Az élet könyve - 2

* *
Legelső erkölcsi fegyelmünk: szüleink szeretete. Ez kapcsolja be az
embert először az állatias egyéni világtól a társadalmi élet nagy emberi
világába. És ezen tanuljuk meg az igazi tekintély nagy elvének
tiszteletét.
* *
A férfiasság a felelősséggel jelent egyet. Az élethivatásban, a
szerelemben és a családi életben a férjet ugyanaz az erkölcsi törvény
kötelezi, ami a hajóskapitányt a tengeren. Ha a hajó sülyed, a nőket,
gyermekeket és gyöngébbeket szabadítja előbb a mentőcsónakokban. Ő
utolsónak menekül, vagy egyáltalában nem is menekül.

Alkalmazkodás.
Vannak olyan férfiak is, akik jobban tették volna, ha zöldbékának
születnek. Megérzik a rossz időt, mielőtt egyetlen bárányfelhő
mutatkozik az égen, azután pedig hangos kuruttyolással jósolják meg a
visszatérő napsugarat.
Mindig tudják, hogy mi készül és ahhoz alkalmazkodnak.
* *
Az alkalmazkodás a természetben azt jelenti, hogy minden egyénnek és
fajnak vissza kell esnie s végül el kell pusztulnia, ha nem tud a
létezés feltételeihez simulni. De az állatok, hogy magukat s fajukat
fenntartsák, azért nem dobják egyéniségüket zsákmányul a létezés
feltételeinek. Ez az elpusztulásnak a másik, sokkal csúnyább fajtája
volna.
Az alkalmazkodásnak erre a förtelmes módjára csak a szabad akarattal
bíró ember képes.
Mennyire megvetné a stréberkedés útján elaljasodó emberi lényt a
közönséges mezei egér, ha bele tudna szólani az ő dolgaiba.
Körülbelül ezt mondaná neki:
– Nyomorúlt! Látod, nekem mennyi ellenségem van. Olykor macskák jönnek
ki a faluból és reám leselkednek. Máskor menyét tolakszik be a lyukamba,
hogy megfogjon. Felülről meg a vércse számít rám. Azonfelül a hosszú
télen nincs mit ennem. Én tehát futok, bujkálok; a lyukaimat
össze-vissza furkálom; télre magvakat hordok össze jó pajtásaimmal és ha
több a kettőnél, harapni is tudok… de azért egér maradok.

Önérzet.
A derék cselekedeteknek megvan az a rossz oldaluk, hogy közönségesen
csöndben maradnak és dicséretben vajmi ritkán részesülnek. Még ha
tömjént gyujtanak meg előttünk, az is rendesen másoknak az orrát
csavarja.
Nagy megnyugvásunkra lehet azonban, hogy nemcsak a titokban maradt bűnök
és rossz cselekedetek halmozódnak össze idők folytán, hanem a titokban
maradt jócselekedetek is. És míg amazok egy napon tengersok könnyet és
vért is kamatoznak, emezekből jólét, becsületesség, életöröm, egészség
és erő buzog elő azok számára és azok gyermekei számára, akik jót
cselekedtek.
A világ derék cselekedetek nélkül már régen összeomlott volna.

Jellemhibák.
Az erkölcsi világban is uralkodnak a természettudományos igazságok. A
jellem, az erény, a becsületesség mind alája van vetve a fizikai világ
törvényeinek is. Nem különálló égi tünemények ezek sem, hanem a gyarló,
véges ember tulajdonságai.
Ezek erősödése, fejlődése és fennmaradása is a gyakorlattól függ, nem
pedig az axiómáktól és az olvasástól, amivel magunkat agyontömjük.
Valamint a vívó embernek a karizmai szépen kifejlődnek a folytonos
gyakorlattól, úgy a jellem fejlettsége és szépsége sem attól függ, hogy
mennyi doktrina van valakiben, hanem attól, hogy mennyire volt képes
gyakorlat útján magának a nemesebb indulatokat állandóan megszerezni?
Az olvasás ismereteket és szabályokat ad; de azok aszerint fejlődnek
vagy halványodnak el bennünk, amint azokat gyakorlat követi vagy nem
követi.
* *
Némely ember _kedélyének_ dúsgazdag háztartása van, de micsoda borzasztó
rendetlenség van abban a háztartásban! A legszebb ruhákat félig viselve
odadobják a lomtárba. Összetört ezüstedények, csorba drágaságok, viselt
krispinek, penészes szilvalekvár, eltört velencei üveg és rongyos cipő
egymás hegyin-hátán… Sehol egy érzés végigérezve, sehol egy gondolat
befejezve, sehol egy ötlet kitisztogatva, sehol egy forma betetőzve.
És az ilyen emberek nem hogy rendet csinálnának szellemi háztartásukban,
hanem kapzsi módon egyre jobban gyűjtik és halmozzák a sok drága
lim-lomot.

