Carmela - 16

mellett megszállta az újabb félelem, hogy őrködése fel talál ötleni a
huszárnak s néha már-már észre vélte venni a gaz szemében a felvillanó
gyanút. Ez a gondolat őrülésig izgatta aggodalmait. Ha ez az ember félni
kezd, akkor az ő ura élete egy selyemszálon függ.
A grófné így végzetesen eljutott azon elhatározásra, melyre az ő
helyzetében minden szerető asszonynak el kellett jutnia. A kötelességek
versengésében a nő csak a legközelebb eső kötelességre tud gondolni. A
grófné szemében a letett eskű semmiség volt, mikor megszegésével
megmenthette ura életét. Béla inkább meghalna, semhogy becsületszavát
megszegné; ő meg inkább megszegi eskűjét, semhogy férje oltalmazatlan és
boszúlatlan maradjon.
Egy napon a grófné titkon behajtott a megye székvárosába. Midőn este
visszaérkezett, egy másik kocsin, az ispánlak kapuja felől, báró Bükkösi
szolgabiró jött néhány pandurral. A pandurok körűlállották Miska
szobáját. A grófné csengetett s a huszár, a mint kijött, a pandurok
kezei közt találta magát. Tajtékzó szájáról ömlött a káromlás. –
Akaszszatok föl! – kiáltá, – de még az akasztófáról is azt fogom
kiabálni: Én csak gyilkos vagyok, de Salkházy gróf gazember!
A zajra a gróf kirohant szobájából s mint egy tetten ért bűnös,
reszketve nézte a jelenetet.
– Ne bántsa senki ezt a fiút! – kiáltá a szolgabiró felé. – Mivel
vádoljátok? Jót állok róla, hogy nem bűnös.
– Csöndesedjél, Béla, – felelé Bükkösi báró, – itt nem használ az
elnézés. Hatezer forintodat _ellopta:_ itt volt a pénz az ágya
szalmájában.
Vitték Miskát az egész cselédség láttára és réműletére. Még az udvarról
is felhallatszott kiabálása: – Gazember! Salkházy gazember!
A gróf szomorúan nézte reszkető nejét. Ott térdelt előtte a szegény
asszony, könyörögve: – Bocsáss meg! Bocsáss meg! Életedet féltettem!
– Hű feleségem vagy, – mondá a gróf, – de félek, hogy szerencsétlenné
tettél.

VII.
A grófné kegyes hazugsággal élt a törvényszéknél, midőn Miskát csak
lopással vádolta. Ez is csak úgy sűlt el, mint minden hazugság szokott.
Ha a grófné azt vélte, hogy ily módon nem szegi meg eskűjét s nem árúlja
el azt, a mit férje neki megmondott, e véleményben a legközelebbről
érdekelt személy, az elfogott inas, nem osztozott. Elkeseredett dühében
Miska tagadta a lopást s bevallotta a rablást. Senki sem kényesebb
birája a mások becsületességének, mint a ki maga hiába próbált
megbírkózni a gonosz kísértéssel; nem tudván fölemelkedni, szeretne
mindenkit magához rántani. Miska meg volt győződve, hogy a gróf még
hűtlenebbűl járt el ő iránta, mint ő gazdájával szemben. Vallomásával
leálczázni vélte a büszke mágnást s ösztönszerűleg érzé, hogy ez jobban
fáj Salkházynak, mint neki a rablás vádja és az ezzel járó büntetés.
Elmondá tehát egész részletesen a vadászat alatt történteket s a gróf
pirúlva, majdnem kétségbeesve állott a vizsgálóbiró előtt, ki vele a
meglepő vallomást tudatta.
Nem a világ ítélete nyugtalanította a grófot. Tudta, hogy nincs oly
törvényszék, a mely őt elítélné, s hogy az emberi érzések is mind ő
mellette lesznek, nem pedig azon hitszegő cseléd részén, ki a rábizott
fegyverrel támadt védtelen gazdájára. Az eskű sem kötelező, melyet ily
rendkívűli kényszer sajtol ki az emberből. Elvégre is nem ő adta föl a
bűnöst; azt pedig, hogy neje, férje életét féltve, a gazember
letartóztatásáról gondoskodott, jó érzésű ember nem róhatta föl bűnűl.
