Magyarország története. Az ifjuság használatára - 3

de Jádrát és a szigeteket kivéve, visszanyerte azt István, és öt évi
békeségre lépett velök, mire Ausztriát támadta meg, mely háború
következtében Magyarország sokat szenvedett. A tüzes vérü király még
ezután sem hagyta nyugodni fegyvereit, táborát, Jaroslaw lodomeriai
fejedelmet segitendő, Oroszországba is átvitte, hol midőn Kiowot
megszállotta volna, több főnemesek az egész tábort felláziták, hogy
miért ontanák ők véröket más idegen nemzetért. István tehát kénytelen
volt haza térni, hol azután kemény boszút állott azon nagyokon, kik
külföldön megtagadták az engedelmességet. Nevezetes István
uralkodásából, hogy 1124-ben a kúnokat a Tisza és Duna közt azon a
földön, mely maig Kis-Kúnságnak neveztetik, megtelepítette.
Minekutána több évi házasságából gyermek nélkül látná magát, súlyos
aggódás lepte meg az örökös miatt, és csak ekkor tudósitották, hogy
Béla, Álmos fia, a pécsváradi monostorban él, kit azonnal magához
hivatott és megkoronáztatott. Halálához közeledvén, szerzetes ruhába
öltözött s élte virágában halt el 1131-ben.

II. vagy vak Béla. 1131–1141 = 10 esztendeig.

28. Az aradi országgyülés. Borich herceg. Béla halála.
Vak Béla csak nevét viselte a királynak, mert helyette nője, a férjfias
elszántságú Ilona uralkodott. István halála után azonnal Aradra
országgyülést hirdetett, hol midőn a vak király a rendekkel
tanácskoznék, belépett Ilona négy fiával, és keservesen elpanaszolván
férjének vakságát, dühös szánakozást gerjesztett az egybegyült
rendekben, kik iszonyú boszút állottak mindazokon, kik tizenkilenc év
előtt e tettben részt vettek.
Bélára és az egész országra szomoru következést hozott e keménység, mert
a megbüntetett családok tagjai Oroszországba futottak, Borich herceget,
ki magát Kálmán fiának lenni állítá, a királysággal megkinálni. Igy
ismét polgárháború dúlá az országot, mig végre Béla részére dült el a
had kimenetele. Ekkor Bosznia is szorosabban összekapcsoltatott
Magyarországgal. – Meghalván 1139-ben Ilona, Béla vaksága kínjait
enyhítendő, mértéktelen boritalra adta magát, miből vizibetegségbe
esvén, 1141-ben meghalt. Három fia maradt: Geiza, László és István;
Álmos még atyja életében halt el.

II. Geiza. 1141–1161 = 20 esztendeig.

29. Borich- és Wladimirkoval viselt háborúk.
Csendes volt Geiza uralkodásának kezdete, minélfogva el sem mulasztotta
a béke áldásai alatt a mesterségeket s a hazai ipart előmozdítani.
Látván, miszerint magyarjai inkább születtek a földmivelésre és
marhatenyésztésre, 1142-ben behivá Németországból a szászokat, s a
bányák mivelésére Erdélyben megtelepitvén, külön kiváltságokkal
megajándékozta őket. Ily hasznos vállalataiban a had lármája háboritotta
meg, mert Borich ismét fegyverhez nyult s az országba tört, a háborúban
azonban tulajdon kún katonája által leszúratott. Geiza ezután le nem
tehette a fegyvert, mert István, testvére, a trónra vágyván, Lászlóval
együtt Manuel görög császárhoz mentek segitséget keresni. Geiza azalatt
Oroszországban dicsőséggel fordult meg. Sógora, Isiaslaw nagyherceg,
egyenetlenségben élt több orosz hercegekkel s Geizától kért és kapott
segítséget. Az első segédsereg igen szerencsétlen volt, miért is a
másodikát Geiza maga vezette László testvérével Oroszországba, hol
Wladimirko, a legfélelmesb ellenfél, megsebesítetvén, megfutamodott és
követeket küldött Geizához, kik adnák elő, miszerint ő elkövetett hibáit
szivéből bánja, hogy Wladimirko Geiza atyját a lengyelek ellen
segitette, hogy halálához közeledvén, a király nagylelküségében bizik,
fiát is az ő kegyelmébe ajánlja, csak Isiaslawtól fél. – Ez nem is volt
hajlandó a békére, de Geiza azt mondá: „lehetetlen azt megölnöm, ki
hibáját megbánja; az ég is megbocsát a töredelmes bünösnek,“ sőt esküvel
igéré: „ha Isiaslaw megszegi a békét, meg fog szünni uralkodni, vagy én
vesztem el koronámat.“ – Be szép példája ez a háladatosságnak és
felebaráti szeretetnek! Ekkor volt a második keresztes háború, melyben
Magyarország ismét nem vett egyéb részt, a csapongó átköltözés
kellemetlenségeinél.
Geiza, mint szelid király és tartományainak szerencsés védője,
harminckét éves korában halt el 1161. István, Béla, Árpád és Geiza
fiainak atyja.

