Az élet könyve - 6

ki? Nem gondolja, hogy ez olyan borzasztó igazságtalanság, amivel még az
asszonyi logika ítélőszéke előtt is feltétlenül és azonnal elveszíti a
pört?
Ha azt gondolja, hogy ezzel a férjét a jövőre nézve engedelmességre és
gyöngédségre tanítja, akkor ebben borzasztóan csalódik, hacsak t. férje
nem tartozik a tökfilkók osztályába, ami egyáltalán nem valószínű.
A valamirevaló férfit mindennel dresszirozhatja az asszony, csak éppen
azzal nem, ha férfias önérzetébe gázol és meg akarja alázni. A mérges
seb, amit ezzel ejt a férfi szivén, egészen be nem gyógyul soha. Talán
megteszi, hogy a családi élet szétrombolása helyett, az okosság által
hajtva, átmegy a caudiumi igán, de a megaláztatást nem felejti el, mivel
természete ellen van és ez jól van így. A legközelebbi esetben azután a
viszály elvetett magva kihajt s a harmadik, negyedik, tizedik esetben
beáll a nagy krizis.
Azt az asszonyt, aki az utolsó szót magának követeli, még rossznak
emiatt bizonyosan nem lehet tartani, de jónak ennél is kevésbbé azt az
asszonyt, aki az első őszinte békítő szó kimondására képtelen.
Az élet keménységei, zordságai, a férfi lelkének fegyelemre és a világ
fenntartására szolgáló szigorusága csakis a női gyöngédség által
megnemesítve és enyhítve képes nagy szolgálatokat tenni övéinek és az
emberiségnek.
Amelyik nő ezt meg nem érti s az »első lépés« nyomorult előítéletéhez
ragaszkodva képes a legnemesebb és legnagyobb érzést is semmivé tenni,
vagy éppen romboló gyűlölködéssé alacsonyítani: az a természet isteni
rendje ellen lázadt fel s ehhez méltó bűnhődést érdemelt ki magának.
Tanuságot tett arról is, hogy erkölcsi felfogása a legnagyobb mértékben
hibás, különösen pedig önző, mivel a férfival való legbensőbb
viszonyában csak jogokat követel magának, de a reá néző kötelességekről
tudni nem akar…«

