Sári biró: Vigjáték - 1

A CIMLAPOT FALUS ELEK RAJZOLTA.

MÓRICZ ZSIGMOND
SÁRI BIRÓ
VIGJÁTÉK



BUDAPEST
A „NYUGAT“ KIADÁSA
1910
A szinházakra nézve kézirat.
A fordítás jogát fenntartja a szerző.


SZEMÉLYEK:
=Sári biró=
=A biróné=
=Jóska=, a legkisebb fiuk
=Terka=, egyik menyük
=Pista=, ennek a gyereke
=Pengő Kovács=
=Lizi=, a lánya
=Hajdók= sógor
=Manczi=
=Veróni=
=Gedi=
=Varju=
Történik ma, egy nyirségi faluban.


ELSŐ FELVONÁS.
(Nyirségi parasztház. Az u. n. „hátulsó ház“; a nappali, lakószoba,
rendes, de túlzsufolt; butorokkal és házi lommal tele. A biróné
ingvállban sürög-forog, takarit, Veróni egy széken ünneplő ruhában,
idegenül megül magának, Pista kukoricza-csutkával játszik a
boglyakemencze tövében. Valamennyien az erősen í-ző nyelvjárás szerint
beszélnek, a mely itt főbb vonásaiban van jelezve.)
=Biróné=: Jaj, te Veróni, te Veróni, mi lett belőled Veróni.
=Veróni= (ijedten): Mi Sári?
=Biróné=: Hiszen te egész vín asszony lettél! Nem szígyelled magad így
megvínűlni?
=Veróni= (bambán): Isz én nem akartam Sári.
=Biróné=: Ne busulj Veróni, mi is olyan hegyes kis jányok vótunk, mikor
még csak egy bakaraszra látszottunk ki a fődbül, mint a maiak…
Emlékszel, mikor az oskolát elvittem firidni? Aszontam a gyerekiknek,
azt izente a rektor, ma vákáczió, ma firidni kell. Hiszen veled
kijáttattam ki.
=Veróni=: Hö-hö. Oszt íngem vert el a rektor, mert te leesküdted, hogy
te nem mondtad.
=Biróné=: Igazán Veróni? Ennek örülök, hogy mán akkor is vót magamhoz
való eszem.
=Veróni=: Vót neked egy egész oskolának való… Hé be megvert akkor a
mester. Ojan tenyereseket adott!…
=Biróné=: Nem baj Veróni! Rígen vót, mán nem fáj a helye. Mutasd a
tenyered.
=Veróni= (megmutatja).
=Biróné=: No látod, nem is látszik. Azon busulj, hogy nem kapsz
olyanokat többet!… Hallod-i, be jó vóna még ecczer iskolába járni.
=Veróni= (bólogat).
=Biróné=: Nem ilyen nagyanyám lenni… Pista te! Mit danolsz te? Mi? Mit
kornyikálsz te?
=Pista=: Ezt most tanútam.
=Biróné=: Kitül te?
=Pista=: Geditűl.
=Biróné=: Ó, a kötélre termett. Mán megint nótába vett valakit. Hát
danold el.
=Pista=: De nem tudom ám a versit. Aszonta Gedi, hogy a versit hónap
reggelig nem mongya el még magának a jóistennek se.
=Biróné=: Fujd el hát a nótáját te.
=Pista= (dudol).
=Biróné= (utána dudolja): Jó kis csúfoló nóta. Ez megint valakire jár.
Pedig ezek a mái fiatalok még danolni se tudnak mán. Hun vannak a mi
időnkbéli nóták!… (Dudolja.) Vajon kit vett nótába a kutya!… Haj, haj
Veróni, hogy már te is nagyanyó vagy, mint én. Sose néztem ki belőled
ennyi tehetsíget. Hát persze, ehhez kell a legkisebb ész. Látod, nekem
is három fiam van, meg két jányom.
=Veróni=: Hun vannak?
=Biróné=: Hát bizony, ki erre, ki arra. Két fiam házas, két jányomat
elvitték a falubul. Van még egy rossz suttyó fiam. Ha azt is
megházasítjuk, akkor oszt elmondhassuk, hogy adjon isten jóícczakát. Mer
az ember felneveli a sok fiút, a jó fiúkat, engedelmes, szófogadó,
becsületes gyerekiket, de osztán mire? Arra, hogy ha egy asszonyszemély
a nyakába akaszkodik, akkor mán annak lesz a cselédje örökös-örökre.
Elfelejti apját, anyját. Itt van-e, ennyim van a nagy családombul
mutatónak. Ez a gyerek még eljön níha játszani, az anyja, csak ha
muszáj, az apja még akkor se… Hát te, hogy éltél miótátul elvittek
tülünk. Haza se gyüttél a szülőfaludba ecczer se. Nagyon megállottad.