III. István. 1161–1173 = 12 esztendeig.

30. Trónvillongások.
István, II. Geizának fia, hogy nagybátyjai áskálódásai ellen magát
biztosítsa, megkoronáztatásakor az egész ország adóját három évre
elengedte; de Manuel addig háborgatta a magyarokat, mig azok Lászlót,
II. Béla fiát, csakugyan megválasztották és megkoronázták.
II. László azonban félévi országlás után kimult, és helyébe István
testvére lőn király.
IV. István csak öt hónapig ült, vagy inkább dühöngött a trónon; III.
István pártjától tartván, igen kegyetlenül viselé magát, mi által csak
elüzetését siettette, mert III. István fölkerekedvén hiveivel,
kiszoritotta őt az országból. Hiában igyekezett Manuel őt ismét a
magyarok nyakára tolni, sőt utóbb maga Manuel is elvált tőle és
békeségre lépett III. Istvánnal, kitől csak azt kérte, hogy nevelés
végett küldené hozzá Béla testvérét, mert fimagzata nem lévén, őt teendi
örökösévé. Mária leányát is eljegyezte Bélával. De miután fia született
volna, nem csak az örökséget, de leányát is megtagadta Bélától.
Testvérének ezen viszontagságát szivére vévén a nemesérzésü fiatal –
alig huszonhat éves – király, hirtelen meghalt 1173-ban. Gyermekei nem
voltak.

III. Béla. 1173–1196 = 23 esztendeig.

31. Az ország idegenkedése Bélától. Geiza herceg fogsága.
III. István halála után Bélát illette a korona, ki mint már mondatott, a
görög császár udvarában neveltetett. Nem örömest hajoltak hozzá a
magyarok Manuel miatt, kinél neveltetett; mert a magyarok gyülölték a
görögöket, s most attól tartottak, hogy Béla, görög nevelésénél fogva,
görögösen fog Magyarországon uralkodni, és a görög császárnak aláveti
magát. Ezen véleményökben még inkább megerősödtek, midőn Manuel esküvel
kötelezé Bélát lemondani a görög császárság követelhetéséről, s hogy
mind azt, a mi a császárnak hasznára leend, buzgón eszközlendi. Az
esztergomi érsek Bánfy Lukács attól is tartván, miszerint az ó hitre
hajlana, ismételt felszólításokra sem akarta megkoronázni. Az ország
ismét pártokra szakadt, hanem Béla magát a kalocsai érsek által – a pápa
jóváhagyásával – Fehérvártt megkoronáztatta.
Geiza, ifjabb testvére, még ekkor sem nyugodott, hanem anyja által is
buzdítva, kül segitség után nézett, a miért Béla anyját is előbb tisztes
őrizet alá, későbben pedig, saját kivánatára, Görögországba vitette; a
szökevény Geizát a cseh fejedelem kiadván, fogságba tétette, hol azután
tizenöt évig tespedett.

