Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 15

Süzlärneñ gomumi sanı 3941
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2109
28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
akarat rám erőszakolt; azonban a megtörhetlen remény vigasztal, hogy
fiam, az uralkodásra született és növelt árva, mostani kibújdosásom
daczára majd egykor Isten segedelmével és a ti közreműködéstekkel,
jogaiba vissza fog helyeztetni.
Izabella több mint királyi büszkeséggel ejté a végszavakat, s tekintete
villámos és kihivó volt. Az ország rendei pedig lesütött fővel
hallgattak, magok sem tudván: a bezárt mult jobb-e, vagy a megnyilt
jövő?
S Izabella most második királyi lakából vándorolt el. És hová? Valami
sziléziai kis herczegségbe. Százezer arany, s Johannának Zsigmond
számára eljegyzett keze volt a pótlék, mely egy nagy ország és egy a
megaláztatások közt is még mindig fényes korona elvesztését
ellensúlyozta.
Hölgyek, fiatal leventék és éltes államférfiak kisérték, részint
hajlamból, részint kötelességérzetből, vagy határozott parancs
következésében, – egészen Erdély határszéleig; mert azontúl csak a
melléje rendelt csekély őrizet volt menendő.
Izabella, a mióta uralkodni és szigorúan kormányozni szokott, a férfiak
szilajabb tulajdonaiból is sokat sajátított el.
Szeretett vadászni, s midőn az üldözött szarvast már kifárasztották és a
menekvéstől elzárták, föltürte ingujját is, hogy szabad és erős kézzel
adhassa meg a halálos lándzsadöfést.
Cziblesen egy ellene rohant medvét ejtett el s a bölény-vadászaton csak
Balassa ügyességének köszönhette a felbőszített fenevadtól, melylyel
szembeszállt, szerencsés menekvését.
Ily koczkáztató mulatságok csak a gyakorlott lovagnak valók voltak, s
Izabella, ki Mátyás király palotájában az olasz költők rimein
ábrándozott, s a szemkápráztató fény mellett a csendélet homálya után
epedt: a gyulafehérvári küzdelmes évek alatt büszke lenézéssel tekintett
vissza azon urakra, kik a veszélyes merevényeken, hol egy botlás a halál
volt, kikelt arczczal száguldottak utána.
A lóról egy ügyetlen lebukás a kegyelemből is kiejtette udvaronczait.
Palotahölgyei is, kivévén a renegát nejét, ki iránt határtalan
gyöngédséggel viseltetett, kénytelenek voltak amazonokká alakulni, ha az
elüzetést nem szégyellék, s gyakran megtörtént, hogy a gyöngébb
természetűek egészségökkel fizették meg tanulmányaikat.
A sok törődés, a sok gond, a fáradhatlan tevékenység, a rögeszméig vitt
uralkodási szomj, az éhes nagyravágyás és a Martinuzzi ellen mindig
növekedő és soha pihenni nem tudó ingerültség, a bosszútervek, s az
azokat meghiusító államférfiúi bölcseség vagy a föllobbant nagylelkűség,
melyet Izabella soha egészen nem vetkezhetett le, – mindezek együtt oly
erős és a létrendszert megrendítő indulatok, szenvedélyek, küzdelmek
voltak, melyek a női szépségnek nem kedvezhettek és az egészséget is, a
fiatal kor daczára, alá kellett ásniok.
A királyné most is lóháton utazott, s hintójában a vén udvarmesterné és
ha elfáradt, a renegát neje ült.
Zsigmond a király, kit anyja a szív sajátságos ellentmondásánál fogva
kényeztetett, s még a szellőtől is oltalmaz, tanítóival egy külön
kocsiban ült, s nem törődve a Kolozsvárott hagyott koronán, a
szabálytalan latin igék hajlításain és a hiteszméken vitatkozott. A vén
bölcs és beteges testalkotású gyerek gondolkodó arczát, csodálatos
ötleteit és mélabús kedélyét még a tiszta ég, a gazdag növényzet, a
ragyogó nap és a tarka úti jelenetek sem birták változtatni. Izabella,
ki nyugtalan természeténél fogva többnyire elől lovagolt, s követőit
néha messze hátrahagyta, midőn gyereke eszébe jutott, száguldva tért a
kocsihoz vissza, s míg a kis Zsigmonddal beszélt, tekintete nyájas,
részvétteljes és valóban megnyerő volt.