Önzés.
A modern önzés-elmélet a természettudományi álláspontból s kivált a
darwinizmusból sarjadzott ki, de csak vadhajtás gyanánt. Lényegében véve
borzasztó félreértése vagy tudatos félremagyarázása a tudományos
igazságoknak.
Általában véve természettudományi igazságok címén végzetes visszaélések
és tévedések mentek át a társadalmak felfogásába. Nem egy sikkasztó,
csaló vagy hazug védi magát azzal, hogy ő a »létért való küzdelem« nagy
törvénye szerint cselekedett, amikor embertársait kizsebelte vagy
félrevezette.
* *
Az önzés (egoizmus) fogalma szorosan csak az egyéni haszon és előny
területére terjed. Önző az, aki embertársának jogait és érdekeit nem
veszi tekintetbe. Aki ellenben más ember jogai és érdekei által mérsékli
magát s az erre vonatkozó jogi, erkölcsi és társadalmi törvényeket
tekintetbe veszi, az már az altruizmus (önzetlenség) területére lépett
át s önzését megnemesítette. Kimutatható, hogy ez még az állatoktól sem
idegen.
A szülő, aki gyermekét szereti és érte dolgozik, már nem önző. A férj,
aki feleségét kényelembe helyezi és önfeláldozással is védi: már nem
önző. Aki jótékony célra ád vagyonából, az már nem önző. De önző az
uzsorás, a csaló, a zsaroló, a vesztegető, a tolvaj, a rabló és mindaz,
aki jogaival, az erkölcsi és vallási törvényekre való figyelem nélkül,
kegyetlenül és csakis a maga hasznára él.
Elcsavart igazság és silány ürügy, hogy az emberek az erényeket csakis
önzésből gyakorolják. Igaz, nem gyakorolnák, ha belsőleg jól nem esnék
nekik. A szülő sem áldozna gyermekeért, ha jól nem esnék neki; a hős sem
halna meg a csatatéren, ha a kötelességteljesítés nem okozna érzületének
bizonyos megnyugtató, sőt örömteljes érzést.
De az Isten szerelmére, hát önzés ez is? A hős halála és az
uzsorás-váltó behajtása közt nincs semmi fogalmi különbség többé?
* *
Az önző, szívtelen ember csak félig él emberi életet, mivel az emberi
élet legnemesebb javaiból ki van zárva.
Aki nem tud szíve szerint másokat szeretni, mások szeretetében és
őszinte becsülésében sem részesül. Aki pedig egész életén át csak
hízelgett, számítást és haszonélvezést lát maga körül: az, ha akószámra
issza is a legfinomabb borokat s a legelsőrendűbb orfeumprimadonnák múló
kegyeivel is dicsekszik: utóvégre is szánalomra méltó teremtés.
Az emberi élet boldogsága a különböző ellentétes tényezők helyes
egyensúlyán, összhangján alapszik. Az élet nem is egyéb, mint folytonos
küzdelem összhang után.
Önzés nélkül meg nem élhetünk, mivel ennünk, innunk, laknunk kell és
akinek nincsenek meg eszközei ahhoz, hogy jogos vágyait helyesen
kielégítse, az hiányt érez.
Viszont az önzetlenségre (altruizmus) is szüksége van az emberi lénynek,
mivel különben a társadalmi élet legbecsesebb magasabb származású örömei
(barátság, bizalom, becsülés, szerelem, családi boldogság stb.) záródnak
el előle és puszta anyagi életre szorul.
Boldogság nélkül való az az ember, aki önzésénél fogva a mások
kizsákmányolásának él; de viszont boldogtalan az is, akit túlságos
önzetlenségénél fogva szeretett embertársai szabadon kirabolhatnak.
Bölcsnek pedig és boldognak neveztetik az, aki minden viszonynál
fölismeri a helyes arányokat és úgy él, hogy embertársai önzése miatt
jogosan meg ne gyűlöljék, önzetlensége mellett pedig ki ne
zsákmányolhassák.

