Philoktetes - 3

Oh nyomorult vagyok immár!
Nem védi senki e tájat,
Nincs több félni valótok;
Jertek előre hát,
Üssetek kedvtelve dús lakomát
Véres tagjaimon!
Hiszen úgy sincs messze halálom.
Mi táplálhatná életemet?
Ki él meg a levegőből,
Ha soha sem kap semmit a földtől,
A mi erőt és életet ád?
KAR.
Az égre, közelegj hozzánk bizalommal,
Kik jót akarva közelgénk,
Tudd meg, e kíntól
Megmenekülsz, ha akarsz.
Mert iszonyú, táplálni a kórt,
Ezernyi kínját nem tudva viselni.
PHILOKTETES.
Megint, megint eszembe juttatád a régi bajt,
Oh útasok legjobbja, te!
Miért ölsz meg, miért gyötörsz?
KAR.
Mit értesz ezzel?
PHILOKTETES.
Mért akarsz a gyűlöletes
Trója felé vinni magaddal?
KAR.
Tudom, ez volna a legjobb.
PHILOKTETES.
El, el innen! Hagyj magamra!
KAR.
Örömest, örömest teszem ezt a parancsot azonnal.
El innen, el innen,
A hajóra, helyünkre!
PHILOKTETES.
Zeusra, ki átkomat hallja, ne menj el, esengek!
KAR.
Csillapulj!
PHILOKTETES.
Emberek!
Az égre, maradjatok!
KAR.
Miért kiáltasz?
PHILOKTETES.
Oh jaj! oh jaj! Oh sors! oh sors!
Oda életem! Ah!
Lábam, lábam, oh mit tegyek,
Hová legyek veled ezentúl?
Jertek, oh emberek, vissza e helyre!
KAR.
Mért? Hogy újra útnak ereszsz,
A mint előbb kijelentéd?
PHILOKTETES.
Ne ródd bűnömül,
Ha viharos kínjaim között
Botor szót monda ki ajkam.
KAR.
Jőjj, a miként mondám, boldogtalan ember!
PHILOKTETES.
Nem, soha sem, soha sem, vedd ezt bizonyosnak,
Bárha tüzes villámaival
Hamvasztana el a boszus isten!
Veszszen el Ilion és a ki vívja!
Mind, a kik eldobtak, sebemet megutálva, magoktól!
Még csak ez egyet kérem, oh idegenek!
KAR.
Szólj, mi e kérés?
PHILOKTETES.
Ha van valahol kard,
Vagy bárd, avagy íj, hozzátok ide.
KAR.
És mit akarsz vele tenni?
PHILOKTETES.
Tagjaimat s fejemet levágni kezemmel,
Halált, halált akarok most!
KAR.
Miért?
PHILOKTETES.
Atyámat keresem.
KAR.
És hol?
PHILOKTETES.
Hadesben;
Mert nem látja már a napot,
Oh városom, drága hazám,
Oh ha viszont látnálak, én szegény!
Ki elhagyva szent habjaidat,[28]
A gyűlölt Danaok frigyese
Levék; s ime most megsemmisültem.
(El a barlangba.)
KAR.
Rég útra keltem volna már hajóm felé,
És ott is volnék, ha nem látná most szemem
Odysseust erre jönni, s Achilles nemes
Szülöttét, a ki gyors léptekkel közeleg.
(Neoptolemos és Odysseus fellépnek.)
ODYSSEUS.
Nem mondanád, mért fordultál meg útadon,
S miért jösz oly sietve vissza most ide?
NEOPTOLEMOS.
Hogy az előbbi bünömet jóvá tegyem.
ODYSSEUS.
Csodálatos szót mondasz. És mi volt e bűn?
NEOPTOLEMOS.
Hogy rád és az egész seregre hallgaték –
ODYSSEUS.
S mi dolgot tettél, a mi nem hozzád való?
NEOPTOLEMOS.
Rút csalfasággal rászedém e férfiút.
ODYSSEUS.
Kit? Oh jaj! csak nem forralsz új tervet megint?