Ilyenkor fiatalnak is látszott, s a régi igézet és bűbáj a szigorú és
dúlt vonásokon föléledt.
Termete bár szikár, sőt majdnem sovány, minden mozdulataiban kellemes,
de büszke tartású és az előkelőség követeléseit élesen kifejező. Arcza
ideges, élénk, azonban a kora hervadás nyomaival, s azon egészségtelen
pírral, mely a mellkór előjelének sejtethetik.
Izabella vállán egy dömöszki igen ékes, azonban nem könnyű puskát
hordott, oldalán drágaköves hüvelyű hosszú tőr volt, mellén pedig kis
fekete csontkereszt függött.
S minthogy nem szereté szabad mozdulatait korlátozni, s többször szökelt
le lováról és árnyas hegyi ösvényeken ment; nem öltött magára uszályos
ruhát s öltözéke majdnem egészen a török nőkéhez hasonlított, csakhogy
fátyolát soha arczára le nem ereszté s picziny lábán magas sarkú
kordován topánt és rendkívül vékony kezén selyemmel hímzett zergebőr
keztyűt viselt.
Midőn állomásról állomáshoz érve, s mindig apadó kisérettel Erdély
határszéleihez közelítének, a magas hölgy zártabb, sötétebb kedélyűvé
lőn, s az egyenként bucsúzó országnagyok és úrinők általa hideg, rövid
szavakkal bocsáttattak el.
– Frankensteini udvarunkban, szólt a renegátnéhoz, – kevés kényelmes
szoba lehet, s ennélfogva a hizelgők és élődik látogatásától föl leszünk
mentve. A sagani, friebusi és naumburgi herczegségek, melyekből fiam új
birodalma alakult, párthiveim zsebét még lengyel forintokkal sem
tölthetnék meg, pedig mint tudod, azok csekély értékűek.
Palotahölgyeimnek sem tudnék herczegségünk lovagai közül gazdag férjeket
választani. Ennélfogva még az sem fog meglepni, ha csak fiammal és veled
érkezem híres várunkba, Frankensteinba.
– Én az ellenkezőjét hiszem, – válaszolá a renegátné. Talán sokan is
fogjuk felséged nemeslelkűségét igénybe venni. A közszeretet, mely
királynénkat környezte, félek, igen költségessé teendi az udvartartást.
– A közszeretetről beszélsz? De melyik évre gondoltál? 1540-re, vagy
1551-re? – szólt Izabella ajkszegletén finom gúnynyal. Budán nő voltam,
Gyulafehérvárott uralkodtam. Ez a multból és a jelenből sokat fejt meg.
A királyné ostorával lova nyakát megcsapva, elvágtatott, hogy könnyének
senki tanúja ne legyen.
Közel voltak már Erdély határszéleihez.
A renegátné, kit Izabella magára hagyott és a lovászmester, ki hivatalos
kötelességének tartotta minden veszélytől oltalmazni uralkodónőjét,
midőn látták, hogy az a kisérettől messze távozott, s egyedül maradván,
talán még megtámadásnak is mehet elébe, szintén gyorsan vágtattak utána.
De a királyné már eltünt a szem elől, s lova a legnemesebb vérű lévén, a
versenyben, ha a többivel egyszerre indult volna is el, csak győztes
lehetne.
– Isten őrizzen a nőtől, ha férfi akar lenni – zsémbelődék a vén
lovászmester, paripáját sarkantyújával ösztönözvén.
– Mekkora gondatlanság! Hisz e vidék zsiványoktól hemzseg! – sóhajtotta
a renegátné, míg ostorával folyvást csapkodá almásszürkéjét.
Midőn egy hegynyereghez értek, mely két egyenlő magasság közé zárta a
keskeny völgyet, meglátták a királyné arab lovát, mely az útszélen
lépdelve a zablát szájából ki akarta tolni, hogy a zöld fűből kedve
szerint legelhessen.
Szerencsétlenségnek kelle történni, gondolá a palotahölgy és a
lovászmester, s mindent koczkáztatva nyargaltak le a meredeken.
Ezalatt Izabella királyné, azon ponton, mely Erdélyt Magyarországtól
elválasztja, egy terebélyes, egy testvértelen hárshoz lépett.
Itt, mint a druidák papnője térdre borult és imádkozott.
Áhítatosságát befejezve, kivonta tokjából tőrét, s a hársba, mely hűvös
árnyával körül fogá, bevéste nevét, e szavakkal együtt: Sic fata volunt.
