Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 07

Süzlärneñ gomumi sanı 4322
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1706
30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
ads place
alatt, mert már két naptól fogvást az urunk sátorok alatt lakik, engemet
itt hagytanak a ház gondviselésére. Erre, tudom, elmondja ked a verset:
„Bátyám itthon maradjon; mert ő nem udvaros.“ Ámbár úgy legyen, mert
jobban töltöm itt az időt. Még jobban tölteném, ha hosszabb leveleket
írna ked; mert még a nyúl farkánál is rövidebbek. Szeret-e ked? Visel-e
ked gondot ez egészségre? Én többet nem írhatok, úgy alhatnám.

LIV.
_Rodostó, 19. julii 1724._
Édes néném, ha lakat volna is a számon, mégis nevetnem kellene a ked
levelén, amikor azt mondja ked, hogy ha ked lett volna a felesége a
portugalliai király fiának, nem engedte volna meg ked, hogy letegye a
koronát. Megbocsásson a királyné, azt nem mondhatni együgyűségnek, hanem
nagy jó erkölcsnek, amely példa mentől ritkább, annál dicséretesebb.
A mostani spanyol király nem tette volt-é a koronát a fia fejébe,
lemondván a királyságról? Azért ki dicséri, ki nem; de azért kevesen
dicsérik, hogy a fia csakhamar meghalván, ismét felvette a királyságot.
Aztot olvassuk egy római császárról, hogy különös életet akarván élni, a
császárságot a fiának engedte; de ott nyugodalomban nem maradhatván, a
fiához megyen, hogy elvegye tőle a császárságot. Arra a végre
összegyűjtvén a nagy urakot és a hadat, előttök felmegyen a fia mellé a
thrónusban, gondolván, hogy mindenek örűlni fognak annak. És ott hosszú
beszéddel kiteszi szándékát, és a fiának a császársághoz való érdemetlen
voltát, s elvégezvén beszédét, fiát letaszítja a thrónusról, akit is
mindenek szeretvén, mindnyájan felzendűlének mellette, főképpen a hadi
rend, annyira, hogy öléssel fenyegeték a vén császárt. Aki is látván,
hogy nem úgy ment a dolog végbe, amint gondolta, és az élete is
veszedelemben forogna, nagy okosan tréfára fordítá a dolgot, és mindenek
hallatára felkiáltá: „Csak azt akarám megtudni, hogy szeretitek-e a
fiamot, és minthogy szeretitek, ide hagyom nektek.“ Nagy szégyennel
leszállván a thrónusról, visszátére a barlangjában. A portugalliai
király sokkal dicséretesebben cselekedék ennél a császárnál: a való,
hogy egy keresztény királynak jobb erkölcsűnek kell lenni, mintsem egy
pogány császárnak.
Azt jól mondja ked, hogy soha sem kell hirtelenkedni, mikor az ember
valamit akar kezdeni, és annak a végit kell megtekinteni. Jaj! édes
néném, ha mi ezt követtük volna, nem volnánk most bújdosók, de vannak
olyan dolgok, amelyeknek a mi elménkben a kimenetelek jobbaknak
tetszenek, mintsem a kezdetek; de az okosság azt hozza magával, hogy
mindenkor mindent okosan kell kezdeni, annak kimenetelét a bölcseség
urára kell hadni. De mi olyan nyomorú férgek vagyunk, hogy semmit jól el
nem végezhetünk, hogy hacsak az égből segítséget nem veszünk, és amit
ott elrendeltek felőllünk, a bizonyos, hogy aszerént kell iromtatnunk,
és az a rendelés mindenkor az úr dicsőségét tekinti, és a mi hasznunkra
fordúl, ha jól élünk véle, – de ehez is segítség kell. Ezt okozta nekünk
az Ádám almája, aki is csak könnyen engedelmeskedék a feleségének; de
jaj! ki ne szeretné az olyan szép oldalcsontot?
Édes néném, azt tudja ked, hogy a mi urunk egy darab időtől fogvást
sátorok alatt lakott, ahol mégis az egészségre való nézve jobb, mintsem
a városban, noha a mulatság mind egy; hogy pediglen tegnap
visszaköltözött a városban, fogadjuk fel, hogy ked azt nem tudja. De azt
könyv nélkül tudja ked, hogy szeretem kedet, ha az egészségre vigyázunk.

LV.