_Az önzés fokozatai:_
A magam hasznára cselekszem:
1. a más hasznával,
2. a más haszna nélkül,
3. a más kára nélkül,
4. a más kárával.

_Az önzetlenség fokozatai:_
A más hasznára cselekszem:
1. a magam hasznával,
2. a magam haszna nélkül,
3. a magam kára nélkül,
4. a magam kárával.

Erkölcs és jog.
_Jogaink_ erőnket fokozzák, de az erkölcsi szabályok kiméletre
köteleznek.
Az életben a legderekabb emberek élnek legkevesebb joggal. Ezekre nézve
a jog olyan szerepet játszik, mint a kard a katona oldalán. Tiszteletet
parancsol, de nem szokás kirántani, ha csak valami igen nagy ok nincs
reá. De akkor azután, ha ki van rántva, vágni kell vele.
Ellenben a rossz emberek rendesen tele vannak joggal. Minden kis
alkalommal jogaikra hivatkoznak s míg maguk részére bőven igénybe veszik
más emberek szelídségét, jóságát, lovagiasságát, ők örökké a joggal és
törvénnyel vagdalkoznak.
Shylocknak is megvolt a maga joga az egy font húshoz, de ki ne döbbenne
meg a jogérzet ilyen alkalmazásától és ki ne örülne neki, amikor Shylock
jogaiba belepusztul?
* *
Ott, ahol erkölcsi parancsok ütköznek a jog parancsaiba, az erősebb fél
az erkölcs.
Nem az ideális fölfogás mondja így, hanem maga a gyakorlati élet, mely
mindennap millió és millió jogot hagy pihenni és elenyészni, pusztán
csak azért, mivel az erkölcsi kötelességek tiltják azt, amit a jog
megenged.

Okosság.
Vannak a világon praktikus lények, akik már kora ifjuságuktól kezdve
helyesen és eszesen tudnak számítani és csodálatos érzékkel bírnak a
maguk érdekei fölismerésére.
Az iskolában pompásan el tudják sajátítani a jó tanulók föladatait és
azok verejtéke árán nem csekély tekintélyre tudnak szert tenni.
A katonaságnál (ámbátor többnyire kibujnak a katonaság alól) nagyszerűen
értik, hogyan kell a nehéz szolgálatot, esetleg a veszedelmet kikerülni.
Később: hogyan kell kihalászni társaságukból a leggazdagabb leányt
feleségül.
Haladván az idő, ők is haladnak az élet nagy művészetében; megtanulják,
miként kell mások munkájának gyümölcsét kiszivattyúzni s minél nagyobb
vagyont harácsolni össze minél kevesebb munkával. Idővel – ha el nem
pusztulnak valamely véletlen baleset következtében – nagy vagyonra is
szert tesznek, sőt bizonyos hírnévre is. Azonban a derék emberek közé
sohasem soroltatnak s a nagy vagyonnal együtt rendesen olyan rossz
tulajdonságokat hagynak gyermekeikre, amelyek egészen alkalmasak arra,
hogy az így összegyüjtött vagyon a következő nemzedék alatt szétmenjen.
Ámbár igen sok esetben a hasonló embereknek – hála a természet bölcs
rendjének – egyáltalán nincsenek gyermekeik.
* *
Az okosságnak sokféle fajtája van; némelyik nagyon is csábító. De a
legokosabb okosság mégis csak mindig az, amelyik a lelkiismerettel
egybehangzik.
* *
Nemcsak nagy észbeli tehetségekkel, de nagy _érzésbeli tehetségekkel_ is
sok kiváló ember születik a világra.
Az előbbiekből lesznek a nagy tudósok, a nagy hadvezérek, esetleg a nagy
csalók; az utóbbiakból pedig a nagy költők, nagy művészek, a nagy
rajongók, esetleg a nagy lumpok.
A hatalmas érzésbeli tehetségekkel és szenvedélyekkel világra született
ember többet, jobban és tökéletesebben érez, mint a többiek. Indulatai
tisztábbak s gyakran milliókban hasonló indulatokat képesek korszakokon
át előidézni. Egy-egy ily tehetség egészen új irányt ad a kultúra
fejlődésének, de a kisebbek is mind kiszámíthatatlan érzésbeli
kincsekkel gazdagítják az emberiséget.
A nagy fölfedezések, hőstettek, vállalatok és a nagy társadalmi
újjászületések nem a rideg észbeli spekulációból, hanem a kedély nagy
emócióiból és a képzelőtehetség őserejéből származnak.
Az emberiség tiszta és erős érzésbeli impulzusok nélkül szinte még egy
részvénytársaság alapítására sem volt képes.
* *
Az oktalan embernek is megvannak a maga ismertetőjelei. Az arab
közmondás ebbe a hatba foglalja őket össze:
Haragszik.
Beszél haszontalanul.
Hisz mindenkinek.
Változtat, ahol nem kell.
Azt keresi, amihez semmi köze.
Nem tudja megkülönböztetni barátját az ellenségétől.