32. Béla jótékony országlása. A magyar történet irása.
Béla igy megszabadulván vetélytársától, hatalmas kezeibe vette a kormány
gyeplőit, s ekkor a nemzet reményét túlhaladta, minthogy mindenben az
ország javát és mivelődését buzgott előmozdítani. s igy a gyanú s
idegenség helyét köztisztelet és szeretet foglalta el. Mindenek előtt a
tolvajokat és rablókat, kik a zavaros időben felettébb elszaporodtak,
szigorú rendszabályai által kiirtotta. – Minthogy eddig minden nyilvános
és magános ügyek csupán szóval tárgyaltattak, minden panasz, még a
királynak is, személyesen adatott elő a felek által, Béla tehát
mindezeket irásba rendelte foglaltatni, s az udvarnál és
törvényszékeknél szokásba hozta a könyörgő leveleket. Ekkor állítatott
fel a királyi jegyző vagy kancellár fényes hivatala. Igen valószinü,
hogy az országbáróságok, milyenek a pohárnoki-, lovász-,
ajtónálló-mesteri udvari főtisztségek is, a Konstantinápolyban keleti
fényhez szokott Béla által hozattak divatba. A királyok és nemzet
történetét névtelen (neve nem tudatik) jegyzője által összeiratta.

33. Háború a velenceiekkel. A Frangepánok. Gallicia a magyar korona
főurasága alá kerül.
A velenceiekkel, Dalmátia és a szigetek végett, több háborúkat viselt
nem minden szerencse nélkül, a midőn a derék Schinella testvéreket, kik
utóbb Frangepán nevet vettek föl, Modrus vármegye örökös főispánságával
s összes javaival ajándékozta meg hasznos szolgálataikért. Ezenben a
szomszéd Galliciában nagy egyenetlenség volt, s Béla abba keveredvén,
András másodszülött fiát akarta azon trónra emelni, de az elfogott
Wladimir herceg sátora vásznait szétvágta, kötéllé sodorta és úgy
ereszkedett le a várból és szerencsésen elillant. Gallicia aztán hosszú
vérontások után a magyar korona főurasága alatt Wladimir birtokában
maradt.

34. A keresztes hadak. Béla halála.
Az akkor (1196.) keletkezett harmadik keresztes háborúban is részt akart
venni, de betegsége meggátolta; igy Imre fiát nevezvén örökösének,
András fiának tömérdek kincset hagyott, s atyai átokkal fenyegeté, ha a
szent földi háborúkban helyette részt nem venne. Most I. Fridrik
(Barbarossa) császár vezérlete alatt tisztességesen viselék magokat a
keresztesek, s a császár és Béla becses viszonajándékokkal tisztelték
meg egymást. – Nagy befolyással volt az országra Margit királyné, Fülöp
francia király testvére, kit Béla 1186-ban vett feleségül. Ez által az
ország szorosabb viszonyba lépett Franciaországgal; ifjaink közől többen
a párisi főiskolában tanultak, honnan haza térvén, s főbb hivatalokra
emeltetvén, a tudományokat terjesztették. – Béla a szent gothárdi
apátságot alapította a cisterci szerzetesek számára. – Béla 1196. halt
el az egész hon nem kis szomoruságára, mert érdemeit illően
méltánylották.

Imre. 1196–1204 = 8 esztendeig.

35. Testvér háború. Imre elszántsága s halála.
Imre sem uralkodhatott békeségben, mert fivére, András, uralkodásra
vágyván, a kezeiben lévő kincset nem fordította, atyja meghagyása
szerint, keresztes hadra, hanem seregeket gyüjtvén, három izben támadta
meg Imrét. Midőn a harmadik ütközetben Imre magától többeket elpártolni
látna, csak egy rendkivüli, merész cselekedet által, mely lelki
elszántságát és ébredtségét bizonyítja, tartá meg a koronát. Látván
ugyanis a veszedelmet, veszszőt, vagy némelyek szerint, a királyi
pálcát, fogván kezébe, a pártos sereg közepén át ment András sátoráig,
hangosan kiáltva: „majd meglátom ki fogja merészleni kezeit ura és
királya ellen fölemelni!“ Andrást saját kezeivel megfogta s a táboron,
mindenek szemeláttára, kivezeté és Kene várába záratá. Fogságban maradt
András mindaddig, mig Imre erejét fogyni érezvén, őt kiereszté s
megkoronázott fiának, Lászlónak, gyámatyjává rendelte. Imre 1204. mult
ki.