(Így akarja a végzet.)
Ekkor ismét lóra ült és szótlanul, mozdulatlanul bevárta, míg az egész
kiséret megérkezik.
– Urak és nemes hölgyek, szólt, itt válik el útunk azokétól, kik tőlünk
elváltak. Kiséretem menjen előre; a haza távozóktól búcsút veszek.
A még eddig vele levő főrendűek, nem kivánván birtokaikról és politikai
befolyásukról lemondani, rendre megcsókolák a királyné kezét s a
szokásos mentegetőzések közt indultak Kolozsvár felé, magokkal vivén
leányaikat, vagy nőiket, kik eddig palotahölgyek voltak.
Utoljára maradt Petrovics a rokon, a fővezér és hatalmas temesi bán.
Izabella jól tudta, hogy a nagy befolyású gróf hivatalát nem teszi le,
hogy ábrándokat kergetve, a száműzetés száraz kenyerét ehesse; de hűsége
felől nem kétkedve, még örvendett otthon maradásán; mert bizonyos
eshetőségekkor ügye erős támaszt fog benne nyerni.
– Jól tudom, – szólt e nézettől áthatva, hogy hű alattvalóm és rokonom
azon érzéssel távozik tőlem, melyért én még soha eléggé háladatos nem
voltam. Most sűrű köd fedi szerencsecsillagomat; de azért remélem, nem
tünt el, csak láthatatlanná lőn. Ki merné állítani, hogy a trónok
nincsenek a gondviselés különös oltalma alatt, s hogy azon lépcső,
melyről a bitorlók lelökik a törvényes uralkodót, oda többé vissza nem
vezethet? Míg te, kedves bátyám, a kardot hüvelyéből ki tudod vonni, s
karod a zászlót fölemelheti: addig nekem nincs okom a Zápolya-család
jövendője iránt kétségbe esni.
– Felséges asszonyom, – válaszolá Petrovics elkomorodva, – hűségemen
semmi szenny nem volt. De oltalmazzon meg minket az ég új
polgárháborúktól. Elég volt már a testvérgyilkolásból és saját magunk
ellen emelt fegyvereken kívül is, elég vért ontott közöttünk a török és
német, mint barátunk és mint ellenségünk. Katona vagyok, s más semmi; de
mégis meguntam szanaszét holttesteket látni és attól rettegni, hogy a
kimúltak nagy száma végkép elfeledteti velünk az élők iránti szeretetet
és gondoskodást. Legyen már egyszer béke, ha szinte a gyűlölt Martinuzzi
írná is előnkbe annak feltételeit.
– Békétek nem lesz, csak megaláztatástok – szólt Izabella hidegen,
büszkén, s legcsekélyebb jele nélkül a kiábrándulás miatti fájdalomnak.
Petrovics után a vén udvarmesternő tipegett elé. – Úgy hallom, felséges
asszonyom, hogy Frankensteinnak éles levegője van, s az gyönge mellemnek
ártana. Méltóztatik kegyelmesen látni, hogy folyvást köhögök.
Az udvarmesternő állítása bebizonyítására csakugyan megkísértette a
köhögést.
– Csupa színlés! – szólt Izabella gúnymosolylyal. – Mintha nem tudnám,
hogy kegyelmedet II. Fülöp spanyol király hívta udvarába s e miatt
nagybátyját Ferdinánd római császár ő felségét, ki szintén ajánlatokat
tőn, halálosan megsértette.
– Én ugyan mind Madridban, mind Bécsben tudnék helyet kapni, –
válaszolta fullánkosan az udvarmesternő; azonban felséged szolgálatjában
nem csak megvénültem, hanem el is fáradtam. Ennélfogva nyugalomra lévén
szükségem, nem utasíthattam vissza a csekély évdíjat, melyet a váradi és
csanádi püspök kegyes volt, Kolozsvárott maradásom esetére, megajánlani.
Izabella lovászmesterének intett, s egy aranynyal tömött erszényt tőle
átvéve, odanyujtá a bámuló udvarmesternőnek. – El lévén fogúlva a búcsú
e megható percze miatt – szólt mosolyogva, – ime! e tolmácsra bízom
érzéseim kifejezéseit.
Azzal a vén asszonyt ott hagyván, előre indult kisérete után ügetett. A
renegátné, ki nyomban követte, még ezt hallá tőle: – Valóban igen nehéz
volna aranyainkat elkölteni, ha csak a becsületeseknek adhatnók.
