Virradóra - 23

Süzlärneñ gomumi sanı 3978
Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2160
29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
sanctiót, s mentek új hazát keresni Mesopotamiába. A mesopotamiai mufti
azonban sehogy sem akarta nekik az ott lakhatást megengedni, mert ily
kutyabőrpusztító népnek ott élni nem szabad, hol a kutyák szentek.
Fogták tehát: odább mentek s addig jártak, míg találtak egy határt, hol
senki sem lakott. Azt gondolták, hogy Kis-Kun-Halas városa határába
jutottak. Pedig ez volt a Sahara. Itt azután leütötték a sátort,
felállították a municipiumokat, ültettek dohányt, s választottak
magoknak magok közül három parasztot, hogy a többi nemes embernek legyen
ki felett regnálni; kihirdették az 1848-iki törvényeket a beduinoknak, s
gyakran feljárnak Marokkóba a dey mulattatására, kinek udvarában
országgyülési dictiókat tartanak; nem érti ugyan senki, de a deyt még is
nagyon látszik mulattatni a dolog, szinte elsőbbséget ad nekik a
kigyótánczoltatók felett, s sehogy sem tudja elképzelni, hogy mint lehet
oly hatalmasan kigyakorolt nyelvű nemzet a világon, mely félnapig el tud
beszélni, a nélkül, hogy valakit vagy megütne, vagy ellopna valamit.
Mint tudva van, a muzulman napjában sem szól három igét.
– Hát a radicálok élnek-e még?
– Élnek valahol Amerikában. Ott czirkalmazzák most az Orinoco vizén
Icaria határát, hol a communismust fogják megalapítani, ha t. i. a vizet
lecsapolhatják róla.
– Hát * úr, a hajdani népszerű kormányférfiú, mi véget ért?
– Meghalt. Egy reggel az inasa rosszul kefélte ki a kabátját, melyen a
jó úr úgy felindult, hogy az inasát agyonpofozta, maga pedig
epehideglelésbe esett és Stáhly segítségével harmadnapra a paradicsomba
jutott.
– Mondj valamit Petőfiről is.
– Nem tudni róla bizonyosat. Némelyek szerint a hajdúböszörményiek
megégették, mások azt mondják, hogy keresztre feszíttetett, s ily
situatióban sokáig mutogatta Borsod vármegyében a motyó fiának: látod,
kis fiam, ez volt az az ember, a ki a királyokhoz verset mert irni, a
miért aztán keresztre feszítettük. Csókolj szépen kezet a hetmannak, s
vigyázz magadra, hogy verset ne írj a királyokhoz, kis fiam.
– Hát Lauka Guszti?
– De isz az jól járt. Mintha sejtelme lett volna a jövendőről, a mult
tavaszszal egy orosz lányt vett feleségül. Most az ipa esztergomi érsek
lett, s Guszti legalább protopopa fog lenni. Már is togában jár és
szörnyen megspanyoltalanodott.
– Hát Horváth Laczi él-e még?
– Elfutott Konstantinápolyba. Lett belőle kajmakán basa a portánál.
– Hát vajjon Bernát Gazsi tót diákja hova avandzsirozott a muszka alatt?
– Nagy ember lett ő, a Sáros vármegyei spanyol. Mikolás czár nevenapjára
irt egyszer egy köszöntő verset diákul, melytől a czár úgy megszeppent,
hogy tüstént maga eleibe hozatta s félórai conversatió után annyira
beleszerelmesedett, hogy rögtön kinevezte udvari költőjének harminczezer
rubel és tíz kopek évi fizetéssel. Most talpig vörös posztóban jár, s
minden nap dictiókat tart a Pilvaxban a muszka juratusoknak. Mikor a
czárral contraktust kötött az udvari poetai állomás iránt, ezeket
kötötte ki magának: 1. Mindennap reggeli 9-től 10-ig szabad idő: hogy
Bernát Gazsi csizmáit kifényesíthesse, s szobáját kitakaríthassa. 2. A
Festetics-ház vallattassék be örökös és elidegeníthetlen tulajdonául
Gazsinak, hol élte boldogabb napjait leélte. 3. Azon mezítlábas kontesz,
kit ő számozni tanított, az ország költségén holta napjáig csizmában
járjon. Azon kéményben, hol ő télen át lakik, rajta kívül, semmi másnak
disznólábat füstölni ne legyen szabad. A czár mindezen kivánalmait
haladék nélkül aláirta. Sőt egyszer arra is rávette a czárt borozás
közben, hogy Gazsi adósságait elvállalta a statusadósságok közé. Ez
fogja megbuktatni Oroszországot. Miklós czár csak akkor hült el, mikor
liquidátióra került a dolog. Zálogba kellett adni egész Ukraniát.