_Rodostó, 18. augusti 1724._
Édes néném, ha tudná ked, micsoda nagy búba vagyok, megesnék a ked szíve
rajtam, és elolvadna, valamint a vaj a tűznél, és rántottát főzhetnének
véle. Gondold el, édes néném, már két naptól fogvást az urunk nincsen
itt, kilencz mélyföldnyire ment vadászni, oda lészen vagy két hétig.
Engemet itt hagyott, hogy gondot viseljek a házra és a cselédekre; –
csak bátyám itthon maradjon, mert ő nem udvaros. Szánj, édes néném,
szánj: ihon vadászni nem mehettem, mindennap Zsuzsihoz kell mennem,
foglyot nem lőhetek. Csak Zsuzsival kell beszéllgetnem, micsoda nagy
büntetés e nekem! Bárcsak egy holnapig tartana a büntetés! De akármeddig
tartson, de addig úgy búsúlok, hogy majd meghalok örömemben.
A minap Zsuzsival beszéllgettünk, hogy mint lett a házassága, és hogy
ennekelőtte másfél esztendővel nem gondolta volna, hogy grófné legyen
belőlle, noha jó erkölcsiért megérdemlette. Elég a, hogy a beszéllgetés
közben elébeszélltem néki, hogy micsoda csúfos és szerencsés házassága
lett egy asszonynak, kednek is elébeszéllem, hadd teljék az idő.
Francziaországban egy városi gazdag bírónak az íródeákja, megszeretvén
egy leányt, megkéri, és a lakadalomra napot rendelnek. Ott pedig
közönségesen az a szokás vagyon, hogy a lakadalom napján az ebéd és a
táncz estig tart, és estve mennek a templomba az esketésre, és onnét az
ágyban. Elég a, hogy az íródeák vígan volt ebéd felett, és ebéd után
tánczba viszi a mátkáját, aki is a táncz közben örömiben, vagy miképpen,
egy kis szelet talált bocsátani, – az íródeák azt meghallván elszégyenli
magát, és az a kis szél úgy meghidegíti benne a szeretetet, hogy a
tánczot elhagyja, és megizeni a mátkájának, hogy ellene mond a véle való
házasságnak, és férjhez mehet, akihez neki tetszik. Elítélheti ked, hogy
micsoda szomorúsággal fogadá a leány ezt a követséget, mások pedig
neveték a deák egyűgyűségét. Elég a, hogy a bíró másnap megtudván, hogy
miben múlt el a házasság, hivatja az íródeákját, és mindenképpen eleiben
adja oktalan cselekedetit, hogy olyan csekély dologért, amelyet csak
nevetni kelletett volna, a házasságot félben hadta. A bíró látván, hogy
nem akarna magában szállni, és a leányt elvenni, mondá néki, hogy mivel
a leánynak ellene mondottál, énnekem gondom lészen reá; hanem menj el a
házamtól. Azután a bíró megmondja a leánynak, hogy ő elveszi, ha hozzája
mégyen, – a leány azt nagy szerencséjinek tartván, reá áll. A bíró
csakhamar a lakadalmat megcsinálja, de öreg lévén, csak keveset lakhaték
a feleségével, és sok pénzét, jószágát a feleségének hagyá, aki is
azután Párisban ment, és ott úri asszony módra kezde élni. Minthogy szép
volt, egy öreg gazdag generális megszereti, de ezt is csakhamar
kiszólítják a világból, és ez is mindenét a feleséginek hagyja. No már
nagy úri és gazdag asszony lett belőlle csakhamar, de még a szerencse
fellebb vitte; mert Casimirus király letévén a lengyelországi
királyságot, Párisba ment lakni, és ott meglátván a mi szerencsés
asszonyunkat, megszereti és elveszi, de mindazonáltal úgy, hogy csak
titkos felesége legyen. Az asszony nem törődvén azzal, ha királynénak
nem hítták is; mert valóságoson az volt, ha titkon is.
Mindezekből azt látjuk, édes néném, hogy mely csudálatos úton
vezettetünk, haszinte az útat nem üsmérjük is, és hogy gyakorta a
szerencsétlenség szerencsére szolgál, valamint a mi titkos királynénkkal
történt, mert ugyan is ki ne gondolta volna, hogy az a kis szél holtig
való ártalmára ne legyen? De nem hogy ártalmára, de a tette
szerencséssé, és anélkül csak alacsony rendben maradott volna, és az a
kis szél vitte őtet a szerencsének partjára. De nem jovallom mindazáltal
a leányoknak, hogy az olyan széltől várják szerencséjöket; mert az ilyen
példa talám soha meg nem történt. De mit mondjunk az íródeákról? Azt
mondom, hogy csak az olyan szélre volt érdemes. Úgy tetszik, mintha az a
fráter csak a szélnek csinált lakadalmat: ugyancsak azzal is maradott.
