A' bölcseség vigasztalásai - 7

történik vele, talán megszűnik tisztelni az ártatlanságot, melly által
nem tarthatá fenn javait: meg enged neki a’ bölcs sáfár, a’ kit rosszá
tehetett a’ szerencsétlenség, ne talán a’ kihez nem illik, szenvedni
engedje. Vagyon egy valaki minden erkölcsel teles, szent, és az Istenhez
legközelebb is, ezt akár minő veszedelemmel is érínteni tiltja a’
gondviselés, annyira, hogy még testi betegséggel sem engedi gyötörtetni.
Mert mint egy valaki nálamnál jelesebb mondá: =a’ szent férfiúnak teste
erkölcsökböl épült.= Történik pedig gyakor, hogy a’ jámborokra bizatik
a’ dolgok igazgatása, hogy a’ bővelkedő gonoszság elfojtassék,
némellyeknek osztogat vegyesen a’ lelkek minémüségéhez, másokat gyötör,
nehogy hosszú boldogságban fajtalankodjanak; másokat ismét kemény sorsal
enged kinzatni, hogy erkölcseiket a’ béketürés gyakorlatával
megerősítsék: mások többet félnek kelletinél, mint szenvedhetnének,
mások ismét kelletinél többet megvetnek, mint sem szenvedhetnének,
ezeket ön tapasztalásukra szomorítja, búsítja. Némellyek a’ századi
tiszteletes hireket dicsőséges halál árával vásárolták, mások kinzással
kivívtalanok lévén a’ többieknek példát adtak, hogy az erkölcs
legyőzhetlen, a’ mellyek, melly igazán, melly rendesen, és ugyancsak
azok javára, a’ kikkel történni látszottak, lettek, semmi kétség sincs;
az is pedig, hogy a’ gonoszoknak most szomorító, majd örvendeztető
sorsok vagyon, ugyan ezen okokból származik.
A’ szomorítókról’ ugyan senki sem csudálkozik, mivel gonoszságukért arra
érdemesek, kiknek bűn díjai mind másokat a’ gonoszságtól elijesztenek,
mind pedig a’ kik szenvedik, általuk javulnak; az örvendetesek,
jámboroknak nagy tanulmány, hogy mit kellessék az efféle boldogságról
itélniök, melly sokszor gonoszoknak is örömest szolgál: a’ mellyben
valami rendtartást is hiszek, hogy némellyeknek, olly hanyatló a’
természete, és nyugtalan; hogy őket a’ házi szükség a’ vétkekre is
kényteti, ezek betegségét a’ gondvisélés pénz ajándékával gyógyítja. –
Ez gonoszsággal mocskolt lelkiesméretit tekéntvén, ’s magához
hasonlítván javait, talán megfélemlik, ne hogy javait, mellyekkel vigan
él, szomorúan elveszejtse: megjavítja tehát életét, és midőn félti
javait elveszteni, elhagyja gonoszságit.
Másokat érdemlett veszedelemre taszított javaik méltatlan szaporítása,
némellyeknek engedtetett hatalom másokat büntetni, hogy a’ jámborok a’
jóban, a’ gonoszok pedig a’ büntetésben gyakoroltassanak; mert valamint
a’ jámborok, és gonoszok közt nincs szövetség; ugy a’ gonoszok magok
közt sem egyezhetnek. (5.) Hogyne? midőn ők ön magokkal sem egyezhetnek,
a’ lelki esméretet kinozván vétkeik, és azt mivelik gyakran, a’ mit
tévén, nem tettnek kivánnak: miből szokszor a’ főbb gondviselés azt a’
jeles csudát következteti, hogy a’ rosszakat a’ gonoszok magok tegyék
jóvá: mert midőn némellyek érdemetleneket látszatnak szenvedni a’
legroszabbaktól, az ártalmasok gyűlölségétől hevülvén vissza térnek az
erkölcsre akkor, midőn különözni kivánnak azoktól, kiket gyülöltek. Csak
az Isteni erő maga az, minek a’ rosszak is jók, midőn azokat illendően
használván, valamelly jónak foganatját létre hozza: mert a’ rend
mindeneket egybe foglal úgy, hogy ha a’ kirendelt útról távozik is,
ugyan az, ámbár másikba, de csak megint rendbe kerüljön azért; hogy a’
gondviselés Országában semmi vakmerően ne történjék. Nehéz pedig azt meg
magyaráznom, és megfejtenem: hogyan kormányoz az Isten mindeneket, nem
is lehet az Isteni munkák gépelyét értelemmel meg fogni, vagy szóval
magyarázni: elég legyen azt tudni, hogy a’ minden természetek teremtője,
az Isten, mindeneket jóra vezetvén rendelget, és midőn azokat, miket
teremtett, siet a’ maga hasonlatosságában megtartani; minden rosszat az
ő társaságának határából a’ véletlen esetek rende által kiüz.