Bátorság.
Az igazi bátorság nem abból áll, hogy életünket vagy nagy érdekeinket
hidegen föltegyük egy kockára. Ez gyakran alig több, mint a
képzelőtehetség fogyatékossága, a léleknek bizonyos merevsége és
hidegsége. És ez inkább az együgyű emberek tulajdonsága, – akik a
kockázat nagyságát fölismerni nem tudják – mintsem az észben és
kedélyben gazdagoké, akik élénk képzelőtehetségükkel minden eshetőséget
keresztül bírnak látni.
A lélek igazi bátorsága abból áll, hogy nyugodtak tudjunk maradni a
legnagyobb megpróbáltatások idejében is és _hitünket_ ne veszítsük el
még akkor sem, ha minden tapasztalat és ok arra is kényszerít bennünket.
Ha jól meggondoljuk, számos férfi van olyan, aki a halálveszedelmet ki
tudja állani, de a vagyoni megkisértés előtt gyáva lesz. Valamint számos
olyan nő, aki szívét meg tudja őrizni minden kisértés ellen, de elveszti
hitét, ha az élet alacsonyságai érnek hozzá.
A legnagyobb bátorság mindig abból áll, hogy inkább sajnálkozva és
szánva, mint kétségbeeséssel vagy megvetéssel nézzük a bennünket
körülvevő rosszaságokat vagy megpróbáltatásokat.
* *
A férfira nézve vannak bizonyos kötelességek, amelyeket minden
kockázatra való tekintet nélkül, még a testépség, az élet és annál
inkább a vagyon belevetésével is teljesítenie kell, vissza nem tekintve,
nem nézve sem jobbra, sem balra és nem kérdezve senkitől, hogy mi
következik annak utána.
Grant amerikai tábornokot a vicksburgi csata után megkérdezték, hogy
hány halottja volt.
A tábornok vállat vont:
– I never count my deads!
– Nem szoktam megolvasni a halottjaimat.
* *
A _megfontolás_ csak egy bizonyos ideig ér valamit; addig, amíg a
cselekvésnek biztos alapot ad.
Azontúl pedig cselekedni kell és csakis cselekedni. A cél felé menni,
itt-ott, amint az akadályok megkívánják, némi kerüléssel, taktikával; de
mindig csak a cél felé.
A világ ítéletével pedig, ha a cselekvés megindult, nem igen kell
törődni, mivel ez csak gyöngíti annak erejét.
* *
Embertársaink iránt mindig vannak bizonyos kötelességeink; de a világnak
sohasem tartozunk annyival, amint gondoljuk.
A bátorsághoz tartozik az is, hogy igazságunk tudatában ne törődjünk
azzal sem, hogy mit szólnak helyes cselekedeteinkhez az emberek.

