Az élet könyve - 3

Ha barátnői szépségét vagy jó tulajdonságait kisebbíti.
Ha sokat jár egyleti gyűlésekre.
Ha a házat nem tartja rendben és tisztán.
Ha többet költ, mint amennyit családja jövedelmi viszonyai megengednek.
Ha nem műveli ki szellemét annyira, mint amennyire társadalmi állása
követeli.
Ha férjnél lévén, egy sereg udvarlót tart magának. (Még inkább, ha csak
egyet.)
Ha gyermekeit egészen a cselédekre bízza.
Ha sokat járkál az utcán.
Ha a reábízott diszkrét titkokat kifecsegi.
Ha ferdesarkú cipőben jár…
* *
Az igazi női kellem, a természetes finomság, a művelt fej és művelt
lélek, a természetes egyszerűség, a szív nemessége fiatalít még akkor
is, amikor már sem a rizspor, sem a kölni víz, sem az illatszer, sem a
kitömött ruha, sem az elegáncia, sem a pénz, sem a jó társadalmi állás
nem használ többé semmit.
* *
Valamint műbor van, úgy van műkedvesség is. A korszellem általában nagy
tökéletességre juttatta a hamisítás művészetét.
A vidám, üde női kedély isten különös ajándéka és oly becses
tulajdonság, hogy azok is utánozzák, akiknek nincs meg. De mégis azt
mondjuk, hogy ha valakinek nincs elég vidám kedélye, vagyis ha nem
kedves, mesterséges eszközökkel ne iparkodjék ilyenhez jutni.
A férfinak nincs borzasztóbb csalódása mint az, ha észreveszi, hogy a
nőn mesterséges kincseket szeretett s hogy abban van megcsalva, ami
életének legmagasabb célja volt.

Hiuság.
Ha azt mondjuk, hogy ez vagy amaz a nő _hiu_, még semmit sem mondottunk.
Minden nő hiu és kell is, hogy az legyen.
A nők hiusága: erény. Alapjában nem más, mint jogos tetszeni vágyás. És
ez sem más, mint az alkalmazkodás az erősebb férfi kedvező indulataihoz.
Az olyan nő, aki éppen nem hiu, már cinikus is egyben.
Amely nőnek pedig szíve nincs, az a maga nemében a legalsóbb
individuumok közé tartozik s ha még oly kivágott ruhában csillogtatja is
fehér vállait, fekete, mint maga Belzebub.

Szeretetlenség.
Sok nő van, talán a többség ilyen, aki közepes rokonszenv mellett vagy
közömbös szívvel megy férjhez és vagy nem érzi ebben való
tökéletlenségét, vagy beletörődik, vagy – ami szintén az élettel jár
szeretetlenségben lelkileg elfajul, rosszá lesz. Maga sem tehet róla.
Egy töredék később válással menti meg életét a lelki katasztrófától, a
többi, a sok, végigtengődik a szeretetlen életen.
A női élet gyarlóságának hajótöröttjei ezek, akik sokkal többen vannak,
mint amennyit magunk körül ismerünk, mert hiszen ez a dolog a
statisztika előtt gondosan el van rejtve.
Egy bizonyos rész előre tudja, hogy szeretetlenül nem képes férjhez
menni, de ez az eltűnő kisebbség. Ebből is sokat behódít a bevett
szokások karjaiba a rábeszélés, az idő, a mások vélt családi
boldogságának a látványa, a szülők parancsa és a fiatal korral járó
tapasztalatlanság. Hiszen annyi mindenféle kényszerítő erő dolgozik a
női szív örökkévaló jogai ellen!
Nagyban és egészben így bánik el a nővel a felvilágosultság. Elnyomja
zsenijüket, mint ahogyan a férfiak tehetségét is legnagyobbrészt
elnyomja a születési és osztályelőítélet, a protekció, a nepotizmus és
más ezer káros előítélet. Csakhogy a nő gyöngeségénél fogva nem tud
harcolni ellene, vagy csak óriási kockázatokkal.
Segíteni kell neki.