Magyarország határszélén nagy próbáltatás várt a királynéra.
Ő, ki első száműzetésekor személye iránt annyi ragaszkodást tapasztalt;
ámbár új helyzetének természetét tökéletesen fölfogta, még is mélyen
volt sértve, midőn látta, hogy csak a Martinuzzi által melléje rendelt
fegyveresek nem távoztak el.
– Mennyien nem hízelgettek nekem? Hányat nem emeltem a porból magas
polczra? Hányan nem fogadták esküvel, hogy minden sorsot velem osztanak
meg, s hogy legfőbb büszkeségök volna, ha érettem üldöztetést
szenvednének és nyomort! S hol vannak e hős, e lovagias jelleműek?
Ellenségem zászlójához szegődtek. De legalább a nők, kik büszkék voltak,
hogy udvaromba fogadtam?… Ah, azt hivék, nem lesz, kikkel kiházasítsam.
A nők csak a férfiak árnyékai, s hol lennének másutt, mint a hol azon
alakok, kik által léteznek? Miért neheztelnék rájok! De mégis egy leányt
látok kíséretemben: – ugyanazt, ki unta az udvaromban lakást, s kit én
eltávolítottam volna magamtól, ha igéretem nem kötötte volna meg
akaratomat.
Ezzel Izabella egy karcsú, halvány és egyszerűen öltözött némberhez
közelített.
– Tíz év óta vagy nálam. Sem mosolyodat, sem könnyedet nem láttam.
Arczod nem volt tükre szívednek. A jégtáblán is virágok támadnak, s ha a
nap süt, azok olvadnak fel előbb; de a te tekintetedre soha sem hatott
azon meleg, melytől a fagy is kénytelen átváltozni. A mennyire örvendek,
Dora, hogy most is velem vagy, annyira meg vagyok lepve. Ha vagyonos nem
volnál, s ha igényeid és vágyaid olyanok lennének, melyek nem az
elvonultságot s a magányt áhítják, akkor nem szégyenítene meg
ragaszkodásod. De gondold meg, kedves Dorám, hogy ellenségeim hasztalan
képzelnek engem gyászruhában. Frankenstein, ha most bagolyfészek volna
is, tág és zajos udvarrá fog átváltozni. Vadászni fogunk, vitézi
játékokat hirdetünk, bibormennyezetű erkélyről nézzük és jutalmazzuk meg
a színünkért küzdőket. S ne véld, hogy Frankensteinban ki foghatod
kerülni az éretted epedők gyűlölt társaságát. Kénytelen leszesz ott is
kosarakat adni, mint Erdélyben, mert arczod még szép és mindig sápadt,
mindig hideg vonásaid a férfiakra megfejthetlen varázszsal hatnak.
Gyermekem! inkább ajánlanám neked a kolostort, mert természetedben úgy
sincs semmi földi.
– A míg felséged kegyes lesz maga mellett tűrni, mindenüvé követni
fogom, – szólt Dora.
– Mert ez Werbőczi végakaratja volt.
– És saját választásom is, – jegyzé meg a leány.
– Köszönöm, Dora. A te ajkadon a kitüntetésnek teljes értéke van, miután
nem vegyül hozzá színlés és bók. De csak egy jelét láttam nálad a világ
iránti részvétnek. Jövedelmedet titkon azok közt osztattad ki, kik az
ellenem folytatott küzdelemben megbuktak. Miért történt ez?
– Mert szerencsétlenek voltak.
Izabella lassú lépésben menő paripáját más irányba ösztönzé, s Dora
látván, hogy a királyné a társalgást vele rögtön megszakította, a
lovászmesterhez és renegátnéhoz akart csatlakozni, kik mindig egyenlő
távolságban követték uralkodónőjöket, míg az őrizetből néhány lovas az
út szélein előre haladt.
Azonban a királyné, mintha ötletét vagy indulatját, mely a
palotahölgytől eltávolítá, megbánta volna, hirtelen megállítá lovát s
ostorával Dora felé intett.