Amely deákból az olyan szél kifújja a szeretetet, megérdemli, hogy a
leányok sok babot és retket egyenek, és úgy megfüstöljék, valamint a
sódort – tudom, hogy ked is erre ítéli őket.
Édes néném! itt most én vagyok az úr, úgy töltöm az időt, amint lehet,
hol jól, hol rosszúl, hol jóban, hol rosszban, de csak telik, én is
ballagok véle együtt. De azt kellene bánnom, hogy nem úgy töltöm, amint
kellene, és csak akkor akarok jó lenni, amikor megházasodom. A
bizonytalan, és most kellene jó lenni, hogy akkor jobb lehetnék. Csak
azt kell tehát mondani, édes néném, maradok a ked rossz szolgája.

LVI.
_Rodostó, 15. sept. 1724._
Édes néném, ha semmit nem írt volna is ked az utolsó levelében az
egészség felől, de általláthattam, hogy jól foly az erekben a vér; mert
a ked levelén eleget nevettem. Ki ne olvasná jó szívvel a ked okos és
nyájas leveleit, főképpen, mikor jó kedvünk van? De csak azért
haragszom, hogy némelykor rövidek, holott soha hosszú levelet nem
írhatna ked nekem, és olyan örömmel olvasom, hogy némelykor csak azért
írok levelet, hogy hamarébb vehessem a ked válaszát. – Csaknem minden
ember ír levelet, de nem minden tud olyat írni, hogy tessék. – Vannak
olyanok, akik leírják amit akarnak mondani, de a csak száraz, sótalan és
ízetlen; némelyek pedig a legkissebb dolgot is úgy fel tudják ékesíteni,
olyan ízt adnak annak, hogy tetszik. Megbocsásson a ked veres orczája,
hogy megpiríttom, de kevés asszony és férfiú tud olyan szép leveleket
írni, mint ked: amelyek úgy tetszenek az elmének, valamint a szép és jó
ízű étek a szájnak. A káposztát akarám mondani, de nem merém, nehogy azt
mondja ked, hogy káposztához hasonlítom a ked levelit. De meg ne
haragudjunk, haszinte ahoz hasonlítanám is: mit vétenék véle? Csak azért
is azt mondom, hogy a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint
a számnak a kapros és tejfellel béboríttatott káposzta, amely távúlról
úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről, ha leveszik
azt a lágy ezüst fedelet, alatta drágafűet lehet találni.
Erre tudom azt mondjuk: csak a káposzta neki! Azt ne csudálja ked; mert
egy nagy könyvet akarok írni a káposztáról. Legelsőben is azt teszem
fel, hogy azok a híres rómaiak, nem tudom mi okból, az orvos doctorokot
a városból kitiltották, és kétszáz esztendeig csak a káposztával
gyógyítottak mindenféle betegeket. De egyéb dícséretet nem mondanék is
felőlle, a nem elég-é, ha azt mondom, hogy erdélyi czímer? Hogyha pedig
a könyvem elkészűl, azt akarom, hogy a több híres auctorok közé
számláltassam; mert ugyanis, ha az aranyról, ezüstről és egyéb
metallumokról, drágafüvekről könyveket írnak, miért ne írhatnék a
káposztáról? holott száz font réznél jobb egy tál káposzta éh gyomornak.
Minthogy már a gyomros materiába elegyedtem, talám követem még egy
darabig. Nem lehet mindenkor beszélleni nagy dolgokról, – némelykor a
cancellariákon sem forognak szükségesebb dolgok, mint a konyhákban;
azért ma, amint észre veszem, csak a konyhán maradok, és onnét írok.
