Görbe tükör - 5

Matyi: Mesdames et messieurs. Hogy méltóztatik önöknek lenni? Cela
m’ennuie. Mais c’est rien.
Schwarc bá _(súgva)_: Hát teveled mi van, Matyi? Honnan tudsz te
franciájul?
Matyi _(súgva)_: Nem tudok biz mán én, de most jádzom az zurat, hát
ukkel csinyányi, mikéntségesha tudnők. _(Hangosan.)_ Folytassuk e
kellemes játszmát, mesdames, az önök legalázatosabb szolgájának
jelenlétében. _(Kloroformot szed ki és a társaság orra alá teszi.
Mindenki szabályszerüen elalszik. Matyi néhány órát zsebretesz.
Megjelenik Newton magándetektív, ráugrik egy hídról a rohanó vasútra,
megmenti a menyasszonyt, Pathé Frères.)_
Matyi: Itt az ideje, hogy visszaadjam Döbröginek a kölcsönt. Most
egyedül vagyunk! _(Nekimegy Döbröginek és alaposan nem veri el.)_

III. FELVONÁS.
(Döbrögi betegen fekszik a mezőn, hozzákötözve egy fához. Matyi
megjelenik.)
Döbrögi _(könyörögve)_: Matyi, ha istent ismersz, verj meg, az orvosom
masszázst ajánl.
Matyi: Abbul nem eszik kend. Mért nem vert meg engem akkor, mi? Én is
neuraszténiás vagyok. Jobban felkösse az alsónadrágját, aki olyan
neuraszténiás akar lenni, mint én. Mégis, ne adj isten, hogy valaki egy
kicsit megmasszált volna. Nimolé.
Döbrögi: Ötven forintot kapsz.
Matyi: Nimolé.
Döbrögi: Neked adom a lányom.
Matyi: Ez már teszi. Hozomány?
Döbrögi: Előleg a darabra, leszámítva a reklámköltséget. Hát megversz?
Matyi: Igen, de gyerünk a színfalak mögé, mert itt meglátják.
(Függöny.)
_(Színfalak mögött Matyi veri Döbrögit.)_
Döbrögi: Aj, de jó! Aj, de jó! Végre egy kis mozgás! Elzsibbadtam már
egészen. _(Ő is elveri Matyit.)_
Matyi: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kicsit kinyújtom a lábam!
_(Elveri a súgót.)_
Súgó: Aj, de jó, aj, de jó! Végre egy kis cselekmény.
_(Mindhárman berohannak az öltözőbe és elverik a szerzőt.)_


DRÁMAI SZENZÁCIÓ.

_Nem messze esik az ördög a japán tanítónőtől._
Népiesch japán drámai élet- és ételkép. Írták: _Molnár Sándor, Lengyel
Zsigmond, Móric Menyhért és Bródy Ferenc_.

I. FELVONÁS.
Egy előkelő lipótvárosi család zsúrján vagyunk. János, a fiatal író,
szerelmes a házigazda feleségébe, de a mű-mama, akit a Városligetből
hozattak fel erre a célra, nem működik rendesen és így a férj
alkalmatlan percben érkezik. Abban a pillanatban, mikor már belépne az
ajtón, a tapétából kilép egy jassz, kiről később kiderül, hogy Gábriel
arkangyal. Kártyacsodákat mutat a férjnek és ráveszi, hogy vetkőzzék
meztelenre és menjen föl a kéménybe. Azután visszajön és kék fényben
beszél a szerelmes párnak a barátságról, de egyszerre kiesik a szíve,
melyre hármat köp. A zeibensüccék azonban éppen javítják a kéményt és a
férj fejjel lefelé megjelenik. János távozik, Gábriel azonban egy
verklivel háromszor belepofoz a férj hasába. Közben kiderül, hogy a
másik szobában az asszony egy Chopin-indulót zongorázik, és erre
hirtelen csönd lesz. A jassz hirtelen eltűnt.