Válás.
Summum jus, summa injuria.
Van olyan határ minden dolgainkban, tehát a jogban is, ahol a legnagyobb
igazság egyben a legszörnyűbb igazságtalanság és ahol a legtökéletesebb
jog öl legjobban.
Az élet etikai tisztasága, tehát tökéletességének mindenkori mértéke
határozza meg, hogy mennyit birunk el az isteni jogokból. A pozitív
házassági jog szigora is legtöbbnyire csak annak biztosítéka, hogy a
család csekély okok miatt szét ne menjen. Ott azonban, ahol a gyűlölet
erősebb, mint a korlát, a törvény is megengedi a bontást, az »isteni
jog« ellenére is.
Ha meg nem engedné, úgyis áttörnék.
A házasságot a dogma »szentségnek« tartja, de van egy másik dogma is,
amely azt mondja, hogy a _szeretet meg a házasság szentsége_. Enélkül az
csak üres formula, amihez az istenségnek sokkal kevesebb köze van, mint
az ördögnek.
* *
Sok olyan irigyelt asszony van a világon, akit mindenki szerencsésnek,
szabályos életünek és boldognak tart s amellett óriási sebet visel a
szivén.
Az asszonyok nagy dicsősége, de szerencsétlenségeiknek egyúttal bő
forrása is, hogy a családi rend és a világ kedvéért, de különösen a
gyermekekért, oly belső szenvedéseket és megaláztatásokat képesek
eltűrni, amilyenekről szinte fogalma sincsen annak a sok-sok együgyű
embernek, aki a világot csak a felszíne szerint ítéli meg.
Mindez nagy dicsősége a női nemnek; de nem akkora még sem, hogy érte
mindent fel kellene áldozni. A nő ősi joga, hogy nyiltan és törvényes
eszközökkel tudjon magán segíteni, ha végleg rabszolgai állapotba
tiporták le.
Szerencsétlenséget, vagyoni nélkülözést, a világ durvaságait, betegséget
bizonyosan nem fog egyetlen jóravaló asszony sem válási oknak vagy olyan
oknak tekinteni, ami őt családjától elszakítsa. Az az asszony, aki
szeret és szeretetében nincsen megalázva, erősebb a leghatalmasabb
férfinál is. De amikor az asszonynak emberi méltósága van letiporva s
életének erkölcsi tartalma megsemmisítve: akkor ne szóljon semmit, ne
vádoljon senkit, ne beszélje el senkinek szörnyű nyomorát. Akkor
támaszkodjék istentől származó jogaira és hagyja el azt a helyet, ami
többé sem az ő számára, sem családja számára nem teremthet mást, csak
lealacsonyítást, erkölcsi elzüllést és pusztulást.
És menjen Isten nevében!
* *
Sok olyan asszony van, aki a házaséletben boldogtalanságról panaszkodik;
de ezeknek legalább a fele olyan, akinek a boldogtalansága nem a férj
rosszaságából, hanem a maga tökéletlenségeiből következik.
És ezek a nők, a maguk nagy fogyatkozásai következtében, nemcsak ezzel
vagy azzal a férfival szerencsétlenek, de minden férfival
szerencsétlenek lennének, még Pál apostollal is. Amellett minden férfit
szerencsétlenné tennének s mégis örökösen arról panaszkodnának, hogy ők
vannak szerencsétlenné téve.
* *
A rossz házaséletben s a bíró előtt a nő mindenféléről panaszkodik. Hogy
a férfi lump, tékozló, más nők után szaladgál, goromba, szívtelen, a
hozományt elveri és a többi. Pedig ezek többnyire csak jelenségek és nem
okok. Ezek helyett legtöbbször igazságosabb volna így szólani:
– Én a férjemet nem szeretem; nem bírom szeretni; irtózom tőle és isten
bocsássa meg, de nem vagyok képes magamat szeretetre erőltetni.
És ez igazabb válási ok volna mindennél, amit a törvény annak ismer.


ÉLET.
Az embernek három útja van a helyes cselekedetek felé.
Először az _elmélkedés_; ez a legnemesebb.
Másodszor az _utánzás_; ez a legkönnyebb.
Harmadszor a _tapasztalat_; ez a legkeservesebb.
_Confucius_.
Az életnek vannak tökéletességbeli fokozatai és minden műveltség csak
annyit ér, amekkora fokát annak betölteni képes.
Vannak életek, amelyek keskenyek és vékonyak, mint a cérnaszál és vannak
ismét, amelyek széles, gazdag folyamok gyanánt hömpölyögnek az
örökkévalóság tengere felé.
Vannak emberi gyönyörűségek, hatalmas, nagy megindulások, az észnek és a
szívnek olyan kielégítései, amelyekről szinte fogalma sincs a divatos
műveltségű embernek. Aki fonák szomjúságát élvezetekkel öntözgeti s
aprócska indulatait gonddal ápolgatja egy egész életen keresztül és
meghal a maga koldus előítéletével és félretaposott nyegleségeivel
anélkül, hogy az emberi létben rejlő hatalmas természeti erők
küzdelmének boldogságait maga-magában csak egyszer is megérezte volna.
* *
Az élet fele puha illuziókból áll, a fele kemény valóságokból.
Bölcs és boldog az, aki úgy tudja vegyíteni, hogy a mérleg egyensúlyban
maradjon és az egyik ne rontsa meg a másikat.
De ha a kettő közt választani kell, akkor az illuziókban élő embernek
több öröme van az életben és valósággal több ember, mint az, aki azokat
eladta s beállott kenyérfogyasztó vagy pénzszerző gépnek.
* *
Hiába is tagadják, van az emberek között _magasabb életközösség_ is,
melyet nem az érdek és haszon kapcsai tartanak össze, hanem a becsülés,
az erkölcs, a szeretet, a humanizmus finom idegszálai. Tehát olyan
viszonyok, amelyek látható anyagi hasznot nem hajtanak. Az élet
harmóniája, a lelkek illata ez; kibékítője minden romboló indulatnak,
legfőbb varázsa a földön való rövid zarándokolásunknak.
* *
Sem a család, sem a társadalom nincs extázisokra és tomboló
szenvedélyekre berendezve. Ezek jönnek-mennek, mint a viharok.
Rombolással vegyes termékenységet hoznak magukkal s olykor szépek is, de
az élet azért az átlagos józan napfény szerint fejlődik.
Az ember élete teljes mása a természetnek.