Persze, most is a juss miatt gyüttél ugyi? Hogy meghótt az a vín apád
valahára… be jól tette…
=Veróni= (nekifohászkodik a beszédnek): Jaj ídes jó Istenem, Sári! (Az
orrát megtörülgeti.) Nem segít rajtam, csak a jó Isten, Sári! (A szemét
is megdörgöli.) Csak legalább pártomat fogná a mennybéli jó Isten, Sári!
(Az orrával trombitál.) Mer olyan igazi árva vagyok, nem tudja más, csak
a jó Isten, Sári!
=Biróné= (mosolyog): Dehogy nem Veróni, ott vótam az apád temetésin;
ojan göringyet hajítottam utána, majd betört a koporsója a vín kutyának…
Most mán nem tudod, hogy vájod ki a jussodat a testvéred markábul.
=Veróni= (buzgón integet).
=Biróné=: No ne félj, majd eligazítsuk.
=Veróni=: Nincs is nekem másban bizodalmam, csak az uradban, meg a jó
Istenben, Sári.
=Biróné=: Lehet is. Huszonhárom esztendeje biró az uram, de még nem volt
olyan ügye-baja senkinek a faluban, hogy én el ne izgazítottam vóna.
=Veróni= (bámészan): Te, Sári?! (Egyet gondol.) Sári, te! Hallodi te!
Mír híjják az uradat Sári birónak, Sári!
=Biróné= (mérgesen rákiált): Mert szamár az egész világ, mint te. Azír!
De a legnagyobb szamár mégis te vagy. Azír! (Csönd.)… Pista! Hogy fujtad
azt a nótát?
=Pista= (dudolja s a biróné utána zümmögi, Pista hozzá sündörög):
Nagyanyám?
=Biróné=: Mi kell fiam?
=Pista=: Aggyík egy grajcárt!
=Biróné=: Frászt! Minek a?
=Pista=: Kék.
=Biróné=: Mingyán kitekerem a nyakad! Pízt! Majd megmondom, mit adok!
Krajczárt! Nyavoját! Czukorra! Erigy a szemem elől, míg szípen vagy!
Krajczár kén a kis büdösnek. Kitépem a nyelved, csak káromold az Istent!
(Levesz a tékáról egy szép piros almát, megtörülgeti.) Ne. Ez a tied. De
ha még egyszer krajczárt kérsz, kitekerem a nyakad.
=Varju= (vén toprongyos ember, bebújik az ajtón. Pista, a hogy meglátja,
a nagyanyja szoknyája mögé húzódik.) Aggyon Isten szerencsés jó napot.
Jaj, be kutya hideg van! (Pistához, tréfásan hízelegve.) Lefagyott a
csikónak a szarva! (Pista, a ki eddig kikukucskált rá, görbe arczot vág
s elbúvik.)
=Biróné=: Mit akar kend? Menjen a konyhába! Kifele, kifele! Nem látja,
hogy fíl a gyerek!
=Varju=: Csakhogy izé…
=Biróné=: Semmi izé. Kap egy porczió pájinkát, csak várjon sorára. No!
(Varju elmegy.) Nízze meg az ember. Mán csak az kell, hogy ide szokjék
be. Pokol nyelje el a vín toprongyosát. Szegínyek kolomposa! Érzi mán,
hogy hónap ű is valaki! Biróválasztás lesz hónap, hát árulja a voksát!…
Szíp is vóna, ha a kilencedik választáson még korteskedni is kéne. Vagy
egy szóval választják meg az uramat, vagy odavágom nekik a bírósüveget!
De akkor puffan!
=Veróni=: Micsoda asszony vagy te Sári! Akar csak az oskolába, a hun
együtt jártunk!
=Biróné= (elneveti magát): Ne boczi, ne! (Megveregeti a hátát.) Tüled
ne!… Valahogy csak kell élni az embernek a sütnivalójával.
=Biró= (bejön, körültopog a szobában, szólna is, nem is; megvakarja a
bajusza tövit): Anyjuk. Hé. Hallod.
=Biróné=: No.
=Biró=: Izé.
=Biróné=: Mi a?
=Biró=: Hát, hát, – hogy – izé –
=Biróné=: Mi a mán megint?
=Biró=: No, no, semmi baj.
=Biróné=: Baj?
=Biró=: Hun a fekete gyászba van mán a pípám?
=Biróné=: Kilöktem a konyhába, mert nagyon büdös vót. Mingyán kendet is
kilököm, csak itt mólesztáljon. Az ember már egyet se szólhat a kedves,
régi jánypajtásával, mán itt zavarkodik, mingyán bajrúl károg… Mán kell
lenni valaminek! Ott az a bajvarnyu is, a se tolta be a kípit hiába… Mán
baj van avval a bíróválasztással! Deiszen csak legyen valami baj, tudom
istenem akkor igazán baj lesz!… Erigy, ott a pajtásod, beszíld meg vele…
=Biró=: Ki az?