Férjhezmenés.
A férjhezmenés bizonyára legfőbb rendeltetése a nőnek.
De jaj annak, aki az élet egész tartalmát ebben keresi és nem ismeri
föl, hogy az nem maga-magáért nagy és szép dolog, hanem a kötelességek
és jogok ama szép harmóniájáért, amelyek a férjhezmenéssel elég
kellemesen kezdődnek, de sokszor nehéz megpróbáltatásokkal folytatódnak.
Aki erre nincsen készen és pusztán csakis férjhez akar menni, az
rövidesen, de már későn ébred föl nagy álmaiból.
* *
Az a leány, aki mesterkedéssel szédít meg egy férfit, – ami egyébiránt
nem nagyon nehéz – a végzettel űz játékot. Eleintén a dolognak
mindenesetre szebb színe van, de a házasság után a legszebb rózsaszín is
elfakul, ha a festék hamis volt. És ami még legrosszabb, azoknak a
nőknek, akik így jutnak fejkötő alá, már jellemükben is olyan hiba van,
ami később, amikor már a mámor tengerén átlubickoltak, mindenféle módon
érezteti magát.
A nőnek, hogy boldog lehessen (mert a férjhezmenés még egyáltalán nem
jelenti a boldogságot), egészen bizonyosnak kell abban lennie, hogy őt
szereti is az a férfi, akihez hozzámegy. Már pedig ha csak mesterkedés
útján idézte elő nála a hajlandóságot, ezt sohasem tudhatja, sőt
csakhamar, már az első rossz órában arra a tudatra fog ébredni, hogy
maga-magát csalta meg legjobban.
* *
A tisztességesnek ismert szerelmi mesterkedések közt mindennapi kérdés:
– Hogyan kell diszkrét módon a széptevő férfit színvallásra, vagyis
nyilatkozatra bírni?
A kérdés nem egész. Folytatása ez volna: »… úgy, hogy el ne szalasszuk«.
Rendesen a mamák kérdése. Olykor a leányoké. De erre a kérdésre is csak
azt lehet felelni, mint minden szerelmi mesterkedésre: _sehogyan_.
Ami magától él és fejlődik, azon a mesterséges beavatkozás csak ronthat.
És ha valamire, úgy erre illik a jól ismert német közös-szólás: Man
merkt die Absicht und wird verstimmt.
Még rosszabb az, hogy a mesterkedésektől éppen azok a legderekasabb
férfiak állanak félre leghamarabb, akik igaz szerelemmel közeledtek
ahhoz a nőhöz. A számítók és haszonlesők soha.
A férfiak közt két fajta van, mely a mesterséges »édes kényszerítés«
visszataszító erejét meg nem érzi: a gonoszok és a bambák fajtája. Ezt a
két fajtát azonban igazán nem érdemes nyilatkozatra bírni.

Női becsület.
Azok a megfontolatlan törekvések, amelyek a _női becsületet_ a férfiak
becsületével mindenben egyenlővé akarják tenni, mindig kudarccal
végződnek, mivel figyelmen kívül hagyják, hogy becsületfogalmaink
életküzdelmeink eredményei.
A munkapályáknak a nők számára való megnyitásával kétségtelenül
alkalmazást nyernek a velük járó becsületfogalmak a nőkre is; de a női
tisztaság, a hűség és a nemi megbízhatóság nagy becsületfogalma éppúgy
nem tűri el a reformot, mint a férfinak a bátorsággal járó
becsületfogalmai. A gyáva férfi és az aljas asszony változhatlan
tipusok.
Egyáltalán a tízparancsolat ellen a társadalmat nem lehet reformálni,
mivel az a kezdetleges társadalmi rend minimális törvénykönyve. A békés
együttélést, ami a társadalmi rend, több tilalom jobban biztosíthatja,
kevesebb sehogyan.

Hősiesség.
Az asszony legnagyobb hősiessége, ha szerelmét a szeretett férfi
jóvoltára való tekintetből eltitkolni képes. Éppen ezért olyan ritka is,
mint minden nagy hősiesség. Mert százszor is elevenen hal meg az a nő,
aki közönbösséget vagy éppen ellenszenvet tud mutatni, holott a szíve
telve van szerelemmel.
Drámákban és regényekben nem ismeretlen ez a hősiesség. De mert a költő
olcsón oszthatja az igazságot, ott nem is marad soha jutalom nélkül. A
hősies lemondás kitudódik és a hősnő elveszi a maga jutalmát.
Az életben a nagy erények azonban drágábbak. Ott a hősnőnek legtöbbször
meg kell elégednie a vértanui koszoruval. Aminthogy a férfiak
hősiességének is legtöbbször ez a jutalma.
Innen van az, hogy az életben annyi nő játssza – biztos hatás reményében
– a hősies lemondás nagy komédiáját és igazából olyan igen kevesen
tudnak lemondani.
De ez a kevés a női nem legjava.

