édenyek becsültetnének, a’ drágák pedig útáltatnának: de
nem úgy van a’ dolog; mert ha azok, mellyeket előbb bevégeztünk,
tagadhatatlan igazak; kinek országáról szólunk, annak alkotójától
megtanulod, hogy a’ jók mindenkor hatalmasok, a’ gonoszok pedig gyávák,
és útálatosak: és hogy a’ bün soha büntetés, az erkölcs soha jutalom
nélkül nem létez, a’ jámborokat szerencse, a’ gonoszokat pedig
veszedelem késéri, és több e’félék: mellyek szüntetvén panaszidat, téged
tartós állhatatosságban megerősítnek.
Mivel pedig az igaz boldogság külseit már előbb tőlem tanultad,
állomását esmérted, elhagyván mind, mellyek feleslegesek, csak az utat,
melly hazádba fog vezetni, mutatom: szerzek szárnyokat is elmédnek,
mellyek által magasra emelkedhetel, hogy a’ zavart elűzve egészségesen
vezérségem alatt az én utamon, és eszközömön honnodba eljuthass.
Vannak igen szép szárnyaim én nekem,
Mellyek magasra felmenők:
Hát ezeket gyors elme ha felveszi;
Utálta földet nem teként.
Mérhetlen lég nagy körin ált szökik;
Haladva felhőket, hamar
Túl mén gyors mozgással az aetheri
Tűznek hevítő lángjain.
Még csak az égen fénylő csillagok
Lakjához el nem jut, napot
Érvén, egyre saturnus után tovább
Még társain is, ő túl röpül.
Vagy még a’hol csillagos ég terül,
Be járja körjöket, ’s megyen.
Most ezeken fellül leng, és siet
Hogy a’ világ sarkán legyen
Fellebb: gyors levegőn pedig állva, már
Láthassa a’ szép fény özönt.
Itt kormányoz az Úr fejedelmeket,
Itt a’ világ sorsát vezeti
Állandón, ’s gyors mozdulatot maga
A’ fényes Úr arányza neki.
Majd téged ha az út ide bévezet,
Mellyet feledve rég nyomozol,
Azt fogod egyre kiáltani: ez hazám,
Én itt eredtem, itt maradok!
Hogyha pedig tetszik letekénteni
Az elhagyott bús földre; hát
Látni fogod, kiket a’ nép itt ural,
S’ retteg; hogy azok is vándorok!

II. §.
A’ jót elnyerve a’ jámborok mindég hatalmasak, ellenben a’ gonoszok
tehetetlenek.
Akkor én: oh kedvesem! valamint nagyokat igérsz, úgy nem kételkedem,
hogy megteheted, csak a’ mire ébresztesz, ne késlekedjél. Először tehát
lássad mondá: hogy a’ jámborok szüntelen hatalmasak, a’ gonoszok pedig
erőtlenek, mert itt eggyik a’ másikból kiviláglik, mivel a’ jó, és rossz
ellenkezők; ha a’ jó hatalmas, akkor a’ rossz gyávasága kitünik, ha
pedig a’ rosz gyarlósága ki tünt, a’ jóság ereje nyilvános. De hogy
érzeményünknek bővebb hitele legyen, mind a’ két utat meg kell járni, és
valamint ezt, úgy a’ másik részt is bebizonyítani.
Kettő szűkséges, hogy minden emberi cselekedet végbe vitessék, úgy mint
akarat, és hatalom, a’ mellyekből ha eggyik hijányzik, nincs mit
fejtegetni. Meg szűnvén az akarat, nem is kezd senki a’hoz, a’ mit nem
akar, ha pedig nincs hatalma, az akarat haszontalan. Igy történik,
hogyha látsz valakit akarni megnyerni azt, a’ mit meg nem nyer soha, az,
hogy szükölködik meg nyerni való tehetőséggel, nem lehet kétkedni. Ez
világos, felelém, nem is lehet tagadni. A’ kit pedig láttál bevégezni a’
mit akart, kétkedhetel-e tehetőségéről? a’ mit tehát kiki tehet, abban
hatalmasnak, a’ mit nem tehet erőtlennek kell itélni. Megvallom.
Emlékezel-e, hogy előbb felhordott okokból kitetszett az, hogy minden
ügyekezete az emberi akaratnak, melly különféle gondoktól hányatik, a’
boldogságra siet? Igen is emlékezem. Emlékezel-e hogy a’ boldogság maga
a’ jóság, és valamint a’ boldogságot, kivánják egyszersmind a’ jóságot
is? hogy ne emlékezném mondám; mert az szüntelen elmémben vagyon. Tehát
a’ jó és rossz emberek együvé elválaszthatlan okkal igyekeznek eljutni
a’ jóhoz? Igen is. De az is bizonyos, hogy a’ jó elnyertével
megjavulnak? bizonyos: elérik tehát a’ jók a’ mi után vágynak? Ugy
látszik. A’ gonoszok pedig ha elnyernék a’ jót, mellyet kivánnak,
rosszak nem lehetnének? Ugy van: midőn tehát mind ketten jót kivánnak,
de csak jámborok nyerik, és a’ rosszak nem: nincs kétség, hogy a’ jók
hatalmasak, a’ rosszak pedig erőtlenek, és gyávák. A’ ki itt kétkedik,
az a’ szerek természetét, és az okok következéseit sem képes megesmérni.
Ismét mondá: ha ketten lesznek, kiknek természet szerént egy föltett
szándékjok van, az eggyik természetes hivatalból azt tegye, és
bevégezze: a’ másik pedig nem telesétheti más módon, mint a’ természet
kivánja, ne telesítse ugyan, hanem utánozza a’ telesítőt, mellyiket
mondandod hatalmasnak? ámbár gyanítom, szólék, mit akarsz; még is
bővebben akarom hallani. Talán nem tagadod, hogy a’ járás, mozgás, az