Életigazságok.
Dumas fils élete végefelé összeírta a helyes élet gyakorlati szabályait.
Ime:
Sétálj mindennap két órát, aludjál minden éjjel hét órát; feküdjél le,
mindig egyedül, amikor álmos vagy; kelj fel, ha felébredsz.
Dolgozzál, ha felkeltél; egyél, ha éhes vagy, ne igyál, csak ha
szomjazol és akkor is csak lassan.
Ne írj, csak annyit, amennyit aláírhatsz. Csak azt tedd, amit
bevallhatsz. Ne felejtsd, hogy a többiek számítanak rád és hogy te nem
számíthatsz rájuk.
Ne beszélj, csak ha kénytelen vagy vele és ne mondd el, csak felét
annak, amit gondolsz.
Ne becsüld a pénzt sem többre, sem kevesebbre, mint amennyit ér: jó
szolga és rossz gazda.
Őrizkedjél a nőktől húszéves korodig, távozz tőlük negyvenedik éved
után.
Ne teremts annak tudta nélkül, mire kötelezed magad vele és a lehető
legkevesebbet rombolj. Bocsáss meg előre mindenkinek a nagyobb biztonság
kedvéért.
Ne vesd meg az embereket, ne gyűlöld őket és ne nevess rajtuk mértéken
túl: sajnáld őket.
Gondolj a halálra minden reggel, viszontlátva a napfényt és minden este,
visszatérve a homályba. Ha sokat szenvedsz, nézz szembe a fájdalommal.
Légy egyszerű, iparkodjál hasznossá lenni, szabadnak maradni és az Isten
megtagadásával várj, amíg jól be nem bizonyították, hogy nem létezik.
Embernek és asszonynak a kötelességek egész sorozatát kell teljesíteni,
amely arra készteti őket, hogy mindig előre tekintsenek és
hozzászoktatja ahhoz, hogy lemondjanak arról, ami nekik a legdrágább. A
világ hamar véget ért volna, ha az első gyermek nem tudta volna túlélni
az első anya halálát.
A természet végcélja, hogy az embernek sok gyermeke legyen, akiket jól
felneveljen, hogy hasznosak legyenek és hogy szeresse őket boldogságuk
kedvéért.
Házasodjék az ember amíg fiatal és egészséges; válasszon bármely
osztályból tisztességes és egészséges leányt. Szeresse egész lelkéből és
erejéből, hogy hű hitves és termékeny anya legyen. Dolgozzék
gyermekeiért és azért, hogy halálakor élete szép példáját hagyja vissza.
Ime, az igazság, a többi tévedés, bűn vagy hóbort.
* *
Az élet valóságai mögött kimérhetetlen _mélységek_ lappanganak.
Ragadjunk ki az utca zajából akármiféle csekélységet, pl. egy cipészinas
füttyét, nyomozzuk annak értelmét és a végtelenség nyílik meg mögötte.
Nagyszerű, fenséges igazságok óriási láncolata, amiről fogalma nincs
annak, aki a valóságoknak csak külső vonatkozásait ismeri.
A világ ez emberi szellem és értelem által él; enélkül halott.