NEOPTOLEMOS.
Nem, semmi újat! Ámde Poeas gyermekét –
ODYSSEUS.
Mi szándokod van? Elfogott a rettegés.
NEOPTOLEMOS.
Fölkeresem, s az elrabolt nyilat megint –
ODYSSEUS.
Oh Zeus, mit mondasz! Tán csak vissza nem adod?
NEOPTOLEMOS.
Alávalóan, jogtalan ragadtam el.
ODYSSEUS.
Az istenekre, csúfságból beszélsz-e így?
NEOPTOLEMOS.
Igen, ha csúfság a valót kimondani.
ODYSSEUS.
Mit hallok, oh Achilles sarja! Mit beszélsz?
NEOPTOLEMOS.
Kétszer, háromszor ismételjem ugyanazt?
ODYSSEUS.
Bár egyszer sem hallottam volna ezt a szót!
NEOPTOLEMOS.
Értsd meg hát tisztán, mindent elmondtam neked.
ODYSSEUS.
Van még, van még, ki meggátolja tettedet.
NEOPTOLEMOS.
Mit szólsz? Ki az, ki ebben gátot vet nekem?
ODYSSEUS.
Achaea összes népe, és köztük magam.
NEOPTOLEMOS.
Okos létedre nem mondtál most okosat.
ODYSSEUS.
S te nem beszélsz és nem cselekszel okosan.
NEOPTOLEMOS.
Okosságnál igazságosság többet ér.
ODYSSEUS.
De mily igazság, visszaadni azt, a mit
Tanácsom által nyertél?
NEOPTOLEMOS.
Csak jóvá teszem,
A mit előbb alávalóan vétkezém.
ODYSSEUS.
S nem félsz Argos sergétől, ha ezt megteszed?
NEOPTOLEMOS.
A jog mellettem van, hiában fenyegetsz.
S erőszakkal sem gátolod meg szándokom.
ODYSSEUS.
Nem Trója ellen küzdünk hát, de ellened.
NEOPTOLEMOS.
Hadd jőjjön, a minek kell!
ODYSSEUS.
Látod, hogy kezem
A kardhoz nyult már?
NEOPTOLEMOS.
Láthatsz tüstént engem is,
Hogy azt teszem, s habozni épen nem fogok.
ODYSSEUS.
Legyen hát, távozom most és tudtul adom
Ezt a seregnek, tőle végy majd büntetést. (El.)
NEOPTOLEMOS.
Bölcsen tevél. Ha mindig így gondolkozol,
Távol tartasz magadtól minden bánatot.
S most halld szavam, Philoktetes, Poeas fia!
E sziklabarlang árnyékából lépj elő!
(Philoktetes előlép.)
PHILOKTETES.
Mi zaj hangzik fel újra e barlang előtt?
Miért hivtok ki, mit akartok, emberek?
(Észreveszi Neoptolemost.)
Jaj! Rossz van készülőben! Miért jövél megint?
Hogy régi szenvedésem újakkal tetézd?
NEOPTOLEMOS.
Bizzál, és engedd elbeszélnem, mért jövék.
PHILOKTETES.
Félek; mert azelőtt is szép volt a szavad,
S mivel szavadnak hittem, nagy bajomra lett.
NEOPTOLEMOS.
Hát nem lehet, hogy változik az érzelem?
PHILOKTETES.
Midőn elloptad íjam, akkor is ilyen
Valál: igaz beszédű és álnok szivű.
NEOPTOLEMOS.
De most ne félj; csak azt kivánom hallani,
Miként fordult szándékod: itt maradsz-e vagy
Velünk hajózol?
PHILOKTETES.
Hallgass, ne beszélj tovább!
Akármit mondasz, hasztalan minden szavad,
NEOPTOLEMOS.
Ez szándokod hát?
PHILOKTETES.
Inkább, mintsem mondhatom.
NEOPTOLEMOS.
Jobban szerettem volna, hogy szavamra hajts;
De ha beszédem nincs kedvedre, felhagyok
Vele azonnal.