Azért is jutott eszemben, hogy régenten Siciliában volt egy görög város,
amelyet Sybaris városának neveztek. Ott a lakosok olyan torkosok
valának, hogy nagy ajándékokot adtanak az olyan szakácsoknak, akik újabb
újabb étkeket tudtak kigondolni, és olyan nagy kényességben éltenek,
hogy a városban nem szenvedték az olyan mesterembereket, akiknek
zörgéssel kelletett dolgozni; desőt még kakasokot sem tartottak azért,
hogy fel ne ébreszszék álmokból. Lehet-é, édes néném, ennél kényesebb
élet? Ha ezek a lakosok a mi barátinkhoz mentenek volna ebédre, mint
laktanak volna? A való, hogy vannak olyan barátok, akik jól tarthatták
volna: de meg vannak olyanok, ahol a fogok meg nem zsírosodott volna. De
hiszem tudok olyan históriát, hogy egy asszony meg-ett egy milliumot,
még sem zsírosodott meg a foga.
A híres Kleopatra egyszer azon vetekedett Antoniussal, hogy melyik adhat
közüllök drágább ebédet? Antonius mondotta, hogy ő adhat három, vagy
négyszáz ezer forintos ebédet; Kleopatra felelé, hogy a mind semmi, és
másnap egy millium-érőt előtte megeszik. Antonius azt lehetetlennek
tartván, Kleopatra másnap ebédre híja Antoniust, az egyik fülben valóját
leveszi, és eczetben teszi, a gyöngy ott hamar elolvadván az ételben
teszi, és egyszersmind megeszi, és mondja: Antonius látod-é, hogy én
megettem egy millium-érőt?
Édes néném, dícsérjük-é azért Kleopatra asszonyomot? csudálom, de nem
dícsérem. De ha azt nem cselekedte volna, nem volna mit írnom kednek.
Édes néném, meg ne egye ked így a gyöngyeit; mert bújdosók vagyunk. Ha
az a királyné úgy bújdosott volna, mint ked, talám ő sem cselekedett
volna olyan drága bolondságot. A való, bolondság; de annak a
bolondságnak tizennyolcz száz esztendőtől megmaradott a híre. Csaknem
minden bolondság ezen a világon, hát az ilyen miért volna alább való a
többinél?
Nagy Sándor nagyobb bolondságot cselekedett; mert a világot akarta
bírni, egynehány millium embereket elvesztett, és egy kevés idő múlva ő
is csak úgy halt meg, valamint egy koldus. A halál előtt mindenik
egyenlő volt. Hát a nem volt-é bolondság attól a római polgármestertől,
akinek a városon kívül egynehány udvarháza lévén, és mindenike
különkülönféle módon volt felékesítve, mindenikében különös udvari
cselédje, mindenikében gazdag ebédet és vacsorát készítettek mindennap,
úgy, hogy akármelyikében ment a polgármester, kész udvart és konyhát
talált? Hát Vitellius római császár felől mit mond ked, aki egy
pástétomot csináltatott ebédjére, amely csak fáczánnyelvvel volt tele, –
ötven, vagy hatvanezer tallérában kerűlt, – e nem volt-é bolondság! Hát
Cajus császár, aki a lova istállóját úgy felékesíttette, valamint a maga
házát, és annak udvari tiszteket rendelt, valamint magának, arany tálban
aranyos árpát adtanak enni, és némelykor ebédre hítta, valamint egy
királyt hívott volna ebédre: az ilyen nem bolondság-é? Ne féljen ked,
nem írok több bolondságot, hanem valóságot, hogy szívesen szeretvén
kedet maradok.

LVII.
_Rodostó, 19. nov. 1724._
Mindenkor pírongat ked levelében, hogy meg nem írom kednek, mint töltjük
itt az időt? A nagy vigasságban csak sóhajtunk, s olyan jó kedvünk van,
hogy majd meghalunk búnkban, – mit kíván ked egyebet? Ha jó volnék,
jobban tölthetném, mert arra elég jó példát ád a mi urunk; de rossz
vagyok, és attól tartok, hogy az is ne maradjak. De talám az idő
okosabbá tészen, vagy akarom, vagy sem; a kételen való okosságnak pedig
semmi érdeme nincsen. Akkor volna valami kis érdemünk, amikor ehetnénk a
megtiltott gyümölcsből, de nem eszünk, és nem akkor, amidőn arra nem
nagy egyepetyénk vagyon. De már most, hacsak egynehány napig is okosabb
leszek; mert tegnap ide érkezett a ketek érsekje, itt fog egynehány
napot tölteni, és addig rátartjuk magunkat, valamint a kompódi
nemesasszony.