=Biróné=: Az a szájatáti. Az a rásetudoknízni. Az a szegínyek kolomposa!
Az még nem hozott jót a házamra. Nem tudom mi van a begyibe. Betolta a
képit. Ide. Erre a szent helyre e! A gyereket majd kifogta a frász,
almát kellett a szegínynek adnom. Úgy gyütt magához. (Hirtelen kitör.)
De azt mondom kendnek, vagy egyhangu lesz a választás, vagy kötheti a
batyut a hátára, de én velem egy fedél alatt nem hál meg!
=Biró=: Hájszen hát…
=Biróné=: Ennyit érdemeltem én huszonhárom esztendei keserves
kinlódásomér, töredelmemér, sok sárbahányt garasomér, hogy mikor
kilenczedszer kerűl választásra a bíróságban, – legyen valaki, a ki fel
merje tátani a száját.
=Biró=: Hallottál valamit?
=Biróné=: No csak az van hátra, hogy még halljak is. Tán nem látom
abbúl, hogy ide be mert tolakodni az a vín Varnyu. Kelleti magát.
Kínálja a bocskort! Hiszen csak merjen valaki ellened szólani! Ott a sok
kontraktus –
=Biró=: A komódba.
=Biróné=: Úgy kitekerem a nyakát ennek az egísz falunak, hogy mind
kódusa lesz, – csak egyet merjenek nyikkanni. Csak egyhangú ne legyen a
választás!
=Biró= (neki fohászkodik és feláll): Hát Sári! ha én rajtam állana,
tudod, ha én rajtam fordulna, ha én választanék egymagam, – akkor tudom,
hogy egyhangú lenne. (Elmegy.)
=Biróné=: Jó neked Veróni, semmi bajod, csak az a kis juss!
=Veróni=: Óh Uramistenem Sári, belehalok én abba, Sári.
=Terka= (jön s köszönésűl bicczent a fejével.)
=Biróné= (feszülten figyel a menyére, hosszan néznek egymás szemébe,
mintha ki akarnák olvasni, mit tud a másik): Igaz jányom?
=Terka= (komolyan int): Igaz! Fellíp!
=Biróné= (izgatott): Várjál csak!… Veróni! Látod, mijen asszony menyem
van? Hallod-e, most legjobb lesz, ha átmégy öcsédékhez. Délután én is
benízek hozzátok. Majd eligazítjuk azt a jusst…
=Veróni= (sietve összeszedi magát, azután megáll): Jaj lelkem jó
Istenem, Sári! Segíts rajtam veszendő árva bogaron, Sári! megáld az
Uristen Sári!
=Biróné= (megveregeti a hátát s kitolja az ajtón): Ne félj Veróni, míg
engem látsz. Isten megáldjon.
=Veróni=: Isten álgyon, Sári!
=Biróné= (megáll, szembenéz Terkával, egy ideig hallgatnak, egyik se
akar szólni): Fellép!
=Terka=: Fel! Mán vót is a főszógabírónál.
=Biróné=: Hm.
=Terka=: Aszonta a főbíró: senki másnak nem tenném, Pengő Kovácsnak
megteszem.
=Biróné= (fellélekzik): Hát Pengő Kovács!
=Terka= (gyanakodva): Anyám nem tudta?
=Biróné=: No csak beszélj!
=Terka= (mintha a fogát huznák): Hónap reggel a szógabiró a választáson
megnevezi apám mellett Pengő Kovácsot is… Akkor pedig nem tudom mi lesz.
A házasságbúl aligha lesz valami.
=Biróné=: Aligha.
=Terka=: Arra számit az álnok lélek, hogy maguk, anyámasszony inkább
visszaállanak az egész biróságról, de a gyerekeket nem szakítják el
egymástúl.
=Biróné=: No meglássuk.
=Terka=: Azt tudom, hogy a maguk Jóskája odáig van a Pengő Kovács jánya
után.
=Biróné=: No, az hamarébb kutba ugrana a fiamér, mint az ű érte.
=Terka=: Hát azt mán csak a jó Isten tudja legjobban.
=Biróné=: Tudja azt más is!… Pista!
=Pista= (fölugrik a csutkák közül, előáll).
=Biróné=: Kell egy krajczár?
=Pista= (int a fejével.)
=Biróné=: Szalagy hát, keresd meg Jóska bátyádat, mondd meg neki, hogy
kipukkant a hójag. Az ni! Látod! De szaladj! Mihent itt lesztek,
megkapod a pízt! (Pista vidáman elszalad.)