Szellemesség.
A szellemi előkelőséget nem lehet oly könnyen elsajátítani, mint a mások
pénzét. Az igazi szellem mindig végtelen magasan fog állani ama
megtanulható szójátékbeli és ötletbeli jártasság felett, melynek
megszerzéséhez nem kell egyéb, mint hogy az ember sokat üljön a
kávéházban és a külföldről importált ötleteket jól megjegyezze.
Az »élvezetes beszélgetés« pedig hosszas és éppen nem kellemes
előzmények virága. Mögötte áll a jó iskola, a tudás, az irodalmak
ismerete, tömérdek jó munka olvasása, a művészetek ismerése,
megfinomodott ízlés és amit először kellett volna mondani: az elme
elevensége, elfogulatlansága és szabadsága.
Persze az ahhoz való társaság is.
A szellemes ember az egyoldalú, nagyképű társaságban csodálatosan ostoba
szokott lenni. Ellenben az elfogulatlan, jókedélyű társaságban sokszor
az unalmas emberből is csodálatos szellemi szikrák ugranak elő.
* *
Egyébiránt a szellemesség nem eredeti gondolatokból áll, hanem eredeti
gondolatfordulatokból. Tehát nem lényegbeli, hanem formai tehetség.
Az emberek óriási többsége azonban csak reflex-szellemmel bír. Amit
tanult vagy hallott, azt csak úgy képes visszaadni, amint hallotta, vagy
csak igen csekély új fordulatra képes.
A szellemes ember, még ha paraszt is, új kifejezésmódokat és
fordulatokat kapcsol a régihez. Némelyik parasztelbeszélő olyan
szellemességet árul el, hogy szinte elámul tőle a művelt ember is.
Az irodalom túlnyomó része sem áll másból, mint az eredeti gondolkozók
ötleteinek és elbeszéléseinek újabb és újabb, tetszetős formákba öntött
előadásából. Egyazon arany más és más feldolgozásban.
* *
A szellemesség elsajátítására igen sokan vágynak, mivel a szellemesség
az egyénnek bizonyos kiválóságot ad a többiek felett. És tagadhatatlan,
hogy azt bizonyos mértékig el is lehet sajátítani. De ehhez jó alapokra
épített műveltség kell.
A franciák azért olyan szellemesek, mivel ott a műveltséget – hamarabb,
mint akárhol – filozófiai elemek hatották át s egész sor nagy
gondolkozójuk és írójuk volt már akkor, amikor Európa többi része
sötétségben botorgott.

Illem.
Az illemkódexnek, mint minden törvénynek, megvan az a tulajdonsága, hogy
értelme éltet, de betüje öl.
Az, aki az illemszabályokat betüszerinti értelemben veszi, az egyik
tévedésből a másikba esik, fölötte igazságtalan lesz mások iránt és
örökké veszekedő társas lény benyomását teszi.
Ilyen alakok az életben egyébiránt nem is ritkák.
Az illemszabály és konvenció a művelt társaséletnek csak szabályozója,
de nem maga a művelt élet. Ott, ahol az értelem és a kedély kellő
műveltsége hiányzik, a legvastagabb illemkódex is csak éppen arra jó,
amire a kendőző szerek.
Az értelem megfelelő kiképzése, tágabb körű tudás, gyöngédség,
igazságszeretet, más emberek megbecsülése, kíméletesség, mások apró
hibáinak megbocsájtása s még egy sor hosszabb idő alatt és nehezebben
elsajátítható társas erény az, amiből az illemszabályok fakadnak.
Minél inkább birtokában van valaki ezeknek (akár jónevelés, akár
gyakorlat, akár természetes éberség útján jut hozzá), annál kevesebb
köze lesz az illemparagrafusokhoz, mivel a legbonyolódottabb esetben is
biztos delejtűje van saját helyes érzésében.
Ezek nélkül a legillemtudóbb szerves lény is csak annyit ér, amennyit a
frakkja vagy a toalettje. Ami benne van, az vagy nem számít, vagy az
öltözet értékét rontja.
* *
Az illem szabályai nem arra valók, hogy az embereket egymástól
elválasszák, hanem hogy összekapcsolják őket. Az tehát, aki az
illemszabályokat mások megszólására, vagy éppen ujjhúzásokra és
veszekedésekre használja, a legtökéletesebb illemtudás mellett is
illetlen állat.

Étkezés.
A mindennapi étkezés a műveltség haladásával mind jobban elveszíti
állatias jellegét és szinte az istentisztelet egy nemévé válik.
Jézus a kenyeret és bort legfőbb szentség gyanánt rendelte, hogy ezáltal
az emberi életet az isten eszméjével mindennapi módon összekösse.
Ingujjban, gallér nélkül, jégbehűtött borok és savanyú vizek
társaságában hódolni a töltött csibéknek s közben vaskos adomákat
elmondani: ősi virtus, de pogány dolog.
A művelt család asztalán hófehér abrosz terüljön el, tisztaságtól
szikrázó edényekkel. Legyen rend, ízlés és lehetőleg virág is az
asztalon. Férfiak és nők tisztán, szinte ünnepiesen öltözve telepedjenek
le isten áldása mellé. Öltözetük s beszédjük egyformán legyen tiszta és
vidám. És ne essék egyetlen rossz szó közöttük, se magukról, se
felebarátjaikról.
Maga a természet rendje így kívánja meg, mivel az egészséges emésztést a
tisztaság és vidámság mozdítja elő legjobban.

