Görbe tükör - 8

– Csomagolj… – mondta az inasának.
Szekrényéhez ment, ő maga segített az inasnak. A batiszt-ingeket
gondosan rendezte el egy sűrü bőrönd fenekén. Nagyon jó, nevetett fel
vidáman. Nagyon jó. Azután még arra gondolt, hogy Gorgonzolában egy régi
ház tetején két macskát látott valamikor a kémény mögött. A ház előtt
rostély volt és távolabb két nyesett jegenye. Azt is megnézem – mondta
még elgondolkodva. A szekrényhez ment, bezárta, rátolta a reteszt.
Megint gondolkodott, egy ráncot igazított el a szőnyegen. Az ajtóhoz
ment, óvatosan kinyitotta, kinézett az előszobába, visszafordult,
óvatosan becsukta megint, íróasztalához lépett, kinyitotta a felső
rekeszt, kivette belőle és főbelőtte magát.


BECSÜLETBIRÓSÁG.
(Történik az előre megállapított helyen, dr. Szamár lakásán.
Megjelentek: Dr. Szamár és Pofa Pál, az egyik; Kraki és dr. Kuss a másik
fél részéről.)
Dr. Szamár: Uraim, azt hiszem, elkezdhetjük a tárgyalást. Az eset,
szerintem, egészen világos. Felünk nyugodtan üldögélt a kávéház
terraszán, ujságot olvasva, amikor az önök fele, Perec úr, váratlanul
arra jött és könyökével meglökte felünket. Felünk megfordult és ezt a
kifejezést használta: »Na…!« Egészen természetesnek találom, hogy önök
felükre ezt a hangot sérelmesnek találják és a magunk részéről
kijelentjük, hogy hajlandók vagyunk a legmesszebbmenő elégtételt
megadni.
Pofapál: No ná, nem adjuk meg. Majd félünk.
Dr. Szamár _(folytatja)_: A feltételeket, természetesen, önök szabják
meg. Jelzem, hogy el vagyunk készülve a legsúlyosabb ajánlatra. Mi igen
jól tudjuk, mi a kötelességünk oly társadalmi körök magaslatán, ahol a
becsület egyetlen kincsünk, melynek kényes szövetét egyetlen szó, durva
hang is bemocskítja.
Pofapál: Na ná! Vagy úri ember az ember, vagy mosogatórongy.
Kraki _(köhög)_: Tehát kérem. A dolog természeténél fogva és tekintve az
izé… sértés minőségét… ööö… feltételeink…
Pofapál: Na, csak nyomja ki öreg.
Dr. Kuss _(könnyedén)_: Azt hiszem, felünk megelégszik kétszeri
golyóváltással, tíz lépésről, öt lépés avance. _(Könnyedén.)_ Aztán
persze kard… lovassági kard… nehéz… _(könnyedén)_… végkimerülésig…
_(könnyedén)_… vagy még tovább… ahogy tetszik… _(legyint)_.
Kraki: Mi adhatunk maguknak. Nekünk van szívünk. Ne mondják, hogy
smucigok vagyunk.
Dr. Szamár _(fagyosan)_: Hát kérem. A lovassági kardot elfogadjuk, hanem
persze, bandázs nélkül. Mert a becsület, uraim, olyan dolog, amivel nem
szeretek tréfálni…
Pofapál: Vagy mosogatórongy az ember…
Dr. Kuss: Pardon. Mi az, hogy bandázs nélkül?
Dr. Szamár _(könnyedén)_: Hát bandázs nélkül… Mi se vagyunk smucigok…
Hát bandázs nélkül… ó igen… sőt kötés nélkül… meztelenül… _(neki
örösödve)_ és ötszöri golyóváltás… _(feldühödik)_… és nyolc lépés… és
hat lépés avance… és lőni… és szúrni… és vágni… és rúgni… _(ordít)_ azt
hiszi, mi gyávák vagyunk? Nyavalyás. _(Röhög.)_
Dr. Kuss _(fagyosan és nyugodtan)_: Hát kérem, ez komisz pimaszság. Hát
kérem, ez pimasz komiszság. Mi mindent adunk, de túllicitálni nem
hagyjuk magunkat. Ötszöri golyóváltás se elég? Hát még mi kellene? Gummi
nem kellene az orrotokra?
Dr. Szamár _(dühösen)_: A becsület, az becsület! _(Üti az asztalt.)_ És
még egyszer becsület, und nochemol, és akinek nem tetszik, bujjon. Az a
nyavalyapiszok bujjon!