Kétheti prolongatió és kamat maga felemésztette az urálhegyi
platinabányákat.
– Már azt elhiszem, különben hogy éli világát a mi kedves Gáspárunk?
– Hát fölségesen. Reggel elmegy az orosz premierministerrel,
Paskievicscsel a «grober Sepl»-hez gabelfrüstückre, a kinek akkora
szakálla van, hogy szalmát sem tart az ajtaja előtt, hanem, ha sáros a
csizmája, csak abba törüli bele. Déli tizenegy órakor egy muszka
generalisnénak ád rendesen serenadot egy simpla tamburán, délután két
órakor elmegy vacsorálni «a vitéz kozákhoz», hová az orosz hautevoléei
elite szokott összeseregleni, ott egy portió aszalt jeget vagy egy
tányér pirított északfényt kancsukamártással bevág, s onnan megy azután
négy órakor a színházba, hol déczbundában adják Romeo és Juliát, hol
Idali Laura talpig asztrakánba varrva tánczolja a kakukát. Rendesen a
czár páholyába szokott járni, kinek mind a kilencz leánya fülig
szerelmes bele, s színház végével, tizenegy órakor megy velök át Budára,
a Ráczvárosba csájára és ráczürmösre.
– Színházat emlegettél. Miféle színház az?
– Természetesen, hogy a nemzeti, a kerepesi-uton. Szinészeink
megmaradtak a hajdaniak, mert a medvékkel született nép sem tánczolni,
sem énekelni nem tud, röhögni pedig szeret. Drámai szinészeink közül
egy-kettő van még meg, a többinek igen drámai lett a kimenetele. A
legelső alkalommal, midőn muszkául játszani kényszeríttetének, egy oly
darabot adtak elő, melyben utoljára mind mérget vesznek be. A darab
veszettül tragicus. Az egész előadás alatt a baromállás majd megőrült
röhögtében, a muszka asszonyságok szemei kidüdörödtek, vagy
æstheticaiabban mondva: kidiósodva megüvegesedtek a kaczagás miatt,
kivált mikor az ötödik felvonás végén mind valamennyi meghal s ki
jobbra, ki balra düledez s rakásra hull a sugólyuk előtt. Taps, tombolás
volt akármennyi «Udri!!! udri!!! Zabije!!! Pogyszem! Seczki pogyszem!!!
Zatráczeni! (Mi magyarul tán annyit tesz: hogy «bravó!») hangzék minden
felől. A hölgyek egész turbánokat és krumplivirág koszorúkat hajigáltak
a színpadra. Azonban a lehullott szereplők nem keltek fel többet. Az
utolsó jelenetben mindnyájan igazi mérget vettek be, s úgy haltak meg
egytül-egyig szépen kifestve a szép festett erdők árnyékában. Fejenként
egy hordó caviar, egy hordó ráczürmös, egy hordó szárazhal, meg harmincz
kopek rendes havifizetésük, egyiknek úgy, mint a másiknak,
személyválogatás nélkül. Ezért tartoznak énekelni mindennap három
operát; a ki megbetegszik vagy gyöngélkedik, kancsukát kap, a ki
ismételni nem akar, kancsukát kap. Ez egy oly saját universalremedium
minden előfordulható bajok ellen, s úgy látszik, hogy van sikere.
– Bíz ezek szomorú dolgok, édes excollega, és csaknem hihetetlen, hogy
mint volt képes százhatvanezer orosz hat millió magyart semmivé tenni.
– A dolog nagyon egyszerű: hogy az elkeseredés véres forradalmat ne
idézhessen elő, le kelle fegyverezni a nemzetet. Az intelligentia meg
volt hasonolva, ez ellen küzdeni sem kellett, kötve tartotta maga magát,
a népnek csak azt kelle hirdetni: hogy azért akarnak fegyvert adni a
kezébe, hogy az országból kivigyék katonának; mikor benn volt az ellen,
ily okoskodást kellett terjeszteni közte: ez az ellenség nem bántja a
szegény embert, ez csak arra tör, a ki ellentáll neki; szaladjunk a
kukoriczába, ha leégeti a falut, otthagyja a földet, azt sem el nem
veszi, sem meg nem eszi, esztendőre megint felszánthatjuk. A gyáváknak
ez volt az argumentuma, a kik vitézebbek voltak, azokat felheczczelték a
kaputosok ellen, igértek nekik adóelengedést, sóárleszállítást, földek
felosztását, tíz huszast minden nyirott főért, s kis idő mulva várat
lehetett építeni az úri koponyákból. A nép izenként szedte szét
legnépszerübb embereit, kik szájuk falatját, szívük vérit adták egykor
neki, de lelkük felvilágosodását nem. Ők estek legelőször áldozatul.