Igazság.
Az élet legnagyobb bonyodalmai is elveszítik félelmességüket azonnal,
mihelyest az ember nem a többiek véleményére, hanem a maga
lelkiismeretére támaszkodik.
Az igazság általában véve nehéz dolog, de mindig megéri azt, nagyon
megéri, hogy törhetetlenül és félelmet nem ismerő módon megálljunk
mellette. Az igazság nem is érvényesülhet másképen, mint úgy; de így
azután előbb-utóbb bizonyosan.
Úgy van az, hogy kockázat és küzdelem nélkül nem is juthat az ember
annak birtokába; legfölebb csak fél és tizedrész igazságoknak, amelyek
ideig-óráig tartanak, de alapjukban véve nem is érnek sokat.
Az egész igazságot kell megkeresni.
* *
Az igazságokat elviselni nagyon könnyű akkor, ha nekünk tetszenek vagy
hiuságunkat legyezgetik. Sőt ilyen föltétellel a legszemtelenebb
hazugságot is szivesen vesszük teljes értékű igazságnak. Ám nehéz az
igazságot elemészteni, ha az meggyökerezett előítéleteinkbe, még
nehezebb, ha érdekeinkbe, legnehezebb, ha hiuságunkba ütközik.
Ki mennyit tud elviselni belőle, az mutatja meg, hogy mit ér ő maga.
Li-Hung-Sang hires kínai alkirály mondta egyszer a következőket:
– Azokat az igazságokat érdemes legjobban tudni, amelyeket legkevésbbé
szeretünk meghallgatni.
* *
Az őszinteség nem magában álló erény, hanem a legszebb jellemek állandó
zománca. Külső ragyogása a belső erőnek és megbízhatóságnak.
Az őszinte embert nem is lehet pusztán arról megismerni, hogy sohasem
hazudik. (Ilyen ember különben nincs is a világon.) De sohasem hazudik a
maga előnyére és még ennél is kevésbbé a más hátrányára.
Legeslegkevésbbé akkor, amikor másnak kárt, magának pedig hasznot
csinálhatna vele.
Ha valaki a maga hátrányával más előnyére hazudik, az sokkal nemesebb,
mint az ingyen való igazmondás.
* *
Az őszinteségnek az életben van olyan legkisebb gyakorlati mértéke is,
amin alul már azonnal a megbízhatatlanság és az alacsony jellem
kezdődik.
Hol van ez a határ, azt az élet tudásából leszűrődő erkölcsi érzés
mondja meg.
Igazmondásra általában mindenki kötelezve van, de arra csak az élet
legbensőbb viszonyaiban van kötelezve, hogy mindent meg is mondjon, ami
igaz. Ez szabályozza őszinteségünket a gyakorlati életben.
Legkevesebb őszinteséggel tartozunk a politikában meg a kereskedésben.
A társaságban elég annyi, hogy szavunk és tettünk igazságos legyen.
A barátságban őszinteségünket a férfias bizalomhoz illő nyiltsággal
tartozunk egyesíteni.
A szerelemben őszinteségünk legnagyobb mértékével tartozunk és jogunk is
van ilyent követelni.
A hallgatás is hazugsággá válik abban a pillanatban, mihelyt másnak kárt
okozunk, vagy magunknak tilos előnyt szerzünk vele.

Hazugság.
Nincs szaporább valami a hazugságnál. Gyakran elég, ha csak egy
ruhadarab, egy függő, egy szőnyeg vagy egy butordarab által hazudunk és
abból azonnal egy hazugság-nemzetség származik.
És ami még rosszabb, nem is lehet arra számítani, hogy ez a szapora
nemzetség majd magától ki fog halni. Átöröklik apáról fiura, anyáról
leányra s az utódok többnyire szaporítják az örökséget.
És ha azután valamely család elpusztulásának okát nem értjük, minden
másra gondolunk, csak arra nem, hogy azt talán a fölszaporodott
hazugságok ölték meg.
* *
_Társadalmi nyelven:_ Jó házból való, kedves fiatalember.
_Egyéni nyelven:_ Kifogástalanul öltözködő üresfejű fráter.
* *
Tiszteljük a természetes érzéseket.
A világot ezek tartják fönn, ezek teszik széppé és igazivá, nem pedig
azok a betanult, előkelő cafrangok, amelyeket magunkra akasztunk s
amelyek legtöbbnyire éppen olyan konvencionális hazugságok, mint édes
beszédeink és körmönfont udvariasságaink.