Pofapál: Vagy mosogatórongy az ember…
Kraki: Mi, még ez a górbarom is beszél?
Pofapál _(ordít)_: Igenis, beszélek. És nem vagyok górbarom. És más a
górbarom. Hordár! Piszok!
Kraki _(monoton hangon ordít)_: Sikkasztó! Büdös!
Pofapál _(m. f.)_: Nem is igaz! Maga a büdös! _(Rúg.)_
Kraki: Rúgsz? Még rúgsz? _(Pofoz.)_
Dr. Szamár _(közbelép, de Kraki őt is megpofozza.)_
Dr. Szamár: Na, hát ez már mégis sajátságos. Hogy jön ez az ember ahhoz,
hogy itt engem pofozzon?
Dr. Kuss: Ugyan, ugyan… nyugodtabban uraim… nyugodtabban… csak a
kérdésekhez… egyszerre csak egy…
Dr. Szamár: Na ja, az nem úgy van… Hogy pofoz ő engem?… Majd
megtanítom!… Holnap tízkor várom a lakásomon!…
Kraki: Én is önt!… holnap tízkor!… A lakásomon!… Érti?!…
Dr. Kuss: Ugyan, Kinder, micsoda butaság. Csak nem fogtok komolyan
összeveszni!?
Dr. Szamár: Az nem úgy van… Pofozni nem lehet… Az ember ordít, de nem
pofoz.
Dr. Kuss: Na jól van, ez gyerekesség… Komoly ember nem gyerekeskedik
ilyen szamárságon… Na, cvikipuszi.
Dr. Szamár _(makacsul)_: Nem, pofozni mégse szabad. Vannak határok… Még
köpni inkább szabad. Engem nem lehet…
Kraki: Magát? Magát le se köpöm.
Dr. Szamár _(dühösen)_: Na látja? Ilyen pimasz még mindig. És még így
akarja, hogy kibéküljek! Nem, nem.
Dr. Kuss: Na… na… ugyan… ugyan… béküljetek ki, hisz így nem lehet
tárgyalni… _(Krakihoz.)_ Na, békülj ki! _(Dr. Szamárhoz.)_ Na, gyorsan!
Dr. Szamár _(kedves duzzogással)_: Nem, nem, nekem ne mondja, hogy le se
köp.
Kraki _(nemesen)_: Hát jól van, tudja mit, ne veszekedjünk, leköpöm.
_(Leköpi. Általános kibékülés, csók.)_
Dr. Kuss: És most folytathatjuk, uraim… Tehát háromszori lovasság…
ötszöri bandázsváltás… golyó végkimerülésig…
Pofapál: Vagy mosogatórongy az ember…



NEGYEDIK RÉSZ. TÖRTÉNELEM.


A RIPORTER.

I. _Az özönvíz_.
–
ÓRIÁSI ÁRVÍZKATASZTRÓFA. VÍZ ALATT A NAGYBIRTOK. PANAMA! PANAMA! PANAMA!
HOL A HAJÓJEGYEK?
–
_Terjed a víz!_
Mai távirataink az ázsiai árvízkatasztrófáról még rémesebb színben
tüntetik fel a már multkor is fenyegetőnek jelzett csapást.
Kimutatásaink szerint negyvenedik napja tart már az esőzés, anélkül,
hogy a biztosító intézettel megegyezésre juthattak volna az érdekelt
nagybirtokosok. Azokat a híreket, melyek szerint a víz Európába is
átcsapott volna már, ma több oldalról megcáfolják: Kövesligethy Radó ma
reggel a Petőfi-társaság több tagjánál fejvizsgálatot rendezett s
megállapította, hogy a vízállás nem mutat emelkedést.
_Mit mond Noé?_
Munkatársunk a reggeli órákban meglátogatott egy érdekes embert, akiről
nagyon keveset tud a közvélemény, pedig egyik legérdekesebb alakja a
mentő-munkálatok körül alakult bizottságnak. Felfedezésnek tartjuk a
vele való foglalkozást: munkatársunk impressziója az, hogy elsőrangú és
figyelemreméltó tehetségről van szó, akiről valamikor még nagyon sokat
fognak beszélni. Már nem fiatal ember: férfikorát komoly tanulmányoknak
szentelte, különösen a zoologiában fejlesztette tudását magasfokuvá:
ebben a nemben elsőrangú szaktekintélynek ismerik. »Bocskay« című
darabját szép sikerrel adták. Minden állatot ismer.
Munkatársunkat azonnal megismerte és nagyon szivélyesen fogadta.