=Biró= (befelé jön, a gyerek az ölébe szalad): Ne te né! még felöklel!
(Felkapja az ölébe.) Ki ne menj, mer megfázol.
=Biróné=: Ereszti kend el rögtön azt a fiút! (Biró leteszi.) Mindig csak
az utamba áll. A helyett, hogy segítségemre vóna, csak útba áll. Még
véletlenségbül se tud jót tenni. Bikkfa ember! Ha én nem vónék…
=Biró= (kedélyesen az ajtóban áll): De megvagy lelkem, megvagy!
=Biróné=: Meg míg szít nem pukkadok mint az a hójag! (Biró el és menőben
megcsipi a bejövő Lizi arczát, a ki mosolyogva kitér előle.)
=Biróné=: Ah kit látok itt! Ki jön itt! A Pengő Kovács ídes komám
kisjánya jön itt!
=Lizi=: Egy kis pattintott kukoriczát hoztam keresztanyámnak, ha meg nem
veti. Jónapot kívánok.
=Biróné=: Jézusom, – jónapot neked is, – hát jutok eszedbe? Drágaságom!
Te csirke te! Hej beg alig is várom, hogy jányomnak mongyalak! No ne
pirosodj te virág. Úgy-e jányom Terka, íppen errűl diskuráltunk.
=Terka=: Íppen errül.
=Biróné=: Mán még a móringot is megbeszéltük. Óh te, ne fordulj el te
nebáncsvirág. Csak ípp azt nem tugyuk idáde apád? Mer mink, hogy öregek
vagyunk, nagyon kék egy kis gazdasszony a házba. Oszt ez a mi fiunk mind
olyan nyámnyila, egy se tud asszonyt hozni nekem segítségnek, mind maga
megy el apjoka kocsisának. (Terkára mutat.) Ez is elvitt egyet. Ha még a
legkisebb is itt hágy, bele kell őszülni. Eljönnél-e hozzám, menyemnek,
te csitri?
=Lizi=: Hát akkor ki főzne ídes apámnak?
=Biróné=: Nincs gazdasszony?
=Lizi= (legyint, ártatlanul): Ó, nem ismeri űkelmét keresztanyám. Nagyon
bakafántos! Nem eszi az meg akárkinek a főztjét.
=Biróné=: Hát gyűjjön ide ű is! (Megöleli.) Ó be szeretlek te ján te!
Bizon ha a magamé vónál, nem szeretnélek így. De hát még az a bolond
fiu. Az megháborodna utánad!…
=Lizi= (hálásan néz a bírónéra): Ó keresztanyám!
=Biróné=: De be ki is tudta választani szépekbül a szépet, jókból a jót.
Pedig hogy bomlik utána az egész falu jánnépe, oszt csak te kellesz
neki. Ma is mondta: Ídes anyám, ez a Manczi maj megöl, úgy esenkedik
utánam. Ma is haját leltem a gatyámba varrva. De rajtam nem fog a vín
boszorkány nagyanyja varázsolása, nekem nem kell, se testemnek, se
lelkemnek. Énnékem csak egy kell, ha azt meg nem kapom, kútba ugrok,
vagy elmék világgá.
=Lizi=: Manczi?… Haját? – belevarrva?
=Biróné=: Az a! Persze a nagyanyja vajákos, az avval hatalmas, hogy
mindenkit abba szerelmesít, a kibe akar. De mán én azt mondom, nem tudom
a praktikáját, de az igazi szeretettel nem bír. Én nem fíltem a fiamat.
Adhat annak olyan szert, a mit csak akar, de tetűled nem fordítja el. Ki
is kaparnám a szemit, ha úgy venném észre!… Ihon is van mán-e! Megérezte
hogy itt vagy!
=Jóska= (beront s egyenesen a kemenczéhez siet, és leveszi a felfujt
disznóhólyagot. Pista utána): Ó te poklos! Sz ennek semmi baja. Mingyár
kitapodlak te! Beg elbolondítottál. Hát hun pukkant-e ki?
=Pista= (álnokul): Oszt én azt hittem, kipukkant, mer olyat szólt, mint
a puska.
=Jóska= (morog): Szólt az anyád czifrája, az eszed csengése. Azt
hallottad.
=Pista=: Nagyanyám is hallotta. Ugyi?
=Biróné= (kaczagva felkapja): Persze hogy hallottam. Ilyen kis gyerek,
oszt annyi esze! Meglássátok, ebbül ember lesz ha megéri! Kapsz fiam egy
krajczárt!
=Terka=: Krajczárt!… Mit kell mondani! Mi?
=Pista=: Köszönöm szípen.
=Lizi=: Ó be okos! Jaj te kis okos! (Felkapja és kiszalad vele.)
=Jóska=: Hogy még e kipukkant vóna.
