A halottak élén - 4

Bolond szivem még egyre hegedül
S megsokasodtak vad üldözőim.
Igy jár az ember, aki valaki,
Igy kell bátoran, szépen vallani:
Egy ál-barátnál száz dühödt inkább.
Életem: vallás, gőg és szerelem
S az üvöltőket jobban szeretem
Hizelkedő s divatra jötteknél.
Barátok múltak s én megmaradok,
Régi hibám és mégis csak adok;
Van miből és az üldözés: áldás.
Királyi, dús és mindig ugyanaz,
Megmaradtál s megmaradsz vén kamasz:
Barát sem kell s nem ijjeszt ellenség.
Amit adtam: örökség s nem divat
S addig is, míg a Halál elhivat,
Magam vagyok: adó, jó s virágos.

A piros rózsa.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be más lettél,
Húnyó Napnak véres csókja,
Vad dühöknek vad szerelme,
Föld árnyéka fenn az Égen.
Piros rózsa, piros rózsa,
Volt sziveknek
Együgyű szép takarója,
Hol most virítsz, ott viríts el,
Hol most pusztítsz, ott pusztulj el.

Tovább a hajóval.
Sirjunk, mert csaltuk magunkat balul,
Átkozzunk rettenetes jogunkban,
De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.
Jóbot s Nérót is látott eleget,
Nióbét s Phrynét: ismeri fajtánk
Az Úr, ki Úr egész világ felett.
Sorsa övé, lehetne boldog is,
De egymás ellen él csak egymás közt:
Szomorú faj, de utálatos is.
Ember-faj és gyász igyen igazul,
Mégis sirjunk mi szörnyű jogunkban,
De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.
Ismeri Ő ezt a rossz gyermeket,
Az Embert, az ős javíthatatlant,
Ki holnapra már mindent elfeled.
Átkát ma még az égre szórja Jób,
De szomszédi és gyermeki körülte
Már fűttetik a vidámság-hajót.
Röpül, esik, föllendül és zuhan
Kezébe tett sorsával az Ember
Örömben is, vérben-háborúban.
Sirjunk azért, de átkaink vadul
Őrülő, nagy rohamában értsük meg,
Ha mosolyog s csak mosolyog az Úr.
S ha elmulnak az elmulnivalók,
Holnap, Idő, örök élet-tenger,
Táncoltasd majd csak tovább a hajót –
Szegény, csodás, véres Élethajód.


VALLOMÁS A SZERELEMRŐL

A Kalota partján.
Pompás magyarok, templomból jövet
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő juniusi nap.
Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves
És tarkaságban annyi nyugalom
És fehér és piros és virító-sárga,
Izgató kék és harcos barna szín
S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,
Ékes párták, leesni áhítók.
Papi-beszéd kemény fejükből csöndben
Száll el s nyári illattal vegyül.
Mily pompás vonulások a dombon.
Oh, tempós vonulás, állandóság,
Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.
S reám nyilaz a nyugtalanság:
Leány-szemek, Sorsom szemei,
Szemek, melyekben rózsás, húsz éves,
Vidám kamasznak látom magam,
Szebb szemek minden volt szemeknél
S bennük végkép megpecsételtetett
Az én örök-bús ifjuságom:
Vonzódás, drága üzetés,
Csapongás a végső csapásig
S imádkozva nézni e nagy szemekben
Magamat és mint vagyok bennük.
Csönd, június van a szívemben,
Átalvonult templomi népség
Belémköltözött áhitata
S e percben a Kalota partján
Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.
(1914.)

És mégis megvártalak.
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Szeretők és cimborák hulltak,
Vesztek mellőlem sorba ki,
De nem tudtak eloltani
Száz életet oltó fuvalmak.
Lendületek és szünetek,
Tivornyák, villámlások, lármák
Vakok voltak és süketek.
Nem volt soha oda-adásom,
Valaki féltően fogott:
Nem indultál, nem jöhettél még
S valójában nem lobogott
Életem még a poklokban sem,
És eltemettek százszor is
És száz életből vígan tör ki
Egy teljes élet, mámor is.
Újságos ízével a vágynak
Pirulón és reszketegen
Hajtom megérkezett, megérett,
Drága öledbe a fejem.
És mégis megvártalak.