III. László.

36. László kora halála.
András kezébe jutván a királyi hatalom, a mi után annyira esengett, a
királyi címet is igényelte. A haldokló testvér kérései nem inditották
meg, s az özvegy királynét az árva királyi gyermekkel együtt annyira
mellőzte, hogy azok jónak látták Leopold osztrák herceghez menekülni,
hol László fél év mulva elhalt, és helyet csinált Andrásnak.

II. András. 1205–1235 = 30 esztendeig.

37. András szerencsétlen uralkodása. Bánkbán. A keresztes hadmenet. Az
ország szomorú állapota. Az arany bulla.
Szomorú volt a hazára András uralkodása, ki Gertrud nejének tanácsára
idegeneket emelt a hivatalokra, nevezetesen a királyné fiatal és igen
tanulatlan testvérét, Bertoldot, a horvátországi bánsággal és kalocsai
érsekséggel diszesítette, kiről a pápa azt irá Andrásnak: „mi őt
mesterek mesterévé tettük, pedig nem érdemes, hogy tanitványok
tanitványa legyen,“ s oda utasította, hogy menjen elébb Vicencába
tanulni. – Ez által egészen elidegenítette magától a magyarokat, s midőn
Kálmán fiát Galliciában megkoronáztatná, itthon Bánk nádor, ki a
bánságot Bertoldnak kénytelenitetett átengedni, az önkényes királyné
szobájába törvén, őt meggyilkolta. Haza érkezvén András nem a bünösöknek
érdemök szerint való megbüntetésén, s a csend helyreállitásán
igyekezett, hanem új házasságra lépvén, készületeket tőn jeruzsálemi
utjára. Az atyjától e célra hagyott tömérdek kincset a testvér háborúk
elnyelvén, most minden szép, nem szép úton gyüjtötte a költséget; igy a
veszpremi főtemplomból Gizela koronáját is elvitte. El is ment 1217-ben
a Szentföldre. – Ha hallottuk a külföldi keresztesek disztelen
kicsapongásait, illik megemlékeznünk arról is, hogy a magyar keresztesek
békével, jó renddel utaztak s mindenütt örömmel és pompával fogadtattak.
A királyt püspökök és sok főurak kisérték. A sereget tizezer lovas és az
erdélyi szászok képezték, jelen voltak több jeles külföldi fejedelmek
is. – Ott, a szent földön, azután több izben szerencsésen küzdött a
törökök ellen, látván, azonban, miszerint az egyesült fejedelmek közt
meghasonlás történt, visszatért Magyarországba a nélkül, hogy költséges
vállalatának valami hasznát érezhette volna, sőt távolléte alatt itt is
elégedetlenség tört ki, s András, hogy az utra fölszedett adósságait
könnyebben fizethesse, a népre nagy adót vetett, a templomok és egyházak
javait elkobozta, sőt Dénes nádor az e miatt ellenszegülő barátokat meg
is verte: az ezüst pénzt megrontotta, az ércbányákat, minden egyéb
királyi jövedelmekkel együtt, a zsidóknak bérbe adta, min a magyarok
szerfelett megboszankodván, nyilván kijelentették, miként többé nem
Andrást, de Béla fiát ösmerik királyuknak, ki szinte kész volt atyja
ellen fegyverhez nyúlni. E súlyos körülmények közt tartá András a
nevezetes 1222-iki országgyülést. Ekkor szerkesztetett azon igen
nevezetes decretum, mely aranybulla név alatt ösmeretes a függő arany
pecsét miatt. Ebben András a nemesség jogait helyreállította és
megerősítette. Ámde ezen nevezetes decretum sem volt képes csendet
szerezni, s András haláláig (1235.) a legszomorúbb állapotban tengett az
ország. – Andrásnak Béla, Kálmán, András és István fiai maradtak.