Erények.
Ime, néhány sor a modern erénytanból.
A _türelem_ az az erény, amelyet az gyakorol, aki kénytelen vele.
A _kitartás_ az az erény, amelyet vén bárók és bankárok gyakorolnak.
A _tisztaság_ olyan tulajdonság, amelyet az emberek egymástól szigoruan
megkövetelnek – kívülről.
Az _állhatatosság_ olyan útitárs az életben, aki rendesen a rossz
emberek társaságát keresi.
Az _önzetlenség_ és _áldozatkészség_ testvérek; az utóbbi az idősebb.
Aki a kettőt együtt látja, a harmadikat is keresi, amelyet
_szamárságnak_ hívnak. És ez a legidősebb.
Az _igazság_ az a furkósbot, amivel másokat szoktunk fejbe ütni.
A _lelkesedés_ ama bizonyos kövezet, amellyel a pokolba vezető út van
kirakva.

Vagyoni rend.
Az élet gazdasági igazságai igen egyszerüek. Szinte csak ennyi az egész:
Az ember legyen hasznos lény az élet minden viszonyában. És a
költekezésben mindig egy fokkal kevesebb legyen, mint amennyi lehetne.
Ha selyemruhát viselhetne, viseljen szövetruhát. Ha Henry Clay-szivart
szívhatna, szívjon Tisza-szivart. Ha pezsgőt ihatna, igyék badacsonyit.
Aki még ennél is kevesebbel beéri, körülbelül egész életére biztosította
magát: ingyen.
* *
A legnagyobb gazdasági erény, sőt egyáltalán a legnagyobb gyakorlati
erény a _mértéktartás_.
Ereje oly nagy, hogy még a rosszat is jobbá képes tenni, ha jóvá már nem
is. III. Napoleon sikereit a »moderation dans le mal«, vagyis a rosszban
való mértéktartás elvének tulajdonították barátjai.
A mértéktartás tehát még a rosszban is bizonyos erény, vagy legalább
annak az árnyéka.
* *
A vagyoni szerencsétlenségnek csak egy orvossága van: visszatérés oda,
ahol kezdeni kellett volna. A természetes és hasznos élethez.
* *
A _fösvénység_ és a _tékozlás_ közt mindenesetre nehéz választani.
A világ a tékozlást jobbnak tartja. Annyi bizonyos, hogy az sokkal
szeretetreméltóbb. A tékozló ember rendkívül sok embernek okoz örömet. A
gazdag asztal, az eszem-iszom, a tárva-nyitva levő ház, a dús
ajándékosztás rendkívül sok embert vonz a tékozló köré.
Ellenben a fősvénység terhes tulajdonság. Kifelé rideg, visszataszító; a
családban viszálykodást és gyűlöletet támaszt. És kivonja az
összegyüjtött tőkét a termelő tevékenységből.
A fösvény mindazáltal minden csunyasága mellett is kevesebb kárt okoz.
Gazdasági előnye, hogy az összekuporgatott tőkét együtt tartja, ami a
fösvény halála után felszabadul. Sok fösvény azonban a még többek
szegénységét jelenti.
Középütt van a _takarékosság_ és a józan élet. A két rosszból összegyúrt
jó. Méltó az emberhez, mivel az ember is csak így van összegyúrva –
Göthe mondja – sárból és tűzből.
* *
A meggazdagodás társadalmi forrása a munka. A magunké vagy a másoké.
Soha és semmiféle elmélettel vagy példával nem lehet tehát a helyes
logika ítélőszéke előtt elfogadhatóvá tenni azt a közkeletű véleményt,
hogy csak »pénzt kell csinálni, akárhonnan is, az mindegy«.
Az a pénz, amelyet meg nem érdemeltünk, hanem valamely gonosz, bár
igazságosnak látszó művelettel felebarátaink zsebéből kicsiklandoztunk,
végre sem más, mint a lopásnak valamely fajtája. Azért az, mivel nem
adhatunk érte hasznos ellenértéket annak, akitől kaptuk vagy elvettük.
Egyáltalán minden oly jövedelem csakis passziva a nemzet vagyonában
(tehát végül a magunk vagyonában is), amelynek legalább is akkora haszna
nem volt.
Egyébiránt az így, a mások munkájának jogtalan elvonásával szerzett
vagyonban nincs is állandóság. Sokszor már az is elveszti, aki szerezte,
de a gyermekei mindenesetre nagy gyönyörüségüket találják abban, ha
eltékozolják. Ami ebül gyült, annak ebül is kell elvesznie.