Ebből történik, hogy a’ melly rosszak e’ földön bőven látszatnak, ha a’
rendelkező gondviselést tekénted, sehol rosszat nem találsz. De látom
már régen, hogy te a’ kérdések fejtegetésével terheltetel, és az
okoskodás hosszúságával elfáradván, valamelly ének édességét várod;
vegyed azért ezt az italt, melly által enyhülve erősebben indulhass a’
következendőkre:
Hogyha kivánod látni hatalmát
Te teremtődnek, csendes eszeddel
A’ magas, és kék égre tekints; mert
Ott van igaz, ’s hű béke divatban:
Ő friggyel sok csillagit őrzi,
A’ napnak ragyogása tüzével
Nem gátol soha holdat utában,
Sem mindenség sarka magassán
Tul, gyors medvét görbe futásban,
Melly nem szok soha vízbe merülni,
Bár a’ többit látja le bukni,
Fénye világit tengeri síkon.
Nem változik a’ rendje üdőnek,
Esti setétség mert jele éjnek,
Éjen tul hajnalra kelet jön.
Így az =örök szeretet viszon, és hív=
=Léte örök rendet követ:= (igy már
Nincs égben most csillagi verseny)
E’ mérséklé egyre hasonló
Móddal mindenség elemit, hogy
A’ híg szároznak helyet adjon,
A’ hideget kapcsolta meleghez,
Tűznek lángja magasra repülvén,
Földnek terhe alá nehezedjék.
Szinte ez okból langya tavasszal
Rózsa virág is ajánlja szamatját,
Nyár pedig érleli búza kalászát,
Ősz is előkerül alma gyümölcsel,
Mérsékel telet a’ meleg esső
E’ mérsék táplál szaporítva
Mindent, a’ mi csak él, ’s leheg itten,
Ugyan e’ mindeneket ragad, és rejt
Végre halállal, hogy ha születtek.
Ő pedig, a’ ki teremté, föntebb
Kormányozza világ szereit, mert
Bölcs Ura, és forrása, királya,
Szent törvénye, birája igaznak.
Mellyeket ő mozgásra parancsolt,
Vissza terel, tévedni sem enged.
Mert egyenes pályát ha csak újra
Körbe nem intézget, hamar ismét,
Mellyeket itt most foglala rendszer,
Válván forrástól elenyésznek.
Mindenek a’ szeretetre ügyelnek,
És vágynak jó czélra el érni;
Mert nem öröklenek ők soha máskép,
Ha viszony szeretetből nem akarnak
Haza térni urokhoz, ki teremté!

VII. §.
Minden szerencse jó: hasznos lévén a’ jámborok jutalmára, vagy jóság
gyakorlatára; a’ gonoszoknak pedig javitására, vagy büntetésére.
Már csak ugyan láthattad mi következik ezekre. Vallyon mi? kérdem. Az,
hogy minden sors jó. Hogy történhetik ez? vigyázz, mondá, mivel minden
sors vagy vigalmas, vagy keserves; mert jutalmaz, vagy gyakorol
jámborokat, vagy pedig javít, vagy büntet gonoszokat, kitetszik, hogy
minden sors jó, a’ melly igaznak, vagy hasznosnak tudatik. Ez igen igaz
ok, és ha a gondviselést, és esetet tekéntem, mellyet előbb magyaráztál,
erős okokon alapult érzelmed. De ha tetszik, azt, a’ mint előbb szóltál,
a’ véletlenek közé számítsuk: mit? monda: mivel azt a’ köz beszéd
gyakran használja, hogy némellyek sorsa valóban rosz! akarod-e hát, hogy
egy kevéssé a’ pór nép szavaival éljünk, ne hogy látszassunk nagyon
messze távozni az emberiség szokásitól? A’ mint tetszik felelém. Nemde
jónak lenni véled a’ mi hasznos? Ugy van: a’ mi pedig gyakorol, vagy
javít, hasznos. Megvallom, mondám, tehát minden sors jó? Miért nem. De
ezek azoké, kik vagy az erkölcsben helyezvék, a’ rossz ellen hadat
viselnek, vagy a’ bűntől távozván az erkölcs útjára térnek. Nem tagadom.