IV. Béla. 1235–1270 = 35 esztendeig.

38. Béla erélyes uralkodása. A kúnokat az országba fogadja.
Leirhatlan zavarban hagyta el András az országot, melyre Béla fényesebb
napokat vala derítendő, ha épen alatta a legkeményebb csapás nem éri
hazánkat. A zürzavar eloszlatására férfias elhatározottsággal fogott;
mindazokat, kik András alatt az országot megzavarták, különféleképen
megbüntette, Dénes nádornak szemeit tolatta ki; továbbá azt parancsolá,
hogy az érsekek, püspökök és főurakon kivül senki a király jelenlétében
leülni ne merészeljen; megujitotta III. Béla törvényét, mely szerint
kéréseit kiki irott levélben adja be, s a fontosabb dolgokat maga
elejébe kivánta adatni, a csekélyebbeknek elintézését a kancellára
bizván; végre az elajándékozott királyi fekvő jószágokat visszaszedte,
kivévén azokat, melyek valódi érdemek megjutalmazása végett adattak. E
veszteséget sokan türni nem akarván, mindjárt 1236-ban összeesküdtek
ellene, s Fridrik osztrák herceget hivták segitségül, ki midőn
Magyarországba átkelt volna, Bélától megszalasztatott. – Ezután Béla a
tatárok által szoritott kúnokat az országba fogadá azon föltétel alatt,
hogy keresztényekké legyenek, Kuthen királyuknak, kinek ő maga lett
keresztapja, Pesten adott lakást, a negyvenezernyi családot a
vármegyékbe osztá, s a főispánok itélete alá rendelé.

39. A tatárjárás. A király futása Austriába s onnan Dalmátiába.
Ezen időszakra esik azon iszonyú tatárjárás, mely Europa több
tartományait, de leginkább Magyarországot, annyira, feldúlá, hogy ahoz
hasonló pusztitást az egész történet tömött tárában nem találhatni. Maig
is azon hit uralkodik felőlök a köznép közt, miként azok nem emberek,
hanem kutyafejü szörnyetegek voltak. Ázsia belsejéből jött e durva,
tudatlan és kegyetlen ellenség. Dsingiskáhn (mindenek ura) volt azon
szörnyü nép méltó fejedelme, ki ez egész világon akart nem uralkodni,
hanem dühöngni. Fegyvere Azsiában pusztitott, fia Oktai, folytatta a
világ meghóditását, s nyugot felé haladva Europába is átszállitotta
iszonyu dühét. Oroszországban, noha szabad elmenetelt igértek a Kiewet
védő fejedelemnek, azt még is elfogták, s még más két orosz
fejedelemmel, két deszka közé szoritották, s egy vendégségnél pad
gyanánt használák. Dimitri azután azt tanácslá, nyomuljanak inkább
előbbre, hol majd virágzó országokra fognak akadni. A mongolok követték
tanácsát, s egyszerre, elboriták Lengyelországot, Sléziát, Morva- és
Magyarországot; Oroszország mindazonáltal nem maradt ment, mert kétszáz
esztendeig nyomorgott a mongolok járma alatt; az orosz fejedelmeknek a
kengyelt kelle tartani, midőn a mongolok lóra ültek s őket beretválni!
A szomorú hírre, hogy a mongolok Magyarországnak tartanak, Béla
Hederváry Dénes nádort Mármarosba küldé az utakat védeni. A szörnyü
ellenség ötszázezerre ment; dühösen áttörtek a Kárpátokon s az ország
szivébe nyomultak. Ép lakhely nem maradt utánok; tüz és vas emésztett
föl mindent, a mi eleven volt, kardra hányatott. A nádor éjjel nappal
lovagolt, a királynak a vészt hirül adni. A nádor megérkezte után három
napra Pesten voltak; a király nem akart még megütközni. Vácon a nép a
templomba menekült, s erősen védte magát sok idegenekkel; valamennyien
tűz prédájává lőnek. Igy jutottak Pestre 1241-ben Batu vezérlete alatt.
A magyarok közül sokan a kúnokat vélték e szerencsétlenség inditó
okának, a miért Kuthent, leginkább Fridrik eszközlésére, ki a magyar
trónra vágyván, az inséget öregbiteni szinte Pesten volt, meggyilkolták,
mire a kúnok felbőszülve a tatárokhoz csatlakoztak, s velök együtt
pusztiták uj hazájokat. Béla Kálmán öcscsével elejökbe ment; a mohi
pusztán Borsód vármegyében, a Sajónál találkoztak, de meggyőzetvén, csak
futás által menthették meg életöket. Kálmán sebjeiben elhalt. A
gyilkolás iszonyu volt; két napi útra feküdtek a holttetemek, köztök az
esztergomi, kalocsai érsekek sok püspökökkel és főurakkal. Béla király
igen vitézül viselé magát. Midőn egy tüzes csatában egy mongol agyon
akará vágni, Detrik, Mohol fia veté magát a csapás alá s királyáért
halt. Béla, látván a nagy veszteséget s kikerülhetlen vesztét, futásnak
eredt; az ellenség utána. Egy Ádám nevü lengyel elejökbe ugrott s egy
karját veszté oda; a királyt még mindig űzték, s Ivánka, látván, hogy a
király lova kifáradt, saját lovát adta alá, midőn pedig az is kifáradt
volna, Rugács ajánlá lovát, és ezzel menekült meg Béla üldözői elől.
Rugács a halottak közé veté magát, és igy kerülte ki a halált. A
szerencsétlen király Austriába vette magát, Fridriktől, kihez már előbb
küldé feleségét fiával együtt, segitséget reménylvén; de Fridrik
megfosztván őt maradt kevés kincsétől országából kitiltotta. Csak
bujdosva jutott Dalmátiába, hol Frangepán családja és Szubich méltán
fogadák a szerencsétlen királyt néhány híveivel együtt, de mintha a
szerencsétlenség nem lett volna kimerítve, Bélát, mint atyát is súlyos
csapás érte; két virágzó leányát temette itt el.
Most minden ellentállás nélkül dúlták a tatárok az országot. Kevés nap
mulva a mohi ütközet után Batu ismét Pesten volt. Százezer ember egy nap
halt itt meg; rendbe álliták őket nem s kor különbség nélkül s úgy döfék
gyilkaikat sziveikbe. A gyermekek a fogoly gyermekeken tanulták az
öldöklést; dicséretet nyert, ki egy vágásra ölé meg a kis keresztényt.
Miután Pestet vagyonaiból egészen kifosztották s lakosaiból
kipusztitották, megértvén a honi zavarokat, visszatakarodtak 1242-ben.