Hát még ha tudták volna, milyen ellenállhatatlan kényszer alatt jött
létre a feleségének tett vallomás és mily ünnepélyes esküvel kötötte ki
a grófné hallgatását! A gróf meg volt győződve, hogy Isten és emberek
előtt igazolni képes mindent, a mit tett és nem tett. De azt is érezte,
hogy sem Isten, sem ember nem bírja lelkéről levenni azt a súlyt, mely
lelkét mindaddig nyomta, míg az életeért igért ár, az inas
büntetlensége, lefizetve nem leszen. Egy becsületszó megszegve: mindig
ez lebegett Salkházy gróf szeme előtt s ez az ő szemében annyi volt,
mintha a föld kifordúlna sarkaiból. Szeretett volna a megyeházában ülő
Miskával cserélni; annak a szerepét jobban szerette, mint a magáét. Az ő
érzése a vizsgálóbiróval szemben úgy sem volt más, mint hogy
vádlottképen áll a törvény előtt. Tagadásra fogta a dolgot. Ő Miskának a
6000 forintot ajándékba adta. A biró azt felelte, hogy a gróf elnézése
még árt a fogolynak: ha még azt mondaná, a mit a grófné, hogy t. i.
lopás történt, akkor lehető volna, a rabot enyhébb paragrafus szerint
ítélni el, mint melyet ő maga akar alkalmaztatni. De mikor a vádlott
rablást vall, a tanú meg ajándékot állít, akkor bajosan talál hitelt a
tanú, és a vádlott sorsa rosszabbra fordúl. De a gróf nem engedett és
így a biró kénytelen volt a bűnöst vele szembesíteni. A jelenet igen
nyomasztó volt. Miska csökönyösen ragaszkodott vallomásához. Jól esett
neki hősködni és egyúttal a grófot gyötörni: – Csak mondja ki méltósága
is az igazat – engem bizony ne kíméljen. Ha talán azért vall mellettem,
mert fél, hogy majd boszút állok, mikor kiszabadúlok, – akkor nem bánom,
zárjanak be holtiglan. Elég nagy úr a gróf, ezt is elérheti. De azért az
igazság csak igazság – akár szegény ember, akár nagy úr szájából jőjjön.
Különben is becsületszavamra fogadom, hogy sohase fogom bántani. Én
pedig állok a szavamnak, ámbátor csak szegény legény vagyok, nem mágnás.
Béla gróf fogcsikorgatva hallgatá e kihívó szavakat. Nem akart – vagy
nem tudott – felelni, csak néhány franczia szóval arra kérte a birót,
hogy vezettesse ki a rabot. Aztán igyekezett a birót meggyőzni, hogy a
fiú meg van háborodva vagy valami ismeretlen okból szándékosan akarja
magát tönkretenni. Ő ki fogja tudni a dolog mibenlétét, csak egymaga
szólhasson a vádlottal. Engedélyt kért, hogy a börtönben beszélhessen
vele; e nélkül, úgy mond, úgy sem jöhet világosság a dologba, mert a
fogoly önvádja és a tanú fölmentő vallomása olyan ellentétben állanak
egymással, hogy a törvényszék nem lesz képes megokolható ítéletet
mondani.
A biró azt felelte, hogy ez iránt az ügyész nélkül nem intézkedhetik;
majd pár nap múlva tudatja a gróffal elhatározását.
Salkházy gróf hazamenet folyton azon tünődött, hogy mi lehetett az, a mi
Miskát egyszerre pénzszomjas zsiványnyá, utóbb pedig ily megátalkodott
vértanúvá tette, a ki el nem áll az «igazságtól», ha nyakába talál is
kerülni? Természetesen azon föltevéshez jutott, hogy asszonyforma
játszik a dologban. Tudtával Miskának nem volt szeretője; a grófné sem
tudott ellenkezőt. De tán Juczinál kéne tudakozódni. A szép cziczus
irúlt-pirúlt, közben el is halványodott, midőn az uraság Miska szívbeli
dolgai iránt vallatni kezdte. Hogy ő bizony ennyit se gondolt a
gyerekkel! Hogy ő annyit tud róla, mint a jövő évi termésről. Hogy’
gondolhatják méltóságáék, hogy ő neki köze legyen egy ilyen gazemberhez.