Az elhagyott kalóz-hajók.
Hajnalodik s végre: az én hajómon,
Az igazin, szállok virág-fedetten.
Nem ismerek a vén, elszánt kalózra,
Hurrák, vágyak pompás legénye lettem
S boldog hajóm fátyollal lobogózva
Olyan, mint kék fátylas ég-darab.
Tűz-szememen bekacag a Nap:
Sohse látott csodábbat e hajónál,
Sohse látott hajóst még hajnalibbat.
Tengereket zudít elénk a vágyunk,
Még Oceánunk is az enyém.
Karunk ölelő ritmusára ringat,
Himnuszt kürtöl a babonás hajó-kürt
S zeng a csók a hajó fedelén.
Árbócom: a váró diadal,
Bódító és szűz-lyány adta csók,
S üldözőim a kalóz-hajók,
Kikkel rabolva, hajh, annyit bolyongtam
Olcsó siker- s csók-portékára lesve.
Hát mégis hasztalan hajszolt az Este,
Nem az ő ölébe jött vagyok,
Hajnalok küldöttek, hajnalok
S mégis eljött értem a hajóm.
Óh, volt hajók, be elárnyultatok már,
Óh, volt prédák, be nincs izetek.
Szabadabb vagyok minden szabadoknál,
Olyan teljesen nem magamé.
Szemem melyik volt hajót vágyja vissza?
Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjuságnak
Zöld lobogójú, éhes kis hajóját?
Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták
Kopott, kis bárdjait hagyta el?
Avagy a száz-szoknya lobogót
Lengető, unt, céda csók-hajót?
Névnek, hírnek, mámornak, bölcsességnek
Csúnya kalóz-hajóit talán?
Im, itt van a szívemen a lyány,
Itt van a szívemben a tenger-élet,
Felörvendem, fölélem s boldog órák:
Most vagyok Én és büszkén viszem
Szent és ifjuságos, bolond viharokba
Az egyetlen ölelnivalót:
S Életem új, legsorsosabb hajóját.

Vágtatás a Holdnak.
Holdnak, mint minden jó vitéz,
Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak,
Mögöttem ott-hagyott, vén,
Unott és lusta éveim gyalogolnak.
Rabolón s vidáman viszem
Utólért mámoros Jövőm bizodalmát
A minden percnél szebb perc
S minden kérdésre felelet szent hatalmát.
Arany-haja s gyöngy-szeme van,
Pihegő, simuló Csoda az én lelkem,
Azért viszem oly büszkén
Istent és Időt megcsalón, érdemelten.
A Hold váró és biztató
S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet,
Sokkal hivőbb a lelkünk,
Sokkal kacagóbb, remegőbb, sokkal mélyebb.
És félnek a kisértetek
S hogy egyre jobban vágtatunk, elmaradnak
S mi csodákként csodákba
S a szabadságból rohanunk föl szabadnak.
Holdnak, mint minden jó vitéz,
Holdnak vágok, nyargalok tele Holdnak,
Mögöttem ott hagyott, vén,
Unott és lusta éveim gyalogolnak.

Óh, fajtám vére.
Egyazon fajtánk, ősi viharok
Harca és ölelése
Váratta rám két fiatal karod.
Sok idegen, vad, csókos perzselés
Csufitja el az arcom:
Szépits, csókolj, az élet már kevés.
Bolond, új kor: minden megváltozik,
De mi feledt nászunkban
Szép úr-fajtánk megint találkozik.
Kiket edzettek százados kohók,
Im, egymás ajkán késünk:
Egymást karolók és nem loholók.
Idegen urak s asszonyok hona
Oly hűs-halványan kisért,
Mintha nem jártam volna ott soha.
Mintha régi bús-szerelmes titok
Nyillott volna ki bennünk,
Mely most már újra burkolódzni fog.
Óh, véremből véredzett büszke vér,
Bora közös hitünknek,
Lyánykóm, testem, urasztali kenyér.
Nagy szemed én nagy szememre terül,
Pilláink multat ásnak
S megindul szemem, mint rég, gyermekül.