Hát az örvendeteseket, mellyeket jutalomul nyernek a’ jámborok, talán a’
köznép rosznak itéli? Soha sem, sőt a’ mint van, úgy legjobbnak véli. A’
mi keserű, és méltó bűn díjjal a’ rosszakat zabolázza, talán a’ nép jó
szerencsének véli? Nem, sőtt inkább, mondám, kigondolhatóképp
legrosszabbnak.
Lássad már most, nehogy a’ nép véleményét követvén valami véletlent
következtessünk! mit? kérdém. Ezekből, mondá, mellyeket elfogadtunk,
következik, hogy azok sorsa, kik erkölcsösök, vagy annak haladásában,
vagy birtokában vannak, akár minő a’ sorsok, még is boldog: a’
gonoszságban lévőké pedig legrosszabb.
Ez igaz ugyan, mondám, ambár senki sem meri megvallani. Azért, szóla, a’
bölcs férfiú ugy ne szenvedje kelletlen valahányszor a’ szerencsével
küzd: mint nem illik a’ vitéz férfiúhoz haragudni, valahányszor meg
dördül a’ tábori zendülés. Mind a’ kettőnek anyaga maga a’ nehézség,
ennek dicsősége nevelésére, annak pedig a’ bölcseség megerősítésére.
Mert csak ebből neveztetik erőnynek, mivel tulajdon erejében nyugodván
lenem győzetik a’ szerencsétlenségtől. Ti sem kivántok gyönyörök által
szétoszlani, és bujasággal hervadni az erkölcsi haladásban; hanem minden
sorsal keményen csatáztok; ne hogy titeket vagy szomorral le győzzön,
vagy vigalommal elrontson. Hathatós erővel tartsátok meg a’ középet.
Mind az, a’ mi alatt vagyon, vagy tovább halad, megveti boldogságát, és
nincs jutalma munkájának. Kezetekben van, a’ minő sorsot akartok
magatoknak alakítani, mert minden sors, melly keserűnek látszik, vagy
gyakorol, vagy javít, vagy pedig büntet.
Kétszer öt évig vezeté hadát már
A’ Görög vitéz Agamemnon egykor (6.)
Troja bástyáin ki boszúlni Ángyát.
A’ midőn gátolva hajója széltül
Állna: vérrel kérleli a’ Diánát,
’S áldozá ő hah! szomorún leányát,
A’ nyakát metszvén Iphigeniának.
Könnyezé búsan ha legényeit rég
Hős Ulysses, mert azokat megette
Mély üregben vad Polyphemus, ezt hát (7.)
Majd Ulysses meg boszulá, kiszúrván
Egy szemit, most ő vigad a’ boszúlton.
Herculest is fáradozási hírlik: (8.)
Mert legyőzvén Centaurust erővel,
Majd oroszlányt fojt, ’s fel is ölti bőrit,
Nyillal ő Stymphál madarit ki irtá,
Leste bár sárkány az arany gyümölcsöt
Kertben, ő még is ki lopá csalárdul,
Cerberust is tartja igája lánczon.
A’ saját délczeg paripáji által
Vad Diomedest feletette büszkén,
Hydra mérgét tűzbe vetette, aztán
Megzavart Thetis fia csonka arczal (9.)
Part közé simulva leszen folyammá.
Föld fiát győzé Lybiaban, el hullt (10.)
Cacus, Evander vigad a’ halálán! (11.)
Vad kan ő által leve martalékká,
Bajnok azt vállán lehozá halomrul,
Mellyel aztán tarta eget, ’s be végzé
Tetteit: most munka jutalma ég lőn.
Rajta hát bátran magas, és erényes
Példa ösvényére siessetek! vagy
Mit hivalkodtok? megutálva e’ föld
Fel visz az égbe!

Jegyzések.
1) Neritius, mellék neve Ulyssesnek, mert Neritiosba született, ez egy
tengeri sziget Itaca mellett. Erről sokat lehet gyönyörrel olvasni
Dugonics iratiban.
2) Marmaricus Leo. Marmarica tartomány más néven Lybia, Syria, és
Aegyptus közt.