Állandóan a hajómunkálatok körül foglalatoskodik. Mindenütt ott van,
felügyel és ellenőrzi az építkezést. A behajózásról óvatosan és kissé
zárkózottan nyilatkozott.
– Igaz-e, hogy tekintettel lesznek az összes igényekre? – kérdezte
munkatársunk.
– Mindent megteszünk. A hajó internátusába való belépést bélyeges
folyamodvánnyal kell kérelmezni és mi az összes folyamodványokat
elolvassuk. Ahol valamelyes jogosultságot látunk a belépésre, a
legmesszebbmenő előzékenységgel adunk helyt a folyamodó igényeinek.
– Sok folyamodvány van már?
– Sok. Főleg a foghíjasok köréből. Akadémiai bélyegzővel látták el a
folyamodványokat, ezeket tudomásul vesszük.
– Tud-e valami konkurrens vállalkozásról excellenciád?
A kitűnő tudós hűvösen mosolygott.
– Valamit hallottam beszélni. De egészen jelentéktelen dolognak látszik.
– Mégis, mi az?
– Állítólag valami »Nyugat« című vállalkozás hasonló célokkal alakult
meg. Szintén a jövő nemzedék részére akarják megmenteni korunk faunáját.
Hallottam ezekről a törekvésekről, de nem veszem komolyan. Fiatalokkal
akarnak dolgozni. Ők nem ismerik az állatokat úgy, mint én.
– Képviselő úr nem utazik velük?
– Hogy gondolja? Hajóm szerkezete kitűnő és minden állat képviselve
lesz. Már legalább a komolyan számbavehetők, akikkel általában
foglalkozni lehet.
– Képviselő úr maga végzi a kiválogatást?
– A beérkező állatokat Balla Ignác olvassa végig. De mindent gondosan
szemügyre veszünk s különösen a kritikai rovatot akarom gazdaggá tenni.
– Mi a véleménye képviselő úrnak Ady Endréről?
Legyintett.
– Még várhat. Kaptunk tőle folyamodványt, de nem volt keltezve. Különben
nem tudnánk itt hasznát venni. »Repülj, hajóm« című munkájáról kiderül,
hogy ő maga is vállalkozó. Különben pedig nem akar a szürkék hegedőse
lenni, pedig éppen ez az állás van üresedésben, a többit betöltötték.
– Mennyire tervezik az utat?
– Az előfizetésektől függ. Ha a víz még egy hónapig ekkora marad, kinn
vagyunk a vízből.
– Hogy vesznek tudomást a víz csappanásáról?
– A harmadik hónap elején kibocsátjuk a hajóból Feleki Sándort. Ha
visszajön, jó. Ha nem jön vissza, még jobb.
– A jegyekkel hogy diszponál képviselő úr?
– Hogy diszponálnék? Mint a rendes jegyek, árban és jellegben fedezik a
hajó színvonalát.
– Szóval lesznek mindenféle jegyek. Gyermekek gyermekjeggyel, felnőttek
felnőttjeggyel, apák apajeggyel és anyák anyajeggyel utaznak.
– Igen – mondta Noé szárazon. – Csakhogy ezt a viccet már hallottam.
Dacára annak, hogy én Noé vagyok. Elmehet.
Munkatársunk elment a viccel.

II. _A honfoglalás_.
–
TELEKVÁSÁRLÁSI BOTRÁNY PUSZTASZEREN! !!!SZOROS, NEM SZOROS!!! MIT MOND
SZVATOPLUK?
–
_Pusztaszer_, február 16.
Nagy telekvásárlási botrány ügye tartja izgalomban Pusztaszer
intelligenciáját. Amit az esetről a helyi lapok megírtak, csak homályos
világot derít az ügyre, de munkatársunknak oly adatokat sikerült
megtudni, melyek európai botránnyá dagaszthatják a pusztaszeri
szenzációt. Sikerült meginterjúvolni _N. Szvatoplukot_, az eset egyik
főszereplőjét, a pusztaszeri földbirtokost és _B. Árpádot_, a
telekvásárlási história aktiv előidézőjét. _B. Árpád_ apját is meg
akarta interjúvolni munkatársunk, aki azonban munkatársunk
bemutatkozására röviden ennyit felelt: »Álmos vagyok« – s így nem
tartottuk illőnek alkalmatlankodni.
_Mit mond Szvatopluk?_
A szimpátikus agrárt dolgozószobájában sikerült feltalálni
munkatársunknak. Alacsony, szerény külsejű ember, szlávos kiejtéssel
beszél. Arra a kérdésre, honnan ismerte _B. Árpádot_, indulatosan felel.