Mikor aztán a gondolkodó fők ki voltak irtva, a fejevett nemzettel azt
csinálhatták, a mit akartak. Elvégre nyelvétől is megfosztották. A jövő
században a széperős magyar nyelvet nem fogja beszélni senki. Tudjátok:
hogy a tót ragad, mint a kulláncs!
– Hát a tudós társaság milyen szemekkel nézi mindezeket?
– Mi gondja a tudományoknak a politikára? Tudjátok, hogy a magyar
academiánál politikai osztály nincsen, miből bátran következik, hogy az
academia hatáskörébe az ilyen statustani kérdések nem vágnak. Jövő évre
ismét jutalmakat tűzött ki. A jogtani kérdés ez: «van-e hajadoni joga
annak, kinek haja nincsen?» A nyelvészeti ez: «micsoda nyelvtani
hasonlatosság van e cseremisz szó között: chrisme, és e tatár szó
között: dzsinmu? és továbbá honnét vette eredetét a régi rómaiaknál e
felkiáltás: biafor!?» Az orvostani ez: «miért van az embernek a szája az
orra alatt és nem a háta közepén?» (Valóban szép figura volna egy tudós,
a kinek szája a háta közepén volna.) A természettani ez: «fejtessék meg,
hogy a cserebogár miért nem szereti az eczetes salátát?» A históriai ez:
«vajjon Tamerlan piszkálta-e fogát ebéd után, vagy sem?» A philosophiai
elvégre ez: «mutattassék be okszerű argumentumokkal a posteriori annak
lehetősége: hogy ha az ember egész életében semmit sem tanul, mégis úgy
halhat meg, mint tudós?» A pesti vagyis czarogradi kozák hetmant
kinevezték academiai tagnak, ki is megengedte magán történni a tréfát, s
hagyja őket továbbra is fáradni és pihenni a tudományok mellett, látja,
hogy senkinek sem ártanak vele.
– Persze: a sajtószabadságnak vége van?
– Épen nem, olyan alakban, mint ezt az 1848-iki országgyüles elkészíté,
továbbra is meghagyta a muszka a magyar irodalomnak. Semmit sem kellett
változtatnia azon sajtótörvényeken, miket a magyar nemzet, miután
litteraturájával 900 esztendeig semmit sem gondolt, annak gyökeres
kiirtására föltalált. Ennél rosszabbakat a muszka sem tudott csinálni;
sőt annyiban lágyította azokat, hogy a fizetendő büntetési összegek
helyett, ő fizet az elitéltnek ugyanannyi kancsukát. Nincs szebb, mint
ezen törvények szerint a rágalmazási per-alapok. Irni csak azt szabad, a
mi igaz, következőleg poetizálni semmit, mert például: ha irja valaki,
hogy Szatmár vármegyének Tyukod falujában van egy szélmalom, s nem tudja
bebizonyítani, kancsukát kap, mert egy testületet rágalmazott; ha
szerelmes verset ír, be kell bizonyítania, hogy az a hölgy, a kihez írt,
sem férjnél, sem eljegyezve nincs, különben kancsukát kap, mert az
erkölcsiség ellen vétett. Zsidónak nem szabad keresztyén hölgyhöz
érzelmes verset irni. Feleséges embernek pedig csak a feleségéhez
szabad. Ha egy novellában ilyesmi áll: «Don Hernando Hernandez, i
Bachamode i pena fulgida, ön semmirekellő!» rögtön lekapják érte az
embert, s még be sem szabad bizonyítani: hogy az a novellai személy
csakugyan rosszéletű ember. Ily módon aztán a magyar litteraturának nem
mesterség kipusztulni az orosz és tót mellett, melynek gyarapítására a
czár évenkint százezereket ad ki. Most azonban önök feleljenek nekem
egyet. Mi az ördögöt vétettek önök, hogy idejutottak Sibériába?
– Hát Pálfi collegát azért küldte ki az országból a kormány, mert
gáncsolta a kormányt.
– Vahot collegát pedig azért, mert elkezdte dicsérni.
– Szinte elfeledtük megkérdezni: hát Jókaiból mi lett, mi történt vele?…
… Itt azonban a harminczöt iramszarvas elkezde irtózatosan bőgni,
ordítani és toporzékolni, egy szót sem lehete hallani tőlök, mindig
jobban ordítottak, mindig jobban, erre fölébredtem.