=Biróné=: Hagyd mán azt a hójagot a fenébe. No. Mennyi baja van vele.
Vigyázz, mert más hójag pukkan ki. Hogy vagy evvel a jánnyal? Mi?
Aszongyák a Tass Mihály igen utána van.
=Jóska=: Keresztül is gázolok a lelkin.
=Biróné=: Hallod. Vedd csak körül szíp szerivel, osztán tudd ki, van-i a
dologba valami. Mer nem akarnám, hogy elmuljon ez a házasság. Azt se
bánom ha ma dülőre kerül.
=Jóska=: Igazán? Isz ott csak szólni kell! Három hétre meg lehet az
esküvő. Ides anyámon fordul.
=Biróné=: Én rajtam nem fordul. Mikor mult el rajtam, a mi jó vót? Három
hét! Olyan hamar igyse, úgyse lehet meg, hun a katonaságtúl az írás?
Hiszen te pujanép, te még sor alatt se vótál. Nem is hiszem én hogy
igazán szeressen tíged az a jány. Tass Miska katona vót…
=Jóska=: Lehetett az! ha én…
=Biróné=: Ajaj, nem ojan legény vagy te, a ki után halnak a jányok.
=Jóska=: Nem-i?
=Biróné=: Éj sokér nem adnám, te, ha ez a jány úgy szeretne tíged, te,
hogy kutb’ ugrana, ha ott hagynád, te!
=Jóska= (pedri a bajuszát): Pég e bel’ugrana!
=Biróné=: Jó vón azt tudni. Lehet a’ csak oan szófiabeszéd is.
=Lizi= (jön): Ott fogta Pityut a nagyapja a konyhában. Úgy örűl a
krajczárnak. Mindenkinek megmutogassa… Igaz is! Keresztanyám, azt izente
ídesapám, – majd is elfelejtettem, – hogy átgyünne, ha most
megalkudnának a két tinóra.
=Biróné=: Mingyán, mingyán. Ki kell mennem. Várjatok meg, rögtön
begyövök. Gyere csak jányom, segíts annál a zsáknál. (Biróné és Terka
kimennek.)
=Jóska= (a hólyagot tapogatja, csóválja a fejét; Lizi leül egy székre s
összetett kézzel, kiváncsian nézi a legényt): Hogy ez még kipukkanna!
=Lizi=: H.
=Jóska= (a pipát úgy szárazon az agyara közé veszi): Eggye meg… a bides
köjkit, hogy tud hazudni… Hogy lehet ijen kis tökmag ijen nagy marha… E
la! Hogy még e pukkanna ki! Ez a hójog e!… Oan zsacskó lesz ebbűl, de
olyan zsacskó, hogy a kiskirisztus se pípált ojan acskóbul. A mijen
acskó ebbűl lesz. Mi? Lizi! Mit mondasz he? (A vállára üt.)
=Lizi=: Nyughass mán.
=Jóska=: Hogy nyughatnék, mikor ebbűl a hójogbul oan zsacskó lesz, mint
a Poncziuspilátusé. He? (Újra válloncsapja.)
=Lizi=: Legyen má eszed! Ne bolondulj.
=Jóska= (megrázza): Lizi te!
=Lizi=: No!
=Jóska=: Te!
=Lizi=: Mi a no.
=Jóska=: Hehe. Te bogár te! Eggyen meg a… (Újra megrázza.)
=Lizi=: Haccz békén? Kezedre ütök.
=Jóska= (szemébe nevet): Kell egy pípa dohán te?
=Lizi= (elfordul): Oóh.
=Jóska=: Azír ne haragugy te nagymáju! (Fütyűlni kezdi az elébbi nótát s
a dohányzacskóját rázogatja.) Ennél is külömb acskó lesz ebbűl, pég e se
kutya… Lizi! Kútba ugranál te én írtem?
=Lizi=: Íppen… Van eszembe.
=Jóska= (hallgat egyet): Hát gyufát innál értem?
=Lizi=: Rossz nehéssíget.
=Jóska=: Mi? Ismerlek, macska. Megenne a fene, ha ott hagynálak.
=Lizi=: Nagyon!… Sokat tudnék búsulni egy ijen bajusztalan fattyú után.
=Jóska= (a zacskóját a tenyerébe veregeti, tekeri): Hát – hogy hát
jobban kedvedre való az olyanféle kiszógált, kiagyusztált boka, mi?
=Lizi=: Nincs nekem semmiféle bakám. Nem kell nekem senki, csak a halál.
(Olyan érzékenyen találta mondani, hogy csaknem sirva fakad.)
=Jóska=: De aki megváltója! hallom a mit hallok!
=Lizi=: Mit ugyan?
=Jóska=: Hummi nagybajuszu korhely tekereg mán a portátok táján.