– Honnan ismerném? Ügynököket küldött hozzám. Én nem törődtem az egész
dologgal, tetszik tudni, máskor is jöttek hozzám, hogy így-úgy, adjam el
azt a kis birtokot. Ezek is mindenféle zsidók lehetnek, mondom magamban,
Ázsia felől jöttek.
– Azt mondják, a vereckei kapun keresztül érkeztek és sokan voltak.
– Ugyan kérem. Annál a kapunál éppen nem volt senki, a házmestert
berendeltem belső munkára. Gyanus volt nekem mindjárt. Bejönnek a
Kárpátiba, nem fizetnek kapupénzt. Aztán nem is voltak sokan. Szépen
besurrantak, körülnéztek, nem látja-e őket senki. Pár ember.
– Marczali tanár úrral beszéltem, ő azt mondja, nagyszerű emberek
voltak, különösen _B. Árpád_. Lovagias emberek.
– Igen? Hát mondja meg Marczali tanár úrnak, tiszteltetem a nagypapát.
Szép fogalmai vannak neki a lovagiasságról.
– Hogyan történt az eset?
– Mondom, egyszerre csak jön az ügynök. Itt van ez a _B. Árpád_, mondja
nekem, ez akar velem üzletet csinálni. Ő eladja nekem a Fehér Ló-t,
tetszik tudni, azt a szállodát a Rákóczi-úton – én küldjem el neki a
Feldet és Füvet. Mondom, milyen Feldet, mindjárt a Feld Mátyásra
gondoltam, ezek olyan komédiás népség, hát megigértem, hogy majd
elküldöm Feld Mátyást, vagy Feld Irént, tárgyaljon vele, neki adom. Alá
is írtam valamit. Hát egyszerre csak jönnek, hogy ők a Feld alatt az
egész földet, szóval az én telkemet értik és hogy az most az övék. Ez a
_B. Árpád_ valami mulatót vagy mit akar ott építtetni, _Magyarország_
mulatót, már le is szerződtette a színészeit. Micsoda vicc ez, mondom,
ebbe én nem megyek bele. Hát az orrom alá röhögtek, mutatják az írást,
hogy aláírtam. Ez nem járja, mondom, ez már sok. Ezek csak nevettek.
Hogy hurcolkodjam ki gyorsan. Hallatlan! Irja meg kérem, hogy
kijátszottak.
Szvatopluk dühösen verte az asztalt. Munkatársunk gyorsan elbúcsuzott.
_Mit mond B. Árpád?_
A kitűnő alapítót munka közben találjuk. Egy párducot tanított kacagni,
régi párduckacagánya már elkopott.
– Mi igaz a színházalapítás híréből? – kérdezte munkatársunk.
– Hát majd csinálunk valamit. Tetszik tudni, eddig csak szerény szerző
voltam magam is, – honszerző – most szeretnék otthon lenni a magam
házában. Megcsinálom ezt a mulatót ezen a telken. A Kárpáti mulatótól az
Adria szállóig nem volt ilyen, amilyen ez lesz.
– Mi igaz a szerződésekről keringő hírekből?
– Igen, hét szerződést aláírtak már. Egyszerű bérszerződések.
– Én valami vérszerződésről hallottam. Marczali tanár úr…
– Ugyan kérem, sajtóhiba. Az összes lapokba így került bele. Milyen
tévedés!
– Wörösmarty ujságíró-kollégám azt mondja, nagyon meg voltak elégedve a
telekkel.
– Az, aki a Zalán-riportot csinálta? Kérem, igazítsa ki azt a passzust,
hogy én elkéstem volna az éji homályban. Pontos ember vagyok és
kilenckor mindig megjelenek a próbán. Én nem késem.
– Kérem, kiigazíttatom.
– Még valamit. Legyen szíves, tegye közzé a Nyilttérben, hogy nem vagyok
azonos a báró Vereckei Weisz Árpáddal, a Lipótvárosból. Az se igaz, hogy
én a vereckei szorosban megfordultam volna és azt mondtam volna neki:
»Csak furakodjon kicsit, kedves Weisz, nem olyan szoros ez a szoros.«
Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna a szorosban.

III. _Tatárjárás_.
–
RIASZTÓ HIREK ÁZSIÁBÓL! !!BATUKÁM! TATUKÁM!! MIT MOND N. BÉLA?