… Ablakomon besütött a nap, arczomon az izzadság folyott végig. Künn
ujjongató nép vonult végig az utczákon. Az önkénytesek csapatja
toborzott, dalolva, tánczolva s éltette az uniót, melynek friss híre egy
percz alatt felvillanyozta a várost.
Hála istennek, tehát nem vagyunk Siberiában!
Nem járunk medvebőrben, nem szánkázunk kutyákon, nem iszunk
szarvastejet.
Nem lövünk adóba farkasokat és jegesmedvéket, nem szedünk
tengerikutya-fogakat.
Nem tanulunk muszka és samojed ábéczét, nem köszönünk egymásnak dobre
zdrawit.
Hungariát nem hívjuk Illyriának, Debreczen még mindig Debreczen és nem
Szlovenszkograd, s a Nyitranszke Sztoliczi még mindig ott fenn van a
hegyek között.
A Rákóczi-induló helyett nem huzzák a Nyekszehruszi saka malat, s a
boltfelirások hála Istennek még mind németül vannak.
Kecskemét nem tanul görögül, Heves vármegyében nem esznek a kozákok
dinnyét s a táblabirák nem hordják Mesopotamiából, Afghanistanból a
municipiumokat és pragmatica sanctiót, hanem Bécsből Innsbruckba a hónuk
alatt.
Petőfit még mindig nem égették meg, sőt a «két ország egyesülése» verse
óta a Pesti Hirlapban a legharagosabb ellenségei is kiengesztelődtek
iránta. De még Horváth Lázárból sem lett kajmakán basa, valamiképen
Lauka Gusztiból superintendens.
A nemzeti színházban az egész opera bátran be van rekedve, a nélkül,
hogy kancsukát kapna, s a magyar academia nemcsak hogy ott nincs, a hol
ezután két esztendővel fog lenni, sőt inkább ott van, a hol ez előtt
tizenkét esztendővel volt.
Csupán egy maradt meg élő valóságul ijesztő álmaimból, s ez a
sajtótörvény. Valahányszor ez ötlik eszembe, mindig magam körül látom a
végtelen havas síkot üvöltő farkasaival, rémséges éjszakfényével, s
szájamban van az íze a halzsírban főtt medvefülnek.
No de Pálfi még mindig szabadon critizálja a ministeriumot, s Vahot még
mindig szabadon védelmezi. A ministerium egyiken sem állt érte boszút, s
ez arra mutat: hogy csakugyan nem vagyunk Sziberiában, s ha Isten úgy
akarja, nem is leszünk.
Amen…


EMLÉKBESZÉD BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS FELETT.
Másfél százada mult, hogy Erdély utolsó önálló fejedelme, mint a
krónikairó mondja, egy szívszerinti házasság estéjén az erdélyi
fejedelmi süveget a násznyoszolya alá vágta – örökre: hogy senki se
vegye azt fel onnan többé – s midőn két évtizeddel később Rodostó
partján az utolsó, történelmileg nagy szellemű magyar is megszünt hazája
nagyságáról álmodni, nagyobb hazát és nagyobb álmokat keresve: akkor
kivette Clio történetiró tollát az utolsó magyar krónikás kezéből, s
nehogy a mult ábrándjait tán a fuvolás Euterpe folytathassa, a bölcs
Lobkovitz összetöreté a tárogatókat is, mik a régi dal szövegére
emlékeztetnének. Maguk az istenek és a miniszterek is azt hitték, hogy
Magyarország története ezentúl csak a régen multé, azzal be van számolva
a fatumnak.
És úgy látszik, hogy igazuk is volt; mert a mik azután maradtak ránk
apáink viselt dolgaiból, azok nem egy nemzet történetének érczlapjai,
hanem csak egy hűséges jobbágy szolgálati bizonyítványainak gyüjteménye,
sürűn tarkítva kiadatni elfelejtett szegődési bérek hátralékaival.