3) Bootes, északi két csillag, a’ Görögök Erymanthisnak, a’ Magyarok
pedig gönczöl szekerinek nevezik, a’ Latinok, Ursa majornak. Vagyon még
kis gönczöl csillagzat is, deákul Ursa minor, görögül Κυνοσȣρα
(cynosura): ezek vezérsége alatt hajóztak a’ Görögök, és Phoeniciabéliek
a’ közép tengeren, mint Ovid éneklé:
Esse duas Arctos, quarum Cynosura petatur
Sidoniis, Helicen graja Carina notet.
_Fast. Lib. III._
4) Julius Caesar, és Pompeius ügye, kik egymásközt háborkodtak.
5) Ama jeles bölcs Seneca mondá hajdan: Pax bonis inter se, mali autem
et sibi, et aliis perniciosi. – A’ Jámborok békéje állandó, a’ gonoszok
pedig valamint ön magoknak, úgy másoknak is veszedelmesek.
6) Attrides, mellék neve Agamemnon Mycenai Királynak, a’ ki Tróját tíz
évig ostromlá, bosszút szomjazván Ilona ángyáért. Virgil.
7) Polyphemus, pokolbéli kovács legény, Neptunusnak fia.
8) Hercules, Jupiter, és Alcmene fia, csudálatos erejű, kiről a’
hajdankor igen sokat regéz, itt Boëthius is némellyeket említ, buzdítván
a’ nagy, és rettentő munkára:
Nagy tett halandó ha soha nem lehet!
Mert századoknak folyta se gátolá
Munkája által, illyre hogy ne
Gyujtsa, hevítse, emelje szíved.
_Jeron_.
9) Achelous Aetolia folyóvize Görög országban, Livadia tartományban:
10) Antaeus földnek fia, rettentő nagy óriás volt, kiről azt regélik a’
hajdaniak, hogy minden szemközt jövőt bajvivásra kihívott, és halálig
kinzott. A’ megtalált csontjai után Sertorius bizonysága szerént 48
könyöknyi volt magassága. Ezt Hercules többszer földre verte, de látván,
hogy mindenkor erősebb kelne fel, a’ légbe felemelvén megfojtá.
11) Cacus hegyi tolvaj, a’ ki húsz ökrét ellopá Evander nek, ezt megölte
Hercules.


V. Könyv Tartalma.
Megfejté Boëthius az esetek mivoltát, és hogy azok az Isteni
előtudással, és gondviseléssel nem ellenkeznek; tovább, hogy az isteni
gondviselés nem ütközik szembe az emberi szabad akarattal, melly
öszveköttetett az Isteni előtudással. Ezen előtudás mindent jelenkorban
lát, ámbár nálunk embereknél, mint korlátos lényeknél elmúlt, vagy
jövendő időben történik; ebből a’ fogamatból fejti meg az örökség
mivoltát is.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

I. §.
Mi a’ történet? csudálatos-e az Isteni gondviselés sérelme nélkül?
Elmondá, és beszédét némely más dolgok előhozására, és fejtésére
fordítá, akkor én: helyes, és a’ Te méltóságodhoz illendő javaslás; de
mit Te régen mondottál, hogy a’ gondviselésről való kérdés több másokkal
legyen egybe füződve, azt valósággal is tapasztalom: mert azt kérdem:
tartasz-e valamit a’ történet felől, és minek tartod? akkor ő: lekötött
igéretemre sietek, úgymond: és az utat, mellyen hazádba vissza vitessél,
megnyitom. Ezek ha bár tudomásra hasznosak is; még is feltett czélunk
útjától egy kevéssé távoznak, és félő, hogy a’ tévedéstől fáradva, az
igaz úton való haladásra elégtelen ne légy. Mit se félj attól, mondám;
mert kész nyugalomra válik nékem azokat érteni, mellyekben nagyon
gyönyörködöm, ha vetekedésednek minden részeit ingatlan bebizonyítod, a’
többiről már nem lesz kétségem.