– Utolsó szavaidból azt gyanítom – szólt a hozzá érkezőhöz élénk és
szenvedélyes hangon – azt gyanítom, hogy szerencsétlennek tartasz, s
ezen okból vagy most az én pártomon. Tudd meg, hogy egy csatát
vesztettem el, s a másikat megnyerhetem. A pártütők, kik fegyverrel és
árulással győzedelmeskedtek, ne higyék, hogy akár öltözetemen, akár
szívemben a száműzetés alatt gyászt fogok hordani. A szerencse kereke
forog, s vigyázzanak, nehogy küllői közé bukva, ők töressenek össze. A
korona kezökben van. De ha én az aranyos nyelű vörös zászlót
lobogtatnám: akkor keblemben titkon dúlhatna ugyan a fájdalom a török
császárral kötött hűbéri viszony e jelvénye miatt; azonban a
felelősséget érette mind az Isten, mind a világtörténet itélőszéke előtt
György fráternek kellene elvállalni. Az én szerepem nincs még bevégezve,
csak később fogjuk megtudni, hogy ki a szerencsétlen.
– Felséged, – válaszolt Dora nyugodtan, – oly véleményt tulajdonít
nekem, melyet soha sem nyilvánítottam.
– De látszik, hogy szerencsétlennek tartasz. Valld meg őszintén.
– Ha felségedet szerencsétlennek hinném, e meggyőződésem nem ma
kezdődött volna.
– És mikor tehát?
– Tíz évvel ezelőtt, az első napon, midőn felséged udvarába léptem.
A királyné megütköző tekintete tündércsapással változott mélakomolylyá
és haragtól szikrázó szemei könnyekbe lábadtak.
– Mindenesetre – szólt, csodálatos játékot űzött velem a sors. S
megvallom, ha jámbor szüleim a járással együtt nem tanítottak volna az
igaz hitre, még most is arra az ötletre jöhetnék, hogy a sátán nagyobb
részt nyert a világ ügyeinek vezetésében, mint a szentkönyv állítja.
Erre keresztet vetett: – Uram! szabadíts meg a kétkedéstől, mely az
eretnekség kezdete! Ne hagyj sötétebb ösvényre tévedni, mint a hol
szemem a köd és homály mellett is észreveheti a ballépésekre tátongó
mélységeket, melyeknél halál és kárhozat vár ránk! Midőn meleg szívemmel
ez országba s a vén férj mellé hoztak, hogy egy koronával fizettessék le
az életnek a boldogságról szóló minden kötelezvénye: egész lényem
tiltakozott e hamis csere ellen, mely arany ábrándaimat arany
lemezekkel, elragadtatásom könnyeit a csiga kagylójáról letört
gyöngyökkel s arczomnak a kéjérzésektől támadt pírját a vállamra vetett
biborral akarta kárpótolni. Gyűlöltem tehát a trónt, s fényes
czafrangjai között még a nélkülözés viseltes és olcsó mezét is
irígyeltem. Idegenkedtem a hatalomtól, s komoly jelvényeit egy
mirtuságért örömmel dobtam volna el. A zajban csendéletre gondoltam és
szívem a tiszteltetés helyett szerettetni vágyott. Atyám egy zavargó
nemzet bölcs és erős kezű királya; de anyám, a szépízlés, a művészet, a
gyöngéd érzések, a könnyű tévedések, a gondolat és ábránd gyermeke vala,
a hit és kétely azon vegyületével, mely az olasz herczegnőknél gyakran
fordul elő. Melyiktől mit örököltem? késő már vizsgálni, s nem is igen
vágyom tudni. Jellememet tán az tüntette volna ki valódi minőségben, ha
férjemet igazán szerethetém. Most életem talány fog maradni a történelem
előtt is. S csak azt kivántam neked, Dora! mondani, hogy midőn özvegygyé
lettem, országnagyaim haragudtak rám, mert nem akartam uralkodni. Ők
vitték helyettem a kormányt, s a török császárt, ki Ferdinánddal
harczolt és védurunk volt, még férjem idejében megcsalván, követelték
tőlem azon szerződést, mely a Zápolya-családot a tróntól megfosztja,
érvénytelennek tekinteni és az egész keresztyén Európa elébe keztyűt
dobva, védelmezni trónomat az általok aláírt békekötés pontja ellen. Én
abban a véleményben voltam, hogy a szerződést végre kell hajtani, s nem
vágyván a hatalomra, örömmel mondok le a trónról, csakhogy a nemzet
Ferdinánd alatt egyesülve a török jármot lerázhassa. György frater és
tanácsosaim azért, mert a török ellen szóltam, s mert a keresztyének
győzedelmét lehetségesnek hittem, dőre ábrándozónak tartottak, s mert
uralkodni nem volt kedvem, bezárással fenyegettek.