–
Azokra a riasztó hírekre, melyeket Marczali ujságíró-kollégánk pendített
meg először jelentéktelen folyóiratában, a »_Magyarország
történeté_«-ben: munkatársunk elhatározta, hogy utánajár a szenzációs
eseménynek, melyet kormánypárti körökben, úgy látszik, kétségbeesett
erőlködéssel igyekeznek eltussolni – egyetlen kormánypárti lap se írt a
dologról, az ellenzéket is lepénzelték. Munkatársunk nem riadt vissza a
nehézségektől, hogy a fenyegető fontosságú ügyre világot derítsen és
jelentkezett a kormány-manipulációnak legtitkosabb fészkében, a
sóhivatalban, ahol udvarias, de szigorú formában felelősségre vonta a
külügyminisztert, aki sóhivatalnoki álruhában végezte aknamunkáját egy
asztal mellett.
– Mit tud ön a tatárok fenyegető közeledéséről, melyet Marczali
jelentett folyóiratában?
A külügyminiszter eleinte úgy tett, mintha nem tudna semmit a dologról.
– Milyen tatárok? – kérdezte. – Onnan mi nem kapunk sót.
– Kegyelmes uram, figyelmeztetem, hogy minden titkolódzás hiábavaló. Ön
igen jól tudja, miről van szó. A tatárok, Batukám vezetése alatt,
egészen a Kárpátokig nyomultak elő és most Kiev mellett táboroznak.
Félő, hogy Budáig meg se állanak, ha a mozgósítás nyomban meg nem
történik.
Az álruhás külügyminiszter zavartan nézett munkatársunk pupillájába és a
telefonhoz sietett. Úgy látszik, értesítette a kormányt, hogy
munkatársunk mindent tud. Azután visszajött.
– Hát kérem, – mondta – ha ön tatárjárásról beszél, erről csak N.
(Negyedik vagy Quart) Béla tud felvilágosítást adni. Keresse föl őt.
Munkatársunk megkereste a lak- és címjegyzékben N. Béla címét. Kvart
Bélának volt beírva. A New-York kávéház kártyaszobájában találta
munkatársunk.
_Mit mond N. Béla?_
Udvariasan állt munkatársunk rendelkezésére.
– Parancsoljon velem – mondta.
– A tatárjárás ügyében jöttem. Milyen intézkedéseket tettek önök?
– Tatárjárás? – nézett N. Béla.
– Kérem felségedet, legyen őszinte. Batukám Kiev alatt van már.
N. Béla megnézte munkatársunkat, aztán végre nyilatkozott.
– Hát nézze kérem, – mondta munkatársunknak – ha már így szóba gyött a
dolog, hát minek tagadjam, nekem is nagyon kellemetlenek ezek a tatárok.
Véleményem azonban az, hogy Marczali úr túlozta a dolgok jelentőségét.
Engedelmet kértek, hogy átutazhassanak az országon.
– De felségednek nem szabadott volna megadni az engedélyt.
– Őszintén szólva, nem nagyon bánom az egész esetet. Nem is éreztem itt
jól magam, ebbe a Balkánba, ahol se kultura nincs, se igazi udvartartás.
Ady Endrével már régebben megbeszéltük, hogy itthagyjuk Budát és
kimegyünk Párisba, vagy Németországba esetleg, ahhoz a Henrikhez. Közbe
itt egy kicsit járnak a tatárok. Mit árt az? A kulturának ez csak
hasznára lesz.
– Hasznára? Ugyan?! Ez talán mégis csak túlzás.
– Hát mondja csak, – fejezte be N. Béla – el tud képzelni egy
kulturállamot, amelyik még a tatármártást se ismeri? A nagy invázió után
erről szó se lehet majd. Mire visszatérünk, mindenütt tudni fogják majd,
hogy bankettot tatármártás nélkül művelt ország nem rendezhet. Azért
éljenek a tatárok, éljen Ady Endre és úgy éljek én!
Nem folytathatta, mert telefonértesítésre két ember érkezett és
munkatársunkat és N. Bélát meghívták kocsikázni egy kicsit.

IV. _Nagy sportemberek_.
–
MÉRKŐZÉS UTÁN! !!LÁTOGATÁS AZ ÖLTÖZŐBEN!!
–
Munkatársunknak néhány szenzációsan érdekes intervjut sikerült
összeszedni legelőkelőbb és leghozzáférhetetlenebb sportköreinkben.