Jóság.
A férfira nem a legnagyobb dicséret az, ha azt mondják: _jó ember_,
mivel ez rendesen azt jelenti, hogy gyönge és engedékeny.
Már pedig a férfinak az a hivatása, hogy az életben küzdjön és ne igen
legyen _jó_ ember, mivel akkor ki fogják rabolni jóságát a _nem jó_
emberek. Avagy fegyelmetlenség és romlás támad azok közt, akik az
életben az ő gondjaira vannak bízva, nevezetesen pedig családjában.
A férfi jósága egészen más dolog, mint az asszonyé. A gyöngédség és
szerető szelidség mindenesetre őt is díszesíti, de sohasem a fegyelmező
szigor rovására. Akaratereje és ítélete erősebb lévén, mint azoké, akik
családjában vannak: tudnia kell nem-et mondani még akkor is, ha a
szeretet nevében kérik tőle az igent, ha csak lelkiismeretében tisztában
van afelől, hogy helyesen cselekszik.
Ha jól megfontoljuk a dolgot, a férfiak jó cselekedeteinek java nem az,
amiért dicsérik, hanem az, amiért szidják őket és aminek gyümölcsei csak
későbben érnek meg.

Becsület.
A _párbajképesség_ még semmit sem jelent és éppenséggel nem egy a
_korrektséggel_. A becsületességhez pedig semmi köze.
Lehet valaki teljesen párbajképes ember, ha az egész élete tele is van
inkorrektségekkel. Ellenben lehet és van is akárhány ember, akinek soha
nem volt párbaja, de azért a legkorrektebb emberek közé tartozik.
Példa:
Valaki tisztán a pénzeért, spekulációból elvesz egy leányt anélkül, hogy
iránta vonzalommal lenne, vagy hogy komolyan és férfiasan el volna arra
határozva, hogy őt boldoggá tegye. Azután elkölti a hozományt és elválik
tőle, vagy pokollá teszi az életét másképen. Ez az úr a »lovagiassági«
fogalmak szerint teljesen párbajképes ember, de teljesen romlott fráter
is.
* *
A _becsületkórságok_ nagyon hasonlítanak a test kórságaihoz. Azt lehetne
mondani, hogy ugyanazok.
Az életben sokszor látni, hogy valaki a becsületén ejtett súlyos sebbe
sem hal bele. A seb fáj, de idővel beforr, mivel a lélek alapjában véve
egészséges.
Máskor ismét a becsületen egy tűszúrás is elégséges, hogy a kicsi seb
gennyedésnek és üszkösödésnek induljon, mivel a lélek telve van fertőző
anyaggal.
Annyiszor látjuk az életben az erkölcsi sorvadás eseteit is. Egész
családokat emészt a lelki száraz betegség. Maguktól elcsenevésznek,
kipusztulnak és eltűnnek.
Az emberek látják, de nem kutatják, hogy hol és mikor esett bennük
erkölcsi fertőzés.
* *
Az ember jó hírneve és érintetlensége nem attól az osztálytól és
hivatáskörtől függ, ahova tartozik, hanem maga-magától. A legkedvezőbb
helyzetben is van rossz hírnév, a legkedvezőtlenebben is van jó.
Akarod, hogy megbecsüljenek? Kezd magad.