Szemérem.
Ha a szemérem puszta emberi kitalálás volna, mint például a
vajköpülőgép, akkor lehetne arról beszélni, hogy valami jobbat találjunk
ki helyette. A szemérem azonban a kulturtörténet illatos virága s mint
természetes alkotás, nagy jogokkal bír a haladásban.
Nem felel meg a tudománynak az a »feminista« tan, hogy már a gyermeket
is meg kell tanítani _mindenre_, ami a felnőttek tudása alá tartozik, de
ott is a magasabb erkölcsi érzés fátylával van letakarva.
A szemérem fejlődési állapot lévén, már ennélfogva is tiszteletet
érdemel. De észbeli okkal is könnyű belátni, hogy a serdületlen, helyes
ítéletre még képtelen gyermekelme egészen _mást_ fog látni a nemi élet
pozitív dolgaiban, mint a felnőtt elméje.
Körülbelül bizonyosan előre meg lehet mondani, hogy az a
gyermeknemzedék, melyet ily cinikusan vezetnek be az élet nagy
misztériumaiba, felnövekedve, feslett lesz és a műveltségben minden
tekintetben visszaeső állapotot fog létrehozni.
A szeméremérzésre a műveltségnek nagy szüksége van és beláthatatlan
időkig lesz is. Annak pedig, aki a gyermekeket megbotránkoztatja, – így
szól a jézusi tan – jobb lett volna malomkövet kötni a nyakába és a
tengerbe ugrani.
Az istenek a különböző életkorokat különböző koszton tartják. Aki ezt
összezavarja, az élet nagy rendjét dúlja föl.
A tudásnak lassan és fokonként kell föltárulnia a gyermek értelme előtt;
akkor is úgy, amikor és ahogyan ítélete és tapasztalata már elbírja a
nagyobb és nagyobb igazságokat.
Életundor lenne belőle, ha már a fiatalabbak is úgy tudnák, mint az
öregek. Nemcsak életundor, de a társadalmat összetartó erkölcsi
kötelékek oly meglazulása, mely üressé tenné az életet és kívánatossá a
korai halált.
* *
A nő szemérmessége a társadalmi rendben még akkor is fönntartó erő, ha
igazi erkölcs nincs mögötte. Mekkora hatalom akkor, ha igazi belső
tisztaságnak külső ragyogása!

Rágalmak.
_Nők erkölcseiről_ férfitársaságban rosszat beszélni szokás, de minden
körülmények közt aljasság.
A nő abban a szerencsétlen helyzetben van neménél fogva, hogy nem
védheti úgy magát az ilyen cudarságok ellen, mint a férfi; sőt ha védeni
kezdi magát, már a védelem is sujtja.
Az asszony hírneve csak akkor tiszta, ha még védelmezni sem kell.
Ennélfogva a nő ebben oly igen gyönge helyzetben van, hogy rajta a
pletyka és a rágalom a legborzasztóbb igazságtalanságot is büntetlenül
gyakorolhatná.
Tiszta dolog, hogy az asszonyokról, kivált pedig a szép asszonyokról
továbbadott állítások 99 századrésze ráfogás és igazságtalan vád. Amíg
asszonyok közt megy az ilyen, hagyján. Ők nagyon jól tudják, hogy az,
amit egymásról mondanak, többnyire csak szóbeszéd és nem igazság. De
amint férfiak veszik át az ilyen beszédet, ott már a legnagyobb
mértékben komoly és a becsületre megy, olykor egy egész élet semmivé
tételére.
A nő becsületét tehát rágalommal illetni: a halálos bűnök közé tartozik.
* *
Dumas fils a rágalmakról:
Nincs olyan sok rossz asszony, mint ahogyan mondják. És nincs olyan sok
jó, mint képzeljük.
* *
Az emberek s kivált az asszonyok megítélésében nem szabad elbizakodott
módon eljárni. Aki siet az ítélettel, vagy éppen előbb eljár a szája,
mielőtt még ítélt volna, az hamar észre fogja venni, hogy sokban
tévedett.
Okos ember csak akkor ítél, ha tényekről és kétség alá nem eső
bizonyítékokról bír tudomással, de akkor azután meg is marad az
itéletnél.
Crémieux egyik híres védőbeszédében – nem lévén elég bizonyíték egy
gyilkossággal vádolt ember ellen – Kainra és Ábelre hivatkozott mentő
tanuk gyanánt.
Kain – úgymond – megölte Ábelt; az isten, aki mindenható, ezt látta és
tudta. És mégsem sujtotta le azonnal Kaint, hanem előbb a próbákat
kérte. Megkérdezte Kaint, hogy hova tette az öccsét. Kain azt mondta,
hogy ő nem őrzője Ábelnek. Az isten erre az égbekiáltó vért hozta fel
bizonyíték gyanánt és tárgyalást tartott Kainnal.
No, ha az isten is ilyen alapossággal vizsgálta meg az esetet, akkor
senkinek sem fog ártani, ha előbb tárgyalást tart magában, mielőtt
ítélne, különösen az asszonyok felett, akiket már a puszta gyanu is
sokszor megöli.