40. Béla visszatér az országba, s azután Fridriken boszút áll; a
tatárokon fényes győzelmet nyer.
Visszajött ezután Béla is, de könyes szemekkel látta virágzó városainak
és faluinak düledékeit; az egész ország lakatlannak látszék. Csak bajjal
lehetett az erdőkbe és barlangokba menekült csekély számu lakosokat
összegyüjteni; a szomszéd tartományokból tehát uj gyarmatokat
telepített, az elpusztult várakat, városokat; templomokat fölépitette,
az uravesztett földeket az uj lakosok közt elosztotta, s igy lassan
lassan iparkodott országát helyreállitani; ekkor ismét éhség támadt; a
farkasok annyira elszaporodtak, hogy a fegyveres embert is megtámadták.
A velenceiek az ország mostoha állapotát hasznukra forditván, Dalmátiába
törtek és Zárát elfoglalták. A király kénytelen volt ezt türni; mert
minden gondját a belállapotra forditá, s azon felül még előbb Fridrikkel
akart számolni. Nem is halasztotta sokára Fridrik becstelen tettének
megboszulását; 1246-ban beütött Austriába s Fridrik – utolsó herceg a
babenbergi házból – az ütközetben Béla szemeláttára Frangepán Bertalan
által megöletett.
Béla ezután Stájerország végett Ottokár cseh királylyal keveredett
háborúba, azonban lemondván Stájerország birtokáról, vele békét kötött.
Még Ottokárral volt Béla elfoglalva, midőn a tatárok Nogáj kán alatt
ismét roppant sereggel beütöttek, most azonban egy véres harc után,
melyben ötvenezer esett el közülök, Béla az országból őket kiűzte.
Elte fogytáig (1270.) kisérék e nagylelkü fejedelmet a viszontagságok;
még egyetlen fia István is ellene lázadt.

V. István. 1270–1272 = 2 esztendeig.

41. István szerencsétlen hadjárata. Döghalál.
István a csehekkel hadakozott, de fegyvereit nem kisérte szerencse, s
midőn ehhez még döghalál is járulna, keservében elhalt 1272-ben. Kún
születésü nejétől László és András fiai maradtak.