Erre ő: engedek neked ugymond, és egyszersmind imigy kezdé: ha valaki a’
vakmerő mozgalomból, és az okok semmi egybe függésitől sem okozott
történtet esetnek nevezi, én meg bizonyítom, hogy az eset éppen semmi,
’s azon kivül a’ mit a’ jenlentett dolog teszen, telességgel üres szónak
állítom. És ugyan lehet-e helye az esetnek, midőn az Isten mindeneket
rendre szorít? mert hogy semmiből semmi sem létezhet, igaz érzemény,
mellynek a’ régiek közül még senkisem mondott ellene, ámbár azok ezt nem
a’ mivelő okról, hanem az anyagról, az az: minden okok természetiről,
mint talp követ állították: de ha semmi okbúl szármoznék valami, az
semmiből eredettnek fogna láttatni; ha pedig ez lehetetlen, az sem
lehető, hogy ollyan legyen, a’ millyennek határoztuk. Micsoda? mondék,
nincs tehát semmi, a’ mit vagy esetnek, vagy szerencsétlenségnek
lehessen méltán nevezni? vagyon-e valami, ha bár a’ köz nép előtt titok
is, a’ mivel ezen nevezetek meg egyeznek? Az én Aristotelesem azt a’
természet visgálásában rövid, és közelítő okkal meghatározta. Minő
módon? szólék: Valahányszor, úgymond, valami a’ szer kedvéért
miveltetik, és talán némelly okokból, más történik, mint sem szándék
volt, Esetnek neveztetik: ugymint: ha valaki szántó földét mivelő okból
felszántaná, és elrejtett drága kincset találna: ez ugyan történet
szerént esett dolognak tartatik, de nincs semmiből; mert tulajdon okai
vagynak, mellyeknek előre nem látott, és véletlen egybe jövése szerzé az
esetet; mert ha földmives a’ földet nem szántaná, ha csak a’ pénzt azon
a’ helyen birtokosa nem rejti, ott soha fel nem találtatott volna az
arany; ezek tehát okai a’ rövid történetnek, hogy az öszve akadt, és
egybe gyűlt okokból, nem a’ szántónak szándékából eredett; mert az sem
ügyekezett a’ ki az aranyat elrejtette, az sem, ki földét szántotta,
hogy a’ kincs megtaláltassék; hanem a’ mint mondám, a’ mit amaz
elrejtett, hogy ez szántott, öszve akadt a’ rejtekkel. Könnyü tehát
meghatározni az Esetet, hogy az, egy véletlen történet öszve jött
okokból, azokban, a’ mellyekért valami miveltetik. Öszve jönni pedig, és
együvé jönni az okoknak, teszi az elkerülhetetlen rend menetele, melly
a’ gondviselés forrásiból eredvén, mindeneket az ő helyekre, és üdejekre
feloszt.
A’ magas, és meredek kő orma Acháji hegyeknek
Elválván, ismét szikla darabra rohan.
Euphrates forrása közös Tigrissel, egy érből,
Majd távoznak, ’s két részre oszol vizek is.
Öszve ha folynak azok de megint, csak egy ágyra szorítva,
Kettőnek viziből már leszen egy folyam ott.
Jöjjenek öszve hajók, ’s partról viz mosta fa szálok
Öszve zavart vizek is szüljenek évi csudát.
Még is mind ezeket lejtője halomnak okozta,
A’ viz rendje szerént csak lefele folyamik.
A’ sors is bár fék, és jó rend nélküli látszik
Lenni, de ő kiszabott pálya szerént meneget.

II. §.
Az okos állat annál szabadabb, mennél inkább ment a’ gonosz kivánság
rabságától.
Veszem észre, és a’ mint te beszéltél, én is úgy érzek. De emez
egymásból szőtt okok szere mellett, vagyon-e valami szabadsága
akaratunknak? Vagy talán az emberek lelki indulatait is, a’ véletlen
esetek láncza szorongatja? van, mondá: mivel nem is tehet semmi eszes
állat szabad akarat nélkül, mert a’ mi természet szerént eszével élhet,
annak itélhető ereje vagyon, mellyel önnön magától választást tesz, és
igy a’ kerülni, vagy kivánni valókat megesméri, a’ mit pedig kivánni
valónak itél valaki, azt ohajtja; a’ mit meg elkerülni valónak tart, azt
elmellőzi: azért a’ kik ésszel birnak, van szabadságok akarni, és nem
akarni is.
De ezen szabadságot nem mindenikben egy aránt állítom lenni: mert a’
magas, és istenes állatozásoknak mind világos itéletek, mind pedig
romolhatlan akaratjok, és foganatos hatalmok vagyon a’ kivánt dolgokhoz.
Az emberi lelkek szabadabbak ugyan akkor, ha magokat az Isteni elme
visgálásában meg őrzik, kevesebbet, ha testiekre ereszkednek, még
kevesebbet ha földi tagokhoz kötöztetnek; leg nagyobb rabságok pedig az,
ha vétkek által eszek birtokából kiesnek. Mert mihelyt a’ leg főbb
igazság világáról az alacsonyok, és sötétekre tekéntenek, legottan a’
tudatlanság felhőitől homályosodnak, veszedelmes kivánságtól
zavartatnak, mellyeket, közelítvén, elfogadtak, ’s a’ melly rabságot
szerzettek magoknak, segítik, és szinte ön szabadságoknak foglai.