Feminizmus.
A feminizmus lényege ebben a két kérdésben van:
1. Ugyan a nő értelmileg egyenlő-e a férfival?
2. Ugyan az élethivatásokban sikerül-e a nőt valamikor a férfival
teljesen egyenlővé tenni?
Mind a két kérdésre nemmel kell felelni, bármennyire meg is ijedünk a
magunk hangjától.
Az elsőre azért: nem, mivel a nő értelmi világa, ha mennyiség szerint
egyenrangú is, de minőség tekintetében nem egyenlő. Egyenrangúság tehát
van, de egyenlőség nincsen, mivel a két nem szervezete és rendeltetése
egy ponton különbözik egymástól. Az egyenlőség itt az emberi nem halálát
jelentené.
A másodikra azért: nem, mivel az elsőre: nem.
A nő rendeltetésénél fogva értelmileg sem egyenlő a férfival. Egyenrangú
igen, de _más_. Egyenlősége minden tekintetben az emberiség visszaesését
jelentené.
Amivel még nincs az mondva, hogy a feminizmus hiábavaló. A végső határon
innen még tengersok kérdés van, amiért küzdenie érdemes.
Az asszonyt még a legtökéletesebb jogrendszer sem képes megvédelmezni
attól, amit zsarnokságnak szeretnek nevezni, de ami túlnyomó nagy
részében magának az asszonynak a védelme.
Az élet csendes felszíne alatt azonban csakugyan kimérhetetlen emberi
szenvedések szörnyetegei laknak. Nem egy, de számtalan asszony van, aki
a legsúlyosabb gyötrelmeket viseli naponkint, vértanui megadással.
Nemcsak súlyos erkölcsi, de sokszor fizikai szenvedéseket; olykor durva
lökéseket, borzasztó és gyakori megaláztatásokat, sokan ütlegeket.
Egy se viselné, ha a családi életben nem találna nagyobb erkölcsi jót s
a ház födele alatt nagyobb biztosságot, mint kint az életben, egyedül,
ahol szintén sokszor meglökdösik és megütlegelik az embert, de szeretni
úgy sohasem tudják, mint a családi élet tűzhelye mellett.
A törvény szava és a rend parancsa sohasem ér el eddig. Az emberek nem
is tudják, milyen nagy hálával tartoznak a vallás, az irodalom, a
tudomány és művészet papjainak, akik lelkük melegével és értelmük
világosságával szelidítik az emberi erkölcsöket ott, ahová semmiféle
hatalmi eszköz nem bír elhatolni.
Ime, egy megművelhető parlag a feministák számára.
* *
Sok nő van, aki egész életét csupa szabadságharcban tölti el. Először a
szüleitől, azután pedig a férjétől akar szabadulni.
* *
Jusson eszünkbe, hogy a nőnek is van egyénisége, amelyet megsemmisíteni
nem szabad, még a szerelemben sem.
Ha például Romeo úr kéri, talán követeli Julia őnagyságától, hogy
távollétében az egész farsang alatt egyetlen bálban se táncolja senkivel
az ismeretes »második négyest«, ez legalább is gyöngédtelenség. A fiatal
hölgyet nem szabad így kitenni a világ céltáblája gyanánt soha, még
akkor sem, ha Romeo majd meghal érte.
A szabadságra minden emberi viszonyban szükségünk van. A nőnek nem
kevésbbé, mint a férfinak.
Máskülönben örökkévaló igazság az is, hogy a nő, ha nem tesz valamit a
szíve szerint, nincs is abban semmi köszönet.