Úgy történt tehát minden, a hogy ők akarták. A törököt, mint védurunkat,
Ferdinánd jogai ellen segédül hívtuk, kivégeztettük azokat, kik az
egyesülés mellett müködtek, fölszabadítottuk Ferdinánd ostroma alól
Budát, s az eredmény az lőn, hogy Szolimán a közös ellenség birtokait
nem bántva, a helyett az én országomnak legszebb részét elfoglalta és
legott fővárosomból kiűzött, hogy keressek magamnak új királyi lakot.
Kerestem tehát új királyi lakot. Ekkor mondá György barát, hogy már ne
uralkodjam, ne szeressem a trónt, ne védjem családom érdekét, s tegyek
úgy mint Budán volt szándékom és egyesülve Ferdinánddal, forduljak a
török ellen. Én pedig válaszolám: már most uralkodni kivánok, szeretem a
trónt, védem családom érdekét és a törököt nem támadom meg, mert
gyöngévé lettünk és ő közbefogott minket, Budáról s Stambulból egyszerre
zúz össze s könnyen megtörténhetnék, hogy harmadik residentiám számára
az egész országban nem fognék többé helyet kapni. S mi történt? Királyi
erélylyel védelmeztem jogaimat és eszméimet. A gyönge nőből ádáz férfiú
vált, hogy uralkodhassék. S ime? György barát, Ferdinánddal czimborálva,
kiűzött országomból. Ebből láthatod, leányom, hogy ha szerencsétlennek
neveztél, oly szót alkalmaztál rám, mely büszkeségemet sérti, de
helyzetemet csakugyan kifejezte.
– Oh, felséges asszonyom! – szólt Dora, – a történet mindezen
szerencsétlenségeket gondosan ki fogja kutatni, s lapjaiba bejegyzi,
mint egy uralkodónő korát meghaladó bölcseségének tanújeleit. Adjon
hálát felséged az Istennek, hogy csak a nyilvánosság elébe tartozó
szenvedései voltak, s hogy azok is abból származtak, mert a közügyek
vezetése által saját hajlamaival és érzéseivel ellenkező szerepre
kényszeríttetett. Most már e közügyek más kézbe mentek át, s miután a
trón és korona elveszett, felséged nemesebb vágyait és hajlamait
szabadon követheti.
– Balga leány, – mondá Izabella keserűen nevetve, – te azt sem tudod,
hogy a ki üdült fájdalmainak elaltatása végett évek óta iszsza a mákony
levét, nem tud attól többé megválni, s az izgató hatások nélkül élete
elviselhetlenné lesz. Hozzá szoktam az uralkodáshoz és küzdelemhez, s
miután szívemet el kellett hallgattatni és egész ábrándvilágom párává
oszlott, második természetemmé vált az a mámor, mely a veszély és diadal
kéjérzete közt sodort bűnökbe, s emelt magasabb erényekig. Izabellának
oly szüksége van a hatalomra, mint szárnyaira a sasnak, mint vitorláira
és evezőire a hajónak. Szánod őt, leányom, mert végetlenül
szerencsétlen. S aztán, ha még csak ez volna szenvedésének az oka!… De
Dora! hogyan van az, hogy én csak most érezek irántad valódi
rokonszenvet? Tíz évig voltál udvaromban, s hidd el, egyedül Werbőczinek
tett igéretem oltalmazott kíméletlenebb szeszélyeim ellen. Érzéketlen,
hideg és szív nélkül született lénynek tartottalak. Tiszta, nyugodt,
egyformán komoly tekinteted, s fehér, vérnélküli arczod mindig a
hableányokat juttatta eszembe, kik a hideg vízben hideg kebellel nézik,
mint csábul a sodró örvények közé az, ki a szépség által elbódítva,
habok helyett az élő alakot, melynek varázsa hatott rá, akarná
megragadni. Kaczérnak tartottalak; bár soha mosolyodat és könnyedet nem
láttam, s bár soha sem tapasztalám, hogy udvarlóidnak a legkisebb
reményre is bátorítást adtál volna. És miként történhetett Dora, hogy
én, a színlés mesterétől, Martinuzzitól kezdve palotahölgyeimig, minden
velem szorosabb viszonyban élőnek még rejtettebb gondolatait is
kitaláltam, míg rajtad csak most veszem észre, hogy… szerencsétlen vagy.