II. FELVONÁS.
Jánosnak közben eszébe jutottak öreg szülei, akik Sárbivalyon laknak;
odaszökteti az asszonykát, de éppen nem találnak otthon senkit. Előkerül
azonban egy kis anyámasszony, aki elmondja, hogy kint látott egy csézát,
azon botorkázik mán valakilyes ember. Kiderül, hogy a férj. Az asszony
ijedtében elejti a pattogatott hurkát, amit mikor a férj meglát, akkorát
nevet rajta, hogy mindent megbocsát. Letelepesznek a búbos
Meidinger-kályha mellé (M. F. javítása) és mindenki elmond egy jóízű
magyar történetet a Lipótvárosból. Gábriel jön két nagybőgővel. Meglátva
a férjet, félrehúzza Jánost és együtt megbeszélik, hogy este majd egy
kis parázs verekedést rendeznek és ott újra megszöktetik az asszonyt.
Erre egy hajdu szívremászóan szép dalokat énekel, mindenki elalszik,
távolról kutyaugatás. Látni, amint kukoricáról álmodnak.

III. FELVONÁS.
János ottmaradt az öregeknél, mire az uraság ispánnak teszi meg. Erre az
asszony elhatározza, hogy óvodát nyit a faluban és fölneveli a szegény
gyermekeket. A felvonás egy ebéddel kezdődik. Afányáskás kocsonkát
esznek éppen, ürügömböccel és mézes haluskával egyaránt. Egyszerre jön
Gábriel, aki közben ispán lett a községben. Odamegy Jánoshoz és elkéri
tőle az asszonyt. Erre az asszony szó nélkül felkel, kimegy és egy lovat
hoz be, azután sírva beszalad a másik szobába. Az ispán megrendülve néz
utána. Majd Jánoshoz lép és szó nélkül kezet fog vele. János egyedül
marad a tanítóval, ülnek egymással szemben és isznak. Egy-egy szót
szólnak csak. Egyszerre bejön az asszony és kezét csendesen a férj
fejére teszi. Az ablakból meglátja ezt az ispán, bejön és kezet fog a
tanítóval, aki sírva bocsát meg Jánosnak. János kimegy, lovat
nyergeltet, közbe az asszony az ispánt elküldi Amerikába. A tanító kezet
fog a lóval, mire a szolgabíró otthagyja az ispánt, lemond az asszonyról
és mindenkinek megbocsát. A ló mindenkivel kezet fog és megbocsát az
ispánnak. Látni, amint minden jóra fordul: bejön egy ember és az összes
csapokat jóra fordítja.

IV. FELVONÁS.
De egy régi okmányból kiderül, hogy János tulajdonképpen zulukaffer
származású. Jánosnak eszébe jut a zulukaffer japáni otthon és a Niagara
északi csúcsa, a Cseremisz nevű széllel. Azonnal elhatározza, hogy
megtéríti a faluban tartózkodó angolokat. De a kafferek közben
megérkeztek és régi tam-tam és bú-bú dalokat énekelnek. Erre János lelki
átalakuláson megy keresztül és ellöki magától az asszonyt, aki Gábrielbe
szerelmes. Az asszony gőgösen ellöki magától Jánost, de a kafferek ebben
megakadályozzák. Egy földrengés jön közbe és a villám halálra sujtja
Csi-fu-ka-li-t. Az asszony egészen megvadulva elhatározza, hogy ezekután
ő is elkíséri Jánost. »Fel, Kaffiába!« kiáltással el is indulnak, de a
küszöbön Jánost régi szívbaja előveszi. Egy székbe roskad és a lemenő
tűzhányó vörös fényében haldokolni kezd. Mindnyájan körülállják. Egy
angol Dreadnought-hajó jelenik meg és kéményeit többször meghajtva,
tiszteleg. Távolról Afrika körvonalait látni. A kafferek ó-szmirnai
szőnyegeket énekelnek halkan.


RÉSZTVESZEK A DRÁMAPÁLYÁZATON.
– Lapszámozva és idegen kézzel lemásolva. –
Az Akadémia e hó végén tűzte ki a mult évben meddőn maradt _Mamu_ (az
átkos modernek szerint: _Hamu_)-díjat, következő feltételekkel:
Kívántatik középfajta dráma, mely a társadalom bűneit ostromolja, s
kielégítő elégtételt szolgáltat befejezésében a lelki nemességnek.
Egységes cselekmény, biztos vezetése a vonalnak előnyös. Túlságos
komplikációk és bonyodalmak nem kívántatnak (tekintettel a
pályabírókra). Jeligés levéllel ellátott pályaművek lapszámozva és
idegen kézzel lemásolva a titkári hivatalhoz küldendők.
Van szerencsém ez úton juttatni a tekintetes titkári hivatal kezeihez
háromfelvonásos drámámat. A lapok meg vannak számozva, de csak tízig,
onnan megint elülről kezdve (tekintettel a pályabírókra) és direkt egy
idegen szedő kezeivel lemásolva: hiteles okmányokkal igazolhatom, hogy a
szedőt nem ismerem. Tekintettel voltam az összes feltételekre s remélem,
sikerült egységes, s szerintem legmegfelelőbb befejezést találni.
Jelige: _Száz korona fejenkint a szegény elmebeteg pályabíróknak_.
Ime a dráma:

I. FELVONÁS.
Hátgerinc, öreg, megfontolt és tisztességes ember. Bejön a színre.
Hátgerinc: Pénz kell, sok pénz. _(Pénzt gyüjt különböző tisztességes
vállalatokkal.)_

II. FELVONÁS.
Hátgerinc: Még több pénz kell. _(Még több pénzt gyüjt, nagyon helyes és
okos módon, minden megengedett eszközt felhasználva.)_

III. FELVONÁS.
Hátgerinc: Még több pénz kell. _(Még többet gyüjt, majd hirtelen megáll.
Kopognak.)_
Én _(belépek az ajtón)_: Jó napot.
Hátgerinc: Jó napot. Tessék. _(Az összegyüjtött pénzt mind nekem adja.)_
(Függöny.)



MÁSODIK RÉSZ. TUDOMÁNY.


SPORT ÉS TESTÉSZET. KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NYAVALYATÖRÉSRE.
(Értekezés.)

Bevezetés.
_Sport_ alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket
evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön és egész testükkel
oly célból végeznek, hogy egyetlen rész se maradjon azon a helyen, ahova
az isten teremtette, hanem lehetőleg oly helyzetet foglaljon el, amire
az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve. Ehhez a művészethez
a test összes részeit fel lehet használni: kivéve az agyvelőt, melynek
működése zavarólag hat, mert a görcsöket és ficamodásokat marhaságnak
minősíti.

Történelmi fejlődés.
A sport-történet nevesebb tudósainak: Halmay Zoltánnak, Weisz Rikárdnak
kutatásai alapján a sportokat már a régi görögök is ismerték.
Nyilvánvalóan bizonyítják ezt a megmaradt görög és római szoborművek,
melyeknek hol a keze, hol a lába, hol a feje hiányzik, hol a hasuk van
belökve, hol a bordájuk van kirúgva: ami pedig csak a diadalmas
football, esetleg turista-sport akkori nagy népszerűségét és virágzását
jelentheti. A rómaiak közmondása »Mens sana in corpore sana«, magyarul:
»Menj szanatóriumba Szana őrmester« is erre mutat, valamint a »Mene
Tekel Fáresz«, vagyis »Törd ki a nyakad a tennisz-pályán« ó-asszír
nyelvemlék.
A birkózást egy Jákob nevű izraelita találta fel, aki elég szép
eredménnyel mérkőzött az ú. n. Angyallal: 4 óra 25 perc alatt Nelsonnal
fektette. Atletikában kitüntek még:
1. _Sámson_, gerelyvetés és oszloprázás, első helyezett.
2. _Mohamed_, távgyaloglás Mekkából Medinába.
3. _Dugonics Titusz_, magasugrás.
4. _Nagy György_, lovagolás a bankon.
A középkor néhány érdekes, újszerű sporttal ismertette meg az
emberiséget. Spanyolországban ekkor jött divatba a testegyenészet és
szertornázás: – ez utóbbit ólomkamrákban, nyakcsavarón, spanyolcsizmán
és szeges párnán végezték a protestánsok: – a forró olajban való úszás
is meglehetősen divatban volt.
Miután Vázsonyi Vilmos fölfedezte a puskaport, a vadász-sportokat is el
lehetett kezdeni. Azonnal megindult a hozományvadászat, mely még ma is
tart.
A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést
kedvelték. Az ősfoglalkozások közül még a vizieket kell felemlítenünk:
mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.
A többi sportok hosszú ideig fejletlen állapotban tengődtek. A
gyakorlatok közül legrégibb a huzódzkodás; a magyarok nagy ambicióval és
kitartással huzódzkodtak mindig, pl. az adófizetéstől. 1849 után vált
kedveltté a függeszkedés; ezt vékony kötelen végezték tábornokok és
honvédek. Haynau művezető vezénylete alatt. Budapest és a Lipótváros
kialakulása óta pedig legjobban kultiválják a kapaszkodást.