Vallomás a szerelemről
Hetedhét országban
Nem találtam mását,
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.
Szeretem, hogy elbujt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.
Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban,
De nagyon szeretem.

Minden nagy megujhodottságom.
Megvonom szépen büszke vállam
És lehull rólam minden, ami volt
S feléd sikolt
Minden nagy megujhodottságom.
Minden asszonyom visszahoztad
És te vagy a szép, fényes ráadás
S az áradás
Kicsap a virágos rétekre.
Kis csillagom, be jól szeretlek,
Be megszerettem érted a Jövőt,
Nagyra-törőt,
Úgy szeretem most már magunkat.
Úgy szeretem, hogy benned élek
S hogy te bennem vagy, úgy szeretem:
Óh, szerelem,
Be virágos vagy s véghetetlen.
Óh, szerelem, voltam és multam,
Óh, szerelem, óh, jövendő idők,
Kényszerítők,
Hálát bókol ős ifjuságom.

Cifra szürömmel betakarva.
Szerettem volna, hogyha untat
Bolondulása a földnek,
Ez a nagy vér-lakodalom,
Cifra szürömmel betakarni
Vihar elől magunkat.
Be jónak indult ez a játék,
De közben szinte mi kedvünkért
Kitört az égi háború,
Fájva, sivítva és cikkázva:
Átok ez, vagy ajándék?
Küldöm a szívemet szívedre
Óráiban borzalomnak,
Hátha mégis odatalál,
Ahol egyetlen helyet kaphat,
Hol tán mégis pihenne.
Be nagyon rettent ez a várás,
Be méltatlan is a mi sorsunk:
Tépett és véres milliók,
Két szép ember, kiket rosszkor vett
Elő a megkívánás.

Az idők kedveltjei.
Mi nem fogunk másba húnyni,
Mert riasztóan szépek az Idők,
S az Idők kedveltjei vagyunk mi.
Szivemben minden százszor ujhodt,
Mert vakítóbb örömtüzeket
Még másnak a Sors sohase gyujtott.
Mi parádénk a szörnyű minden
S kéjes Vitus-táncuk az Idők
Itt ropják most a mi szívünkben,
Fölséges a háboruzásunk,
Fölséges a világ kórusa:
Mi-kettőnknek nem lesz soha másunk.
A Halál szent parfüme terjeng
Forró, zaklatott ölünk körül:
Nincs oly isten, ki ellenünk merjen.
Óh, mi, boldog kiválasztottak,
Kik magunkban minden életet
Cipelünk elébe a Gonosznak.
Óh, Gonosz, ki legnagyobb lettél,
Két szép embert összekerítő
Nagyobb hiddal a kis szerelemnél.
Mi nem fogunk unásba húnyni,
Mert riasztóan szépek az idők,
S az Idők kedveltjei vagyunk Mi.

Őrizem a szemed.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Beteg szívemet hallgatod.
Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, erős szívem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.
Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.
Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné, s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.
Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
De élve és nem a halálban.
S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.
Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, im, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:
Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szívem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.

De ha mégis?
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.
Tarts meg engem míg szögek vernek,
Véres szivemmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.
Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj ezerszer is jaj
Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán oda-adta,
A te tűrő, igaz kezeddel.

Nézz, Drágám, kincseimre.
Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.
Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.
Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekűl elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.
Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gunyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.
Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv az aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.
Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

Akkor sincsen vége.
Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag ez a ma,
Hogy, ha egy életet akarsz,
Ma nézz jól a szemembe.
Végig-nézhetsz a vágyak boltján,
Láthatsz ezer kirakatot.
Neked én vagyok egyedül
Gazdagon és mogorván.
Neked én vagyok neked-szántan
És hogyha nincsen örömöd
És hogyha nem érted a mát,
Mindegy: én meg nem bántam.
Az adhatás gyönyörüsége
És a ma öröme telit
És hogyha véget mondanál,
Hát – akkor sincsen vége.