Édes néném, ez után hintót mit kelletett küldeni: a régi püspökök pedig
azért megnehezteltek volna; mivel azelőtt, főképpen a napkeleti
országokban, a püspökök közönségesen gyalog jártak, – nem szólok az
öregekről, akik szamárra vagy öszvérre ültenek. A görög
anyaszentegyházban e mindenkor így volt szokásban; mert a püspökök,
minthogy csak közönséges rendből valának, azért nem vágytanak aféle
alkalmatosságokra. Konstancinápolyban annyi gazdag patriárkák között
talám csak egy volt, akiről mondják, hogy 200 paripát tartott. Azt nem
kellett csudálni; mert a császár öcscse lévén, inkább szerette az úri,
mintsem a püspöki szokást. Csak ebből is kitetszik, mert egy kedves
kanczája lévén, amidőn megvemhezett, akkor az officiumot mondotta a
clericusival, – azt megtudván a lovászmesterétől, azonnal levetkezik,
elhagyja az officiumot, és az istállóban megyen. Azt látjuk, hogy
Konstantinus császár megparancsolta a gubernátoroknak, hogy szekereket,
vagy más egyéb útra való alkalmatosságokat rendeljenek a püspököknek,
akik a nicaeai gyűlésre mentenek; mert messze földekről kelletett oda
menni, és az öregek oda el nem mehettenek volna. De ebből látjuk, hogy a
püspökök közönségesen nem tartottanak magoknak semmi alkalmatosságot az
útazásra. A bizonyos, hogy egy alexandriai patriárkától, akik gazdagok
valának, kitölt volna egy hintó és egy ló; de mégis azt látjuk, hogy a
híres szent Athanásius gyalog járta fel a thébai pusztát. A napnyúgoti
püspökök már inkább kezdék az alkalmatosságot keresni, és lovakat
tartának, a Krisztusnak és az apostoloknak hagyván a szamáron való
járást. A való, hogy szent Márton szamárra ült, és azon kerülte meg a
dioecesisét, de e még igen eleinte volt, és még akkor a nagy renden lévő
familiák nem igen vágytanak a püspökségre; de mihent a nagy urak
gyermekei a püspöki süveget fejekbe kezdék tenni, szégyennek tartották
volna szamáron vagy öszvéren járni, hanem paripákon, és nagy sereggel
kísértették magokat, amidőn a dioecesisöket mentek látogatni,
úgyannyira, hogy a szegény plébánusok kínszeríttetének panaszt tenni,
hogy a püspökök sok késérőkkel szállva reájok, azok őket mindenekből
kieszik. De mindenkor nevetnem kell a szent Gergely panaszán, mikor
eszemben jut; mert amely diákonus viselt a siciliai jószágokra gondot,
az ennek a pápának szép öszvéreket és szamárokot küldött; a pápa azt
írja néki: énnekem szép szamárokot küldöttél, de ha szépek is azok, csak
szamárok, hanem küldj egy lovat, amelyen járhassak. A bizonyos, hogy ez
a szent pápa inkább vigyázott a zsoltár szépen való éneklésire, mintsem
a szép lóra. – Aztot olvassuk egy más szent pápa felől, a neve nem jut
eszembe, hogy Konstancinápolyban akarván menni, a hajóból Thessalonika
tájékán kiszállott, és ott valami alkalmatosságot kerestenek számára,
amelyen elvégezhesse útját. Ott egy nemes ember feleségének igen kedves
lova volt, amelyen csak az asszony járt. Az asszony a pápának oda adja a
lovát, és a pápa azon Konstancinápolyba megyen, és onnét visszaküldi a
lovat, de a ló azután soha fel nem vette az asszonyát, – aki is látván,
hogy reá nem ülhet, a pápának küldi Rómában ajándékban.