ASSZONY.
Az asszonyok befolyása szelidítette meg a férfiak szilajságát, az
nemesítette meg erkölcseiket és az puhította meg kegyetlenségüket.
_Bukle_. Essays.
Van valami varázsa a női léleknek, mely mint egy kiengesztelő szelid
sugár, megaranyozza a lét tökéletlenségeit és virágot fakaszt ott is,
ahol a természet keze csak sivár élettörvények szikláit bírta
fölhalmozni.
* *
Csodálatos lények a nők.
Az ő érdemük, tehetségük és _zsenijük_ a világalkotásban egészen más,
mint a férfiaké. Vagy meg lehet-e azt mondani, ki nagyobb és hasznosabb
tényezője az emberi faj boldogulásának: a tehetséges katona-e, aki telve
van zord akaraterővel és világpusztító szenvedéllyel, vagy a nemesszívű,
szeretetben, gyöngédségben és öntudatban gazdag lelkű nő, akinek élete
ki nem számítható derékségek és jóságok kútforrása?
* *
Az _asszony jelleme_ sokkal jobban alá van vetve a természet ősi
indulatainak, mint a férfié. Michelet »örök betegnek« mondja a nőt s a
férfimorál szempontjából igazsága is lehet; de csakis így.
A teremtés közös álláspontjáról nézve, még az is kétséges, hogy nem-e a
női szeszély és az asszonyi idegrendszer ezernyi gyarlósága a természet
igazi ősi rendje? Az utódok és a késő nemzedékek sorsa lévén benne
isteni rendelésnél fogva elhelyezve, élete a fajok nagy életében sokkal
jobban fölolvad, mint a férfié, aki túlnyomólag egyéni életet él s a nő
hatalmas altruizmusával szemközt az önzés erejét képviseli. Innen vannak
a nő ama tulajdonságai is, amelyek csak a mi szempontunkból gyöngeségek.
A nők szeszélyesnek tetsző, logikához nem alkalmazkodó ösztöne,
idegeiknek némelykor csodálatos érzékenysége, intuiciójuk különössége s
amiből szerencsétlenségeik java származik: a magukhoz illő férfiak
megválasztására való heves törekvés, még ki nem kutatott probléma.
Miért fordulnak el ettől gyülölettel, szinte utálattal, logikai ok
nélkül s miért vonzódnak ahhoz mindent föláldozó szeretettel: hány
bölcselő vagy fiziológ álmait háborítja? Vagy tud-e a szociológia ilyen
irányú tudományos kutatásokról és megállapított törvényekről?
* *
A nő még a beszélgetésben is a _negatív elem_. A tagadás maga.
Az állításokat és igazságokat kétségbevonja. A tényekből kikeresi a
valótlanságokat. Sokszor kétségbeejti az embert örökös ellentmondásaival
és a legnyomatékosabb argumentumokat is úgy szétfujja szellemes
megjegyzéseivel, mint a pihét. Ami nem akadályozza meg őt abban, hogy
valami csekélység, talán egy kézmozdulat előtt hirtelen meghajoljon s a
győzhetetlen tagadóból egyszerre legyőzött nő váljék.
De az igaz, hogy még beszédközben is kiválasztja, hogy ki legyen az, aki
őt legyőzi.
* *
Miért követeljük meg a nőktől a korrekt, zárkózott és tartózkodó
magaviseletet?
Hát miért szoktuk az ajtót bezárni, hacsak azért nem, hogy azon
illetéktelen emberek vagy tolvajok be ne tolakodjanak?
Ha a nők azt mondják »igen«, az sokszor »nem«-et jelent; a »nem« csaknem
mindig »igen«-t és a »soha« többnyire azt, hogy »nemsokára«.
Ami azonban nem azt jelenti, hogy a nők föl vannak mentve az igazmondás
szabályai alól, hanem csak azt, hogy igéreteiket, ha szívük ellen van,
nem kötelesek megtartani.
Ellenben megtarthatják azt is, amit nem igértek.
* *
A nők se feledjék el, hogy az élet tulajdonképen jó és rossz dolgok
harmónikus vegyüléke s az életigazság a zárda és a bálterem közé esik.
Jusson eszükbe mindig, hogy a tömjén, amelyet számukra gyujtanak, inkább
elszédítésükre szolgál, mint magasztalásukra.