Az egyes sportok.
_Football_.
Magyarul: labdarúgás. Játsszák huszonketten, végkimerülésig, bandázs
nélkül. A játékban labda is szerepel, amelyet azonban nem kell komolyan
venni; ez csak afféle szimbolum, mely a főcél: a hasbarúgás ürügyéül
szolgál. Kézzel nem szabad játszani; úgy fejbe, mint gyomorba, hátba,
nyakcsigolyába, fogba, orrlikba, torokba és belekbe csak lábbal szabad
belerugni. A játék »gól«-okra megy: ez úgy történik, hogy a kapus
keresztbefekszik a háló előtt, mire a csatárok addig rugják a hasát, míg
átlukad; ezen a lukon keresztül a labdát begyömöszölik a hálóba. A
legújabb szabályok szerint, a labda elgurulása vagy kiugrása esetén egy
kéznél lévő kirúgott szemgolyóval is folytatni lehet a játékot.
_Vízisportok_.
1. _Úszás_. Két vagy több ember egyszerre belekapaszkodik egy nagy darab
vízbe és addig huzódzkodnak benne, míg a végire nem értek. E műveletnél
erősen rugdalni kell kézzel és lábbal. Akinek sikerül a többieket úgy
összerugdalni, hogy alámerülnek, elsőnek jön be és felveszi a
»világbajnoki« címet.
2. _Búvárúszás_. Két vagy több ember lehúzza a fejét a víz alá és addig
tartja ott, míg a többiek már nem bírják ki. Kezdőket figyelmeztetünk,
hogy ily állapotban a lélegzés kissé meg van nehezítve. Elsőnek jön be,
aki utolsónak marad. Leghelyesebb egy perccel tovább maradni lent, mint
ameddig az ember kibírja, – azután már a legnagyobb könnyűséggel napokig
folytathatja az ember a versenyt, anélkül, hogy egyszer is kidugná a
fejét. És Kankovsky Arthurt is lepipálhatja.
3. _Műugrás_. Az ember elmegy egy mozgófényképvállalathoz és ezer
forintot kér azzal, hogy ő beugrik egy hídról a Dunába. Ha a vállalat
beugrik, az ember elmegy a Dunához, közepéig uszik, kiszáll,
lefényképezteti magát, bemegy a vízbe és kint van a vízből.
_Atlétika_.
1. _Birkózás_. Végezhetik professzionisták és amatőrök. Előbbi módszer
sokkal nehezebb. Nagy edzettséget, izomerőt, bátorságot és
lélekjelenlétet, férfias nyugalmat és hidegvért igényel, hogy az ember
véletlenül földhöz ne vágja ellenfelét – ha úgy van fizetve, hogy az
vágja földhöz őt. Az amatőrbirkózás már sokkal egyszerűbb. Két ember
addig nyomja, gyömöszöli, tördeli és furdalja egymást, míg nem marad
más, mint csak két váll, ezt aztán hozzányomják a földhöz.
2. _Távfutás_. Szükséges hozzá egy kassza és két rendőr. A kasszát a
sportsman viszi magával, a két rendőr megfelelő távolságban követi.
3. _Magasugrás_. E pontnál az ember belerúg a földbe, mire a föld
visszarúg és feldobja az embert. Most így megy fölfelé az ember, míg egy
spanyolnádig nem ér, ezt átlépi és a másik oldalon megint lefelé megy.
Felülről kikeres valami lágy helyet, pl. a pályabíró fejét és arra
ereszkedik le, hogy meg ne üsse magát.