A nemzet megvolt, a nemzetre szükség volt, a nemzet élt, a nemzet tett,
küzdött még azután is; de történelmi alakjai nem voltak többé, kik a
tömegből kiemelkedve, a népsors alakulását erős kezekkel intézik. Az
óriási fejedelmi alakok helyébe, kik zászlókkal jártak Bécs körül, a hon
igazait védve, hajlongni tanult udvaronczok léptek, jól formulázott
óhajtásokkal, sokkal szerencsésebbek amazoknál, mert ők már be is
jutottak Bécsbe, – ott is maradtak – el is feledték hazájuk szent
fájdalmait nemzetük megvetett nyelvével együtt. A történelmi
országgyülések helyébe beültek a csendes törvényhozók, kik nem
tanácskoztak nemzetük nyelvén, mintha két idegen jött volna össze,
egymással megértendő, hogy egy harmadik idegentől mit kellene kérni? S
ha néha megnyilt is az a mező, hol a harczi kedv, az ősi szíverő
dicsvágya czélját kitűzve találta, s ha ott is hévvel, önáldozatra
készen jelent meg a magyar nemzet, ott sem folytatta hazája történetét;
vívott, vérzett, elesett vagy hazatért: egy koszorú nem jutott számára,
egy fényes nevet nem igtatott a világtörténelembe, csupán egy óriási
erőfeszítés emlékét, melyről mindössze annyi lőn följegyezve, hogy akkor
ez által fentartá Európa symmetriáját, és önmagát elfogyasztá; mert az
erőfeszített harcz után a népszámlálás csak két millió s néhány százezer
magyart mutatott fel. És e megfogyása is nem érdemei magasztalására, de
fogyatkozásai szemrehányásául szokott fölemlegettetni.
Hogy lett volna történetirója a történettelen kornak?!
A közelmult századból alig maradt egyéb emlékirata a magyar nemzetnek az
országgyülések naplóinál: az akkori társaséletet nehány tört tükördarab
mutatja Gvadányitól, keserű gunyoros élethűséggel.
A magyar őstörténelem kútforrásai ritkaságuknál fogva kevesekre nézve
voltak hozzájárulhatók; a tanodákban gondoskodva volt róla, hogy az
ifjuság a hazai történelemből hosszasan tanulmányozza az ős- és
középkort, s mentűl kevesebb ideje maradjon a legújabb korszakon
keresztülfutni; egész nemzedékek nőttek fel, melyek minden folyamot
bevégezve, az utolsó századok nemzetünket érdeklett eseményeinek
előadásáig el nem jutottak. Nem maradt már arra idő. Elég volt azokból
rövidségnek okáért a fejezetek czíme, a bevégzett tények, időszámlálási
adataikkal, a harczokból a békekötések s aztán a fejedelmek trónralépte
és halála. De honnan is merítették volna a meghamisítatlan történetet; a
szigorú czenzurának gondja volt rá, hogy Castalia forrásának ne minden
pontján ihassék a halandó; a nyomtatványokat Argus szemei őrzék; a
legtöbb tanodában irott kézi könyvek szolgáltak a magyar történelem
tanulmányakép; jó szerencse, ha egy-egy lelkesebb tanár azt a fáradságot
vette magának, hogy azokat magyarázataival kibővítse. Történelmi
olvasókönyv a közönség kezén Magyarországról is édes kevés, Erdély
története pedig alig említtetett a magyar nemzeté mellett.
A költészet panaszkodott, hogy nincs elég lelkesülés a honfiakban a
nemzeti mult iránt, a honleányok nem gondolnak arra, hogy az ő
gyermekeiknek összessége egy nemzet. Szürke, egykedvű szinezete volt ez
a kornak, hasonló azon ködös napokhoz, miken nem lehet kiismerni, hogy
virradatra jár-e az idő, vagy alkonyodik? Kötött és kötetlen beszédben
mind a közönség részvétlensége volt felpanaszolva.
Ekkor támadt Jósika Miklós.
Tünemény volt, rögtöni és meglepő. Meglepő azokra nézve, kik épen nem
ismerték, még inkább meglepő azok előtt, a kik már ismerték, s azon
kezdő fellobbanásokat, miket Jósika szelleme korábban tett, indokolt
kicsinyléssel fogadták.
«Abafi» volt az első regényének czíme, melyet világ elé bocsátott.
Jól emlékszem most is a hatásra, melyet e mű gyakorolt reám.
Én is poéta voltam akkor; nem poéta a szó olympi értelmében, hanem csak
poétadiák, a humaniorumban használt technicus terminus szerint, kinek
keserves kötelessége a Pieridák berkeit mívelni.
Egy egész új világ tárult Jósika műveiben elém. Nemzeti alakok, a hogy
valóban élniök, szólniok, tenniök kellett; ős typusai a régi magyar
sajátságoknak, úgy odaállítva nemcsak viseletükben, alakjaikban,
arczvonásaikban, de lelkük következetes eszmejáratában, tetteik
indokaiban, végzetük teljesülésében, hogy mindenkinek azt kellett
mondani: ezek valóban a mieink; látjuk, értjük őket, velük érzünk,
magukkal ragadnak – és az idők, és a helyek, hová magukkal ragadtak, a
mi saját történetünk kora valóban, a mi saját hazánknak arczulatja.