Szemléli mindazonáltal ezeket az öröktől fogva mindeneket eleve látó
gondviselés tekéntete, ’s kinek kinek érdeme szerént örök rendeléssel
intéz. Mindent lát, és mindent hall.
Édes ajakkal tiszta világát
Napnak eléneklette Homerus;
A’ melly még is belseit épen
Földnek, vagy sik tengerek alját,
Nem vala képes gyenge világgal
Által járni, csak a’ ki teremtett
Mindent: Mert szemlélve magasról,
Lát nyilván, de homály köde sem föd,
Egy perczben lát ő esze mindent,
A’ mi leendő, múlt, ’s jelen itten.
A’ ki, mivel mindent egyedül lát,
Hát elmondhatod: ő az igaz nap!

III. §.
Ellenkezni látszik Isteni előtudással a’ szabad akarat.
Akkor én: ime ismét nagyobb kétséggel zavartatom. Micsoda kétséggel?
kérdé: gyanítom immár mik háborgatnak: az, mondám: igen ellenkező, ’s
lehetetlen dolognak látszik, hogy az Isten mindent eleve lásson, és még
is szabad akarat lehessen: mert ha mindeneket előre lát az Isten, és
semmi módon meg nem csalathatik, szükségkép meg kell lenni, a’ mit a’
gondviselés leendőnek előre látott, azért; ha öröktől az emberek nem
csak tetteit, hanem még tanácsait, és gyönyöreit is előre esmérte; semmi
sem lesz az akarat szabadságából; mert sem cselekedet, sem akarat nem
lehet más, hanem csak az, mellyet a’ csalhatlan Isteni gondviselés eleve
érzett: mert ha a’ szereket lehet másfelé kanyarítani, nem lesz a’
jövendő eránt bizonyos előtudás, hanem inkább bizonytalan vélemény, a’
mit Istenről hinni tilosnak vélek. De azt az okot sem fogadom el,
mellyel némellyek hiszik, hogy ezen kérdés csomóját felbonthatják: mert
mondják: nem azért történik valami, mivel a’ gondviselés eleve látta
leendőnek; hanem inkább ellenben, mivel a’ mi leendő, az, az Isteni
gondviselés előtt titok nem lehet, és illy móddal szükség ellenben
érteni, mert nem szükség meglenni azoknak, mik előláttatnak, de szükség,
hogy a’ leendők elő láttassanak.
Mint ha bizony a’ volna kérdés, hogy mellyik okozza a’ másikat, az elő
látás-e a’ leendő szükséges létét, vagy a’ szükséges lét az eleve
látást? De mi azt iparkodjunk megmutatni, hogy akar mikép legyen az okok
rende, még is szükség legyen az előtudott szerek létele, ha bár az
előtudás, a’ meg esendő szükséget ne látszassék is következtetni.
Mivel ha valaki ül, a’ vélekedésnek, melly őtet ülni gondolja, igaznak
kell lenni; de ellenben ismét, ha valakiről igaz a’ vélekedés, mivel ül,
annak bizonyára kell ülni. Mind a’ kettőben tehát van szükség, ebben az
ülni való, abban hogy igaz: de nem azért ül kiki, mivel igaz a’
vélemény, hanem inkább ez igaz, mivel előbb valakinek kellett ülni. Ugy
van, mivel az igazság oka egyrészről ered, még is mind a’ kettőben
vegyes szükség vagyon. Hasonképen kell a’ gondviselésről, és leendő
szerekről okoskodni, mert ha bár azért történnek, mivel előláttatnak,
még is az Istentől, vagy leendők láttatnak, vagy eleve láttatva leendeni
kellett, a’ mi egyedül elegendő a’ szabad akarat elfojtására.
Már most melly következtetlen azt mondani: hogy az örök előtudásnak oka
a’ szereknek üdőben való bételesedése! mit tesz itt mást, vélni, hogy az
Isten a’ jövendőket azért látja, mivel meg lesznek, mint sem gondolni,
hogy a’ mellyek történtek, az Ő legfőbb gondviselésének okai legyenek?
erre: valamint a’ mit tudok lenni, annak kell is létezni szükségképen:
úgy a’ mit jövendőben esmérek lenni, annak szükségkép meg kell lenni.