=Lizi=: H.
=Jóska=: De a ki csillaga! semmi hö, meg öhö! hanem ki a szóval! Hát
azír kutb’ ugranál?
=Lizi= (végignézi.)
=Jóska=: De od’is utánad ugranék hé! hogy ott is én fojcsalak meg, hé!…
Hanem legislegelébb abbul a zsivánbul nyomom ki a szuszt! Mer nekem oan
Tass Miskák! (Nagyot üt ököllel az asztalra) nekem ojan himmi-hummi Tass
Miskák! (Ujra nagyot vág az asztalra s öklét a lány arcza elé tartja)
nem zavarognak a vizembe… Érted? He? Megértetted! A ki szabta, varrta,
kaptafa varga! (Rémesen forgatja a szemét.)
=Lizi= (feláll, elfordul s konokul hallgat.)
=Jóska= (szintén hallgat kis ideig): Csak ezt akartam mondani.
=Lizi=: Ugyi. Hátha én azt akarom mondani, hogy hallom miféle jóféle
bájitalokat tud kotyvasztani valakinek a nagymámija. De tán nem is igen
kell fáradni még avval se, hogy a gatyaszárba hajat varrogassanak, –
elvígezi azt más is könnyebben, az igézést avval a két pislákoló kancsi
szemével.
=Jóska= (megrőkönyödve): Mit petyegsz?
=Lizi=: Azt, hogy nem kötöttelek kötéllel a nyakamba. Mehetsz, ha
akarsz, csak rajta! Mit bánom én. Ha te a Manczi kisasszonyos
miskuláncziáiba bele háborodtál, szabad az ut, szaladj utána. Tisztelem
a gusztusodat! (Sirva fakad.) Én nem vagyok utadba. Tudok én még hova
lenni. Tizenhatöles a mi kutunk! Gyufát is kapok én a bótba a
pénzeheheméhért. (Sír. A bíróné benéz az ablakon.)
=Jóska= (nagy szemet mereszt, kurtán füttyent, megvakarja a haja tövit):
Hászen akkor jó van no. Akkor mit beszílsz. Hásze csak ezt akartam. Csak
diskuráltatja itt az embert, a hejett, hogy mingyán magyarúl szólna… No.
Még mit nem fognának rám. Éj kutya nyelve van ennek a sok vín
asszonynak. Mán még a Manczival fognának hámba. Ne rücskölj mán. (Leül
az asztalhoz egy másik székre.) Szaladjon görcsre a nyelve, a ki rám
uszított.
=Lizi=: De azé is, a ki tígedet én rám!
=Jóska=: Lizi.
=Lizi=: No!
=Jóska=: Nem igaz?
=Lizi=: Mi?
=Jóska=: Az a Tass Miska.
=Lizi= (felugrik): Ne menjek haza, ha egy szó igaz belőle. Ne menjek
többet haza az apámhoz.
=Jóska=: A jó vóna.
=Lizi=: Hát te?
=Jóska=: Mi?
=Lizi=: A se igaz? a Manczi?
=Jóska=: Leesküszöm!
=Lizi=: Hát igazán nem igaz?
=Jóska=: Jó is vóna.
=Lizi=: Úgy látszik, sajnállod, hogy nem igaz.
=Jóska=: Én?
=Lizi=: Sajnállod!
=Jóska=: Jó isten, te jány! Hát ne mírgesíccs mán no! Hát csak nízz mán
ecczer tükörbe mán no! Oszt akkor te is megmondhatod, hogy sajnállom-i?…
No. Ihun a tükör e! Na. Ne fordídd el aztat a két ragyogó csillagot,
mert ojat vágok a lapockádra, te!… Jaj kis pondró! Egyem meg azt a…
Pislancs mán ide no! (Átöleli s erővel belenézeti a szeme elé tartott
kis bádog zsebtükörbe.)
=Lizi= (belepillant, kényesen): No ugyan. Akár csak a vasórú bábát
látnám!
=Jóska=: Ó! Te sárgarigó, te! (Zsebredugja a tükröt és átöleli,
összecsókolja a lányt.)
=Lizi=: Nyughaccz? – Haccz békén? – Olyat sikótok.
=Jóska= (kis ideig szótlan, boldogan öleli; aztán elnéz a hólyagra az
asztalon): Ugyi micsoda egy acskó lesz abbul a hójogbul! Mit szólsz
hozzá, no, szójj mán egyet. (Otthagyja a lányt s felveszi a hólyagot.
Összenevetnek.)
=Biróné= (belép, velejön Pista, ki egy nagy karéj lekváros kenyeret
majszol): Ó a szentek! Ezek még most is azt a ronda disznóhójogot nízik.