S minő ragyogó ecsettel volt rajzolva ez arczulat! A méltóságos bérczek
classicus hazája, tiszta látkörével, andalító távolával, mosolygó
völgyeivel, megszólaló erdőivel: a pazarló természet tündér szeszélyei,
s köztük a még épen álló ősi várlakok, a boldogabb kor mesemondata
bőségével, a nemzetiesen jellemző ősi pompával csarnokaikban, lakályos
otthoniasságukkal minden szögletükben; mind ez oly megkapón, elevenen,
oly tárgyhíven volt elénk rajzolva, hogy az olvasó egy másik otthonára
vélt találni, s ez otthonban megszerette Erdélyt, s azon alakokban, mik
e szép táj történetét szerelmükkel, haragjukkal egybefűzték, szivéhez
csatolta egy külön választott testvérhaza sorsát.
Mind az új volt, mondhatni: ismeretlen, a mit Jósika elénk tárt
történelmi regényeiben.
Újak a tájak, mikbe elvezetett, s ha a költő néha hosszasabban elandalog
egy néma táj lerajzolásánál, ne itéljük meg érte: a történet szelleméhez
tartozik az, a kedély külső alakját adják e tárgyak vissza, s a köztük
megjelenendő alakok nászhozománya az mind; újak voltak az alakok, mik
regényeiben egy híven rajzolt korszak szellemét tünteték fel, új volt a
költői alkotás neme, mely egyfelől a mindennapin, másfelől az érzelgőn
túllépve, a legmagasabb eszményítés mellett, mindig élő alakot
teremtett; ha hőse óriás volt is köztünk, de ember volt és ismerősünk;
az érdeket legjobban feszítő mesében mindig valószinűt, igazat nyujtott,
s midőn alakjait a megszokott regényhősöknél egy fejjel magasabbra
idomítá, egyúttal arról is gondoskodott, hogy lábaik mindig a biztos
földön járjanak.
Első regényét, Abafit, követte az «Utolsó Báthory», a «Csehek
Magyarországon» s az előttem legbecsesebb, mert legtöbb teremtő erővel
és legnagyobb költészettel alkotott «Zrinyi a költő» regénye. Apróbb
közbe eső műveit nem számítom elő, miután nem feladatom e helyen összes
irodalmi működésének rajzát adni, de egy költő hatását írni le, melyet
korára gyakorolt.
Minden egymás után következő műve fokozta előrebocsátott társai hatását,
s e hatás egyetemes volt; kiterjedt ez az olvasó közönség minden
osztályára, utat tört a honi irodalomnak az eddig elzárkozott főrangú
sphaerákba is, miknek eszmekörét, életbölcsészetét ismernie elég
szerencsés helyzete volt, miután maga is ezekben növekedett föl, azzal a
külömbséggel, hogy mig a magyarországi főrend, ez időben, mint a
korszellem újabb lendületét, új vívmányképen kezdé fogadni a nemzeti
nyelv cultusát, addig ez az erdélyi főranguaknál, mint örök traditió,
mint mindennapi légkör foglalá el a czímeres termeket: innét az erdélyi
kifejezésekben az elegáns, válogató s kimélyes modor, mely utoljára az
embert magát is jellemzi. Legtöbb erdélyi irón meglátszik az ma is, hogy
Erdélyben a diplomatia nyelve is magyar volt.
De félreismerhetlen hatásuk volt a hazai irodalomra is Jósika legelső
műveinek: nem az utánzó epigonokat tekintve, kik finom lábnyomait
szélesre taposni indultak, de a valódi tehetségeket, kik a nélkül, hogy
őt utánoznák, mint a gyémántot csak a gyémánt köszörüli, saját
adományaikat az ő előnyein nemesíték. Irók, kiknek lángelméje előbb
dagályos érzelgésben kereste virtuozitását, Jósika megjelenése után
láthatólag megtértek az élet valódi költészetének tanulmányozásához;
mások, kik mély lélektani buvárlatokban, csak az érzelmek és reflexiók
aknászatát vették költészetnek, Jósika után az alakító jellemfestésben
is versenyezni kezdtek vele; új maradandó tehetségek ébredtek utána, kik
az általa kezdett korrajzolást, a mult egyénítését a classicitásig
tökélyesíték. Így Jósika Miklós minden újabb regényének megjelenése
egy-egy ünnep volt az olvasó közönségre, egy-egy diadal az irodalomra
nézve.