A gróf e választ nagyon izgatottnak találta. – Hátha szerelmes volt
beléd? – kérdé fürkésző hangon, – azt csak észrevetted volna?
Juczi egy darabig mereven állott, aztán kaczagott egyet.
– Én belém? Az efféle? No, csak az kellene. S egy szó mint száz, ha már
rákerítette méltóságuk a beszédet, hát kérném szépen, lássanak másik
komorna után, mert én jegyben járok tekintetes Botos ispán úrral s már
már kitűztük az esküvőt.
Ez ellen nem lehetett kifogást tenni. A grófné meg volt lepve, hogy a
szép fiatal teremtés ily öreges vőlegényt választott, de nem szólott. A
grófnak azonban a komorna viselete szeget ütött a fejébe s elhatározta,
hogy Miskával mindenekelőtt Jucziról fog szólani.
Pár nappal rá megjött az értesítés, hogy az államügyész megengedi a
Miskával való találkozást.

VIII.
Miska ránczba szedett homlokkal hallgatta volt a gróf szavait, ki arról
biztosította, hogy ő nem volt árulója s hogy akarata ellenére történt az
elfogatás. A gróf e daczos magatartással szemben, bár kínnal, de
megtartotta nyugodt, majdnem kérlelő hangját. Szava által annyira kötve
látta magát a haramia iránt, hogy kétségeivel szemben megalázta magát
legbensőbb titkainak elmondásáig: elmondta Miskának, hogy mily aggasztó
állapotban látta nejét s hogy kénytelen volt őt a titokba beavatni, hogy
megmentse a megőrüléstől vagy a haláltól. Mind ennek kevés látható
hatása volt a megátalkodott lelkű legényre, a ki hallgatva, gúnyosan
fintyorított szájjal ült ott ágya szélén. – Lásd, – mondá a gróf végűl,
– az oly hibát mindig meg kell bocsátani, a melyre az asszonynép viszi
rá az embert. Én is azért bocsátom meg könnyebben, hogy gazdádra
ráfogtad a fegyvert, mert szentül hiszem, hogy asszony izgatta
cselekvésedet s hogy nem igen tehetsz róla. Igaz, tudod-e, hogy
lakodalom lesz nemsokára Salkházán? A kis Juczit elveszi a Botos ispán.
Ha megfogadod a szavamat s azt mondod a birónak, hogy a 6000 forintot
ajándékba kaptad tőlem, akkor ott tánczolhatsz még a lakodalmon.
Miska üvöltött dühében. Hogy hozzámegy a vén gazemberhez – az a
lelketlen, nyomorúlt teremtés, a kinek kedveért ő haramiává lett! Oly
sietve, oly mohón, mintha csak arra várt volna, hogy ő börtönbe
kerüljön! S ezzel odaborúlt gazdája elé, átkarolta térdeit és zokogva
kért bocsánatot.
A grófot e könyek meg nem hatották; undorral bontakozott ki a
kétségbeesett ember karjai közűl s csak azt tanácsolta neki, vonja
vissza vallomását s igyekezzék innen kiszabadúlni – aztán menjen
világgá. Az ajtóban aztán megfordúlt és még ezeket mondta: – Rajtad áll,
hogy innen szabadúlj és hord máshová irhádat. Én megtettem mindent, hogy
megegyengessem az utadat. De mivel abban a hitben voltál, hogy félek
tőled, hát megmondom még azt az egyet, hogy szemem elé ne kerülj ebben
az életben, mert szó nélkül lelőlek, mint a kutyát.
Ezzel kiment a gróf és Miska az ágyra dőlve, átengedte magát tehetetlen
kétségbeesésének. Csak mikor kisírta dühét, akkor vette észre, hogy
ágyán tárcza maradt; hatezer forint volt benne, egy része kisebb
bankókra fölváltva.