Buzgó és kitartó utánjárással öt népszerű és kiváló atlétánk nevét
választotta ki, kiknek működésével sportlapjaink – nem eléggé
kárhoztatható hanyagsággal – mostanában alig foglalkoznak. Munkatársunk
célja ez intervjuk közzétételével az volt, hogy az állam és a közönség
érdeklődését ismét ráterelje sportügyünknek erre az égető fontosságú
kérdésére: ez adott neki erőt, hogy szóra bírja az öt atlétát, akik
eddig egyetlen tudósítónak sem nyilatkoztak meg.
_Mit mond N. Jákob?_
A világhírű birkozóbajnokot sátrában találta munkatársunk. Barátságos
jóindulattal állt rendelkezésére.
– Az Angyallal való mérkőzésemről mondjak valamit? Engem főleg a tartama
lepett meg: egy egész nap és egy egész éccaka folyt a birkózás.
– Nelsonnal nem próbálkozott?
– Nem, nem lehetett a szárnyak miatt. Tiltakoztam is ez ellen, de nem
akarták diszkvalifikálni.
– Ki vezette a mérkőzést?
– Az Úr, igen, az Úr, egy arábiai sportmecenás, a _T. E. T. K._ (Teremtő
Természeti Erők Testgyakorló Kör) tagja. Valamikor tenniszbajnok is
volt, a Föld- és Nap-pályát ő alapította, jó futballista, a Föld-lapdába
úgy belerúgott, hogy még ma is megy. De az Angyallal összetartott.
– Bead ön kérvényt a sportegyesületbe a diszkvalifikálás miatt?
– Ugyan, kérem, öreg vagyok én már ahhoz. Hanem annak a Weisz Richárdnak
szeretném egyszer megszorongatni a szárnyait.
– Nincsenek annak szárnyai, kedves mester.
Az ősz bajnok rosszalólag rázta a fejét.
– Ejnye, ejnye. Ezek a modern amatőrök. Szárny nélkül állnak ki az
emberrel? Hm, hm.
És még sokáig merengve bólingatott maga elé.
_B. Sámson._
A hatalmas, izmos atlétát oszlopai közt találtam. Három már össze volt
rázva, most éppen a negyediket rázta.
– Hát hogy megy a tréning, mester?
Markába köpött.
– A kirelejzumát, még bírom valahogy. Hej, másképp ment azért
Macedóniába’! De készülnöm kell erre a lakomára, ott fogok fellépni a
»filiszter-klub«-ban. Oszloprázásban első helyezett vagyok. A
gerelyvetés is megy még valahogy. No, majd csak bevesznek a Szövetségbe,
multkor kibuktam. Hehehe!
És vidáman a szemembe nevetett. Az ajtóban egy bájos, fürtös fejecske
jelent meg.
– A feleségem, M. Delila – mutatta be és vidáman megpaskolta a menyecske
kezét.
– No, Sámsi, gyere be fésülködni – csicsergett az asszonyka. – Már
várnak a filiszteus-zsúron. Majd egy kicsit megnyírlak, hátul.
És integetve mentek be a másik szobába.
_M. Mohamed._
A kiváló távgyaloglóval csak néhány szót válthattam. Már közel volt
Medinához és biztosan reméli, hogy néhány nap alatt odaér. Kérdezte, mi
hír Mekkából. Mondtam, az már messze van. Tovább gyalogolt. Igen jó
formában van, korán reggel váltam el tőle.
_H. Zrinyi és Dugovics Titusz._
Az utolérhetetlen magasugró mogorva, szófukar ember. Barátjával, H.
Zrinyivel együtt treníroztak, úgy találtam őket.
– Azt a rikordot könnyű volt megcsinálni akkor – feleli kérdéseimre
mogorván. – Én magam nem akartam ugrani, hátulról lökött valaki. Ott
állt a Török, belekapaszkodtam ijedtembe, erre mindketten leestünk,
fejest. Erre most beválasztanak a _N. H._ (Nemzeti Hősök) klubba és
kérdés nélkül beneveznek a versenyen magasugrásra. Ilyen marhák. Mit
fogok én ott csinálni? Nem tudok én ugrani, csak ha löknek.
Kértem, mutasson be sport-barátjának.
– H. Zrinyi, a junior-kirohanó – mutatta be. – Na mutass valamit,
Miklós, a bácsinak.
A kis Zrinyi egy pompás kirohanást mutatott be. Ezt a sportágat jelenleg
csak ő kultiválja nálunk, igen kitűnő futó, de csak valahonnan tud
kirohanni; befelé futni, vagy nyilt helyről startolni képtelen. Sokat
várunk tőle.

