Görbe tükör - 9

jobbra, a toalett-helyiség mellett. A szürkék hegedőse itt fogad, reggel
9–12-ig minden ügyben, mely szigoruan a szürkék érdekeivel s
kívánságaival foglalkozik, különös tekintettel a hegedőlésre. A szürkék,
akik hegedőltetni akarnak maguknak, kívánságukat bélyeges kérvény
alakjában adják be, két nappal a kérdéses látogatás előtt, mikor is
papirjaik s oltási bizonyítványuk bemutatása után a szürkék hegedőse
megfelelő hegedőlésben részesíti őket. Kivételes alkalmakkor, s ha
nagyon sok a jelentkező, d. u. 4–5-ig is eszközölhető hegedőlés
járószürkék részére. Akut szürkéket a hegedősi hivatal kórházi kezelésre
fel is vehet. A szürkéket hegedőlés előtt dezinficiálják és kezelik.
Örömmel jelentheti a kormány, hogy tervbevett még néhány hegedősi
hivatalt. A közel jövőben dől el, hogyan szervezzük a pirosak, kékek és
zöldek hegedősi állását. A piros-fehér-zöldek és átmeneti színüek
hegedőse is meglesz. A feketék hegedősére és a sárgák hegedősére
vonatkozó javaslatokat átküldték az osztrák képviselőháznak.


HERAKLESZ TIZENHARMADIK HŐSTETTE.
Ezek után pedig megpihent Heraklesz Eurisztheüsz király előtt és
beszolgáltatta a naemeai oroszlán fejét, mellyel Augiusz istállóját
kisöpörte.
– Itt van a fej, ó király – mondta Eurisztheüsz. – Feloldasz-e mostan
végre?
De Eurisztheüsz összeráncolta szemöldökét és gondolkodva szólt.
– Még egy hőstett vár rád, ó Heraklesz.
– Mi legyen az? – kérdezte Heraklesz és meglobogtatta buzogányát.
Eurisztheüsz kivette zsebéből a »Rafina« című szépirodalmi lap legutóbb
megjelent számát és felhajtotta azon az oldalon, ahol Pök Lajos »Tiszta
nyál egy régi lemezen« című költeménye volt kinyomtatva, kék betükkel,
keresztbe és visszafelé.
– Látod ezt a verset? – mondta Eurisztheüsz.
– Látom – mondta Heraklesz; és tényleg látta.
– Na – mondta Eurisztheüsz. – Menj el Pök Lajoshoz és bizonyítsd be
neki, hogy ennek itten nincs értelme. Tizenöt éve nem meri ezt neki
senki megmondani.
Heraklesz felcsatolta buzogányát. Két kőből dörzsölt magának nehéz
baltákat, egy hosszú kötelet csavart dereka köré, három könyvet dugott
tarsolyába, négy vad kritikust szájkosárral szíjra füzött, véres hússal
etette őket két napig, azután vízben áztatta a »Nyugat« négy évfolyamát
s megindult.
A szörnyeteg lakhelyét a körút felől kísérelték megközelíteni.
Körülárkolta a kávébarlangot, melyet a bentlakó fenevadak után, akik
»Nyu-nyu« hangot adnak, »Nyujork«-nak neveztek ezidőben. A barlangot
körülvevő csalit egyik zugában találkozott Heraklesz a Vasorrú
Boszorkánnyal.
– Jó estét, öreganyám – szólította meg Heraklesz.
– Szerencséd, hogy magyar írónőnek szólítottál, – felelt az – most
megmondom neked, hogy erre a szóra: »merkantil-rendszer«, milyen rímet
lehet csinálni.
De Heraklesz nem ült fel a ravasz cselnek és egyetlen csapással levágta
a boszorkány verslábait.
A szörnyeteget fent a hegyen találta, egy pohár mérget kevert, habbal.
Heraklesz nem rohant rá azonnal. Hátrament, öt római pénzt adott
Ágnesnek. A vad kritikusokat kétoldalt, a lejárat mellett helyezte el és
megkötötte szíjjal, majd egy-egy nyers, még véres verskötetet dobott
elébük, hogy azokat felfalják, míg majd szükség lesz rájuk.
Azután hátulról, óvatosan közeledett a szörnyeteg felé. Hirtelen csapott
le rá: a szörnyetegnek megfordulni sem volt ideje. Heraklesz szeme elé
csapta a verset, s mielőtt még a szörnyeteg egy mozdulatot tehetett
volna, megszólalt:
– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz elszántan és minden izma
megfeszült.
A szörnyeteg borzasztót horkantott. Szemei vérbeborultak. Ujjait
szétmeresztette és szembefordult támadójával.
– Ennek nincs értelme! – mondta Heraklesz újból s megragadta a
szörnyeteg veséjét.