A jövő sportjai.
1. _Dzsiu-dzsicu_. A japánok fedezték fel. Néhány szabálya megtámadtatás
esetére:
_a) Kartörés keresztbe_. Két kézzel megragadjuk ellenfelünk talpát és
hirtelen felrántjuk térdéig. Erre térde beleütődik hónaljába és kilöki
balszemét. Ijedtében megfordul és kitöri nyakcsigolyáját. Lefektetjük a
földre és tovább megyünk.
_b)_ Ellenfelünk sarkára sót hintünk, mire hirtelen fölkapja ballábát, –
erre megragadjuk két fülét, lassan előrehúzzuk, hogy gerince félkör
alakot vegyen fel. Gyorsan belerúgunk oldalába és könyökét felütjük,
mire veleje kiloccsan. Falnak támasztjuk és otthagyjuk.
Mindeme módszerek rendesen beválnak, azonban gondoskodni kell, hogy
ellenfelünk ne zavarhasson bennünket a fogások precíz kivitelében.
(Leghelyesebb előre agyonütni egy doronggal.)
_2. Kerekes korcsolya_. Két, négykerekü korcsolyával végezzük. Kezdők
rendesen tévedésből a lábukra erősítik e korcsolyákat. Míg aztán
tapasztalatból rá nem jönnek a helyes módszerre, hogy t. i. jobb
mindjárt a hasára kötni az embernek.
_3. Vitustánc_. Mindeme sportok végső magaslata és befejezése. Ide
fogják vinni az emberiséget a sportok. Lásd a Pallas Lexikon Vencel-Vúz
kötetét.


A LIPÓTVÁROS TÖRTÉNETE.
(Multja, félmultja, jelene és folyamatos jövője, az összes
hajtogatásokban, tárgyas ragozás.)

Ősidők.
A mai Lipótváros helyén egészen a XIX. század közepéig Váradi Antal
terült el, aki innen írta »Egy régi szinész vallomásai« című humoros
cikkeit a »Pesti Hirlap« c. egykorú lapba, mely cikkekben a kondella
vagy Ronda Ella és a Német-szinházról tárgyaz. Ezeken kívül semmiféle
más nyom nem maradt fel ebből a korból, néhány héber nyelvű okiraton
kívül, amelyeket azonban Lipótváros lakói: »Én, kérem, ezt nem tudom
elolvasni« felírással egytől egyig visszaküldték az érdeklődő történelmi
társulatnak.

Honfoglalás.
A mult század második felében foglalta el Lipótvárost Árpád (Adler)
Lipót, ajándékul fehér lovat küldve Szvatopluknak, a Lipótvárosi Bank
vezérigazgatójának, amiért cserébe földet, vizet és pausálét kért.
Később azután kijelentette, hogy a föld és víz alatt ő részvényeket és a
pausálé alatt is részvényeket gondolt és kibuktatta Szvatoplukot az
igazgatóságból. Állítólag Szvatopluk még így is jó üzletet csinált a
fehér lóval.

Őslakók.
A Lipótváros őslakói a keresztes háboruk idején özönlöttek át a
szomszédos Erzsébetvárosból és rövidesen megtelepedtek az Ulits egykorú
kőasztala mellett. Szokásaikról kevés adat maradt fenn: – zsúrjaikat a
mai börzepalota helyén tartották, nyereg alatt puhított szendvicst és
kanca-teát szolgálva fel a párduc- és medvebőr-szmokingos (Lechner)
Leventéknek. Tea után bélák (Bloch) régi magyar dalokat pengettek a »Kol
Nidreh« és »Manis Tanu« ciklusból, azután rendesen egy (Teichner)
Táltos, vagy Utáltos nevü fiatalember jóslatokat mondott a távollevő
jóbarátom kitaposott beleiből. Irni nem tudtak (de mégis írtak).
Harcmodoruk igen szeszélyes volt: – elleneiket »hujvé, hujvé«, egymást
pedig »ich geb«, »ich nehm« kiáltással rohanták meg: – néha hátrálást
színleltek, pedig igazán hátráltak. Főfoglalkozásuk a poloskatenyésztés
és hirlapírás volt. Hegedőseik, igriceik és móricaik nagy számmal
valának.

Ősnyelv.
Igen sajátságos a nép ősnyelve: – anyanyelv nincsen, mert a gyermekeket
frank és gall törzsek bevándorolt leányaira, ú. n. »bonne«-okra bízták,
akik a tót és skandináv nyelvek egy sajátságos keverékére szoktatták a
zsengéket: – ezt a nyelvet azután a lipótvárosi anyák »französisch«
névvel jelölték makacsul, egészen addig, míg a gyermek párisi
tanulmányaira nem ment el, ahol azután kiderült a tévedés. A legutóbbi
időben egészen váratlanul egy eddig még ismeretlen nyelvvel, az
ungrissel, vagy ungárisch-al (magor, magyar) gazdagodott az eredeti
zsargon: a lipótvárosiak igen sok szót átvettek, saját használatra kissé
átalakítva és kottába szedve; így például a magyar »no!« indulatszót meg
is zenésítették.
Nagy csapás érte a lipótvárosi nyelvet a mohácsi vész alkalmával, amikor
is elvesztették az »r« betüt, amelyet mind a mai napig nem tudtak
megtalálni.