V. _Kolumbusz_.
–
!!ÚJ FÖLDRÉSZ!! JAJ, MI LESZ A TOJÁSOKKAL!
–
Spanyolország lázas sikeréhez csatlakozva, munkatársunk fölkereste
Kolumbusz (Krausz) Kristófot, hogy vele beszélgetést folytasson Amerika
szenzációs fölfedezéséről, melyet a reggeli lapok megjelenése előtt
tudtunk meg.
A beszélgetést egész terjedelmében itt közöljük olvasóinkkal.
_Mit mond Kolumbusz?_
A márul-holnapra világhírüvé vált fölfedezőt éppen reggelinél találtam.
Udvariasan fogadott és bemutatott feleségének: kedves, molett spanyol
nő, kicsit erélyesnek látszik, férjével energikusan bánik és
beszélgetésünkbe gyakran közbeszólt. Éppen a tojásnál tartottak.
– Kicsit fáradt vagyok, – kezdte szívélyesen a kitűnő fölfedező – éppen
most érkeztem, alig szuszogtam ki magam.
– Kérem, mondja el az esetet elejétől végig.
– Hát nézze, kérem, szívesen. Hanem kérni szeretném, bizonyos
részleteket jó volna mellőzni a riportban. Köztünk szólván, nem
szeretném, ha az előzményeket szellőztetnék.
– Kérem, legyen nyugodt.
– A dolog úgy kezdődött, hogy alkalmazva voltam itt a banknál. Rám volt
bízva a pénztár, elseje közeledett, a feleségemnek kalap kellett, meg
mi… hiszen tetszik érteni. Szóval, fáztunk egy kicsit a rovancsolástól.
Nem hiányzott sok, pár ezer. De honnan vegyem, nem igaz? Este mondom a
feleségemnek: Te Kolumbina, itt baj lesz. Mi az, te szerencsétlen,
mondja a feleségem. Hiányzik az a pár ezer, nem tudom előteremteni, hát
micsináljak, mondja a feleségem, te marha, hát ha már ilyen pácba vagy,
engem szégyenbe ne hozz, még lecsuknak. De hát mit tegyek? A feleségem
gondolkodik, gondolkodik, egyszerre kisüti. Nagyon egyszerű a dolog,
megszöksz. Hova, mondom. Hova, te állat, hát hova mehet egy sikkasztó,
hát Amerikába. Amerikába, mondom, abba igazad van, de hiszen Amerika még
nincs fölfedezve. Látod, mondja a feleségem, mindig ilyen tutyi-mutyi
ember voltál, most ilyen csekélységen jajgatsz, hát eredj és fedezd föl.
No, eleinte vakaróztam egy kicsit, de aztán, hogy szorított már nagyon a
dolog, mégis rászántam magam.
– Simán ment?
– Hát elmentem ahhoz a Galileihez, itt dolgozik nálunk az is, mióta
Olaszországból elkergették, oszt’ megkérdeztem tőle: Mondjad csak,
Galikám, hát aztán biztosan kerek az a Föld, mert mégis csak nehéz ez a
dolog. Naná, nem, négyszögű, mondja a Gali. Ha nem hiszed, tapogasd meg.
Persze, hogy kerek, hát kerek. Erre aztán elindultam.
– Soká tartott az út?
– Szerencsére találkoztam ezzel a Kecskeméthyvel, az nagyon segítségemre
volt. Neki is sürgős volt már a mehetnékje, hát szorítottuk egy kicsit.
Útközben tarokkoztunk, egyszerre csak elkiabálja magát a Győző (notabene
a hajókosárban ültünk), mondom, elkiabálja magát a Győző: »Sikkasztó!
Sikkasztó!« Mi az, kérdem, te ökör, mit kiabálsz. Ott, aszongya, ott a
láthatáron, látok egy sikkasztót. No, mondok, akkor helyben vagyunk, ez
lesz az. Ki is szálltunk hamar. A parton félig meztelen, barnára sült
sikkasztókat találtunk, nagy tollakkal, meg mi. Vad sikkasztók voltak,
nem értették a nyelvünket. Jelekkel adtuk tudtukra, hogy fel vannak
fedezve. Erre megijedtek és elbújtak. Nem láttak még ilyen civilizált,
fehérbőrű sikkasztókat. Hát így történt a dolog.
– Na hallja, – mondtam – hát ez nem volt nehéz, kedves mester, ezt én is
utánacsinálom.
– Igen? – mondta titokzatosan Kolumbusz – hát idenézzen, itt van egy
tojás. Állítsa ezt föl az asztalon, ha tudja.