Rettentő harc kezdődött. A fenevad csapkodott maga körül, tollát
Heraklesz torkába fúrta és egy nyilatkozatot tett közzé a »Világ«
irodalompolitikai rovatában, Hatvany Lajost idézve, aki azonban nem
jelent meg. Majd szédítő gyorsasággal forogni kezdett és harmincöt
verset döfött tavaly megjelent kötetéből.
– Nincs értelme! – mondta Heraklesz.
A szörnyeteg más tizenkét verset harapott Heraklesz hasába. Mellébe is
fúrt egy verset és két lapockája közé.
– Nincs értelme! – lihegte Heraklesz és nem engedte el a vesét. – Nincs
értelme! Hol van az értelme? Kérdem, hol van az értelme?
A fenevad újabb verseket karmolt Heraklesz hóna alá. Heraklesz érezte,
hogy már nem bírja sokáig. Elmetszette a szíjakat, mire a vad kritikusok
csaholva rohantak neki a fenevadnak, de megszagolva a verseket, kurrogva
sompolyogtak vissza.
– Nincs értelme! – ordított Heraklesz; – kifordította a verset és a
szörnyeteg fejére dobta. Amaz habzsolva nyelte be a verset, összerágta
és kihányta. Nem lehetett bírni vele.
Ekkor Heraklesznek egy ötlete támadt.
Egyetlen buzogánycsapással odaírta a vers alá egy másik költő nevét és a
szörnyeteg fejéhez vágta. A szörnyeteg odanézett.
– Nincs értelme! – ordított ő is.
Heraklesz felnyalábolta és elvitte Euriszthemoszhoz.


BLÉRIOT PESTRE JÖN.
(Blériot-éknál reggel 10-kor még be vannak csukva a spaletták. Őnagysága
édesen alszik még: a nagy aviatikus pláne, sőt monopláne, hortyog.
Egyszerre felhorkan és ledobja az egyfedelű paplant.)
A nagy aviatikus: Hopp! Hallo! Kérek helyet. Csak hagyják, uraim!
(Leszáll az ágyról. A leszállás, 10 óra 5 perc és 11 másodperckor, elég
símán történik: először a hátsó rész érinti a földet, a csavar az
ütközéskor kissé megsérül. Nagy ováció.)
Őnagysága _(franciául)_: Kanszt nicht acht gébn?
Gyerekek _(mind az öten előrohannak és ordítanak)_: Lepotyog a papuka!
Lepotyog a papuka! Kérem, bácsi, fogják meg a papukát.
A nagy aviatikus _(megdörzsöli a motort)_: Madame, a nagy francia nemzet
hódolattal néz önre, köszönöm uraim, ó, semmi uraim, mais c’est rien.
Sarolta, hozzál kávét. _(A gyermekeihez, franciául.)_ Ne krics. – Mi van
ma? Tizenötödike van ma?
Őnagysága: Mész napszámba?
A nagy aviatikus _(dühösen és határozottan)_: Hát máma nem röpülünk. Hát
máma nem röpülünk. _(Az asztalra üt háromszor és négyet köp, szabályos
időközökben.)_ Elég volt, a kutya istenit, le Dieu du chien. Sarolta,
hallgass ide. Fölpakoljuk a gyerekeket és kimegyünk a Bois de
Budeuche-be. Egész nap megyünk, érted? _(Boldog sóhajjal.)_ Gyalog,
gyalog megyünk, jól rajta a földön, csoszogva… _(Vad vággyal.)_ Te
Sarolta, én négykézláb fogok menni.
Őnagysága _(a naptárnál)_: De huszonnégy lóerőre berendezett madárkám,
hiszen máma ide az van írva: »Október 17-én felszállás Budapesten, en
Hongrie«.
A nagy aviatikus _(hirtelen leül, elkeseredetten)_: Püff. A teremtésit.
Sa création. Ezt elfelejtettem. Hát nincs, nincs, nincs nyugalom. Hát
nekem repülni kell. Hát én egy kis madár vagyok. Csip, csip, csiripip,
pí! pí! _(Szomoruan csipog.)_
Őnagysága _(kendermagot ad neki)_: No jó, Blérikém, no jó. Csak menj
szépen. Fő az üzlet.
A nagy aviatikus: Tudom, tudom. _(Benzint sír.)_ Fő az üzlet. A keserves
rézangyalát ennek a világnak! L’amer ange de cuivre de ce monde. Hol a
fenébe van az a Budapest?
Őnagysága: Az egy nagy, kirgiz tábor a Danube partján. Tót és izmaelita
menekülők alapították tavaly novemberben. Volt az ujságban.
A nagy aviatikus: Az más, az Messzina pusztulása, amire te gondolsz, és
nem is november. Budapest… _(Szigoruan a kis Mauricehoz.)_ Maurice, hol
van Budapest?