Édes néném, a való, hogy mi azt igen szép dolognak tartjuk még
mostanában is, hogy a régi püspökök olyan akaratból való szegénységben
éltenek, amely élet inkább hasonlított az apostoli élethez. Azt se
gondoljuk felőllök, hogy szegények lettenek volna; mert valamint
mostanában, úgy régenten is elég gazdag és szegény püspök volt; hanem az
a külömbség vagyon, hogy régenten a gazdag püspök is úgy viselte magát,
valamint a szegény: mostanában pedig a szegény igen megkülömböztetik a
gazdagtól. Hanem azt mondjuk, hogy régenten úgy kelletett lenni; mert
úgy volt a szokás; mostanában pedig más szokás lévén egy gazdag püspök
megsértené a püspöki méltóságát, ha külsőképen is magát nem
tiszteltetné, és csak szakadozott ruhában járna. Mit mondanának
mostanában egy tolentinumi érsek felől Spanyolországban, akinek három
vagy négyszáz ezer arany jövedelme vagyon esztendőre, ha csak egy
szolgálót tartana, aki babot főzne ebédjire, és egy szamáron kerülné meg
a dioecesisét. E ha így volt is régenten, de mostanában ha úgy
cselekednék, csudálnák, de nem követnék, és annyira nem tisztelnék,
fösvénynek is tartanák. Miért rendelték a magyarországi gazdag
püspökségeket? Azért, hogy régenten tartoztanak a török ellen felülni,
és a királynak egyik fiát eltartani. Mit mondanánk, ha a mi erdélyi
püspökünket csak egy diákonus kísérvén, szamáron menne a gyűlésben? Azt
mi szégyenlenők. Csak a bévett szokást kell követni. Aki nem jó
szándékból kezd valami szokást, megfizet érette: de aki azt a szokást
mintegy kételenségből, és jó szándékkal követi, az ellen semmit nem
mondhatni. Aztot tudom, hogy a jó püspökök nem az uraság kedviért
tartanak udvart, hanem azért, hogy szokás, és hogy a püspöki méltóság
inkább tiszteltessék.
Édes néném, most veszem észre, hogy levelet írok, és nem bízták reám,
hogy az egyházi renden lévők szokásiról írjak. Én ezt csak kednek írom,
– mégis töltsük az időt; mert innét hírt nem írhatok, hanem csak azt
írom, ami eszemben jut; mert mikor kednek írok, úgy tetszik, mintha
előttem volna ked, és keddel beszéllgetnék. Elég a, hogy a mi érsekünk
mind hintóban, mind gyalog megérdemli a tiszteletet – itt is fog maradni
egynehány napig. Én pedig elvégzem levelemet, mert ha még hosszabb lesz,
felit sem olvassa el ked. Kérem kedet, büntessen meg ked egy hosszabb
levéllel, és az egészségre igen vígyázzunk.

LVIII.
_Rodostó, 13. decemb. 1724._
Azt írod, édes néném, hogy ha gyakrabban írnék, gyakrabban venné
levelemet. A való s igaz, de mit írjak? Írjam-é azt, hogy haragszom? De
ki ne haragudnék, mikor az írja ked, hogy már kedből lehetne pap, úgy
megtanulta ked a levelemből az egyházi szokásokot? Lesz még idő, hogy
bosszút állok ezért. Micsoda szép idő volna az, amikor az asszonyokot
felemelnék a papságra! Bezzeg akkor volna jó idő! Akkor látnánk új
rendtartásokat. Oh! már is örűlök annak az időnek, mintha abban volnék.
Már előre ellátom, hogy a nagy bőjtből igen kicsidet csinálnának; vagy
talám kitörülnék a kalendáriumból, és annyi idővel meghosszabbítanák a
fársángot, úgy, hogy mikor most hat hét a fársáng, akkor tizenhárom
lenne; Oh boldog idő! A hetedik szentség akkor az első helyre tétetnék;
oh szerencsés idő! Az elválasztás akkor könnyű volna, és csak egy
dologra vígyáznának, nem úgy, mint most; oh kedves idő! Hát mit mondjak
a gyónásról? Mert nem tudok ítéletet tenni felőlle, ha eltörölnék-é vagy
sem. Mindazonáltal ha jól meggondolom, hogy az asszonyok szeretnek
mindent megtudni, azt ítélhetem, hogy talám meghagynák, és hogy a
penitenczia rövidebb volna, de oh! mely hosszú volna a gyóntatás; mert
oly papné keziben akadhatnék, aki mindent meg akarván tudni, száz
kérdéseket tenne, aki még a gondolatokat is meg akarná tudni; de meg
ellenben könnyű penitencziát adna. Oh édes néném, mint várom azt az
időt, de talám sokáig kell várnom, és addig el is temetnek, – azután az
asszonyomék ha soha papok nem lesznek, sem bánom.
Valljon elhinnék-é azt nálunk, hogy micsoda melegek járnak itt most, de
kivált meleg esők, és sok mennydörgések? Ked legalább higyje el; mert
nem hazudok. – Nyárban sem hallunk nagyobb, se több mennydörgéseket,
mint most; de a derék állapot, hogy igen igen ritkán esik itt le a
mennykő. Tudom, hogy sokféle és csudálatos erejét hallotta ked a
mennykőnek; de talám csudálatosabbat nem hallott ked, mint amelyet én
olvastam. Mikor eszembe jut, mindenkor nevetnem kell; nevesse ked is.