TARTALOMMUTATÓ.
Oldal
Ember az embertelenségben.
Emlékezés egy nyár-éjszakára 9
Az akarat cselédjei 11
A fekete Husvét 12
Csak rosszabb volnék 14
Nótázó vén bakák 15
Ember az embertelenségben 16
A Föld ébresztése 18
Véresre zúzott homlokkal 19
A rémnek hangja 21
Tegnapi tegnap siratása 22
E nagy tivornyán 24
Mai próféta átka 26
Mag hó alatt.
A sirató siralma 29
Intés az őrzőkhöz 30
Várnak a táborozók 31
A tábor-tűz mellett 33
Levél a Végekről 34
Elhanyagolt, véres szívünk 36
Mag hó alatt 38
Kurucok így beszélnek 40
Az igazi szó 41
A mosti március 42
Az ütések alatt 43
Egyszer volt csak 44
Krónikás ének 1918-ból 46
Az eltévedt lovas.
Ház jegenyék között 51
A fajtám sorsa 53
Elmenni távolra, pusztulni 54
Fáradtan biztatjuk egymást 55
A mesebeli János 57
Az eltévedt lovas 59
A régi sereglések 61
A harcok kényszerültje 62
Élünk vagy nem? 63
A nagy hinta-játék 65
Több bizodalom vágya 66
Elfáraszt a várás 67
Kétkedő, magyar lelkem 69
Két kuruc beszélget 70
A halottak élén.
Obsitot se kapok 75
Új arató ének 76
Hulla a búza-földön 77
Az Ősz muzsikája 78
A halottak élén 79
Torony az éjszakában 81
Halottan és idegenen 83
Szomorú hitvallás magamhoz 84
Emlékezés nagy halottra 85
Az utolsó hidfő 87
Szegény Zuboly emlékére 88
Kincs Gyula emlékének 89
Nóták piros ősszel 90
A «dies irae» 92
Ásít a tükör 93
Bóbiskálván lehajtott kardomon 94
A megnőtt élet.
Ifjú szivekben élek 97
A hivalkodó ember 98
Az öreg Árvaság 99
Láttam rejted törvényed 101
Himnusz a Tavasznak 103
A megnőtt élet 104
A szép Husvét 105
A rabbiság sorsa 106
A Hold megbocsájt 107
Dal a boldogtalanságról 108
Az ősz dicsérete 109
A Kraszna völgyén 111
Készülés tavaszi utazásra 112
Ésaiás könyvének margójára.
Ésaiás könyvének margójára 117
Hozsánna bízó siróknak 119
Menekülés az Úrhoz 120
Adja az Isten 122
«Te előtted volt» 123
A nagy Hitető 125
Kicsoda büntet bennünket? 127
A Titok arat 128
Virágos karácsonyi ének 129
A csodák föntjén 131
Volt egy Jézus 133
Nem csinálsz házat 134
A szétszóródás előtt 136
És most már 138
Ceruza-sorok Petrarca könyvén.
A nagy Hid 143
Vörös tele-Hold emléke 144
Ceruza-sorok Petrarca könyvén 145
Még fájóbb könnyek 146
Ki várni tud 147
Uzsorás kölcsönök váltója 148
A fogyó Hold 149
Kár volna érted 150
Én bús ibolya-vetésem 151
A tavaszi szív 152
Összebuvó félelem órái 153
Talán Hellász küldött 155
Vándor, téli Hold 156
Tovább a hajóval.
Mégsem, mégsem, mégsem 159
Áldozás piros kedvvel 160
Már előre rendeltettem 161
Sajnálom szegény fiukat 162
A szenvedésnél többet 163
A bűnök kertjében 164
Nyögök s mind terhemmel 165
Bátor jaj nélkül 166
Ugrani már: soha 167
Távolról a Mostba 168
A szamaras ember 169
A Mindegy átka 170
Megmaradok virágos mezőkön 171
A piros rózsa 173
Tovább a hajóval 174
Vallomás a szerelemről.
A Kalota partján 179
És mégis megvártalak 181
Az elhagyott kalóz-hajók 182
Vágtatás a Holdnak 184
Óh, fajtám vére 186
Vallomás a szerelemről 188
Minden nagy megujhodottságom 189
Cifra szürömmel betakarva 190
Az idők kedveltjei 191
Őrizem a szemed 193
Beteg szívemet hallgatod 194
De ha mégis? 195
Nézz, Drágám, kincseimre 196
Akkor sincsen vége 197


* * * * *