A mai Lipótváros.
A mai Lipótváros négy részből áll: Kossuth Lajos-utca, Börzepalota, déli
korzó és Siófok. Kezdődik a Kossuth Lajos-utca végén: – e ponton
főlelkészi rendelet tiltja a lipótvárosiaknak átkelni. Délfelé
csapatostul láthatja őket az utazó, amint sóvárogva néznek át a
Rákóczi-út bérceire és nehéz sóhajjal fordulnak vissza ismét a sarokról.
A bennszülötteket naponta kétszer számlálják össze: – e célra külön,
bekerített hely szolgál, az ú. n. Duna-korzó, ahová délben és este
behajtják az egész lakosságot és két oldalt lánccal lezárják, hogy ne
szökhessenek ki. Megindító látványt nyujt ilyenkor a szegény, szorongó
tömeg, amint céltalanul sodródik fel s alá, kínjában angol és francia
szókat adva ki.
A Lipótváros fürdőszobáját Balatonnak hívják: valamikor vízzel kitöltött
tó volt ez Magyarország északnyugati részében, ma, sajnos, csak
fürdővendégek állnak benne egymás mellett, bár fenekén állítólag még
mindig van víz, melyben a lipótvárosiak télen át megvastagodott
kamatlábaikat mossák.


OFEN-BUDA TÖRTÉNETE.
(A legrégibb időktől 1909. évi november hó 10-én délután 3 óráig.)

Ősidők.
Abból a nagy világködből, melyből állítólag Földünk és a konkurrens
bolygók kezdetüket veszik, Buda, mint egy kemény, kissé ragacsos vakarcs
vált ki, melyet az Alkotó keze nem tudott eléggé átgyúrni. Később, mikor
a föld kihült, úgy hogy már éppen föl lehetett volna tálalni, az
általános berendezkedés alkalmával ezt a vakarcsot sehova se tudták
elhelyezni. Próbálták Ázsiába tenni, de legurult a Bengáli-óceánba és
össze-vissza görbült, úgy hogy Afrikába nem akarták fölvenni, mert
rontotta az ensemble-t és különben is már minden hely el volt foglalva.
Az intézőbizottság ezután több helyen próbálta elhelyezni, de
sikertelenül, mert a rendezkedő Föld »Nem oda, buta« kiáltással
mindenünnen elkergette őket. (Az általános kihülés következtében náthás
Föld a »buta« szót »Budá«-nak ejtette: innen a tárgyalt földrész neve.)
Végre az Alkotó a már javában bőrző Magyarországhoz fordult, ahol a
szépítészeti bizottság elfogadta a Buda nevű vakarcsot és elhelyezte
szemben a Deák-szoborral.

Történelem előtti idők.
A történelem előtti időket, mint kutatásaink bizonyítják, Buda békés
fejlődésben töltötte. Ekkor nőtt meg a még kicsi Gellérthegy,
citadellával, ekkor nőtt meg a Széna-téri vicinális, mely azonban azóta
már Szentendrére ment és ekkor nőttek meg az óbudai házmesterek.

Első lakók.
Buda első lakói Kr. e. 0216-ban sváb bevándorlók voltak, melyek a
pincékben és hálószobákban telepedtek meg. Ezután Kr. e. 80-ban jöttek a
patkányok, majd Kr. e. 20-ban a poloskák. Később néhány ember is jött,
de már nem lévén hely, ezeket a halászbástyára állították sorba, ahol
esténkint még ma is láthatók.

Ősvallás.
Buda őslakói természetesen Buddha-vallásuak voltak: szertartásaikat a
Gellérthegyi barlangban végezték s végzik még ma is; – idegeneknek azért
nem is ajánlatos a barlang látogatása.

Nyelv.
Az őslakók nyelve régóta a filológusok kutatásának tárgyát képezi: a
teuton, cimber, vogul, osztják és keverick nyelvtörzseknek érdekes
vegyüléke ez; az eskütéri halpiacon szabad ég alatt tartott akadémiai
üléseken tanulmányozhatjuk legjobban ezt a titokzatos idiómát. Néhány
fáradhatatlan buzgalmú nyelvtudósunk érdeme, hogy e nyelvnek már három
szaváról, s pedig ezekről: »rámatáma«, »rámatúri«, »rámatánsz« –
sikerült kitudni, mit jelentenek, s hogy egyszerűen e német
kiejtésekből: »räumen thun wir«, »räumen thue ich«, »räumen thun sie«
származnak.