Maurice _(szemtelenül)_: Vörös tenger, jobbra, a második sziget.
Őnagysága: És ide mész te röpülni?
A nagy aviatikus: Hát mit csináljak? Muszáj. Maurice, hozd be a fogasról
a monoplánt és a kalapomat.
Őnagysága: Ugyan, csak nem viszed azt az új monoplánt, a béléssel? Jó
oda abba a Gobi-sivatagba a régi is.
A nagy aviatikus: Hát hol van a régi?
Őnagysága: Benn van a hálószobában, de egy kicsit ki kell kefélni.
Julcsa, hozza be a monopli-t. _(Julcsa begurítja.)_
A nagy aviatikus _(megnézegeti, alánéz, fölemeli a szárnyat)_: Na fiam,
ez már elég… Na, abba a Turkesztánba azért jó lesz… Hanem itt hozzá kell
varrnod a tengelyt, mer’ leszakadt… Hm, ejnye… _(Sugva.)_ Mondd csak,…
őő… ki van ez terpentinezve?
Őnagysága: Ne félj… Abba a Szudánba…
A nagy aviatikus _(tovább nézegeti a monoplánt, egy kereket cérnával
összecsomóz a tengellyel)_: Ejnye, ez a motor… van gummiarábikum?…
Disznóság, hogy nincs gummiarábikum… _(Nyállal próbálja összeragasztani
a motort.)_ Itt egy kicsit megfoltozhatnád… _(Belenéz a csónakba; –
rosszkedvüen visszakapja a fejét.)_ Hányszor mondtam már, hogy ne
fektesd bele éjjelre a gyereket?
Őnagysága: Most te csak siess, mert elkésel. Abba a Kamcsatkába jó lesz.
A nagy aviatikus: De mégis, ki kell próbálni… _(Féloldalt beleül a
gépbe, fölemelkedik és nyikorogva döcög pár lépést a levegőben, aztán
megáll görbén.)_ Gyerekek, fujjátok. _(Gyerekek, mind az öten hátulról
fujják. A gép nekilódul és lever egy vázát.)_ Hisz egész jó. _(A motor
hátul kiszakad és kilóg a benzin.)_
Őnagysága _(franciául)_: Kanszt nicht acht geben azzal a nyavalyás
izével? Szállj le má’ és vidd el.
A nagy aviatikus: De itt hiányzik még öt lóerő… Julcsa, hova tette a
lóerőket? _(Leszáll. A csavar beleakad a jobbszárnyba és kilyukasztja a
dugattyut. A benzin leesik a csónakba, a hajó orra betörik és vérezni
kezd. A kormányrúd széthasad és a turbinatengelyre csavarodik.)_
A nagy aviatikus _(megvakarja a fejét)_: Hm… Ez mégse lesz jó.
Őnagysága: De az istenért, már féltizenegy! Vidd, ahogy van.
A nagy aviatikus _(dühösen)_: Hát adjál egy kis spárgát és
spanyolviaszkot! _(Mérgesen felszedi az egész monoplánt és a hóna alá
csapja.)_ Gyerünk fenébe, a keservit, son amertume. Én egy szegény kis
madár vagyok. Én szeretnék négykézláb… És ez a randa monopli…
Őnagysága: Azoknak a zuávoknak jó lesz. Rohanj!
A nagy aviatikus _(rohan)_: Hol van az a Pestis? És még a beszédet se
tudom. _(Hadar.)_ »Ó semmi, tisztelt uraim, ó nagyon örülök, ó a La
Manche is semmi volt… magasztos érzelmekkel suhantam a habok fölött… a
lovagias magyar vendégszeretet… ó levegő… ó a szent repülés…
meghódítottuk…« _(Eltűnik a keleti láthatáron.)_


SHAW, A CÁPA.
Lugné-Poe, az »Oeuvre« szinház igazgatója, levelet kapott Shaw
Bernáttól: »Vegye tudomásul, úgymond, hogy én cápa vagyok, aki
fogcsattogtatva ette meg az angol művészetet és meg fogja enni a
franciákat is. Rengeteg pénzem van és rengeteg hírem – és még többet
akarok. Vegye tudomásul, hogy én nem ijedek meg semmitől és fütyülök
mindenre és hogy én vagyok a nagy Kivagyokmivagyok. Hamm!«
Mielőtt a nagy angol cápának eszébe jutna, hogy ezt a mély, szimbólikus
alapgondolatot drámává dolgozza fel, sietünk megelőzni őt és itt
nyujtjuk be tisztelettel pályamunkánk első vázlatát a tekintetes
sóhivatalnak:

CÁPA ÉS ÜBERCÁPA.
_Dráma és mértani haladvány egy felvonásban, vagy amit nem akartok, de
muszáj_.
–
Sziklás partvidék, az irodalom körül. Félvad kritikusok és
drámavizsgálók.