IV. László. 1272–1290 = 18 esztendeig.

42. László gyámság alatt. A habsburgházérti háború. A király feslett
élete miatt elzáratik. A kúnok megölik.
László tiz éves gyermek korában jutott atyja halála után a trónra, minél
fogva sok ideig gyámság alatt volt, a kormányt helyette anyja, az özvegy
királyné és Pektári Joákim vették át, de ezek sem igen sokat gondoltak
az ország javával, önkényök által annyira vitték a nemzetet, hogy a
zavarok az udvarnál és országban nőttön nőttek, minek következtében a
királyné elfogatott és Turul várába záratott. Kaplony Endre pedig
Lászlót nem sokára koronáztatása után még meg is korbácsolta.
Ezen időtájban választatott az erőteljes, nagy tekintélyü habsburgi
gróf, Rudolf, a német császárságra, kit a dölyfös Ottokár, cseh király,
nem akart urának elismerni, s a hübéri eskü letevése helyett haddal
támadta meg; a császár a magyarokat segítségül hiván, ezek Ottokárt a
Morvamezőn vivott csatában megölték, s Rudolfnak a császárságot
biztosították, s igy lettek a magyarok a dicső habsburgi háznak, mely
már csirájában veszendő vala, alapitói, erős támaszai (1276.).
László roszlelkü emberektől vezettetve, oly erkölcstelen és feslett
életet vitt a kúnok közt (ezért kún Lászlónak is neveztetik), hogy a
püspökök s néhány világi urak látván, miszerint az elcsábított ifju mind
magának, mind az országnak veszedelmére indul, őt Fintha nádor vezérlete
alatt elfogták s tisztes őrizet alá tették. Itt józanabb gondolatokra
tért, javulást igért és kiszabadult. Mire a fellázadt kúnokat megtörte,
azután pedig az ismét pusztító tatárokat elölte. Hanem ismét előbbi
feslett életébe dölt vissza, a kúnok s azután tatárok közt mulatozott,
mig három kún férjfiú által: Árboc, Törtel és Kemencse, 1290-ben
megöletett. Gyermekei nem maradtak.

III. András. 1290–1301 = 11 esztendeig.

43. Az Árpád véréből származott utolsó király. Trónkövetelők.
III. András II. Andrásnak István fiától született. Minthogy nem volt
több fiörökös az Árpád-családból, egész országlása alatt folytonosan a
magyar korona után esengő külföldi vetélytársakkal vesződött,
mindazáltal szerencsésen megtudta tartani az elsőséget. A valláson és
országon ejtett sérelmeket orvosolni vágyván, szigorú törvényeket
hozott, a miért sokan elidegenedtek tőle, s a tizenkét éves Robert
Károlyt, kit a pápa már előbb királylyá nevezett, Nápolyból Zágrábba
hozták s ott megkoronázták. András az innen eredő veszélyt meggátolandó,
1300. végén a jövő tavaszra közönséges fölkelést hirdetett. Ezt azonban
már nem élte meg, mert mindjárt az 1301. év elején a fiatal, ép erejü
király hirtelen, mint némelyek irják, méreg által, fimagzat nélkül,
elhalt. Erzsébet leányát Vencel cseh herceg jegyezte el.
Ezen időtájra esik honunkban a céhek eredete, valamint a papiros
ösmerete és használata is. Első papirosra irt levélnek állitják a
történetirók azt, melyet az erdélyi püspök, a pápa követjétől vett;
előbb pergamen használtaték.


Magyarország a vegyes házakból származott királyok alatt.
1301–1526 = 225 esztendeig.

Vencel. 1301–1305 = 4 esztendeig.