Rómában egy franczia követ, amikor egyszer nagy mennydörgések voltanak,
asztalnál lévén a feleségével, és az ablakok hogy nyitva voltanak, a
mennykő általmegyen – a házban kiki megijed, de semmi kárt nem tett, –
amikor pedig általment a házon, a követné melegséget érzett, találja ki
ked, hol? – – és minthogy asztalnál volt, nem lehetett a szoknya alá
tenni a kezit, de asztal után maga is elfakad nevetve rajta, amidőn
észre veszi hogy a mennykő megperzselte. – – – Gondold el, édes néném,
hol kereskedett? és ki ne nevetné eztet?
Most jut eszembe, hogy egy kérdésre meg kell kednek felelnem. És annak
egyéb okát nem tudom, hogy miért eszünk húst pénteken, amidőn azon a
napon esik karácson, hanem hogy azt a szokást az anglusok kezdették,
azért, hogy az evangyéliumban a vagyon írva: hogy az ige testté lett. És
idővel azt a szokát másutt is bévették. – Hát a francziák sok helyeken
karácsontól fogvást Gyertyaszentelő Boldogasszony napig szombatokon a
húst megeszik, azért, hogy azon időkben a Boldogságos Szűz gyermekágyban
fekszik. – Sok ideje vagyon már annak, édes néném, hogy mi is a
bújdosásban fekszünk. – Ezt az esztendőt tudjuk, hogy csaknem egészen
itt eltöltöttük; de azt nem tudjuk, ha nem töltjük-é itt a másikát is.
Mely szép dolog, hogy az ember nem tudja a jövendőt; mert ha tudná, még
előre kétségbe esnék; de nem tudván, bízik, és reménli, hogy úgy fordúl
dolga, amint kívánja. Nincsen e világon rosszabb táncz a baráttáncznál,
és csak azt kell járnunk mindaddig, amíg vonják. Csak az isten
egészséget adjon, úgy legyen, amint neki tetszik; mert szép dolog az
egészség, azért arra vígyázzon ked, és írjunk gyakrabban.

LIX.
_Rodostó, 16. január. 1725._
Új esztendőben mi vigadjunk, és, ha lehet tőllünk, meg is házasodjunk.
De azt a lehetet elvették mitőllünk, és csak a gondolatot hadták
szabadságunkban. – De már az is unadalmas kezd lenni; mert ugyan is mi
haszna itt arról gondolkodni? A bújdosók házassága igen szomorú
házasság. De kivel? A ketek görög leányival? Távúl legyen. A bizonyos,
hogy azok nem érdemlik a feleség nevet. Csak arra valók, hogy reggeltől
fogva estig a kereveten üljenek, legkissebb gondjok a házra ne legyen,
de igen sok a köntösökre, annyira, hogy minden nagy innepre az új
köntösnek meg kell lenni, és ha egyszer elmúlnék, az urának szemében
megmondaná, hogy ha ő nem akar csináltatni, talál olyat, aki őnéki
csináltat. Ötven ezer tallér árú köves portékát adna is itt az ura a
feleségének; de abból az asszony meg nem segítené egy polturával is az
urát, ha szegénységben esnék, készebb volna száraz kenyeret enni,
mintsem egy gyöngyös nyakravalóját eladni. Ha kétszer vagy háromszor
napjában fel nem öltözhetik, akkor elúnja magát. Amicsoda selyem
materiákban és gyöngyösön látja az ember, azt gondolná, hogy mindenik
egy grófné. És az asztala is hasonlít a köntöséhez, holott egy kis
száraz halból, vagy egy kevés riskásából áll az ebédje és vacsorája.