Protekció.
Nem minden pártfogolt ember hitvány, de minden protekció veszedelmes.
A protekció mint uralkodó társadalmi intézmény azonban mindig a szabad
fejlődés, az egyéni érvényesülés, a haladás és köztisztesség ellensége
volt. Tehát ellensége mindenütt a szabadságnak is.
Hogy különben a protekció az erkölcsi kritika szempontjából sem
helytálló dolog, ennek legnagyobb bizonyítéka az, hogy titokban, vagy
ahogy mondják: diszkréció mellett gyakorolják. Vagyis szégyellik.
Minden protektor egy-egy olyan úr, aki pártfogoltjai jóindulata,
háladatossága és szolgálatkészsége, tehát szabadsága felett is
uralkodik. Vannak olyan pártfogók is, akik a rabszolgatartásig viszik.

Türelmesség.
A türelmességet nem tartják kiváló erénynek; de kiváló okosságnak igen.
Mivel a helytelenségekben is van rendesen valami kis magva az
igazságnak, nem szabad kockáztatni, hogy az elvesszen. Ehhez pedig a
türelmesség segít el bennünket. De ha éppen semmi igazságot sem láttunk
valamely állításban, még azt sem szabad türelmetlenül elgázolni. Még
pedig három komoly okból nem:
1. azért, mert a türelmetlenség megszokása más esetben az igazságnak
árthat;
2. mert a magunk nézete is elfogult lehet s így bírái mások állításainak
egymagunk, minden meggyőzés nélkül, nem lehetünk;
3. azért, mert minden igazságtalanság bebizonyítása csak az igazság
erejét fokozza és azt az emberek meggyőződésében csak annál
nyomatékosabbá teszi.
Általában véve a legtöbb igazság nem azért vész el, mivel sokan
támadják, hanem azért, mivel kevesen vizsgálják és védik meg kellő
alapossággal. Tehát türelmesség híján.

A világ.
A művelt életben rendesen túlbecsülik az emberek az ú. n. világ iránt
való tartozásukat.
Az ember a világnak nem tartozik többel, mint amennyit a rómaiak
közmondása tart:
»Honestre vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere.«
Tisztességesen élni, senkit nem sérteni, mindenkinek megadni a magáét.
Az, hogy abból, ami minket illet, másnak is adjunk és bőkezüséget
tanusítsunk, nem tartozik társadalmi kötelességeink közé. Ezt tőlünk
legfeljebb kérhetik és mi tesszük vagy nem tesszük, aszerint, amint
magunk és családunk jólétével összefér.
Aki ezekben is enged az illetéktelen tolakodásoknak, követeléseknek vagy
igényeknek, azt a világ hamarjában ki fogja rabolni, nemcsak az
anyagiakban, hanem az erkölcsiekben is.
Ajtónkat és szivünket mindig tartsuk zárva a rablók, tolvajok és
csavargók előtt. És még az illemszabályokban és társadalmi konvenciókban
se menjünk el soha annyira, ahol már egyéniségünk feláldozása és
fölemésztése kezdődik.
* *
Az ember, mire megnő, nagyon sok ostobaságot lát ezen a világon. A maga
okosságának a próbaköve azonban mindig az, hogy képes-e az ilyenek
mellett könnyű mosollyal, harag nélkül elmenni a maga jobb dolgai után.
Aki haragszik, annak soha sincsen igazsága.