Lökd mán a szemetre. Ha rálípek, kitaposom, mint a pukkantót. Erigy
dógodra. Ott vár a munka az ólba. Lizi, lányom, te meg segíthetnél egy
kicsit a menyemnek a komorába.
=Lizi=: Igenis keresztanyám. (Elsietnek. Lizi visszaszól.) De ídesapám
vár…
=Biróné=: Hadd várjon az apád, az ebugatta. Ugyis az a férfi minden
dóga, hogy az asszonyokra várjon. (Jóska és Lizi el.) Mit csinálsz,
Pista? Ne szeleskedj. (Pista megczélozott egy legyet a padláson, balkeze
mutatóujjával s a jobban egy almacsutkát tart dobásra készen. Mire
elhajitaná, nagyanyja elkapja a kezét.)
=Pista=: Ó csak azt a pőcsiket akartam eltrafálni!
=Biróné=: Majd eltrafállak én, te kis trafálós fittyfiritty, csak itt
nekem sokat trafálgass.
=Varju= (félénken bejön, utána a biró is jön).
=Biróné=: Jöjjön csak beljebb Gábor, jöjjön.
=Varju=: Alássan megköszönöm gazdasszonyom, isz oda ki is jó.
=Biróné=: Jöjjön csak bátran. (Pista ellenségesen elhúzódik.) Ne félj
fiam, bácsi a’! Üljön le.
=Varju= (kis széket vesz és a sarokba ül): Így ni.
=Biróné=: Közelebb, Gábor.
=Varju=: Jó nekem itt is.
=Biróné=: Tőccs egy pohárral abbul a diólébül. Megájj, majd én, reszket
a kezed, még kilöttyinted. (Tölt.) Hát mit mondott Pengő Kovács? Gábor!
=Varju=: Hát gazdasszonyom, – hé be jó ez! Khm, khm, fájintos kis
itaóka.
=Biróné=: Ebbül csak a kedves emberünk kap. Kell egy harapás kenyír?
=Varju=: Ó dehogy kell! Ha a számba vón is kiköpném. Dehogy is surolnám
le a torkomról ezt a mennybéli jó ízt… Hát mondok, aszonta Pengő Kovács
gazduram, hogy a legelőt, mán hogy a falu legelőjét, a hova minden
szegíny kihajthatja a bocziját, nem osszák fel, – ű nem engedi.
=Biróné=: Ű? Hát ki ű, Gábor? Hát ű is valaki? Kend ismeri űtet is, a
bírót is, mongya meg, ki ű? Olyan nagy valaki ű? Osztán ha már ű valamit
mond, az szentírás? Kenteknek ű hozzá kell járni? Ej Gábor, Gábor, nagy
dolog ez!… Hanem bezzeg ugyi ide senki se tette be a lábát? Mi! Hanem
hozzá járnak susogni! Hisz e’ valóságos forradalom! No! Úgy is veszik
hasznát. Egye meg a fene azt a legelőt. Hát kinek a haszna az, ha
felosztják? A szegíny ember haszna? Ugyi nem.
=Varju=: Nem bizony! Bizony nem!
=Biróné=: No hát. Azír mégis vót valaki a szegíny emberek közt, a ki
eljött vóna? oszt aszonta vóna: Biró uram, nízzen ránk is. Ne oszszák
fel azt a legelőt… Mit gondol kend, mit mondott vón a bíró?
=Varju=: Én csak azt gondolom: jó vón azt tudni!
=Biróné=: Hát tudja meg Varju Gábor. Tudja meg az egísz falu
szegínysíge. A biró azt mongya: jól van! A legelőt nem fogják
felosztani! Én nem engedem:… Ő nem engedi! Érti kend? Mindent megteszek,
– aszongya a bíró – hogy a legelőt ne oszszák fel, mert a szegínynek is
ílni kell. Ezt mondta az én uram. Az én tulajdon uram. Íppen az elébb
mondta az én filem hallatára. Úgyi te ezt mondtad?
=Biró=: Persze hogy azt. Hogy is mondtam vóna máskípp?
=Biróné=: No hát. Jól mondta?
=Varju=: Bizony jól. (Feláll.) Jól mondta bíró uram. Ha ezt meghallja a
közsíg, másik harmincz esztendeig lesz bíró űkeeme.
=Biróné=: A’ semmi, Gábor. Mindegy az, akárki a bíró. Az a fő, hogy a
szegíny embernek legyen benne gondviselője. Mán pég akarki, akarmit
mondhat az uramra. Meg Pengő Kovácsra. De aztat nem mondhassa, hogy az
én uram nem szereti a szegínt. Meg aztat se, hogy Pengő Kovács szereti.
=Varju= (mindig közbe akart szólani s most, hogy a biróné elhallgatott,
ő is hallgat, mintha most várná a javát.)