PHILOKTETES.
Hasztalan is szólanál.
Mert nem nyered meg jó szándékomat soha,
Te, a ki csalfán elraboltad éltemet,
És azután bölcs oktatással jösz elém,
Te, a legjobb atyának legrosszabb fia!
Átok reátok, Atridák! Átok reád
És Laërtes fiára!
NEOPTOLEMOS.
Hagyd az átkokat!
Ime, fogadd el kezeimből íjadat.
PHILOKTETES.
Mit mondasz? Újra csalfaság játszik velem?
NEOPTOLEMOS.
A felséges Zeus szent nevére esküszöm!
PHILOKTETES.
Oh, drága hangok – ha való, a mit beszélsz.
NEOPTOLEMOS.
Tüstént tett fogja bizonyítni; nyujtsd ki hát
Jobb kezedet s légy újra fegyvered ura.
(Odysseus hirtelen előlép.)
ODYSSEUS.
S én megtiltom – tanúim rá az istenek –
Az Atridák és a sereg nevében ezt!
PHILOKTETES (átveszi az íjat).
Fiam, ki szól itt? Nem Odysseus hangja ez,
A melyet hallok?
ODYSSEUS.
Tudd meg bizton, én vagyok,
S erőszakkal Trójába viszlek, bár velem
Vagy ellenem fog tenni Achilles fia.
PHILOKTETES (íját felhúzza).
De nem jó kedvvel, ha e nyil bizton talál.
NEOPTOLEMOS (megragadja karját).
Hah, nem, soha! Az égre! Hagyd el íjadat!
PHILOKTETES.
Az égre, hagyd el karomat, kedves fiam!
NEOPTOLEMOS.
El nem bocsátom!
(Odysseus elfut.)
PHILOKTETES.
Oh, jaj! mért nem engedéd,
Hogy meggyilkoljam gyűlölt ellenségemet?
NEOPTOLEMOS.
Szégyen lett volna mindkettőnkre nézve az.
PHILOKTETES.
Tudd meg hát legalább, hogy a vezérek, e
Hazug hírmondók, szóval hősök egyedül,
De gyávák ott, hol dárda ellen dárda küzd.
NEOPTOLEMOS.
Legyen! Megvan már íjad, s így nincs semmi ok
Haragra vagy panaszra többé ellenem.
PHILOKTETES.
Úgy van. Nemes törzsödhöz méltóan tevél,
Fiam; nem Sisyphostól nyerted éltedet,
Hanem Achillestől, kit életében és
Halálában mindig legjobbnak mondtanak.
NEOPTOLEMOS.
Örömmel hallom e dicséretet atyám
S magam felől; de hallgass most rám, s tudd mi az,
Mit tőled kérek. Embernek viselni kell
A sorsot, melyet istenek küldtek reá;
De a ki önmagának készít szenvedést,
Miként te, az nem érdemel bocsánatot,
És nem lesz méltó szánalomra soha sem.
Te el vagy keseredve és nem hallgatod
A jó tanácsot, ellenségnek tartod azt,
Ki jó szándékkal jóra intve jő feléd.
S én mégis mondom – Zeus legyen reá tanúm –
S te hallgass rám, vésd jól szivedbe szavamat:
Az istenek küldötték ezt a kórt reád,
Mert vakmerőn közelgél a kigyó felé,
Mely Chryse nyilt szentélyét rejtve őrizé;[29]
S tudd meg, hogy kórod meg nem szűnik soha sem,
Míg ez a nap keletről jő fel s nyugaton
Pihen le, ha csak önszántodból útra nem
Indulsz és nem jelensz meg Trója sikjain,
Hol fölleled Asklepiosnak fiait,
Kik meggyógyítják kórodat, hogy azután
Velem s nyiladdal elpusztítsad Pergamost.
Elmondom azt is, mint tudám meg ezeket:
Foglyunkká tettük Ilionból Helenost,
A legjobb jóst, ki tisztán megjövendölé,
Hogy így fog jönni; s azt is hozzátette még,
Hogy a jelen nyár látni fogja biztosan
Egész Trójának elbukását; s önmagát
Halálra szánta, ha csalárd volt jóslata.