Igy történik, hogy az eleve tudott dolgok meglételét el nem lehet
kerülni. Végtére ha valaki, mit máskép, mint sem a’ dolog létez, gondol;
az nem csak nem tudomány, hanem csalárd vélemény, és az igazi
tudománytól nagyon különző.
Azért ha úgy leendő valami, hogy annak létezése nem bizonyos, és
szükséges; azt, hogy telesedjék, ki tudhatja előre? mert valamint a’
tudomány nem vegyül hamissággal; úgy a’ mi az által felfogatik, a’ mint
felfogatott, máskép nem lehet, és ez az oka, hogy hazugsággal
szükölködik a’ tudomány, és a’ mint a’ dolog van, azt úgy fogja fel. Mit
tehát? minő móddal esméri az Isten ezen bizonytalan leendőket? mert ha
elkerülhetetlenül leendőknek véli, a’ mellyeknek lehet nem történni is,
csalódik, a’ mit nem csak vélni, de szóval mondani is tilos; ha a’ mint
vannak, azokat úgy határozza leendőknek, hogy azokat lehetni, vagy meg
nem lehetni eleve esméri, minő elő tudomás ez, melly semmi bizonyost,
semmi állandót fel nem fog? különöz-e ez Tiresias azon nevetséges
jövendölésétől? „A’ mit mondandok, vagy meg lesz, vagy nem“ (4.) mivel
külömb emberi véleménynél az Isteni gondviselés, ha mint az emberek,
bizonytalanúl itél azokról, mellyek leendősége bizonytalan? Ha ő nála,
mint mindenek forrásánál semmi bizonytalan nem lehet, bizonyos azok
leendősége, mellyeket jövendőknek csalhatlanul előre tudott. Azért az
emberi tanács és cselekedet nem bir szabadsággal, mellyet az Isteni
elme, minden hamisság tévedése nélkül, eleve látva, egy esetbe foglal,
és fűz. Ha ezt elfogadjuk, világos: hogy az emberi dolgoknak nagy
hanyatlása következik! Haszontalan igértetik a’ jámboroknak jutalom, a’
gonoszoknak büntetés, mellyeket semmi szabad, és ön akaratból való lelki
indulat nem érdemlett: és az mindenek előtt legigazságtalanabbnak
látszik, a’ mi leg igazabbnak itéltetik most, büntetni a’ gonoszokat, és
jutalmazni a’ jámborokat, a’ kiket egyre, vagy másra nem a’ szabad
akarat vezet, hanem a’ leendőség bizonyossága kénytet: nem lesznek
vétkek sem erények, hanem minden érdemek egy kevert, és eloszolhatlan
zavarék, minél gonoszabbat gondolni sem lehet; midőn a’ gondviselésből
ered minden szerek rende, és az emberi tanács semmit nem tehet; az
történik, hogy a’ mi hibáinknak oka lenne a’ minden jók alkotója; és
ebből az következnék, hogy reményleni, és kérni oktalanság volna; mit
reményljen valaki, vagy miért könyörögjön, ha az ohajtottakat egy
változhatlan rend egybe csatolja? Megszünik az Isten, és emberek közt az
a’ közlekedés, hogy reméljünk vagy kérjünk: mert az igaz alázatosság
árával, az Isteni kegynek megbecsülhetlen velünk való közlését
érdemeljük, melly csak egy mód, melly által az emberek Istennel
beszélhetni értetnek, és a’hoz az elérhetlen világhoz előbb, hogy sem
valamit nyerjenek, könyörgésekkel juthatni: mellyek, ha elfogadtatik a’
jövendők szükséges léte; mit sem nyomnak: mi lészen tehát a’ mi által a’
szerek fő vezéréhez kapcsoltatunk, és ragaszkodhatunk? Azért szükséges,
hogy az emberi nemzet a’ mint előbb énekeléd, szétszakadozva eloszoljék.
Melly viszás ok merte szereknek
Bontani csendit, mellyik az Isten,
A’ ki ma hábort két igazaknak
Rendele? a’ miket érteni könnyü
Egyenként, de vegyítve nem értjük.
Hát igazak közt nincs-e külömbség,
Vagy mindég jó rendre fogulnak?
De az ész vak test terhe alatt nyög,
’S nem képes az elzárt szeme látni,
(Bár ha csekély legyen) a’ szerek ízét.