Nevelés.
A jónevelésű leány fogalmának meghatározása igen sok nehézségbe ütközik.
Azt lehetne mondani, hogy az a leány, akinek mindig a jó nevelését
dicsérik, nem bír jó neveléssel.
A jó nevelésű leány körülbelül az, akinek a neveléséről sohasem
beszélnek, hanem más jó tulajdonságait dicsérik, mivel észre sem veszik,
hogy »nevelve van«.
Azok, akiknek mindig a jó nevelését emlegetik, rendesen fonákul vannak
nevelve, vagy ha úgy tetszik: agyon vannak nevelve. Az utcán úgy járnak,
mintha botot nyeltek volna; öltözékük annyira divatos, hogy majdnem
elrepülnek; a társaságban olyan jól nevelt arcot vágnak, mint egy fából
faragott Buddha-bálvány. És nem mosolyognának egy házért, amíg a mamára
nem néznek előbb. Különben telve vannak illemszabályokkal; legjobb
gondolataikat elhallgatják; rokonszenveiket gondosan eltitkolják…
szóval, ki vannak tömve jó neveléssel.
* *
Borzasztó elgondolni, hogy ebben a mi művelt, felvilágosodott,
jogegyenlő és jól rendezett világunkban vannak olyan asszonyok is, még
pedig milyen sokan, akik életfogytig tartó jónevelésre vannak elítélve.

Jóravaló asszony.
Mindennap hallani azt a panaszt tiszteletreméltó nők ajkairól, hogy _nem
érdemes_ _jóravaló asszonynak_ lenni. Mert íme, ez a ledér nő, amaz a
ledér nő, hogyan úszik a szerencsében. És hány eset van arra, hogy a
férfi elpártol még családjától is, hogy idegen, cifra női bálvány lábai
elé rakja hódalatát.
Szerencsére az ítélet rossz, de nem is egészen őszinte.
Azok a nők, akik ezeket mondják, tulajdonképen nem is képesek arra, hogy
a boldogságnak abban a kétes nemében részesüljenek, ami »azoknak« a
nőknek jutott osztályrészül.
Ugyanaz az undor az, ami a becsületes férfit képtelenné teszi valamely
aljas cselekedet elkövetésére, habár tisztán látja, hogy más férfiak
milyen szerencsét tudnak kovácsolni alávalóságaikból.

Barátság.
A barátság csak férfiak közt lehet igazi. Ennek oka az, hogy a durvább
életküzdelem a férfiak dolga lévén, az abban szükséges hűség,
megbízhatóság és lovagias, szinte katonás összetartás csak a férfiak
közt képes kifejlődni igazán. Ezek együvé foglalva barátság név alatt
ismeretesek.
A nők közt a barátság, vagy mondjuk: barátnőség, meglehetősen laza
érzés. Ők kiválólag egyéni és családi életet élnek, s így az ahhoz való
erkölcsi tulajdonságaik fejlettebbek. Kint az életben pedig a nők
tulajdonképen nem küzdőtársak, vagyis bajtársak, hanem versenytársak.
Férfi és nő közt nincsen tartós barátság, mivel annak életünkben helyes
alapja nincs. A férfi és nő természeti viszonya más lévén, a barátságban
vagy összevesznek egymással, vagy pedig egymásba szeretnek.
A férfinak csak egy igaz barátja lehet: a felesége. De az azután a
legjobb barát.