S valamint Scott Walterről elismerik azt, hogy regényeivel útba
igazította a komoly történetirodalmat, mely utána kezdett jellemző
korrajzokat Anglia történelméből, mint a normann és szász népfajok közti
társalmi villongásokat, buvárlataira méltatni, s későbbi történetirók ő
utána találták helyesnek regényirói részletességgel alkotni a történelmi
főbb eseményekből egészszé kidomboruló képleteket; épen úgy ki lehet
mutatni, hogy Jósika Miklós, a regényiró, egész phalanxát sorakoztatá
maga után a korrajzok figyelmes összeállítóinak, az emlékiratok
buvárlóinak, kik az általa bemutatott kort még bővebben ismertetni
törekedtek, s kiket a közönség most már érdekeltséggel fogadott, nem
úgy, mint pár évtizeddel elébb az e téren megindult száraz tudományos
kisérleteket.
Az irodalom és tudományok körei nem kevesebb elismeréssel voltak Jósika
iránt, mint maga a közönség. A tudományos akadémia igazgató tagjául
választotta; «Utolsó Báthory»-ját az első díjjal, a kétszáz aranyos
jutalommal koszorúzta meg, és a Kisfaludy-társaság elnöki székébe
ülteté.
Idáig tart az első korszak Jósika Miklós költői életéből. Ez a delelő
pontja csillagzatának.
De már ő ekkor nem is volt fiatal. Öt évvel megelőzve a századot, annak
közepe felé férfi kora már követelheté az égen zenitjét.
És későn is lépett frigyre muzsájával.
Hogyan történhetett ez? Hogy lett Jósika Miklós költővé? Némely
életirója így adja elő: Egykor Jósika Miklós előtt rokona Petrichewich
Horváth Lázár egy regényét olvasta fel, mely gyarló volt; Jósikának
ekkor jött eszébe, hogy annál ő jobbat tudna irni, s igy jutott Abafi
alkotásához.
Én e véletlenben nem hihetek, s ha a költő maga beszélte így, maga is
csalódott, vagy mesét mondott, hogy költészete genesisét föl ne tárja
profán kérdezősködőknek.
Lehetetlen az, hogy megvetésből támadjon szerelem; hogy valakinek ferde,
biczegő s még hozzá szenvelgő muzsáját más valaki elszeresse a kezéből.
Egy idétlen költői szülemény olvasása inkább lever, csüggeszt, boszant,
mintsem lelkesít, bizony inkább kritikussá nyomorítja, hogysem költővé
avatná fel az embert. Ellenkezőleg, a művészi tökélynek látása az, mely
mások műveiben az igaz tehetséget versenyre ösztönzi; mások nagyságának
ránehezülése az, mely a költői erély ruganyosságát tettre kényszeríti. A
költőnek, mikor teremteni indul, irigynek kell lenni mindazokra, kiket
maga fölött lát s át kell hevülnie azon gondolattól, hogy alkotása végén
maga alatt lássa mesterét, a kit imád.
Nem ez volt Jósika költővé lételének oka, hanem más.
Hogy megértessem, kissé messze kell visszatekintenem Jósika Miklós
életébe, az ifjukor kezdetéig, nehány szóval időzve gyermekkora
emlékeinél.
Jósika Miklós ősei közt atyai ágról egy hatalmas országlárt számított,
Jósika Istvánt, anyai ágról pedig még az államférfinál is magasabb őst,
egy költőt: Gyalakuti gróf Lázár Jánost. A költő és az országlár vére
folyt ereiben. Olcsó vér, ha nincs más hivatása, mint kiontatni durva
csatározásban, ki tudja, mi érdekért? hol a pór csatár karja annyit ér,
mint a czímerek uráé, s hol az új kor találmányai mellett egy ólompénz a
díja úgy Achilles, mint Thersites életének. Jósika Miklóst pedig e térre
vitte az ifjukori tettvágy. Korán árvaságra jutva, elébb végezte a
tanulmányi pályát, mely nálunk azon időben a hazai jogtan folyamával
szokott bekoszorúzva lenni; s aztán, mint jogvégzett ifju főurnak nem
maradt más mező a cselekvésre, mint az, melyen a fegyverjog parancsol.
Európa épen akkor háborús éveit élte, s Jósika már tizenhét éves korában
a lovasságnál szolgált. Mint jó katona, harczolt az olasz hadjáratban,
részt vett a napoleoni világdöntő csatákban; együtt vonult be az
egyesültek seregeivel Párisba; vitézségével századosi fokot, kamarási
rangot vívott ki magának; hogy midőn vége lett a diadalmámornak, a
politikai kiábrándulással mindazt szegre akaszsza, a mit kardjával
szerzett: rangot, harczi hírt és babérokat.
Hazatérve ősei lakába az ifju hős megházasodott.
E házassága meg volt áldva gyermekekkel; de nem családi boldogsággal.