Dorán minden ideg megreszketett, de alig észrevehető gyorsasággal, s
arczán csak oly vékony lehellete terjedt el a pírnak, melyet az éles
szem is alig fedezhetett föl.
– Ne tagadd, Dorám, te rendkívül szerencsétlen vagy, mert vonásaidon
csodálatosan birsz uralkodni. A valódi szerencsétleneket én oly titkos
társaság tagjainak tekintem, kik mentül magasabb avatottságban
részesültek, annál kevesebbek által ismert jelekkel adják tudtul
helyzetöket. Én rajtad most először vettem észre társaságunk legfelsőbb
rangjának jelét. Izabella alantabb áll mint te: mert még ragaszkodik az
élethez. Nem kérdem titkaidat.
– Egyszerűek azok, felséges asszonyom. Szerettem és szerettetve valék.
Ez érzés áldozatja lett szívem választottja… és még hozzá egész
családom. Egyébiránt nincs élő lény, ki e titkot elbeszélhetné.
A királyné, midőn ezt hallá, omló könnyek közt mondá: – Én is szerettem
Dora! A szerelem parancsolta, hogy uralkodjam s védjem az országot, fiam
jogát oltalmazva. Vakon engedelmeskedtem a felső akaratnak és egyedül
azért vagyok szerencsétlen, mert félek, hogy rosszul teljesítettem
kötelességemet. Egyébiránt nincs élő lény, ki e titkomat elbeszélhetné.
A királyné és útitársa a Meszes lejtőjén most a végponthoz értek, mely
egy sűrű fákkal fedett kanyarulattal a nagy rónára vezetett.
Akkor lantpengés hangzott az út bozótjai mögöl, egy lassú dal
végrímével:
«Mit félsz, ha szinet veszt és sápadt az élet?
Az első reményre bűbája feléled,
Bútól az örömhez kis hid vezet át:
El van hagyva, a ki elhagyja magát.
Az apró, sovány és görbedt alak, lanttal kezében s könnyű pogyászszal
vállán, kiugrott a bokrok közül, s az útszélre letérdepelt, s könyörgő
kezeivel és egész magatartásával hasonlított az eltévedt uszkárhoz, ki
meglelve gazdáját, örvend a viszontlátáson, de fél a büntetéstől.
– Ah! itt van a mi száműzött lantosunk, s rímeivel az első reményt hozta
kegyelmünkért szószólónak. Igazad van, vén gyerek.
Bútól az örömhez kis hid vezet át;
El van hagyva, a ki elhagyja magát.
– Szentül igérem, felséges asszonyom! hogy soha többé dalt nem éneklek a
törökök ellen. A multkor is csak egy fogságban meghalt barátom emlékeért
tettem. De ha újra visszaesném régi hibámba; akkor felséged ne száműzzön
ismét, hanem kegyelmesen vágassa le a nyakamat.
– Úgy cselekszünk, mint mondtad – szólt Izabella, szerencsétlensége
mellett is mosolyogva. Most pedig, tevé hozzá, mondd meg
lovászmesterünknek, hogy egyik társzekérre ültessen föl.
A királyné, míg a lantossal beszélt, nem vette észre, hogy Dora, ki
Elemér dalának végrímét hallá, tíz év óta először tört ki könnyekbe. De
e gyöngesége rövid ideig tartott, s midőn magas útitársa barátságos
tekintetét feléje fordítá, az már a megszokott hideg és sápadt arczczal
találkozott.
A hogy a karaván Magyarországon az első állomáshoz közeledett, hol a
fuvar számára lovakat volt váltandó, Ferdinánd király egy huszárezrede,
mely Erdélybe vonult, a királyné közelgése hírére díszruhában és tábori
zenével ment a magas hölgy üdvözletére, s megfordítva sorait
visszakíséré azon helységbe, a hol az uradalom gazdasági felügyelője a
kibujdosó vendégeket kész ebéddel várta.
Izabella a folyosón magához inté az ezredest, hogy szíves köszönetét
fejezze ki a nem várt és meglepő tisztelgésért, s az olaszt arczán
fölismervén, e nyelven szólítá meg őt.