Kacérság.
A kacérság voltaképen nem más, mint folytonos hazugság. Arra van
alapítva, hogy az emberekben nagyon is közvetlen tetszést és nem
teljesedő óhajt idézzen elő a tetszelgő nő iránt. Ez egy darabig vonzó
lehet, de utóvégre is megszűnik annak hatása, ha kitetszik, hogy csak
charlatinizmus és a folytonos igérő magaviselet mögött nem rejlik semmi
teljesedés.
A kacér nő kezdetben tetszik, később nevetséges, végül gyűlöletes.
* *
Az asszonyi _megbízhatatlanság_ kezdete az asszonyi kacérság. Száz
asszony közül, aki efféle kalandba ereszkedik, körülbelül a fele bele is
ég, legtöbbnyire maga sem tudja hogyan.
Egy szellemes hölgy egyszer beszélgetés közben ezt mondta nekünk:
– Hogy önök, férfiak, nem ismernek minket, abban semmi különös sincs; de
annál különösebb, hogy mi magunk sem ismerjük magunkat és sohasem
tudjuk, mit hoz a legközelebbi öt perc.

A rossz asszony.
A _haragos hölgyek_ nem szépek; az arcuk egészen elveszíti angyali
vonásait és valami ördögi torzítja el, amit, ha csak egyszer is lát az,
aki azt a hölgyet szereti, soha életében nem felejti el. Mindig attól
retteg, hogy annak a hölgynek minden szépsége, jósága, szelidsége csak
ideig-óráig tartó álarc, ami mögött visszafojtott rossz indulatok
szörnyetegei lappanganak.
Haragos asszony: harmadnapos hideglelés.
* *
A jó asszony, B. Eötvös József szerint, olyan, mint a napsugár. Ha nem
is hoz semmit, minden gyarapszik tőle.
A rossz asszony pedig olyan, mint az árvíz. Minél többet hoz, annál
kevesebb a köszönet benne.

Felvilágosodás.
A nőben a világ dolgairól való tudás, vagy mint hibásan mondják: a
felvilágosodás nem egyazon dolog a férfi tudásával és
felvilágosodásával.
A fiatal leány tudjon sokat, de ne mindent, az idő úgyis meghozza lassan
az élet egész ismeretét. Mindig igen nagyon szomorú élete van annak, aki
20–22 ével korában már mindent tud és azonfelül is még egyet-mást. Az
élet az ilyen lénynek mi újat sem tud nyujtani többé, különösen pedig
kevés örömet.
Úgy van az helyesen, hogy az istenek minden korban másféle koszton
tartsák az embereket; de aki már fiatal korában végigette az étlapot, –
férfi vagy nő legyen az – az bizony kirabolta az istenek konyháját és
minden bizonnyal beteggé tette a gyomrát.
Fiatal lények magukhoz illő idealizmussal nézzék a világ dolgait, az
idősebbek pedig realizmussal. A cinikus ifjuság éppen olyan fonák, mint
a szentimentális vénség.


SZERELEM.
A szerelem felülmulja a benne való hitet. A mindennapi beszéd: ha tudnád
mennyire szeretlek, – mélyen és végtelenül igaz.
_Humboldt_.
A szerelem az egész embert érdekli, a maga egyetemes világával. Aki
tisztán fizikai viszonynak gondolja, az emberiséget az állatiasság felé
sülyeszti. Aki tisztán szellemi viszonynak, az pedig az angyalokhoz
akarja emelni, akik tiszta lelkek.
Az ember azonban csak ember.
A szerelem eszménye a test és lélek teljes összhangja. Akármelyik
hiányzik belőle, tökéletlen és esendő viszony.
* *
A szerelem isteni eredetű, de egyben a természet megnyilatkozása. A
házasság azonban társadalmi intézmény.
Úgy is lehet képzelni, hogy a szerelem vad folyású, gyakori áradásokkal
bővelkedő folyó. A házasság pedig az a töltésrendszer, ami azt a folyót
szépen a maga medrében tartja, hogy ki ne áradjon, el ne posványosodjék
és az emberi szorgalom gyümölcseit el ne pusztítsa.
Már most ez a kettő együtt jó és hasznos; de mennél vadabb és áradozóbb
az a folyó, annál jobban kigondolt töltésrendszerrel és
rőzsesarkantyúkkal kell azt illendő folyásban tartani. Mert ha egyszer
megvadul és kiszakítja a töltéseket, akkor szinte rosszabb, hogy töltés
van, mintha nem volna, mivel azután a kiömlött és elposványosodott vizet
bajos visszavezetni megint a rendes medrébe, éppen a – töltések miatt.
* *
Nem egész ember az, – férfi vagy nő – akinek életét mély, hatalmas és
mindenekfelett uralkodó szerelem meg nem termékenyítette.
Boldog-e az a szerelem, vagy nem az, a társadalmi rend bevett kereteiben
zajlik-e le, vagy pedig azon kívül, talán annak ellenére: a dolog igazi
lényegében keveset számít. Csak hatalmas legyen és igaz.
Igy érthető az, hogy némely ember szerelméért szó nélkül, szinte
boldogan, tud akár meg is halni, holott oly kimondhatatlanul sok
házasság van, amelynek kötelékeiben férfi és nő egy életen át kínlódik
anélkül, hogy a leghatalmasabb emberi érzés tűzén valaha átment volna.
* *
Vannak mélységei és magasságai az emberi életnek, amelyekhez kis mérték
nem való. És ezek közt bizonyosan a szerelemhez illik a legnagyobb
mérték.
Ezt a mértéket azonban nem szabad alkalmazni azokhoz a mindennapi ú. n.
szokvány-szerelmekhez, amelyek jönnek-mennek, keletkeznek és elmúlnak,
anélkül, hogy a világ felületén több nyomuk maradna, mint egy hamar
elpárolgó leheletnek.