44. A pápa beavatkozása a király választásba. Csák Máté. Vencel
megkoronáztatik; az országból eltávozik.
Kifogyván Magyarországban az Árpád véréből származott férjfinem, a már
szinte szokássá vált meghasonlás és pártoskodás még inkább nőtt, s még
inkább éleszté azt VIII. Bonifác pápa azon állitásával, hogy
Magyarország az anyaszentegyház tulajdona, minélfogva ő – a pápa – adhat
királyt az országnak. Hogy ezen állitásának erőt adjon, Robert Károlyt,
a nápolyi király fiát, Romában Magyarország királyává meg is koronázta.
Örömest fogadták volna a magyarok a jeles tulajdonságokkal diszlő
herceget, hanem attól tartván, netalán ezen esetből a pápa későbbre is
jogot tulajdonítson magának kénye szerint az országnak királyt adni s
átalában az ország ügyeibe avatkozni, a kalocsai érsek és Csák Máté
trencséni főispán vezérlete alatt inkább a cseh királyt Vencelt, ki IV.
Béla leánya által volt az Árpádokkal rokonságban, kinálták meg a
koronával. A cseh király nem fogadta el maga számára a koronát, hanem
hasonnevü tizenkét éves fiát ajánlotta, kit Fehérvárra vittek és ott
megkoronázták. A pápa azonban egyházi átokkal fenyegette Vencel pártját,
a miért a cseh király fiát féltvén, 1304-ben seregével az országba jött,
s miután Esztergomban a templom és levéltár kincseit rabló módjára
lefoglalta, a koronát is kezére juttatva, útközben a vidéket pusztitva,
fiával együtt visszatért honába.

Otto. 1305–1308 = 3 esztendeig.

45. A nemzet jogaihoz ragaszkodik. Otto bajor herceg királylyá
választatik, s titkon az országba jő. Apor László. Otto elhagyja az
országot.
Még az egyházi átok sem kötheté a hazájok jogaihoz tántoríthatlanul
ragaszkodó magyarokat Robert Károlyhoz. Vencel eltávozása után ismét
Otto, bajor herceget, IV. Béla unokáját kinálták meg a királysággal, ki
megkapván Venceltől a koronát és a többi királyi ékességeket, titkon,
mint kereskedő, jött be az országba, mert a pápa párthivei a határokon
cselt vetének elébe. Otto azonban szerencsésen kijátszotta őket, hanem
útjában a koronát, mely egyéb portékák közé volt pakolva, elvesztette.
Biztos emberét küldvén annak fölkeresésére, az a koronát valóban
tokjával együtt egy pocsolyában megtalálta; Otto még azon évben a
veszprémi püspök által megkoronáztatott. – A pápa – most már V. Kelemen
– még mindig Károlyt pártolta, azért Otto, hogy magát szorosabban a
magyarokhoz kösse, Erdélybe utazott, Apor László vajda leányát nőül
venni szándékozván, de a vajda őt megfogatta, bebörtönözte és a
mindenkor magával hordott koronától megfosztotta. Otto későbben
kiszabadulván fogságából, visszatért Bajorországba, élte fogytáig
megtartván a magyar király cimet.

I. Károly. 1308–1342 = 34 esztendeig.

46. A pápa elösmeri a nemzet szabad választási jogát. Robert Károly.
Csák Máté halála. Zách Felicián.
Otto viszontagságai után a pápa követe a királyválasztásra összegyült
nemzetet ismét Robert Károlyra akarta kényszeríteni, midőn pedig látná,
hogy a pápa tekintélyének erősen ellenszegülnek, sőt a budai egyház a
pápára szinte átkot mondana, kijelenté végre, hogy válasszanak, a kit
tetszik, a pápa semmi jogot sem követel a választásban. Erre az
összegyült rendek szabad akaratjokból, kényszerités nélkül királyuknak
nyilvánitották Károlyt, s minthogy a szent István koronája még mindig
Erdélyben volt, uj koronát készítetvén, ismét megkoronázták. De a nemzet
előtt még ezen koronázás sem volt érvényes; a nemzet hézagot látott
Károly jogában, melyet csak sz. István koronája tölthet ki. Két év mulva
sikerült, nagy igéretek által, Lászlótól a koronát visszakapni, mely
örvendetes hír a Rákoson hirdettetett ki épen sz. István napján, s igy
végre Károly, Fehérvárt felvette sz. István koronáját.
Csák Máté igen hatalmas és garázda főur, ki Trencsén várától Komáromig,
innen Hollókőig Nógrádban és Visegrádig nem csak földesuri, hanem
királyi jogokat is zsarnok kénynyel gyakorolt (azon föld maig Mátyus
földének neveztetik), pénzt veretett, udvarát királyi módra
főhivatalnokkal, nádorral, kincstartóval sat. látta el, ezután sem
akarta Károly király hatalmát elösmerni, ellene több évig harcolt, s