Középkor.
A mohácsi vész után Buda százötven, koronaértékben háromszáz évig a
törökök kezeiben volt, ami, tekintve, hogy a törökök ritkán mossák a
kezüket, ma is nagyon meglátszik a városon. Ebben az időben érkezett meg
a Duna is Bécsből, amely császári rendeletre keresztülfolyt Budán és egy
darabot levágott belőle.
Buda további története nyugalmas és csöndes: világtörténeti fontosságú
esemény csak egy zajlott le itt: a budai kutyavásár ez, melynek óriási
jelentőséget és páratlanul izgató érdeket kölcsönöz ama hallatlan
körülmény, hogy csak egyszer volt. Erről még többet.

Újkor.
Körülbelül a XVII. század közepén bevándorló sörkereskedők különös
hírekkel riasztották fel Budát. E hírek szerint a Duna túlsó partján
(ahova, tekintve, hogy a budai korcsmák ablakai nem arra nyílnak, a
budaiaknak még nem volt alkalmuk kilátást nyerni), tehát a Duna túlsó
partján már kétszáz éve idegen néptörzsek várost építettek és a
legszemtelenebb módon fixirozzák odaátról a budai tejkereskedők
templomba menő szende leányait. Kiderült az is, hogy a tolakodó várost
Peszt-nek hívják, azokról az Ófen nevű kályhákról, melyeket a budaiak
átdobáltak használat után.
Buda lakossága »Téziz a sveinerei« jelszóval ünnepélyes megbotránkozását
fejezte ki a sajnálatos események felett: egyúttal elhatározták, hogy
fallal kerítik körül a várost, a sértő viselkedésű szomszédok
közeledését ekként megakadályozandó. – De ekkor hallatlan szemtelenség
történt. Kitűnt, hogy a pesti oldalon már előzőleg hidakat kezdtek el
építeni, amelyek éppen most értek a budai partra. Hiába nyomták vissza
dühösen a budaiak a hidakat, a túlsó parton még jobban nyomták őket.
Erre a budaiak a Lánchidat hirtelen eleresztették, mire a Lánchíd a
túlsó nagy nyomástól beleszaladt a Várhegybe és Pesten hasraestek az
emberek. Igy származott az Alagút. Pesten aztán visszahúzták a
Lánchidat.

Jelenkor.
Most azonban már nem lehetett megakadályozni, hogy a pestiek átjárjanak
Budára. A budaiak erre bosszúból kitalálták a propellereket, melyekre a
gyanutlan pestiek felülnek, mire a budai oldalról visszaküldik őket
azzal a megokolással, hogy elvesztették a jegyük egyik felét, amit pedig
odaát leszakítottak. Akik mégis ki tudnak szállani, azokat a Margithíd
alatt félmeztelen, fogcsattogtató irgalmasok rohanják meg nemzeti
viseletben és tomahaw-kot forgatva fejök felett, kihúzzák a fehérbőrüek
összes fogait.
Buda története innen kezdve a csöndes és békés visszafejlődés képét
mutatja.

Udvari élet Budán.
Végre azonban elérte Buda is megérdemelt jutalmát. Az 1900-ban épített
monumentális királyi vár pezsgő életet teremtett a lágymányosi
metropólisban. A nap minden órájában csapatostul érkeznek európai
uralkodók. Ilyenkor igazán kedves képet nyujt a füstölgő, pöfékelő
várkastély, melynek minden ablakából barátságosan integet egy apostoli
király. Ezek után Buda nyugodtan és büszkén tekinthet jövőjébe.


A KÖZLEKEDÉS MINT OLYAN.
(Az »Uránia« tud. szinház bemutatója a 8342. év 117-ik napján.)

Legrégibb kor.
Már Ádám-Éva korában volt közlekedés. Tudvalevő például, hogy nevezett
őslények a paradicsomból magántulajdon elleni kihágás következtében
illetőségi helyükre toloncoltattak, ami pedig csak úgy lehetett, hogy
megfelelő tolonckocsi rendelkezésre állott.