=Biróné=: Oszt’ asse utósó, hogy míg bíró az uram, addig nincs rá
szüksíge, hogy megkapja azt, a mirűl itt az írás. –
=Biró=: A komótba.
=Biróné=: De bizony, ha csak afféle szegíny ember lesz ű is, akkor
bizony sietni kell a kontraktusokat pízzé tenni. A pedig keserves vóna
majcsak az egísz falu szegínysígínek. Mer kevesen vannak, a kihez jó ne
lett vón az uram, vagy pízzel, vagy más ílelemmel…
=Biró=: Úgy a.
=Varju=: Ammán igaz! Úgy is fogja a jó Isten… megáldani írte. No.
Istennek ajállom kieteket, bíró uramat, biróné asszonyomat, egísz becses
csalággyával. Az Isten íltesse sokájig, míg a Tisza ki nem szárad
bokájig. Még ezt a csepp embert is lássam olyan szakállúnak, mint a
hétsing szakállú törpét. No, eegyüvök ecczer, mesílek rúla, hogy máskor
meg ne ijegygyen a lelkem, ha be tanálom dugni az kípes felemet. Hát
’stenágya biró uram, ’stenágya biróné asszonyom. (Kezet fognak.)
Istennek mindenféle fajta jovai szájjanak err’ a kis emberkére is a!
Hehehe. Hozzak-i egy czinkét dílután?
=Pista=: Hozzík!
=Varju=: Hehehe. Hozok ám. Annak osztán ki lehet típni a szárnyát. Meg
madzagot a lábára, úgy ránczigálni, úgy ugrál igyesen. Meg a nyakát
kitekerni, hehé, akkor szól czifrán.
=Pista=: Akkor hozzík!
=Varju=: Hí, de még miet hozok! Oan nem termett három gacsitojásba,
kilencz nyúl árnyíkjába, tizenhárom tetű kukoríkolássába.
(Megcsiklandozza a gyereket.)
=Pista= (kaczag): Másszor is elgyűjjík kend.
=Varju=: El én! El bizon. De most hipp-hopp! Sillom-topp! Disztószárnyam
gyerelő! Most pedig kuss kifelé. Bakk! (El.)
=Biróné=: Vén pimasz szószátyár. Itt kell találkoznia Hajdók sógorral.
Nem birta mán rígen elvinni a csuda.
=Hajdók= (bejön): Aggyisten! Jónapot aggyík az isten!
=Biró=: ’gyist’n! (Kezet fognak, mosolyogva.)
=Pista=: Jónapot Józsi bátyám.
=Hajdók=: Szerbusz öcskös. (Felkapja s felhajitja a levegőbe. Pista
kaczag.) Jó vón madár lenni?
=Pista= (az ölében): Jó bizony. Asse bánnám, ha disznószárnyam vóna!
=Hajdók= (nevet): Micsoda? (Leteszi a gyereket.)
=Biróné=: Az a vén szamár Varnyu beszéli tele a fejét ilyen
butaságokkal.
=Hajdók=: Ahá, mit keresett az itt?
=Biróné=: Azér hivattalak éppen. Baj van velük. A szegénység le akarja
verni a birtokosságot.
=Hajdók=: Az árgyélussát. Csépet nekik. (Leülnek.)
=Biróné=: Nézd csak fiam, itt igazán baj van. Pengő Kovács ránk
uszította a népet, hogy ha űtet választják meg bírónak, akkor ű ezt
teszi, meg azt teszi. Mindent összeígírt nekik.
=Hajdók=: A ficzfán fütyölőjét. Az attul kitelik. Hej, de csak kapnám
ecczer a berek alatt, ott a Taktaparton, mikor senki se láti!…
=Biróné=: Azt hirdeti, megszámoltat benneteket az erdőeladás felől.
=Hajdók=: Megszámoltatom én űtet a nemzetsíge felől.
=Biróné=: Fiam, itt nektek is engedni kell vala mit. Azzal uszítja
legjobban a kúdúsokat, hogy azt hirdeti, ha űtet megválasszák, a
legelőosztás elmarad. Hát Jóska fiam beszílj a komákkal, haggyák a
fenébe azt az osztást, míg meg nincs a választás. Akkor újra elő lehet
venni… Mert ha ez rátok teríti a nyelvit…
=Hajdók=: Nyőjjík rá a tokaji hegy.
=Biróné=: Egy kis porhintés! Hirdessétek mindenfelé, hogy a bíró
visszavonatta veletek a legelőosztást. Mingyán nem bomlik a paraszt.
=Hajdók=: Bomojjík meg… E’ Sári néném! Ingem válasszanak meg bírónak.
Majd én kifüstölöm a czondrát. Ide kék az ilyet bízni! A ki áldója! Hát
mán kapások, meg marokköpők igazítsák a falu dógát? De meg is fordult a