Közvélemény úr.
Francia Művészet úr.
Angol Művészet úr.
Német Művészet úr.
Finn Művészet úr.
Magyar Művészet úr.
Irodalomtörténet úr.
Shakespeare úr.
Wilde Oszkár úr.
Hagyományok úr.
Kegyelet úr.
Tekintély úr.
Irótársaink Tisztelete úr.
Érzékenység úr.
Egy Hallgatag úr, a háttérben.
(A szereplők nyugodtan beszélgetnek egymással. Egyszerre szélroham zúg
át a színen. A tenger elsötétül. Egy szikla tetején megjelenik a Cápa.
Nyugodtan forgatja a sétapálcáját. Lejön. Két kritikus rárohan.)
–
A Cápa: Na, mi lesz?
Kritikusok: Hol van az Alapeszme? Hol vannak a gondolatok? Hol van a
drámai egység műveidben?
A Cápa: Megőrültetek? Mi lesz itt? Takarodjatok, be a Gömbbe, és
várjatok szépen, míg megeszlek titeket.
_(Háttérben két fehér félgömb lesz láthatóvá, középütt kerek ajtóval, az
ajtó fölött felírás: »Bejárat Shaw Bernátnak kortársairól való
véleményébe«.)_
Kritikusok: Jajjaj! _(Sírva bemennek.)_
Közvélemény úr: Hehe! Nagyon jó!! Nagyon elmés! Nagyon jól mulatok!
Hehehe! Hihihi!
A Cápa: Hát maga mit röhög? Azt hiszi, magát akarom mulattatni? Fogja be
a pofáját, barátom. Maga is bemehet.
Közvélemény úr: Ojjé, nekem megadták. _(Sírva bemegy.)_
Francia Művészet úr _(kecsesen)_: Citoyen, az ön ragyogó szelleme, mely
a Manche-csatornán át géniuszunkat is megihlette, ezúttal, attól félek,
talán mégis a túlzás mezejére csap át műveiben; nem gondolja?
A Cápa: Hallja maga izé, inkább ne lopjon mindig a drámáimból. Bemehet
maga is.
Francia Művészet úr _(elhülve)_: Ah! c’est inouï! _(Beszédül.)_
Angol Művészet úr: Sir, well, well. Ön helyesen képviseli Angolország
ügyét, de vigyáznia kell, nehogy a francia-angol egységet valami
vonatkozásban megsértse s így hazájának kellemetlenséget okozzon
műveiben.
A Cápa: Micsoda karattyolás ez, tata. Maga tanít engem, vagy én tanítom
magát? Mars be.
Angol Művészet úr _(undorral)_: Shoking! _(Fejcsóválva bemegy.)_
Irodalomtörténet úr _(noteszt vesz elő)_: Parancsol előjegyeztetni
valamit? Talán ide, Shakespeare úr rendelése mellé fölvehetem?…
A Cápa: Pont magára van szükségem! Vigye be magának azt a papirost,
szüksége lehet rá.
Irodalomtörténet úr _(szó nélkül bemegy)_.
Hagyományok úr: Édes fiam, nem szívesen nézem műveidben…
A Cápa _(közbevág)_: Befelé, öregem, mert megeszlek. _(Hagyományok úr
eltűnik.)_
Kegyelet úr: Nem vette ön észre, hogy megsértett engem műveiben?
A Cápa: Sajnálom, nem adhatok elégtételt, ön nem érettségizett le.
Menjen be! _(Kegyelet úr sírva bemegy.)_
Irótársaink tisztelete úr: Pardon, ön tartozik nekem…
A Cápa: Igen, ezzel. _(Megfogja, megpöndöríti és berúgja a Gömbbe.)_
Közönség úr: Nagyszerű! Nagyszerű ember! Nagy ember!
A Cápa: Kuss! Be! _(Közönség úr be.)_
A Cápa _(körülnéz)_: Na, végre egyedül vagyok. _(Megpillant Egy
Hallgatag urat, a háttérben.)_ Na, mi az? Hát maga mit néz? Talán nem
tetszik valami? _(Fenyegetőleg közeledik.)_ Nem fél, hogy bekapom?
_(Szünet.)_ Hát mit néz? Talán nincs a véleményemen? Talán nem tartja
helyesnek drámáim erkölcsi tartalmát? Talán nem egyezik meg a Candida
alapeszméjével? Miii? Na, mit néz? És ki maga? És mi nem tetszik?
A Hallgatag úr: Én vagyok az Übercápa. Én tudniillik az az ember vagyok,
aki egy büdös bötüt nem olvasott el a maga összes drámáiból. Énnekem az
a bibircsók nem tetszik a pofáján. _(Őrült nyaklevest ad a Cápának. A
Cápa maga is berepül a Gömbbe.)_