Diszkréció.
A _diszkrét_ szó általában a magasabb értelemben vett méltányosságot,
vagyis azt a kíméletességet és gyengédséget jelenti, amellyel az egyik
művelt ember a másiknak kölcsönösen tartozik.
Ilyen a bizalmas beszédek titokbantartása. Más magánügyeibe való bele
nem tolakodás. Apróbb surlódások udvarias és előzékeny elintézése és
általában a férfiak udvariassága egymás között is.
Az indiszkréció mindezeknek az ellenkezője. Tehát a vett szolgálatok
nemviszonzása; hiába való kifecsegése bizalmi dolgoknak; kotnyeleskedés
mások magánügyeiben; szivességre durvaság; tapintatlanság; kíméletlenség
a gyengédebb érzelmek iránt és az ehhez hasonló ildomtalanságok.
A diszkréciónak az erkölcsi határa ott van, ahol a benne rejlő
gyengédség más embereket félrevezet. Ekkor már félig csalás.

Eszesség, okosság.
Az eszesség és okosság két nagyon is különböző dolog; pedig rendesen
összezavarják.
Az _eszes_ ember kisebb értékű, mint az okos és sokkal több is van. Az
eszesség ismertető jelei: a gyors felfogás, a közeleső lehetőségek közt
gyors választás, kevés indok mellett célszerű gyakorlati ítélet és gyors
végrehajtás.
Az _okos_ ember az értékesebb és kevesebb. Ismertető jelei: inkább mély
és kimerítő, mint gyors felfogás; a közeleső lehetőségeken felül a
távoleső lehetőségek és a messzebb eső célok észrevétele. Számos
indítóok erejének tiszta felismerése és alapos, hosszabb időre
számított, állandóbb értékkel bíró ítélet. A végrehajtásban pedig a
megmozdított vagy megtámadott tények és viszonyok nagy körének folytonos
szemmelkísérése. Amellett szívós következetesség.
Gyakorlatilag álljon itt két ember, akiket egyaránt okosnak szoktak
nevezni az életben.
Az egyik eszében és ítélőképességében bízva, pl. csalásnak adja magát.
(De másra is adhatja magát.) Mesteri becsapásokat művel, jól él, fényes
házat tart, hitelezőit lefőzi, a társaságot bolonddá tartja s a
bíróságokat sikerrel kikerüli. Ez eszes ember.
A másik szintén bízik magában, de életmódjában és pénzkeresésében is
nagy gondot fordít a jogra és a társadalmi erkölcsökre, mivel felismeri
azt is, amit amaz nem ismer fel, hogy a munka és vagyonkeresés
biztossága, valamint a vagyon állandósága is ezeken alapszik.
Mind a két ember gazdagszik. Az első rohamosan, a második lassan,
fokozatosan. A világ mind a kettőt okosnak mondja.
Hogy a kettő közt észbelileg is különbség van, akkor sül ki, amikor az
elsőt egy görbe cselekedeten véletlenül rajtacsípik és megfenyítik.
Ekkor tudódik ki csak, hogy az első eszes volt, a másik okos.
Az okos ember más mint becsületes, nem is lehet.

Stílus.
Szép stílus és helyes beszéd!
Azok, akik jókor megszokják, hogy hiábavalóságokat ne fecsegjenek és ne
írjanak, hanem mindaz, amit mondanak és írnak, a gondolt dolognak minél
teljesebb és minél világosabb kifejezésére szolgáljon: következetes
gyakorlás mellett a beszédben és írásban nagy tökéletességre vihetik.
A stílus szépsége tulajdonképpen az eredetiségtől függ. Az emberi szó és
írás végtelen sok árnyalattal bír. Egy- és ugyanazon gondolat
kifejezésére csodálatos sokféleségek állanak rendelkezésünkre. Az
eredeti ember mindig úgy fog beszélni és írni, hogy embertársai
gyönyörűséggel hallgatják, mivel előtte ugyanazt a dolgot senki nem adta
elibük annyi új vonatkozásban és olyan világításban. Amit tehát mond, ha
régi dologról mondja is, egészen új.