Néhány közönyös szó után az ezredes, indulatjától elragadtatva, mély
sajnálkozását fejezé ki a királyné szerencsétlen sorsa iránt. – A mi
családunk – mondá – fő erényének tartja az uralkodója iránti hűséget, s
atyám és nagyatyám a trón védelmében vérzett el. Én is egész szívemből
osztozom őseim meggyőződésében s elképzelheti felséged, mily
megszégyenítő rám nézve, hogy a hadi fegyelemnek engedelmeskedve egy
áruló mellett, sőt talán annak parancsa alatt kell küzdenem. A mi egész
ármádiánk e nézetben van, s nem szükség felségednek esküvel erősítenem,
hogy a különben bölcs és vitéz váradi püspök, Erdély új kormányzója, bár
mennyi hasznot okozott árulásával a mi uralkodónknak, mi hű katonák csak
lenézésben részesíthetjük. Nekem nem mesterségem a politika. Én csak a
kardot tudom forgatni. De egyszerű eszemmel úgy gondolkozom, hogy a ki
egyik uralkodójához hűtelen volt, adandó alkalommal a másik iránt is az
lehet és ha becsvágya van, még az is föltehető róla, hogy eljárása csak
tettetés és felvett szerep, melynek leple alatt saját maga számára
akarja a főhatalmat megszerezni. Nem hihetem, hogy a váradi püspök és
kormányzó ő magassága, kinek hatalma a királyokéval vetélkedik, már is
udvarunk gyanúját, nagy mértékben fel ne ébresztette volna. A
kevélységet hamar követi a bukás és semmi sem természetesebb, mint hogy
a kétszínűség arczáról az álczát végre is le fogják vonni. Aztán én nem
tartozom ugyan az okos emberek közé, kik lámpánál virrasztanak és a
pergamentnél sárgábbá lesznek az elmélkedés miatt, de bátyám, a
theatinai szerzetes, a híres Orbán priornak kegyencze, a hányszor vele
Rómában találkoztam, mindig azt mondá nekem, hogy mostanság a
keresztyénségnek senki több kárt nem tett, mint a váradi püspök túlságos
és a békét könnyelműen felzavaró török gyűlöletével. S én inkább hiszek
öcsémnek, mint tíz bibornoknak, noha ő csak egyszerű barát, s minden
büszkesége csak az, hogy priorjának szeretetét bírja.
– Oh! ő mellettem küzd! – rebegé lassú hangon és szorult kebellel
Izabella.
Az ezredes csak félig hallá, s nem is érté a czélzatot.
Izabella pedig összeszedve magát és szégyelve, gondatlan, bár homályos
nyilatkozatát, köszönetét ismétlé az ezredes iránta tanúsított
részvéteért, s annak nevét tudakolá.
– Felséges asszonyom! Nevem Pallavicini Sforza, s Castaldo gróf, a
fővezérünk, rendelt magához.
*
Izabella szemei idegenszerű tűzben csillogtak, ajkán vészes mosoly, s
arczán a szokottnál erősebb pír ült, midőn szobájába lépett, hol Dora az
átöltözködésben segítés végett várt reá.
A királyné alakja most azon benyomást tevé a fehér és nyugodt
palotahölgyre, mit a vadászatokon akkor érzett, midőn Izabella a lihegő
és sebzett szarvast vadászkésével átdöfte, hogy saját keze adja neki meg
a halálcsapást.
– Dora! csodálatosak az isteni gondviselés titkai! Keblemben
elolthatatlan remény él. Nézz vissza az útra, melyen száműzetésünkben
áthaladtunk! Nemde zöldjének, virágainak és verőfényének daczára, mily
kopár és hallgatag az, mintha sorsunkat gyászolná. Pedig én már hallani
vélem a győzelmi zenét, a lelkesült nép éljenzéseit és a szabad ég alatt
fentartott kezekkel s áradozó elragadtatással lábaim előtt letett új
hódolati esküt. Látom a felékesített diadalkapukat, melyeken útunk
Kolozsvárra visszavezet. A szent Mihály-templom kapuja előtt áll a
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 16
  • Büleklär
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 3907
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2071
    28.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 3953
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2096
    28.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 3948
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2075
    28.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 3854
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2056
    26.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    38.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 3910
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2006
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 3944
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2057
    27.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4045
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2081
    29.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 3952
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1981
    31.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4013
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2032
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 3947
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2070
    29.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 3981
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2046
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4055
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2125
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 3939
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2020
    27.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 3999
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2068
    29.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 3941
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2109
    28.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zord idő (2. kötet): Regény három részben - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 111
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 98
    41.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    58.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    67.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.