S most tudva mindezt, jer jó szántodból velünk.
Hisz oly szép lenne, az egész hellen sereg
Legelső hőseként, először gyógyulást
Találni, s aztán Trója sokszor siratott
Várát fényes dicsőséggel megdönteni.
PHILOKTETES.
Oh, gyűlölt élet, mért tartasz még ide fenn,
Mért nem bocsátsz Hades honába engemet?
Jaj, mit tegyek? Hogy tudjak ellenállani
Ez embernek, ki oly jó indulattal int?
Engedjek hát? De hogy fogok majd, én szegény,
A napvilágra lépni? Kit köszöntsek ott?
Oh szem, mely láttad minden szenvedésemet!
Mint tudnád elviselni, hogy az Atridák
Között láss újra, kik megronták éltemet?
Hogy ott lásd mellettem Laërtes gaz fiát?
Nem elmult szenvedéseim emléke bánt,
Nem az gyötör, hanem jövendő kínjaim
Félelme; mert ha egyszer rosszat szült a szív,
Úgy mindig új meg új bűnöknek anyja lesz.
Csodálkozással tölt el a te dolgod is.
Nem kellene Trójába menned, s engemet
Azokhoz vinned, a kik meggyaláztanak,
Ellopva tőled hős atyádnak fegyverét:
S te értök harczolsz, s engem is rá kényszerítsz?
Ne tedd ezt, oh fiam, hanem mint esküvél,
Vezess hazámba, és te Skyrosban maradj!
Hadd veszszenek el gonoszul e gonoszok!
Kettős hálát nyersz tőlem így jutalmadul,[30]
Kettős hálát atyámtól; és a rosszakat
Nem oltalmazván, nem fogsz rossznak látszani!
NEOPTOLEMOS.
Helyes beszéd, de mégis azt óhajtanám,
Hogy hallgatnál az istenekre és reám,
S távoznál innen jó barátod oldalán.
PHILOKTETES.
Tán Trója mezejére, és Atreus gyűlölt
Fiához? Oda vinném sebhedt lábamat?
NEOPTOLEMOS.
Azokhoz, a kik meggyógyítják gennyedő
Lábad sebét, s megenyhítik fájdalmadat.
PHILOKTETES.
Oh, mily szörnyű tanácsot adsz! Mit is beszélsz!
NEOPTOLEMOS.
A mit rám és rád nézve legjobbnak hiszek.
PHILOKTETES.
S így szólva nem szégyenled istentől magad?
NEOPTOLEMOS.
Mért szégyenkezni a miatt, mi hasznot ad?
PHILOKTETES.
Az Atridáknak ád ez hasznot vagy nekem?
NEOPTOLEMOS.
Mint jó barátod szólok és jót akarok.
PHILOKTETES.
Te, a ki ellenimnek adnál engem át?
NEOPTOLEMOS.
Oh, kedvesem, ne légy a balsorsban daczos!
PHILOKTETES.
Ismerlek; el akarsz e szóval veszteni.
NEOPTOLEMOS.
Bizonynyal nem; de nem akarsz megérteni.
PHILOKTETES.
Az Atridák eldobtak, ennyit jól tudok.
NEOPTOLEMOS.
A kik eldobtak, ime most megmentenek.
PHILOKTETES.
De Tróját jó szántomból nem látom soha.
NEOPTOLEMOS.
Mi van még hátra, mit tegyek, ha semmi szó,
És semmi kérés nem képes megdönteni?
Legkönnyebb lesz, ha semmit sem szólok tovább,
S te élsz, mint eddig éltél, menthetetlenül.
PHILOKTETES.
Hadd szenvedjem hát a reám mért szenvedést!
De azt, mit jobb kezeddel szentül fogadál, –
Hogy elviszesz hazámba, – teljesítsd, fiam!
Ne halogasd hát és ne szólj többé nekem
Trójáról; mert eléggé gyötrött már e név.