Virradóra Miska el volt határozva, hogy vallomását visszavonja és
szabadúlni igyekszik. A biró elé kivánkozott s ott elmondotta, hogy
szerelmes volt, s kedvese hűtlensége vitte rá, hogy magát bűnnel
vádolja. A pénzt urától ajándékba kapta; az összeg feltűnő nagyságát ura
nagylelkűségével igyekezett magyarázni, valamint azzal, hogy a grófnak
házasság előtti kalandjaiba be volt avatva.
De a biró és különösen az államügyész kötve hitt az új vallomásnak és új
tanúkat idézett; köztük volt Juczi is. E lánynak rossz lelkiösmerete
volt a dologban, s így természetesen azt hitte, hogy még erősebb gyanú
alatt áll, mint mely a valóságnak megfelel; Miskától is félt, hogy ha
hirtelenében ki talál szabadúlni, még akadályt gördíthetne esküvője elé.
Megtett tehát minden lehetőt, hogy az inast bemártsa; erőszakos, álnok
természetűnek mondta, olyan embernek, ki már őt is halállal fenyegette s
kitől minden gonoszság kitelik. Az ő vallomása döntő lett s Miskát az
első fokú biróság elítélte.
Két nappal rá megvolt a komorna menyegzője Botos ispánnal. Hét megyére
szóló ünnepség volt az és heted napig is arról beszéltek volna, ha nem
jő közbe egy még nevezetesebb esemény: a Miska elillanása a megyei
fogházból. Reggelre kelve üresen lelték börtönét; az ablak nyitva volt,
a vasrács keresztül reszelve, a falról egy kötélhágcsó lógott alá. A
porkolábsegédnél két újdonatúj ötvenes bankót találtak. Világos volt,
hogy meg volt vesztegetve; de hogy honnan vette Miska a pénzt, azt senki
sem tudta kitalálni.
A gróf hallgatott. Örült a gazember szabadulásának, de nem volt ment
minden nyugtalanságtól. Folyvást azon gondolkozott, hogy hová
fordulhatott a legény és hogy mit fog csinálni? A mily szilaj lelkű
ember, az ég tudja, hogy még mily gaztettekre vetemedik s most a gróf
ezekért is felelősnek érezte magát. Egy este Juczit magához hivatta és
intette, hogy vigyázzon, – ne menjen ki egymaga az erdő felé, mert Miska
kiszabadúlt és ki tudja, hogy nem áll-e boszút terhelő vallomásáért. Az
ispánné csak nevetett s azt felelte, hogy ő bizony nem fél Miskától;
először is tiszta az ő lelkiismerete s aztán – tud ő Miskával bánni! A
gróf boszankodott a menyecske könnyelműségén és jobbnak látta az ispán
úrhoz intézni figyelmeztetését. Botos úr illendően megköszönte a jó
tanácsot, mondván, hogy ő békés természetű, már hajlott korú ember, a ki
senkit sem bánt s kinek nem is igen lehet bántódása. E mellett egy
fényes kis revolvert húzott ki kabátja zsebéből. – Nem a Miska miatt
vettem, méltóságos uram, hanem csak úgy. Öreg embernek, ha fiatal
felesége van, mindig jó az ilyent magával hordani. – A gróf mosolygott
az őszfejű fenelegényen és kissé nyugodtabban tért szobáiba.
Hajnal felé az ispán kertje felől két lövés dördűlt el. A kik
odasiettek, Juczit és Miskát főbe lőve találták a porta alatt. A Juczi
kendőjébe csavarva ott lelték az ispán minden készpénzét. Világos volt,
hogy szökni készült a kiszabadúlt zsiványnyal; de Miska részéről a
szöktetési terv csak ürügy lehetett s amint az ispánnét a ház határáig
vitte, agyonlőtte őt is, magát is. Ezt bizonyította a közhit szerint az
az újdonatúj revolver, mely Miska jobb keze felől találtatott.
Ez volt az általános fölfogás, melyhez a törvényszék is csatlakozott. A
gróf nem merte jobban megnézni azt a revolvert, mely előtte igen
ismerősnek tetszett. Botos ispán két héttel rá fölmentését kérte és meg
is kapta.
Így beszélték el nekem a kis történetet. A ki ért az efféléhez, novellát
is csinálhatna belőle.