Egymáshozvalóság.
Okosság azt ki nem kutathatja, hogy mitől szeretnek az emberek egymásba?
Kivált pedig ki nem lehet kutatni, hogy a nő mitől szeret _ebbe_ a
férfiba és mért nem _amabba_, holott talán amaz külső szépség, állás és
vagyon dolgában előbbrevaló.
Hogy valami oka van ennek, az bizonyos; de az olyan mélyen el van rejtve
az emberi szívbe, vérmérsékletbe, jellembe, hogy azt onnan a
legnagyítóbb mikroszkópiummal sem lehet talán soha kikutatni. Földöntúli
titoknak látszik, ami a természeti, észlelhető világot meghaladja s az
élet ismeretlen, magasabb törvényeivel érintkezik. Hogy a tudás hosszú
munkával egyet-mást ki fog deríteni róla, valószínű. Hogy az egészet
kiderítse, elképzelhetetlen.
* *
Igazán és mélyen nem szeretünk bele mindenkibe, hanem csak egyvalakibe,
aki _hozzánk való_. Miért való éppen az hozzánk, nem tudjuk.
Beszéljünk példában.
Száz egyén (férfi vagy nő) közt úgy nagyjából hozzánk illik 30; ha ezek
közül választunk házastársat, akkor megleszünk vele valahogyan. De van a
100 közt pl. 5, aki még sokkal jobban illenék hozzánk. Sőt van talán
_egy_, akivel annyira egymásnak valók vagyunk, hogy ha vele találkozunk
– még haladottabb korban is – legyőzhetetlen szenvedéllyel vonzódunk
egymáshoz. És ez az _igazi_, akiről még a tapasztalt matrónák is
beszélnek.
* *
De a szerelemben is sokféle káprázat lehetséges. Ha valamely szeles eszű
fiatal leányt odaadnak a legelsőnek, akibe beleszeret, sok a
valószínűség amellett, hogy később, sőt már későn látja meg az »igazit«
és akkor kész a házaséletben a legborzasztóbb pokol.
Viszont ez a férfira is illik.
Nem kell tehát a leányokat a házból korán, 16–18 éves korukban, kifelé
tolni. Legyen idejük. Ismerkedjenek meg sok férfival, menjenek sokszor
társaságba, mivel pl. 100 férfi közt hamarabb ráakadnak arra az
»igazira«, mint 10 között.
Igy csak véletlenség lehet a sorsuk, de egy egész életet nem szabad
puszta véletlenségekre alapítani.