Igazság, hazugság.
A társaságban a _túlságosan igazságos_ ember is éppen oly kiállhatatlan
lehet, mint a hazug. Sőt kiállhatatlanabb is.
Az igazság már magában véve is igen kemény és nehéz dolog; aki azt még
azonfelül kíméletlenül, ízlés és tapintat nélkül érvényesíti, az
bizonyára igen kellemetlen ember, akit ha az emberek nem látnak
szivesen, abban nekik van igazságuk.
Mert hiszen számos olyan igazság van, ami a hazugságnál is sokkal
rosszabb.
Vegyük például, ha valaki egy barátja intim dolgát nyersen elmondja,
miféle igazság az ilyen! Pedig nem hazudozott.
Ellenben milyen becsületes hazugság az, ha valaki egy barátja hírnevét
vagy egy nő becsületét hazugság árán is, de kimenti a veszedelemből.

Az ősök.
Az ősök kultusza, hacsak nem kitünő szellemi és testi tulajdonságaiké,
merő előítélet.
Az apák érdemei nem tartoznak ide. Miért ne válnának azok gyermekeik
javára is, holottan a derék apa azon iparkodik, hogy a fia még derekabb
legyen, amilyen ő volt, a leánya pedig kifogástalan és jónevelésű.
Valamint a hitvány fizikai és erkölcsi kompozicióval bíró apák hibái is
számot tesznek a fiakban, feltéve, hogy az anya – az emberiségnek az a
nagy regenerátora – nem javította ki a hibát.
Ha tehát a magyar szólásmód azt mondja: »ismertem az apját, az is
becsületes és derék ember volt«, abban semmi más nem nyilatkozik, mint
józan és átlagosan be is váló ítélet. Az ellenkezőben is.
Hanem hogy az ember az _őseire_ mitől büszke, hacsak előítéletből nem,
azt már nem tudni.
A dolog úgy áll, hogy az embereknek – közönségesen – csak egy apjuk
szokott lenni és ha az becsületes ember, hát aki ismerte, tisztelheti őt
még gyermekeiben is.
De ki az, aki azt a tömérdek ősapát, ősanyát s ezeknek az őseit ismerte?
Hiszen egy élő embernek, akár van koronás névjegye, akár nincs, rengeteg
számú elődje, az van. Van neki 4 nagyszülője, s dédapja és dédanyja, 16
ükje, 32 ősszülője. Felfelé menve, az ötödik nemzedéknél 64, a
hatodiknál 128, a hetediknél 256, a tizediknél 1024 őst találunk, sőt a
tizenhatodiknál (s ez átlag csak 500 évnek felel meg) már 65.532 őst,
akiknek, a dolgok földi rendje szerint, fele férfi, fele nő.
Már most ki lehetne az, aki az átöröklő »fajnemesség« dolgában mérget
vehetne rá, hogy ilyen rengeteg férfi, illetőleg nő közt, valamennyi
híven megtartotta a házassági kánont. S ha meg is tartotta, uristen,
mennyi becsületes ember és mennyi svihák lehetett az ősök eme
hadseregében?
Az átöröklés fiziológiai tana bizonyára nem chimera; de az már
rettenetes chimera, ha a nagynevű őssel bíró silány utód abban a hitben
él, hogy az ő ereiben annak az egyetlen nagy embernek és csakis annak a
vére csörgedez, akire olyan büszkeséggel hivatkozik. Csörgedez biz ottan
megszámlálhatatlan erekből származó vér is. És nincs köztünk egy se, aki
megesküdhetnék rá, hogy valamelyik őse nem pusztult-e el akasztófán?
Szóval, akárhogyan családfázzunk, mindenkinek közös végzete, hogy egész
hadseregekre menő ősei vannak, amelyek megválogatása nem állott
hatalmában.

Arrogancia.
A szerénység értékéről különbözőképpen vélekednek az emberek. De hogy az
nem értéktelen jellembeli tulajdonság, azt a stréberek is vallják.
Mint abszolut erkölcsi mérték a szerénység az altruizmusnak, vagyis a
mások jogaira és érdekeire való tekintetnek magasabb foka. Egy igazán
jogtisztelő és erkölcsileg befejezett műveltségű ember mindig szerény is
szokott lenni.