De miért lehetett annyira vágyó,
Tudni okát igazaknak az ember?
Tudja, hogy azt esmerve szorongat?
Ha tudá, mért esmerni kivánja?
Esmertlent pedig a’ ki kiván, az
Vak! ki kiván ollyast, ha nem esmert?
Vagy ki követheti, mit ha nem esmert?
’S azt hol fogja találni, találtat
Pedig ő de miről esmeri aztán?
Ha az Istent vizsgálja az égben,
Lát-e egészt, és részeket is mind?
Most hogy testi homály födi őtet,
Nem feledé, de magát sem egészen:
Bir az egésszel, részeivel nem!
A’ ki tehát vágy igazat látni,
Nem tudhat mindent, de tudatlan
Sem marad ő épen, sem üressen;
Mert már birja az öszves egészet,
És vizsgálja gyakorta erősen,
Hogy birtakhoz is adja megint az
Elfeledett részt.

IV. §.
Az Isteni előlátás megegyez a’ szabad akarattal.
Akkor igy szólalt: régi panasz már ez az Isteni gondviselésről, mellyet
Cicero is megforgatott (5.) midőn a’ jövendölést felosztotta, és magad
is többször eszmélkedtél felőle; de még is eddig közületek egyik sem
fejtette meg elég szorgosan, és nyomósan: melly homálynak az az oka,
hogy az emberi okoskodás ereje, az Isteni előtudás egyszerüségéhez nem
férhet, mit ha valamiképen érhetne, vége lenne minden kétkedésnek. Ezt
úgy fogom nyilvánítni, és bebizonyítani, ha a’ minn előbb fenn akadtál,
előbb megfejtendem. Mert azt kérdem, mért nem elégled a’ megfejtettek
okát, a’ melly mivel az előtudást nem tartja a’ leendő szerek szükséges
okának, nem is akadálozza az előtudás akaratunk szabadságát. Talán te
más okból következteted a’ leendők szükségét, mint sem hogy a’ mik
előtudatnak, azoknak meg nem lenni, nem is lehet? Ha tehát az előesméret
semmi szükséget sem hoz a’ leendőkre, a’ mit előbb megvallottál, hogy
lehetne a’ szabad akaratból származó dolgokat egy bizonyos történetre
kénytetni? mert hogy észre vedd mi következhetik belőle: ha feltesszük,
hogy nincs előtudás, hát azok, a’ mennyire illeti, mellyek szabad
akaratból történnek, szükségből történnek-e? épen nem. Tegyük fel, hogy
történtek, de nem szükségből, azután is úgy vélem, megmarad az akarat
egész szabadsága.
De azt mondod: ámbár az előtudás nem kényteleníti meglételre a’
történendőket, de még is jele, hogy megtörténjenek.
Ezen móddal, ha az előesméret nem volna is, még is szükséges leszen a’
jövendők meglétele: mert minden jel csak azt mutatja, mi legyen, nem
cselekszi pedig, a’ mit jelent. Annak okáért meg kell mutatni, hogy
semmi sem történhetik szükségtelenül, és hogy az előesméret egy jele
legyen a’ szükséges leendőségnek, különben ha ez semmi, a’ jel sem lehet
annak jele, a’ mi semmi. Már pedig a’ bebizonyítás okok erején épült,
nem jeleken, nem is külről vett okoskodásból, hanem meg egyező, és
szükséges okokból következik.
De hogy lehet az, hogy ezek ne telesedjenek, mellyek előláttatnak?
mintha bizony mi azokat, miket az előlátás jövendőknek esmért, meg nem
történendőknek hinnők; és nem azt vélnők inkább: ámbár lesznek, de
természet szerént való szükségből nem lesznek.
Mit könnyen abból is észre vehetsz, hogy többet látunk szemeinkel, mik
történnek: Ugymint azokat, miket a’ lovak mérséklésében, és forgatásában
látszatnak cselekedni a’ kocsisok, és igy más dolgokat is. Kénytet-e még
is közülök valakit a’ szükség úgy cselekedni? Semmikép sem. Mert
hasztalan volna a’ mesterség ereje, ha minden kénytelen mozdulna. A’
mellyek tehát minden szükség nélkül leendők, nincs szükségök létezni
előbb, hogy sem lennének. Azért vannak olly leendők, mellyek létele ment
minden szükségtől. Azt vélem, hogy semmit sem mondana, ha valaki azt
mondaná, hogy a’ mellyek most történnek, előbb hogy sem történtek,