– Nem lehet azt – mondtam.
– Hát idenézzen – szólt a felfedező, beütötte a tojást és ráállította az
asztalra.
– Mit akar ezzel mondani?
– Hát így fedeztem föl Amerikát.
Nem értettem.
– Beütötte a tetejét? – kérdeztem.
– Nem. Hanem először csináltam és más nem jött rá ilyen egyszerüen.
– Óriási! – kiáltottam elragadtatva, mert ebben a percben jutott eszembe
a tanulság, a III. C-ből.
Le akartam borulni előtte, de ebben a percben belépett őnagysága, aki
egy percre távozott volt. Azonnal meglátta a tojást. Egyszerre vörös
lett, mint a paprika.
– Te disznó! – ordított megszeppent férjére – Megőrültél? Mit rondítod
be nekem a tiszta terítőt?
Rémülten néztünk a terítőre: a beütött tojás csakugyan kifolyt.
– Hát ez miféle marhaság? – kiabált most már feltartóztathatatlanul
őnagysága. – Mi ütött beléd? Ki hallott már ilyet, berondítani egy
tiszta terítőt? Erigy, mer’ rögtön hozzádvágok valamit!!
És felkapott egy tálat. Sietve távoztunk az ablakon keresztül.


A SZÜRKÉK HEGEDŐSE.
(A közgazdasági miniszter beszámolója a képviselőház 1913 szept. 20.
üléséről.)
Tisztelt Ház!
Van szerencsém ezennel beszámolómat letenni a Ház asztalára,
vonatkozólag Hatvany Lajos képviselő urnak mult ülésen a szürkék
hegedőséről szóló interpellációjára.
Mint tudjuk, a szürkék hegedősének égető és sürgető kérdését először
doktor Ady Endre közgazdász vetette föl »Repülj, hajóm« című
szociálfilozófiai értekezésében, melynek befejező szakaszában szószerint
a következő paragrafus szorítkozik e tárgyra:
»_Én nem leszek a szürkék hegedőse_,
Hajtson szentlélek, vagy a kocsma gőze.
Repülj, hajóm, ne félj, hajóm,
_Én nem leszek a szürkék hegedőse_.
Az interpelláció elmondja, hogy a közoktatásügyi minisztérium e
paragrafus alapján tudomásul vette, hogy nevezett egyén kijelentése
következtében a szürke-hegedősi állás, mint államhivatal, betöltetlennek
tekinthető. Önmagától, úgymond, s fenyegetőleg alakult ki azonnal a
kérdés: ki lesz hát akkor a szürkék hegedőse? Ez az állapot sokáig
tarthatatlannak látszott, jelentkező nem akadt és a kormány semmit sem
tehetett az abnormis helyzet megszüntetésére, mely hovatovább egész
Európa figyelmét s megbotránkozását közviszonyainkra fordítani alkalmas
lehetett. Mert, úgyebár, hogy néz ki egy ország, ahol a szürkéknek nincs
hegedőse? Az üresedés sokáig stagnált. Mint költségvetésünkből
kimutathatjuk, a minisztérium hivatalból még egyszer megkereste Ady
Endre urat, hogy lemondását fenntartja-e s mivel okolja meg? Válaszából,
melyet a »Nyugat« hasábjain közvetített, annyit állapítottunk meg, hogy
közhajózási viszonyainkkal nincs megelégedve, repülő hajók létesítését
tartja szükségesnek, mely kivánságát költségvetésünk mai állása mellett
nem teljesíthettük. Azonkívül részletesen foglalkozott a zeneoktatással,
kifogásolta, hogy különböző színű zongorákon tanítják az ifjuságot, ami
nem jó a szemnek s javasolta a fekete zongora hivatalos elrendelését.
Végre hivatkozott arra, hogy mint a Halál rokona jobb állásra tarthat
igényt – erre vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy rokoni alapokat
kormányunk sohasem vett tekintetbe s különben is nem volt kimutatható,
nevezett milyen rokonságban van az említett családdal.
Ezekután, nehogy effajta zavarok újra fölmerülhessenek, a kormány
indíttatva érezte magát, hogy a szürkék hegedősi állását külön s
határozott formában szervezze s ezúton hirdessen pályázatot az állás
hivatalos formában történendő betöltésére.
A szürkék hegedőse, mint hivatal és jelleg, ezentúl tehát a
közoktatásügyi minisztérium resszortjába tartozik. Külön helyiséget
állapítottunk meg a minisztérium helyiségei közt, második emelet, kilenc