NEOPTOLEMOS.
Induljunk, ha tetszik.
PHILOKTETES.
Mily nemes szót mondál, oh fiam!
NEOPTOLEMOS.
Lépj előre bátran, bizton.
PHILOKTETES.
Mint erőm megengedi.
NEOPTOLEMOS.
Mint kerüljem Argos vádját?
PHILOKTETES.
Hagyd az aggodalmakat.
NEOPTOLEMOS.
S ha országom elpusztítják?
PHILOKTETES.
Akkor én is ott leszek.
NEOPTOLEMOS.
Mit fogsz tenni védelmemre?
PHILOKTETES.
Itt van Herakles nyila –
NEOPTOLEMOS.
S ezzel?
PHILOKTETES.
Távol tartom őket.
NEOPTOLEMOS.
Végy itt búcsút és kövess.
(Herakles megjelenik egy felhőben.)
HERAKLES.
Nem addig, a míg nem hallod a szót,
Poeas fia, ajkaimon!
Mert tudd meg, Herakles hangja beszél,
Herakles alakját látod előtted.
Érted vagyok itt, elhagyva miattad
A mennyei trónt,
Hogy kijelentsem Zeus akaratját,
S meggátoljam az útat, melybe fogál.
Ügyelj hát szavaimra!
Először ennen sorsom említem neked,
Mily fárasztó küzdelmek és munkák után
Nyerék örök dicsőséget, mint láthatod.
Eléd is, tudd meg, ily czélt tűzött végzeted,
Hogy fáradj, szenvedj és dicsőséget szerezz.
Menj hát e férfiúval Trója városa
Elé, s azonnal megszűnik gyászos bajod;
Aztán a hadseregnek legjobb hőseként
Kioltod nyilvesszőmmel Páris életét,
Ki mind e bajnak egykoron forrása volt;
Megdöntöd Tróját, és a zsákmány legjavát
Küldöd hazádba, palotádnak ékeül,
Atyádnak, ősz Poeasnak, Oeta mezején.
S a zsákmányt, mely a hadseregtől jut reád,
Vidd el máglyámra, nyilaim emlékeül.
Hallgass te is szavamra, Achilles fia!
Mert nem hódíthatod meg Trója ormait
E férfi nélkül, a mint ő sem nélküled.
Őrizzétek hát egymást, mint együtt nevelt
Oroszlánpár! S elküldöm majd Asklepiost
Trójába, a ki meggyógyítja kórodat.
A sors akarja, hogy másodszor döntse meg
E várost íjam. Ám ha majd pusztítani
Fogjátok földét, tiszteljétek azt, mi szent.
Mert minden mást csekélyebbnek tart Zeus atyám;
De a kegyesség síron túl is megmarad,
S éljünk vagy haljunk, nem enyészik el soha.
PHILOKTETES.
Oh, isteni hang, rég vágytam utánad.
Míg megjelenél!
Követem parancsaidat.
NEOPTOLEMOS.
Én is megfogadom szavadat.
HERAKLES.
Ne késsetek hát cselekedni;
Int már az idő,
És útra készen vár a hajó.
(Eltünik.)
PHILOKTETES.
Fel hát! Utólszor üdvözlöm e földet.
Köszöntelek, óvó sziklafedél,
Nymphák a habokban, a réten,
Hullámok haragos moraja,
Oh déli vihar, mely fejemet
Gyakorta megöntéd barlangom ölén,
Oh Hermes ormai, melyek
Sokszor visszaverétek a kín
Bús sóhajait, panaszát!
Most oh phœbosi forrás, enyhe ital,
Elhagylak, elhagylak örökre –
Nem hittük ezt mi úgy-e soha?
Isten veled, Lemnos, habverte sziget,
Küldj oda vész kerülte úton,
Hova Mœra vezet, a hatalmas,
S barátaim akaratja, s az isten
Mindenható parancsa!
KAR.
Fel hát! szálljunk mind a hajóra,
S kérjük a tenger nymphái kegyét,
Védjék útunkat a vésztől!