Szépség.
A szép nők természetes bája, habár öntudatlanul jut is kifejezésre, a
hiu férfivilág előtt könnyen kacérságszámba megy. Egy bájos mozdulat
vagy egy csintalan arckifejezés például – ami a kevésbbé szép hölgynél
föl sem tűnik – a valóban szép hölgynél annyi vonzerőt gyakorol, hogy a
férfiak azt azonnal hajlandók egyenesen magukra magyarázni s abból
többé-kevésbbé merész következtetéseket vonnak le.
De ez a férfiak gyöngesége és nem a nőké.
* *
Az istenek veszedelmes ajándéka a női szépség. A férfi lángeszéhez
hasonlatos. Egy csöpp az istenek poharából, amely a halandó embert
könnyen, szinte bizonyosan megrészegíti és ezáltal elvész az a hatalma,
ami az égből származott.
Bizonyos, hogy száz szép nő közül kettő-három képes csak ennek a nagy
áldásnak a súlyát elviselni. A többi elbizakodik. A hódolat, az
udvarlás, a bámulat elbízottá teszi és mivel Lucifernek a hatalma még
mindig tart ezen a földön, a vége rendesen az szokott lenni: ami.
Aki az életben a szép nők keserves sorsát figyelemmel kiséri, a nagy női
szépség előtt nemcsak áhitattal áll meg, hanem félelemmel, sőt
megdöbbenéssel is.
Minden nagy női szépségben a görög végzet-tragédiák csirái lappanganak.
* *
A testi szépséget tisztes módon ápolni, fönntartani s jól szabott
ruhákkal az ízlés korlátai közt »kiemelni«, ez épp olyan jogosult, és
természetes, mint ha a nő szép lelki tulajdonságait és tehetségeit
műveli ki.
Mindezek a szépséghez tartoznak s ha egy öntudatos női jellem hangolja
őket egybe, mellőzhetetlenül, mindenkinek és folytonosan, még a
haladottabb korban is tetszeni fognak, mert igaziak.
* *
A legjobb szépítőszer után méltóztatnak kérdezősködni?
Ime: Ártatlan szív, rendes gondolkozás, üde kedély, helyes beszéd,
természetes magaviselet, tiszta lakás, szorgalom, munka, friss víz,
mérsékelt sport, szabad levegő és minél kevesebb udvarló.
* *
A _szépség és szellem_ a nőnél nincs olyan ellentétben, amint azt a nők
maguk hiszik.
A szépség előnye ugyan kétségtelen, már csak azért is, mivel nemzetközi.
A szép nő az egész világon szép; a szellemes nő szinte csak a maga
hazájában szellemes.
Vígasztalhatja azonban a magukban kételkedőket, hogy a szellem már
magában véve is a szépségnek bizonyos, még pedig nem is jelentéktelen
fajtája.
A szellem az arcban, mozdulatokban és szemekben is kifejeződik. A
szellemes hölgy rendesen szép is. Vagy legalább annyi szellem és
felsőbbség nyilatkozik meg benne, hogy sohasem kell a rideg külső
szépségre irigykednie.
Azonfelül a szellem nélkül való testi szépség rendesen csak a gyöngébb
fejű embereket bilincseli le; azokat sem állandóan. A tökéletesebb
férfiakat magasabb impulzusok vezetik még a szerelemben is. Ennélfogva a
szellemes nőknek még fogyatékos szépségük mellett is nagyobb kilátásuk
van arra, hogy a társadalomnak magasabb és előkelőbb osztályaiban
nyernek házasság útján elhelyezést.
Nem közömbös az a világra, hogy a gyermekek okosak lesznek-e vagy buták.
* *
A nagy szépség, ha szellemi szegénységgel párosul, rendesen annak teszi
ki a nőt, hogy igen sokan bámulják és járnak utána, de csak a legbambább
veszi el.

Kedvesség.
A _női kedvességnek_ millió kútforrása van és ezek éppen olyan
kimeríthetlenek, mint a költészet kútforrásai.
A nőnek hivatása, hogy kedves legyen. A természet sajátszerűen
gondoskodott arról, hogy még azokban a nőkben is legyenek kedves
vonások, akik vagy testi, vagy lelki fogyatkozásokban szenvednek.
Ha tehát azt keressük, hogy mi által lesz ez vagy az a nő kedvessé, a
kérdést egészen meg kell fordítani és úgy tenni föl, hogy melyek azok a
hibák és ferdeségek, amelyek egy szép nőt is képesek nem-kedvessé, sőt
kiállhatatlanná tenni.
Ime egy sorozat:
Ha cifrán öltözködik és eltorzítja természetes szépségeit.
Ha kacér vagy álnok.
Ha többet beszél, mint amennyit tud.
Ha túlkövetelő, akár szüleivel, akár férjével, akár a világgal szemben.
(Ez a legsűrűbben fordul elő és arrogancia a neve.)
Ha gőgős, vagy ha nagyon demokratikus.
Ha haragjában vázákat vagdos földhöz.