A közlekedés első nyomai.
Első közlekedési eszköze az emberiségnek egy egészen sajátságos, nem
éppen érdektelen gépezet volt, melyet a törzs két oldalára alkalmaztak.
Méteres csontrudakból állt a gépezet, számszerint kettőből, mely ütődés
ellen meleg hússzeletekbe volt becsavarva. Ezek közül a rudak közül az
egyiket nekiszorították a talajnak, a másikat fölemelték és kissé
távolabb megint letették. Erre az egész eljárás újra kezdődött.
Állítólag így előre lehetett jutni. Ezt a gépet »láb«-nak nevezték, a
régi, hasonnevű mértékegységről, több okból, főként azért, mert ez nem
volt akkora, mint egy láb.

Bibliai idők.
Az úristen, hogy az embereket erről a rossz módszerről leszoktassa,
özönvizet csurgatott a földre, amibe nem lehetett lábalni, mert a víz
bement a cipőn. Ekkor Noé feltalálta a nevéről elnevezett bárkát, mely
korlátlanul közlekedett oda és vissza. A csekély konkurrenciára való
tekintettel meglehetősen jó üzletet csinált: embereket, állatokat és
művészeket szállított; a díj kissé magas volt, de voltak szamarak, akik
megfizették. A negyvenedik napon beleütköztek az Ararátba, ara rátértek
és kinn voltak a vízből.
Jákob idejében mindenki lajtorján közlekedett; az öreg Ábrahám már a
sárkányrendszerű feleséget is ösmerte. Ezentúl a közlekedés elég simán
folyt a zsidóknál – komoly zavarok egyetlen eset alkalmából léptek csak
fel – akkor volt ez, mikor Potifár kergette a zsidókat, akik a
Vörös-tenger előtt majdnem megrekedtek. Mózes azonban okosabb volt és
elrendelte a zsidóknak, hogy csak tegyenek úgy, mintha beleszaladnának:
mire a Vörös-tenger inkább gyorsan kettévált, attól való ijedtében, hogy
neki kelljen megfürdetni először Mózes népét. A zsidók így szárazan
jutottak át Budapestre.

Középkor.
A középkor elején barbár hordák törtek át Ázsiából, rettenetes,
négykerekű járműveken beszáguldozva egész Európát. E járművek még ma is
láthatók Budapest utcáin, hol az egyszerű nép konflisnak nevezi őket.
A középkor egyik legszokottabb közlekedési eszköze a ló volt; bár kissé
kényelmetlenül alkalmazták: az utast hajánál fogva hozzákötötték a
farkához és hagyták lógni utána, míg a ló szaladt. Ilyen járművön
azonban csak protestánsoknak szabadott utazni, mikor a másvilágra
közlekedtek, spanyol menetjeggyel. Ugyancsak a spanyolok alkalmazták
először a kereket; ebbe meg fejjel belegyömöszölték az utast, aki
némileg megtörve érkezett rendeltetési helyére.

Újkor.
Végre új hajnal pirkadata derengett fel a közlekedés egére: Schwarz
Berthold feltalálta a puskaport, melynek segítségével igazán gyerekjáték
volt a levegőbe röpülni. Még csak azt kellett elérni, most, hogy egy
darabban is fentmaradhasson az ember és a repülés problémája meg volt
oldva.

Vasutak.
A XXX. században végre általános szükségét érezte már mindenki, hogy a
vasutat feltalálják: a síneket, állomásokat, jelzőlámpákat előre
lerakták mindenütt, kalauzokat és fűtőket fogadtak és jegyeket nyomattak
ki. Végre már a szabadjegyesek is megvoltak, nem várhatott tovább
Stevenson és gyorsan feltalálta a vasutat. Sajnos, eleinte kissé nehezen
ment a dolog, nem lévén elég vonal, sok ellenkező irányú vonatnak egy
sínen kellett közlekedni. Ha a lokomotívok találkoztak, szabályszerüen
össze kellett csapniok, mire az erősebbik kinyomta a másikat a sínből.
Ez az eljárás, melyet műszaki néven »vasúti szerencsétlenség«-nek
neveztek, olcsóságánál fogva sokáig dívott. Nehány új kocsi és motor
kellett csak mindig: orvosi segítségre, hálistennek, nem volt szükség:
az utasok rendesen mind meghaltak.

Villamos.
Egyik érdekes járműve ennek a kornak az ú. n. villamos, mely négy