Franczia asszony sem kell; mert annak csak a kártya és az ének az
eszében. A spanyolnék szintén úgy bujálkodnak a köntösben, valamint a
görögnék, és abban, hogy kis lábok legyen, – készebb is volna inkább
mindenét megmutatni, mintsem a lábát. Hátha még olyan kis lábok volna,
mint a khinai asszonyoknak! Ott amikor valamely leányt jovallanak
valakinek, hogy elvegye, legelőször azt kérdi, ha nagy-e a füle; mert a
legnagyobbat tartják legszebbnek, – és ha nagy-é a lába; mert ha nagyobb
volna a kis ujjomnál, már el nem vennék. Eztet pedig nem fogja ked
csudálni, mihent azt ked megtudja, hogy abban az országban a
leánygyermek, mihent másfél esztendős, mindakét lábát kitekerik, és
ezután úgy marad, és nem sokat ugrándozik azután. A való, kis lábai
lesznek, de holtig nyomorúlt lesz, és csak a házból sem mehet ki. – Azt
tartják, hogy a sánta asszonynak olyanforma mozgási vannak, amely
tetszik; de szeretem másoknak, nekem pedig, édes néném, erdélyi
feleséget adjon ked; mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok
oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündér országunkban. –
De, amicsoda állapotban vagyunk, aztot még csak reménleni sem lehet, –
mindenütt a nagy békesség és csendesség; nekünk pedig zavaros vízben
kellene halásznunk. Másutt nem tudunk hadakozást, csak a törököknek a
persával, ez is már egynehány esztendőtől tart. Minékünk azt kell
kívánnunk, hogy a török legyen győzedelmes, mert kenyerit eszszük. Nem
is segítik úgy a bújdosókat másutt, mint ebben az országban. Ez a nemzet
nem is olyan irtóztató, valamint a híre vagyon, – nem tudok olyan
nemzetet, aki olyan csendességben éljen, mint ez; és sohult olyan
békességes maradásunk nem lehetne, mint itt. Istennek légyen hálá!
legkissebb szerencsétlenség még közöttünk nem történt: akárhol találjunk
törökököt, mindenütt jó szívvel látnak minket; mert a török leginkább a
magyarokat szereti. Legjobbat nem kívánhatunk mindezekért nékik, mint
azt, hogy még valaha legyenek keresztények. Amen.
Hogyha pedig ezzel a kevély görögökkel volna dolgunk, itt eddig nem
lakhattunk volna. Ezek, noha keresztények, de bennünket gyűlölnek. A
pedig bizonyos, hogy legkissebb ártalmokra nem vagyunk; ők ártanának
nékünk, ha lehetne, de nem merik; mert legkissebb dologért a száz
pálczát megolvasnák rajtok, és így becsületben és tiszteletben tartat
minket a bot. Mert itt azt nem tekintik, hogy micsoda renden vagyon,
hogy ha gazdag-é, vagy régi familia? Mindezek meg nem mentik, hogy a
húsz körmiről le ne vonják, és a száz pálczát duplán meg ne kóstolja. Ki
is lakhatnék az ilyen kevély nemzetséggel, hogyha így a földig meg nem
aláznák őket.
Én leginkább azon búsúlok itt, hogy hol nyomtassam ki a ked leveleit? Ha
olyan könnyen meglehetne, amint aztot megérdemlenék, nem kellene
törődnöm; mert azt tudom, hogy mások is gyönyörűséggel olvasnák. Senkit
nem kell szemébe dícsérni, de 25 mélyföldnire meg lehet. Azért ha
megszid is ked, azt nem hallom: de azt kívánom hallani, hogy ked
egészséges, – arra is kell vígyáznunk, mert az egészségnek étel, ital,
és más egyéb fentállva is jól esik. Adjon isten jó étszakát, igen kedves
álomlátást, és holnapra felvirradást.

LX.
_Rodostó, 22. april. 1725._
Hol vagyon? Hol vagyon az a puskás, ki meglőtte azt a farkast, ki
megette azt a kecskét, kit apám vett a vásáron? – – Hol vagyon az az
ember, ki megtalálta azt a levelet, kit innét írtam kednek? Mit tehetek
édes néném, rólla, hogy már régen nem vette ked levelemet? Ha nem írtam,
azt nem kell csudálni, ha ked nem vette; de ha írtam, hogy veszett volna
el? De mit törődünk rajta? A mi leveleinket Bécsben is elolvashatják.
Hogyha pedig a tengerben veszett, a bizonyos, hogy a halaknak nem
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 08
  • Büleklär
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4386
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1614
    31.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4392
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1647
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4363
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1691
    29.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4378
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1727
    29.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4211
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1723
    28.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4300
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1666
    30.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4322
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1706
    30.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4310
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1740
    27.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    37.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4262
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1751
    28.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    41.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4346
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1784
    28.7 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    39.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4266
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1711
    30.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (1. kötet) - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 3352
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1412
    31.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.4 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.