Őszinteség.
Férfi és nő közt, ott, ahol szerelemről van szó, ha az a szerelem elég
erős arra, hogy egy egész élet viszontagságait kibírja és azt a
boldogságot nyujtsa, amit mind a ketten várnak tőle: akkor ott
őszinteségnek kell lennie mindenekelőtt. És jól jegyezzük meg:
elsősorban a cselekedetekben.
Az emberi élet nagy dolgait általában véve nem a szavak döntik el, hanem
a valóságok. Szilágyi Dezső egyszer azt mondta, – és rettenetesen
igazsága volt – hogy a legfényesebb szónoklat sem nyom annyit, mint egy
bolhának a teste.
A szerelmesek közt talán lehet az, hogy az egyik a másiktól nem kérdezi,
nem várja, vagy talán nem is akarja az egész valóságot hallani; de a
cselekedetekben mindig elvárja tőle az egész igazságot és az iránta való
teljes hűséget minden körülmények közt, tekintet nélkül egy harmadik,
vagy akárhányadik személy akármilyen érdekére vagy jólétére.
Ez az erkölcsi alapja két lény szerelmének, aminek erősnek kell lennie,
mint a szikla, mivel erre a sziklára épül fel egy egész család életének
minden boldogsága, ideértvén nemcsak az erkölcsi életet, de még a
vagyoni életet is, tehát minden néven nevezendő boldogságot.
* *
A férfinak egészen elég tudnia, hogy a nő őt nem szereti; ezzel minden
joga kialudt a bensőségre.
A nő szuverénitása éppen abból áll, hogy szívével azt ajándékozza meg,
akit szeret. Az ellene alkalmazott fenyegetés vagy kényszer a nő emberi
méltóságának legalább is olyan megtámadása, mintha a férfit becsületében
alázzák le.

Megbizhatlanság.
Vannak az emberi szívben _apró indulatocskák_ is igen nagy számmal.
Útszéli érzelmek, divatos félrelépések, rossz regények, rossz
elbeszélések és rossz színdarabok, gyakran rossz példák által
felébresztett s a helyes akarat által annak idejében meg nem állított
szerelmi nyegleségek és előítéletek. Gyarló hajlamai az anyagiasságnak,
amelyeket a közönséges életben gyakran igen kemény jelzővel szokás
lesujtani.
Mert ha jól meggondoljuk, utóvégre is a kötelességérzés és a _tisztaság_
kultusza az, amin életünk java fel van építve.
Ha akaratunk olyan megbízhatatlan, hogy a legsilányabb indulat
szélcsapására is összeomlik, akkor bizonyára megbízhatatlanok vagyunk
egészen és nem kívánhatjuk magunknak azt a pietást, amivel az emberek
csak a nagy és hatalmas érzéseknek adósok a közös gyarlóság tudásánál
fogva.
* *
Az úgynevezett _próbák_ a szerelemben, amilyen pl. a féltékenység
felébresztése és az ehhez hasonló kisérletezések, nem igen
tiszteletreméltó dolgok. Rendesen csakis a szindarabokban szoktak jól
végződni.
A szerelem nem játék, hanem komoly valóság. Őszintébb, nyiltabb
mindennél, ami az emberi életben van. Kell is, hogy ilyen legyen, mivel
az élet legbecsesebb alkotása, a család alapja lesz.
Ez nem ismeri az apró fogásokat, csalárdságokat, cseleket és
hazugságokat, legkevésbé pedig a mesterséges szítást. Sőt mitől sem
irtózik úgy, mint ettől, mivel az megzavarja a bizalmat és mind a két
részről gyanuval fertőzteti meg azt, ami csak úgy ér valamit, ha mind a
két fél szabad és őszinte érzületén alapszik.
A »kipróbált« férfi a játék végén akkor is vesztesnek érzi magát, ha
nyert. A nőre nézve pedig – ha szeret – nincs nagyobb kegyetlenség, mint
az a tudat, ha látja, hogy szeretetében meg nem bíznak.

Kiváncsiság.
Ábrándozással eltelt, de tapasztalatok híján szűkölködő fiatal
leányoknál sűrű eset (sokkal sűrűbb, mint ezt a szülők hiszik), hogy
teljesen ismeretlen urakkal, rendesen az ujságok apró pikáns hirdetései
után indulva, névtelen levelezésekbe bocsátkoznak. Az ilyen titkos
levelezések jelentékeny része mondva csinált, képzelgő szerelemmel,
arckép küldésével, sokszor a név felfedezésével, találkozóval, vagy még
ennél is többel végződik. Jól szinte soha.
A horog, amivel a nőt megfogják, rendesen a kiváncsiság.
* *