Mily bálványozásig szerette gyermekeit s azok őt viszont, azt ismerői
bizonyítani fogják. Tudva van, hogy felnőtt fiainak minden vagyonát
átengedte, magának csak hatszáz forintnyi évdíjat tartva meg; azt is
mindenki tudja, hogy fiai mily kegyelettel viseltettek atyjuk iránt, s
mily féltékenységgel védték annak fényes hírnevét.
De első nejével nem volt boldog. A családélet gyötrelmes titkai nem
tartoznak a közönség elé, s emlékiró nem avatkozhat azoknak
felderítésébe; de nem hallgatja el azt, a mit maga a költő
emlékirataiban világosan kimond, s mely vallomás ott a szó egész
borzalmában van kifejezve: «meggyűlölte nejét».
A nőt a világ örömeinek hagyva, maga elvonult ősei lakába, Szurdokra, a
szép, regényes Erdélybe, melyet neje tudott nem szeretni!
Jósika nagyon sokat tanult, még többet látott és tapasztalt;
tanulmányait elősegíté számos nyelvismerete; minden európai mívelt
nyelven olvasott, s tapasztalatait gazdagíták európai utazásai.
Mindehhez még saját élete regényét is átérezte.
Tehát tanulmány, tapasztalás es érzelem volt nála annyi, mint ritka
férfinál; a mellett hajlam a regényeshez, és mély elmélkedés. Mi kell
még ezekhez, hogy egy költő álljon elő? Csak egy kell: az ihlet.
Sok ember születik költői phantasiával, bir a költő adományaival: de
soha sem találja meg ihletét s lesz más mesterember. Mást fölken a múzsa
avatottjává, felmutatja egy időre, mint választottját: azután az élet
egyszerre letörli homlokáról az ihlet szentelt chrismáját – s a költőt
nem találja meg benne senki: önmaga legkevésbbé.
Jósika költői hajlama előbb is csapongott ihlettelenül a vágyott
téreken, a nélkül, hogy igazi igéret-földét feltalálta volna. Még a
katonai pályától megválta éveiben irt, mint maga fejezi ki, három
Sez Macar ädäbiyättän 1 tekst ukıdıgız.
Çirattagı - Virradóra - 24
  • Büleklär
  • Virradóra - 01
    Süzlärneñ gomumi sanı 4068
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1942
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 02
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1956
    31.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 03
    Süzlärneñ gomumi sanı 4118
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 04
    Süzlärneñ gomumi sanı 4153
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1933
    35.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 05
    Süzlärneñ gomumi sanı 4096
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1958
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 06
    Süzlärneñ gomumi sanı 4168
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2028
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 07
    Süzlärneñ gomumi sanı 4171
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1941
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 08
    Süzlärneñ gomumi sanı 4074
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1882
    32.4 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 09
    Süzlärneñ gomumi sanı 4193
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1927
    32.6 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 10
    Süzlärneñ gomumi sanı 4018
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2041
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 11
    Süzlärneñ gomumi sanı 4024
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2086
    33.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.5 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    54.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 12
    Süzlärneñ gomumi sanı 4099
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2006
    35.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.4 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 13
    Süzlärneñ gomumi sanı 4124
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1883
    34.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 14
    Süzlärneñ gomumi sanı 4086
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1928
    33.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    45.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    51.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 15
    Süzlärneñ gomumi sanı 4025
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1949
    32.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    50.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 16
    Süzlärneñ gomumi sanı 4038
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1951
    31.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.0 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    49.3 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 17
    Süzlärneñ gomumi sanı 4234
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1889
    34.2 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.8 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.2 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 18
    Süzlärneñ gomumi sanı 4188
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1931
    34.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.9 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.9 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 19
    Süzlärneñ gomumi sanı 4280
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1887
    35.3 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.7 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    55.1 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 20
    Süzlärneñ gomumi sanı 4233
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2009
    34.0 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.2 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    53.5 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 21
    Süzlärneñ gomumi sanı 4180
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1982
    31.5 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    44.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    52.0 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 22
    Süzlärneñ gomumi sanı 4062
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2160
    30.8 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    42.6 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    47.6 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 23
    Süzlärneñ gomumi sanı 3978
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 2160
    29.1 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    40.3 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    46.7 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.
  • Virradóra - 24
    Süzlärneñ gomumi sanı 3529
    Unikal süzlärneñ gomumi sanı 1832
    30.9 süzlär 2000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    43.1 süzlär 5000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    48.8 süzlär 8000 iñ yış oçrıy torgan süzlärgä kerä.
    Härber sızık iñ yış oçrıy torgan 1000 süzlärneñ protsentnı kürsätä.